ERDÉLY CZÍMERE.*
ERDÉLY CZÍMERE.*
Tárgyunkról először Josef Bedeus v. Scharberg értekezett, gondos tanulmányokon alapuló, uttörő munkájában, melynek czime: «Die Wappen und Siegel der Fürsten von Siebenbürgen und der einzelnen ständischen Nationen dieses Landes». Hermannstadt 1838. E müvön épült fel Jakab Eleknek «Az erdélyi országos czímerek története» czimü értekezése (Századok I., 1867, 336–352. l.)
Magyarország erdőntúli része a mohácsi vész előtt nem volt önálló, tehát külön czimere sem lehetett. Ez országrész három egyenjogu nemzetének – a magyarnak, székelynek és szásznak – külön nemzeti és politikai területe volt ugyan az uralkodók által biztositott önkormányzattal, még sem alkottak külön államot a magyar állam keretén belül. Az erdőntúli rész kormányzását a vajdák látták el, kik okleveleiken saját nemzetségi czímerüket használták.
A mohácsi vész után, midőn Magyarország megoszlik, az erdőntúli rész – Erdély – lépésről-lépésre halad az önállóság felé, melyet 1542-ben el is ér. Urai, mint Szapolyai János, majd özvegye Izabella és fia János Zsigmond bár csak Erdélyt és kapcsolt részeit birták, igényt tartottak egész Magyarországra s igy a magyar királyi czímet és Magyarország czímerét viselték, mint igényczímert és erdélyi uralmukat Magyarország megszerzése alapjának tekintették. Uralkodásuk alatt Erdélynek még külön vajdái is voltak.
János Zsigmond 1571-ben lemondván Miksa javára a királyi czímről, ezzel végleg kialakul a három nemzet szövetséges államisága – a független Erdélyország.
János Zsigmond halála után, 1571-ben, Báthori István lett Erdély fejedelme, ki mindenképen biztositotta az ország függetlenségét, s 1576-ban lengyel királylyá történt választása után is, midőn a kormányzást tesvérére, Kristófra bizta, éberen őrködött Erdély államisága felett. Mindketten – mint a régi vajdák – csak nemzetségi czímerüket használták az ország ügyeiben.
Báthori Kristóf utóda fia, Zsigmond – ki római szent birodalmi herczeg lett, s ősi czímerét a birodalmi sas mellére helyezte – egyesitette a három szövetséges nemzet czímerképét; alatta alakul ki Erdélynek nagyjában máig változatlan czímere.
Szapolyai János királyi czímere négyelt pajzs szivpajzszsal; a szivpajzs négyelt; első és negyedik mezejében egyszarvu, a második és harmadik mezejében hármas halomból növekedő farkas látható, melyet félhold és csillag kisér (családi czímer); a nagy pajzs első és negyedik mezejében a magyar vágások, második és harmadik mezejében a hármas halmon álló kettős kereszt foglaltatik (Magyarország czímere).* Özvegye, Izabella királynő és fia János Zsigmond, Lengyelország, Milano (Sforza), Dalmát- és Magyarország czimerét egyesitik családi czímerükkel. (Négyelt pajzs; I. szintén négyelt; 1. a hármas halomból növekvő farkas; 2. a hármas halmon álló kettős kereszt; 3. a magyar vágások; 4. egyszarvu. II. a koronás, lengyel sas. III. czölöpmentén ötször hajló, koronás gyermeket 34elnyelni látszó kigyó (Miláno). IV. a három, koronás (2, 1) szembefordult oroszlánfő Dalmátország).*
Siebmacher's Wappenbuch: Der Adel v. Siebenbürgen Taf. 6. pénzeit l. Adolf Resch: Siebenb. Münzen u. Medaillen Taf 1., 2., 3., 4.
U. o. továbbá J. Bedeus v. Scharberg id. műve. Fig. 2.
Báthori István, mint erdélyi fejedelem, csupán nemzetségi czímerét használta (három párhuzamos, pólyamentén lebegő, balról inyből kinövő, kissé fölfelé ivelt, hegyes agyar; vörösben ezüst)* Lengyel királylyá választatása után a lengyel sassal és lithván lovassal négyelt pajzsára helyezte szivpajzsképen nemzetségi czímerét.
Siebmacher: Taf. 6. lengyel királyi czímerét lásd kolozsvári arczképén (Geneal. Füzetek 1913. 25. l.). Bedeus, Fig. 3. Siebm. Taf. 6. Czímerét kolozsvári arczképén l. Genealogiai Füzetek 1913. 2. füz.
Báthori Kristóf nemzetsége czímerével pecsételt. Fia, Zsigmond fejedelem alatt 1590-ben alakul ki Erdélynek a magyar, székely és szász nemzet czimeréből összetett czimere.
Hogy az erdélyi három nemzetnek 1590 előtt volt e külön-külön czímere, homály födi.*
Bedeus s utána Jakab Elek müveikben ismertetnek egy az Erdélyi Múzeumban elhelyezett gróf Kemény József gyüjteményében levő, 1381. évben kelt oklevelet, mely Imre fia Miklós ispán, csicsói várnagyról, mint «Ductor alias aquille seu vexilli universitatis regnicolarum Hungarorum partium Transilvanarum» emlékszik meg, egyszerü hamisitvány. A magyarok sasa, a székelyek nap, és félholdja, valamint a szászok hétbástyája egyszerre jelennek meg. Lehet, hogy, ösi czímerek voltak, s nem a XVI. század végén találtattak fel, bizonyitékaink azonban erre ma még nincsenek.
A magyar nemzet sasos czímerére némi bizonyitékunk az, hogy a legrégibb magyar vármegyének, Alsófehérnek, nagyjában azonos czímere van, s hogy e vármegye főispánja őrizte a magyarok pecsétjét.* A nemzet czimere mindenkor növekvő, stilizált, a vármegyéé pedig halmon álló, természetes, kiterjesztett szárnyon fekete sas, kék mezőben.*
Jakab E.: i. m. i. h. 339 l.
Vármegyei pecsétlenyomatok. Esterházy-Segesváry: Közig. zsebnaptár 1461. Ströhl: Oest.-Ung. Wappenrolle Taf. 12.
Hogy a székely nemzetnek kék mezőben napot és félholdat mutató czímerét – az azelőtt használt medvefőn, sziven és koronán átszurt kardot tartó pánczélos kart ábrázoló czínere helyett – Zsigmond király adományozta volna, nem bizonyitható.*
Dugonics András: A magyarok uradalmaik stb. 54–55. l. Jakab E.: i. m. i. h. 339. l. Siebmacher Taf. 3. A kardos kart látta. Cserei Farkas is, s körirata Arma trium generum Scythulorum volt. Hasonló czímere van Háromszék vármegyének. (Ströhl: id. m. Taf. 13. Esterházy-Segesváry: i. m. 151. l.). Marosvásárhely városnak (u. o. 164. l.), nap- és félholdat mutató czímere Alsóboldogasszonyfalvának és Csikszentkirálynak (Altenburger-Rumbold-Tagányi: Magyarország czímertára III. 2. és III. 4.).
A szász nemzet hét bástyás beszélő (t. i. Siebenbürgen) czímerének is legelső nyoma az 1590-es fejedelmi pecséten talátható. Pecsételési jogukról II. Endre király 1224 november 30-án kelt oklevele igy szól: «In super eisdem concessimus, quod unicum sigillum habeant, quod apud nos et magnatos nostros evidenter cognoscatur» stb.* Pecsétjük, melyet I. Lajos király uralkodásáig használtak, köralaku, átmérete 6,8 cm. A kettős ponczsor közti legendája: † SIGILLVM CIBINIENSIS PROVINCIE AD RETINENDAM CORONAM. Tudtunkkal egyetlen ép példája sem maradván meg, a legenda több pecsét töredékéből volt csak megállapitható.
Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen I. K. 43. sz. oklevél. Eredetije a nagyszebeni levéltárban.
Marosvásárhely város szímere (a legrégibbnek tartott székely nemzeti czímer.)
Bemutatott példánk* a legkorábbi s legjobban 35kinyomott képü. A pecsét tükrében jobbra emelkedő, lépcsőzetes alapon, négy férfi egy toronyra, vagy bástyára alkalmas tetőkoronát emel magasra. E korona négyoldalu gúla. Lapjai egyenlő oldalu háromszögek; kissé jobbra forditva van ábrázolva s igy két látható oldalából a jobb kisebb, a bal nagyobb; alja egy magasságban lévén a nézővel, egyenes vonalat mutat. A gúlaalak koszorugerendán nyugszik, melynek látható három szögletéből egy-egy csucsán gömbben végződő, függőleges, fióktoronyszerü gerenda nyulik föl, s a gúla csucsát is gömb fejezi be. A ferde élek közül a két szélső pontsoros; a középső is valószinüleg ilyen volt, de minden meglevő példányon elnyomódott, valamint a pecsét sikjából legmagasabban kiálló, középső fióktorony gömbje is.
U. o. Taf. I. 4., 11. és I. 4., 12. Hasonló szellemű, bár más tárgyu Trier városnak a XII– XIII. század fordulójából való pecsétje (Ewald: Siegelkunde Taf. 15.), továbbá a konstantinápolyi Zsófia-templom pecsétje (u. o. Taf. 40.). Saint Omer város XIII. századi és Bayonne 1331. évi pecsétje szintén rokon szellemű. (Áldásy A.: A pecsétek cz. dolgozata Ráth György: Iparmüvészet Könyve cz. munkájában, I. k. 341. és 343. l.).
A szász nemzet legrégibb pecsétje.
A feltevést, hogy nem fejre való koronát ábrázol e pecsét, nem dönti meg az, hogy korából nehány hasonló alakut ismerünk. Ilyen Verduni Miklós mester 1181-ben készitett klosterneuburgi oltárának egyik zománczos betétjén levő király koronája is, de nem gula-, hanem kupalaku; abroncsa szélesebb és ékköves.* A müncheni Hof- und Staatsbibliothek tulajdonában levő Evangeliarium Bambergense miniaturején levő első két női alaknak fején levő korona is hasonló alaku, de kerekdedebb.* A gurki klastrom 1260-ból származó felséges freskóján a Madonna fejét ékitő korona kupformáju, széles abroncsu, liliomos.* A freiburgi dóm 1225-ből való arany portáléjának timpánonjában levő Mária-szobor fejét diszitő korona is hasonlatos, bár ez kupformáju, s széles abroncsa négy egyenes pántban fut a gömbben végződő csucsba.* Bár e koronák formájukra nézve többé-kevésbbé hasonlitanak a pecsétünkön levőhöz, lényegükben nagyban különböznek ettől. Valamennyi magán viseli nemes anyagának minden jelét, miképen a pecsétünkön levő korona is nem nemes anyagból való jellegét. Nem vethetjük szemére készitőjének, hogy nem tudott volna igazi koronát ábrázolni, ha tekintetbe veszszük pompás térbeosztását, a kompozicziót, az előlelő archaikus nyugalmat és helyes rajzot; tervezésén megérzik az akkor – különösen egyházi pecséteknél – divatozó mandorla forma, t. i. a korona az alatta levő két férfivel ezt az alakot mutatja, s a két szélső alak mint telamon – e formán kivül áll. Koronánkat – nevezzük annak – négy hosszu tógába öltözött, vállra omló haju, borotvált arczu férfi emeli magasra. A jobboldali balra fordulva a lépcsőzetes alap magasabb sikján térdel, s a korona legtávolabbi sarkát fogja. A második férfi szemben, felső testével balra van fordulva s a korona alá néz, melyet felnyujtott, s a nagyobb erőkifejtés szempontjából kissé könyökben hajtott karjával feltámaszt; jobblábával az alap, magasabb sikján térdel, ballabával pedig az alap alján áll. A harmadik férfi jobbra fordul, féltérdre ereszkedve, balkarjával, térdére támaszkodva, jobbjával a koszorugerenda baloldalának közepét tartja. A balról legszélső alak jobbra fordulva a korona balszögletét fogja.
K. Drexler u. Th. Strommer: Der Verduner Altar.
Lübke-Semrau: Die Kunst des Mittelalters 266. l.
U. o. 280. l. mell. tábla.
Max Sauerland: Deutsche Plastik des Mittelalters 12. l.
Az alakok testarányai s bő tunikájuk hajlásainak elrendezése, valamint a kidolgozás jó a perspectiva is helyes; a szélső alakok kisebbek az előtérben levőknél, mert ezek közelebb 36vannak. E pecsét leírásánál hangsulyoznunk kell, hogy ennek képe nem czímer, hanem jelenet, mely a betelepülést, illetve tető alá jutást akarja valószinüleg ábrázolni. Ha ez egyházi pecsét volna, akkor nem gondolhatnánk másra, mint négy donatorra, kik az egyházat alapitották, s ez esetben valószinüleg kereszt volna a torony csucsán.
Szebenszék Anjoukori pecsétje.
E pecsét Nagy Lajos király uralkodásának kezdetéig volt használatban, mikor ujabb czimeres pecsétet vésettek; az 1371. évben kelt oklevél, melyen bemutatott példányunk függ, igy jelzi az uj pecsétet: «In cuius rei testimonium firmum verum et ratum novum sigillum omnicum septem Sedium praesentibus cernitur subapensum».* Alakja 6,4 cm átmérőjü kör; két domboru gyöngysor közti unciális betüs legendája: † S . CIBINIENSIS . PROVINCIE . ADR ETINENDAM CORONAM. Tükrét négyes karaj foglalja el, melynek külső, ivelt háromszögü beszögelléseit egy-egy stilizált liliom tölti ki. A négyes karajnak (Vierpass) kettős vonalakkal, keresztben rutázott mezejében három háromszögletü pajzs foglal helyet; a két felső peremén pedig egy nyilt korona nyugszik, három magas karcsu liliom között egy-egy tüskével; e korona alsó mérete egy pajzs szélességgel egyenlő. A két felső pajzs oldalai összeérnek, tengelyük párhuzamos s csücskükkel az alsó pajzs két felső szögletén nyugszanak. A három pajzs czimerének leirása következő: 1. a felső jobb pajzs mezeje hasitott; jobbról hétszer vágott,* balról pedig liliomokkal hintett. 2. a felső bal pajzs mezejében koronás sas lebeg. 3. az alsó pajzs mezejében liliomos, nyilt korona alatt egy hegyével lefelé forditott, áttört háromszög lebeg, melynek minden csucsára egy-egy hegygyel kifelé álló szivalak van tüzve.
Urkundenbuch II. 976. sz. okl. Bedeus l. m. 5. l.
A vágások legfelsője magasabb sikban lévén a következőnél, igy a legalsónál is, az államczimerben itt fémmel kezdődik e mező.
A felső jobb pajzs a magyar állam Anjoukori – a felső bal Lengyelország – az alsó pedig Szeben kerületnek czímere.
A háromszögre tűzött leveleket általában tengeri leveleknek (Seeblatt) tartják.* A tengeri levél igen ritka czimerkép, mely szivformája ugyan, de hármas, mély bevágása van;* a pecsétünkön levő sziv, illetve hárslevél formát mutat. Nem valószinü, hogy a szászság beköltözése idején magával hozta e czímerképet, valamint az sem, hogy e pecsét idejében vette volna fel; feltevésünk az, hogy e czímerkép nem más, mint az előbb használt pecsét koronának nevezett épületsisakja, melyet a régi emlékeképen – a háromszögletü pajzshoz alkalmazva, vagyis lefelé forditva és gótikusan stilizálva – helyeztek a pajzsba, s az előbbenit maguk sem tartván koronának, feléje koronát tettek. E pecsét fejlett heraldikai szépségét és előkelő tervezését, kidolgozását bővebben méltatnom felesleges.
Bedeus, Jakab E., Siebmacher, Ströhl stb. i. m.
Warnecke: Herald. Handb. 36. I. és VIII. Taf. 59. fig. Sacken: Heraldik 69. l. Bárczay: A heraldika kézikönyve 172. l.
A leirt pecsétet használja ma is a Szász Egyetem Nagyszebenben; typariuma XV. századbeli s minusculás körirata :
a mi azt mutatja, hogy nagy pecsétje is volt.*
Bedeus Fig. 1. Siebm: Taf. 3: Eredeti lenyomat az Erdélyi Muz. pecsét gyüjteményében.
Nagyszeben város czímere.
A szász nemzet nem tartotta meg czímerében 37a levelekkel tüzött háromszöget, megőrizte azonban Nagyszeben város czímerében a koronával együtt, a háromszöget két harántkeresztbe helyezett pallóssal átfüzve (vöröben arany).*
Esterházy-Segesváry: i. m. 184. l. Szeben vm. czimerét l. u. o. 157. Ströhl: i. m. 12. l.
*
Báthori Zsigmond fejedelem pecsétjén tünik fel először Erdélynek a három nemzetéből alakitott czímere.
Báthori Zsigmond fejedelmi nagypecsétje.
Nagy, fejedelmi pecsétje köralaku, átmérője 4,4 cm.* Keskeny levélkoszoruval övezett mezejében nagy, latinbetüs körirata: SIG . DG TRA . MOL . VAL . TRA . ET SAC . ROM . IMP . PRIN . PAR . REG . HUN . DOM . SIC . COM, melyet felül a czímerekre helyezett korona szakit meg. A pecsét tükrében három, stilusában különböző pajzs, illetve kartus foglal helyet. A legfelső pajzs háromszögletü; ettől jobbra és balra egy-egy belső oldalán erősen, kikarajozott, kivül kevés megszakitással körives alul és felül csigavonalban végződő olasz renaissance-kartus vonul a pecsét tükrének aljáig, közbevevén az alsó, szimmetrikus, lengyel renaissance kartust. A két oldalon levő kartusnak a háromszög pajzs felé nyuló végződésén nyugszik egy nagy, nyilt korona, öt karcsu, gótikus levél közt négy csücsökkel. A pajzsok czímerei következők: 1. a felső, háromszögletü pajzs mezejében kettős, koronás fejü sas lebeg, mellén koronázott szivpajzszsal, ebben három agyar, inyből kinövőleg, hegygyel balra forditva (a fejedelem római szent birodalmi, herczegi czímere). 2. A jobboldali kartus vágott; felső mezejében növekvő sas, s felette sugaras nap és növekvő félhold, alsó mezejében pedig hét bástya (3, 3, 1) lebeg (Erdély három nemzetének egyesitett czimere). 3. A baloldali kartus vágott; felső mezejében, a vágóvonalon természetes, kiterjesztett szárnyu, balra fordult, de jobbra tekintő sas áll, csőrében jobbharánt irányu kettős kereszt szárát tartva; a kereszttől jobbra sugaras nap, balra növekvő félhold lebeg (Nagy-Oláhország); alsó mezejében pedig üres pajzslábon két szembefordult, hosszu kaftános férfi áll, köztük a pajzslábból kinövő, magas törzsü, lombos fa tetején balra fordult, csőrében gyürüt tartó holló (Kisoláhország).* 4. Az alsó szimmetrikus kartus mezejében szembefordult, karikával átfüzött orru bölényfő, szarvai közt hatágu csillag, tőle jobbra fogyó félhold, balra pedig sugaras nap lebeg (Moldva).
Rajzunk Asztalos György 1598. május 11-én kelt ármálisának függőpecsétjéről vétetett (Orsz. Levélt. Kolozsmonost. Conv. Arm. B. 52.) Rajzát kiadta Bedeus (fig. 5.) is, Báthori Zsigmond felesége Mária Christierna főherczegnő pecsétjével együtt; a különbség utóbbiban az, hogy a birodalmi sas mellén levő szívpajzs hasitott, s jobbról a Babenberg-pólyát, balról pedig a Báthori czímerképet mutatja (l. még Siebmacher: Taf. 4. és 7.).
Kis- és Nagy-Oláhország külön és egyesitett czímerét l. Siebmacher: Taf. 21 (hibás!).
38Bocskai István 1605-ből való aranyán* és pecsétein következő czímert használja: három pajzs; 1. a középső sárkányrenddel övezett pajzsban oroszlán ágaskodik, melynek szeme dárdával van átütve; csőrsisakjának disze az oroszlán lépő helyetben (családi czímere, kékben arany).* Ettől jobbra 2. Magyarország (kettős kereszt jobbról, vágások balról). 3. balról Erdély; pajzsa vágott; felső mzaejében növekvő, koronás sas, az alsó mezőben pedig felül négyes, alul hármas halomsor s minden halom tetején egy-egy bástya; a nap és félhold elmaradt.
Adolf Resch: Siebenb. Münzen u. Medaillen Taf. 15.
Számos eredeti pecsét az Orsz. Ltárban; rajza Siebmacher: Taf. 8. Zsigmond királytól való, eredeti ármálisról másolt czímere s az oklevél szövege kiadva Fejérpataky László: A Chapy-czímer. Turul III. k., 1883. 116. l. A Genealogiai Füzetekben ( 1913. 3. sz. ) egy 1606-ból való kő emléktáblája van ismertetve fényképével együtt kolozsvári szülőházából; ebben a székelység czímere a nagy pajzson közép telekbe (Canton, Ord.). van helyezve. 3 Resch: i. m. Taf. 16.
Bocskai István czímeres emléktáblája Kolozsvárt.
1606. évi aranyain* a czímer: zárt korona alatt négyelt pajzs, sárkányrendes szivpajzszsal, ebben családi czímere. A nagypajzsban: 1. az apostoli kereszt; 2. vágott; felül nap és növekvő hold, alul kinövő sas; 3. hétszer vágott; 4. hét lebegő bástya 2, 3, 2; a bástyák sorrendje nem mindig ez.
Resch: i. m. Taf. 16.
Rákóczi Zsigmond pecsétjén* s pénzein* a címer: a pajzs alul vágott; mezejében a nemzetségi (hiányos) czímer: a vágóvonalon álló, jobbra fordult, kiterjesztett szárnyu koronás sas, felemelt jobbjával görbe kardot tartva s a vágóvonallal párhuzamosan, a sas ballába által megszakitva AQVILA felirat; a pajzslábban pedig hét bástya lebeg egy sorban.. Ugy látszik, az aquila szó helyettesitette a magyarok sasát e hibás szerkezetü, heraldikátlan czímerben, a székelyek napja és félholdja pedig, mint annyi más későbbi emléken is, elmaradt.
Számos pecsétje az Orsz. Levéltárban. Rajzát l. Bedeus: i. m: Fig. 10. Siebmacher: Taf. 9.
Resch: Taf. 17. Itt egyik pénzének czímere négyelt pajzs szivpajzszsal, ebben a Babenberg-pólya; a nagypajzs 1. magyar vágások, 2. kettős kereszt, 3. Dalmátország, 4. Csehország.
Báthori Gábor három pajzsos czímert használt;* középsőben nemzetségi, jobboldaliban a szász (hét bástya), baloldaliban pedig a magyar kinövő sas (gyakran a sasos pajzs van jobbról). 1609. évi négyszögü tallérjának czímere,* – melyet rajzban is bemutatunk, – áll legközelebb Erdély mai czímeréhez; a székelyek czímere azonban hiányzik belőle. Sárkányrenddel övezett s e felett zárt koronás, kerektalpu, 39keskenypólyával vágott pajzs, szivpajzszsal, ebben nemzetségi czímere; a nagypajzs felső mezejében a pólyából kinövő sas, alsó mezejében pedig hét bástya lebeg (4, 3). E heraldikus szép, bár nem kifogástalan (a sárkányrend csak a családi s nem Erdély czímerét illeti meg, tehát a szivpajzs köré lett volna helyesen alkalmazandó), s hiányos emléken találkozunk először Erdély czímerének mesteralakjával, a keskenypólyával.
Számos lenyomata az Orsz. Levéltárban; rajza Bedeus: i. m. Fig. 11. Siebmacher: Taf. 7.
Resch: i. m. Taf. 18.
Báthori Gábor fejedelmi czímere 1609. évi tallérján.
Bethlen Gábor fejedelem 1617. évi garasának* czímere; kerektalpu pajzs, kétszer vágva; a felső mezőben nap és félhold lebeg; a középsőben kinövő sas, az alsóban pedig hét (4, 3) bástya lebeg. Tizes aranyának* czímere három pajzs, melyeknek peremén két oroszlán tart közösen egy zárt koronát. A középső pajzs sárkányrenddel övezett s az Iktári Bethlen-nemzetség czímerét tartalmazza, mely két szembe fordult hattyu, s nyakukat közösen egy pólyamenti nyilvessző furja át (kékben);* a család czímerében a hattyuk felett egy ezüst talpas kereszt lebeg, ezt azonban a fejedelem valószinüleg protestáns hitére való tekintettel soha sem használta. A jobboldali pajzs felül és alul vágott; a pajzsfőben nap és félhold lebeg; a középső mezőben pedig az üres pajzslábból balra tekintő sas növekedik. A baloldali pajzsban hét bástya (1, 2, 1, 2, 1) lebeg. Mint választott magyar király Magyarország czímerét is felveszi czímerébe, s pajzsa fölé a szent koronát helyezi. Ekkori czímere,* melyet rajzban is bemutatunk négyelt pajzs, sárkányrenddel övezett szivpajzszsal, ebben nemzetségi czímere; a nagypajzs 1. koronás hármas halmon a kettős, apostoli kereszt (e czímerben jelenik meg először erdélyi emlékeken a hármas halmon a korona); 2. kinövő sas, melyet sugaras nap és növő félhold kisér; 3. hétszer vágva; 4. hét lebegő bástya (2, 3, 2). A székelyek két czímerképét néha elválasztja egymástól;* előbbi helyén marad, a sas előtt, utóbbi pedig a bástyák fölé kerül. Bethlen Gábornak a királyi czímről való lemondása után elmarad czímeréből a Magyarországot jelző rész s helyébe az első mezőbe felesége, Károlyi Zsuzsánna, hármas halmon álló szivet tévő karvalya,* a 3. mezőbe pedig Oppeln és Ratibor sasa kerül.*
Resch: i. m. Taf. 22.
U. o., továbbá pecsétjének rajzát l. Bedeus: i. m. Fig. 12.
E czimert is Zsigmond király adományának tartják; egyetlen (gyönge) bizonyitéka ennek, hogy e tényt az Iktári Bethlenek Mária Teréziától való grófi oklevele felemliti, keltezését azonban Zsigmond uralkodásának kezdete elé helyezi. (Eredeti okl. az Erdélyi Muzeumban.)
Bedeus: i. m: Fig. 13. Siebmacher: Taf. 11. Resch: Taf. 23., 24.
Resch: i. m. Taf. 23–62.; 114., 124. Bedeus: i. m. Fig. 13.
Bedeus: i. m. Fig. 14. Resch: i. m. Taf. 24–156., 25–27. Siebmacher: Taf. 11. s több eredeti pecsét az Orsz. Levéltárban.
Oppeln czimere: kékben arany sas; Ratiboré hasitott pajzsban jobbról kékben koronás arany sas, balról ezüstre és vörösre hasitott. Siebmacher: Taf. 11.
Bethlen Gábor özvegye, Brandenburgi (Hohenzollern) Katalin, házi czímerét egyesitette Erdély és elhalt férje czímerével.*
Függőpecsétjét l. Orsz. Levéltár Kolozsmonostori Conv. Arm. K. 13. sz. a., továbbá Bedeus: i. m. Fig. 15. Siebmacher: Taf. 12.
Bethlen Gábor választott király czímere.
A két Rákóczi György lényegében megtartotta Erdély czímerét ugy, mint Bethlen Gábor alatt volt. Különösen szép I. Györgynek czímere az 1641-ben készitett s jelenleg a kolozsvári városház lépcsőházának falába beépitett, később helyesen szinezett kőemléken. Ez kartusba foglalt, hasitott, jobbról pajzslábbal, balról pajzsfővel ellátott kerektalpu pajzs, szivpajzszsal; ennek vörös mezejében, hármas, zöld halom 40mögül előtünő, hat küllős arany kereken aranynyal fegyverzett, koronás, stilizált, fekete sas áll, felemelt jobbjával arany markolatu, görbe kardot tartva (Rákóczi-czímer). A nagypajzs jobboldali kék mezejében, a vörös pajzslábból stilizált, koronás, fekete sas növekedik, felette pedig sugaras naparcz lebeg. Baloldalt a kék pajzsfőben növekedő ezüst félhold, alatta pedig aranyban, hét (2, 2, 3) vörös bástya lebeg. A pajzs peremén zárt, fejedelmi korona, nyugszik.* Pecséteiken,* érmeiken* szintén ezen czimert használták; a pajzsláb legtöbbször damaszkolt s a bástyák sorrendje változó.
E czímer a kolozsvári óvári szögletbástya mellé volt befalazva, onnan került a városházára, Báthori Kristófnak mellette levő 1581. évi czimeres emléktáblájával együtt; ez az ismert Báthori czimert mutatja, de a sárkányrend nélkül; a pajzsot két angyalt ábrázoló telamon őrzi (Genealogiai Füz. 1913. 104. l.). I. Rákóczi Györgynek még van egy egykoru czimeres emléktáblája Kolozsváron, a br. Bánffy Ernő egyetem-utczai házában.
Bedeus: i. m. Fig. 16., 17. Siebmacher: Taf. 10.
Resch: i. m. Taf. 31–35.
I. Rákóczi György czímeres emléktáblája Kolozsvárt.
Barcsai Ákos fejedelmi czímere.
Rhédey Ferencz,* Barcsai Ákos,* Kemény János,* Apafi Mihály* szintén megtartották elődeik országczímerét, melyre szivpajzsképen saját nemzetségi czímerüket helyezték. Rhédeié: (kékben, zöld mezőn) koronás kettősfarku oroszlán, görbe karddal.* Barcsaié: (kékben) koronán könyöklő, görbe kardot tartó, átnyilazott, pánczélos kar; (néha korona nélkül, czölöp mentén lebegő pánczélos kar karddal, nyilvessző nélkül)* Keményé: (kékben) lebegő koronából növekvő szarvas, melyet félhold és csillag kisér; ez utóbbi néha elmarad.* Apafié: (kékben) lebegő csonkból kinövő, leveles, gyümölcsös szőlővenyige 41s ezen rohamsisak, mely alulról bal haránt irányban egyenes karddal van átütve.*
Bedeus: i. m. 18. Siebmacher: Taf. 13.
Bedeus: i. m. 19. Resch: i. m. Taf. 36–37. Siebmacher: Taf. 13.
Bedeus: i. m. 20. Resch: i. m. Taf. 37–38. Siebmacher: Taf. 16.
Bedeus: i. m. 24. Resch: i. m. Taf. 38–52. Siebmacher: Taf. 16. és mindeniktől számos eredeti pecsét az Orsz. Levéltárban.
Siebmacher: Taf. 13. E család többször változtatta czímerét. Mátyástól 1466-ban kapott czímerük kék pajzsban két szemben ágaskodó, vörös oroszlán közösen egy zerge koponyát tartva. A grófi ág szivpajzsában pedig hattyu a czímerkép.
Siebmacher: Taf. 14. Ma kék pajzsban, hármas, zöld halom koronás középsőjén könyöklő, görbe kardot tartó pánczélos kart – a felkar alulról haránt átnyilazva – használ a család, zártsisakon a pajzsalakkal és kékvörös takarókkal; néha fehér bélésü, ötágu koronából aláomló vörös czímerpalástba foglalja a pajzsot.
Siebmacher: (Taf. 16.). Ezüst pajzsban vörösnek határozza meg az ősi, Magyar-gyerőmonostori Keménynemzetség czimerét, s elhagyja belőle a félhold és csillag kiséretet. A pajzs minden esetben kék; soha (kivéve a kihalt grófi ág czímerét, hol másodrangu szerepe van az ősi czímerképnek, s ezüstben, fekete pajzslábon koronából kinövőleg fekete szinü) más mázu pajzszsal e nemzetség emlékei között nem találkozunk, s a kiséret mindenkori. Az ezen nemzetségből való Mikola Ferencz 1471. évi, s a kolozsvári ref. templomban levő, igen szép, heraldikus siremlékén is föltaláljuk a félhold és csillag kiséretet (Genealogiai Füzetek, 1913. 1. sz.).
Apafi czimerét Siebmacher (Taf. 15.) mai formájában (ovális, fekete pajzsban) 1285-ből származtatja, holott a közlés idejében már ismeretesek voltak a Becse Gergely nemzetség középkori czímeres emlékei, a igy tudnia kellett volna, hogy a czímerkép nem más, mint az ősi pajzsczímer helyett a pajzsba foglalt oromdiszes sisak és utóbbi a régi pajzskép pallósával átütve. Fekete mázára nézve egyetlen szines emlék van, Frankensteini Frank szász ispán zászlója, mely heraldikai szempontból figyelembe nem vehető, mert szinezése önkényes (ovális, hasitott pajzs, hasitott kék pajzsfővel s fekete szivpajzszsal (Apafi). A jobboldali vörös (!) mezőben, damaszkolt, ezüst pajzslábból növekedik a fekete, aranynyal fegyverzett sas; balról vörösben 7 (1, 2, 2, 2) ezüst bástya; a pajzsfőben jobbról sugaras nap, balról fogyó félhold). Tekintve, hogy e nemzetség két családjának (Bethleni gróf Bethlen, Erdélyi Somkereki) pajzsa kék és figyelembe véve az Apafi czimerképet és korszakot (XVI. század), melyben igy megváltozott a czímer – mig más, megbizhatóbb bizonyitékunk nem kerül napfényre – kék-nek kell az Apafi czimer pajzsát tartanunk. E zászlón zöld pázsitból nő ki a szőlőtő, holott a pecsétek és pénzek mindenike lebegő csonkból kinőtt, gyümölcsös és leveles venyigét mutat. Van két remekbe készült, ezüstből domboritott, heraldikailag helyes halottas Apafi czímer a kolozsvári, farkas-utczai ref. templomban (Genealogiai Füzetek, 1913. 107. és 134. l.), mindkettőnek lebegő a czímerképe.
Apafi Mihály egyes emlékein a nap körül, vagy a nap és hold közt, egy vagy több csillag is szerepel; felemlitendő azonban, hogy a keskeny pólya majdnem minden érmén feltalálható. Erdély czímerének ezen mesteralakja – mint tudjuk – Báthori Gábor alatt fordul legelőször elő.
*
Barcsai fejedelemsége alatt az erdélyi rendek Szászsebesen országgyülést tartottak (1659 május 24-től június 25-ig), melyen elhatározták a három nemzet s a partium részére külön-külön czímeres pecsét vésetését. Az erről szóló III. artikulus szövege a következő:
«Látjuk kegyelmes urunk ebből is országul nagy fogyatkozásainkat, hogy bizonyos pecsétünk nem lévén, netán most immáron kárunkon experiáljunk annak ekkédiglen való szükséges meglételét. Hogy azért ebből is jövendőben is nagyobb incommoditásunk ne következhessék, illendőnek itéltük a Nagyságod tetszéséből, hogy bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerént, melyéknek egyike ugy mint az erdélyi vármegyéké álljon, az ország prćsidensénél, avagy az erdélyi itélőmesternél. A másik mely a székelységé lészen az udvarhelyszéki főkapitánynál. Az harmadik mely a szász natióé a szebeni polgármesternél. A negyedik pedig mely az Erdélyhez incorporáltatott Magyarország részéjé, álljon azon részben lévő itélőmesternél. Ha pedig valamely időben itélőmester nem találna lenni a partiumban, olyankor álljon a Bihar vármegyei főispánnál; kik is sub fide christiana kötelesek legyenek azoknak conserválására, ugy hogy semminemü időben, sem senkinek parancsolatjára ki ne adják, hanem csak az országnak rend és rendkivül való gyülésében olyankor vagy ő magok vigyék elő, vagy hogy igen hiteles emberektül küldjék bé, ha ő magok semmi uton bé nem mehetnének és ha kik ezek közül a halál által elragadtnak, maradékjok mentül hamarébb vagy valamely káptalapban, vagy hogy az itélőmestereknél szorgalmatos gondviselés alatt béadják, testimoniálist vévén róla, egyébaránt azoktul kévánjuk elő. A pecsétek pedig ilyenek légyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való irása: Sigillum comitatuum Transylvanić. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicć. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicć. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóviz s a kettős kereszt, környül való irása: Sigillum partium Hungarić Transylvanić annexarum. Ehez azt is hozzáadván, ha valaha valamely időben (kit Isten eltávoztasson) Magyarország részei Erdélytől, hacsak ideig is el találnának szakadni, amint immár szomoru példánkra egynehányszor meg is lött, in tali casu 42az erdélyi három nemzetből álló státusok egész corpust constituálván, az három pecséttel nomine totius regni pecsételhessenek, és azok alatt mindenfelé expediálhassanak szintén ugy, mint a mikor Magyarország részei véle egy corpus voltak. Ez pecsétek nélkül, avagy ezek közül csak valamelyik nélkül is excepto casu praetnisso, ha valamely expeditiók nomine regni kelnének, erőtlenek és hitel nélkül valók legyenek.».*
Erdélyi Országgyülési Emlékek XII. 295. l.
Apafi Mihály fejedelmi czímere.
A három nemzet pecsétje elkészült, a partiumé valószonüleg nem. A magyar nemzet, illetve vármegyék pecsétjének rajzát bemutatjuk; eredeti typariuma az Orsz. Levéltárban van.* A másik kettő még 1661-ben elveszett, s Apafi Mihály a szebeni polgármester utján készittetett az elveszettekhez hasonló ujakat.*
Az eredeti typarium 36 mm átmérőjü, s 3 mm vastagságu ezüst lap, fogantyu nélkül, kék bélésü kis bőrkazettában. Hátán kalapálás nyomai láthatók, s szélébe egy kis kereszt van bevésve. Anyaga finom ezüst. Semmi okunk sincs abban kételkedni, hogy ez nem ugyanaz, mely a szászsebesi országgyülés rendeletéből készült. Körirata: SIGILLVM * COMITATVVM * TRANSILVANNIE • csinos, ügyes munka, s semmi esetre sem korábbi, mint ezt Bedeus és Jakab Elek állítja (Orsz. Levélt. Száma Főkmszék kc. 15. a.).
E pecsétnyomók közül a vármegyéké szintén megmaradt, s az Orsz. Levéltár erdélyi osztályában (Főkmszék kc. 15 b. szám alatt) feltalálható. Anyaga aczél s aczél nyele van. Körirata ugyanaz mint előbbié, de a latin szöveg közé még egy magyar szó: NEMES van foglalva; czímere, kerete teljesen azonos az előbbenivel. Az ezzel egykoru, de már csak lenyomatban ismert székely pecsét körirata: SIGIL : NATIONIS . SICVICĆ . LOERDELIORSZAGAEHA • Fektetett s kivül barok diszitésü ovális pajzsa homoru gerendával osztott; jobbfelől a sugaras nap, balfelől pedig sugaras növő félhold van ábrázolva. (Közli Bedeus: Fig. 2. Siebmacher: Taf. 3.). A szász nemzet pecsétje szintén csak lenyomatban isme retes; egészen olyan, mint a magyar nemzeté; barok diszitésü ovális pajzsában hét (2, 3, 2) bástya lebeg. Körirata: SIGIL • NATIONIS • SAXONICĆ . ROMNEMZETBOLAL:; a három pecsét magyar szavait összerakva: «nemes három nemzetből álló Erdélyország» származik. A harmadik pecsét kiadva: Bedeus i. m. Fig. 23. Valamennyinek lenyomatát l. Orsz. Levéltár Erd. Oszt. főkmszék. A. 326. Mike Sándor jegyzéke. Ez uton fejezem ki köszönetemet Dr. Ányos Lajos m. k. Orsz. Levéltári igazgató urnak, ki e pecsétek felkutatásánál szives volt segédkezet nyujtani s buzgó fáradozásával támogatni.
A magyar vármegyék Barcsai korabeli pecsétje.
Az erdélyi fejedelemségnek az ausztriai ház jogara alá jutásával letüntek Erdély czímeréből nemzeti fejedelmeink ősi, nemzetségi czímerei, s elkövetkezett a német római szent birodalmi, császári sas uralma.
Különben lényegileg nem változott meg Erdély czímere, mely immár a birodalmi sas keblén ékeskedett, az aranygyapjas rend jelvényével övezve, szivpajzsában a Babenbergek pólyás czímerével.
Apafi fejedelem 1690 április 15-én bekövetkezett halála után a gubernium Bánffy György pecsétjét* használta, majd a nagyszebeni országgyülés 1691-ben elhatározta négy pecsét vésetését, azonban arra nézve nem történt intézkedés, hogy milyen czímert és köriratot foglaljanak e pecsétbe. I. Lipót 1693. évi május 18-án kelt leiratával három pecsétnyomó készittetését rendeli el, s ezek közül egy nagyobb s egy kisebb álljon az udvarnál levő kanczellárnál s egy az Erdélyben maradó főtisztviselők egyikénél. A pecsétek 1696-ra Bécsben elkészültek s használatba vétettek.* Czímerük a következő: a német római szent birodalmi sas mellén az aranygyapjas rend jelvényével övezett, ovális vágott pajzs, szivalaku, pólyával vágott szivpajzszsal; a nagypajzs felső mezejében növekvő sas, alsó mezejében sugaras nap és telő félhold alatt hét bástya (3, 4) lebeg.* A nagyobb pecsét közjogi és kegyelmi oklevelekre, a kisebb pedig kormányszéki jelentésekre és itéletekre nyomatott.
Bedeus: i. m. 32. l.
Bedeus: i. m. 33. l.
Otto Posse: Die Siegel der Deutschen Kaiser u. Könige B. IV. Taf. 12. Bedeus: i. m. Fig. 26. Siebmacher: Taf. 4.
I. Lipót pénzein* a czímer rendesen hasitott pajzsba foglalt; jobbról a kinövő sas, felette 43a nap, balról a növő hold s alatta hét bástya lebeg. 1692. évi aranyának előlapján a birodalmi sas s mellén Szeben czímere foglal helyet; hátlapján pedig vágott pajzsban Erdély czímere, felül kinövő sas, alul hét (4, 3) halom mindenikén egy-egy bástya; a pajzsot császári korona fedi.* Pénzein gyakran csak a hét bástya jelzi Erdélyt.*
Resch: Taf. 54.
U. o. Taf. 53.
U. o. Taf. 53–54.
Még föllángolt egyszer a nemzeti fejedelemség s Erdély czímerébe visszatért ujból egy ősi nemzetség pajzsa, mely félszázadja tünt le onnan, a Rákócziaké.
II. Rákóczi Ferencz rendkivül finom kivitelü és heraldikus pecsétjén a czímer a következő:* kerektalpu, négyelt pajzs, kerektalpu szivpajzszsal, ebben a nemzetségi czímer: vörös pajzsban, hármas halom mögül előtünő hat küllős kereken álló, kiterjesztett szárnyu sas, jobbjával görbe kardot tartva. A nagy pajzs négyelt; 1. kékben sugaras naparcz; 2. vörösben növő arczos holdsarló; 3. vörösben damaszkolt ezüst pajzslábból kinövő stilizált sas; 4. kékben hét (1, 2, 3, 1) bástya. A pajzsot herczegi korona födi. Ez a legelső szinjelzett országczímer.
Magy. Tört. Életr. Márki S.: II. Rákóczi Ferencz II. köt. 93. és 94. l. az első, nagy pecsét 1706 okt. 6-án, Daróczon kelt oklevelen látható.
Pénzeinek czímere: pólyával vágott ovális pajzs, szivpajzszsal (nemzetségi czímer); a nagypajzsban felül kinövő sas; a pólyában nap és növő hold; alul hét bástya (4, 3).*
Resch: i. m. Taf. 55.
I. József, Eleonora, III. Károly alatt nem változott Erdély czímere. A fejedelmi czím, a magyar királyival kapcsolatban 1712-ben, III. Károly alatt jelenik meg először, kinek pecsétczímere teljesen azonos I. Lipót 1706. évi czímerével.*
Posse: i. m. IV. 12. Siebmacher: Taf. 4.
Mária Terézia 1740-ben trónralépte után hamarosan uj pecsétet készittet Erdélynek. Ennek czímerében egymás mellett két zárt koronával fedett szivpajzs van; a jobboldali Babenberg, a baloldali Erdély (vágott, felül kinövő sas, nap és hold kisérettel, alul hét (4, 3) bástya. A nagypajzs egyszer vágott, pajzslábbal; a felső mező négyszer hasitott (1. Dalmáczia, 2. Magyarország, 3. négyelt: Castilia, Leon, Aragonia, Sziczilia, 4. Csehország, 5. Horvátország), A középső mező hasitott (1 Milano, ezt födi a Babenberg czímeres szivpajzs; balról ujból hasitott; 1. Burgund, erre van helyezve a második szivpajzs Erdély czímere. 2. Tyrol). A pajzsláb négyszer hasitott (1. Krajna, 2. Steiermark, 3. Lotharingia, 4. Karinthia, 5. Görz). A pajzsot császári korona födi.* Midőn férje 1745-ben római császárrá választatott, e czímer változatlanul a kétfejü sas mellére helyeztetett.
Posse: i. m. IV. 33., 34., 35. Siebmacher: Taf. 4.
II. Rákóczi Ferencz nagypecsétje.
Erdély 1740-ből való, Mária Teréziának Vallis F. által készitett* hódolati érmén a czímernek egy egészen uj formájával találkozunk. Ez arany ékkel három részre osztott kék pajzsban jobboldalon balra repülő természetes sas, balról sugaras naparcz, s alatta növő félhold, az ékben pedig 7 vörös bástya lebeg (szinjelezve van). A pajzsot fejedelmi korona alatt, hermelinnel bélelt bibor palást övezi.
Resch: i. m. Taf. 72. Siebmacher: Taf. 5. hibásan jelzi évszámát 1741-re. Altenburger-Rumbold-Tagányi: I. 3.
A nagyfejedelemségi oklevél czímeres lapja.
Mária Terézia királynő Erdélyt 1765 november 2-án kelt aranybullás oklevéllel nagyfejedelemségre emelte, s régi czímerét uj, nagyfejedelmi koronával ékitette, fejedelmi sűvegét leveles és pántos diadémmal övezvén, csucsát kereszttel diszítvén. Pecsétjén pedig, az előbb leirt, s a római szent birodalmi sas mellére helyezett nagy czímerre két királyi korona helyeztetett s az erdélyi szivpajzs koronája nagyfejedelmi koronával cseréltetett fel.
A könyvalaku, vörös bársonyba kötött, diszes kiállitásu diplomáról, mely az Országos Levéltárban kétpéldányban van meg,* a királynő 44aranybullája függ. E bulla előoldalán a királynő trónuson ülő alakja látható az Igazság és Jutalmazás allegorikus alakjai közt; hátlapján következő czímer: négyelt pajzs, szivpajzszsal (Babenberg), ennek peremén a szent korona nyukszik. A nagypajzs 1. és 4. mezejében Magyar-, 2. és 3. mezejében Csehország czímere. A pajzsra császári korona van helyezve. Legendája az előlapon: MARIA THERESIA DEI GRA . REGINA HVNGARIAE BOHEMIAE, a hátlapon folytatólag: DALMATIAE CROATIAE ET SLAVONIEIE : ARCHIDUX AVSTRIAE.* A nagyfejedelmi czímer az oklevél hetedik lapjára van festve, s a következő: vörös keskeny pólyával kékre és aranyra vágott pajzs felső mezejében vörös nyelvü kinövő sas, tőle jobbra ragyogó, arany naparcz, balra fogyó, arczos, ezüst holdsarló lebeg. Alsó mezejében hét (4, 3) vörös, pártáján három, közepén négy ormós, két négyszögü ablakos, zárt, körives kapus bástya lebeg. A pajzson nagyfejedelmi korona nyugszik. A pajzsot telamonképen jobbról az Igazság allegorikus, álló, balról a Jutalmazás ülő nőalakja őrzi.* Előbbi fehér ruhában, balvállán bibor köpenynyel, hajadonfővel, jobbját a magához támasztott fascesen nyugtatva áll. Utóbbi födetlen fejü, fehér ruháju; bő, vörös köpenye jobb- és balkarjáról ölébe omlik; jobb hónalja alul aranyosbarna bőségszaru nyulik alá, melyből aranypénzek, érdemrendek, gyöngysorok s főrangu korona ömlenek ki, balkezével pedig olajágat tart. E czímermü arany keretbe van foglalva, melyet felül diszes barokkeretben a bullánál leirt czímer föd el, de a koronák nélkül. A kereten belül gazdag, aranynyal hímezett és rojtozott, aranyzsinóros, damaszkolt biborkárpit omlik alá, mely mögött rózsaszinfelhős, üde, kék ég képezi a hétteret. A czímer kékes és rózsaszin márványkoczkákból rakott alapon, ivelt, szürke barok, kőemelvényen áll. A gazdag, arany kartusba foglalt pajzs szimmetrikus; felül domboruan ivelt, szögletei egyenesen metszettek, oldalai homoruak s egy kisebb beszögelléssel futnak a pajzs csücskébe. A korona zárt; szélein pálczataggal 45erősitett pántja három kék közt két vörös kővel, s ezek közt haránt keresztbe füzött gyöngysorokkal ékitett. E pántot öt barok liliomos, ékköves levél közt egy-egy magas, háromszögü csucs disziti; a háromszögek alján egy-egy vörös, a levelekben pedig felváltva vörös és kék kövek csillognak. Az aranyszállal rutázott, domboru, vörös süveget két pálczatagos szélü aranyabroncs fogja át, szintén kövekkel ékitve. A korona csucsán aranygömbön enyhén liliomos végü, aranykereszt áll.* Az egész czímermü gondos, finom kidolgozásu; a jobboldali, Igazságot ábrázoló nő feltünően hasonlit a nagy királynőhöz.
Orsz. Levélt. Főkmsz. levélt. B. 27. Hálás köszönetemet fejezem ki dr. Csánki Dezső min. tan., orsz. főlevéltárnok urnak azon lekötelező szivességért, melylyel az Országos Levéltárban végzett kutatásaimban a legnagyobb előzékenységgel támogatni méltóztatott.
Fényképét l. Posse: i. m. IV. 33. l.
E két pajzstartó a czimer alkalmazásánál nem ábrázoltatott.
Ströhl rajzban közli e koronát; ábrája több tekintetben eltér a diplomába festett korona rajzától (Herald. Atlas. Taf. 15., fig. 20.).
Mint látjuk, a czímer a koronán kivül semmi uj motivumot nem tartalmaz, ugyanaz – a pólyán kivül – mint a Báthori Zsigmond pecsétjén levő; feltünő azonban, hogy a székelyek holdja, mely minden emléken növőnek, azaz szarvaival jobbra van ábrázolva, itt megfordul s fogyó félholdat mutat.*
Talán a megtört török uralmat akarja ezzel jelezni.
Az oklevél szövege következő:
Nos Maria Theresia dei gratia Romariorum imperatrix vidua, regina Hungarić, Bohemić, Dalmatić, Croatide et Slavonić, archidux Austrić, dux Burgundić, Styrić, Carinthić et Carniolić, magna princeps Transsilvanić, marchio Moravić, dix Brabantić, Limburgi, Lucemburgi et Geldrić, Wurtembergć, superioris et inferioris Silesić, Mediolani, Mantuć, Parmć, Placentić et Guastallć, princeps Suević; comes Habsburgi, Flandrić, Tyrolis, Hannonić, Kiburgi, Goritić et Gradiscć, marchio sacri Romani imperii, Burgović, superioris et inferioris Lusatić, comes Namurci, domina Marchić Slavonicć et Mechlinić, Lotharingić et Barri dux, magna dux Hetrurić notum testatumque vi prćsentium facimus omnibus, quorum interest, et memorić commendamus, quemadmodum inter ejusdem dominii provincias non minus laudanda, quam felix et auspicata est ćmulatio, ut qućvis pro virium suarum ratione et nominis dignitate ad amplificandam asserendamque totius imperii majestatem plus reliquis conferat; sic summus illius arbiter ad munus suum existimat pertinere, singularum provinciarum eam habere rationem, ut illć, quć non solum prćclara de ipso benemerendi voluntate ac studio cum aliis contendunt, verum etiam facultate et amplitudme cćteris prćstare videntur, splendidioris tituli et dignitatis ornamento augeantur. Sane diversorum regnorum ac ditionum, quarum curam et regimen divmi numinis providentia nobis jure hereditario commisit, ambitum et statum circumspicientes, animadvertimus Transsilvaniam, quć olim Dacia Mediterranć fuit, eo inter provincias reliquas loco censeri; ut quamvis nobilissima sit, ac finium suarum amplitudine, redituum publicorum copia, et aliis commodis illarum plerasque longe antecellat, iis tamen ob tituli inferioris conditionem ordine postponatur. Splendidiore profecto sorte et singulari quadam prćrogativa digna nobis visa est Transsilvanić provincia, veteris Dacić pars prćcipua, quć sub rege suo Decebalo Romanorum armis diu fortiterque restitit, nec minus hodie celebris est, variisque nationibus habitata, et in plures comitatus, iudiciorum sedes ac districtus divisa; ćris prćterea salubritate, oppidorum frequentia, omnis generis fodinarum lćtissimo proventu, solique ubertate maxime commendata; majoris adhuc momenti est, illam situ esse munitissimam et amplissimam, finibus inter Hungarić et Polonić regna, ac magnum Ottomannorum imperium latissime protensis, gentisque suć robore fretam, utpote, quć in propulsandis a patria exterorum hostium injuriis non semel prćclara virtutis edidit specimina, ut reipublicć Christianć merito contra Turcas propugnaculum appelletur. Fidem non minus et obsequium, ex quo illis eorumque asseclis ejectis divi Leopoldi imperatoris augusti, avi nostri immortalis memorić paternć ac validissimć protectioni ultro se dedit, inque inclytć domus nostrć potestatem concessit, principibus suis illćsam servavit et hereditariam augustć domus nostrć successtonem ad mentem sanctionis pragmaticć sponte prompteque amplexa est.
Ad hćc regionis et gentis decora accedit ipsa provincić singularis et prćcipua conditio, dum nulli alii regno vel dominio sive clientelć, sive alio subjectionis vinculo obnoxia, a nobis pro summi imperii jure regitur, tum et ipsa prćclaris privilegiis gaudet, propriisque legibus, magistratibus ac institutis a nostro provincić gubernatore, et consilio nostris auspiciis administratur. Quam ob rem et ne illius principatus splendori ac magnificentić quidquam desit, quo alić ditionis nostrć provincić gaudent, superiori anno majores in dicto principatu aulć officiales hereditarios creavimus et nominavimus, qui in solemnibus principis inaugurationibus, et quoties pro hujus instituti ratione feret occasio, suo munere publice fungantur.
His omnibus itaque consideratis, maturoque consilio perpensis Transsilvanić principatum pro singulari nostra in ipsum benignitate, nova honoris accessione, et amplioris tituli ornamento prosequi volentes, illum ex certa scientia et motu proprio, ea, qua dei immortalis beneficio tanquam universć monarchić Austriacć, ex tot regnis, et ditionibus constantis domina, ac suprema arbitra fungimur auctoritate atque de hujus potestatis plenitudine, prć aliis imperii nostri provinciis duximus extollendum, eumque in nomine servatoris nostri, a quo omnis. honor et gloria promanat, ad magni principatus dignitatem, ac tilulum prćsentibus cum effectu amplissimo evehimus.
Decernimus etiam, et hoc nostro diplomate firmissime statuimus, ut posthac futuris temporibus dictus magnus Transsilvanić principatus una cum omnibus suis comitatibus, sedibus et districtibus, civitatibus, oppidis, arcibus, terris, villis et iuribus universis et singulis ad eum pertinentibus 46pro tali habeatur ac reputetur, debitisque honoribus, prćrogativis et titulis, qui magnum principatum decent, afficiatur; quemadmodum et illos, qui eundem legitime reprćsentabunt, quibuscuoque in locis, pompis, provinciarum conventibus, ceremoniis, celebritatibus aliisque actibus publicis, debitis honoribus, titulis et prćrogativis uti, frui et gaudere volumus. Non obstantibus alliis conatitutionibus, legibus, iuribus vel consuetudinibus, quć huic nostro exaltationis et amplificationis diplomati videri possint contrarić.
Ut vero idem magnus Transsilvanić principatus congruis novć suć dignitati insignibus condecaratus appareat, volumus atque concedimus ut pileus, qui illius scuto, ubi provincić consueta tessera sive insignia pinguntur, imponi solet, hactenus ad formam pilei principibus communis effictus, deinceps corona aurea cingatur, radiis partim cuspidatis, partim in florem desmentibus et sine diademate regio, globo cum cruce medić ipsius pilei summitati infixo, ea forma, quam prćsens typus exhibet. Novo hoc clypei ornamento Transsilvania posthac gaudebit, eoque suam dignitatem nova prćrogativa auctam orimibus reddet manifestam.
Iam vero quo magis singularis hujus provincić prćrogativć, quod nempe nulli alii, quam proprio suo principi, sive clientelć, sive alterius subjectionis titulo vel nexu subsit, eo certius et luculentius edatur argumentum, concedimus eidem, ut in majoribus solemnitatibus, inaugurationibus aliisque pompis, ubi ditiones nulli alii regno aut dominio obnoxić, sed soli principi suo subditć, propriisque legibus et institutis gaudentes, per feciales suos sive heraldos publice solent reprćsentari, suum etiam proprium habeat heraldum, qui reliquorum more et habitu, magni Transsilvanić principatus insignibus, in veste sua expressis, ornatus compareat, illumque publice reprćsentet.
Porro certam fiduciam habemus, hac prolixa et benignissima nostra in eundem magnum Transsilvanić principatum voluntate, quam tam honorificis et publicis ad posteros monumentis testatam facimus, illius ordines, proceres, cives ac subditos admoneri, magisque excitari, ut tantć munificentić memores, eandem suo erga nos obsequio studeant demereri, et quam hactenus nobis, augustćque domui nostrć egregie prćstiterunt, fidelitatis, et in juvandis patrić rebus industrić, majora in dies edant specimina, ac avitć virtutis documenta.
Ad hujus rei testimonium ac perpetuam memoriam prćsens diploma dedimus aurea bulla majestatis nostrć typano insignitum, proprićque manus nostrć subscriptione firmatum in civitate nostra Viennć Austnć die secunda mensis Novembris anno domini millesimo septingentesimo sexagesimo quinto, regnorum nostrorum vigesimo sexto.
Maria Theresia m. p.
W. Princeps Kaunitz Rittberg m. p.
Ad mandatum sacrć cćsareć ac regić
apostolicć majestatis proprium
Fridericus Liber Baro de Binder m. p.
apostolicć majestatis proprium
Fridericus Liber Baro de Binder m. p.
Benignissimum hoc suć majestatis sacratissimć diploma, allatum, in consilio lectum, ac circummissis more consveto circularibus in universo magno principatu Transsilvanić publicatum est. Cibinii die 6-ta Octobris Anni 1767.
Sephanus Halmágyi de Sz.-Somlyó m. p.
Gub. Secretarius.
Gub. Secretarius.
Erdély czímere a nagyfejedelemségi oklevélben.
A czímer többé lényegében nem változott, helyét azonban többször változtatta a Habsburg-Lotharingiai-ház uralma alá tartozó országok czímerei között.
II. József erdélyi nagy, titkos pecsétjének háromszor hasitott s négyszer vágott pajzsa a német római szent birodalom glóriás fejü sasára 47van helyezve; ennek közepén, egymás mellett két, koronás pajzsocska látható s a jobboldali a genealogiai, a bal pedig az erdélyi nagyfejedelemségi czímert tartalmazza. A nagypajzson a magyar és cseh korona nyugszik, a sasfejek felett a császári korona lebeg.*
Posse m. IV. 43.
I. Ferencz 1792-ben használt erdélyi titkos pecsétjének czímere (ez nincs a kétfejü sas mellére helyezve) szintén a fenti két középpajzsot mutatja. A nagypajzsra a magyar szent korona van helyezve.* 1804. évi nagy pecsétjének pajzsa már a glóriás birodalmi kétfejü sas mellén diszlik, s peremére a magyar szent és cseh korona van helyezve; a két középpajzs épen olyan, mint az első kettőn.*
U. o. IV. 57.
U. o. IV. 57.
Az 1804 augusztus 8-án megállapitott német-római császári, nagy, titkos pecséten kerül Erdély czímere a magyar szent korona alá tartozó országok czímerei közé. E nagy czímernek első csoportja négyelt, szivpajzszsal (Magyarország a szent koronával); 1. Dalmát-, 2. Horvát-, 3. Szlavonországok, 4. Erdély.* Az ugyanazon évi magyar, nagy, titkos pecsétben a szivpajzs szent koronával fedett, s Magyarország czímerét mutatja, ez födi a fennhatósága alá tartozó kilencz ország czímerét a középpajzsban (Dalmát-, Horvát-, Szlavonországok, Bosznia, Szerbia, Kumánia, Galiczia, Lodoméria és Bulgária); a nagypajzs kétszer hasitott, s kétszer vágott és a középső sor (hasitott) jobboldali harmadának jobb mezejét foglalja el Erdély czímere, vagyis nem tartozott magyar imperium alá. A nagypajzson a cseh és a házi, a nimbusos sasfők felett a császári korona ábrázoltatott.*
Ért. a tört. tud. köréből, XXIV. 6. Illés J.: A magyar czímer és a királyi czim története 1804-től kezdve. 20. l.
Dr. Csánki D.: Az uj magyar és ugynevezett közös czímerekről 24. ábrája és Illés J.: i. m. I. tábla l.
A szabadságharcz alatt nyomott papirpénzeknek czímere négyelt pajzs, szívpajzszsal Magyarország jobbról vörösben négy ezüst pólya (!) balról vörösben az apostoli kettős kereszt); a nagypajzsban: 1. Erdély (ugy van ábrázolva, mint a Mária Terézia részére készitett 1740. évi hódolati érmen, vagyis ékkel), 2. Horvát-, 3. Szlavon-, 4. Dalmátországok czímerei.*
Siebmacher: Taf. 5.
Az 1866. évi nagy, császári czímerben megmarad Erdély a nagypajzs jobb első, Magyarországhoz tartozó csoportjának negyedik mezejében.* A középczímerben, a sas jobb szárnyának negyedik helyéről a balszárny harmadik helyére került.* A czímerek sorrendje itt következő: az osztrák császári sas mellén az érdemrendek jelvényeivel övezett Habsburg-Lotharingen czímer nyugszik. A jobb szárnyon felül 1. Magyarország, alája sorakoznak: 2. Galiczia, 3. Alsó-Ausztria, 4. Salzburg, 5. Steiermark, 6. (legalul: középen) Tirol. A bal szárnyon legfelül: 1. Csehország, 2. Illyria, 3. Erdély, 4. Morvaország-Szilézia. 5. Krajna.
Ströhl: Oest. ung. Wappenrolle. 18. l. és Taf. XXI.
Dr. Csánki D.: i. m. 21. l. Illés J.: i. m. 88. l., Ströhl: i. m. Taf. IV.
I. Ferencz 1804 előtti magyar kettős pecsétjének hátlapja.
Erdély czímere már az 1804. évi császári nagypecsét czímerének Magyarországhoz tartozó csoportjában is a negyedik mezőt foglalta el, s e rangsort tartotta meg minden rendezés alkalmával, igy akkor is, midőn az egyesitett czímer Fiume (1874 febr. 9.),* majd Bosznia-Herczegovina czímerével bővült (1915 okt. 11.)*
Csánki: i. m. 5. l.
Csánki: i. m. 25. l.
Hivatalos leirása az 1915. évi legfelső kézirat szerint:* «4. (Alsó bal negyed) Erdély vörös keskeny pólyával osztott mező; fent kékben aranynyal fegyverzett, kinövő fekete sas, melyet a felső jobb sarokban sugaras arany nap, a felső bal sarokban fogyó, ezüst holdsarló kisér; lent aranyban hét (4, 3) vörös bástya (vár egy-egy 48zárt kapuval, két-két oromsorral – a felső három, az alsó négy orrmu – és az oromsorok között két-két ablakkal.»
Budapesti Közlöny 1915. évi 257. sz.
A sas az 1765. évi nagyfejedelemségi diplomában fekete csőrü. Az 1896. évi hivatalos kiadványban szerepel először arany fegyverzettel s igy állapittatott meg az 1915. évi középczímerben is. A félhold az 1896. évi hivatalos kiadványban növekedő, ez az 1915. éviben helyesbittetett.
Erdély czimere szerkezetileg több tekintetben kifogásolható, igy politikailag is, mert a három egyenrangu nemzet két, helyesen, rangsor szerint következő czimerképe mellett, a székelység nap és holdja csak mint kiséret, tehát mint a magyar nemzet sasának járuléka szerepel, holott – helyesen – a pajzsnak külön mezeje illette volna meg, miként a másik két nemzetet. Heraldikai szempontból pedig hibás, mert a czímertan ama sarkalatos törvénye ellen vét, mely szerint szinte szint alkalmazni nem szabad. Igazán szép és kifogástalan a czímernek a szász nemzetet illető mezeje, mely érczen szint mutat.
Az unióval megszünt Erdély államisága. Czímere politikai határokkal jelölt országot nem jelent, s igy egyetlen emlékczímer Magyarország középczímerében.
KEÖPECZI SEBESTYÉN JÓZSEF.
