TÁRCZA.

Teljes szövegű keresés

TÁRCZA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság igazgató választmányának f. évi február hó 24-én tartott ülésén Fejérpataky László másodelnök elnöklete alatt jelen voltak: Barabás Samu, id. Bánó József, Békefi Remig, Csánki Dezső, Boncz Ödön, id. Daniel Gábor, Horváth Sándor, Kollányi Ferencz, Makay Dezső, Nagy Géza, Ortvay Tivadar, Soós Elemér, id. Szinnyei József, Tóth-Szabó Pál, Zsilinszky Mihály ig. vál. tagok, Áldásy Antal titkár, Szabó László jegyző, Tóth Árpád pénztárnok.
Elnök az ülést megnyitván, Szabó László társ jegyző felolvassa «Tanulmányok a gróf Forgách-család XIV. századi történelméből» cz. értekezését, mely részét képezi «A Huntpazman nemzetségbeli gróf Forgách-család története» cz. sajtó alatt lévő munkájának.
Uj tagokul jelentkeztek: 1000 koronás alapitó tagul ifj. gr. Zichy Nándor, eddig 200 kor. alapitó tag, 200 koronás alapitó tagul a Győr városi közkönyvtár. Évdíjas tagokul jelentkeztek: dr. Granzichstädten Czerva Rudolf, Bécs, aj. a titkár; ifj. Kováts Gyula, Budapest, aj. Marsovszky Ivor; ifj: Madarassy Gábor, Budapest, aj. ugyanaz; báró Majthényi László, Budapest, aj. ugyanaz; Marsovszky Viktor, Bodajk, aj. ugyanaz; Márkus Adorján, Budapest, aj. ugyanaz; Melczer Béla, Budapest, aj. Soós Elemér; Mokcsay Zoltán, főszolgabiró, Huszt, aj. Petrovay György; Pajdussák Máté, róm. kath. lelkész, vikárius, Igló, aj. Berwaldszky Kálmán; Sárospataki ref főiskola könyvtára, aj. a titkár; Sarlay Lajos, Budapest, aj. Kammerer Ernő; Simon János megyei főlevéltárnok, Miskolcz, aj. Szendrei János; gr. Széchényi Dénes, cs. és kir. követ, Koppenhága, aj. a jegyző; gróf Széchényi Domokos, Budapest, aj. ugyanaz; gróf Szirmay Sándor, cs. és kir. huszárkapitány, Tápióság, aj. ifj. gróf Zichy Nándor; dr. Tomasich Miklós, v. b. t. t. horvát-dalmát-szlavon bán, Zágráb, aj. a pénztárnok, kik a társaság tagjaiul megválasztatnak.
A tagbejelentések után titkár jelentette, hogy özvegy 90Schönherr Antalné, néhai fia, dr. Schöuherr Gyula, a társaság titkárának nevére 400 koronás alapitványt tett, azzal az óhajtással, hogy az e1húnyt emléke ezzel a társaság kebelében alkalmas módon megörökittessék. Az elnökség az alapitványttevővel abban állapodott meg, hogy az alapitvány Dr. Schönherr Gyula nevére szólólag fog kezeltetni, a vele járó jogokat, vagyis a 400 koronás alapitókat megillető kiadványokat pedig a Nagybányai Muzeum Egylet, melynek az elhúnyt elnöke volt, fogja élvezni. Az igazgató választmány ehhez a megállapodáshoz a maga részéről hozzájárul.
Titkár ezután előterjeszti az 1909. évi zárszámadást és vagyonállást, mely a következő:
A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság 1909 évi költségvetési előirányzatának és a tényleges pénztári eredménynek egybevetése.
Bevétel.
ElőirányzatEredményKülönbözet
K. f.K. f.K. f.
1. Pénztári maradvány 1908-ról101 90101 90
2. Értékpapírok kamatai 4%11601170 39 + 10 39
3. Be nem fizetett alapitványok kamatai 5%18013050
4. Tagdijakból:
a) pártoló tagok után20001871129
b) évdijak után31002390710
5. A társulati kiadványok eladásából:
a) a Czimeres Emlékek I. és II. kötetéből426018
b) egyéb kiadványokból250395 60 + 145 60
6. Alapitvány-befizetés6001621+ 1021
7. Postai költségekből megtérülés106 103 90
8. Rendkivüli bevétel2020 8181
Összesen7463 907760 80 + 30290
A tényleges bevétel e szerint 302 kor. 90 fillérrel több az előirányzatnál.
Kiadás.
ElőirányzatEredményKülönbözet
K. f.K. f.K. f.
1. Személyi járandóságokra
(titkár 600 K, jegyző 400 K,
pénztárnok 600 K)16001300300
2. A Turul irói és szerkesztői tiszteletdíjaira1392136230
3. Nyomdai költségek2250192388326 12
4. Szinnyomatok készitése60058020
5. Metszetek és rajzok készitése300419119
6. Irodai átalány120120
7. Társulati szolga dijazása120120
8. Ujévi ajándékok,
tagdijbeszedési költségek, stb.250157 9192 09
9. Lombard-kölcsön után kamatok
és költségek190167 5022 50
10. Alapitvány-tőkésités6001483 40 + 883 40
11. Rendkivüli kiadás206646
Összesen74427699 69257 69
A tényleges kiadások tehát 257 kor. 69 fillérrel többet tesznek ki, mint az előirányzatban.
Előirányzott maradvány21 kor. 69 fill.
Tényleges maradvány67 11
Több tehát 45 kor. 21 fill.
Vagyonállás 1909 decz. 31-ikén:
A) Cselekvő vagyon.
I. Tényleges vagyon:
a) Alapitványi tőke:K. f.K. f.
1. értékpapírokban26 800
2. készpénzben
(Daróczy Zoltán 200 k. alapítványából
befizetett összeg, a takarékban)69
3. kötelezvényekben3000
4. kötelezvény nélküli alapitványok73130,600
II. Alapitványi jelleggel nem biró tőke
értékpapírokban3,400
III. A Nemzetségi Zsebkönyv II. rész
2. kötet szines mellékleteire a takarékban410
IV. A decz. 31-iki egyenleg67 11
Összes tényleges vagyon34,47 11
b) Követelés:
89 tag után alapitványi kamatok-
és tagdijakban2250
Összes cselekvő vagyon36,727 11
B) Szenvedő vagyon.
I. A magy. kereskedelmi banknál levő lombard-kölcsön2700
II. Nyomdai tartozás (1908/4. füz.
után 61,45, az 1909/1, 2. és 3. füz.
után 1900,60, egyéb nyomtatások 67,80)2029 85
III. Két színes tábláért (1909/1., 3. füz.650
IV. Mellékletekért140
V. Lombard-kölcsön kamatai és költségek42
Összes szenvedő vagyon5561 85
Tényleges vagyon34,477 K 11 f.
Szenvedő vagyon5,561 85
Tiszta vagyon28915 K 26 f.
Ezzel kapcsolatban Soós Elemér ig. vál. tag, mint a számvizsgáló bizottság elnöke, felolvassa a számvizsgáló bizottságnak következő jelentését:
Tisztelt Választmány!
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1909. évi pénztári állapotának és számadásának megvizsgálására kiküldetvén, szerencsénk van a folyó évi február 10-ikén teljesitett számvizsgálat eredményéről a következőkben jelentést tenni:
Eljárásunkban az eddigi szokásos módot követvén, mindenekelőtt a pénztári naplókönyvet vizsgáltuk át s annak 1909. évi minden tételét az igazolásukra 91szolgáló okmányokkal és ellennyugtákkal egybevetettük, a tagdij befizetésére nézve pedig a tagok nyilvántartási könyvében is próbákat tettünk. Ezek alapján jelenthetjük, hogy a pénztári naplókönyvet rendben találtuk s az 1909 deczember 31-ikével 7766 korona 80 fillér bevétellel, 7699 korona 69 fillér kiadással és a folyó 1910. évi költségelőirányzatba első bevételi tétel gyanánt átviendő 67 korona 11 fillér pénztármaradványnyal lezártuk.
Ezután a kézipénztárt vizsgáltuk át. A pénztár 1910. évi tételeit, kezdve a mult évről áthozott és fentebb kimutatott 67 korona 11 fillér pénzmaradványnyal bezárólag február 9-ig összegeztük és 1052 korona 21 fillér bevételt, 541 korona 36 fillér kiadást, vagyis 510 korona 85 fillér pénzmaradványt állapitottunk meg. Ezzel szemben találtunk a kézi pénztárban fedezetül 140 koronát előlegnyugtákban és 370 korona 85 fillért készpénzben, minélfogva a kézi pénztárt hiánytalannak jelenthetjük.
A kézi pénztár megvizsgálása után áttértünk a Nemzetségi Zsebkönyv számadásainak megvizsgálására s azt találtuk, hogy az 1909 deczember 31-ig befolyt 120 korona, kiadatott 120 korona; e szerint a Nemzetségi Zsebkönyv II. rész első kötetének czéljaira az 1910. évre nem volt áthozat. Az 1910. évben a mai napig 30 korona bevétel volt. Megemlitendőnek tartjuk még, hogy az I. kötet nyomdaszámlájából még 1463 korona 6 fillér tartozás áll fenn.
Vizsgálat alá vettük ezután a törzskönyvet. E szerint a társaságnak egy 400 koronás kötelezvényes alapitvány befizetése és a 400 és 20-as alapitványoknak kettő-kettővel való növekedése folytán a mai napon hét ezerkoronás (7000 korona), 39 négyszázkoronás (15600 korona) és 90 kétszázkoronás (8000 korona) alapitó tagja van. A felsorolt, összesen 30,600 koronát tévő alapitványokból be van eddig fizetve 26,869 korona és fizetetlen még 3731 korona. Ez utóbbi öszszegből kötelezvényekben (számszerint 6 darabban) biztositva van 3000 korona, a miről közvetlen szemlélet és számbavétel alapján győződtünk meg, ellenben 731 korona kötelezvényekkel biztositva nincsen.
A társulat törzsvagyonához tartozik még az az alapitványi természettel nem biró 3400 korona összeg is, a mely megtakaritásokból származott. Ennélfogva a társaság törzsvagyona összesen (30,600 + 3400) 34,600 koronát tesz ki.
Arról, hogy a kimutatott 26,869 korona befizetett alapitvány és a megtakaritott 3400 korona, összesen 30,266 koronából 30,000 korona koronajáradékban, 200 kor. jelzálog hitelbanki nyeremény kölcsönkötvényben a Pesti Magyar Kereskedelemi Banknál és 69 korona pedig takarékpénztári könyvben a pénztárban van elhelyezve, a bank 1909 deczember 26-án kelt letéti kivonatának és a takarékpénztári könyvecske megtekintése által győzödtünk meg.
Ezek szerint a teljes vagyon állása a föntebb emlitett 34,000 korona törzsvagyon, a Nemzetségi Zsebkönyv II. rész 2. kötet szines mellékleteire a takarékpénztárban elhelyezett 410 korona, továbbá a fent kimutatott 1909. évi pénztári maradvány 67 korona 11 fillér, végre a hátralékos alapitványi kamatok és tagdijak 2250 korona, az összes vagyon 1909 deczember 31-én 36,727 korona 11 fillér. Ezen vagyonnal szemben a következő terhek állanak fenn: a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál ez alapitványi jelleggel nem biró tőkésités terhére felvett 2700 korona lombard kölcsön és kamatok stb., e kölcsön után 1909 deczember 31-ig 42 korona kamatok; nyomdai tartozás 2029 korona 8; fillér, szines táblákért 6;0 korona; mellékletekért 140 korona; összesen 5561 korona 85 fillér. E szerint a hátralékos alapitványi kamatokat és tagdijakat figyelmen kivül hagyva, a tiszta vagyon 28,915 korona 26 fillér.
A mi az 1909 iki zárószámadási eredményeket illeti, az előirányzatnak és zárószámadásnak részletes összehasonlitását a mellékelt kimutatásban terjesztvén elő jelentjük, hogy a bevétel az előirányzatnál 302 korona 90 fillérrel több volt; ezzel szemben a kiadás is 257 korona 69 fillérrel tett ki többet, úgy hogy az előirányzott 21 korona 90 fillér maradvány helyett a tényleges maradvány 67 korona 11 fillért tesz ki.
A számadásnak e kedvező eredménynyel való lezárását többek között az a körülmény tevé lehetővé, hogy dr. Áldásy Antal úr, társulatunk titkára, két negyedévi titkári dijról lemondott, kötelességünknek tartjuk a tisztelt választmánynak javasolni, hogy dr. Áldásy Antal úrnak nagylelkü áldozatáért jegyzőkönyvileg köszönetét fejezze ki.
A hátralékos tagdijak behajtását illetőleg a mult évi számvizsgáló-bizottság jelentésében javasoltatott a tek. választmánynak, hogy a teljesen behajthatatlan követelések törlése után a még fennmaradó hátralékok behajtása iránt folytatólagosan intézkedni méltóztassék. E tárgyban szerencsénk van jelenteni, hogy a pénztárnok adatai szerint választmányi ülési határozat értelmében töröltetett 980 korona, alapitványi kamatokból nem folyt be semmi, pártoló tagdijakból 140 korona, évdijakból 320 korona, összesen 460 korona, e szerint a 2535 korona hátralék az év végéig leapadt 1115 koronára; véleményünk szerint ezen elért eredmény elég kedvezőnek tekinthető. Az 1909. év végével, illetve a folyó év elejével fennálló és a vagyonállásban feltüntetett 2250 korona hátralékra nézve javaslatunk ugyanaz, mint tavaly volt, t. i. hogy a pénztárnok által jegyzékbe foglalt és teljesen behajthatatlan követelések törlése után még fent 92maradó hátralék behajtása iránt intézkedni méltóztassék.
A Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál fennálló lombard kölcsön által lekötött értékpapirok értékesitésére nézve a bizottság javasolja, hogy az elnökség továbbra is utasittassék a lombardirozott értékjegyek kellő időben való eladására miután ez ideig a pénzpiacz alakulása az eladásra javasolt pénzművelet keresztülvitelére nem volt kedvező.
Mindezek után jelentvén azt, hogy a t. elnökség az elmult évben is reálisan és körültekintőleg gazdálkodott, javasoljuk a tekintetes választmánynak, hogy Tóth Árpád társ-pénztárnok urat a mult 1909. évi számadásokra nézve a szokásos fenntartással felmenteni méltóztassék.
Áttérve az 1910. évi költségvetési előirányzatra, annak tételeit 7085 korona 11 fillér bevétellel, 7072 korona kiadással és így 13 korona 11 fillérnyi előirányzott maradványnyal van szerencsénk javaslatba hozni.
Budapest, 1910 február hó 10-én.
Soós Elemér,
a számv. b. elnöke.
Kollányi Ferencz, Dr. Dőry Ferencz,
számv. b. tag, számv. b. tag.
Az igazgató választmány Csánki Dezső ig. vál. tag rövid felszólalása után, mely a nyomdatartozás hátralékára vonatkozik és Fejérpataky László másodelnök felvilágositó szavai után a számvizsgáló bizottság jelentése alapján az 1909. évi zárszámadásokat és a vagyonmérleget tudomásul veszi és Tóth Árpád társ. pénztárnoknak a felmentvényt megadja, egyuttal a számvizsgáló bizottságnak munkájáért köszönetet szavaz. Az 1910. évi költségvetési előirányzatot a számvizsgáló-bizottság javaslata alapján a következőkép állapitja meg.
A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság költségvetési előirányzata az 1910. évre.
Bevétel.
1. Pénztári maradvány 1909-ről67 kor. 11 fill.
2. Értékpapirok kamatai
(30,200 kor. koronajáradék és 200 kor. jelz.
hitelbanki nyer.-kölcsönkötvény után 4%)1216
3. 3600 kor. be nem fizetett alapitvány után 5%180
4. Tagdijakból:
a) pártoló tagok után 200 K
b) évdijak után 3100
5. A tásulati kiadványok eladásából:
a) a Czimeres Emlékek I. és II. kötetéből42
b) egyéb kiadványokból250
6. Alapitvány-befizetés200
7. Postai költségekből megtérülés10
8. Rendkivüli bevétel20
Összesen7085 kor. 11. fill.
Kiadás.
1. Személyi járandóságok
(titkár 600 korona, jegyző 400 kor.,
pénztárnok 600 kor.)1600 kor.
2. A Turul irói és szerkesztői tiszteletdijai:
a) 24 iv irói dija, ivenként 48 kor. 1152 kor.;
b) szerkesztés ivenként 10 kor., 240 kor. 1392
3. Nyomdai költségek
(1908/4. füz. és 1909/1 füz. maradékának,
továbbá az 1909/2, 3. és 4. füz.,
valamint egyéb nyomtatások kifizetése)2200
4. Szinnyomatokért (1909)600
5. Metszetek, rajzokk észitése300
6. Irodai átalány120
7. Társulati szolga dijazása120
8. Ujévi ajándékok,
tagdijbeszedési költségek, stb.250
9. Lombardkölcsön után kamatok és költségek170
10. Alapitvány-tőkésités200
11. A Nemzetségi Zsebkönyv II. rész 2. kötetére
az előfizetési felhívások szétküldése stb.-re100
12. Rendkivüli kiadás20
Összesen7072 kor.
Bevétel 7085 kor. 11 fill.
Kiadás 7072
Előirányzott maradvány 13 kor. 11 fill.
Titkár ezután előterjeszti a nagyobb hátralékban lévő tagok jegyzékét, kikre nézve az ig. választmány elhatározza, hogy nevezettek megintessenek, törlésük tekintetében az intések eredménye leend mérvadó.
Tóth Árpád pénztárnok jelenti, hogy a társaság bevétele 1910 február 23-ig 1962 kor. 21 fillér, kiadása 1368 kor. 59 fillért tett ki, egyenleg 593 kor. 62 fillér. Vagyonállás cselekvő vagyonban 38,183 kor. 62 fillér, tényleges vagyon 36,003 kor. 62 fillér, szenvedő vagyon 5519 korona 85 fillér; tiszta vagyon 30,483 kor. 77 fillér.
93Titkár felolvassa Nedeczky Tibor évd. tagnak 1909. deczember hó 20-án kelt beadványát, melyben azt inditványozza, hogy a társaság intézzen fölterjesztést a kormányhoz, hogy addig is, míg törvényhozásilag intézkedés nem történik, a magánkezekben lévő és csakis palaeografiai ismeretek mellett olvasható oklevelek hiteles másolatokbani kiadásával valamely tudományos közintézet bizassék meg, továbbá, hogy a társaság keresse meg a vallás- és közoktatásügyi ministeriumot, szólitaná fel az összes hazai hitfelekezetek fejeit, hogy a régi anyakönyveknek névmutatókkal való ellátásáról a maguk hatáskörében intézkednének.
Az inditvány felett megindult eszmecserében Csánki Dezső, Horváth Sándor, Boncz Ödön, Kollányi Ferencz és másodelnök vett részt. Az ig. választmány az inditvány feletti javaslat megtevésére egy szükebb bizottságot küldött ki, melynek tagjai Fejérpataky László másodelnök, Kollányi Ferencz, Horváth Sándor ig. vál. tagok és a titkár.
Titkár felolvassa dr. Reiszig Edének február 22-én kelt levelét, melyben jelenti, hogy a M. N. Zsebkönyv uj kötete előfizető felhivásainak kibocsátására az időpontot jelenleg nem tartja alkalmasnak, miért is annak elhalasztását kéri, a mihez az ig. választmány hozzájárult.
A jegyzőkönyv hitelesitésére elnök Soós Elemér és Kollányi Ferencz ig. vál. tagokat kérve fel, az ülést bezárja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages