BUDAPEST LEGRÉGIBB KIVÁLTSÁGLEVELE.

Teljes szövegű keresés

BUDAPEST LEGRÉGIBB KIVÁLTSÁGLEVELE.
(Első közlemény.)
Pest legrégibb kiváltságlevelével két történetirónk foglalkozott behatóbban. Salamon Ferencz nagybecsü monografiájában* külön szakaszt szentel az oklevélnek s végeredményül azt állapitja meg róla, hogy hamisitvány. Schmall Lajos* az oklevél védelmére kél és Salamon Ferencz érveinek birálata nyomán azon következtetésre jut, hogy valódi oklevéllel állunk szemben. Mindkét irónk közös fogyatkozása, hogy nem jártasak az oklevéltanban és érveik oklevéltani szempontjából kifogások alá esnek. Schmall Lajos fejtegetései azért is kifogásolhatók, mert a régi események és jogviszonyok ismertetésében merész feltevésekkel él, a melyeket nehéz volna elfogadható érvekkel támogatni. Ezek mérlegelése inditotta a szerzőt arra, hogy az oklevelet ujból vizsgálat tárgyává tegye és tanulmányának eredményeit a nyilvánosság elé vigye. A főváros középkori történetéből nem maradt fenn annyi emlékünk, hogy behatóbb figyelmet ne szentelhetnénk a fontosabb daraboknak s a legrégibb pesti kiváltság-levél már azért is fontos, mert ezen nyugodtak a főváros középkori szabadságai, ennek köszönhette virágzó gazdasági életét és kiváltságos társadalmi helyzetét a magyarországi városok sorában.
Budapest története 3. k. 34–84. Il.
Adalékok Budapest történetéhez II. k. 93–104. 11.
Pest legrégibb kiváltságlevelét 1244 november 26-án adta ki IV. Béla király. Eredetije nem maradt fenn s átirásai is jóval későbbiek. Állitólag már IV. László király is átirta és megerősitette az oklevelet 1276 junius 18-án, sőt ujabb kiváltságokkal is bővitette a IV. Béla szabadalmait. Ez utóbbi oklevél azonban szintén elveszett és csupán I. János király 1538 márczius 27-én kelt okleveléből tudjuk, hogy az átirás és megerősités megtörtént.* I. Ferdinánd király 1528 január t-én irta át és erősitette meg aranypecsétes oklevélben (bulla nostra aurea, cuius altera in parte effigies nostrć personć in throno sedentis cum insignibus regiis: corona, sceptro ac pomo, altera in parte quatuor fluminum et crucis duplicatć imago vetera Hungarić stemmata conspiciuntur, exstat utrinque titulus ac prćcipuorum regnorum nostrorum inscriptio et cordula item aurea munitas et ornatas civitati Budensi – – – dari iussimus) a budai polgárok számára a legrégibb pesti kiváltságlevelet.* Ferdinánd király megerősitő oklevelének tanusága szerint az 1244. évi pesti kiváltságlevél 761528-ban már nem volt meg, mert 1526-ban, midőn Szolimán szultán Budát elfoglalta és felégette, Buda többi okleveleivel együtt e kiváltságlevél is elpusztult (per hostes urbe capta, incensa, diruta, excisa, has quoque eorum literas et diplomata a divis nostris prćdecessori bus data cum fortunis eorum publicis et privatis emiserunt) s a király elé a budaiak az eredeti oklevél helyett megbizható másolatot (exemplo fideli et in quod nulla prorsus cadere poterat suspitio) terjesztettek.*
Podhraczky József, Szabad királyi Buda fő- és székesvárosának hajdani szabadságai 60. 1.: Prćnarratum privilegium ipsius Belć regis, avi sui, confirmante, ultra prćscriptos articulos in eodem privilegio contentos et conscriptos articuli subnotati sunt inserti.
Kaprinai, Hungaria diplomatica t. k. 483–58. 11.
Kaprinai id. h. 484. 1.
Ugyanezen 1244. évi kiváltságlevelet 1538. márczius 27-én I. János király is* megerősiti és pedig Ferdinánd királyhoz hasonlóan aranypecséttel. I. János király megerősitő oklevelében nincsenek felsorolva az 1244. évi oklevél összes szabadságai, hanem csupán az «Item infra limites regni nostri ab omni tributo sint exemptiu szabadalomtól a «forum sicut prius habeant quotidianum» jogositványig. Sőt ezeken belül sem teljes a felsorolás, mert el vannak hagyva a következő kiváltságok: Item de vineis eorundem cibriones nullatenus exigantur. Item vicepalatinus violenter descendere non possit super eos, nec eosdem iudicare. Item duellum inter eos non indicetur, sed secundum quantitatem et qualitatem commissi, super quo quis inpetitur, purgationem exhibeat congruentem.» Elhagyja a megerősitő oklevél az 1244. évi kiváltságlevél azon rendelkezését, mely a pesti polgárokat a tatárjárás után kapott jószágaikban megerősiti. Végül nem emliti fel a Kőér birtokra vonatkozó új adományt és a vámmentességi kiváltságot sem adja vissza hüen, mert nem emliti annak megszoritását, t. i. hogy a harminczadfizetés és a budai egyháznak járó sóvám alól nem voltak felmentve. E kihagyások azt igazolják, hogy I. János király az 1244. évi oklevelet nem irta át teljesen, hanem csupán azon kiváltságokat erősitette meg, a melyek a budai polgárok számára jelentőséggel birtak.* I. János király megerősitő oklevelében el van mondva, hogy a város régi szabadalmai és kiváltságai a harczi viszontagságok között elpusztultak és pedig számos oklevél teljesen megsemmisült, számos oklevél pedig megrongálódott.* Az elszóródott oklevelet aztán nagy gonddal és fáradsággal összekerestették és bemutatták (ingenti cura, laboreque et diligentia adhibita plures – – – conquisivissent et comportare curassent), de nem szorgalmazták mindezek teljes átirását és megerősitését, hanem főleg arra helyeztek sulyt, hogy érvényben levő kiváltságaik nyerjenek ujabb megerősitést. Az 1244. évi oklevél kiállitásának körülményei ugyan oly pontosan fel vannak sorolva I. János király oklevelében, hogy az oklevél eredeti szövegének bemutatására következtethetnénk belőle, valószinübb azonban, hogy I. Ferdinánd király kiváltságlevelét mutatták be s ebből vette át János király kanczelláriája a szöveget.
A fővárosi levéltárban őrzött eredeti után kiadta Podhraczky József Cuspinianus János beszédének függelékeképen «Szabad királyi Buda fő- és székvárosának hajdani szabadságai» czim alatt (57. és kk. 11.)
«In illis dumtaxat articulis, qui libertati eorum potissime suffragari videntur» mondja a megerősítő oklevél.
Litteralia tamen eorum instrumenta atque privilegia super eiusmodi libertatibus et exemptionum immunitatibus per haec superiora tempora tumultibus bellicis plene – per conflagrationem exustionemque civitatis istius partim periclitata et partim fragmentata fuissent. Podhraczky id. su 58. 1.
Az 1244. évi pesti kiválságlevél* szövege a következő:
Szapolyai István nádor 1496. junius 15-ikén kelt itéletleveléből. Podhraczky, Historia dipl. urbis Budensis et Pesthiensis 256–58. Eredeti kézirat a M. N. Múzeumban Fol. lat. 1205. szám alatt.
In nomine sancte trinitatis et individue unitatis amen. Bela dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Galicie, Lodomerie, Comanieque rex in perpetuum, omnibus Christi fidelibus presentem paginam inspecturis salutem in omnium salvatore. Cum in multitudine populorum regum ac principum gloria summopere attendatur, non immerito regalis decrevit sublimitas suos subditos provisio nibus amplioribus ordinare, ut populus sibi serviens fidelitate et numero augeatur. Ad universorum igitur notitiam presentium et posterorum harum tenore volumus pervenire, quod cum tempore persecutionis Tartarorum, quorum impetus et sevitia Domino permittente grande dispendium intulit regno nostro, hospites nostri de Pesth privilegium super ipsorum libertate confectum et concessum amisissent, nos seriem libertatis memorate, cum esset notoria, duximus renovandam et presentibus annotandant, que talis est: videlicet quod in expeditionem, in quam personaliter ibimus, debent nobiscum mittere decent milites decenter urnatos. Item infra limites regni nostri ab omni tributo salva tricesima et saluo iure ecclesie Budensis, quantum ad tributa de salibus exigenda 77sunt exempti. Item de vineis eorundem cibriones nullatenus exigantur. Item nullus principum nostrorum violentum descensum facere possit super eos, nec aliquid contra eorundem recipere voluntatem, sed descendens iusto pretio sibi necessaria debeat comparare. Item nullus hospes ex ipsis possessiones suas seu domos vendere valeat alicui extraneo, nisi in eadem villa volenti a modo habitare. Item quicunque ex ipsis sine herede decesserit, possessiones dimittendi facultatem habeat cui volet. (!) Item quicuuque ex eis possessiones emerit, si per annum et diem nullus ipsum super hoc impetierit, de cetero eas sine contradictione aliqua possideat pacifice et quiete. Item habeant liberam electionem plebani, cum eorum ecclesia vacaverit, nec plebanus vicarios constituat eis invitis. Item ipsi maiorem ville sibi eligant, quem volent ('.) et nobis electum presentent, qui omnes causas eorum mundanas debeat iudicare, sed si per ipsum debita iustitia alicui non fuerit exhibita, ipse villicus et villa debeat conveniri coram nobis, vel illo, cui duxerimus committendum. Item vicepalatinus violenter descendere non possit super eos nec eosdem iudicare. Item omnia, que post recessum Tartarorum eis contulimus possint sine contradictione qualibet possidere. Item quicunque cum eis habitare volunt, habens ibidem possessiones, cum eis teneatur servitia debita exercere. Item duellum inter eos non indicetur, sed secundum quantitatem et qualitatem commissi, super quo quis impetitur, purgationem exhibeat congruentem. Item cum impetiti fuerint per quempiam ab aliquo extraneo, non possint produci testes contra eos, nisi ex ipsis vel aliis habentibus consimilem libertatem. ltem tam terram Keuer, quum eis de novo contulimus, quam alias quas prius habuerunt, dividant in communi, habita contemplatione facultatis cuius libet, quantum possit facere araturam, ne terre supradicte inculte maneant et inaues. Item naves et carine descendentes et ascendentes cum mercibus et currus apud nos clescendant et forum sicut prius habeant quotidianum. Item minor Pesth ultra Danubium sita quantum ad naves ascendentes et descendentes et cibriones non solvendos consimili gaudeant libertate. Item homo magistri thavernicorum nostrorum non debeat stare cum monetariis inter ipsos, sed unus ex ipsa villa fidedignus illis associetur, qui super receptione monete regalis curam habeat pervigilem et undique diligentem. Ut autem hutus prenominate libertatis series salua semper et inconcussa perseveret in posterum, nec aliquo successu temporum possit aliquatenus retractari, presentem eisdem paginam duximus concedendam caractere bulle nostre aure perhenni ter roboratam. Verum quia exhibitio privilegii ipsorum existentis sub aurea bulla propter viarum discrimina periculosa videbatur, transscriptum eiusdem de verbo ad verbum sub munimine dupplicis sigilli nostri concessimus, tantum presentibus fidem volentes adhiberi, ut ad exhibitionen illius nullatenus compellantur. Datum per manus venerabilis patris Benedicti Calosensis archiepiscopi aule nostre cancellarii, venerabili patre Stephano archiepiscopo Strigoniensi Bartholomeo Quinqueecclesiensi Cleto Agriensi, Stephano Zagrabiensi, Blasio Chanadiensi, Artholpho Ultrasylvano episcopis ecclesias dei salubriter gubernantibus, Vincentio in episcopum Varadiensem electo et confirmato, Jauriensi et Wesprimiensi sedibus vacantibus. Ladislao palatino et comite Symigiensi, Dionisio bano et duce totius Sclavonie, Matheo magistro thavarnicorum et comite Posoniensi, Demetrio iudice curie et comite Musuniensi, Laurentio vayde Ultrasylvano, Rolando megistro dapiferorum et comite Supruniensi, Mauritio magistro pincernarum et comite Jauriensi, Stephano magistro agazonum et comite de Orbaz, Arnoldo comite Nitriensi, Herrico Ferrei Castri ac ceteris magistratus ac comitatus regni nostri tenentibus, anno ab in, carnatione Domini millesimo ducentessimo quadragesimo quarto, regni autem nostri anno nono et octavo Kalendas Decembris.
A kiváltságlevél eredetijét megsemmisitette a török veszedelem, de számos átirása maradt fenn. Az oklevél teljes szövegének első középkori emléke, Nyirkállai Tamás formulariuma.* Nyirkállai Tamás formulariumát Kovachich Márton a pécsi püspöki könyvtárban fedezte fel, a hova Dobai Székely Sámuel tulajdonából jutott.* Az 536 oldalas középkori kézirat tulnyomóan törvénykezési iratok formuláit tartalmazza s ezért valószinü, hogy irója a «personalis prćsentia regia» biróság alkalmazottja volt. A formularium 1476 után készült, mert kezdőszavai a következik: Sequuntur formć circa stylum cancellarić Regić Maiestatis anni 1476. Az iró tehát Mátyás király kanczelláriájában 1476-ban kezdette, meg, a formularium irását, később azonban a nevezett birósághoz került át. A formulariumban nem csupán királyi oklevelek formulái vannak összegyüjtve, de vannak benne egyéb formulák is, a mint a kanczelláriai illetőleg királyi birósági ügymenet nagyszámu egyéb oklevelet is juttatott a leiró kezeibe. Az 1244 évi pesti kiváltságlevél az egyetlen árpádkori emlék a formulariumban és úgy juthatott a leiró kezébe, hogy eredetijét peres ügyben bizonyitékul használták. Ilyen per emlékét Mátyás király 1476 szeptember 11-én kelt oklevele őrizte meg számunkra.* A per Nagyvárad városa és a nagyváradi 78káptalan között folyt a personalis prćsentia előtt a nagyváradi vásárvám tárgyában és a budai tanács a város 1244. évi kiváltságlevelével sietett a szorongatott nagyváradi polgárok védelmére.* Ez oklevél tanusága szerint az 1244. évi pesti kiváltságlevél 1476-ban még megvolt s 1476 után pusztult el.
Kovachich, Formulć sol. styli 361–4. 11. Kiadta az oklevél szövegét Kaprinai Hungaria diplomatica (r. k. 483–88. 11.) c. müvében, a ki ismerte ugyan Nyirkállai Tamás szövegét (480. 1.), de nagyobb sulyt helyezett I. Ferdinánd király átiratára, mert előtte senki sem közölte. Kaprinain kivül kiadták még Katona (Historia critica C. k. 44. 1.), Fejér (Codex diplomaticus IV. r. k. 326–29. 11.), Michnay és Lichner (Ofner Stadtrecht 234–41. 11.) stb.
Kovachich id. m. XXVIII, l.
Wenzel, Árpádkori uj okmtár j. k. r 172 73. ll.
Per fideles nostros circumspectum iudicem et iuratos cives civitatis nostre Budensis – – – quedam litere privilegiales olim Bele regis sub proprio duplici sigillo eiusdem anno ab incarnacione domini millesimo ducentesimo quadragesimo quarto, regni autem sui anno nono, octavo kalendas Decembris super nonnullis ipsorum libertatibus et prerogativis – – – exhibite fuissent. Wenzel id. h.
Ez alkalmat felhasználja az ó-budai apáczák ügyvédje s arra kéri a biróságot, hogy a budaiak kiváltságleveléből adjon számára másolatot három szakaszról, a melyek az ó-budai apáczákat érintik. E három szakasz a következő: «Item infra limites regni nostri ab omni tributo, salva tricesima et salvo iure ecclesie Budensis, quantum ad tributa de salibus exigenda, sunt exempti.” „Item de vineis eorundem cibriones nullatenus exigantur.» «Item nullus hospes ex ipsis possessiones suas vel domos vendere valeat alicui extraneo, nisi in eadem villa volenti amodo habitare; item quicunque ex ipsis sine herede decesserit, possessiones suas dimittendi facultatem habeat cui volet; item quicunque ex eis possessiones emerit, si per annum et diem nullus ipsum super hoc impecierit, de cetero eas sine contradiccione aliqua possideat pacifice et quiete.» E szakaszok teljesen azonosak a Nyirkállai Tamás formulariumában található pesti kiváltságlevél megfelelő szakaszaival, a miből kétségtelenül következik, hogy a pesti és budai kiváltságlevelek, melyek kiállitója és kiállitási időpontja ugyanazok, teljesen azonosak, vagyis a budaiak a pesti kiváltságlevelet őrizték levéltárukban s a kiváltságlevélre alapitották városuk összes jogait.
Egy másik nagyérdekü középkori perben is bemutatták IV. Béla király 1244. évi kiváltságlevelét a budai polgárok, a mely per emléke Szapolyai István nádor 1496 junius 15-ikén kelt itéletlevelében maradt ránk.* A pert 1495. január 20-án Antal nyitrai püspök indította meg a budai, pesti, székesfehérvári, esztergomi, visegrádi, pozsonyi, komáromi és budafelhévvizi polgárok ellen, mert kiváltságaikra hivatkozva megtagadták a zsitvatői vám fizetését. A pernek az 1495 junius 24-ike után tartandó országgyülés alatt a király előtt kellett volna eldőlnie, de a király a felek kölcsönös megegyezésével a nádor itélőszéke elé utalta s a nádor is hozott itéletet a nagyszabásu perben. Az alperesek mindegyike több-kevesebb oklevelet mutatott fel jogai védelmére, a budai és pesti polgárok pedig közösen hét oklevéllel védelmezték igazaikat. Ez oklevelek legfontosabbika IV. Béla király 1244. évi eredetiben bemutatott oklevele volt, 1496 ban tehát még megvolt ez ősrégi oklevél s a budaiak és pestiek közös kincsüknek tartották. A nevezett perben felmutatott oklevelek azért is nagybecsüek ránk nézve, mert megtudjuk belőlük, hogy hol és mikor éltek a budaiak illetőleg a pestiek Béla király ősrégi oklevelével. Két régi átirást ismerünk meg ugyanis először a perből, t. i. Hédervári Lőrincz nádorét és Albert királyét.*
Eredetije Pozsony város levéltárában. Másolatát Podhraczky József Historia diplomatica urbis Budensis cimű kéziratának I, k. 290–296. lapjain találtam. (Nemzeti Múzeum.)
Habens in se series literarum condam domini Alberti regis, continentes in se series literarum condam domini Laurentii de Hedrehwara palatini, habentium in se similiter verbaliter tenores prćscriptarum literarum olim domini Belć regis, libertates ipsorum civitatum Budensis et Pesthiensis in se seriatim continentium.
Hédervári Lőrincz nádor illetőleg Albert király okleveleit, IV. Béla 1244. évi kiváltságlevelével egyetemben, ugyanazon nádori itéletlevél tanusága szerint 1446 junius 15-én tartott országgyülésükön átirták és ünnepélyes kiváltságlevélben megerősitették az ország rendei,* eléggé ismert volt tehát a középkorban. 1477 junius 29-én Ország Mihály nádor irta át a pesti és budai polgárok számára IV. Béla 1244. évi oklevelét (series iamtactarum literarum dicti olim domini Belć regis prćsentibus verbaliter 79insertarum libertatis dictorum civium et incolarum Budensis et Pesthiensis civitatum eisdem innovatarum in se continebat,) a mint ezt az idézett nádori itéletlevélben olvashatjuk. Továbbá 1492 november 24-ikén II. Ulászló király külön oklevelet adott ki a pesti polgárok és külön oklevelet a budai polgárok vámmentes-. sége tárgyában, melyek mindegyike magában foglalja IV. Béla király sokat emlitett kiváltságlevelét.
Cum prćscriptis libertatibus et prćrogativis aliisque omnibus et singulis in tenore prćscriptarum literarum dicti condam domini Alberti regis privilegialium contentis et specificatis ex certa eorum scientia et animo diliberato ac maturo inter seipsos prćhabito consilio memoratis civibus eorumque hćredibus universis innovando perpetuo valitura confirmassent.
Mindez oklevelek a zsitvatői vámperben a nádor ítélőszéke elé kerültek s bizonyságot tesznek arról, hogy a XV. század folyamán a budai és pesti polgárok éltek IV. Béla király 1244. évi kiváltságlevelére, sőt erre alapitották összes szabadságaikat.
Érdekes bizonyságul szolgálnak az oklevelek arra nézve is, hogy miként magyarázta 1496 ban a legfelsőbb biróság ugyanazon kiváltságlevél hatályának kiterjesztését két különálló városra, Budára és Pestre egyaránt. Ország Mihály 1477 junius 24-iki okleveléhez azt jegyzi meg a nádori itéletlevél, hogy a mint IV. Béla 1244. évi oklevelében a Duna két partján fekvő két Pestről van szó, azonképen Ország Mihály nádor itéletlevele is Pest és Buda kiváltságait együtt sorolja fel és nem tesz különbséget a két város között. E tény magyarázatául azt mondja az itéletlevél, hogy Pestet ma köznyelven Budának nevezik, mindazonáltal hivatalos kiadványaiban megtartotta régi nevét* (Quamvis ipsa vulgari denominatione Buda appellatur, tamen in cunctis suis rebus et agendis negotiis, sed et in privilegiis ipsorum, literis etiam et codicillis non huius denominationis Buda, sed ipsius vocabuli Pesth titulo semper et ab antiquo usa … . fuisse… literć prćdicti condam domini Michćlis palatini seriose testabantur).* A budai vár közvetlenül a régi Pest (Kispest) tőszomszédságában épült, csupán a várfal választotta el a két várost egymástól s Budát azon reményben szállották meg az uj telepesek, hogy Pest kiváltságait örökölték. (Ouć quidem Pesth ipsa in suburbio castri seu civitatis Budensis nullo intervallo mediante, dempto solo muro castri seu civitatis Budensis adiacere …) Ugyanigy magyarázta e tényt Hédervári Lőrincz nádor emlitett oklevele is, midőn IV. Béla király 1244. évi oklevelét mindkét város kiváltságainak alapjául fogadta el. (Prćdictas utrasque civitates Pesthiensem scilicet et Budensem concernere idem dominus Laurentius palatinus adinvenisset.)
Pecsétjének körirata is Sigillum novi castri Pestiensis. Toldy László, Budapest cimerei 5. 1.
Kár, hogy Ország Mihály nádor oklevele nincs szóról-szóra átirva, hanem csupán értelme van elmondva, mert az eredeti oklevél nagybecsü emlék volna a székesfőváros számára.
A pesti kiváltságlevél oly módon juthatott a budai levéltárba, hogy a tatárjárás után a nevezett oklevéllel akarta IV. Béla király a tatárjárás alatt elpusztult dunabalparti Pestet ujból felvirágoztatni, terve azonban nem valósult meg, mert a telepesek féltek az ujabb tatárjárástól, a mely ellen Pest nem volt kellően megvédelmezhető. E helyett tehát a dunajobbparti hegyet szállották meg, a mely védelemre alkalmasabb volt és itt őrizték királyi kiváltságlevelüket is. Megerősitette e telepedési folyamatot az is, hogy a rettegett ujabb tatárjárás ellen IV. Béla király hegyen épült várakkal védekezett s e czélból a pesti hegyen is várat épittetett. A budai várról ugyanis 1255-ben a következőket irja a király: inter alia castra defensioni regni congrua in monte Pestiensi castrum quoddam construi fecimus refectum multitudine copiosa.* E szavak azt jelentik, hogy a vár, melyet a király védelmi eszközül a pesti hegyen épittetett, 1255-ben már nagyon lakott volt.
Schier, Buda sacra 101. 1.
Megkisérelték bebizonyitani, hogy a budai várhegyet már IV. Béla előtt is lakták, de a kisérlet teljesen meddő maradt. Ha a budai várhegyet már IV. Béla kora előtt lakták volna, akkor az ottani telepnek valamelyes irott nyoma maradt volna, vagy legalább neve lett volna s nem nevezték volna el az alatta elterülő Kispestről pesti hegynek. Főleg a budavári főtemplomról szeretnék bebizonyitani,* hogy már IV. Béla kora előtt fennállott, de eredménytelenül, mert a használni szokott érvek mindegyike inkább a templom régisége ellen szól.
Ortvay Tivadar a feltevés megalapitója, a ki előbb a Magyar Állam 1874. évi 18. számában, majd az Archćologiai Értesftőben (1874. évf. 287–92. 11.) fejtette ki véleményét. Fő érveit a Vita sancti Gerardi, továbbá IV. Béla király 1255 julius 25-iki és 1269 október 3-iki oklevelei képezik.
80A budavári főtemplomnak tatárjárás előtti, sőt Szent István-kori fennállása melletti legfőbb érv az, hogy a vértanu-halált halt Gellért csanádi püspök holttestét ebben temették el, mert a Gellért-legenda szerint vértanusága szinteréhez közeli templomban helyezték nyugalomra a holttestét, a legközelebbi templom pedig a budavári főtemplom volt.* Teljesen figyelmen kivül hagyják, hogy a várhegytől délre terült el Kispest (más néven Kelenföld; és a pesti rév, melyben a lakosság számának megfelelően bizonyára volt templom is. E templom nem lehetett nagyjelentőségü, mert a lakosság száma is csekély volt, de éppen ilyen szerény templom felel meg a Gellért legenda leirásának is, a mely Gellért holttestének temetkezési helyéül egyszerü capellát nevez meg.* Mi tehát azt hiszszük, hogy Gellért temetkezési helye semmiképen sem volt a budavári főtemplom, hanem a kispesti kápolna,* a mely már a tatárjárás előtt plébánia templommá lett. E feltevés mellett szól az is, hogy a kispesti plébánia templomot már a tatárjárás előtt Gellért-egyháznak nevezték. Robert esztergomi érsek 1236 augusztus 24-én kelt oklevelében ugyanis el van mondva, hogy IV. Béla király a kispesti, illetőleg kelenföldi Gellért-egyházat, illetőleg az egyház kegyuri jogát, két kápolnájával egyetemben a Belć fontis kolostornak adományozta.* Hogy pedig a nevezett Gellért-egyház Kispest plébániatemploma volt, az kitünik IV. Béla királynak ugyanezen adományra vonatkozó 1237 junius 24-én kelt okleveléből, melyben a nevezett egyház csupán «plébánia» elnevezés alatt fordul elő.* Mint plébánia szerepel a nevezett egyház később is. Donatus bécsi benczés apát ugyanis 1391 márczius 2-án kelt oklevelében a várhegy alatti Gellért-egyház plébánosát és a pesti plébánost (dominis sancte Marie in Pest et sancti Gerhardi sub monte Pestiensi ecclesiarum plebanis) a budavári főtemplom plébánosának és két más papnak a megidézésével bizza meg,* a miből kitünik, hogy a budavári hegy alatti Gellért-egyház, mint plébániatemplom, a XIV. század végén is fennállott. E plébánia csak Kispest temploma lehetett, a mely a török hóditás korában is megvolt s azon a helyen feküdt, a hol ma a tabáni plébániatemplom áll, mert a törökök ugyanazon a helyen mecsetet emeltek, a török mecsetek pedig rendesen már fennállott templomok helyére kerültek, illetőleg e templomokból alakittattak át.* Ezen templomot csupán azért nevezhették el a vértanu püspökről, mert holtteste ebben volt eltemetve. Semmi okunk nincs tehát rá, hogy a budavári főtemplomban keressük temetkezési helyét,* mert sokkal közelebb állott a kispesti templom vértanusága szinteréhez s róla is nevezték el.
Nemes A. A budavári főtemplom 14–19. 11.
Quatenus corpus beati Gerhardi martiris, quod sepultum esset in capella beate uirginis in Pest, permitteret transferre. Endlicher, Monumenta Arpadiana 230. 1. A budai várhegyet külömben soha sem nevezték egyszerüen Pestnek.
Némethy, a pesti főtemplom 7. 1.
Sćpedictam ecclesiam beati Gerardi martyris de parvo Pest seu Creynfeld – – – duabus capellis suis sancti Andnć de Sasad et sancti Martini de Ewrs – contulimus ipsi monasterio Belć fontis ad sustentationem monachorum. Fejér, Codex dipl. IV. 1–60. 1.
Plebanias utriusque Pesth cum patronatibus. Wenzel, Árpádkori okmánytár.
Schier, Buda sacra 111. 1.
Rupp, Budapest helyrajzi története 167. 1. Rupp is az előadott értelemben magyarázza Gellért temetkezési helyét.
Némethy, A budapestvári főtemplom tört. 5. 1.
A budavári főtemplom régisége melletti nyomatékos érv IV. Béla király 1255 julius hó 26-án kelt oklevele, melyben a kegyuri jogot a margitszigeti apáczáknak adományozza.* Ez oklevél pedig éppen azt bizonyitja, hogy a budavári főtemplomot IV: Béla király alapitotta, helyén tehát más régi templom nem állott s 1255-ben még nem volt az épités befejezve. Ez állitást ugyanazon szavakkal igazolhatjuk, a melyekkel Némethy* a templom régisége mellett harczol, de Némethy nem csupán félremagyarázza, hanem egyenesen meghamisitja az oklevélszöveget oly módon, hogy lényeges részét elhagyja. Az oklevél vonatkozó teljes szövege ugyanis a következő: Contulimus, donavimus, dedimus et tradidimus – – ius patronatus, quod in ecclesia sanctć Marić in ipso castro contruenda nobis utpote vero patrono competebat – – – 81eidem monasterio seu cśnobio, cum omnibus his, quć ipsum ius patronatus in suis capitulis seu articulis dignoscitur continere, volentes ut omnis honor et emolumentum, qui et quod nobis vel nostris filiis vel nepotibus debetur, ex hac nostra concessione, cui (t. i. concessioni) in ipsius ecclesić primaria et ante omnem consecrationem fundatione Strigoniensis archiepiscopi consensus accessit, in ipsum coenobium transferatur. IV. Béla király ez oklevelében nem azt mondja, a mit Némethy magyaráz belőle, hogy a kegyuri jog az egyház első alapitásától fogva a királyt illette meg (így is csupán IV. Béla alapitására szabad következtetni e szavakból) s ez az esztergomi érsek hozzájárulásával történt (ehhez tudtunkkal nem volt szükséges az érseki hozzájárulás); hanem határozottan a kegyuri jogok jelen átruházására czéloz, a mely átruházáshoz már az egyház megalapitásakor (a mi élőszóval s valószinüleg fogadalom alakjában történt) kikérte az esztergomi érsek hozzájárulását. A kegyuri jogok átruházásához a magyar királyok rendesen kikérték az egyházi hatóság előzetes hozzájárulását, a mint IV. Béla király 1236-ban a kispesti plébánia templom kegyuraságát is az esztergomi érsek hozzájárulásával ruházta át a bélakuti apátságra. Teljesen érthető tehát, hogy IV. Béla király, midőn a budai várhegyen templomot épittet, melynek kegyuraságát a margitszigeti apáczák javára óhajtja biztositani, előzetesen kikéri az esztergomi érsek hozzájárulását* s e hozzájárulást nem akkor kéri ki, midőn a* templom elkészült, hanem már a fogadalom letevésekor, mielőtt a templom felszentelése szükségessé vált volna.
Schier, Buda sacra 102–3. 11. Kaprinay, Hungaria diplomatica I. 488–90. ll. Fejér, Codex dipl. IV. 2. 453–5. ll.
Id. h. t 6. kk. Il.
Fraknói, A magyar királyi kegyúri jog 40. 1.
Id. h. 17. 1.
Nincs ellentétben ez oklevéllel a 1244. évi pesti kiváltságlevél azon rendelkezése, mely a plébános választást a városi polgárságra ruházza, ámbár e jogositvány is királyi elhatározás utján jut a polgárság kezébe, mert a pesti kiváltságlevél nem a budai, hanem a pesti plébániatemplomra vonatkozik s igy ez oklevél nem szolgálhat bizonyitékul a budai templom régisége mellett sem. De nincs itt szó a kegyuri jogok olyatén megszoritásáról sem, a milyet Némethy* magyaráz a margitszigeti apáczák számára, t. i., hogy csupán az egyház jövedelmére illetőleg egy részére vonatkoznék az átruházás, sőt ellenkezőleg a legtágabb értelemben vett kegyuri jogokat, a mint azokat az egyházi törvények szabályozták (cum omnibus his quć ipsum ius patronatus in suis capitulis seu articulis dignoscitur continere), adományozta a király a kolostornak. Természetes, hogy midőn a budai vár várossá lett és polgárai kiváltságaikat érvényesiteni törekedtek, a plébánosválasztási jogot is maguknak követelték. Az apáczák nem is tettek kisérleteket jogaik érvényesitésére, hanem 1285-ben megelégedtek a plébánia templom jövedelmeinek harmadrészével, sőt utóbb a hévvizi fürdő átengedése ellenében erről is lemondottak.*
ld. h. 20. 1.
Némethy id. h. 20. 1.
A budavári főtemplom tehát kétségtelenül IV. Béla alapitása, a mit 1269 október 3-iki oklevele* világosan bizonyit, mert az oklevélben olvasható, hogy a templom ujonnan épült (noviter fabricata) nem pedig ujjáépült, a mint azt Némethy hibásan magyarázza. Az pedig, a mit a budai polgárok 1342-ben vallanak,* hogy a templomot ők épitették (in sui origine et principis per solos theutonicos fundata, erecta, constructa, constituta, dotata existit) egyszerüen mese, a mi másfélszáz évvel az épités után talán érthető is.
Fejér, Codex dipl. IV. 3. 498. I.
Schier, Buda sacra 1 7. 1.
Egyszóval teljesen bebizonyitottnak tekinthető, hogy IV. Béla 1244. évi kiváltságlevele hiteles és azon czélból adatott ki, hogy a tatárjárás alatt feldult dunabalparti Pest újból felépüljön és benépesüljön. A terv azonban nem sikerült, mert a kiváltságok vonzottak ugyan telepeseket, de azok a tatárveszedelem miatt a dunajobbparti hegyet szállották meg, a mely Pest területéhez tartozott és itt őrizték kiváltságlevelüket is. A dunajobbparti hegyet az alatta elterülő Kispestről pesti hegynek, a rajta épült várat pesti ujvárnak nevezték, rövidesen azonban budai ujvárrá,* majd egyszerüen Budává* 82lett. Ez uj város nem volt külön alakulat, hanem egyszerüen a régi Pest áttelepitése volt s Pest városa területén belül állott. Pest eredeti helye sem maradt telepesek nélkül, mert vállalkozókban soha nem volt hiány, de az itt megtelepedett népesség gyérebb és jelentéktelenebb volt. Ily módon két Pest állott az ország közepén, de a jelentéktelenebbet már nem nevezték a tatárjárás előtti korhoz hasonlóan Pestnek, hanem Ó-Pest névvel külömböztették meg* a dunajobbparti Budától. A két város között a középkor folyamán nem merültek fel ellentétek arra nézve, hogy melyik várost illetik meg a IV. Béla kiváltságlevelében biztositott jogositványok, hanem a történeti fejlődés ismeretes volt a polgárok előtt s mindkét város polgárai egyenlően éltek a kiváltságokkal.
IV. Ince pápa 1248 augusztus 18-iki oklevelében a budavári főtemplom elnevezése «ecclesia beate Marie de novo monte Budensi» s ugyanott «de calidis aquis iuxta Budam». (Monumenta eppatus Vesprimiensis I. k. 126. 1.) VI. Ince pápa 1353 augusztus 31-iki oklevelében «castrum de nova Buda» emlittetik, mely «prope aliud de veteri Buda» feküdt. Fejér, Codex dipl. IX. 2. 247. 1. és IX. 6. 57. l.
Ó-Budát III. Ince pápa 1216 április 11-iki oklevelében még egyszerüen Budának nevezi, mert a veszprémi püspök joghatóságát «pro baptisandis seu confirmandis pueris ville Budensis» biztositja. (Monumenta eppalus Vespr. I. k. 62–63. ll.) IV. Béla király 1243 julius 5-iki oklevelében azonban már ó-budai polgárokkal (cives de veteri Buda) találkozunk (Fejér, Codex dipl. IV. 1. 294–96. 11.), a miből arra kell következtetnünk, hogy a káptalani városon kivül álló város is keletkezett, a mely azonban később összeolvadt a káptalani várossal.
A régi Pest elnevezés már V. István király 1270 szeptember 8-iki oklevelében előfordul. (Wenzel, Árpádkori okmánytár VIII. k. 277. 1.) Tamás esztergomi érsek 1313 deczember a-iki oklevelében pedig a budai részekkel ellentétben antidua Pesth a neve. (Knauz, Monumenta II. k. 689–91. ll. Középkori pecsétjének körirata is Sigillum civium de antiqua Pest. Toldy, Budapest czimerei g. 1.
Nem kellene tehát tovább foglalkozni az oklevéllel, ha Budapest első és egyetlen oknyomozó történetirója, Salamon Ferencz, nem vonja kétségbe hitelességét s nem teremt zavart e feltevés alapján Budapest középkori történetében. Salamon Ferencz tekintélye nagyon jelentős ahhoz, hogy feltevése elfogadhatónak lássék s ezért szükségesnek látszik a munkájában felhozott érvek tüzetes birálata.
Salamon szerint a IV. Béla 1244. évi oklevelének «bonyolult története» van* s ellentétben állanak vele egyéb hiteles emlékeink. Az elmondottakból világos, hogy az oklevél története egyáltalán nem bonyolult, a hiteles emlékekkel való ellentétre pedig később térünk rá.
Id. h. 35. 1.
Salamon szerint az oklevél csupán XV–XVI. másolatokban maradt* fenn. Ezzel szemben fennebb már igazoltuk, hogy a XV–XVI. századból nem csupán másolatok, hanem hiteles átirások és megerősitések maradtak ránk, a mi óriási külömbség. Az átirások és megerősitések értéke annál nagyobb, mert uralkodóinktól származnak s szakadatlan egymásutánban következnek.
Id. h. 36. 1.
Az előrebocsátott okok alapján Salamon először az oklevél külső megjelenését, azután pedig tartalmát veszi birálat alá s módszerében mi is követni fogjuk.
Salamon az oklevél záradékában felsorolt főpapok és főurak névsorának vizsgálatával kezdi s mindenáron formahibát törekszik e felsorolásból kihozni. A törekvés azonban egyáltalán nem sikerült, mert a pestiek 1244 november 26-án kelt oklevelében szóról-szóra ugyanazok vannak felsorolva, mint IV. Béla 1244 október 31-én a zágrábi prépost számára kiállitott oklevelében,* sőt a sorrend is ugyanaz mindkettőben, t. i. Benedek kalocsai érsek kanczellár, István esztergomi érsek, Bertalan pécsi püspök, Cletus egri püspök, István zágrábi püspök, Balázs csanádi püspök, Artolphus erdélyi püspök, Vincze váradi püspök, a győri és veszprémi pöspökségek üresedésben, László nádor somogyi ispán, Dénes szlavóniai herczeg és bán, Máthé tárnokmester és pozsonyi ispán, Demeter országbiró és mosonyi ispán, Lőrincz erdélyi vajda, Róland étekfogómester és soproni ispán, Móricz pohárnokmester és győri ispán, István lovászmester és orbázi ispán, Henrik vasvári ispán. A külömbség csupán az, hogy az október 31-iki oklevélben Balduinus a nyitrai ispán, a november 26-iki oklevelében pedig Arnold, a ki IV. Béla 1244 junius 17-ikén és 1245 április 27-én kelt okleveleiben is nyitrai ispánképen szerepel,* a melyekben ugyanazon Balduinus már vasvári ispán. Az ispáni méltóság azonban nem volt annyira állandó, hogy rövid egymásutánban bekövetkezett cseréket nem lehetne elképzelni s 83azért e jelentéktelen eltérés egyáltalán nem bizonyit az oklevél hitelessége ellen. De különben is nehéz elhinni, hogy a hamisitó az összes neveket ugyanazon sorrendben kifogástalan pontossággal másolta le s csupán az utolsó névben tévedett. E téren tehát felesleges munkát végzett Salamon s aprólékos megfigyelései pozitiv eredményekre nem vezettek.
Wenzel, Árpádkori okmánytár 7. k. 166–70. ll.
Wenzel id. h. 7. k. 152–157. 11., 11. k. 337–40. 11.
Téved Salamon abban, hogy az ünnepélyes királyi kiváltságlevelek mindig megnevezik az oklevél keltének helyét.* Az 1244 junis 17-én kelt oklevél megemliti ugyan a kiállitás helyét, de az október 31-én és november 26-án kelt okleveleken kivül elhagyja azt a trauiak kiváltságait megerősitő 1245 márczius 24-én kelt oklevél,* IV. Béla 1245 április a 7-ikén kelt adománylevele Hudina ispán számára,* pedig mindegyiküket arany pecsétjével erősítette meg. Sőt kanczelláriai szokásnak lehet mondani, hogy az aranypecsétes oklevelekben nem nevezték meg a kiállitás helyét és e gyakorlat betartása nem érinti a pesti kiváltságlevél hitelességét, sőt megerősiti azt.*
Id. h. 40. I.
Wenzel id. h. 11. k. 337–40. 11.
Wenzel id. h. 7. k. 337–40. 11.
Ez okoknál fogva teljesen feleslegessé válik a Schmall okoskodása, a mely csupán oklevéltani alapismeretek hiányában keletkezhetett. Adalékok II. k. 95. 1.
Azt is gyanusnak tartja Salamon, hogy a pesti kiváltságlevélben az országbiró latin neve iudex curić, holott szerinte 1240 és 1250 között a iudex aulae elnevezés a szokott.* Miután sem a pesti kiváltságlevélnek, sem pedig a zágrábi prépost számára kiállitott oklevélnek, melyekben az iudex curić elnevezés előfordul, eredetije fen nem maradt, kétségbe vonható a nevezett alapon hitelességük; fennmaradt azonban eredetiben IV. Béla 1243 november 27-én* Demeter mester számára kiadott adománylevele, melynek hitelességéhez semmi kétség nem fér s ebben is iudex curić az országbiró. Az elnevezésben történt jelentéktelen eltérés tehát nem dönti meg a pesti kiváltságlevél hitelességét sem, annál is inkább, mért nevezték bizony az országbirót előbb curić regić iudexnek is.*
Id, h. 40. l.
Wenzel id. h. 7. k, 136–37. 11.
Wenzel id. h. 7. k. 59., 81. stb. 11.
Lássuk most Salamon következó érvét a pesti kiváltságlevél hitelessége ellen, a melyre különös sulyt helyez. A pesti kiváltságlevél 1V. Béla uralkodásának kilenczedik évében kelt, már pedig IV. Béla 1235 október 14-től számitja uralkodási éveit* s e szerint 1244 november 26-án uralkodásának tizedik éve volt. Erre legyen szabad megjegyeznünk, hogy az 1244 október 3I-én kelt oklevél, melynek záradéka teljesen azonos a pesti kiváltságlevél záradékával, helyesen a tizedik uralkodási évet jelzi, pedig korábban kelt. Nem fogadhatjuk el tehát azon feltevést, hogy a pesti kiváltságlevél záradékát abból másolták. Vizsgáljuk meg azonban a pesti kiváltságlevelet közelebbről és azonnal megtaláljuk a rejtély kulcsát. A pesti kiváltságlevél befejezése: Anno ab incarnatione millesimo ducentesimo quadragesimo quarto, regni antem nostri anuo nono et octavo Kalendas Decembris. Tehát előbb a keresztény időszámitás szerinti esztendő, aztán az uralkodási év és csupán legvégül a hónap és nap. 1244-ben IV. Béla uralkodásának kilenczedik éve volt október 14-ig s a tizedik uralkodási év október 15-vel kezdődött, az oklevelet pedig a régi kanczelláriai gyakorlat szerint már október 15 előtt megszerkeszthették és november 26-án erősitették meg, illetőleg adták ki.* E feltevés mellett bizonyit az is, hogy IV. Béla idézett egyéb okleveleiben először a kiállitás időpontja van megjelölve s csupán ez után következik az uralkodási év, mig a pesti kiváltságlevélben ez épen megforditva van.
Knauz, Kortan 522. 1.
Schmall, a ki sokkal kevesebb oklevéltani készültséggel bir Salamonnál, jól sejtette, hogy az uralkodási év eltévesztése honnét eredhetett. Természetesen tévedett, midőn «királyi aláirás»-ról beszél, mert IV. Béla után eltelt még nehány száz esztendő, a mig a magyar királyok aláirták a kanczelláriájukból kiadott okleveleket. Adalékok II. k. 98. 1.
Kifogásolja Salamon azt is, hogy a pesti kiváltságlevélben a király nem nevezi aranypecsétjét «főfőpecsétjének», a mint az egyéb aranypecsétes okleveleiben előfordul.* Ez egyáltalán nem ellenvetés, mert 1244 október 31-iki oklevelében titkos pecsétjének (secretioris sigilli nostri munimine) nevezi aranypecsétjét, 1245 84márczius 24-én és április 27-én kelt okleveleiben pedig a pesti kiváltságlevélhez teljesen hasonlóan emlékezik meg az aranypecsétről.
1d. h. 41. 1.
Feltűnő tévedés a Salamon következő érve, mely az oklevélszöveg félreértésén alapul. Az oklevélszöveg szerint ugyanis a pesti kiváltságokat aranypecsétes oklevélbe foglalja a király, hogy minden időre biztositsa azokat. Miután azonban adott esetben e kiváltságlevél felmutatása szükségessé válhatik s az utak bizonytalansága miatt veszedelem érheti ez oklevelet, megengedi, hogy kettős pecsétje alatt is kiadhassa a kanczellária ugyanezen kiváltságlevelet s ez utóbbi oklevél felmutatását köteles legyen minden biróság kellő bizonyitékul elfogadni.* Salamon e részt úgy magyarázza, hogy a pestiek az aranypecsétes oklevelet nem is viszik magukkal, hanem csupán a viaszpecsétest, mert utközben veszedelem érhette volna a másikat.* Hát bizony magukkal vitték mind a két oklevelet, de az egyiket állandóan levéltárukban őrizték, a másikat pedig mindannyiszor felhasználták, valahányszor kiváltságaik védelmezésére szükségük volt rá.
Verum quia exhibitio privilegii ipsorum existentis sub aurea bulla propter viarum discrimina esse periculosa videbatur, transscriptum eiusdem de verbo ad verbum sub munimine dupplicis sigilli nostri concessimus, tantam prćsentibus fidem volentes adhiberi, ut ad exhibitionem illius nullatenus compellantur.
Id. h. 42. 1.
A pesti kiváltságlevelet tagoló «item»-ekkel sem tud megbarátkozni Salamon s azt hiszi, hogy az oklevél több oklevél kivonatának összefoglalása.* Ez határozottan tévedés, mert eltekintve az 1222. évi aranybullától, a mely ugyancsak nem kivonat, ismerünk IV. Béla kanczelláriájából nehány olyan oklevelet, a mely «item»-ek által van tagolva. Itt van mindjárt IV. Béla királynak 1244 deczember 15-én Korpona számára kiadott kiváltságlevele,* melynek eredetije ma is megvan a korponai levéltárban. Ez oklevél csupán nehány nappal későbbi, mint a pesti kiváltságlevél s ugyancsak városi kiváltságokat tartalmaz. Mindenben hasonlit tehát egymáshoz a két oklevél s a korponai oklevelet éppen úgy tagolják az «item»-ek, mint a pesti kiváltságlevelet. Itt van továbbá IV. Béla király 1255 julius 26-án kelt adománylevele* a margitszigeti apáczák számára, melyben a budai vásárvám tételeit megállapitja s ugyancsak bőven él az «item»-ekkel. Végül itt van IV. Béla király 1251 deczember 5-én kelt kiváltságlevele,* melyben a magyarországi zsidók jogállapotát szabályozza s az oklevél minden szakasza «item»-mel kezdődik. Mindezek bőségesen igazolják, hogy az «item»-ekkel történt tagolás egyáltalán nem érv az oklevél hitelessége ellen.
Teljesen téves irányban halad itt Schmall, midőn az «item»-ek használatát azzal indokolja, hogy az ismert szöveg az eredeti másolata. Eredeti bizony az teljesen s éppen az «item»-ek használata bizonyítja eredetiségét. Adalékok II. k. 98–99. 11.
Codex dipl. IV. 1. 329–331. 11.
Codex dipl. IV. 2. 310–313. 11.
Kaprinay, Hungaria dipl. I. k. 466. kk. 11.
Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy mindazon érvek, melyeket Salamon a pesti kiváltságlevél külső hitelessége ellen felhozott, az oklevélszöveg meg nem értéséből és a kanczelláriai gyakorlatban való járatlanságból származtak s a pesti kiváltságlevél hitelességét távolról sem érintik. Ellenkezőleg, annyira egyeznek a pesti kiváltságlevél formulái IV. Béla egyéb kiváltságleveleivel, hogy ez alapon teljesen hiteles oklevélül kell azt elfogadnunk.
GÁRDONYI ALBERT.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT