A MAGYAR NEMZETSÉGEK.

Teljes szövegű keresés

A MAGYAR NEMZETSÉGEK.
(Második, befejező közlemény.)
Hetedik törzs volt a Kaszę. Pauler Gyula egynek vette a helyneveink közt nagyon gyakori Keszi- vagy Keszővel s ez sokkal elfogadhatóbb, mint ha az alig egy-két község neveként szereplő Kazával azonositjuk. A Kaszé-Keszi (Käszi) közt különben ugyanolyan viszonyt ismerhetünk fel, mint a Karę Kér (Käri) között.
Keszi,; Kesző nevü községet 23 megyében találunk, ú. m.:
Aradmegye régi zarándi részében négy ilyen nevü hely volt egykor, ú. m. Békés Gyulától keletre Keszi puszta, a XV. században Kezyeghaz néven is, aztán Vadász és Apáti mellett délre Váraskeszi (Varaskesev, Varaskezu, -kezew, -kezy), melynek már 1332–37-ben plebániája volt, ugyanitt Csama- vagy Csunakeszi (1344. Chanakezu, Chanakezew, 1515. Chwnakezy) és Csermőtül északra Somoskesz (1344. Samugkezew, 1461. Samul- vagy Samolkezy), vámszedőhely. (Csánki I. 729, 735. 743. 747.)
Bácsmegye alsó részében, Palánkától északkeletre van Bulkeszi, mely egyedül tartotta fenn a hajdan a bácsi várhoz tartozó Kezy föld nevét. Ezt a földet 1263-ban V. István ifjabb királytól, a Dobra nemből való Marczel bácsi várjobbágy fiai kapták adományba s később nyolcz község alakult itt, köztük Szt, Iván-Keszi, Boldogasszony-Keszi, Sávoly-Keszí vagy Boulkeszi (Savoly de Kezyről nevezve), mely később Bukkeszy, Belkezi, Bwkezi, néven is előfordul 1430, 1432-ben Kiskezy-vel, 1499-ben pedig Nagykezy-vel együtt, a midőn a Garaiaké volt. (Bács m. mon. I. 66. Csánki II. 154.)
Baranyamegyében Pécstől délnyugotra van Keszü, 1332–37-ben plebániával (Kezeu, Kezew, Kewzew), a pécsi püspök birtoka, (Csánki I. 497.)
Barsmegye lévai járásában van Garamkeszi.
Biharban a Nagyszalonta melletti Répáskeszi pusztát a XV. században Kezy, Repeskezy, Repas kezy néven emlitik. (Csánki I. 613.)
Borsodmegye mezőcsáti járásában Csáttól délkeletre van Tisza Keszi, egy 1487-iki oklevél „Kezzew penes fluv. Ticie” néven emliti. (Csánki I. 1741
Esztergommegyében, Komáromtul kelet-északra fekszik a régen Komáromhoz is számitott 53Bátorkeszi, mely 1460-ban Rawazkezew néven fordul elő; mint a Báthoriak birtokát a XVI. században már Bathorkezy-nek nevezték. 1156-ban Martirius esztergomi érsek azon községek közt emliti «in parochia Stigranensi: Kesceu predium Zachei episcopi» néven, melynek dézmáját az esztergomi káptalannak adta. (Knauz, Mon. Strig. I. 107. – Csánki III. 503.)
Fejér-megyében Nádasd-Ladány mellett van Kis-Keszi, 1352-ben a királyné birtoka (Anj. Okl. V. 633.), 1397-ben már Kis-Kezew néven fordul elő. (Csánki III. 335. Károly J. Fejér m. tört. IV. 300.)
A gömörmegyei Sajókeszi Gömör és Putnok közt 1282-ben a várjobbágy eredetü Zágráb nembeliek birtoka. (Haz. Okm. VIII. 225.)
Hontmegyében négy Keszi nevü község van. És pedig északkeleten, a nagycsalomjai járásban az előbb Keszihócz-nak nevezett Dacsókeszi; 1295-ben villa Kezeo (Fejér CD. VII. 2. 186.); alább délnek Kőkeszi, az «altera villa Kezeo» a Csal és Terbegecz közti két Kesző közül, ez utóbbi már a bozóki prépostság 1135-iki alapitó levelében előfordul (Kewkezew, Fejér Cod. Dipl. II. 84. VII. 5. 102.), IV. Béla 1243-ban a honti várhoz tartozó falunak mondja, midőn a Dobáknembelieknek adta (Fejér Cod. Dipl. IV. I. 285.); délnyugotra, a nógrádi határszélen van Ipolykeszi (Kezd, Keszen), hol a királyné és királyfi földje közt 1248-ban István ötvös, 1252-ben a szalkai vendégek kaptak földet. A megye délnyugoti részén, a szobi járásban van Kiskeszi, az esztergomi káptalan birtoka. (Hont m. mon. 36, 49, 53, 54, Teleki J. VI. 271.)
Komárommegyében 5 Keszi nevü község volt. A komáromi várnépek földje volt Kezw (1268. villa Castrensium de Camarun. Fejér CD. IV. 3. 446.), mely még a XIV–XV. században is Komárom várához tartozott az 1422-ben vele együtt emlitett Warkezy, Warkezew (Várkeszi) faluval együtt. Később a város határába olvadtak. A Komáromtól keleltre fekvő Kurtakeszit, mely előbb Bana és Szolgagyőr várhoz tartozott (terra Quezteu ad castrum de Bana et Zulgageur pertinens. Knauz Mon. Strig. I. 436.), 1256-ban IV. Béla Szefrid ispánnak ajándékozta, ez pedig komáromi várjobbágyoknak adta el. A Kurthakezeu, Kurtakezy név 1349-től fogva használatos. A csallóközi sikságon, a Duna közelében van Nagy- és Kiskeszi, már 1268-ban megkülönböztetik a két Keszit (villa Kezu, alia villa Kezu. Knauz Mon. Strig. I. 556, 557.), 1271-ben már Kiskezu possessiót emlitik, „iuxta Kezu maio rem». (U. o. I. 607.) 1277-ben szolgagyőri várjobbágyok kaptak itt földet. Később a Némai Kolos család birtoka. (Csánki III. 503–504. Komárom m. mon. 93, 97. Teleki J. VI. 167–168.
Nógrádmegyében a szécsényi járásban van Karancs-Keszi, 1123-ban Kys Kezew. (Csánki I. 101.)
Nyitramegye érsekújvári járásában van Bán keszi és Kiskeszi a Nyitra jobb partján. Már 1113-ban előfordulnak a zobori apátság javai közt (villa Quescu, alia villa Kescu), egyik (suburbana Kezu) a nyitrai ispán kezén volt. (Fejérpataky L. Kálmán kir. okl. 61, 71. Haz. Okm. VIII. 6.) 1274-ben Kun László Szegői Apának adja a királyné Megyeréd nevü földje szomszédságában, a Nyitra folyó mellett levő Kezw földet. (Árp. Új Okl. IX. 52.)
Pestmegyében Budától nyugotra van Buda keszi, a Duna bal partján pedig Rákospalotának északi szomszédságában Dunakeszi.: Amaz a XIV. század végén villa Olkezy és Fulkezew, Felkezyw néven fordul elő. Emez a Gyula-Zombor nembeli Szödéniek (Sződi), majd a Szécsiek birtoka.
Sárosmegyében Sóvár mellett volt a XIV. században Biztrekezi és Renukkezi, 1411-ben pedig Delnekezy fordul elő. (Csánki I. 299.)
Somogymegyében Balaton-Szent-Györgygyel volt határos a XV. századbeli Kezy Kezw (Csánki II. 619.)
A Sopronmegyei Várkesző a győri püspöké volt. Várának romjai ma is meg vannak. (Csánki III. 587.)
Szilágymegye közép-szolnoki részében Tasnádtól nyugotra van Nemes- és Oláhkeszi (oláhul Chiseu), 1475-ben Kezy. (Csánki I. 558.)
Temesmegyében Lippától délre, a régi aradmegyei területen, Zábrány és Nagykér szomszédságában van Keszincz, a XIV-XV. században Kezi; Kezy, melynek már 1332–37-ben plebániája volt. (Csánki I. 774. Márki S. Arad m. tört. I. 207.)
Tolnamegye északnyugoti zugában van Tót keszi, a pápai tizedlajstromokban 1332–37-ben Maria Kethew, mely maig fennmaradt a Mária Keszi dülőnévben. A Gerenyás melletti Hidegkutat 54színtén Keszőnek, Keszőkútnak nevezték a középkorban (Kezew, alio nom. Hideghuth, Keezekwth), Simontornyának volt a tartozéka s részben a Szakadátiak birtoka. Van aztán Keszi puszta, mely Majsához tartozik. (Csánki III. 434. Teleki J. VI. 128.)
Vasmegye északkeleti csücskében fekszik Várkeszi és Egyházaskesző. Amaz a középkorban Warjobagyakezeu, Waraskezeu és Waraljakezew néven fordul elő, mint a Kanizsaiak birtoka, 1361-ben ezt Symonkezew-nek nevezik, mig Várjobbágyakesző a Várjobbágya-Keszei családé. Egyházas-Kesző a győri püspöké volt. (Csánki II. 764.)
Veszprémtől délre van Papkeszi, melyet (predium Kezwy) Sz. László adott a veszprémi káptalannak. (Haz. Okm. IV. 3.) 1488-ban már Papkezy. (Csánki III. 246.)
Zalamegyében Tapolcza közelében van Gyulakeszi, mely már 1082-ben előfordul villa Kescew néven, hol a veszprémi káptalan kapott földet Sz. Lászlótól. (Haz. Okm. IV. 5.), de még a XIII. század második felében is voltak itt királyi udvarnokok (1255. udvornici de villa Kezw, terra uduornicorum Kezu), a XIV. században Chumbkezu, Chomkezy alio nom. Thapolchakezy, Felkezeu és Fewlsekezy néven emlegetik s a veszprémi káptalanon kivül főleg a Rátóti Gyulafiak voltak itt birtokosok. A Csabrendek melletti Keszi zalai várjobbágyoké volt; a XV. században Zenthkyralkezy-nek nevezik, később Kis- és Nagykeszi lesz s midőn 1600 körül elpusztitották a tatárok, határa beolvadt Gyepü faluéba. A döbrentei várhoz tartozott Zalamegyében Kezi, Megyer, Zerdahely, Dezich és Gutorfewlde, 1464 előtt a Döbrentei Himfyeké (Teleki J. XI. 97.), ma e vidéken nincs Keszi nevü falu. (Csánki III. 71. Pesti Fr. Helyn. 168.)
A nyolczadik törzsnek megtett s tulajdonkép első helyen emlitett kabarok neve nem fordul elő helyneveink közt s igy csakugyan igaz lehet, hogy még ha népnév volt is eredetileg – a mire utal a cserkesznyelvü (s talán elcserkeszesedett) kabardok és a török nyelvü hegyi kabardok, alighanem hunn-bolgár maradványok* neve – a magyar népetimologia ide s oda kóborlóknak, «holmi kabaroknak» tekintette őket.
Megjegyzendő, hogy a hegyi kabardok egyik nemzetségét «balkhar» – bolgár-nak nevezik.
E helyett – úgy látszik – inkább a kozár név volt elterjedve őseinknél. Legalább erre utalnak a helynevek, valamint a Béla király jegyzője által fenntartott hagyomány Mén-Marót bihari kozárjairól.* Igaz ugyan, hogy ujabban az a nézet merült föl, mintha a khazarok nevének a török „öküz” – magy. «ökör», «jüzük» magy. «gyürü», tör. «bozaghu», «bozghu», magy. «borju» sat. szókhoz hasonló hangváltozáson kellett volna keresztül mennie, vagyis a szóközépi z betüt r-nek kellene helyettesiteni; tehát nem a «kecskepásztor» jelentésü Kozár, hanem egy «karar», vagy dissimilatioval «karal» forma alak felelne meg s tulajdonkép Nagy Károly, meg a többi hasonló helynevünkben maradt volna fenn a khazarok neve.
Terram uero que est inter Thisciam et siluam Igfon, que iacet ad Erdeuelu a fluuio Morus usque ad fluuium Zomus, preoccupauisset sibi dux Morout, cuius nepos dictus est ab Hungaris Menumorout, eo quod plures habebat amicas, et terram illam habitarent gentes qui dicuntut Cozar. Cap. 11.
Ámde ellene mond több mindenféle körülmény e föltevésnek. Nevezetesen: 1. egyáltalában már az is kétséges, mintha török lett volna a khazar nép tulajdonképeni nemzetisége. Csak annyi a valóság, hogy a VI. század vége felé kiterjedt az altaji turkok uralma az Alsó-Volgáig s midőn felbomlott Szinzibul-Mohan birodalma, a nyugoti turkok egy külön államot szerveztek itt 670 felé, melyet az Alsó-Volgavidék ősrégi népéről khazarnak neveztek el. 2. A khazarok, kazirok, kiszrek régebbi neve akatir, agathyrs, katiar volt. Tehát egyenesen a magyar nyelv hangtörvényeinek felel meg a z-s khazar, kozár alak a régebbi t-s alak helyett, tekintve az ilyen példákat: finn-ugor vit, kata = magy. vaz, haza v. ház, perzsa-osszét: nemed = magy. nemez, török: bogdaj-bódaj, togdaj-tódaj = magy. búza, túzok sat. Ennek a régi t-s; d s alaknak a maradványa a büdös és ősrégi vides szó e helyett: büzös (a főnév csakis: büz) és vizes. Ha tehát az V. század dereka táján 55Priskus Rhetornál már felváltva előfordul a régies akatir, meg az ujabb akatzir alak: alighanem a Szibéria délnyugati és Baskiria határos részeiből kevéssel előbb előnyomuló magyarféle unugurok, urogok (ugorok) és szabirok feltünésével s az akatirokkal való keveredésükkel hozható kapcsolatba a foghang sziszegőbe való átmenete, valamint a régebbi névalaknál használatos a előrag elejtése, melyet e vidék több régi népnevében megtalálunk s nem egyéb a cserkesz-abkházos határozott névelőnél. 3. Hogy pedig a turkok khazar államában az uralkodó néposztály által beszélt török nyelven kivül volt egy másik nyelv is: kitünik az arab-perzsa irók tudósitásaiból, melyek kétféle khazar népet és nyelvet különböztetnek meg. S ennek magyar nyelvnek kellett lenni; bizonyitja Konstantin, midőn világosan azt mondja, hogy a kabarok megtanitották a turkokat, t. i. a honfoglalókat a khazar nyelvre s maig ezt használják, de Konstantin korában tudták még a régi, vagyis a török nyelvet is.* A honfoglalók vezéri osztálya ugyanis altaji turk volt, a harczosok zöme azonban magyar vagyis ugyanolyan nyelvü, mint a kozár nyelven beszélő kabar. Ezért mondja Konstantin, hogy a turkok tanulták meg a kabarok nyelvét, a kik alatt természetesen nem érthette a «turkok» neve alá foglalt hét törzs egész tömegét, mely számra nézve mindenesetre nagyobb volt a három kabar törzsnél.*
De adm. imp. 39. A honfogl. kutf. 124. 1.
Részletesebben szóltam erről az Ethnographia 1907. és 1908. évf. «A honfoglalók» és «A honfoglalók és a turkok» cz. tanulmányomban.
Azt hiszem különben, huszár szavunk nem egyéb a khazar, kozár név egyik változatánál. Emez a turk, amaz a hunn-bolgáros alak s olyan viszony van a szókezdő h és k között, mint a hun és kun név között, vagy p. mai nyelvünkben ilyen a habar és kavar szó; az a és u váltakozására pedig felhozható példának a taszít, taszigál és tuszkol vagy a Zalta és Zulta, a Csanád, Tarczal, Tardos és az Árpádkori Sunad, Turzol, Turdos név. Ezek a változatok az ó-magyarban egymás mellett éltek, a mint a Zalta és Zulta, vagy a tihanyi alapitó levélben levő Bagat-mezee és a Bugatus (mai Bogát) név tanusitja; időbeli különbség csak annyi van a nyiltabb és zártabb alakok közt, hogy amazok később az utóbbiak rovására terjedtek el nyelvünkben, de teljesen azért nem szoritották ki ezeket.
Hangtanilag sem példátlan tehát a huszár és khazar, kozár egymáshoz való viszonya. Történelmileg pedig csakis úgy magyarázható meg a huszárság keletkezése, hogy egy magyarfajta népelemre gondolunk, mely eredetileg a magyar birodalom déli határainak őrzésére volt rendelve, de mikor a XIII. században felbomlott a régi hadi szervezet: a Kun László, III. Endre s a XIV. század első tizedei alatti zűrzavaros viszonyok közt, rablásra adták magukat ezek a délvidéki egykori őrök és várjobbágyok, a kik bessenyőkkel és más rokon elemekkel kiegészitve, tulajdonkép a kabarok ivadékaiból, a XII. századbeli Kinnamos által emlitett kalizokból álltak. Igy magyarázható meg, hogy összezavarták a délszlávok ezen főleg hunnbolgár eredetü népség huszár nevét a «tengeri rabló» jelentésü olasz corsar szóval. Mert az ki van zárva, hogy délszláv rablókból alapitotta volna Zsigmond vagy Mátyás a minden izében turán huszárságot. Ezekből lehettek volna gyalogok, mint a ruthén s más szláv eredetü hajdukból, de nem az a könnyü lovasság. a mi eleitől fogva volt a huszárság. Egy 1224-ki oklevél (Fejér CD. III. 1. 464.) különben Churczarnak irja a vasmegyei Kozár község nevét; kár, hogy csak Hevenessy másolatából ismerjük azt az iratot, mely bizonyitékul szolgálna a huszár-kozár név azonosságára.
Lássuk ezek után, mely helyneveink őrizték meg a kozárok nevét.
Baranyamegye északnyugoti sarkában, kissé délnyugotra a Béla jegyzője szerint Ete kun (kabar) vezér által épitett Szekcsőtül s nem messze a Bojta vezérről elnevezett Bátaszéktől és Tarrostul (a torontáli Tarras = Torhus Bojta birtoka) van Rácz Kozár, melyet a középkorban Tolnamegyéhöz számitottak s 1330–1510 közt Kazar, Eghazas Kozar, Felsew Kozar néven emlegetnek. A megye középrészén, Pécstől délkeletnek és délnek fekszik Nagy- és Kis Kozar, a középkorban Kazar vagy Kozar; a Naghkozar, Kiskozar név az 1542-iki adólajstromban fordul elő. (Csánki II. 499. III. 437.)
Fejérmegye Pilissel szomszédos északkeleti 56részében Etyek, Torbágy stb. vidékén feküdt a Bia 1469-iki határjárásában emlitett «possessio Kozar», mely nyomtalanul eltünt, de az ugyanezen vidéken egymásután sorakozó s jó részben szintén elenyészett Székely, Labdás-Varsány és Káloz helységekkel együtt világosan utal e terület árpádkori népességének kun-kabar (hunn-bolgár) eredetére. (Csánki III. 335.)
Nógrádmegye keleti oldalán, a Zagyva forrásvidékén, közel a hevesi határhoz, Salgótarjántól délkeletre van Kazár, a XV. században Kozarnak is irva, a sziráki járásban pedig, a Szuha forrása közelében, a Cserhát keleti lejtőin, Sziráktól északkeletre, Bujákvártól északra s Pásztótul nyugotra Kozárd, a XV. században Kazard néven is. (Csánki I. 100.)
Szathmármegyében az ecsedi láp déli részén, Nagykárolytul délre van a Kaplonyhoz tartozó Kozárd puszta, melyet (possessio Kozar), 1335-ben a Kaplon nembeli András és Endes fiai vettek zálogba. (Károlyi Okl. I. 89., 44.) 1421-ben «predium Kozard»-ot emlitik. (Csánki I. 479)
A szolnok-dobokai Deés melletti Kozárvár, régen Kozár-föld az Árpádok idejében a szolnoki várhoz tartozott, melynek felét II. Endre a Tomaj nembeli Dienesnek adta, másik felét pedig ugyanezen Dienes nádor hasonnevü fia kapta meg III. Endrétől 1292-en. (Haz. Okm. VI. 380–381.)
A valkómegyei Kozarocz, mely a XV. században a nevnai várhoz tartozott (Csánki II. 326.), szlávos alakja. mellett is aligha lesz egyéb a XII. században kalizoknak is nevezett száva-drávaközi kozárok emlékénél.
Vasmegyében Szombathelytől északra, Acsád s a hasonnevü nemzetségről elnevezett Pőse és Herény szomszédságában van a Söptéhöz tartozó Kozár puszta, melyet a «Pessa» (Pöse) nembeli Etul kapott adományba Imre király idejében a gubatik elleni harczban szerzett érdemeiért, ezt aztán később, 1224-ben Benedek győri prépost előtt a Szent Márton-hegyen épült Borsmonostorának adta, az oklevél szavai szerint: «dedit prćdium suum, quod vocatur Chuzar» (Fejér: Cod. Dipl. III. 1., 464.) 1283 ban «possessio Kazar» (Haz. Okl. VIII. 230.), 1284-ben «villa Kazar» (u. o. 190., 200.) néven emlitik, 1392-ben ismét «prćdium Kazar», mint a kőszegi vár tartozéka. (Csánki II. 762. Teleki VI. 79. – L. még Karácsony J. Magy. nemz. II. 446.)
Zalamegyében Bánok-Szent-Györgytül délnyugotra fekszik Kozár puszta. A XIII. században a zalai várhoz tartozott, Kun László a Tomaj nembeli Ompud ispánnak s László és Thomoy mestereknek adta Kazar földet Tulmach-csal együtt, III. Endre 1292-ben megerősiti őket (illetőleg az elhalt Ompud helyett fiait) a két várföld birtokában (Árp. Új okl. IX. 582. Zalai okl. I. 113–105.). Később a Lindvai Bánffyaké lett. (Csánki III. 73.) A Muraközben Felső Hrastyán faluban egy dülőt hivnak Kozár nak. (Pesty Fr. Helyn. 1 80.)
Ez csak összefoglaló neve volt a három kabar törzsnek. Az a kérdés merül föl most, megállapitható-e az egyes törzsek neve?
Pauler Gy. és dr. Sebestyén Gy. érvei után azt hiszem, nem lehet kétségünk a kabarok és székelyek közti kapcsolat felől. Lehettek és voltak is a székelyek közt avarmaradványok, különösen pedig az avarok idejében, 677 körül beköltözött kubánvidéki hunn- vagy onogur-bolgárok,* kiket az «ö»-ző beszédü udvarhelyi székelyek képviseltek; de a közép ë-ző palóczos beszédü csiki és háromszéki székelyekben azon kabarok egy részét kell keresnünk, kik Etelközben, vagy talán még Lebediában csatlakoztak Árpádékhoz.
Errő1 részletesebben szóltam az Ethnographia idézett czikkeiben.
Ezek azon eszegel-bolgárok vagy dsekilek, kiket Ibn Roszteh és Gurdézi a három bolgár nemzetség egyikének mond, a VIII. század elején pedig az altaji turk föliratok izgil néven emlitenek; igy minden nagyobb merészség nélkül föltehetjük, hogy Székelynek nevezték az egyik kabar nemzetséget s régi középázsiai nép- vagy törzsnév, mely mint Thury József vitatta, megfel a török szekil = szabad, ur, nemes szónak, korántsem tartható tehát olyan névnek, mely akár «határőr», akár «favágó» jelentéssel Magyarországban, a honfoglalás utáni időkben alakult volna. Nem tartom különben kizártnak, hogy egy ó-kori néptörzsnek, az Aral táján nomadizáló irán nyelvü zikartu, szagarti vagy açagarta néptörzsnek részint eltörökösödött, részint elmagyarosodott ivadékai a dsekilek vagy székelyek.
57A keleti székelyek hat nemre oszoltak s minden nem négy ágra, úgy hogy a 24 ág évenkint fölváltva egymást – meghatározott sorrendben viselte a hadnagyságot és biróságot oly módon, hogy hadnagy és biró együttesen sohasem lehetett ugyanazon nemből.* Abból, hogy a Hunn Krónika Csaba vezér népének mondja a székelyeket, Béla király jegyzőjénél pedig a nyitravidéki Zuard Soba mogerjait, Csaba magyarjait találjuk: azt következtetem, hogy a magyar hadnagy szónak a régi székelységnél a csaba szó felelt meg, melynek a török jabgu avar zauk (zavuk), indo-szkitha zavu, dsavu méltóság névvel, valamint az altaji turk föliratokban emlitett szugdaki (sogdi, ferghanai) alti csub azaz «hat csub» névvel való összefüggéséről az Ethnographia 1908. évfolyamában szóltam részletesebben. Az alti csub, hat csub alatt a középázsiai dsekilek vagy izgilek hat törzsének főnökeit, «hadnagyait» érthetjük; Csaba népe, Csaba-magyar tehát azt jelenti, hogy olyan törzs, melynek élén «csaba» volt, még pedig olyan csaba, a ki a monda szerint Etele nemzetségéből származott. A székelyek birájának ősi nevét pedig bizonyára a Hunn Krónikában emlitet Kadar, a hunnok Torda nembeli birája őrizte meg, a mi egyik Árpádkori nemzetség, a nyilván kaliz eredetü Kadar-Kaluz nemzetség nevében is fönnmaradt.
Fönnmaradt egy 1557-ben készült jegyzék a marosszéki hadnagyok és birák 1491–1514 közti sorrendjéről s egy másik 1548-ki kelettel, mely talán az 1548–1571. közti 24 éves cyklusra vonatkozik. (Szabó K. Székely okl. II. 139–143. és 78–79. 1.)
A marosszéki székelyek hat neme ez volt: Ábrán (Zábrán, Zábrág), Adorján, Halom, Jenő, Medgyes és Örlöcz. Sepsiszéken valamelyik helyett az Aghaz nem neve fordul elő; talán az Adorján nevet vehetjük ujabb keletkezésünek, tekintve, hogy egyik ágát Telegdnek nevezték s régebben ez volt a neve Udvarhelyszéknek is, a mi a névnek egykori nagyobb elterjedésére mutat. A hat nem közül, mint előzőleg már emlitettük, a Jenö előfordul a hét magyar törzs között is, a Medgyes nem Kürt ága pedig Kürtigyarmat törzs nevében; ezenkivül a Zábrág nak is nevezett Ábrán nem (Zábrágy-Ábrány) bizonyára összefügg a gömöri várjobbágy eredetü, de előkelő szerepet vitt Zábrág vagy Zágráb nemzetséggel.
Nemcsak a keleti, hanem a nyugoti határszéleken, sőt az ország belsejében is szerteszéjjel voltak székelyek. A nyugotiakat emliti a Képes Krónika II. Istvánnak a csehek és II. Gézának Henrik osztrák herczeg elleni hadjárata alkalmával, mint a bessenyőkkel együtt könnyü fegyverzetü nyilasokat, kik szokás szerint a sereg előcsapatát képezték s mindkét esetben megfutottak.* Későbbi okmányok emlitik a pozsony- és nyitramegyei vágvidéki és fehérhegységi, meg aztán a mosonymegyei székelyeket; amazok már a XIII. században nagyon megfogytak, emezek pedig végkép eltüntek a Fertő vidékéről.*
(Bohemi) impetum super sagittarios fecerunt. Bisseni atque Syculi uilissimi usque ad castrum regis, absque uulnere fugierunt. Cap. 68. Fontes Dom. II. 208. Bisseni uero pessimi et Siculi uilissimi omnes pariter fugierunt sicut oues a lupis, qui more solito preibunt agmina hungarorum. Cap. 70. U. o 218. l.
Szabó K. A magyarországi székely telepekről. (Századok VI. 1880. 490–499.) – Jeney J. Bessenyők mint Siculusok. (Keleti Utazása. Pest 1851. I. 255. s köv. 11.) – L. még: Adatok a székelyek eredetéhez s egykori lakhelyük cz. tanulmányomat. (Székely N. Múzeum Értesitője. Sepsi-Szentgyörgy. 1891. II. rész. 225. s köv. Il.)
A székelyek nemzetségét, genusát emliti egy a XIV. század derekáról való, év nélküli oklevél. (A szabolcsmegyei Ressul fia Jánosról és Nicolaus Siculusról mondja, hogy «de genere Siculorum» származott. Századok. 1880. 493.)
A Székelyföldön kivül a következő helynevekben maradt fenn a régi székelység nyoma:
Biharmegyében még a XIII. század elején is székelyekből állt a várjobbágyok egy része, úgy hogy külön század volt belőlük, melyet Székelyszáznak (centurionatus Sceculzaz. Vár. Reg. 208. sz., Karácsonyi-Borovszky kiad. 165. sz. az 1217-ik évből) neveznek. Ezekről maradt fenn az a Béla király jegyzője által fenntartott hagyomány, hogy midőn Usubuu és Velek Mén-Marót ellen ment s a böldi révnél átkelve a Tiszán, táborba szálltak a Kórogy vize mellett: eléjük mentek a székelyek, meghódoltak nekik, hozzájuk csatlakoztak s együtt vivták meg Bihar várát. (Cap. 50–51.) Nevük fönnmaradt Székelyhid (1325. Zekulhyda, 1338. Szekelhyd, 1459. Zekelhyd, 58«oppidum») város nevében, mely előbb a Székelyhidiak, ezek kihaltával az Albisi Zólyomiak birtokában volt. Várad közelében délre, a tenkei járásban van Székelytelek, a középkorban Zekeltelek mellett Zekhtelek néven is. (Csánki I. 599. 623.)
Csanádmegyében valahol Arad határán, délre a Marostul feküdhetett az 1456–86 közt emlegetett Zekelzeg, Zekewlzek. (Csánki I. 702.)
Fejérmegyében Tárnokkal volt határos az 1380–1480 közt emlitett Zekul, Zekel, Zekwl predium a Káloz puszta, Labdás Varsány s a Bojta kun vezértől származott Brugsa nemzetség emlékét fenntartó Baracska közelében. (Csánki I. 34. L. Káloznál.)
Kolozsmegye bánffy-hunyadi járásában van Székelyó község.
Krassómegyében Lugos közelében Kuptore Szekulnak neveznek az oláhok egy helységet. Talán ez az 1432-ben emlitett Zekel, melyet Csánki (II. 107.) krassó- vagy kevemegyei községnek mond.
A mosonymegyei, Fertő és Lajta közt volt egykori székelységről Tamás esztergomi érsek emlékezik meg egy 1314-iki oklevelében, melyben a szentkereszti (heiligen-kreuzi) monostornak ajándékozott Parendorf régebbi lakóit székelyeknek mondja. (Fontes Rer. Austr. XVI. 41 .)
Pozsonymegyében, közel a morva határhoz, a malackai járásban fekszik Székelyfalu vagy Székely-Boldogasszonyfalva, tótul Szekula, németül Sekeln. A község a Fehérhegység melléki egykori székelyek emlékét őrizte meg, kiket Boleráz (Baraloch) nyugoti szomszédainak mond egy 1258- és 1364-iki oklevél. (Fejér Cod. Dipl. IV. I. 372. VI. I. 159.) Egy másik telepük a Vág mellékén volt; ezek régebben száz fegyverest állitottak ki, de később megfogytak s IV. Béla megengedte nekik, hogy nem megszabott számban, hanem fejenkint szolgáljanak. (Fejér Cod. Dipl. V. 3. 547.)
Szabolcs bogdányi járásában, Tass és a honfoglaláskori temetőjéről ismert Demecser mellett van Székely, 1284 körül villa Zekul, a XIV–XV. században Zekel (Csánki I. 526.). A szabolcsmegyei középkori székelyeknek különben okleveles emlékeik is vannak. Igy p. a XIV. századból ismeretes «Johannes filius Ressul de genere Siculorum» és «Comes Nicolaus Siculus de genere Siculorum», egy 1346-iki oklevél pedig Sényői Domokos fia Pálnak, Domokos unokájának kérdésessé vált igaz székely voltát igazolja. (Századok. 1880. 493.Fejér Cod. Dipl. IX. 7. 56. Székely Okl. I. 52.)
Szepesmegyében Richnovár tartozékaként találjuk Zeeket, Zyket vagy 1460-ban Zekelfalvát (Csánki I. 267.). Ma Szlatvin, Krompachtól északra. Tagányi K. szerint (Ethnographia I, k. I 890. évf. 219. 1.) ez esetben nem népnév a «székely», hanem a tót «szlatvin» elnevezés szerint a m. «szikes, széksavas hely». Bizonyos azonban, hogy kellett lenniök az északkeleti végeken az Árpádok alatt székely határöröknek, a kikről aztán még a XVI.–XVIII. században is «székelyek»-nek nevezték a regéczi, munkácsi stb. uradalom erdőőreit. (L. erre nézve Timon S. Imago novae Hung. Kassa. r 734. 97. Hunfalvy P. Századok. 1884. évf. 2. füz. 97. s köv. 1.)
Szerémmegye közepe táján, körülbelől délnyugat felé volt az 1404–98 közt emlegetett Zekel, Zekwl, Zekely, előbb Székelyi, majd Maróti, aztán Jaksich és Geréb birtok. (Csánki II. 253.) A valkómegyei Székelyfalvával ez is egyik emléke az egykori kozárfajta lakosságnak.
A szolnokdobokai Kisszéket, mely Szék mellett a szamosujvári járásban fekszik, oláhul Szekulájnak nevezik, s igy Kozárvárral együtt összeköttetésbe hozható a kozár-székely elemmel.
Temesmegyében Borzlyuk város tartozékai közt emlitik Mátyás király idejében Alsó– és Felsewzekkel vagy Zykellew helységet. (Csánki II. 17.)
Tolnamegyében Simontornyától délre van Nagy és Kis-Székely. Amaz a simontornyai várhoz tartozott s 1324-ben Paraztzeku, 1329-ben Lowazszekuel néven emlegetik, jeléül annak, hogy lakói előbb királyi lovászok voltak. Emez a pécsi püspük birtoka s a XIV.–XV. században Pispukzekel-, Pyspek-Zekelnek nevezték, 1428-ban előfordul még Szakcs vidékén Alsow- és Felsew-Zekel. (Csánki III. 450.)
A valkómegyei Sekelfalwa 1445-ben a Nempti Lorántfiaké volt. (Csánki II. 350.)
A kabarok másik nemzetségének tarthatjuk a kalizokat, kiket Nestor khvalisz néven a bolgárokkal együtt emlit s bolgárfajta népségnek 59mond, azt irván, hogy a bolgárokkal együtt Loth két leányától származtak s viszont a kozárokkal való közelebbi viszonyukra utal a Káspi vagy egykor Kozár-tenger «more khvaliszijszkoje» = «kaliz-tenger» neve.* Kinnamos Mánuel császár magyar hadjáratai alkalmával beszél róluk; az 1150-ki hadjáratnál felhozza, hogy II. Géza nagyszámu hunn és khaliz lovassággal ment a görögök ellen s megjegyzi, hogy a hunnok (vagyis magyarok) keresztyének, a khaliszok pedig Mózes törvényeit követik. Később, midőn Zimony 1165-ki elfoglalásáról ir s elmondja, hogy mint IV. István hiveit, a Szerémségből a Száván-tuli vidéken telepitette le Manuel, a perzsához hasonlónak állitja vallásukat.* Zsidózó voltukat bizonyitja az, hogy a róluk nevezett fejérmegyei Kaluzvölgyben (Keveaszóban) Boroksán azaz a mai Baracskán birtokos Baran fia Ipolit testvére és unokaöcscsei: Iekonias, Eliach és Salatiel még 1121-ben is hamisitatlan héber neveket viseltek. (Az Eliactt azaz Elias, Illés vagy délszlávosan Ilia még alakilag is héber). A nyitrai királyi kalizok (institores regii fisci, quos hungarice Caliz vocant) zsidóságára pedig, kik Porcus nevü századosuk alatt háborgatták a zobori apátság javait, a Kálmán király által elrendelt vizsgálatról és az apátság jószágainak és jogainak megerősitéséről szóló 1113-ki oklevél utal, mely a nyárádvidéki várnépek határán levő Zsidóhegyet emliti. (Monasterium sancti Ipoliti terminum habet usque ad fontem qui vocatur Naratth cum castrensibus et est via de fonte usque ad montem qui dicitur mons Judeorum. Fejérpataky L. Kálmán kir. okl. 6 1 . Haz. Okm. VIII. 6.) Századokon át fennmaradt a kalizok s más kabarféle népség ivadékainál a zsidózás; nyilván ennek tulajdonitható, hogy különösen a székelyek közt terjedt el a XVII. század első felében a szombatosok felekezete. Több oklevélben találunk utalást arra, hogy a kalizok egyik foglalkozása a szőllömüvelés volt, igy a fejérmegyeí kaluz- vagyis keveaszói völgyben, Zemplén megyében Kethelpatak (Sárospatak) környékén, tehát a Hegyalján, aztán Békás-Megyeren, a mai Kaláz mellett, mely a bozóki prépostság IV. Béla 1262-ki megerősitő levelébe foglalt 1135-ki alapitó levél szerint a Kalez nemzetségről vette nevét. (Meger iuxta Danubium infra generationem Kalez. Cod. Dipl. VII. 5. 98.) A kalizok (a Hunn Krónika szerint a hunnok) Kadar nevü biráinak nemzetsége Kadar-Kaluz néven egy 1248. és egy 1270-ki oklevélben fordul elő. Amabban IV. Béla király a zalamegyei András fia Andronikusnak egy varasdmegyei földet ad szállásul (pro terra descensuali) a zagoriai várjavakból, hogy vigyázzon az ország határszéleire (Árp. Uj Okl. XI. 359.), emebben V. István megerősiti e föld birtokában Andronikus fiait. (Cod. Dipl. VII. 5. 305.)
Chronica Nestoris. Edidit Fr. Miklosich. Bécs. 1860. 3. lap. IV. fej. és 145. l. LXXIX. fej. Szerinte a torkmeneket, pecsenegeket, torkokat és polovczokat Ammon vagy Moab gyermekeinek mondják, de tévesen, mert Moab utódai a khvaliszok, Ammoné a bolgárok. Majd alább: a khvaliszok és bolgárok pedig Loth leányaitól származnak.
– U o. Lib. V. cap. 16. pag. 247.
A kalizok neve a következő helynevekben maradt fenn:
Fejérmegyében,Székes-Fejérvártól délkeletre, Veszprémmegye határszéle felé fekszik Kálozd mezőváros, melyet 1348-ban és 1401-ben (villa Kalaz, poss. Kaloz), mint a fejérvári káptalan birtokát emlitenek. Egy másik Káloz, Kajászó-Szent-Pétertől s Baracskától északra, a középkori Székely közelében, Tordacshoz tartozó puszta. Egykor az egész vaáli völgyet, a hunn mondák által Keve s más hunn vezér temetőjének mondott régi Keveaszót is Kálozvölgynek (vallis Kualuz) nevezték, hol, valamint a pilisi Kaláz melletti Ürömön 4 szőlleje volt 1212-ben Baran fia Hippolitnak. Hippolit a Bajta kunkabar vezértöl származott Brucsa, Brugsa nemzetségből való volt, legalább erre utal Boroksa (Baracska) neve, hol családi monostort épittetett a Mindszentek tiszteletére (a Mindenszentek tiszteletére emelt baracskai egyházat 1460-ban is emlitik. Csánki III. 318.) s Boroksán kivül voltak még birtokai a fejérmegyei Bodajkon és a közelében levő Igaron is. (Haz. Okm. VI. 8.) 60Az 1332–37-iki pápai tizedlajstromok szerint Kaluznak Csúttal, Érddel, Berkivel stb. együtt plebániája volt. A XIV. században a Kálozi vagy Kálozdi család volt itt birtokos. (Csánki III. 334. Károly J. Fejér m. tört. IV. k. 272., 277.)
Nyitramegyében a Kálmán korabeli kalizok emlélkét tartotta fenn a nyitrai járásban, Barsmegye határszéle felé Verebély közelében levő Kálaz község Lapás-Gyarmattól keletre. Már 1156-ban előfordul: «in parrochia Bors: Qualiz», melynek dézmáját több más faluéval együtt Martirius érsek az esztergomi káptalannak adta. (Knauz Mon. Strig. I. 108.)
Pestmegye pilisi részében Pomáz és Békás-Megyer szomszédságában van Kaláz, hol 1135-ben a «generatio Kalez» tanyázott. Az 1332–1337-iki pápai tizedlajstrom szerint Kaluz plebániája a budai főesperességhöz tartozott. (Fejér Cod. Dipl. VII. 5., 98. Csánki I. 13. Ortvay Magyarorsz. egyh. föld. I. 288.)
Somogymegyében a mai Gálosfa, Böszénfa és Törjékpuszta vidékén volt a XIV-XV. században Kálozfalva (1376. Kalozfalua, 1452. Kalazfalwa), a Szerdahelyiek és a zselicz.-sz.-jakabi apátság birtoka. (Csánki II. 616.)
A Szilágymegye krasznai részeben, Nagyfalu és Kémer közt fekvő mai Kárásztelek tulajdonképeni neve egykor Káloztelek (1477 Kaloztheleke, 1481 Kalozthelek) volt. (Csánki I. 583.)
Veszprémmegyében Peremarton körül Pét felé feküdt a veszprémi káptalannak Sz. László által 1082-ben adott villa Kaluzdy (Haz. Okm. IV. 3.), melyet némelyek a fejérmegyei Kálozddal azonositanak. 1240 körül „villa Kaluzt» néven fordul elő. (Árp. Új okl. II. 17.) A veszprémi káptalant Róbert Károly is megerősiti Kaluz birtokában s ez alkalommal a «terra Deseu Kaluzya» névvel is megismerkedünk, mely 1507-ben újra feltünik (predia Kaloz et Dewsekaloz); ezenkivül 1383-ban még a Kaloztelek, Kalozteleke elnevezést találjuk. (Csánki III. 236. Károly J. Fejér m. tört. IV. 272.)
A zalamegyei mai Káloczfát Csesztreg és Baksa szomszédságában, Zala-Lövőtül északra a Kerka mellett a XV. században «Kalozfalua alio nomine Ilwagh», Kalusfalaua és Kalazfalwa néven emlegetik. (Csánki III. 67.) E vidéken lehettek ősi birtokai a föntebb emlitett Kadar Kalauz nemzetségnek.
Zemplénmegyében Kechelpatak szomszédságában volt 1252-ben egy Kaluzer nevü völgy négy szőllömüvesnek a telkével. Ketel-patakot Béla király jegyzője szerint a kun-kabar Ketel vezérről nevezték el, kinek itt birtoka volt. A «Kaluz» név tehát ez alkalommal is, mint Fejérmegyében, az Anonymus-féle kunokkal kapcsolatban tünik föl.
Mi volt a harmadik kabar nemzetség neve: Ez a kérdés vár még feleletre.
A garam-szent-benedeki apátság 1075-ki alapitó levele a mai jászkun-szolnokmegyei Varsány község helyett a «terra Zunde» (mai Szanda) határosainak a wosscianokat, varsányokat mondja. «Item super aruch – igy szól az oklevél cum illis, qui wossciani dicuntur, propter divisionem fovea facta est; circuit enim idem aruch totam partem terre ex parte woscianorum.” Knauz Mon. Strig. I. 58. és A Garam m. szentbenedeki apátság. 1890. 30. 1.) A varsányi halászokat (piscatores Vuosian) a pannonhalmi alapitólevél emliti, a mi azt a hitet kelti föl, mintha Varsány nevü helyeink összeköttetésben volnának a «varsa» szóval s a varsányok alatt varsás halászokat kellene értenünk.
Azt hiszem, máshol kell keresnünk ezen nép név eredetét.
XIV, századbeli oklevelek a Kajászó völgyben Fejérmegyében egy Labdás-Vassány nevü helységet emlitenek, mely a mai Baracska szomszédságában feküdt. Baracskát a már emlitett 1212-ki oklevél Boroksának nevezi, nyilván tehát a kun-kabar Bojta vezértől származott Bruksa nemzetségnek volt a birtoka, még pedig egyik főhelye, mert – mint említettük – itt volt a nemzetségi monostor is. Ugyanezen oklevél Kaluzvölgynek irja a hunn mondáink által a hunn fejedelmek temetkezési helyének mondott Keveaszót s valamivel föntebb észak felé ma is megvan Káloz puszta, mig Tárnok környékén a középkorban egy Székely nevü község volt. Ime! egymáshoz közel három népnevet őrzött meg ez a hunn mondák emlegette hires vidék. A három közül kettőt a hunn-bolgárfajta kabarok nemzetségének ismertünk fel, annak tarthatjuk tehát a varsányokat is.
És akkor nem lehet más a Varsány, Vosián, 61mint a perzsa Ibn Roszteh és Gurdézi által a volgai bolgárok harmadik nemzetségeként felhozott berzulok vagy barzilok nevének magyaros változata. (V. ö. perzsa „băzăr» magyar „vásár.”)
A három bolgár nemzetség közül tehát az eszegelnek és berzulnak megfelelt a kabaroknál a székelyek és varsányok nemzetsége, csak a bolgárt helyettesitette a Kaliz, Kaluz, Káloz név, s a 3 hunn-bolgár eredetü törzsnévvel egyezően 3 vezéri nemzetségnek volt itt birtoka: Baracskán a kun-kabar Bajta ivadékának, Keveaszón (a mai Szent Ivány pusztán) a Kartal vagy Korzán nemzettségnek, melynek őséül az a Kurzán, a Kündü fia tekinthető, ki Béla király jegyzője szerint az Ó-Budától Érdig terjedő földet szállta meg, Martonvásáron (és Tétényen) pedig a Tuhutumtól vagy Töhötömtül származott Tétény nemzetségnek volt a birtoka. Ugyanazon fejedelmi (t. i. a horkai) nemzetségnek volt-e ez a 3 a különböző hajtása? vagy esetleg különböző eredetüek? erre nézve nem találok semmiféle kiindulási pontot.
A varsányok neve sokkal sürübben fordul elő helyneveink közt, mint akár a székelyek, akár a kalizok neve. Emezek nyilván tömegesebben laktak egy helyen: a keleti (székelyek) és déli (kalizok) határszéleken, mig a varsányok szét voltak szórva az ország területén.
A következő helyeket nevezték el ugyanis róluk.
Aradmegye régi zarándi részében, Békés-megye határán, Gyulától keletre a Fehér-Kőrös mellett van Gyula-Varsánd, tovább délkelet felé pedig Új-Szent-Anna és Zaránd közt, Pankotától nyugotra, O- és Uj-Fazekas-Varsánd. Valószinüleg az előbbi az a «villa Vosian de provincia Zarand”, a honnan való volt az a Dienes fia Ompud, a ki 1214-ben pristaldus volt a bihari vár gyáni jobbágyainak és népeinek bizonyos pörében. (Vár. Reg. 223. sz., Karácsonyi-Borovszky kiad. 97. sz.) a pápai tizedlajstromok szerint 1332–37. plebániája volt a pankotai főesperességben levő Vosian, Wosyan helységnek. 1230–1560. az aradi káptalan birtoka, egy részében kir. szekeresek és favágók voltak, utóbb a Nekcseiek és Lipócziak a birtokosuk, 1473-ban a Szokolyiak kapnak várépitésre engedélyt. 1338-ban a Mathyas Wossana, 1369-ben Peteu Uossyn, 1429-ben Kezep Wassan név fordul elő a Gyula Varsánnal együtt. (Márki S. Arad m. tört. I. 188–189., Csánki I. 748, 755., Karácsonyi J. Magy. Nemz. I. 59, 60.)
A Fehér- és Fekete-Kőrös közt, nem messze az előbbiekhez, egyéb szállásaik is voltak a varsányoknak. Igy:
Békésmegyében volt Wassaneghaz puszta, melyet a XIV–XV. században a Nadányiak birtokának emlegetnek. (Csánki I. 656., Karácsonyi J. Magy. nemz. I. 212.)
Biharmegye ugrai járásában, az egykori köteés mezőgyáni bihari várjobbágyok földjeinek szomszédságában fekszik a Sarkad-Kereszturhoz tartozó Varsányhely puszta. Mint Jánosdához nem messze fekvő hely, ez lehet az a «villa Vosian», a honnan való volt a janusti Ereu által Pál bihari udvari ispán előtt lopással vádolt a dominus Zotmoz u. (Vár. Reg. 164. sz., Karácsonyi-Borovszky kiad. 41 . sz. 1213.)
Csanádmegyében a Tisza mellett a Csanád nemzetség birtoka volt Vosyan (1256.) Wassyan (1323.), mely a mai Csóka melletti Terjén (Teryen) pusztával a Telegdiek őseinek jutott. Szintén a Csanád nembeliek birtoka volt a Makó melletti Varsánytó (1256. wossontho, 1337. Wosunthow) halastóval. (Csánki I. 706., Karácsonyi J. Magy. nemz. I. 367., 369.)
Fejérmegyében Baracska, Ráczkeresztur, Rácz-Szent-Miklós és Szent Tamás mellett a «Kayassow völgyben», Tárnoktól délkeletre volt a Nána-Bezter nembeliek Varsány faluja, melyet 1274 táján leromboltak (Zichy Okl. I. 37.), a XIV-XV. században Vosyan föld (1318.) vagy Labadas Wossyan, Labdasuassan, melyet Nagy Lajos király 1347-ben Moogh fia István csepeli «vendégnek» (hospes noster Chepel) ajándékozott. (Csánki III. 356., Károly J. Fejér m. tört. III. 151. s köv., 463. s köv. ll.)
Hontmegyében Csánk és Kér szomszédságában, Lévához közel van Varsány, 1303-tól Vosyam, Vassyan, Vassan néven a Varsányi-Simonyi család birtoka. (Teleki Hunyadiak. VI. 280. Hont m. mon. 70.)
Jász-Kun-Szolnokmegyében Szolnoktul délre Szanda (terra Zunda) szomszédságában van Alsó- és Felső-Varsány puszta, a középkorban mezőváros, a varsányok (wosscianok) egykori földje (l. föntebb), 1484-ben Thyzawarsán néven is előfordul. (Csánki I. 666.)
62A nógrádmegyei Varsány Szécsénytől délnyugotra a középkorban két helységből állt; 1327-ben «utraque Vossyan»-t Zécheni Tamás kapta. (Csánki I. III., Anj. Okl. II. 299.)
Pestmegye solti részében Taksony mellett van a középkorban Fejérmegyéhez számitott Duna-Varsány puszta, 1270 óta a margitszigeti apáczák birtoka (Ossian, 1281 terra Wosyan. Fejér Cod. Dipl. V. I. 50. Árp. Uj. okl. IX. 310.) Északkelet felé, a Hevessel és Nógráddal összeszögellő részében fekszik a Verseghöz tartozó Varsány puszta, melyet 1337-ben a Kompoltiak szereztek meg Varsányi Kozma fia Lőrincztől. (Anj. Okl. III. 318.) A középkorban hol Heves, hol Nógrádmegyéhöz számitották. (Csánki I. 37., III. Karácsonyi J. Magy. nemz. I. 58.)
Pozsegamegyében a középkorban szintén előfordul egy Worsan nevü helység s Pleserniczától északkelet felé, a megye határán Worsam pathaka nevü viz. (Csánki II. 43I.)
Szabolcsmegye északkeleti részében, Vásáros-Namény mellett a Tisza partján fekszik a középkorban Szathmármegyéhöz is számitott Nagy- és Kis-Varsány. Legelőbb a Váradi Regestrum emliti 1214-ben (298. sz., Karácsonyi-Borovszky kiad. 72. sz.) villa Voisant Beseneud (mai Szabolcsm. Besenyőd) és Numen (Namény) falvakkal, birtokosa Simon, a ki nyilván egy személy az 1219–64 közt emlegetett Kaplon nembeli Ördög Símonnal. Varsány ugyanis a Kaplon nembeliek birtoka volt s több részre szakadt, ú. m. Kis-Varsány Bel- és Kül-Varsányra; a két utóbbit 1319-ben cserébe adták az Imregiek a Gutkeled nembeli Pál bán fiainak; Egyházas-Varsány különben is már előbb a Gutkeledek nyiradonyi monostorának volt a birtoka. Az 1332–1337-iki pápai tizedlajstromok Vasyant. plebániával biró helynek mondják. 1366-ban Ovossant s Vyvossant, 1423-ban Vossyan utraquet emlitik, 1478-ban jön elő Nagh Varsan. (Csánki I. 489., 528. Karácsonyi Magy. nemz. II. 20., 30., 36., 69., 70., 301–2., 303., 305., 316.)
Torontálmegye egykori kevei részében, Báka (mai Bóka) határában emliti egy 1338-iki oklevél Wossyant. (Anj. Okl. III. 460., Csánki II. 121.)
Vasmegyében Veszprém és Zala határszéle felé, Jánosháza és Kamond táján volt a közégkorban Vosyan (1257. Árp. Uj okl. II. 2 97.), Vassan, Wharsan, részben a veszprémi somlyai vár tartozéka. (Csánki II. 807.)
Veszprémmegye északnyugoti határán; Győrmegye szomszédságában, a zirczi járásban fekszik Varsány és Likivarsány. A pannonhalmi apátság ősi birtoka; halászait, «piscatores Vuosian» már az 1001-iki alapitó levél emliti. IV. Béla 1234–70. közti oklevelében predium Vosyan mellett előfordul villa Liquiuosian is. (Arp. Uj. okl. II. 9.) A XIV-XV. században Kysvassani és Lykwassani, Lykywarsani nemesekről van szó. (Csánki III. 258., 562.)
* * *
Ilyenformán 10–12 ősnemzetség neve állapitható meg a 108 közül, ú. m. 1. . Gyarmat, 2. Jenő, 3. Káloz, 4. Kér, 5. Keszi, 6. Kürt, 7. Megyer, 8. Nyék, 9. Székely, 10. Tarján, 11 . Varsány, 12. Zábrány vagy Zábrágy (Zábrág;, sőt azt hiszem, külön nemzetségnévnek vehetjük a Kozárt (Huszárt) is.
Konstantin 8-ra teszi a törzsek számát, a melyek három fejedelem: ú. m. az Árpád nemzetségéből való nagyfejedelem, a Gyula és horka (Sz. László törvényeiben: sarchas) alatt állottak, ezenfölül minden törzsnek volt külön «vajdája». A kabarok törzse külön nép volt s annak tekinthető, mint előzőleg emlitettem, a Nyék törzs is, úgy hogy tulajdonképen csak hat volt a szoros értelemben vett magyar törzs.
Arra is hivatkoztam, hogy ez a hatos beosztás az alapja az ősmagyar nemzetségi rendszernek. Ez volt a székelyeknél is, az oguz-törököknél is s úgy ezeknél, mint a székelyeknél négy ágra oszlott minden egyes nem, úgy hogy összesen 24 alosztályból álltak a nemek.
A székelyeknél két nemnél is, ú. m. a Jenő és Ábrán nemnél előfordul az Uj ág elnevezés, a mi arra vall, hogy az ágak neve változó volt. Ez tünik ki a sepsiszéki Agház nem Koroniza s a kézdiszéki Jenő nem Bessenyő ágának nevéből is, melyek nem fordulnak elő a marosszéki ágnevek között.*
A hat oguz törzset és 24 ágat a mondai Oghuz khán hat fiától és 24 unokájától származtatják a török kútforrások (Tevarikhi Ali Szeldsuk, Rasideddin, Abulghazi). A hat fiú neve teljesen mondai (Kün khán = Nap khán, Aj vagyis Hold khán, Tak = Hegy khán, Tingiz = Tenger khán), mindamellett fölismerhető némelyikben az ősi törzsnév, mint Tak khán nevében az ongini ó-turk fölirat «tag vagy tegoguz».a (Radloff W. Alttürk. Inschr. 3. Lief. 1895. 248.); Tingiz khán neve is aligha lesz egyéb, mint a hunn-bolgáros «tenger» szó közvetitésével a régi tongra törzsnév átalakitása. (V. ö. ogur, ujgur = oguz.) Ilyenformán személyesiti Kün khán a hun (kun) törzset s első fia, Kati a haj nemzetséget, melyből valók az ozmanlik. Jolduz khán egyik fia Kizik, kinek neve, nyilván mint egyik kun nemzetségnek a neve, átment az orosz és török-tatár elemekből képződött dnyepermenti kozákokra, továbbá a cserkeszekre (a szomszédos népek kazak-oknak nevezik), ezenkivül kazak nevet visel a kirgizek nyugoti ága is. Kök khán harmadik fia, Csauldur nevének megfelel a. turkomán csaudor törzsnév. Szintén turkomán törzsnevek ismerhetők fel Tak khán két fia, ú. mint Szalar (turk. Szalor, a legrégibb törzs) és Imir (Abulgházinál: imr törzs, ma: imraili) nevében. Az ó-turk föliratok, mint Bilge kagán, öcscse Kültegin, aztán Tacsam sirfölirata s Tonjukuk emlékirata, rendesen tohuz oguz-ról azaz «kilencz oguz»-ról beszélnek. Bilge és Kültegin 4-ik oguz hadjáratánál azonban csak «három oguz»-t, ücs oguz-t emlitenek. Úgy látszik, e hadjáratok alatt, a VIII. század első tizedeiben történt a megoszlás, mert a föliratok szerint a megvert oguzok a tatárokkal (tokuz tatár) egyesültek, elhagyták földjüket s Tabgacsnak, Khinának hódoltak meg. (Radloff id. m. Neue Folge. 140., 143., 144. 1.) Ezek az ujgurok, kik két évtized mulva Bilge halála († 734.) után már megdöntötték az altaji turkok államát; őket nevezik az arabok tagazgaz oknak, a török források tokuz ujgur-nak, holott a föliratok egy izben csak mint az oguzok egyik nemzetségét emlitik. (Radloff id. m. 3. Lief. 427.) A «hat oguz», alti ogusz-ról a délszibériai jeniszei (Ulu Kem) melléki barliki első föliratban van szó (Radloff id. m. 3. Lief. 308.). Ezek az arab irók guzz s a byzancziak uz népe. Ibn el Atir szerint El Mahdi alatt (775–785.) vonultak a tagazgazok szomszédságából Transoxaniába; fővárosuk lbn Haukal sz. Ferghana volt, a Jaxartes partján. (Gr. Kuun G. Erdélyi Múzeum. 1893. 436–438.) A hat ősnemzetségre khinai források után következtethetünk. A Tang-su elszámitva a «kilencz nép» nemzetségeit, Yo-lo-ko-nak nevezi az elsőt s azt mondja, hogy azonos vele a hui-ho vagyis ujgur nép, ez pedig törzsrokon a következő hat néppel: P'u-ku (azaz Buku), Hun (Kun), Pa-yé-ku (turk. föliratokban Bajirku oguz törzs), Tung-lo (föliratok sz. Tongra szintén oguz törzs), Szď kié (Szi-kit, talán megfelel a turkománoknál a szalor törzs Szakar, a tekke törzs Szakir, a göklen törzs Csakir nemzetségének) és K'i-pi (K'it-pit). «De ezeket – teszi hozzá a khinai forrás – nem számitják a 9 nép közé.» Egy másik khinai forrás, a Kiu-t'ang-su 618 körül még ugyanezekről azt mondja, hogy a t'ié-lő azaz tölösz (fehér hunn, efthalita) néphöz tartoztak, a mely népet az altaji turkok szórtak szét. (Hirth Fr. Nachworte zur Inschr. d. Tonjukuk Radloffnál id. m. 2-te Folge, 1899. 2. rész 36., 152. 1.) A hat oguz nemzetségnek, melyből való a kun, szeldsuk, ozmán és turkomán nép, tudvalevőleg a turul volt a közös jelvénye, úgy mint a régi magyarságnál; ezenkivül volt még az egyes nemzetségeknek is egy-egy sas-féle jelvénye (1. Thury J. Turul. IV, 125. Vámbéry Á. A török faj), ú. m. a szongur (fehér sólyom), togun (közönséges sólyom), csakir (tarka sólyom), sahin (nemes sólyom), tausandsil (vadász-héjja) és kartal (közönséges sas), melynek megfelelt nálunk a fejérmegyei Keveaszón és pestmegyei Kartalon birtokos Kartal (máskép Korzán) nemzetség neve.
63A bessenyők törzsei is fel voltak osztva kisebb részekre.
A bessenyőknek ugyanis Konstantinus Porphyrogenitus császár szerint nyolcz törzsük volt.* Minden törzsnek meg volt a külön területe s külön nagyfejedelme, kiket régi bessenyő törvény és szokás szerint haláluk után nem a fiak vagy testvérek, hanem unokabátyáik vagy azok fiai követtek, hogy az oldalágak is részesedjenek a fejedelmi méltóságban; hozzáteszi azonban a császár, hogy más nemzetségből való sohasem lesz fejedelem. A nyolcz kerület pedig 40 részre oszlik s vannak apróbb fejedel meik is. Vagyis a 8 törzsben volt 40 nemzetség s mindegyiknek volt külön fejedelme, úgy hogy ilyen formán minden egyes bessenyő törzs ágból állt, melyek közül egyik-másik annyira megnőtt, hogy külön törzszsé alakult, nyilván más, az uzok nyomása következtében felbomlott s részben Magyarországba vándorolt nemzetségek töredékeivel is egyesülve,* mint a hogy a törökségnél általános szokásban volt, a hol minden észlelő megjegyezte, hogy folytonos hullámzásnak volt kitéve a törzsi- és nemzetségi szervezet; törzsek összeolvadtak nemzetséggé, mint pl. a hajdan hires Kipcsak-törzs, mely ma az özbegek, karakirgizek, karakalpakok, altaji tatárok és teleutok egy egy nemzetségeként feloszolva maradt fenn, vagy itt emlithetjük meg a Baskiriában visszamaradt magyarokat, vagy tatárosan madsarokat, kiket 1500. körül Murid sejk alatt a Sejbanival harczoló özbeg nemzetségek közt emlitenek; viszont egyes nemzetségek, néha igen gyorsan, törzszsé, sőt nemzetté 64növekedtek, ilyeneknek tekinthetők az oguzok (az altaji turk föliratokban: tokuz oguz = kilencz oguz), kiknek kilencz nemzetsége körülbelől csak a VII. század elején alakult meg tölöszök (fehér hunnok) s – okunk van hinni eltörökösödött magyar-ugorok nemzetségeiből.* Sőt az altaji turkok is eredetileg csak egy hiungnu nemzetséget képeztek. A bessenyőknél is tapasztalunk ilyen jelenségeket. Tudjuk Konstantintól, hogy a bessenyők három törzsét, ú. m. a Magyarországgal szomszédos Gyulát, a Volhynia mellett tanyázó Ertemet s a Dnyeperen tuli Csurt vagy Surt Kangarnak nevezték. Későbbi perzsa-török források Kanglinak nevezik az egyik török törzset, khinai forrásokból pedig tudjuk, hogy a Szyr-Darját nevezték Kangar-nak, Kan-k'itnak, mig a Szyr-Darja vidékén lakó nomádoknak K'ang kü a neve a régi khinaiaknál, később pedig Szamarkand és a Zerafsan völgye fordul elő Kang néven.* Kengeres néven emliti őket Bilge Kagán (717–734.), az öcscse, Kül-Tegin (1731.) siremlékén, midőn a nyugoti turkok vagy türgesek elleni hadjáratról beszél. Kitünik ebből, hogy a szorosabb értelemben vett bessenyő (pesenek, pecseneg) népre tulajdonkép csak 5 törzs esett, ú. m. a Khopon, a Boro Talmat, mely mint emlitettem, alighanem a mi Kürti-Gyarmat nevü törzsünknek a másik része, a Kharovoi, a Csopon és Kulpei vagy Szyru-Kalpei, melylyel – úgy látszik – a VII. századbeli szir (később: szir-tardus) turk törzs egy része egyesült. Konstantin császár után is folyamatban volt ez a hullámzás a bessenyő törzsek és nemzetségek alakulásában, úgy hogy száz évvel később Kedrenos (II. 581.) már 13 bessenyő törzsről tud, melyek közül kettő, ú. m. a Konstantin által nem emlitett Belemarnis és Pagumanis, összesen 20 ezer ember, a törzsfők közti viszálkodások miatt görög földre menekült.
De administrando imperio. Cap. 37. (A magyar honfoglalás kútfői, 1900. 116, s köv. 1.)
A Dnyeperen túli, tehát az uzokhoz legközelebb esö törzsek közé tartozott a Csopon vagy Sopon és Csúr vagy Szír; amannak emlékét a fejérmegyei Soponya, emezét Csór helység és nemzetség neve őrizte meg.
Az oguz név tulajdonkép az ugor, ogor névnek felel meg, mely azonban a magyarfajia népségnek volt a legősibb neve. Már Herodotos emliti Szibéria délnyugati részén a lovas vadász jyrkákat. Ez a név, váltakozva az urog, ugor alakokkal, folyton egy Európa és Ázsia határszélén tanyázó népet jelent, mely azonban egész a Jeniszei forrás vidékéig kiterjedt. Itt került Krisztus születése táján a hunnok hatalma alá s ettől fogva folyton a hunokkal kapcsolatban szerepel, kiktől áthálózva, egy részének – különösen keleten – szükségkép el kellett törökösödni. De még a kései török hagyományok is megörizték nyomait, hogy az irtisvidéki onujgurok nem lehettek törökök, mert «fölhagyva régibb életmódjukkal, a baromtenyésztéssel», nyest- és nyusztfogásra adták magukat. Minderről különben részletesebben szóltam az Ethnographia 1908. évf. «Honfoglalók és turkok» czimü tanulmányomban.
W. Barthold: Die alttürkischen Inschriften und die arababischen Quellen. (Radloff W. Die alttürk. Inschr. d. Mongolei. Sz. Pétervár, 1899. 2-te Folge, 3-ik részé ben, 12–13. I.
Hasonló állapotok voltak a magyar törzsi és nemzetségi szervezetnél is.
Kétséget sem szenved, hogy a magyarságnál is kellett történni bizonyos hullámzásnak a törzsek és nemzetségek képződésénél, igy lett 8 törzs a 6 ősmagyar, 1 ugor és 3 kozár-bolgár nemzetségből álló három elem egyesülése után. S ezen 8 törzsnek is voltak alosztályaik s igy állt elő a 108 nemzetség. Emliti a törzsek alosztályait Bölcs Leó is, a ki szerint a turkok a csata napjáig nemzetségek és ágak szerint elszéledve, télen-nyáron szakadatlanul legeltetve lovaikat, csatázások idején ellenben maguknál tartva a szükséges lovakat s békóra verve a turk sátrak közelében őrzik a csatarendbe állás idejéig. (XVIII. 52.)*
A magyar honfoglalás kutfői: Budapest, 1900. 35. s köv. l.
A magyarságnál is úgy, mint a székelyeknél és oguzoknál, 4 ág esett minden egyes nemzetségre. Ennek a hagyományaként maradt fenn, hogy a várrendszer felbomlása után minden megyében 4–4 birót választott a nemesség.
Ha tehát hat őstörzse vagy nagyobb nemzetsége volt a szorosabb értelemben vett magyarságnak s minden törzs négy alosztályból állt: összesen 24 ágat vagy kisebb ősnemzetséget vehetünk föl.
Ezen alapra vezethető vissza a 108 nemzetség is, mely nem egyéb, a 24 ősnemzetség ujabb, meg ujabb kettéválásánál, a mit olyanformán képzelhetünk, hogy ujabb népelemek csatlakozásával mindig a 6 X 4-es keret megtartásával történt a bővülés, kivévén a kabarokat. Mert a 108 ezen elemekre vezethető vissza: 24 X 4 + 3 X 4. Tehát a 24 ősnemzetség mindegyike ismét 4 ágra oszlott s ehhez járult a 3 kabar népség 3 vezérnemzetségének 4 ága. Vezérnemzetségeket 65mondok, mert a székelyek példájából itélve, a kabaroknál is a 6 X 4-es beosztás járta, a mi nagyon természetes, mert hiszen a kozár államot is ugyanazon altaji turkok szervezték, a kikből állt a turkoknak nevezett magyarok vezéri osztálya s a mely nemzetségi beosztás volt meg az oguz-törököknél is.
Bizonyos, hogy ez a rendszeres beosztás nem vezethető vissza pusztán a leszármazásra. Még ha nem utalnának is rá egész világosan hagyományaink, mint a Hunn Krónika czikkünk elején idézett helyei, akkor is föl kellene tennünk, hogy itt hadi beosztással van dolgunk, mely azonban természetesen a leszármazásból indult ki.
De ezt bizonyitja a 108 nemzetség és a 72 várispánság száma közti viszony is, mert mint emlitettük, a 72 várispánság egy harmadát képezte a 108 nemzetségnek, tehát, mint Béla király jegyzőjénél a bulárföldi izmaelitákkal kapcsolatban véletlenül nyoma maradt: a vezéri nemzetségek csak népük egy harmadát tartották meg, a többit a várak szolgálatára rendelték.
Mikor történt ez? Valószinüleg Géza idejében. Igy aztán a várjobbágyokra a három fejedelem népéből esett 3 X 24 = 72 nemzetség, a vezéri eredetü nemzetségek száma pedig, minőknek tekinthetők a Csák (Előd-Szabolcs), Kaplon (Könd), Kartal-Korzán (Kurzán), Kalán Kolsoi-Bór (Oundu-Ete), Zoárd (Lel Zuard-Kadocsa), Szemere (Huba), Moglout-Tétény-Kán Gyula-Zsombor (Tuhutum-Gyula), Aba (Edd-Edemen), Miskócz (Bünger-Bors), Katapán vagy Koppány (Ketel), Borokcsa (Bojta), Orsur (Ousad-Örsur) továbbá Lád- Vér-Bulcsu (Bulcsu), Torda (Velek), Szalók (Usubuu) s a Hunn Krónikában emlitett Szemény (Semjén?), Érd, azután meg a Kadar nevü birótól való Kadar-Kaluz, összesen 36 vagyis 24 magyar és 12 kabar. A vezéri nemzetségek azonban nem igen őrizték meg az ősi nevet; rendesen valamelyik rablóhadjáratok idejebeli vagy még későbbi hőstől, birtokalapitótól vették elnevezésüket s mint látható, egy-egy vezéri ős nemzetségből utóbb több nemzetség is vált ki.
Ezekben foglaltam össze azon szempontokat, melyeket a 108 nemzetség felől eddigi tudásunk után megállapithatóknak tartok s azt hiszem, ha mást nem is, sikerült kimutatnom, hogy a 108 nemzetség alapja a 6 X 4 = 24-es oguz-török beosztásból indul ki s az Árpádkori 72 várispánság szervezése az ősi nemzetségi rendszerrel függ össze és megfelel a királyság előtti 108 nemzetség két harmadának vagyis a várak őrizetére beosztott 72 várjobbágy nemzetségnek.
NAGY GÉZA.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT