A BORZOVAI NAGY CSALÁD.

Teljes szövegű keresés

A BORZOVAI NAGY CSALÁD.
(Egy czimerképpel.)
A Borzovai Nagy család eredetére, illetőleg legrégibb multjára vonatkozólag két forrás áll rendelkezésünkre. Ezen források egyike: családi hagyomány, másika azon bár csekély, de hiteles adat, melyet Fe˙érkeöv˙ István nádori helytartónak 1592-ben kiadott beiktató parancsa tartalmaz, mely beiktató parancs szerint Nagy István, a Borzovai Nagy család első ismert őse, többekkel együtt Borzova helység egész birtokába uj adományozás czimén bevezetendő.
E két közvetlen forrás, valamint egyéb közvetett s az illető helyeken idézendő források alapján, megkisérlem a Borzovai Nagy család történetének előadását akként, hogy ezen munka első részében ismertetem a család eredetét s az 1592. évet megelőző multját, kapcsolatban az ország azon vidékének s a régi birtokviszonyoknak vázlatos ismertetésével, hol Borzova, a Borzovai Nagy család ősi birtoka fekszik; a második részben pedig közlöm a család multjára vonatkozó emlékeket az 1592. évtől kezdődőleg s ismertetem a leszármazást az előbb emlitett első ismert őstől: Nagy Istvántól.
I.
Borzova (ma Nemesborzova) kisközség Szatmár vármegyében Nagykárolytól északkeletre a Szamos és a Tur folyók között fekszik. Észak felől Mánd, keletről Vámosoroszi, délről Kis- és Nagyszekeres és Zsarolyán, nyugatról Penyige községek határolják.
A kisközség elnevezés nagyon ráillik erre a parányi fészekre, melynek határa alig 379 hold, lakosainak száma pedig, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint: 40 házban 146 lélek. Lakosai magyarok, egy pár kivétellel református vallásuak. Foglalkozásukra nézve földmivesek. Büszkeségük méltán az, hogy ez a csekély számu lakosság református anyaegyházat tart fenn csinos templommal, jó karban levő iskolával s elég jól fizetett lelkészszel.
A községnek s a környező vidéknek legrégibb multjáról édeskeveset szólhatunk. Ismeretes dolog, hogy az ország ezen vidékét, mely Szent István király korában az ország határain kivül eső praedium volt,* mocsarakkal, patakokkal tarkitott ősrengetegek fedték, mely őserdők zohonjaiba* csak a XIII. században kezd bevilágitani a történelem.
Dr. Karácsonyi János: Hazánk Szent István korabeli határairól. Századok XXXV. évf. 1052. l.
Zohon = az erdői legsürübb, legsötétebb, legárnyasabb része. Szatmár megyében általánosan ismert, használt szó.
Ekkor bontakozik ki a sötétségből egy pár lakott hely: Czégény, Cseke, mint a Szente-Mágócs nemzetség uradalmához tartozó birtokok,* 57és Penyige, mely 1280-ban a Balog Semjén nemzetség tulajdona.* A XIV. század már valamivel bővebb adatokat nyujt, amennyiben ekkor a Szente Mágócs nemzetségbeliek megosztoznak azon az uradalmon, mely Czégénytől Csekéig terjedt. Ezen osztozkodás 1345-ben történt a következőképen:
Dr. Karácsonyi János id. m. 1052. l.
Dr. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I. k. 186. l.
«János, Jakab és András» (Dénes fiai) «kapták: Kölcse, Csécse, Cseke az azzal határos, de már eltünt Petlend és Orbánd, továbbá Ököritó, Mácsa (ma puszta Óköritó mellett), Ete Tyukod falvakat» (e három utóbbi birtok a Szamos balpartján fekszik) «és Kápolnás Szekeresnek Mánd felé eső részét. Ellenben Mihályéi és Miklóséi lettek: Istvándi, Kórod, Kömörő és Milota falvak. Őseik nyugvóhelye: Czégénymonostora, közös jószág maradt».* Birtokaik voltak még ezen vidéken a Gut Keled és Káta nemzetségbelieknek is; igy Ricsét (akkor Receh) a Káta nemzetségbeli Ábrahám* Ponith gróf fia kapja V. Istvántól,* Csaholcz s talán Vámosoroszi a Gut Keledek birtoka.*
U. o. III. k. 70. l.
U. o. II. k. 315. l.
Szirmay: Szatmármegye II. k. 251., 252. l.
U. o. II. k. 249. l.
A Szente-Mágócs, Balog-Semjén, Káta és Gut-Keled nemzetségbeliek most elősorolt birtokai között, egy kis szigetként tünik fel az a földterület, melyen a XIV. században Zsarolyán és Szekeres már mint helységek szerepelnek, a mely területen később még Mánd és Borzova települt. Akaratlanul felmerül itt az a kérdés, hogy az emlitett helységek a hozzájuk tartozó földekkel együtt csakugyan egy összefüggő jószágtestet képeztek-e s ha igen, ezen jószágtest mely nemzetség birtoka volt?
Maga az a körülmény, hogy forrásaink szerint ezen helységek közül az 1345. évet megelőző időkben, Zsarolyán, Mánd s talán az akkor települőben lévő Borzova egyátalában nem, sőt az 1300-as években Kápolnás- (Kis-) Szekeres sem tartozott a fentebb elősorolt nemzetségek birtokához: azt a sejtelmet ébreszti, hogy ezen helységek a hozzájuk tartozó földekkel együtt, egy összefüggő jószágtestet képeztek, egy nemzetség birtokában. Erre mutat továbbá. azon körülmény is, hogy ezen községek egy bokorban vannak, amennyiben Zsarolyánhoz Mánd és Borzova körülbelül 6 km., Borzova Mándhoz alig 2 km., Zsarolyánhoz Nagyszekeres 3 km., Nagyszekereshez Kis-, a régi Kápolnás-Szekeres 3 km., s ez Borzovához ugyancsak 3 km. távolságra fekszik. Sőt forrásaink egy Puszta-Mándról is beszélnek, mely Szirmay szerint,* Kis-Szekeres, Darnó, Borzova és Oroszi helységek között feküdt. Már most bizonyos, mert csak igy természetszerü, hogy Puszta-Mánd előbb volt lakott hely, mint a mai Mánd. Ez időben tehát mint Mándról, csak erről a Puszta-Mándról lehet szó. Igy aztán ha látjuk, hogy a régi Mánd jóval közelebb feküdt az előbb felsorolt falvakhoz mint a mai Mánd: méginkább szembeötlik e helységek s a hozzájuk tartozó földek összetartozandósága egy jószágtestben, mely hajdani összetartozás érzete, tudata különben, különösen Zsarolyán, Mánd és Borzova lakosai között, még ma is él. Ez az összetartozás tudata Szekerest illetőleg bizonyára csak azért veszhetett ki, mert ezen jószágtestből Szekeres (Kis-) került legkorábban idegen kézre.
U. o. II. k. 243. l.
Ha napjainktól visszafelé forgatjuk a történelem lapjait, olyan bizonyitékok birtokába jutunk, melyek valóra váltják abbeli sejtelmünket, hogy ezen helységek a hozzájuk tartozó földekkel együtt hajdan egy összefüggő jószágtestet képeztek. Önként kinálkozik itt bizonyitékul ezen helységek hajdani egyházi hovatartozandósága. S mit látunk? Azt, hogy Borzova egészen 1763-ig Mándnak leányegyháza s a reformáczió előtt, mely szintén Mándról hóditotta meg, Mánddal együtt alkot egy plébániát.* Ős katholikus egyház a dr. Haas Mihály által szerkesztett Schematismus cleri szerint (154–155. l.)* – legközelebb Szekeresen és Zsarolyánban volt s talán mondhatjuk, hogy Mánd és Borzova lakosai előbb a szekeresi s később, miután ezen helység e jószágtestből idegen kézre került, a bár távolabb eső, de ugyanazon nemzetségbeliek tulajdonát képező Zsarolyánhoz tartoztak.
Kiss Kálmán: A szatmári református egyházmegye története. 378. l.
Idézi Kiss K. id. munkájában a 71. l.
Ezen egyházi összetartozáson kivül van még 58a világira nézve is egy igen fontos bizonyitékunk. Nevezetesen a XVI. században elágazott s ez időben természetesen már külön családi nevekkel biró ágak közül többen azon a czimen nyernek just úgyszólván mind a három birtokban (Zsarolyán, Mánd, Borzova), hogy úgy ők, mint őseik rég időktől fogva birják azt a birtokot, melyre az uj adomány szól. Igy 1590-ben Soldos Bálint és Miklós uj adománynyal Zsarolván és Sámely puszta birtokában erősittetnek meg,* 1592-ben pedig Soldos Bálint (ki hihetőleg egy személy az 1590-ben Zsarolyánban megerősitett Bálinttal) Borzova birtokában erősittetik meg uj adomány mellett.* 1590-ben Zsarolyánban és a Sámelypusztán Almásy Gáspár,* 1582-ben Mándon Almásy Ádám,* 1592-ben Almásy János, néhai Almásy Ádám fia Borzován,* 1590-ben Nagy Gáspár Zsarolyánban és a Sámelypusztán,* 1592-ben Nagy István Borzován nyer adományt;* illetőleg megerősittetik a birtokban a fentemlitett jogczimen.
Szirmay: id. munka II. k. 218., 219. l.
L. 61. oldal 2. jegyzet.
Szirmay: id. m. 218., 219. l.
U. o. II. k. 243. l.
Lásd 61. oldal 2. jegyzet.
Szirmay id. m. II. k. 218., 219. l.
Lásd 61. oldal 2. jegyzet. Hogy Nagy Gáspár és Nagy István vérszerinti atyafiak voltak, ezt a családi név azonosságán kivül még azon körülmény is valószinüvé teszi, hogy a Borzován még ma is birtokos Borzovai Nagy családbeliek azt beszélik, hogy nagyon régen egyik atyafink Zsarolyánban és a Sámelypusztán birtokot nyert, még pedig a királytól, mely birtokot még ma is meg tudnak mutatni. A birtok – mint mondják –, a kurucz világban még megvolt, de azt valamelyik ős elzálogositotta; kiváltani nem tudták s igy a család kezéből végkép kiment.
Ez indokok azok, melyek azt a meggyőződést keltik bennem, hogy az emlitett községek a hozzájuk tartozó földekkel együtt egy összefüggő jószágtestet képeztek. Kérdés most, melyik nemzetség birtokában volt ezen jószágtest? Erre nézve forrásaink a következőket mondják:
«Kopasz Palatinus auctoritate Caroli Roberti, possessiones Zekeres et Sorolan Comitatus Zathmár C. Petro, filio Jurk, adiudicat».* Ezen okmányt Fejér az idézett helyen egész terjedelmében, Szirmay (id. m. I. k. 88. l.) és dr. Wertner* kivonatosan közli. Miután a régi birtokviszonyokra nézve ez okmány ad legbővebb felvilágositást, azt dr. Wertner kivonatos forditásában szóról-szóra ideiktatom:
Fejér: Cod. Diplom. VIII. I. 252. l.
Dr. Wertner: Magyar nemzetségek I. k. 251. és 252. l.
«...1307 (Fejérnél 1308) Jurk fia Péter előadja (Borsa nb.) Kopasz nádor előtt, hogy Ruphoim fia Sándor szatmármegyei Szekeres és Sorolán nevü birtokait elfoglalta, azt állitván, hogy az övéi. Sándor erre mondja, hogy e birtokokat G. K. nb. András fia Györgytől cserébe kapta. Az e felett kihallgatott György kivallja, hogy a váradi káptalan egyik oklevelének tanusága szerint a nevezett birtokokat Szente Mágocs nb. Máté fia Dénestől kapta. Dénes állitja, hogy rokonának, ugyanazon nembeli Etheus fia Mikov mester birtokaihoz tartoztak, mely állitását azzal bizonyitja, hogy Mikov a váradi káptalan tanusága szerint Kadarch nevü birtokát Chazary Márton fia Jánosnak Szekerés és Sorolanért adta. Ugyanazon János átadta annak idején Mikov kezébe a váradi káptalan egy okiratát, melyből kitűnik, hogy Makkabeus fiai Albert és Barnabás a nevezett káptalan előtt Chazary Márton fiai Benedek és Jánosnak 15 márkáért Szekerest és Sorolánt eladták. Ez okirat Milov után annak rokonára Dénesre szállt, de ez nem vállal szavatosságot annak tartalmáért: Jurk fia Péter mindezekre saját okiratait bemutatja, melyekből kiderül, hogy Jurk édes testvére Nymtii Makkabeus V. István és IV. László által a vitás birtokokat adományként kapta s hogy Péter fivére Ipoch az ellen tiltakozott, hogy Albert és Barnabás e birtokokat eladják és Chazáry Márton fia Benedek vagy mások megvegyék, maga Péter pedig Márton fia Jánost és Ethees fia Mikót annak eladásától illetőleg megvevésétől tilalmazta. Ezek alapján megnyeri Péter a pört.»
Ezen most idézett oklevél szerint tehát Szekeres és Zsarolyánnak, valamint a hozzájuk tartozó földeknek (sub antiquis metis), melyeken később Mánd és Borzova községek települtek első ismert birtokosa a Borsa nemzetségbeli Jurk fia Péter és illetőleg ennek testvére Nymti Makkabeus. Ezen most emlitett Borsák nemzedékrendje, részint az idézett oklevélből, részint a dr. Karácsonyi János* és dr. Wertner Mór* 59által közlöttek alapján a következőkben állitható össze:
Dr. Karácsonyi id. m. I. k. 268. l.
Dr. Wertner id. m. I. k. 125. l.
?; György; Szentpáti Rudolf; Péter; Jurk.; Makkabus, ki Szekerest és Zsarolyánt adományban kapja; Gyula; Tamás; Miklós; Albert; Barnabás; István 1295-ben él; Ipoch; Péter 1308-ban él, pernyertes
A Borsa nemzetség e helyen való szereplésének emlékét különben nemcsak a most idézett oklevél örizte meg, hanem szerény nézetem szerint megőrizte azt a Borsa nemzetségbeliek régi birtokán a XV. században feltünő Borzovának, a Borzovai Nagy család ősi fészkének, valamint az 1592. évben már férfiágon kihalt Borzovay család neve is. Vegyük csak szemügyre ezen község nevét, melyről Kiss Kálmán (id. m. 377. l.) a következőket mondja: «Borzova hajdan erdőség közepén feküdt, melyben borzok tanyáztak s nevét is – Borzodva, aztán Borzova – hihetőleg innen vehette».
Ezen okoskodásból készséggel elfogadok anynyit, hogy a község neve az «odu» , «odv», «odva» szónak hozzáragasztásából keletkezett, de azt, hogy a fő, az alapszó «borz» lett volna, alig hiszem s hajlandóbb vagyok a község nevének származtatását akként megkoczkáztatni, hogy Borsa odva volt az első elnevezés s ebből származott idők folytán a Borzova helység s a Borzovay családnév. Hajlandóbb vagyok ezt annyival is inkább hinni, mert mint a fentebbiekben kimutatni megkiséreltem, ez a birtok a Borsa nemzetségbelieké volt s még azért is, mert Vályi szerint,* 1796-ban Borzovát Borzsának is hivták, a Borzsa név pedig első tekintetre is sokkal közelebb áll a Borsa szóhoz, mint a borz szóhoz.*
Vályi András: Magyarország leirása,. Buda 1796. 254. l.
V. ö. dr. Karácsonyi János érdekes fejtegetéseivel a «Genus Brucsa»-ról. Turul VI. k. 133–135 l.
Szükségesnek tartom itt megindokolni még azt is, hogy miért fogadom el Kiss Kálmán azon okoskodását, hogy az általam «Borsá»-nak tartott főszóhoz az «odv,» «odva» szó ragasztatott. Erre nézve maga Kiss Kálmán adja meg a helyes feleletet, de más vonatkozásban.
Emlitettük, hogy Borzova erdőség között, «erdőség közepén» feküdt «s az ellenség szemei elől lehetőleg rejtve s védve volt, patkóalakra lévén épitve, kijárása csak az északkeleti végén levő hidon volt, mig a környező sánczárokba, melynek nyomai még most is látszanak, a Nóborda pataka bele volt vezetve»,* Kiss Kálmán ezen most idézett leirásából világos, hogy ez a parányi fészek védett, búvóhely lehetett, melyre nagyon is ráillik az «odu», «odv», «odva», szerény nézetem szerint első birtokosáról: a «Borsa odva» elnevezés.
Kiss Kálmán id. m. 378. lap. – Érdekes, hogy Heves vármegyében Tiszaszőllősön is van egy patak, melyet «Nóborda» patakának neveznek, mely mint a még ma is látható nyomok mutatják, a községet körülfogta s védelmi szempontokból áshatták. – Jásznagykunszolnok vármegyében, Tiszaszőllőshöz közel, Abádszalók községben is van egy hasonló, s nevére is hasonló patak, ez azonban nem «Nóborda» hanem «Lóborda» pataka. Valószinü, hogy a patak folyása a lóborda görbe alakjához lévén hasonlatos, nevét is innen vehette s idők folytán a «lóbordából» nóborda: «Nóborda» lett.
Talán sokáig is időztem a régi birtokviszonyok vázolásánál, de ezekkel hosszasabban kellett foglalkoznom azért, mert a Szamos és a Tur folyók közötti terület azon részének birtokviszonyait, mely területen Szekeres és Zsarolyán s a később települt Mánd és Borzova feküsznek iróink eddig apróbb részleteiben nem ismertették.
Dr. Karácsonyi János többször idézett munkájában (Magyar nemzetségek)* nem szól ezen terület birtokviszonyairól, nem mintha kikerülte volna figyelmét, hanem azért, mert a Borsák azon ágával, melyből a Kopasz nádor előtt 1308-ban Szekeres és Zsarolyán birtokáért lefolytatott perből nyertesként kikerült Jurk fia Péter származott, részletesen, ezen ág birtokainak feltüntetésével, nem foglalkozik. Szerény nézetem szerint azonban Bagossy Bertalan és ifj. Reiszig Ede, kik Szatmár vmegye monografiájában* részletesebben irnak az itteni birtokviszonyokról, megemlékezhettek volna a Borsa nemzetségbeliek birtokairól is, mert mint az a fentebbiekből 60kitünik a Szamos és a Tur folyók között a XIII. és XIV. században, a Szente Mágócs, Gut Keled, Káta és Balog-Semjén nemzetség birtokai közepén a Borsa nemzetségbelieknek is volt egy összefüggő jószágtestet képezett elég tekintélyes birtokuk, mely birtok Szekeres Zsarolyán helységekből s azon földterületből állott, melyen Sámelypuszta s a később települt Mánd, illetőleg Puszta-Mánd és Borzova feküdt.
L. o I. k. 268. l. L. még a Borsákról és Barsákról szóló vitát a Turul VI., VII, IX., X. évfolyamaiban.
L. o. 413. s. k. és 566. s. k. lapokon.
A Borsa nemzetség nevét először és utoljára 1308-ban halljuk emliteni ezen a vidéken, később nem; mintha teljesen kipusztultak volna innen! Hova lettek? Kihalt-e a Borsa nemzetség itt lakó ága, vagy a XIV. század derekán birtokuktól átvett családi néven feltünő s a Borsa nemzetség régi possessioinak egy részét kezükben tartó Sarollyáni, Sámé, Mándy családokban élt-e tovább? az források hiányában meg nem állapitható. Ezekből csak az következtethető, hogy a Borsa nemzetség birtoka feltünése után rövidesen már kevesbedik, szükül. Mint láttuk, Kápolnás-Szekeres egyrészén 1345-ben (l. 57. l.) már a Szente-Mágócs nemzetségbeliek osztoznak. Zsarolyánban és Szekeresen feltünik a Zekeres család, mely a Kaplyon nemzetséggel rokon.* A birtokok idegen kézre kerülésével természetesen együtt jár a nemzetség elszegényedése is. Önként felmerül itt az a kérdés, vajjon mi oka lehet a Borsa nemzetség ily hirtelen alig egy fél század alatt történt elszegényedésének?
L. Karácsonyi: Magyar nemzetiségek II. k. 296. l. Gróf Károlyi cs. O. T. II. k. 228. l. 1550-ben Kisszekeresen birtokos a Rozsályi Kun család is. L. Károlyi O. T. III. 256. l.
Nagyon valószinünek látszik, hogy ez az elszegényedés összefüggésben van azzal a nagy csapással, mely a Borsáknak Erdélyben lakó ágát: Csonka László fiait, a Kopasz-féle lázadásban való részvétel miatt 1319-ben érte, mikor is mint hütleneket megfosztotta a király majdnem összes javaiktól s a nemzetség a lázadás leverése után ugyszólván földönfutóvá vált. Nem lehetetlen, hogy ott harczoltak a Szatmármegyében lakó Borsák is s a lázadás elfojtása után részint a királyi hatalomtól, részint a hatalmas Szente-Mágócs, Káta, Gut-Keled s Kaplyon nemzetségtől való féltükben azon, az ellenség szemeitől elrejtett, irtatlan erdőterületen huzhatták meg magukat, melyen 1436-ban Borzovát, mint Borzovay László birtokát feltünni látjuk.* Ez a természettől is védett hely volt az ezen vidéken lakó utolsó Borsák odva, honnan a község – mint emlitettem – nevét nyerhette s az a Borzova˙ Anna a Borsa nemzetség itt szerepelt ágának valószinüleg legutolsó ivadéka, ki 1592-ben, ősrégi birtoklás czimén többekkel együtt nádori adományt visz Borzovára. (Lásd 61. oldal 2. jegyzet.)
Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza I. k. 472. l.
Mint emlitettük, Borzova 1436-ban tünik fel. E legelső adatunk is lakosainak szegénységét és elhagyatottságát juttatja eszünkbe. Ekkor történt ugyanis, hogy Borzovay László, Dénesnek fia, ki ekkor Borzovát birta, törvény elé hivatja Veronikát, Demjénnek feleségét, ki Kewlcsei Farkas fiának Jakabnak megbizásából jogtalanul elfoglalta Borzova helység fele részét.* Valószinü, hogy a foglalás az erősebb jogán történt s bizonyos, hogy a pert a Borzova˙ család nyerte meg, miután azt, hogy a Kölcseyeknek Borzován ez időtájt birtokuk lett volna, forrásaink nem emlitik, azt azonban igen, hogy a Borzova˙ családnak itt még 1592-ben is volt birtoka.*
Leleszi levéltár: Actor. ann. 1436. No. 6.
Szirmay: Szatmár m. II. k. 243. l.
Az 1476. évből is van egy sovány adatunk, mely szerint Borzova határai Puszta-Mánd felől megjárattak.* 1476-tól egész 1592-ig, tehát több mint száz évig semmit sem hallunk sem Borzováról sem birtokosairól. Az 1592. év azonban már bővebb adatokat nyújt. Ekkor kelt ugyanis az a beiktató parancs,* melyről jelen munka elején megemlékeztünk s melyet fontosságánál fogva a függelékben egész terjedelmében közre adunk. E beiktató parancs szerint Károlyi, másként borzovai Téglás István,* néhai nemes Dancz 61Erzsébet úrnő fia, továbbá: Judi Tamás, Hegedős János, Baku Miklós, Tarczali János, Soldos Bálint, Nagy István, Kalos István,* Róka János, végül szánalomból és kegyeletből: Nagy Péterné született Mathe Anna, Hegedős Mihályné született Borzova˙ Anna, Literáti Péterné született Hegedős Borbála úrnők, valamint azok minden rokonai és örökösei és összes utódai Borzova helység egész birtokába uj adományozás czimén beiktatandók. A beiktatás, senki ellent nem mondván, ugyanazon évben, boldog Margit szűz ünnepét követő legközelebbi keddi napon (1592. jul. 14.) megtörténik.*
U. o.
Leleszi levéltár: Statutor. No. 7. Lit. T. fascic. l. Prot. Stat. 18. pag. 219 et subs. jelzésü oklevél.
Téglás István a jelenleg Abauj vármegyében lakó Borzovai Téglássy család őse. A család történetét megirta Csoma József: «Abauj vármegye nemes családai» cz. művében. L. o. 581. s. k. l. Valószinü, hogy az adománylevélben emlitett Téglás István egy személy azon Téglás Istvánnal, ki Károlyi Mihály tisztartója volt s talán ennek atyja vagy testvére az a Téglás Jakab, ki 1566-ban károlyi prćdikator volt s ki Károlyi János végrendeleténél mint tanu szerepel. Lásd Károlyi cs. O. T. III. k. 368. és 594. lapján. Megemlitendőnek tartom itt, hogy bár a Téglássy család körülbelül kétszáz évvel ezelőtt költözött el Borzováról, emléke itt maig is fennmaradt, a mennyiben azt a telket, hol a templomot felépitették, ma is «Téglás» portának nevezik.
Érdekes a család nevére vonatkozólag a Szirmai Kalos Bertalan levele. Lásd Turul XV. k. 36. és 37. l.
A Statutor. No. 7. Lit. T. fascic. l. Prot. Stat. 18 pag. 219. et subs. jelzésű oklevél a leleszi konvent orsz. levéltárából.
«Omnibus Christi fidelibus, praesentibus pariter, et futuris, praesentium notiaiam habituris, Paulus. Zegede˙ episcopus Chanadiensis ac consiliarius scrmae caesar et regiae maiestatis, nec non praepositus et conventus ecclesiae sanetae Crucis de Lelez, salutem in omnium Salvatore. Ad universorum notitiam harum serie volumus pervenire. Quod nos literas reverendissimi in Christo patris et domini, Stephani Fe˙érkeöv˙, Dei et Apostolicae Sedis gratia episcopi ecclesiae Nitriensis, locique eiusdem perpetui, et comitatus Zaladiensis comitis, nec non sacratissimi principis et domini, domini Rudolphi secundi, Dei gratia electi Romanorum imperatoris semper augusti, ac Germaniae, Hungariae, Bohemiae etc. regin, archiducis Austriae, ducis Burgundiae etc. consiliarii, et per Hungariam locumtenentis etc. domini nostri colendissimi introductorias et statutorias pro parte nobilium: Stephani Literati Téglás de Karolj alias de Borzova; et Thomae Judi, aliorumque subscriptorum, clause confectas et emanatas, nobis favorabiliter sonantes et datas, honore et reverentia, quibus decuit, recepimus in haec verba: Stephanus Fe˙érkeöv˙ Dei et Apostolicae Sedis gratia episcopus ecclesiae Nitriensis, Iocique eiusdem perpetuus et comitatus Zaladiensis comes, nec non sacratissimi principis et domini domini Rudolphi secundi, Dei gratia electi Romanorum imperatoris nemper augusti, ac Germaniae, Hungariae, Bohemiae etc. regis, archiducis Ausriae, ducis Burgundiae etc. consiliarius, et per Hungariam locumtenens etc. Honorabilibus conventui ecclesiae S. Crucis de Lelsz salutem cum favore. Quum nos cum ad nonnullorum instantem petitionem apud nos propterea factam, tum vero attentis et consideratis. fidelitate et fidelibus servitiis nobilium: Stephani Literati Téglás de Károlj, alias de Borzova, filii nobilis duondam dominae Elisabeth Dancz, Thomae Judi, Joannis Hegedős, Nicolai Baku, Ioannis Tarczali, Valentini Soldos, Stephani Nagy, alterius Stephan Kalos et Joannis Róka, omnium de praedicta Borzova, item alterius Joannis Almási, filii quondam Adami Literati de Almás, quć ipsi sacrć primum regni coronć ac deinde prćfatć quoque sacratissimae caesar. regićque maiestati, domino nostro clementissimo pro locorum et temporum varietate iuxta suć possibilitatis exigentiam fideliter exhibuisse et impendisse dicuntur, ac imposterum quoque sese exhibere et impendere velle pollicentur. Moti etiam pietate et misericordia, qua erga nobiles dominas: Annam Matthe Petri Nagy de dicta Borzova, alteram Annam Borzovay Michaelis Hegedős, Barbaram Hegedős Petri Literati, nobilium consortes afficimur. Totalem prćdeclaratam eorundem possessionem Borzova vocatam in comitatu Zathmariensi existentem habitam, quae numerum triginta duorum colonorum non, excedere, ac in cuius quieto et pacifico dominio iidem maiores et progenitores suos utriusque sexus universos ab antiquo perstitisse, se seque etiam de prćsenti pacifice persistere, literasque et literalia instrumenta superinde sufficientia habuisse, sed ea iniquitate fortunae per disturbiorum in hoc aflictissimo regno grassantium tempora a se deperdita et abalienata esse asserunt. Totum item, et omne jus prćfatć scrmć cćsar. regiaeque mattis regium, si quod sua maiestas iri prćfata totali possessione Borzova vocata, et annotato comitatu Zathmariensi existente, habita, etiam aliter qualitercunque haberet, aut eadem suam ex quibuscunque causis, viis, modis et rationibus concerneret maiestatem, simul cum cunctis eiusdem utilitatibus et pertinentiis quibuslibet, memoratis: Stephano Literato Téglás, Thomae Judi, Joanni Hegedős, et Nicolao Baku, Joanni Tarczali, Valentino Soldos, Stephano Nagy, alteri Stephano Kálos; et Joanni Róka, omnibus de prćdicta Borzova, nec non dominabus Annae Máté, alteri Annae Borzova˙ et Barbarae Hegedős, reliquisque consangvineis ipsorum de dicta Borzova, cum iis, quibus congruit, ipsorumque hćredibus et posteritatibus universis, authoritate prćfatć sacr, caesar. regićque maiestatis, qua in praesenti suae maiestatis ab hoc regno absentia, de gratiosa eiusdem annuentia pleno jure fungimur (si et in quantum ad aliquam ecclesiam, vel ad aliquam suae mattis arcem non pertinet) vigore aliarum literarum nostrarum donationalium superinde emanatarum, prćmissis, sicut prćfertur, stantibus seque habentibus, jure perpetuo et irrevocabiliter, salvo tamen jure alieno, novae donationis titulo dederimus, donaverimus et contulerimus, velimusque eosdem, ipsorumque hćredes et posteritates universos in dominium eiusdem, dictique juris regii ibidem habiti, per regium et vestrum homines legitime introduci facere. Super quo vos harum serie hortamur et requirimus, ac nihilominus authoritate prćfatae scrmć caesareae regićque maiestatis, qua fungimur, vobis committimus et mandamus: Quatenus vestrum mittatis hominem, vestro protestimonio fidedignum. Quo prćsente egregii et nobiles s Demetrius Kende, aut Joannes Araclia˙, sive Thoma Nagy Kende, vel Joannes Páztoh˙, seu Paulus Halabo˙, neve Nicolaus Kazanev Joannes Gencz˙, nec non Balthasar Bagoss˙ de eadem Bagos, nisi Demetrius Horváth et Blasius Kerek˙ ac Bartholomćus Soldos, aut Michael Zek˙ et Joannes Mánd˙ de eadem Mánd, aliis absentibus homo regiun per nos ad id specialiter transmissus, ad faciem prćdictć possessionis Borzova, si id propter metum et t˙rannidem Turcicam commode fieri poterit, alioquin iuxta publicas dominorum regnicolarum constitutiones, ad locum aliquem vicinum et securum, vice comite et judice nobilium eiusdem comitatus, vicinis item et commetaneis eiusdem universis inibi lepitime convocatis et prćsentibus, accedendo, introducat prćfatos: Stephanum Literatum Téglás, Thomam Judi, Joannem Hegedős, et Nicolaum Baku, Joannem Tarczali, Valentinum Soldos, Stephanum Nagy, alterum Stephanum Kálos, et Joannem Róka, nec non dominas Annam Máté, alteram Annam Borzova˙ et Barbaram Hegedős, reliquosque omnes consangvineos ipsorum in dominium eiusdem, dictique juris regii in eadem habiti, statuatque eandem, et idem eisdem, ipsorumque hćredibus et posteritatibus universis, cum iis, quibus congruit omnibus, simul cum cunctis eiusdem utilitatibus et pertinentiis quibuslibet, prćmissć novć nostrć donationis et juris regii titulis ipsi incumbentem, perpetuo possidendam, si non fuerit cuntradictum. Contradictores vero, si qui fuerint, evocet eos contra prćnotatos: Stephanum Literatum Téglás, Thomam Judi ac reliquos omnes suprascriptos nobiles de prćdicta Borzova in curiam regiam, nostram scilicet in prćsentiam, ad decimum quintum diem diei huiusmodi evocationis rationem contradictionis eorum reddituros efficacem. Et post haec huiusmodi introductioni et statutionis seriem, simul cum contradictorum et evocatorum, vicecomitis et judicis nobilium, vicinorumque et commetaneorum, qui prćmissae statutioni intererunt, nominibus, terminoque assignato, ut fuerit expediens, nobis fideliter rescribatis, secus non facturi. Datum in civitate Eperies, die tertia mensis Junii, anno domini millesirno quingentesimo nonagesimo secundo. Correcta, mp. Lecta (L. S.) Honorabilibus conventui ecclesiae S. Crucis de Lelesz. Pro parte nobilium Stephani Literati Téglás de Károlj alias de Borzova, filii nobilis quondam dominć Elisabeth Dancz ac cćterorum omnium infrascriptorum de dicta Borzova. Introductorić et statutorić. Unde nos prćinsertis favorabilibus hortatibus, requisitionibusque, sed et commissionibus ac mandatis prćfati domini locumtenentis regni Hungarić, authoritate dictć sacratissimć caesareae et regiae maiestatis, qua fungitur, nobis factis; obtemperare volentes, sicut decet, tenemurque, una cum praefato nobili Balthasare Bagoss˙ de eadem Bagos homine regio, inter alios homimes regios, in prćtactis verbo tenus intersertis dicti domini locumtenentis regić maiestatis literis intraductoriis et statutoriis no minatim conscriptos, expresso et per eundem ad id specialiter transmisso, nostrum hominem venerabilem videlicet Mojsen presbyterum Wania˙, fratrem et socium huius ecclesić, nostrć conventualem, ad prćmissam bonorum introductionem et statutionem suo modo rite et legitime peragendam et exequendam, nobisque fideliter referandam, nostro pro testimonio fidedignum, duxeramus esse transmittendum. Qui postea abinde erga nos insimul reversi nobis sub debito, ipsorum juramento in generali decreto superinde expresso uniformiter per omnia retulerunt hunc in modum: Quomodo ipsi feria tertia. proxima post festum beatć Margarethae virginis, proxime et immediate transactum, prćterita, ad faciem prćnotate possessionis Borzova in comitatu Zathmariensi existentis, inque tenore et contextu prćtactarum verbo tenus intersertarum literarum introductoriarum et statutoriarum, supra clarius limpidiusque denotatć et specificatć, vicinis et commetaneis eiusdem universis, signanter autem et potissimum egregiis et nobilibus: Ambrosio et Clemente Mándy; Albertoque Márthon, omnibus tribus de Mánd Thoma deinde Márthon, Balthasare Sámuel, Matheo Cheke et Georgio Bereczk, omnibus quatuor de Sarolyán, in ipsorum; item providis ét ignobilibus: Benedicto Kondor Nicolai Kun de Rosal, Antonioque Fe˙ér et Paulo Kochis ambobus dnć relictć viduć egrégii quondam Ladislai: Kun de dicta Rosal, et omnibus tribus in K˙s Zekeres; nec non Thoma Tóth et Antonio Balkó ambobus Stephani Ispán de Kóród, ac Alberto Sebesthyén magnifici Dni Georgii Zékel de Kevendth liberi baronis in Ormosd, et omnibus tribun in Nagy Zekeres, egregiorumque et nobilium subditis, possessionibus vocatis, omnino in prćfato comitatu Zathmariensi existentibus et habitis, commorantibus in eorundem dominorum suorum terrestrium personis atque nominibus, inibi legitime convocatis et prćsentibus, accessissent; prćfatusque Balthasar Bagoss˙, homo uti prćmittitur regius, dicto Testimonio nostro sibi adhćrente et assistente, die et loco in prćdictis, coram vicinis et commetaneis, nobilibus scilicet et ignobilibus immediate prćnominatis, intraduxisset prćfatos: Stephanum Literatom Téglás de Károlj, Thomam Judi, Joannem Hegedős, Nicolaum Baku, Joannem Tarczali, Valentinum Soldos, Stephanum Nagy, alterum Stephanum Kálos. et Joannem Róka, nec non dominas Annam Máté, alteram Annam Borzova˙ et Barbaram Hegedős, reliquosque omues consangvineos ipsorum in dominium prćfatć totalis possessionis Borzova, dictique juris regii in eadem habiti, statuissetque eandem et idem eisdem, ipsorumque hćredibus et posteritatibus universis, cum iis, quibus congruit, omnibus, simul cum cunctis eiusdem utilitatibus et pertinentiis quibuslibet, prćmissć novć donationis prćnotati dni locumtenentis regić maiestatis, et dicti juris regii titulis ipsis incumbentem, perpetuo possidendam, nullo penitus attunc inibi, loco scilicet, et in facie introductionis et statutionis prćmissć, sed nec ullo vel expost etiam hic in conventu nostro coram nobis intra emanationem et extradationem prćsentium literarum nostrarum contradictore apparente, aut alio quocunque legitimo obstaculo, impedimentove occurrente, legitimis etiam et consvetis tribus diebus, juxta regni consvetudinem, prćfatis regio et nostro hominibus ibidem perseverantibus, continuamque moram ac residentiam facientibus et protrahentibus. In cuius rei fidem, memoriam et testimoniurn, efficaxque robur et stabilimentum perpetuum prćsentes hasce literas nostras privilegiales, pendentis et authentici sigilli nostri munimine roboratas iis omnibus, quibus supra, nobilibus, jurium eorundem, sed et hćredum ac posteritatum ipsorum universarum, futura ac perenni pro cautela merito dandas esse duximus et emanari faciendas. Communi requirente justitia. Datum in festo ad vincula beati Petri Apostoli, anno domini millesimo qungentesimo nonagesimo secundo supradicto.
E munka elején igértük, hogy amennyire forrásaink engedik, meg fogunk emlékezni a Borzovai 62Nagy családnak az 1592. évet megelőző multjáról is. Emlitettük, hogy erre vonatkozólag két forrásunk van, melyek egyike egy családi hagyomány, másika az emlitett 1592-ben kelt birtokba iktató parancs.
63Bár készséggel elismerem a családi hagyományok csekély, kétes történelmi értékét, mégis az események összetalálkozása egy oly hagyománynak felemlitésére indit, mely a családban erősen gyökeres s melyet gyermekkoromban szüleimtől és Szatmármegyében lakó rokonaimtól gyakran hallottam, sőt melyet az utóbbi időben egy a család levelesládájában őrzött naplóban feljegyezve is találtam. A feljegyzett hagyomány szóról szóra a következő:
«a Borzovai Nagy család mint székely eredetü Királya és Hazája iránti hűségéért nyerte Donatioval Borzovát. Már Eger váránál kilencz egytestvér küzdött hősileg a Török ellen. Itt lett hitszegő Nagy Gábor, kit Tordán nyakaztak le nemtelen tetteért.»*
Napló a Nagy cs. levelesládájában.
E hagyomány oly erős s annyira el van terjedve a családban, hogy akárhány változatban, akármily szinezéssel adták is elő az atyafiak, három körülmény:
1. a család székely eredete,
2. Nagy Gábor hitszegő tette s ennek folytan Tordán lenyakaztatása s végül
3. a részvevés Eger védelmében: mindig kidomborodott az előadásból.
Egyik atyafi p. o. ki palástolni akarta Nagy Gábor viselt dolgait, a következőképen adta elő a hagyományt:
«nagy veszedelem volt Erdélyben a székelyek földjén. Nagy Gábor fellázadt a király ellen, mert a király elvette birtokait. Le is nyakazták őt Tordán mint lázadót s földönfutóvá lett a nemzetsége. Akkor futott ki Erdélyből a Borzovai Nagy család őse is, ki itt telepedett meg Borzován s kinek utódai Egernél tanujelét adván vitézségüknek, a király iránti hűségüknek, donátiót kaptak Borzovára».
Lássuk a hagyomány főbb pontjait.
Mindenekelőtt a család székely eredetének hagyományával találkozunk. Erre vonatkozólag a hagyományon kivül más forrásunk nincs. Való-e ez, vagy mese: eldönteni nem lehet. Talán valószinübb, hogy koholmány, melyet hiuságból költöttek, annak udatában, hogy a székely vérből való származás s a régi törzsökös nemesség együtt járnak. A hagyomány ezen része tehát elvetendő, mert a hagyományok csak akkor emelkednek értékre, ha azok történelmi, hiteles adatoktól támogatva, ha nem is kétségtelenné, de legalább valószinüvé tehetők, a mi pedig a hagyomány ezen részénél teljesen kizárt dolog.
A mi Nagy Gábor hitszegő tettét s ebből folyó lenyakaztatását illeti, erre a hagyományra nem merem rásütni a mese bélyegét, mert alig tehető fel, hogy egy család, a családi szenynyest ok, alap nélkül kirázza. A nélkül, hogy szépiteni akarnám a dolgot, azon nézetben vagyok, a mi különben igen valószinü is, hogy Nagy Gábor nem közönséges bünös volt, illetve nem magánosok ellen követett el delictumot, hanem a köz ellen, mert nem hihető, hogy a család egy közönséges gyilkos vagy tolvaj emlékét századokon keresztül megőrizte volna. A lázadó emlékét, különösen akkor, ha a lázadás jogos voltáról a család meg van győződve: megőrizzük, martyrt csinálunk belőle, a közönséges büntettest lehetőleg elfelejtjük és elfelejtetjük. Ha ez a tapasztalat által is igazolható állitás igaz, akkor azt is igaznak kell tartanunk, hogy ha csakugyan lenyakazták Nagy Gábort Tordán, nem mint közönséges büntettest, hanem mint politikai bünöst nyakazták le, miért is azt hiszszük, hogy az atyafiak által elbeszélt s ismertetett hagyomány közelebb áll a valósághoz, mint az, melyet feljegyeztek.
A feljegyzett hagyomány Nagy Gábor hitszegő tettét Eger védelmének idejére (1552.) teszi, a hagyomány másik változata előbbre. Lássuk tehát legelsősorban hogy a Borzovai Nagy családbeliek részt vettek-e Eger védelmében, s követett-e el történelmi forrásaink szerint Eger 64védelménél vagy más helyen Nagy Gábor nevü egyén olyan tettet, melyért lenyakaztatott legyen?
A hagyomány szerint kilencz Borzovai Nagy vett részt a védelemben, kik mindnyájan egytestvérek voltak. Igaz, hogy sok Nagy nevü egyén harczolt Egernél, kikről forrásaink is megemlékeznek, de sem egyik sem másik Nagy családbelivel sem mutatható ki az atyafiság, már csak azért sem, mert a legtöbb Nagy előnév nélkül fordul elő.
Ott harczoltak: Nagy Antal, Nagy Benedek, Nagy Balázs stb. «erényre és bölcseségre kiváló férfiak»;* Nagy Albert de Siklios és Nagy Antal;* Nagy Balázst az ágyugolyó,* Nagy Pált az okt. 4-iki robbanás öli meg.* Van közöttük egy Nagy István is, kire október 22-én a vár zászlaját bizza Dobó, de ez mindjárt elesik sclopetumtól; Dobó temetetteti el.* Nem mutatható ki a rokonság azon Nagyokkal sem, kiket Barabás Samu, mint Eger védelmében résztvevő egyéneket felsorol.*
Magyar levelestár I. 98., 105., 107., 112., 135. stb. l.
Reusner: Rer. mem. Pannon. 89. l.
U. o. 91. l.
U. o. 94. l.
U. o. 99. l.
Tört. tár. 1888. Barabás Samu. Eger 1552-iki ostromához. 388. I. 1553. jan. 8. jegyzékben.
Való, igaz, harczol Egernél egy Nagy Gábor nevü egyén is, kihez és társaihoz a törökök levelet irnak. A levél tartalmának ismerete nélkül, tudva különösen azt, hogy Dobó megbotoztatta volt azt a katonát is, ki neki a töröktől levelet mert hozni, méltán támadhat azon gyanu, hogy talán ez a Nagy Gábor volt azon hitszegő, kit a hagyomány szerint Tordán nyakaztak le «nemtelen tetteért».
A levél tartalma azonban teljesen eloszlatja ezen gyanut. Szól ezen levél a következöképen: «Ez levél adassék az leway vytezeknek Fiychor Myhalynak, Sztankayt Györgynek, Nagy Gábornak, Rach Farkasnak, Balog Myhalynak kezekben.» Aláirva: Hazzan Oda bassa, Kiort Oda bassa, Dely Omar, Ferhat és Haydar Datum Wach (Vácz) 1554. Mindszentek előtti vasárnap.
Zamatos bőbeszédü magyar nyelven kérik, hogy a mely kopját ott hagytak, visszaadják s jelentsék meg a napot, mikor vivhatnak meg. Ők már elvégezték minden dolgukat. «Nem csak most történt efféle dolog köztetek és mi köztünk, mert igen szép dolog, a hol két szép sereg szembe áll és csak ketten-ketten vivnak, mint két kos vína egymással ...» Jertek el, ennél több levelet nem irunk. Tudassátok ki jöttök-e? Tegyetek félre minden gyerekséget. «Isten tartson meg benneteket.»*
Magyar levelestár I. 140–141. l.
Az Eger védelmében való részvételre s Nagy Gábor Egernél viselt dolgaira vonatkozólag, a felsoroltakon kivül más forrásunk nincs. Hogy részt vettek-e csakugyan a Borzovai Nagy családbeliek a harczban, eldöntetlen kérdés marad, csak egy látszik valószinünek, az nevezetesen, hogy Nagy Gábor nem Egernél, hanem mint a hagyomány másik változatából kitünik előbb s Erdélyben követte el, a hagyomány szavaival élve «nemtelen tettét». Maga azon körülmény, hogy a hagyomány szerint Tordán nyakazták le Nagy Gábort, a mellett szól, hogy Erdélyben követte el «nemteled tettét», mert ha Egernél esett volna valamely bünbe, mi szükség lett volna arra, hogy őt épen az Egerhez igen távoleső Tordán végezzék ki?
Én azt hiszem, hogy Nagy Gábor Tordán történt lenyakaztatásának hagyományában azon szomoru igazságszolgáltatás emléke él, melyet Mátyás király szolgáltatott Tordán 1467-ben, mikor is az igazságtalannak tartott adó miatt fellázadt s a Szentgyörgyi János gróf pártján álló erdélyiek közül többeket kerékbe töretett s tüzzel-vassal kinoztatva kivégeztetett.* A vonatkozó történelmi emlékekben ugyan nem találtam Nagy Gábort a kivégzettek között, de ez a hagyomány oly erős, hogy itt kellett keresnünk a hagyomány által emlitett nagy veszedelmet, Nagy Gábor lázadását s lenyakasztatását s ennek következtében a Borzovai Nagy család ősének Erdélyből való kivándorlásának okát.
Századok XXII. évf. 149. l. Bonfin, Dec. IV. Lib. I 543. Ranzan Schwandtnernél. I. 397 Pray: Annal. IV. 34.
Feltéve, hogy a most emlitett hagyomány való, mondhatjuk, hogy a borzovai Nagy család az 1467-ik év után Erdélyből származott át Szatmár vármegyébe, illetőleg az ez időtájt a Borzova˙ család által birt Borzovára s talán azon 65hagyomány, hogy a család magát székely eredetünek tartja arra vezethető vissza, hogy Erdélyből, talán épen a székelyek földjéről jöttek Szatmár vármegyébe (L. 61. old. 2. jegyzet).
Lássuk most, hogy mit mond az 1592-ben kelt beiktató parancs (lásd 61. old. 2. jegyzet) a Borzovai Nagy családnak az 1592. évet megelőző multjáról. Az oklevél vonatkozó szakasza következő: «ac in cuius quieto et pacifico dominio iidem maiores et progenitores suos utriusque sexus universos ab antiquo perstitisse, Literasque et literalia Instrumenta superinde sufficientia habuisse...» hogy az ő (t. i. Nagy István és adományos társai) összes mindkét nembeli elődei és ősei annak (t. i. Borzovának) nyugodt és békés birtokában voltak rég időktől fogva s arról elegendő leveleik és irásbeli bizonyitékaik voltak légyen...)
Ezen okiratból tehát, eltekintve az uj adományozás tényétől is, minden kétséget kizárólag megállapitható, hogy a Borzovai Nagy család már az 1592. évet megelőzőleg is birtokos volt Borzován. A birtokszerzésnek idejét, miután az okmány az ősök ősrégi birtoklásáról beszél, azt hiszem, hogy bátran tehetjük az 1400-as évek végére, vagyis azon időre, mikor Tordán a nagy veszedelem történt.
A Borzovai Nagy családnak Borzován való régi birtokos volta: tény; azonban azon körülmény, hogy ki volt a birtokszerző és mily érdem jutalmazásául kapta Borzovát, nem állapitható meg, nem pedig azért, mert erre vonatkozólag semmi féle adat nem áll rendelkezésünkre, sőt nem volt okmány már 1592-ben sem, miután az idézett oklevél a birtokjog bizonyitására vonatkozó okiratokról azt mondja, hogy azokat a családtól az országban duló zavaros időkben részint elrabolták, részint pedig elvesztek, megsemmisültek. Az 1592. évben kelt beiktató parancs különben azt a benyomást teszi reánk, hogy az ott felsorolt adományos családok az 1592. évben fiuágon már kifogyott Borzovay család révén jutottak együvé, mint sógorok és unokatestvérek, s az uj adománynyal a Borzovayak birtokát leányágon saját családjuk részére is biztositani akarták, sőt, mint a beiktató parancsra vezetett záradékból kitünik, biztositották is. Valószinünek látszik tehát, hogy a borzovai Nagy család házasság révén jutott Borzova birtokába már akkor is, mikor az 1467. év utáni időkben – ha ugyan a hagyomány való – Erdélyből kivándorolt. Az idézett beiktató parancs ugyan azt mondja, hogy tekintettel Nagy István és társai «hűségére és hű szolgálataira, melyeket ők első sorban a királyi koronának, továbbá a nevezett Császár és Király Ő Felsége legkegyelmesebb Urunk érdekében a legkülönbözőbb időkben és helyeken tettek és magukat erre jövőben is kötelezik...» ebből azonban az a tény, hogy a borzovai Nagy család első ismert őse Nagy István, valami különös szolgálatott tett volna az országnak és koronának, vagy valamely fényes hadi tettet vitt volna véghez: nem következtethető, mert ezen kitétel – mint jogczim – szokásos és természetes, szinte frázis az ilyen hasonló adomány levelekben.
Hasztalan keressük a vitéz, hadverő őst, meg kell elégednünk egy szürke, hétköznapi őssel, a lovagkor képzelt hőse helyett egy egyszerü, becsületes, nyugodalmas családapával, ki mint láttuk, ha leányágon is, de birtokos lett Borzován.
Ennyi az, mit a Borzovai Nagy családnak az 1592. évet megelőző multjáról mondhatunk. Talán sokáig is időztünk a régi birtokviszonyok fejtegetésénél, de szükségesnek tartottuk azt azért, hogy hivatott történetiróink figyelmét felhivjuk a Tur és Szamos közti vidékre, melyről alig-alig vannak közzétett s a történelmi kritika tüzpróbáján keresztül ment adataink.
Meg kell még itt emlitenünk, hogy jeles családtörténetirónk Nagy Iván, ha bár fenntartással is, azon Nagy Gáspárt, kiről jelen munka 7-ik lapján emlitést tettünk és azt a Nagy Istvánt, ki 1592-ben Borzován kapott részt királyi, helyesen «nádori» adományban, a Rápolthi Nagy család tagjaként tünteti fel,* holott arra, hogy Nagy István és Nagy Gáspár a Rápolthi Nagy családból származott volna, épenséggel semmi adatunk sincs.
Nagy Iván: Magyarország családai. VIII. k. 45. l.
Nem tudjuk, mi vezette erre a feltevésre Nagy Ivánt? Talán az a körülmény, hogy a Rápolthi Nagy család a Borsa nemzetség birtokán a XVIII. és XIX. században birtokosként fordul elő, vagy talán az, hogy Rápolt és Borzova nem messze feküsznek egymástól s az átszármazás lehetősége 66könnyen feltehető: nem tudjuk. Ellene szól ennek a feltevésnek az a körülmény is, hogy a Borzovai Nagy család ősi czimere, mely a családi traditio szükszavu meghatározása szerint egy kardos kar virággal, a Rápolthi Nagy családbeliek által használt czimertől, mely kék mezőben, zöld dombon álló, jobbjában kardot, baljában vörös zászlót tartó vitézt ábrázol: merőben eltér.
II.
Mint emlitettük, a Borzovai Nagy család első ismert őse Nagy István, az 1592. évben többekkel együtt nádori adományt – uj adományt – visz Borzova helység egész birtokára. A beiktató parancsot s a leleszi káptalan által arra vezetett záradékot a függelékben egész terjedelemben közöljük. Ennek folytán az oklevél részletes ismertetése felesleges, annyival is inkább, mert annak egyes pontjait az 1-ső részben már ismertettük volt. E helyen inkább az oklevél főbb pontjait csoportositjuk.
Az adomány jogczime: Nagy István és társainak hűsége és hű szolgálataik, melyeket ők a királyi koronának tettek (mint mondottuk, szokásos frázisok az e fajta oklevelekben), a nőadományosokat illetőleg pedig azon kegyelet és szánalom, melylyel irántuk az adományozó helytartó viseltetik.
A birtokba iktatást Waniay Mózes leleszi áldozár teljesiti, Bagosi Bagossy Boldizsárral, mint kiküldött királyi emberrel. Megjelennek a beiktatáson a szomszédok és birtokszomszédok részéről: nemes és nemzetes Mándy Ambrus és Kelemen és Márton Albert, mindhárman Mándról; továbbá Márton Tamás, Sámuel, Boldizsár, Cheke Máté és Bereczk György mind az öten Zsarolyásról, maguk személyében; ugyancsak mint alkalmazottak és nemtelenek; nemes és nemzetes uraik nevében és képviseletében: Kondor Benedek; Rozsályi Kun Miklós; Fe˙ér Antal és Kochis Pál, mindketten néhai nemzetes rozsályi Kun László hátramaradt özvegyének képviseletében, mindhárman Kisszekeresről, valamint Tóth Tamás és Balkó Antal, mindketten Kóródi Ispán István nevében és Sebestyén Albert, Ormosdon lakó, nagyságos báró Kevendthi Székely György képviseletében: mindhárman Nagyszekeresről. A beiktatás, mint emlitettük 1592-ben julius hó 14-én megtörténik.
Ezen időtől kezdve 1632-ig semmit sem tudunk a borzovai Nagyokról. Az 1632-ik évben, Márton Péter, Soldos György s több zsarolyáni lakos kérelmére vizsgálatot tartanak a Zsarolyán és Nagyszekeres helységek között vitássá lett területek tárgyában, mely vizsgálat során kihallgatott tanuk közt egy nemes Nagy István nevü egyén szerepel Borzováról.* Hogy azonban ez a nemes Nagy István egy személy-e az adományos Nagy Istvánnal, vagy annak fia-e, vagy annak a Borzovai Nagy Péternek fia-e, ki 1592-ben az adományos társak között szerepel: megállapitani nem tudjuk s épen ezért a leszármazási táblán sem tüntetjük fel.
Leleszi leveltár: 1632 Metal. Comit. Zathmár No. 49. Kivonat a leleszi konvent országos levéltárában Metal. Comit. Zathmár No 49. őrzött oklevélből, mely szerint 1632. évben Márton Péter, Soldos György s több sarolyáni lakos kérelmére vizsgálat tartatott a Sarolyán és Nagy-Szekeres helységek közt vitás területek tárgyában, mely vizsgálat során:
«Decimus testis nobilis Stephanus Nagy de Borzova prćdictar vir quadragenarius juratus et examinatus fuisset se antea nescivisse, quod ipsi Nagyszekeresienses possideant illas terras, sed eas semper Sarolaniensium esse sciebat ob proximam earum existentiam ipsi pago.»
Az 1632. évtől kezdődőleg 1745-ig a következő «Borzovai Nagy»-ok éltek Szatmár vármegyében:
1. Borzovai Nagy Jakab, ki lakóhelyének feltüntetése nélkül az 1655-iki taxás armalisták összeirásában fordul elő.*
Szatmár vm. levéltár Consc. Nob. Fasc. 2. Actor. No.I.. Ann. 1655.
2. 1660-ban, ugyancsak az armalisták közt találjuk, lakóhelyük megemlitése nélkül: Borzovai Nagy Istvánt és Borzovai Nagy Jakabot.* (Utóbbi valószinüleg egy személy az l. alatt emlitett Borzovai Nagy Jakabbal.)
Szatmár vm. levéltár: Nobiles Armales Fasc. 2. Actor. No. 3 Anr. 1660.
3. A taxás armalisták 1669-iki összeirásában találjuk Borzova községben a következőket: Nagy Istvánt, Nagy Györgyöt s egy másik Nagy Istvánt.* (Mindhárom előnév nélkül).
Szatmár vm. levélt: Nobilit. Fasc. 2. Actor. No. I. 1669.
4. Egy 1660-iki nemesi összeirás szerint «borzovai nemesek: Nagy István, Nagy János».*
Szatmár vm. levéltár: Ann. 1660. Fasc, 2. Actor. No. 6.
675. 1706-ban Nagy János strázsamester Csaholczról, a Kajdy István nemes ezredében szolgál;* Nagy Pál, Nagy István fő, illetőleg viczehadnagy Kispaládról.*
Károlyi család O. T. V. kötet. 432. l.
U. o.
6. 1709-ben Csaholcz községben találjuk Borzovai Nagy Miklóst és borzovai Nagy Istvánt. Előbbi az 1709-ik évben Csaholczon főbiró.*
Szatmár vmegye levéltára: Fasc. 2. Actor. No. 37. Ann. 1709.
7. 1709-ben Kispaládon lakik: Borzovai Nagy Gergely János; Fehérgyarmaton pedig: Borzovai Nagy János.
8. «az insurgáló Lovas és gyalog nemesség Regestrumá»-ban* 1707-ben találjuk a következőket:
U. o. Fasc. 2. No. 29. 1707.
«Borzovai Nagy Pál úr két fiaival (e Pál valószinüleg egy személy az 5. pontban emlitett Pállal) Méltóságos Generális úr mellett vannak».
«Borzovai Nagy János és Borzovai Nagy László Borzováról, Bikk László ezredében szolgálnak. Előbbi adjutáns.»
9. Az 1745-ben szervezett nemesi katonaságnál hadnagy: Borzovai Nagy Sándor.*
U. o. Az 1745-ben szervezett nemesi katonaság c. ügycsomó.
Kérdés most, hogy a felsorolt s Szatmármegye levéltárában fekvő (66. lapon 2., 3., 4. jegyzet alatt idézett) iratok szerint borzovai előnévvel élő armalisták, valamint a többi, borzovai előnévvel biró és illetőleg előnév nélkül előforduló de Borzován lakó «Nagy»-ok, annak a Nagy Istvánnak leszármazottjai-e, ki 1592-ben nádori adományt vitt Borzovára, vagy pedig más, idegen családból valók-e, kiket Borzovai Nagy Istvánhoz vérségi kötelék nem fűz?
A mi az 1–3. pont alatt felsorolt s tényleg «borzovai» előnévvel előforduló «Nagy»-okat illeti, ezek szerény nézetem szerint nem tekinthetők Nagy István leszármazottjainak, mert alig képzelhető, hogy abban az esetben, ha a donationalista Nagy István leszármazottjai lettek volna, az 1655., 1660. és 1669. években megejtett összeirások alkalmával, mikor t. i. nemességük alapját igazolniok kellett, az 1592-ben kelt donationalis levél helyett armalisra hivatkoztak volna. Nem képzelhető ez annyival is inkább, mert ha el is tekintünk azon előkelőbbségtől, melyet a jószágos nemesség biztositott, tekintetbe kell vennünk azt is, hogy épen ezen időre esik az 1630: 30., az 1647. évi 26., t.-cz.-ek meghozatala, mely törvények rendelkezése szerint az armalisták a megyék házipénztárába taxák fizetésére köteleztettek, már pedig olyan magyar nemes, ki taxát fizessen akkor, ha a legcsekélyebb jogi alapja van a fizetés alul való kibuvhatásra: nincsen. Szerény nézetem szerint tehát, ha Nagy Jakab és a többi felsorolt armalisták csakugyan a jószágos nemességgel biró Nagy István leszármazottjai lettek volna, bizonyára nem mint armalisták, hanem mint jószágos nemesek vétettek volna fel.
Felmerül most azon kérdés eldöntése, hogy a 4–9. p. alatt felsorolt «Nagy»-ok, ezen, vagy más idegen családhoz tartoznak-e ?
Eddigi kutatásaim azt igazolják, hogy Borzován, Csaholczon és Kispaládon ezen időben csak egy «Nagy» családnevü család lakott. Ha ezen községekben csak egy «Nagy» családnevü családot találunk s okmányaink csak ezen «Nagy» családbelieket emlitik mint jószágos nemességgel biró «Nagy»-okat, emlitik pedig mint láttuk ősi jószágok után jogosan használt borzovai előnévvel: kétségtelen, hogy a 4–9 pont alatt feltüntetett, Borzován, Csaholczon és Kispaládon lakó «Nagy»-oknak közös ősük volt, ezen közös ős pedig nem lehet más mint az a Nagy István, ki 1592-ben Borzovára nádori adományt nyert. Más kérdés aztán az, hogy a 4–9. pont alatti «Nagy»-okat be tudjuk-e állitani a családfába? Ezen kérdésre határozott «nem»-mel kell felelnem, mert olyan okmányokkal, melyek alapján 1777-től felfelé 1592-ig az összefüggő, hiteles nemzedékrend összeállitható volna: nem rendelkezem, feltevések utján pedig nem akarom a 1592-ig felmenő összefüggő családfát kierőszakolni.
A birtokomban levő okmányok alapján a leszármazást a következőkben állitottam össze:
68I. Tábla.
Nagy István 1592-ben többekkel együtt uj adományt nyer Borzovára.; II. István 1777-ben már nem él; I. Miklós 1777-ben már nem él; I. György 1777-ben nemesi bizonyítványt kér; I. Pál 1777-ben él; I. Ferencz ~ Jeszenszky Mária; II. György; I. Sándor; I. Zsigmond 1777-ben már él; II. László; II. Miklós; II. Sándor; I. Ignácz; II. Pál; I. Gábor (magtalan); I. József szül. 1773 körül ~ Szabó Mária; I. László szül. 1776-ban † 1823 február 13. ~ Ércsey Mária; III. István szül. 1780; I. Antal ~ Hetey Katalin; III. György szül. 1784; III. Sándor; III. József; II. József szül. 1797 márcz. 19.; I. Bnjámin szül. 1802 márcz.; II. Ferencz szül. 1804 julius; II. Zsigmond szül. 1807 julius; I. Áron szül. 1810 ápr.; Paula szül. 1841 okt. 8. † 1850 decz. 6.; Ágnes szül. 1845 jan. 31. ~ Király Károly; I. Gerzson szül. 1850 febr. 17. ~ Halász Julianna; Erzsébet szül. 1858 ~ Homoky Antal; Klára 1865 máj. 3. ~ Szabó Bálint; II. Gábor szül. 1806 nov. 11. † 1863 márcz. 5. ~ Siposs Anna Folytatása a II-ik táblán.; I. Sámuel szül. 1812. jul. † 1850 ~ Székely Veronika; I. Gedeon szü. 1817. † 1870 ~ Bányay Amália Folytatása a III-ik táblán.; Mária ~ Várady Gábor (Galbolcz); Erzsébet ~ Tóth József (Dabolcz); Johanna szül. 1883 jan. 21.; II. Antal szül. 1887 ápr. 6.; Klára 1889. decz. 7.
69II. Tábla.
II. Gábor (ki az I. táblán); III. Gábor szül. 1829 márcz. 3. † 1873 márcz. 28. ~ 1. Biró Jusztina ~ 2. Debreczeni Zsuzsanna; I. Elek szül. 1832 febr. 10. † 1900 jan. 6. ~ Taar Petronella Taar Sándor és kölcsei Kölcsey Mária leánya; I. Imre (elhalt fiatal korában); I. Lajos szül. 1838 decz. 21. † 1905 jan. 28. ~ 1. Kézdivásárhelyi Papp Klára ~ 2. Sütő Róza; III. László (elhalt fiatal korában); I. Ottó szül. 1844 aug. 26. † szept. 7. ~ Kézy Erzsébet; IV. László szül. 1870 okt. 15. ~ Ágoston Ilona; II. Ottó szül. 1876. aug. 15. ~ alsó és felső ruttkai és nedeczei Ruttkay Irén; 1-től I. Gyula szül. 1854 márcz.; 2-től I. Árpád szül. 1859. máj.; IV. Sándor szül. 1860 jan. † 1893 aug. ~ Oravetz Ilona; Erzsébet szül. 1898 nov. 26.; Sára szül. 1904 márcz. 6.; IV. Pál szül. 1903 aug. 30.; Katalin szül. 1905 jul. 10.; Jolán szül. 1858 okt. 29. Baka Mihályné; II. Elek szül. 1860 szept. 29. † 1905 febr. 28. ~ Fiók Teréz; Piroska szül. 1862 aug. 22. Lázári Nagy Bertalanné; I. Bertalan szül. 1854. máj. 24.; Vilma szül. 1866 jul. 21. Gyarmathy Zsigmondné; Nelly szül. 1877 ápr. 24. Mező Sándorné; Margit szül. 1890 jan. 7.; Jolán szül. 1892 ápr. 13.; IV. Gábor szül. 1894 márcz. 17.; Piroska, Irma ikrek szül. 1900 jan. 15.; I. Zoltán Ottó szül. 1903 jun. 25.; I-től Etelka szül. 1861 szept. 2. Szikszay Kálmánné; I. Géza szül. 1864 jan. 27. ~ Uray Biri; I. Béla szül. 1866 febr. 19. ~ Rajnits Erzsébet; II. Lajos szül. 1869 jan. 12. ~ Libáld Gizella; Ida szül. 1871 febr. 22.; I. Károly szül. 1873 okt. 2. ~ Berenczky Eszter; III. Miklós szül. 1879 decz. 2. nőtlen; Juliska szül. 1883 aug. 28. Szabó Ernőné; III. Pál szül. 1885 jan. 19.; I. Vincze szül. 1888 jan. 16.; Lilla szül. 1892 márcz. 22.; II. Géza szül. 1899 aug. 6.; Vilma szül. 1904 máj. 10.; I. Nándor szül. 1891 ápr. 24.; Irma szül. 1892 nov. 12.; Gizella szül. 1902 aug.; III. Lajos szül. 1904 szept.
II. Tábla.
I. Gedeon (ki az I. táblán) szül. 1817. jan. ~ Bányay Amália; V. Gábor szül. 1850 jan. 25. ~ Mándi Mándy Zsuzsánna; Erzsébet szül. 1850 ápr. Berky Istvánné; Emilia szül. 1853 aug. (világtalan); II. Benjamin szül. 1856 jul. 5. ~ Nagy Zsófia; II. Sámuel szül. 1858 aug. 28. ~ Katócz Borbála; I. Bálint szül. 1861. okt. 13. ~ Pápay Ilona; Rozália szül. 1871 jun. 8.; VI. Gábor szül. 1874 aug. 11.; IV. György szül. 1880 márcz. 7.; V. László szül. 1883 jul. 22.; V. Sándor szül. 1887 jun. 19.; Mária szül. 1890 jun. 21.; Róza szül. 1892 márcz. 26.; II. Béla szül. 1870 febr. 2.; II. Károly szül. 1892 máj. 2.; Ida szül. 1894 szept. 27.; II. Bertalan szül. 1892 aug. 29.; II. Gedeon szül. 1893 máj. 19.; II. Géza szül. 1895 ápr. 7.; I. Gergely szül. 1900 jul. 17.
Az I. táblán feltüntetett I. Istvánról, a család első ismert őséről már szólottam.
Mint az eddig előadattokból is kitünik, a családfán I. István és II. István között hézag van.
II. István 1777-ben már nem él. Feltehetjük azonban, hogy az 1755-iki nemesi összeirás alkalmával még él s hogy egy személy azzal a b. (igy) Nagy Istvánnal, ki az 1755-iki nemesi összeirásban, lakóhelyének feltüntetése nélkül szerepel,* s talán azzal a Borzovai Nagy Istvánnal, ki 1709-ben Csaholczon a birói tisztséget töltötte be. (Lásd 28. l.)
Szatmár vm. levéltára: Fasc. 32. Act. No, 141. Ann. 1755.
II. Istvánnak két fia volt, I. Miklós és I. György, kik Csaholczon laktak. Utóbbi 1777-ben nemesi bizonylatot kér Szatmár vármegyétől, ugy maga és fiai: I. Ferencz, II. György, I. Sándor, úgyszintén már elhalt vérbeli testvératyafiainak, I. Miklósnak fia: I. Pál és ennek fia I. Zsigmond részére.
Kérvényében előadja, hogy ő elhunyt István fia, az ő nemességét illető okleveleket az arra rendelt küldöttségnek már bemutatta és a nem bizalmatlankodik e felszerelvényeknek (okmányoknak) a vármegye levéltárában való jó megőrzésében, mindazonáltal, miután saját maga és övéinek határozottabb biztonsága végett rászorul a nemesi bizonyságlevél kibocsáttatására»... kéri annak kiadatását.
A vármegye, miután ujból átnézte a folyamodók bizonyságleveleit, Fe˙érkeöv˙ István helytartónak 1592-iki birtokba iktató parancsa alapján s folyamodók lankadatlan nemesi joggyakorlására s az emlitett adományozás alapján szerzett nemesi jószágok tényleges birására tekintettel, részükre a nemesi bizonyságlevelet kiadja.*
Szatmár vm. levéltára: Nobilit. Ann. 1813. Fasc. 28. Actor. No. 8. I. alább a jegyzetben.
A folyamodvány mellékleteit képező okmányokból azonban nem tünik ki, hogy nemzedékről nemzedékre filiálva össze tudta volna magát kötni I. György az 1592-ben nádori adományt nyerő I. Istvánnal. A vármegye, mint láttuk, megelégedett a nemesi jószág tényleges birásának bizonyitásával.
1813-ban a család ujból nemesi bizonylatot kér. Kérik azt Csaholczon lakó Nemes Nagy Gábor (I. Gábor), József (I.), László (I.), István (III.) és György (III.) testvératyafiak, néhai Nemes Nagy Ferencznek (I.) gyermekei magok és emlitett néhai atyjuk Nagy Ferencz életben levő Nagy Sándor (I.) nevü testvérjének, hasonlóképen Csaholczon lakó és élő gyermekei, Nemes Nagy László (II.), Miklós (II.), Sándor (II.) és Ignácz (I.) részére.
Folyamodványukhoz egy bizonyitványt csatolnak, melyet 1785 junius 10-én Borzova község előljárósága adott ki,* melyben igazolva van, hogy Nagy György és ennek Ferencz nevü fia az igaz impetráns örökös Nagy Istvánnak legitimus successora, ki is mostan is helységünkben (Borzován) örökös jószágot bir s nemes Vármegyénktől personalista nemes ember számban tartatott mindez ideig...»
A család leveles ládájában.
A felhozott bizonyitékok alapján a vármegye a család jószágos nemességéről szóló bizonyságlevelet 70úgy folyamodóknak, mint anyakönyvi «kiirások» által bizonyitott gyermekeiknek kiadja.*
* Szatmár vármegye levéltárában a Nobilit. Ann. 1813 Fasc. 28. Actor. No 8. alatt őrzött oklevél. «A Borzovai Nagy család nemességét tanusitó hiteles okmány. Mi Szatthmár vármegye Egyházi V. Feő-Rendeinek, Órszág Fő-Zászlóssainak, Nagyjainak és Nemesseinek Közönsége adjuk túdtokra e jelen való levelünknek rendeiben, mindeneknek akiknek illik, hogy minekutánna ditsősségesen órszágló kegyelmes koronás fejedelmünknek szólgálatját a köz-jót, és ezen vármegye egyébb dólgait érdeklő tárgyaknak fólytatások és elintézések végett a mai alól megiratott napon ‘s hellyen egybe gyülekezvén kőz-gyűlésünket tartottuk volna: Akkoron Csaholcz nevezetü megyebéli helységünkben lakozó nemes Nagy Gábor, Jósef, László, István és György testvér atyafiak, néhai nemes Nagy Ferentznek élő gyermekei magok, és most emlitett néhai attyok, Nagy Ferentz, most is életben lévő Nagy Sándor nevezetü testvérjének, hasonlóképpen Csaholczon lakó, és élő gyermekei, ugymint nemes Nagy László, Miklós, Sándor és Ignátz nevekben és képekben is illendő alázatos esedezéssel hozzánk járulván, azon kértek bennünket, hogy az esedező levelekhez csatolt, és ezen vármegye által 1777-ik esztben a’ most emlitett Nagy Ferencz és Sándor nevekre jószágos nemességekről ki adott nemesi bizonyság levelet az esedezők, mint ugyanazok gyermekeiknek, ‘s nem külömben az ő tőllök született gyermekeiknek neveikre is, kiket a bé adott anyakönyvbéli ki-irásokkal válóságos gyermekeiknek lenni bizonyítanak, hasonló hiteles által irásba le másoltatva ki-adatni méltóztatnók: Mely fent említett nemességet bizonyitó hiteles levelünk szóról-szóra ‘e ként következik: Nos universitas Prćlatorum, Baronum, Magnatum et Nobilium Comitatus Szathmariensis memorige commendamus tenore prćsentium significantes, quibus expedit universis Quod cum nos anno, die locove datarum prćsentium, termino videlicet congregationis et sedis nostrć judrić pro tractandis concludendisque arduis altum suć sac cćs. regić, et aplicć mattis servitium et communem cottus hujus permansionem respicientibus publicis frequenti numero convenissemus re una constituti proferendis etiam moderativis inter litigantes judiciis ad tribunć consedissemus: Eotum egregius Georgius, Filius Stephani Nagy in possessione Csahólcz cottui huic ingremiata residens medio suplicis sui nobis exhibiti detexerit coram nobis; Quod licet idem instrumenta literalia factum nobilitatis suć tangentia, coram ad, id ordinata deputatione nostra jam produxerit, eorundemque instrumentorum in tabulario cottus hujus bonam conservationem haud diffidat, fine nihilominus certioris sui, suorumque securitatis literis nostris testimonialibus super satis modi productione sua per nos elargiendis indigeat ut plurimum, sintque sibi per quam necessarić petendo nos humillime, testim nostras literas expediri, sibique sub authentico cottus sigillo elargiri facere vellemus. Cujus justa petitione permoti acta per factam deputationem nostram in materia investigationis nubilium congesta, nobisque relata et revisa, nobis, denuo referri, et prćlegi fecimus; Quoniam vero inter acta ejusdem deputationis in processu Szamosköz ad possessionem Borzova: sub Nro. 500 congesta repererimus antelatum Georgium Nagy demortui Stephani filium, pro se et filiis suis Francisco, Georgio, et Alexandro, carnalis item fratris sui Nicolai Astjam denoti filio Paulo, hujusqué filio Sigismundo, certas literas introductorio statutorias Stephani copdam Fejérkői, in absentia serenissimi condam imperatoris et Hungarić regis Rudolphi secundi, anno 1592 die 3-a mensis Junii pro nobilibus Stephano Literato Téglás de Károly alias de Bórzova, Thoma Judii, Joanne Hegedűs, Nikolao Bakó, Joanne Tartzali, Valentino Sóldos, Stephano Nagy, altero Stephano Kallós, et Joanne Róka omnibus omnino de prćdicta Borzova, nec non Joanne Almásy, filio condam Adami literati de Almás, ac denique Annae Máthé, altera itidem Annć Borzovay et Borbála Hegedüs, cum clausula «cum Nos» emanatas, quibus mediantibus memoratis. impetrantibus, totalis possessio Bórzova huic cottui Szathmariensi adjacens, novć donationis titulo collata dignoscitur, re super feria tertia proxima, post festum beatć Margarethć Virginis, anno eodem, nemine contradicente peracta introductione et statutione, sub authentico V. Conventus Sanctć Crucis de Lelesz 15a Maji 1753. emanatas relatorio testimoniales, per nobilem prćfatge possessionis Bórzova communitatem jam prćvie productas exhibuisse, simulque ad indesinentem usum nobilitarem et bonorum prćfata donatione mediante partorum actuale possessorium provocavisse; prćmissisque ex rationibus et argumentis deputationem nostram productionem prćfatć familić Nagyianć, pro valida et súfficienti fisco etiam aquiescente acceptavisse. Unde et nos prćmemoratum et Nobis relatum deputationis laborem revidentes, et productionem antelatć Nagyianć prossapić discutientes, atque eandem nobilitatem suam ad prćscriptum benignć ideć sufficienter probavisse comperientes, opinionem repetitć deputationis nostrć aprobavimus, et rati habuimus, totiesque fatum producentem cum suis cointeressatis, in ulteriori nobilitari usu relinquendum, et asservandos censuimus: Quemadmodum etiam pro veris et indubitatis nobilibus agnoscentes, et in numerum indubitatorum nobilium annumerantes, agregantesque et cooptantes; hasce nostras ad futuram reiterati Georgii Nagy et successorum ejus cautelam deservituras, authentici cottus hujus sigilli apressione roboratas extradandas esse duximus, et concedendas literas testimoniales. E congregatione et sede nostra judria 28-a et subsequis mensis Aprilis, unni 1777. diebus in oppido Nagy Károly celebrata. Lecta et extradata per ord. prćfati i. cottus jur. notarium Josephum Zanathy m. pr. (L. S. authentici) Pagina 1-a Linea 25-a correctum, et loco Ferdinandi positum Rudolphi sub G. Congregatione anno 1813 die 17-a Mar. in Oppido Nagy Károly celebrata per jur. prćlibati i. cottus Szatmár. vice notarium Petrum Mánd˙ m. pr. de eadem. Mivel pedig a fentnevezett esedezők edgyik ága tulajdon az a’ Nagy Sándor volna, a’ ki még mostan is életben lévén, a’ fent bé irt nemesi bizonyság levelünkbe név szerént bé foglalva vagyon; kinek ismét hogy Nagy László, Miklós, Sándor és Ignátz, valóságos és törvényes életben lévő gyermekei légyenek, két rendbéli bizonyság levelekkel bizonyittatnék; Továbbá a’ másik ágon lévő néhai Nagy Ferentznek, kinek neve a’ fent irt nemesi bizonyság levélbe hasonlóképpen bé iktattatott, és élő Nagy Sándorral egy testvér vólt, élő gyermekei a’ most esedező Nagy Gábor, József, László, István és György légyenek, mellyet ök hasonló módon rész szerént bizonyság levelekkel, rész szerént pedig hiteles anyakönyvbéli ki-irásokkal nyilván megpróbálnak; továbbá, hogy most emlitett élő nemes Nagy Jósefnek, Jósef, Béniámin, Ferentz, Sigmond és Áron nevezetü öt élő fiu magzati légyenek, az anyakönyvbéli ki irásból tsalhatatlanul ki jönne; valamint szinte nemes Nagy Lászlónak is Nagy Gábor ‘és Sámuel két Fiai hasonló hiteles ki irással ellene mondhatatlanul ki- világosittatnék. Melynélfogva valamint egyrészről, a bé adott nemesi bizonyság levelünk erejénél fogva valóságos nemesi szabadsággal élését és törsökös nemesi jószágnak birását nemes Nagy Sándor, és néhai testvérje, nemes Nagy Ferentz, már ezelőtt elegedendő képpen bé bizonyitották; ugy szinte más részről az ő fent irt élő gyermekeik részekről, a’ kegyelmes királlyi rendelések értelmében is elegedendőképen meglévén bizonyitva elüttünk az ő származások, most ez óráig is nemesi szabadságban való megmaradások, adományos jószágnak bírása és használása; tehát a folyamodóknak ebbéli kérelmeket, hellyesnek és igazságosnak lenni találván, részekre a’ kivánt nemesi bizonyság levélnek ki adattatását, mellyben megyénk tiszt ügyéssze is megnyugovék, illendőnek itéltük; a’ mint hogy nemes Nagy Gábort, Nagy Jósefet, Jósef Béniámin Ferentz, Sigmond és Áron öt élő gyermekeivel; továbbá Nagy Lászlót, két élő, Gábor és Sámuel nevezetü fiaival, ismét Nagy Istvánt és Nagy Györgyöt, öt testvér atyafiakat, mint néhai nemes Nagy Ferentz valóságos és törvényes fiait, továbbá az élő testvérjének Nagy Sándornak, Nagy László, Miklós, Sándor és Ignátz nevü négy élő fiait, a’ már fent elő adott nemesi bizonyság levelűnknek erejével hazánk valóságos nemesseinek meg esmérvén, a’ többi megyénkbéli nemes urak rendjei közzé bé számláltatni ezennel rendeljük, és hitelesen meg esmérjük. Mellynek hiteléül kiadtuk é jelen való vármegyénk hiteles pecsétjével megerősittetett levelünket a köz-igazság azt hozván magával. Költ a’ mi Nagy Károlly mező-városunkban folyó 1813-ik esztendei Mártius hava 17-ik ‘s több következő napjain tartatott közgyülésünkből. (P. H.) Megolvasván, egyeztetve kiadta tettes nemes Szatthmár vgynek hites vice notariussa és tábla birája Mándi Mándy Péter s. k. Vásáros Naményi Eötvös Sándor cs. kir. tanátsos, és t. Szatthmár vármegye ord. v. ispánya s. k. Kis Dobronyi Isaak Sámuel s. k. v. ispány. Szentléleky Antal s. k. tábla biró és számvevő. Tolnay Imre s. k. tábla-biró. Szirmai Szirmay Lajos s. k. első alszolga-biró. Benedekfalvi Luby Károly s. k. alszolga-biró. Klobuszi Klobuszky Ignátz s. k. tábla biró, Boros-Jenői Korda István s. k. tábla-biró, Szerdahelyi Sigmond s. k. feő sz. biró, Péchy Jósef s. k. fő szolga biró. Riskó Jósef s. k. rend szerént való eskütt. Ifiabb Kanisa˙ Ádám s. k. eskütt.»
Most áttérek azon, fájdalom, nagyon csekély adat közlésére, melyeket az egyes családtagok családi, vagyoni s egyéb viszonyairól tudunk.
71I. István (lásd I. tábla) családi, vagyoni s egyéb viszonyait, kivéve azokat, melyeket már emlitettem: homály fedi.
II. Istvánnak két fia volt: I. Miklós, ki 1777-ben már nem él s I. György. Mindhárman Csaholczon laktak s mint kisbirtoku nemesemberek, egyszerü életet éltek. Közügyekben való szereplésüknek, kivéve II. István biráskodását, semmi nyoma.
I. Miklósnak egy fia volt: I. Pál s ennek ismét egy fia: I. Zsigmond, ki 1777-ben már él.
I. Zsigmondról és ennek utódairól semmi tudósitásunk nincs. Úgy látszik, hogy I. Miklós ága I. Zsigmondban kihalt.
I. Györgynek három fia volt: I. Ferencz, kitől a ma élő ismert ágak származnak; II. György és I. Sándor.
I. Ferencznek György nevü testvére valószinüleg fiatalon, nőtlen korában halhatott el, mert a későbbi okmányokban sem róla, sem utódairól emlités téve nincs.
A legkisebb fiunak, I. Sándornak csak a származási táblán feltüntetett utódjait ismerjük. Sajnos, hogy ezeknek sem közölhetem születési és halálozási adatait, mert a csaholczi anyakönyvek elégtek.
A I. táblán álló I. Ferencz, kitől, mint mondottuk, a ma is élő, ismert ágak származnak, születési évét és helyét, vagyoni és egyéb viszonyait nem ismerjük. Ő is Csaholczon lakott; a nemesi bizonyságlevelet kérő folyamodvány szavai szerint azonban «Borzova nevezetü Curiális helységbe actuális birtokos».
Családjára vonatkozólag a következő lelkészi bizonyitvány ad felvilágositást:
«1813-ik esztendőben márczius hónapnak 5-ik napján a csaholczi matrikulából kiiródott keresztséglevél. Nemes Szatmár vármegyében Csaholcz nevezetü helységben lakozott néhai megboldogult Nemes és Nemzetes még élt Nagy Ferencz úr maradékainak (a kiknek neveik az uj matrikulában 72találtatnak, mert a régi a házzal együtt megégett, ezelőtt mintegy negyven esztendőkkel) születéseknek, megkereszteltetéseknek s neveiknek leirása. Nemes Nagy Ferencz urtól és Jeszenszky Mária asszonytól született gyermekei ezek: Nemes és Nemzetes Nagy Gábor (a ki magtalan), Nagy József, Nagy László, Nagy István, Nagy György, a két elsőnek a kik meghaladják a negyven esztendőt, nevök az ujj matrikulában nem találtatik, a kik itt találtatnak azok e szerint vagynak: Nemes és Nemzetes Nagy László (lásd I. tábla I. László) megkereszteltetett 1776 augusztusnak 24-ik napján, keresztatyja volt Besey László, keresetanyja Csathó Mária. Nemes Nagy István (lásd I. tábla III. István) megkereszteltetett juliusnak 29-én 1780, keresztatyja volt Végh Zsigmond, keresztanyja Kállay Ferenczné. Nemes Nagy György (lásd I. tábla III. György) kereszteltetett 28. juli 1784, keresztapja volt Szabó János akkori preldikátor, keresztanyja Görgényi Mihályné»...
I. Józsefnek őt fia volt:
II. József, szül. Csaholczon 1797. márcz. 19.
I. Béniamin, szül. Csaholczon 1802. márcz.
II. Ferencz, szül. Csaholczon 1804. juli.
II. Zsigmond, szül. Csaholczon 1807. juli.
I. Aron, szül. Csaholczon 1810. ápr.
Valószinü, hogy Csaholcz községben ez idő szerint is élő s magukat «borzovai Nagy»-oknak tartó «Nagy» családnevüek közül többen ezen I-ső Józsefnek leszármazottjai, de miután az öszszeköttetés hiteles anyakönyvi bizonylatokkal (miután mint emlitettük, az anyakönyvek elégtek) sem más okiratokkal be nem igazolható: felsorolásukat mellőztem, s a Csaholczon lakó «borzovai Nagy»-ok közül csak azokat soroltam fel (l. 49–0. l.), kiknek leszármazására hiteles adataim vannak, ezek pedig mint látni fogjuk, nem I. József, hanem III. István leszármazottjai.
Mint emlitettem, a borzovai Nagy család ismert tagjai I. Ferencztől és illetőleg I. Ferencznek I. László és III. István nevü fiaitól származnak.
Lássuk most ezeket az ágakat:

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT