A NADASDI SÁRKÖZY CSALÁD.
A NADASDI SÁRKÖZY CSALÁD.
(Harmadik, befejező közlemény leszármazási táblával és három pecsétképpel.)*
A II. közleményben egy sajtóhiba értelmetlenné tesz egy egész mondatot; ugyanis a 74. oldalon, az I. hasáb alulról számított negyedik sorában ez áll: «Bábolnay Zsigmond napa unokahuga vagy unakája esetleg talán dédunokája», holott ennek kellene állni: Bábolnai Zsigmond neposa (unokahuga vagy unokája esetleg talán dédunokája?)
János 1475–1499., 1…..apollónia, 2…Katalin ?; Albert (I.) magister 1504. 1528. 1510. X/10. czimert szerez II. Ulászlótól. 1511. XI/19. Nadasdra adományt nyer 1519–25 a kir. ügyek igazgatója és a szent korona ügyésze, 1522. 1528. itélőmester. ……- Katalin; György (I.) 1510. 1546; Lőrincz 1510.; Mihály (I.) magister 1510-ben zágrábi őrkanonok; Márton (I.) 1510. 1540. győri várnagy (?); Gál 1510; Zsigmond (I.) 1511. 1555.; János (I.) 1514. 1523.; Kristóf (I.) 1519. 1571. ….. Zsófia; Anna 1514.; Apollonia 1514.; Mihály (II.) 1523.; Magdolna 1525. 1589., Sághy Imre; Albert (II.) 1549. 1589.; János (II.) 1549. 1598. Herczegh Anna; Péter 1549.; Erzsébet 1549.; Anna 1549., Bekes Farkas; Katalin 1575., Vizkelety Farkas; Mihály (II.) 1575. 1593.; Pál (I.) 1560. 1580.; Bálint (I.) 1580. 1625.; Zsuzsánna 1615., Hideghéthy Barnabás; Orsolya 1615. 1635., 1. Karácsony Balázs, 2. Geörczy Márton; Zsófia 1600. 1635., 1. Sury János, 2. Themesközy István; Borbála 1615., Beicsy Mátyás; Gáspár (I.) 1609. 1627., Szalay Sára; János (III.) 1623. 1634., Mészáros Ilona; Orsolya 1619., Taxony Tamás; Margit 1627., Wythner Márton; Kristóf (II.) 1610. 1639.; István (I.) 1615. 1658.; György (II.) 1615. 1650.; Pál (II.) 1615. 1660. Nadasdon; István (II.) 1623. 1642–44. katona; Márton (II.) 1633. 1644., Sennyey Erzsébet; Gáspár (II.) 1633. 1678. 1642–50. katona a 30 éves háboruban; Imre (I.) 1623. 1651., Gere Sára; Ilona 1633. 1678., Beke János; Gergely; Pál (III.); Bálint (II.) 1676.; Magdolna 1660., Kulcsár Ferencz; János (IV.) 1639. 1690., 1. Pázmándy Ilona, 2. Eölvedy Zsuzsa; Erzsébet 1711.; Magdolna 1711., Gál György; Katalin sz. Nadasdon, Fekete Kristóf; Klára sz. Nadasdon, Vida Mihály; 1-től: Zsuzsanna 1674. 1690., Nagyabonyi Csiba Ferencz; 2-tól: Erzsébet †; János (V.) sz. 1678. VIII/7. † 1735. X/21. 1717–22. somogyi alispán, 1. Szent-Benedeky Dorottya, 2. Sághfai Sándor Zsuzsanna; 1-től: János (VI.) sz. 1714 előtt † 1758. II/9., Ihárosy Terézia; 2-tól: István (III.) sz. 1718. VIII/21., Kazay Krisztina; Zsófia sz. 1721. VI/14. † 1741. III/11.; Lajos (I.) sz. 1723. V/11. † 1735. I/14.; Juliánna sz. 1724. VI/16 † 1784. IV/13., 1. Fördős István, 2. Lővey György; Antal (I.) sz. 1726. VI/5. † 1779. V/3., Szánthó Ágnes; József sz.1728. VII/20. † 1730. II/13.; Gábor (I.) sz. 1730. IV/8. † 1783., 1. Sümeghy Zsófia, 2. Magyary Kossa Klára; László (I.) sz. 1731. VII/24. †; Ferencz sz. 1733. X/6. † 1805. II/5., Kutas Eszter; Zsuzsánna sz. 1735. X/30., Sáry Pál; János (VII.) sz. 1738. körül † 1806. V/25., 1. Gyulay Zsuzsa, 2. Rőth Kata; József (I.), Gombay Borbála; László (II.), † 1795. III/19., Kazay Krisztina; Terézia † 1795. XII/3., Gombay András; István (IV.) sz. 1759. IV/22. † 1845. VIII/29. 1824–36. somogyi alispán 1837. consiliarius, Chernelházi Chernel Eszter; Károly (I.) sz. 1771. VIII/14. † 1828. VI/3., Győry Eszter; Gábor (II.) nagyváradi kamarai uradalmi igazgató 1811.; Justina † 1818. VI/8., Pálóczi Horváth Ádám; Rozália 1829., Tatay Dániel; Zsigmond (II.) sz. 1779. † 1815. II/24.; Lajos (II.) sz. 1777. VIII/12. † 1843. VI/17. 1809. insurgens hadnagy; Eszter sz. 1779. VII/5. † 1807. XII/25., Rózsás Lajos; 1-től: Mária sz. 1765. VIII/9. †; Zsuzsa sz. 1767. X/3. † 1841. I/25., Magyary Kossa Péter.; Eszter sz. 1769. II/5. †; Kristóf (III.) sz. 1770. II/27. 1803. szolgabiró, Magyary Kossa Erzsébet; Farkas sz. 1773. X/28. †; Lajos sz. 1773. VIII/30. †; József sz. 1776. XI/21. †; Pál (IV.) sz. 1781. X. 28. † 1829. VI/28., 1. Majláth Anna, 2. Magyary Kossa Erzsébet; József sz. 1785. X/15. †; Viktor sz. 1789. IX/28. †; Terézia † 1801.; Antal (II.) sz. 1780. VIII/8. † 1828. VII/10.; László Pál sz. 1786. I/12. †; Lajos (III.) sz. 1787. IX/20. † 1858. V/25. 1809. insurgens főhadn. 1824–40. babócsai főszolgabiró; Katalin sz. 1791. XI/22. † 1853. X/26., 1. Madarász József, 2. Vörös Mihály; Juliánna sz. 1794. VIII/31. † 1873. VIII/24., Huszár Antal; Judith sz. 1788. VII/27. † 1853. I/10., Kocsi Horváth József; Albert (III.) sz. 1790. I/1. † 1860. II/20. 1836–48. somogyi alispán 1848. somogyi főispán, Chernelházi Chernel Juliánna; Erzsébet sz. 1791. XII/3. †1844. III/12., Papi Visoly János; Mária Christina sz. 1794. IV/18. †1802. I/14.; Lázár sz. 1796. II/23. † 1796. VI/10.; Mária sz. 1797. †; Kázmér (I.) sz. 1799. III/10. † 1876. II/22. 1836–45. Fejérmegye alispánja, 1847–48. alnádor. 1869. a Szt. István-rend kis keresztese, Telegdi Csanády Johanna; Boldizsár sz. 1801. VI/1. †; Juliánna sz. 1806. III/10. †; Sándor (I.) sz. 1797. † 1850. X/18. 1840–43. babócsai főszolgabiró, Hollósy Eleonora; Titusz (I.) sz. 1824. VII/7. † 1894. XII/25. 1865–68 somogyi főjegyző, Szentgyörgyvölgyi Zsoldos Ida; Emilia sz. 1826. VIII/11. † 1888. I/30., Balázsfalvi Kiss Miklós kecskeméti főispán.; Ilona sz. 1829. VI/23. † 1835. XI/30.; Dénes (I.) sz. 1831. IX/20. † 1891. VI/4. 1848/49 honvéd főhadnagy, Györgyfalvi Csépán Apollónia; Béla (I.) sz. 1833. VII/19. † 1905. I/12. 1869–71. orsz. képviselő, Nadasdi Sárközy Laura; Vincze (I.) sz. 1834. VIII/30. † 1884. IV/14., Huszár Johanna; Ödön sz. 1838. III/25. †1872. VIII/20., Chernelházi Chernel Irma; Zsófia sz. 1827. XI/17. † 1874. III/6., Baracskai Szüts Adolf; Johanna sz. 1830. VI/17., Szamosujvár-németi Dániel László; István (V.) sz. 1834. V/31. † 1862. I/10.; Albertina sz. 1835. VII/30., Kenesei Kenessey Lajos; Kázmér (II.) sz. 1839 III/2. †1906. II/21., Somogyi Hollósy Petronella; Laura sz. 1837. IV/30. † 1880. IV/24., Nadasdi Sárközy Béla; Vilma sz. 1841. I/30., Dercsikai Huszár Ágost; Aurél sz. 1845. VI/12. cs. és kir. kamarás 1885–1894. Fehérm. alispánja 1894–1905. komáromi főispán, Gencsi és Érmihályfalvi Gencsy Ida; Antónia sz. 1825., 1. Mészöly Vincze, 2. Eltér Antal; Miklós sz. 1827. † 1899. II/3., Hamvai Kovács Johanna; Eleonora sz. 1828. IX/21. † 1900. VI/16., Madarász Károly; Rozália sz. 1830. IX/2. † 1890., Kocsi Horváth Béla; Erzsébet sz. 1861. X/25., Hegyeshalmi Fischer Sándor; György (III.) sz. 1863. XII/23. főszolgabiró, Ehn Sarolta; Jolán sz. 1865. IV/24., Rohonczy István; Julia sz. 1858. IV/14.; Ilona sz. 1859. IX/2., Jalsovai Jalsoviczky Lajos; Jenő sz. 1861. III/22., Bertvás Mária; Irma sz. 1863. VI/27., Hertelendi és Vindornyalaki Hertelendy András; Jolán sz. 1865. V/1., Paisszegi Paiss Mih. dr.; Irén sz. 1867. VIII/28., Jalsovai Jalsoviczky Géza; Imre (II.) sz. 1869. IV/15., Nyirlaki Tarányi Mária; Béla (II.) sz. 1859. III/13. somogyi alispán, Lehner Erzsébet; Géza (I.) sz. 1860. VIII/9., Windsori Martyn Erzsébet; Johanna sz. 1862. II/9.; Andor sz. 1865. XI/19., Bárány Emilia; Emilia sz. 1868. II. 8., 1. Andorka Elek, 2. Plachner S.; Hermin sz. 1869. X/28., Bóné Kálmán; Laura sz. 1874. X/28., Boda József; Berta sz. 1878. V/24.; Flóra sz. 1866. IV/26., Stark Elek; Mária sz. 1868. V/6.; József (III.) sz. 1870. VII/16., Tóth Diana; Anna sz. 1872. IV/16.; Vincze (II.) sz. 1877. XII/16.; Kálmán sz. 1879. XII/16.; Eszter sz. 1864. IX/18. † 1869. IV/5.; Kázmér (III.) sz. 1866. XII/5., Mihalovics Éva; József (II.) sz. 1869. XI/14. † 1886. V/27.; Sarolta sz. 1871. V/30., Tótváradjai Kornis Boldizsár; Károly (III.) sz. 1872. XII/1. † 1895. XII. 18.; Margit sz. 1872. V/2., Kellemesi Melczer Géza; István (VI.) sz. 1874. VIII/14., Danóczi Steiger Melanie; Margit sz. 1861.; Irma sz. 1869., Varga Lajos; Eugenia sz. 1872., Györy Vilmos; Zoltán sz. 1899. III/13.; Titusz (II.) sz. 1900. X/2. † 1904. VII/29.; Zsófia sz. 1905. VIII/10.; Apollonia sz. 1893. VI/14.; Dénes (II.) sz. 1894. X/9.; Katalin sz.1897. IV/16.; Antal (III.) sz. 1898. IV/29.; János (VIII.) sz. 1900. IX/8.; Gabriella sz. 1896. XI/5.; Eszter sz. 1899. II/3.; Ilona sz. 1891. VIII/11.; Irma sz. 1893. V/27.; Róbert sz. 1886. III/25.; Géza (II.) sz. 1887. X/27.; Olivia sz. 1890. I/30.; Sándor (II.) sz. 1898. IX/29.; Imre (III.) sz. 1903. II/20.; László (III.) sz. 1904. XII/22.; Géza (III.) sz. 1904. VIII/8.;József (IV.) sz. 1905. VIII/20.; Juliska; Ilka; Sára; Margit-Petronella sz. 1902.; István (VII.) sz. 1900. VIII/6.; Kázmér (IV.) sz. 1902. IX/22.
)
Ifjabbik Sárközy János, mint már emlitettük, 1678 aug. 7. született Komáromban, mint öreg Sárközy Jánosnak második nejétől, Eölvedy Zsuzsannától való egyetlen fiu gyermeke. Apját korán elvesztette és igy tőle alig vehetett tudomást családja hagyományairól. Valószinü, hogy apja Győrben laktakor – hol jó református iskola is volt – korához illően kitanitatta; későbbi viselt dolgai legalább finomabb müveltségre engednek következtetni és e nélkül az alispánságig alig is vihette volna. Valószinünek látszik, hogy ő is kivette részét abból a világra szóló nagy eseményből, a melynek: a török iga alól való felszabadulás a neve,* annyi bizonyos, hogy 1699 deczember 13-ikán már a Somogymegyei Nagy-Bajomban lakott.*
Erre vonatkozólag ugyan oklevelünk nincs, de a török világból és a zentai csatából (1697 szept. 11.) származó fegyverek egész 1849-ig megvoltak a család birtokában és a nagybajomi öreg ház ebédlőjének egyik falát földig befedték. Valjon Sárközy János apja szerezte-e meg ezeket, vagy ő maga, bizonytalan; a zentai csata idejében ő maga is már 19 éves legény volt. A fegyvergyüjteményt 1849-ben Sárközy Albert főispántól örökre elvették; volt a gyüjteményben: óraműves kováspuska (a minek rugóját kulcscsal kellett felhuzni, hogy peregjen és szikrát hányjon); szélpuska; Sárközy István széles, egyenes kardja, a melyet mint koronaőrző banderista viselt 1790-ben egyéb fegyverek és diszkardok. Egyedül öregapám főispáni diszkardja menekült meg és van ma: is birtokomban.
Ekkor intézett hozzá, ide, mint a helyi adószedéssel megbizott férfiuhoz, egy megbizó levelet Kaposvárról Heher Ernő csász. harminczados. (Eredetije a családiiratok között.)
Miként került Sárközy János Nagy-Bajomba és általában Somogyba? Erre az egyetlen elfogadható magyarázat csak az lehet, hogy a török kiverése után, a kinek csak pénze volt, szerezhetett birtokot, a mennyire kedve tellett, mert gazdátlan birtok a visszafoglalt területen volt elég! Valószinű, ilyenformán szerzett birtokot Sárközy János is. Kanizsával szemben, a Balaton alsó végénél elterülő mocsarakban épült a török terjeszkedése ellen Kis-Komárom vára, a melynek őrsége nagyrészt a Vasmegyei Őrségbeli kálvinistákból állt és erős református 123fészek volt.* A várnak voltak zálogos birtokai is és a mikor 1681-ben az erősség megszünt és lerombolták,* a hozzá tartozó őrség is feloszlott és visszament hazájába, zálogos jogu birtokait is más kézre adta és azoknak egy részét Somogyban ugyanilyen jogon vette át az öreg Sárközy János és Kenessy István* – majd még a neoaquistica comissio összeülte előtt (Somogyban 1725 nov. 12. – 1736.) nádori adományokkal biztositották e szerzeményeket.
Csire István: Kis-Komárom története (Dunántuli Protestans Lap, 1891. 20–23. sz.); Thury Etele u. o. (1897. 1–3. 5–6. sz.)
Az 1681.: VII. tvcz. szerint ingyen munkái Szalavár és Légrádra szálnak, úgy 150 katonája is.
A családi iratok között levő feljegyzések.
Természetesen 1681-ben még a birtokba vétel nem történhetett meg, mert akkor még Somogy teljesen a török hatalmában volt. Csak mikor a vidékbeli várak és palánkok, mint: Simontornya (1686 szept. 23.), Siklós (1686 okt. 30.), Kaposvár (1686 nov.) felszabadultak a török uralom alól és a mikor nemcsak a kisebb helyek (Segesd, Török-Koppány, Ozora, Szenyér, Csurgó, Babócsa, Berzencze stb.) hanem Szigetvár (1689 feb. 3.) és végre Kanizsa (1690 ápr. 13.) is felszabadultak, lehetett arról szó, hogy bele is lehessen ülni a birtokba.
De milyen birtok volt ez akkor! Maga Kaposvár, a vármegye mai székhelye, 1692-ben összesen csak 120 lakost számlált* és ehhez mérten néptelen és elhagyott volt az egész vármegye. Még az 1720-ban foganatositott adóösszeirás szerint* sem volt pl. Nagy-Bajomban több 62 jobbágynál, pedig ez annyira kivált a többi községek közül, hogy nemcsak birája, de még három esküdtje is volt,* birót pedig nehéz volt akkoriban fogni (csak 168 faluban volt), mert annak hetenkint kétszer meg kellett a határt járni, az pedig, a sok farkas miatt, igen veszedelmes kirándulás volt.*
Beksics Gusztáv: Somogy vármegye («Jókai» magyar nők lapja, 1894. évf. 36–44. sz.).
Somogy m. levéltárában. Okányi Pál: A visszaállitott Somogymegye és lakosai. («Somogy» cz. hetilap 1887. évf. 11., 12. sz.)
Családi szájhagyomány szerint Sárközy János Kisasszondon legelőször az egész faluban csak egyetlen egy öreg embert talált, a ki a rengeteg erdőségben azután a határt megmutogatta neki. 1720-ban Igal: 56, Marczali: 52, Karád: 65, Kaposvár. 48, Toponár: 5; Tab: 18, Kapos-Füred, Zimány, Pula: 3–4 jobbágy családot számláltak.
Beksics i. h.
A megye siralmas állapotát nem ismertetjük részletesebben; de fel kell emlitenünk, hogy Somogyot az 1596 évi 41. tvcz. mivel már akkor jóformán teljesen a török uralom alá jutott, Zalába kebelezte be és csak az 1715. évi 86. tvcz. állitotta ismét vissza jogkörébe – noha már előbb is élvezte éveken át ezt a jogkört. 119 év rombolását kellett tehát helyre hozni és társadalmi rendet alapitani azon a vidéken, a hol a rengeteg erdők és végetlen mocsarak miatt jóformán az egymással való érintkezés is elképzelhetetlen nehézségekbe ütközött.
Azok között az úttörők között, a kik az elpusztult vármegye helyreállitására vállalkoztak, találjuk Sárközy Jánost is. Mint már emlitettük, 1699-ben már Nagy-Bajomban lakott, csakhamar ki kellett hát vennie e kietlen vidék kellemetlenségeiből is a részét. A szegénylegények a Dráva mentén oly óriásilag elszaporodtak,* hogy egész községeket, sőt kastélyokat is megrohantak: 1700 és 1704-ben Nagy-Bajom sem kerülhette el garázdálkodásukat és ezzel az alkalommal Sárközy János residentionalis házából is sok mindent, többek között értékes családi iratokat is elvittek.*
Szilágyi: A Magyar Nemzet Tört. VII. 536.
A családi iratokat Sárközy Antal, Jánosnak fia, 1755 okt. 4. kérte vissza Sephtár Mihálytól Kapronczáról, a ki helyett Zguricz György felelt, hogy nála van, többek között, Miksának a Saághy családot illető adománylevele a Nyitramegyei Czwin községre. (Eredeti levelek a családi iratok között.)
A vármegye tulajdonképpeni megujulása csak a Rákóczy-féle szabadságharcz lezajlása után – a mely a jelzett állapotok miatt sem verhetett itt nagyobb hullámokat – kezdődött. 1710 márcz. 1. még Keszthelyen a két szomszéd vármegye együtt tartott gyülést és ekkor még Sárközy János alig viselt megyei tisztséget,* 1712 ápr. 25. Csökölyben ugyan már mint «Nemes Somogy Vármegyei Fő Szolga Biró» irta magát alá.* 1713 ápr. 7. pedig, amikor Somogy 124vármegye már külön tartott Igalban gyülést, szintén mint főszolgabiró jelent meg; 1715 szept. 30. pedig a vármegye főadószedőjévé választotta.* Az 1717 máj. 28. közgyülésen a vármegye – miután Madarász László alispánt a tizedek ügyében Pozsonyba küldte, annak visszatértéig – Sárközy Jánost az alispáni székbe ültette* és ebben az előkelő állásban maradt 1722 jan. 15-ig a mikor a már Kaposváron ujból Madarász vezette a gyülést.
A vármegye jótállási kötelezettség alól menti fel. (A családi iratok között.)
Somogymegye levéltárában levő magyar nyelvű nyugtája, pecsétjével.
A Sárközy Antal részére 1756 febr. 9. Somogy m. által kiállitott nemesi bizonyitvány emliti. (Eredetije a családi iratok között.) Somogymegye levéltára: Proth. antiqu. 196. 332. lap.
Somogy m. levéltára: Proth. I. pag. 32. «Demum ex quo antelatus Dnus Vicecomes Posonium ad promovendam causam decimalem est delegatus, ex eo neque reditum Dni ordinarii Vicecornitis Egregius Dnus Joannes Sárközy substituitur.»
Az akkori viszonyokra igen jellemző Madarász alispán esete, a melyet – mint hogy abban Sárközy János is szerepet játszott – egy kissé bővebben ismertetünk.
A vármegyét jóformán csak azok képviselték, a kik éppen az élén álltak és azok némelyike is néha nemcsak egy, de egy időben több hivatalt is viselt egyszerre. Ez ellen már az 1710 jul. 14. közgyülésen is felszólaltak, mégis az első rendes tisztujitás csak 1715-ben volt. Igy azután Madarász László – ki már 1708-ban országyülési követ, egész 1715-ig egy személyben főadószedő és főjegyző is volt, sőt mint maga irja: «1711-ben egyedül magam álltam a megye élén, miután egyetlen biró vagy esküdt az egész megyében nem volt». 1715 szept. 30. a folyton távol levő Sankó Miklós helyett végre alispánná választották, mig helyette főadószedő Sárközy János lett. A mint azonban a későbbi események igazolták, Madarászt nem számoltatták le főadószedősége idejéről és ezen a czimen azután 1727-ben már jelentékeny összeget keresett rajta a vármegye,* a minek fedezésére azután egész vagyonát lefoglaltatta.* Ebből kifolyólag a helytartó tanács kimondta, hogy szükség esetén Madarásznak a perceptorságbani utódja: Sárközy János ellen is hasonló eljárást kell foganatositani, ki is ebből a czélból biztositékul lekötötte diási (Zala m.) szőllejét 3400 frtban, pápai házát és malmát 3700 frtban. Sárközy Jánosnak azonban természetesen semmi bántódása nem esett és jelzett birtokait sem bántották. Madarász Lászlót azonban 1727 ápr. 16. elfogták és Tapsonyban – hol akkor gyülésezni szoktak – bebörtönözték, őrizetére pedig Bakó László esküdtet rendelték. És bár ártatlanságának bizonyitására igazán alapos okokat hozott fel és mindent elkövetett, hogy magát tisztázza, a fényes napvilágot többet sohasem látta meg, szomoru végü életét a börtönben fejezte be. Halála gyanus körülmények között következett be és igy az 1728 márcz. 10. közgyülés már halála körülményeinek kideritésére vizsgálatot rendelt el.
Az összeget Marczali (A Magy. Nemzet Tört. VIII. 49.) 17,000 frtra teszi, mig Okányi («Egy főbenjáró bün» az Ország Világ 1892. 4. sz. és a kaposvári gymnasium 1892. értesitőjében) a hiányzó összeget csak 12,689 frtra teszi Madarász halála után is
Madarász birtokai voltak: Nádfő, Kercseliget, Szederjés, Szent László puszták; a foglalást Inkey János másod alispán eszközölte.
De természetesen a boldogtalan Madarász halála nem tette jóvá a helyzetet és a kiküldött ellenőrző bizottság, melynek Sárközy János is tagja volt, 1730 ápr. 19. kijelentette, hogy Madarász 1715-től kezdve soha a felszólitásokra nem számolt le, de még meg sem jelent és igy a leszámolás lehetetlenségét nyilvánvalóvá tette. És ezzel szegény Madarász ügyét levették a napirendről.
Mint a vármegye vezető embere Sárközy János nemcsak szellemileg, de vagyonilag is előkelő helyet foglalt el kortársai között. Hogy első felesége Szent Benedeky Dorottya mit hozott a házhoz, nem tudjuk bizonyosan,* az első nő hamarosan elhunyt és tőle csak egy János nevü fiu maradt. Második felesége az előkelő és gazdag Sághfai Sándor István kurucz kapitánynak és Festetich Christinának leánya: Zsuzsánna volt; ezzel a házassággal nemcsak, hogy a legelőkelőbb dunántuli családokkal, mint pl. Chernel, Káldy, Tallián, Festetich stb. került rokonságba, hanem szép vagyonhoz is jutott.*
Származásáról sem tudunk bizonyosat. Szent-Benedeky Tamás 1671-ben Nagy Bajomban és Gyöngyös-mellékén volt birtokos; valószinü, hogy ennek rokona volt Dorottya is. (Okányi: «Somogy m. közigazgatása a török uralom alatt stb.» A kaposvári gymn. értesitője 1891–92.)
A Sándor cs. 1670 körül birt a pápai kőházon kivül (a vármegyeháza mellett) a Tapolcza vizén egy malmot, azonkivül Sághfát, Csöngét, Kovácsit, Károly-Patyot Vas m.-ben, Ajkát Veszprém m.-ben, Nyéknek egy részét Fejér m.-ben és részben a Déghi pusztát is. (Nagy Iván: Magyarország Családai X. 41. lap. Thaly Kálmán közlése alapján.) Ezekben Sárközy Jánosné is részesült 1727-ben a Madarász ügyben férje lekötötte a pápai házat és malmot, de bizonyos, hogy nem ez volt minden öröksége.
125Az 1715 évi IV. tvcz. értelmében életbe lépett az u. n. ujszerzeményi bizottság – neoacquistica comissio – a mely ugyan Somogyban csak 1725 nov. 12. kezdte meg müködését (és 1736-ban fejezte azt be), de ezt megelőzőleg a nemesi vizsgálatokat már 1715 szept. 30. megyeszerte megkezdték. A birtokigazolási eljárás jó előre vetette tehát árnyékát és igy nem lepett meg senkit sem. Nem lepte meg Sárközy Jánost sem, gondja volt reá, hogy sok szép jószága szőrén-szálán el ne vesszen: ebből az időből egész csomó adománylevél maradt fenn, részint a régebbi birtokokról, részint az ujabb szerzeményekről u. m.
1723. máj. 23. Pálffy Miklós gróf nádor Pozsonyban Kenessey István és neje Szondy Zsuzsánna, valamint Sárközy János és neje Sándor Zsuzsánna részére adományozza Somogyban az egész Ötvöst egy elhagyott curiával együtt, továbbá Kis-Asszondot, a melyet már Sárközy János előzőleg is régen igaz jogon szerzett és akkor is békén birt, – végül Fenéket, melyet törvényes tulajdonosa elhagyott.*
Eredetiben a családi iratok között. Ötvöst már 1720-ban birta Sárközy János és ott ellene állt az összeirásnak és becslésnek. (Orsz. Lev.: Neo Reg. acta f. 973. nr. 48.)
1723 Jun. 26. Pozsonyban a nádor előtt Festetics Kristóf «in signum gratitudinis» Sárközy Jánosnak vallotta örökre Magyaródot Somogyban. Az örökvallás folytán a nádor Stompfán aug. 19. a kérdéses birtokra szintén kiadta az adomány levelet.*
U. o. eredetiben. Festetics Kristóf testvére volt Festetics Krisztinának, Sárközy János napának (Festetics Magdolna, Peczovicz Ferenczné verses bucsuztatója 1730 decz. 17. Pápán – eredetiben a családi iratok között – világosan leirja a rokonságot.)
1724 ápr. 24. Pozsonyban Sárközy János és neje adományt nyertek a Somogymegyei Szent-Ivánra és Nagy-Bajomban a Csanády Ferencz-féle részjószágra, mint a melyeket igaz jogon már régen birtak és akkor is békén használtak.*
Eredetiben a családi iratok között. Szent-Iván a mai Kis-Korpádnak egy része; ott van ma is a «szentiváni» temető, a Sárközy család régi nyugvó helye.
1723. márcz. 16. a vasvári káptalan előtt Sárközy János és neje 1000 tallérért és 1500 magyar forintért megvették Málik Józseftől a lerombolt Koroknya várhoz tartozó teljes birtokát, hat telekkel Nagy-Bajomban és Kis-Bajomban; továbbá ugyanannak 1/12 rész birtokát Balogd, Lók, Kak, Lencsen, Szent-Király, Horváthkut, Kovácsi, Mór, Kölked, Lukafa Tóthfalu, Öszpöthe, Bessenyő, Szent Imre, Sipfalva, Ipódfalva, Csókakő pusztákon.*
A vasvár-szombathelyi kápt. levéltára: Prath. 55.
1723 márcz. 21. Bécsben, Sárközy János és neje megvették 2400 frtért Rindsmaul Zsigmond gróftól Nagy-Bajom 1/4 részét, továbbá Korokna Lók, Kak és Lencsen puszták Szelestey György-féle részét (melyeket 1721 ápr. 16. Rindsmaul 2500 frtban kapott a királytól) és ezt is örökvallással biztositották a vasvári káptalan előtt 1724 jun. 24.*
U. o. Proth. 198.
Ezekkel az oklevelekkel felkészülve, Sárközy János bátran nézhetett a közelgő birtokigazolásnak elébe. És csakis igy lehetett a már egyszer megszerzett vagyont megfelelően biztositani.
De Sárközy János nem csupán a világi javakon kapdosott: gondja volt a lelkieknek ápolására is. Noha akkor még a reformátusoknál a világi elem nem viselt határozott egyházi jellegü tisztségeket – mert pl. gondnokokat csak 1734 nov. 6. Bodrog-Kereszturon választottak először, – mégis Sárközy János hitfeleinek egyik fő támasztéka volt.* A nagybajomi türelmetlen126többi földesurakkal is sok baja volt az ottani ref. egyház miatt, mignem azok a ref. papot mégis csak «kinyomták, az oratoriumot elvették és Bátsmegyeiné asszonyom lakatot zárván az oratoriumra, többé a prédikatort beléje nem is eresztették» és a vallásgyakorlat 1717–1792. szünetelt.*
1716 ápr. 25. a kiskomáromi és szentgróthi (piriti) ref. egyházak régi anyakönyveiket, Urvacsorájához való edényeiket és teritőiket «a háborgós időkre nézve az ő ecclesiájoktól reversalis mellett Sárközy János gondviselése alá» adták és azok 84 évig voltak a család őrizete alatt, mignem 1800. szept 20. azokat unokája: Sárközy István visszaadta. A kiskomáromi matricula jelenleg a pápai ref. főiskola könyvtárában van.
Sárközy Jánosné is kegyes életü urasszony volt: a pápai ref. egyház ma is őriz tőle egy urasztali teritőt, melyet 1740 márcz. 29. ajándékozott neki (Liszkay: A pápai ev. ref. egyház stb. 214. lap). Ő vett a kisasszondiaknak is 1739 márcz. 12. harangot.
Érdekes, hogy az akkor Nagy-Bajomban szerepelt katholikus családoknak: Bakó, Kováts, Bátsmegyey, Szily, Jámbor – ma már egynek sincs hirmondója sem.
Sárközy János, máskülönben is felvilágosult, müvelt, világlátott ember volt. 1734-ben a nagyhirü tudós, Bél Mátyás is meglátogatta Nagy-Bajomban és mint «humanus és hospitalis» embert jellemzi.* Kár, hogy ennek a talán magasabb hivatásra is érdemes életpályának aránylag korán, már 57 éves korában vége szakadt. Meghalt 1735 okt. 21-ikén Nagy-Bajomban.*
Okányi Pál közlése.
Férje imádságos könyvébe (kiadta Molnár János Heydelbergben: 1620.) ezekkel a szavakkal jegyezte ezt be a bánatos özvegy: «Kedves Szivem idvezült Uramtól Isten a halál által elválasztott 21. Oct. 1735. Laktunk együtt 21. eszt. és 5. hétig! (E szerint 1714. szept. 16. esküdtek meg.) Isten nyugoszsza még az örök életben – adjon boldog feltámadást!» Eredetije Kisasszondon.
Sárközy János gyermekei voltak első feleségétől, Szent-Benedeky Dorottyától: 1. János (ki 1714 előtt született és 1758 febr. 9. halt meg); második feleségétől Sághfai Sándor Zsuzsánnától 2. István (sz. 1718 aug. 21. † 1724. ápr. 21.) 3. Zsófia (sz. 1721 jun. 14. † 171. márcz. 11.); 4. Lajos (sz. 1723 máj. 11. † 1735 jan. 14.); 5. Juliánna (sz. 1724 jun. 16. † 1784 ápr. 13. Abán, Fejér m. ) előbb Abai Fördös Istvánné (F. Mihály és Pázmándy Erzsébet fia) utóbb Lővey Györgyné; 6. Antal (sz. 1726 jun. 5. † 1779 máj 3.; 7. József (sz. 1728. jul. 20. † 1730 feb. 13.); 8. Gábor (sz. 1730 ápr. 8. † 1783); 9. László (sz. 1731 jel. †?); 10. Ferencz (sz. 1733 okt. 5. † 1805 feb. 5.); 11. Zsuzsánna (utószülött: sz. 1735 okt. 30. †?) kit 1760. vett feleségül Sáry Pál bönyi (Győr m.) és velétei (Zala m.) földbirtokos.* Az összes gyermekek közül csak hatan értek felnőtt kort. Az özvegy még 1754-ben is élt, mert ekkor még perelt.* 1758-ban pedig Gábor fia az ő nevében adta el a pápai házat.*
Az adatok legnagyobbrészt Sárközy János imakönyvébe vannak bejegyezve, részint a nagybajomi anyakörnyvekben is feltalálhatók.
Orsz. Lev.: Táblai osztály 4–1435 és 4–4139.
Csornai konv. lev.: Proth. 15. folio 168. Nr. 161 Anno 1758.
A fiuk közül János kapta Kis-Korpádot és tőle származik a család idősebb u. n. kiskorpádi ága, mely fiágon 1899 feb. 3. halt ki Sárközy Miklósban; Antal Kisasszondon telepedett le, tőle ered a család ifjabb ága, mely ma is virágzik; Ferencz és Gábor Nagy-Bajomban maradtak, de águk utódaikban kihalt és birtokuk szintén Antal maradékaira szált át.
