Hoffähigkeit. Eine Studie von Baron Hermann Tinti. Wien und Leipzig, Braumüller, 1904.
Hoffähigkeit. Eine Studie von Baron Hermann Tinti. Wien und Leipzig, Braumüller, 1904.
E kis munka megjelenése a napi sajtóban is port vert föl. Bizonyos tendencziákat tulajdonitottak a füzetnek, összeköttetésbe hozva azt az uralkodó család egyes tagjainak az utóbbi időkben kötött nem egyenrangu házasságaival. Azonban, ha a füzetet átlapozzuk, úgy találjuk, hogy szerző korántsem akart e nem egyenrangú házasságok egyenrangúsításáért síkraszállani, voltaképen egész más indokok vezették őt tanulmányának megirásában.
Tanulmánya első részében az udvarképességről szól, vagyis arról a jogról, melyet a magyar és az osztrák monarkia régibb nemessége formálhat arra, hogy az udvarnál megjelenhessék. Az udvarképesség mai formája százados fejlődésre tekint vissza és egyelőre addig tart, mig az uralkodó másként nem határoz. A leszármazás bizonyos számú apai és anyai nemesi őstől, másszóval a kamarási próba adta meg eddig az udvarképesség jogát, mely alól természetesen kivételek voltak. Már most egy hézag a családfán, egy házasság, melynek kötésénél a leszármazás kifogástalan voltára tekintettel nem voltak, az utódokat kizárta e jogból, bármily régi históriai multu család tagjai legyenek is azok. De viszont történtek a kamarási méltóság adományozásánál is kivételek, még pedig elég gyakran a régi, igazán érdemeket szerzett nemesség rovására. E helyzet megszüntetése czéljából szerző bizonyos reformokat javasol. Utal arra, hogy pl. a csillagkeresztes rend mai határozatai nagyon szigoruak és hogy pl. az alapítványképességgel biró nő, amennyiben férje nem kamarás, udvarképességét elveszti. Ebből kifolyólag állítja fel szerző azt a követelést, hogy a nem nemes nő, ha nemes férfihoz megy nőül, az egyházi esketés által ipso facto férjével egyenrangu legyen, akkor is, ha férje szuveréni méltósággal bir.
A második fejezetben szerző a bárói méltósággal foglalkozik és itt bővebben kiterjeszkedik azon – szerinte – mellőzésre, mely a régi bárói családokat napjaink tömeges bárósítása és nemesítése által érte, és hangsúlyozza azt, hogy azért bizonyos rekompenzáczió illetné meg e családokat. A harmadik fejezetben végül «reformjavaslatok»-kal áll elő. E reformjavaslatok részben a kamarási méltóságra, részben a csillagkeresztes rendre vonatkoznak.
A kamarási méltóságra nézve azt kivánja, hogy erre jogigénynyel birjanak a) Ausztria és Magyarország herczegi, grófi és bárói családjainak nagykorú férfitagjai a mennyiben ki tudják mutatni, hogy nemességük a kérvény benyújtásának napjától visszafelé számítva legalább 150 éves és ha a folyamodó anyja nemesi származásu, b) a «ritterbürtig» családok tagjai a manapság érvényben lévő őspróba letevése mellett. A csillagkeresztes rendre nézve ugyancsak a) a herczegi, grófi és bárói családok nagykorú nőtagjai, a mennyiben férjeik a kamarási rangot birják és legalább 150 éves nemességet ki tudnak mutatni és ha anyjuk nemesi származásu, b) a «ritterbürtig» családokból származó nők, a ma is érvényes őspróba letétele mellett és ha férjeik kamarási méltósággal bírnak. Továbbá követeli, hogy udvar- és alapítvány-képességgel ruháztassanak fel Ausztria és Magyarországnak 1848 ótai miniszterelnökei nejeikkel együtt és egyenes férfi utódjaik, a mennyiben nemesi ranggal birnak. Követeli továbbá, hogy a régi osztrák, feudális bárói családok az «új» bárókkal szemben bizonyos megkülömböztetésben részesüljenek, továbbá, hogy mindennemű külömbség a régi és új módon őspróbát tevők között elvileg kizárassék. Az utolsó fejezet végül magyarázatokat tartalmaz e követelésekhez. Ezekből kiemeljük, hogy a 150 évi időközt szerző azért kívánja, hogy idővel azok a családok is elnyerhessék a kamarási méltóságot, melyek nemessége ma még nincs 150 éves. A régi bárók rekomenzáczióját az «uj» bárókkal szemben részben a grófi rang adományozásában látja, azonban hangsulyozza, hogy felfogása szerint a grófi czím és rang adományozása régi bárói családok részére tulajdonkép nem tekinthető ezekre nézve számottevő kitüntetésnek.
Tinti báró röpirata elég érdekesen van megirva, azonban a benne foglalt «reformok» oly radikális változást jelentenének az udvar- és alapitvány-képességet illetőleg, hogy valószinűleg hosszú időre csak pium desideriumoknak fognak maradni.
–y.
