A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának czimereslevelei. 1200–1868. Leirta dr. Áldásy Antal. (A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának c…
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának czimereslevelei. 1200–1868. Leirta dr. Áldásy Antal. (A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának czimjegyzéke. II. rész). Budapest, az Athenaeum nyomása, 1904. 8°. XX. f. 495. old. 258 czimerképpel.
A hazai heraldika kétszáz éves multja daczára még sok tekintetben a kezdet nehézségeivel küzd. Rendszeres, tudományos alapokon nyugvó művelése nagy nehézségekbe ütközik; történetét, különleges fejlődését véglegesen tisztázni, szabályait, műnyelvét megállapitani nem lehet, mert a feldolgozásra előkészitett anyagkészlet aránylag igen kicsi. Családi czimereinknek alig egy tizede van kiadva s a kiadottaknak csekély százaléka van úgy közrebocsátva, hogy tudományos feldolgozáshoz anyagul szolgálhasson. Örömmel kell tehát üdvözölnünk minden olyan vállalatot, a mely a czimertani források közlését tüzi ki feladatául, a mely csekély fegyvertárunkat, készletünket kivánja gyarapitani.
E czélt szolgálja s mondjuk ki előre: kitünően szolgálja a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának imént megjelent katalogusa, a mely a könyvtár levéltári osztályában s az ugyanott elhelyezett családi levéltárakban levő gazdag armális anyagot ismerteti meg kitünő regesztákban s részben ábrákban is.
A katalogus tartalmas voltáról s egyben Múzeumunk ezen csoportjának gazdagságáról tanuskodik az, hogy a jegyzék nem kevesebb mint 631 darab czimeradományozó oklevélről (beleszámitva a czimerkérő folyamodványokat is) számol be. Ez az anyag több mint száz év alatt gyült egybe, részben ajándékokból s letéteményekből (családi levéltárakkal), de legnagyobb részben tervszerü vásárlások utján. Ennél nagyobb gyüjteményt csak az Országos Levéltár bir felmutatni; ám ennek gazdagságával szemben áll a múzeumi kollekczió belső értéke. XIV. századi czimerleveleinek itt őrzött legbecsesebbjei, a későbbi mohácsi vész előttiek páratlan sorozata, az ezután keltek között levő sok ritkaság, érdekes kuriózum, a maga nemében egyedülivé teszik a múzeumi könyvtár armális-gyüjteményét.
A felsorolt 631 oklevélből 575 hazai, 56, tehát az egész anyagnak kb. tiz százaléka külföldi eredetü. Ez az arány hovatovább, mindinkább változni fog, miután a jövőben a magyar rész növekedése mellett a külföldi gyarapodása előreláthatólag elenyészően csekély lesz.
A magyar anyagból a XIV. századra négy darab esik. Sajnos, a legkorábbi, a Blagayaknak állitólag 1200-ban Imre királytól nyert armálisa hamis. De még mint hamisitvány sem nélkülözi az érdekességet, miután 1571-ben Miksa király kanczelláriája hiteles gyanánt átirta. A másik három jól ismert kincse heraldikánknak; kettő Károly Róbert királytól való (Doncs mester és Kolos fia Kolos mester sisakdiszéről), a harmadik Zsigmond király első teljes czimeradományáról szól.* A XV. századot és a következőnek 1526-ig terjedő első negyedét ötvennyolcz armális képviseli; ebből negyven eredeti, a többi másolat. A XVI. század mohácsi vész utáni feléből 101, a XVII. századból 312, a XVIII.-ból 86, a XIX.-ből pedig 14 oklevelet találunk a kötetben. Feltünő az aránytalanság a XVIII. és a következő két század armálisainak számában; az ok egyrészt abban keresendő, hogy a Leopoldok századában rengeteg armálist osztogattak, másrészt pedig, hogy a XVII. századi nemes családok közül jóval több halt ki, mint a békességes XVIII. és XIX. századokban keletkezettekből s igy a XVII. századból több armális maradt gazdátlanul, mint a rákövetkezett időkből.
Tekintve, hogy a katalógus a gyüjteményben levő másolatokat is felsorolja, bátran ide sorozható lett volna még Nagy Lajos király czimerlevele Kassa város számára, a melynek kitünő fényképe megvan a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában.
151A külföldi armálisok közül egy a XV. századból (1492), 6 a XVI.-ból. 24 a XVII.-ből, 17 a XVIII. és 8 a XIX. századból való. Megjegyzendő, hogy ezek között is akad magyar vonatkozású. Igy például a német czimerleveles családok közül nem egy Magyarországon élt, részben polgári sorban (Parscht, Planckenauer, Grueber, Lienpacher, stb.) részben mint indigena (br. Imbsen, br. Baldaczi, br. Vermatti). Vannak aztán tősgyökeres magyar családok, a melyeknek idegen armálisát vagy bárói oklevelét sorolja fel a katalógus, ilyen p. o. a Holló család lengyel indigenátusáról szóló diploma (1676), vitézvári Simonyi József (1804), Stipsics József altábornagy (1806) és jobbaházy Dőry Gábor (1855) osztrák bárói oklevele.
A gyüjtemény érdekességeit felsorolnunk tér hiján lehetetlen. Legyen szabad figyelemgerjesztésül annyit megemlitenünk, hogy a mohácsi vész előttiek közt több olyan van, a mely még szakembereink előtt is alig ismeretes. Ilyen a Goszthonyi család 1467-iki kiadatlan czimerlevele, a melynek eredetijét az Országos Levéltár 1759-ben hitelesitett, czimerképpel ellátott másolatát a múzeumi levéltár őrzi. Kiadásra vár még Somogymegye érdekes czimere is 1498-ból; ezt is csak hiteles másolatban birja ugyan a gyüjtemény, de a másolaton hűen lefestett czimerábra van. Csak a Siebmacherben volt eddig közölve az Erchy- és Ányosczimer jóformán egészen ismeretlen volt, pedig a sajnos, elmosódott ábráju Paulik-armális 1514-ből, radováni Keczer Ferencz kitünően fentartott czimerlevele ugyancsak 1514-ből, a mártonfalvi Cseh családé 1515-ből (szines hasonmása a jelen füzetben), Zuhodoli János deáké 1516-ból és Sáfár Tamásé 1520-ból.
Már ennyiből is látható, minő érdekes új anyagot visz be Áldásy Antal jegyzéke heraldikánk készlettárába. Pedig a középkori mellett igen becses a sokkal nagyobb számban bemutatott ujabbkori anyag is. A XVI–XVIII. századból szövegükben is ismertetett armálisaink száma eddig igen csekély, holott az ezen korbeli czimeradományozó oklevelek fontossága tagadhatatlan. A nemesség adományozása körüli jogszokásaink, heraldikánk műnyelve csak ezek alapján lesznek rekonstruálhatók; a czimeradományozások körülményei egy sereg (néha másünnen, nem ismert) történeti eseményhez, maguk a czimerek pedig viselettörténetünkhöz szolgálnak forrásul. Természetesen csak az esetben, ha kiadásuk oly módon történik, mint a jelen munkában, a hol a czimeradományozót, a kitüntetettek neveit s a pontos keltet feltüntető regesták mellett ott található először az oklevélnek a czimert leiró, másodszor a czimerszerző érdemeit, családi körülményeit, vagy személyiségét illető része is.
A munka érdemét nagyban emeli azon körülmény, hogy benne az eddig kiadatlan czimerek, pontosan egy negyedre kisebbitett, hü ábrákban vannak közölve. Ez ábrák azt, a ki a viselet vagy a magyar kanczellária miniátorainak történetéhez keres adatokat, nem fogják kielégiteni, a heraldikus azonban kifogástalannak fogja őket találni.
Sok mindent mondhatnánk még, ha a munkát dicsérni akarnók; ezt tennünk azonban tiltja az a körülmény, hogy úgy a szerző, mint azok, a kik rajta kivül a munka kiadásával érdemet szereztek, a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társulattal s igy közvetve folyóiratunkkal is szorosabb viszonyban állanak. Annyit mindenesetre szabad konstatálnunk, hogy a szerző érdemes munkát végzett; nagy fáradságot és figyelmet igénylő feladatát úgy oldotta meg, hogy belőle a magyar tudományosságnak maradandó haszna lesz. Köszönet illeti meg azonban a munka kiadásának eszközlőjét, dr. Fejérpataky Lászlót, a Széchényi Országos Könyvtár igazgatóját és dr. Schönherr Gyulát, a levéltári osztály vezetőjét is, a kik részt vettek a szöveg felülvizsgálatának kimeritő munkájában s igy a maguk részéről is hozzájárultak ahoz, hogy Áldásy könyve a magyar Heraldikai irodalom egyik legmegbizhatóbb és leghibátlanabb forráskiadványa legyen.
Bibliophil.
