A MÁRTONFALVI CSEH CSALÁD KÉT ARMÁLISA.
105A MÁRTONFALVI CSEH CSALÁD KÉT ARMÁLISA.
(Szines czímerképpel és egy czímerrel a szövegben.)
Két armálist mutatunk be ez alkalommal, a melyeknek nem a velük kitüntetett család fényes története, hanem heraldikai és diplomatikai jelentőségük kölcsönöz a szokottnál nagyobb érdekességet. Ép ezért ez alkalommal mellőzöm a család történetét, s inkább arra fogok törekedni, hogy e rövid ismertető sorok által maguknak az okleveleknek jelentőségét kiemeljem.
Az első armális középkori. Bárczai ismeretes, összeállitásában nem emliti fel, pedig már régóta nyilvános levéltárban, az Erdélyi Múzeumban őriztetik. II. Ulászló királyunk adományozta mártonfalvi Cseh Bálint fiainak, Jánosnak, Gábornak és Mihálynak 1514. évi november 30-án. Oly időben kelt tehát, a melyet középkori heraldikánk feltünő hanyatlási korszakaként szoktak emlegetni, a mikor nemcsak a czímer heraldikai kompozicziójára és kivitelére, hanem az armális hibátlan szövegezésére sem fordítottak kellő gondot. Ebből kifolyólag, ha meg is maradnak az oklevél főrészei, az sokat veszit formulaszerüségéből, kimértségéből, úgy hogy hosszas bölcseleti fejtegetések, humanista stílvirágok, émelygős dicséretek sőt curriculum vitć-k kapnak benne helyet és a disponáló rész elvesziti egységét. Mig ugyanis az armális a régi szokás szerint rendszerint csupán czímert adományoz és csak ritkább esetekben nemességet is, II. Ulászlótól kezdve anyagi kiváltságadományozás is belekerül, sőt nem egyben ez dominál, annyira, hogy a czímeradományozás ténye másodrangú fontosságra sülyed. Mondhatnók, hogy ezzel zárul be az armális-kor idealis időszaka, mert többé nem elégiti ki az alattvalókat a nemesség nagyobb diszére váló czimer adományozása, ha nem járul hozzá anyagi előnyöket biztositó kiváltságolás is.
Ez anyagi irányzathoz átmenetet képeznek azon armálisaink, a melyekben a czimerszerző, érdemei nagyobb elismeréseül, ius gladii-t is nyer. Ily esetben a pallosjog adományozása a másodrendü; a kettő annyira össze is olvad, hogy az oklevelet egy kis engedékenységgel még egységesnek, egynek tekinthetjük; de ha birtokadományozás is történik, úgy ez annyira előre tolakodik, annyira dominál, hogy az oklevél egysége nemcsak az összefüggés hiánya, hanem azon eszmei ellentét miatt is megbomlik, a mely a czímer- és birtokadomány között van. Tekintetbe kell vennünk itt azt is, hogy a két privilegium között nemcsak e sajátságos eszme ellentét van meg, hanem jogi szempontból sem felelnek meg egymásnak. Tudjuk, hogy birtokügyben végérvényesen, privilegialiter, a jogsértés elkerülése czéljából nem intézkedtek királyaink; czímert pedig Zsigmond király uralkodásától kezdve feltétlenül, tekintet nélkül mások czimereire, tehát privilegialis alakban adnak ki. E jogi ellentét állja utját annak, hogy az eltérő természetü privilegiumok szövege összeolvadjon; szóval, hogy az oklevél egységes legyen.
E hiba nagyon feltünő a Cseh-armálisban. Szerkezetének lazasága nyilvánul: 1. a formulák zagyvaságában, 2. a két oklevél közötti ellentmondásokban és 3. a kül- és belalak közötti ellentétben.
Bárha a birtokügyi privilegium az első, a kezdő formulák és különösen az arenga szórólszóra armálisra vall, sőt erre vall a narratio is 106egy ideig (v. ö. pl. az Érky-armálissal), de azután áthajlik confirmatiora és ezzel együtt a levélalak általános alakuvá válik. Elmondja ugyanis, hogy a király érdemeikért azon birtokokat, a melyeket különböző személyektől több helyen szereztek, mivel a parasztlázadás alkalmával leveleik Csanádon – a hová biztonság okáért helyezték el – elégtek, újból nekik adja és rajtuk levő esetleges királyi jogairól lemond. Salvo tamen iure aliorum, a miért a beiktatás előtt nem is ad ki privilegiális oklevelet. «Quas in formam nostri privilegii redigi faciemus, dum nobis in specie fuerint reportatć.» Csak a keltezés hiányzik, és készen lenne egy nyilt alaku confirmationális levél. De a király még jobban ki akarja tüntetni az adományosokat, azért felveszi az arengánál megszakadt fonalat és ismét levél formában, közvetlenül szólítván meg őket, nemességet és czimert adományoz nekik.
Kétségtelen, hogy sorrend és tartalom szerint a birtokügyi intézkedés a fő és az oklevél külsejében mégis az armalisok természetéhez alkalmazkodik, mert a szokásnak megfelelően privilegialis módjára, függő, titkos pecséttel van megerősitve.
Az oklevélben még több szokatlan dolog is van. Ezek között nem tulajdonitok nagyobb fontosságot azon ellentmondásnak, a mely szerint az oklevél első része a czímernyerőknek még az apját is nemesnek mondja és mégis a második oklevél kiveszi őket «e statu ignobilitatis». Ily esetekben – mert előfordult – ha egyéb jel nem vall hamisitásra (mint pl. az Érky armálisban), az ellentmondást az oklevéliró szórakozottságának kell felrónunk, a mely miatt összezavarta a formulákat.*
Véleményem szerint más elbirálás alá esik azon még gyakoribb ellentmondás, mely szerint az oklevél a czímezésben nevezi a czímerszerzőt nemesnek (tibi nobili stb.) a disponáló rész mégis megnemesiti. Tökéletesen hasonlit a mai gyakorlatban ehhez az, hogy a kinevezést az illetőnek uj czíme alatt kézbesitik. Ez a példa felment annak bizonyitása alól, hogy kár megütközni ily jámbor ellentmondás fölött.
E hiba kikerülte a secretarius figyelmét, de ugyanő észrevett és kijavitott egy másik hibát. Az áll ugyanis az oklevél alján: Relacio reverendi domini Michaelis Keserew stb. A mit Keserü secretarius észrevévén, saját kezével rávezette a plicaturára: Relacio magnifici domini Johannis Bornemyza.
Mert bizony több adatból tudjuk ma már, hogy a cancellaria sem vala olyan hibátlanul müködő gép, mint a milyennek régen képzelték, úgy, hogy bukkanunk hibákra olyan oklevelekben is, a melyekre rávezették: Lecta et correcta; de azért az oklevél hiteles marad, ha nagyobb vétek nem terheli.
Nagy hibát követnék el, ha ezen apróságokkal sokáig törődve, nem emlékezném meg arról, hogy ennek az oklevélnek van egy óriási nagy jelentősége, a mi valóságos felfedezés számba menne, ha élét a körülmények nem tompitanák meg. A hátára van ugyanis vezetve: Rta folio XXXVI. anno etc. 1515.
Tudjuk azt, hogy az Anjou-kortól kezdve a legtöbb privilegiális levelet bevezették a királyi registerekbe, azonban még eddig nem találtunk magyar király által kiadott armálison a mohácsi vész előtt regiszter-jegyet.
Valószinü, hogy régen, a mikor a czímert valóságos birtokjogként, oly erős privilegiumként adományozták, hogy azt más ne is viselhesse, bevezették a királyi könyvbe is. Ekkor még ugyanis tökéletesen egyezik az armális és más privilegialis oklevél kiadási módja. Előbb patens alakban állitották ki és csak a statutionak megfelelő proclamálás* után adták ki privilegiális alakban.
A proclamatio a Habsburgok alatt is megvan, de egészen más czéllal. Mivel a czímeradomány nemesitéssel és sok esetben adóelengedéssel volt összekötve, azt nyilván kellett tartani. Ily nyilvántartási czélból vezették be a registerbe is.
Hogy e szövevényes és sok nehézséget okozó eljárás megszünt, az igen természetes. Ellenére volt a nemesi szabadságnak és a historiai jogfejlődésnek az, hogy valaki régi czímerét veszithesse csak azért, mert a király kedvelt hivét hasonló czímerrel tüntette ki, vagy – a mi még gyakoribb eset lett volna – hogy a király ne adományozhasson jogsértés nélkül már előbb másnak adott czímeralakot, a mikor úgyis az ő személye a legfőbb jogforrás. És mihelyt egy emberhez, vagy családhoz többé egy czímeralakot vagy szint kizárólagos joggal nem lehetett kötni, megszünt a czímernek rigorózust, privilegiális 107birtokjogi természete, úgy, hogy többé a czímeradomány mások jogát nem sérthette. Ezért megszünt a kihirdetésnek statutionális jellege; egyszerre privilegiális alakban állitották ki az armálist, a nélkül, hogy bevezették volna a királyi könyvbe.
Ha azonban az armális az ártatlan czímeradomány mellett esetleg mást kárositható, vagy mások támadását kihivó jogot is tartalmaz, akkor minden esetben be kellett volna vezetni a királyi könyvekbe.
Ezt azonban a legtöbb esetben elmulasztották. Igy nem vezetik be a nemesitéssel kapcsolatos czímeradományt még 1514–26 között sem, akár megelőzi, akár követi a nemesitő formula a czímerleirást; pedig a nemesités oly jogokat ad, a melyek kárára vannak egyfelől a földesurnak, másfelől az immunitás folytán az országnak is. Nem vezetik be az oly armálisokat sem, a melyek pallosjogot is adnak, akár a czímerszerző érdemeinek nagyobb jutalma, akár a királyi kegyelem kiváló nagysága jeléül teszik ezzel értékesebbé az armálist;* pedig a pallosjog adományokat, ha önálló oklevélbe foglalják, be szokták igtatni.*
Radoványi Keczer és Paulik Bertalan (1514.), Verssendi, máskép Tharjani Ferencz és fia János 1515. (Nemzeti Múzeum levéltára.) Dessewffy (1525.) és Révay (1521.) (Palma: Heraldicć regni Hungarić specimen. 97. és 110. l.)
Hajnik i. m. 8. l.
Sőt nem vezettek be oly armálist sem, mint a milyent II. Lajos királyunk 1519 május 31. szigeti Litteratus Györgynek adományozott; pedig ebben a czímeradomány mellett nemcsak nemesités és egy telek s tartozékainak adómentessége foglaltatik, hanem a főczímerszerzőnek és testvérének azt is megengedi a király, hogy Mármaros-Szigeten két malmot építtessenek «absque tamen preiudiciis iuris aliorum, illic molendina habencium.»*
Eredetije a leleszi convent tulajdona; másolat a M. N. M. levéltárában.
Ugy a nemesités és immunitás, mint a ius gladii és molendini az utódoknak is szól, már csak ezért is privilegiális; mindenik mások érdekkörébe vág, igy megtámadásnak van kitéve; mindenik oly előnyöket biztosit, hogy hamisitásra csábit s igy a királyi könyvekbe való beigtatás által a hitelesség legbiztosabb megállapitásáról kellett volna gondoskodni, és mégis elmulasztják, mivel a formára fektetik a fősulyt.
Az emlitett oklevelekben ugyanis kidomborodik, uralkodik az armális jelleg; a többi jog csak járulék, melyet a nagyfoku érdemek, vagy a királyi kegy pazar megnyilvánulása told az armálishoz és azzal úgy összekapcsolja, abba úgy beleolvasztja, hogy formailag csak egy oklevél, armális marad, akárhány jogot ad, és igy mindenben az armálisoknál követett szokás szerint kezelik.
Ez összeolvadás, ez egység hiányzik a Cseharmálisban. Két, külön-külön is egész és ellenkező jogi érvényü oklevél van egymás mellett: egy ideiglenes és egy örökérvényü. Az örökérvényühöz alkalmazkodik a titkospecsétü privilegiális kiállitás, a mely azonban csak abban az esetben vonatkozhatik az egész hártyára, illetve a másik jogi érvényü oklevélre is, ha a feltétel, a beigtatás ellenmondás nélkül megtörtént. Ezt fejezi ki a register-jegy, a mit az is bizonyit, hogy az oklevél datuma, és a registrálás között két hónapnyi időkülömbség van.
Az oklevél 1514 november 30. kelt és csak 1515. év februárjában vezették be II. Ulászló királyunk ötödik registerének XXXVI. lapjára. Kevés koczkáztatással még a napot is megállapithatnók, mert a Nemzeti Múzeum levéltárában levő Forgách-levéltárban van egy privilegialis levele Ulászlónak a Harasztiak részére, a mely 1515 febr. 2. kelt és szintén az emlitett register 36. lapjára vezették be.
Feltünő e késedelem, mert tudjuk Hajnik fejtegetéseiből, hogy az adomány tényét még patens alakban kiállitott okleveleknél is mindjárt a kiadáskor bevezették a királyi könyvbe, «a privilegiális kiadás pedig az első igtatáshoz csak hozzá jegyeztetett.» A nagy késedelem okát adatok hiányában csak a dolog természetéből folyó hipotézissel fejthetjük meg.
Oklevelünkben – mint láttuk – tulajdonkép kétféle jogi természetü oklevél foglaltatik: egy ideiglenes és egy privilegiális. Az ideiglenes csak a beigtatás után lehet privilegiális; de formailag (a mi a középkori jogban sokat jelent) már előre privilegiálissá teszi a czímerlevéllel járó függő pecsét, daczára annak, hogy az csak sigillum secretum. Hogy a statutiot ne tegyék az alak 108által feleslegessé és hogy jogi bonyodalmaknak elejét vegyék, kiállitják az oklevelet a királyi elhatározás napján; de az jogérvényessé csak a statutio és registerezés után válik, ugy hogy valószinüleg az előtt nem is adják át a feleknek. Szokásos és világosabb kifejezés szerint a datum az actum helyett áll; azaz az oklevél visszadatált.
Természetes, hogy előtolakodhatnak itt másféle feltételek is; de ezek között a legutolsó és legvalótlanabb az lehet, hogy az armális hamisitvány. Tele van az ugyan szokatlanabb ellentétekkel és hibákkal szerkezeti szempontból; de e hibák mind olyanok, hogy – a mint láttuk – csak növelik és megerősitik hitelessége iránti bizodalmunkat.
Ehhez kell vennünk, hogy az irás tökéletesen korhű; egyetlen vonása, vagy szava sem jogosit gyanura, ezenkivül a Keserü Mihály aláirása is egyezik többi aláirásaiva. Az oklevél élére festett czímer pedig annyi rokon vonást árul el a többi egykoru czímerrel, hogy ha a szövegből egy betűt se látunk, már akkor is megmondhatjuk, hogy 1500–1526 között festették.
A hitelesség mellett legutolsó érvként hozom fel – minthogy a leggyengébb is – azt, hogy Báthory Zsigmond az armálist megerősitette.
Mielőtt e második armálist bemutatnám, szükségesnek tartom oklevelünket tisztán heraldikai szempontból is ismertetni; ezzel aztán a figyelmes olvasónak még a legvégső kételyei is eloszlanak a hitelesség iránt.
Valamint a birtokmegerősités, úgy a czímeradomány is a három Cseh testvérnek, Jánosnak, Gábornak és Mihálynak szól. A czímeradományozó rész azt is elárulja, hogy Jánost nemcsak korszerint illeti meg az elsőség, hanem ő volt a legvitézebb testvérei között; legalább is az ő hőstettét méltatták arra, hogy a czímerben megörökitsék.
Kitünt ugyan Tomori Pál fogarasi kapitány jelentéséből, hogy a végeken mindhárom testvér vitézkedett és szolgálatot tett a szent koronának; de a czímerbe még sem harczi, hanem oly vadászati jelenet került bele, a mely a képzeletet jobban megragadja, hosszabb ideig foglalkoztatja, mint a legtöbb harczi jelenet.
János fiatalabb korában Geréb Mátyásnak, Dalmatia, Horvátország és Slavonia bánjának volt vadásza. Egy alkalommal urával a horvát hegységekben vadászgatott. Egyszer csak váratlanul rájuk tört egy vadkan. A hű szolga meg akarta menteni urát, azért fegyvertelenül szállt szembe a vaddal, megragadta füleit és visszatartotta, mig a bán használva a kedvező pillanatot, gerelyével megölte.
E jelenet kerül a páratlanul művészi alkotásu czímerbe, a melyet blazonálni már különös szerkezeténél fogva sem lehet. Heraldikai szempontból csak annyit jegyzek meg, hogy a jelenetből a térre való tekintettel természetesen kimaradt a bán és csak a hős áll szemben a vaddisznóval. Hős tette eredményének feltüntetésére a disznó nyakán a gerely át van döfve. A tökéletesen természetes, történeti hűségre törekvő kompozicziót csak ily csekélységben zavarja a kivitel nehézsége, a pajzs szűk kerete, de semmi esetre sem a külföldön divatos és nálunk nem követett heraldikai szempont.
A MARTONFALVI CSEH CSALÁD 1514. ÉVI CZÍMERE.
Mivel a pajzskép elárulja a cselekvés eredményét is, nem heraldikai, de természetes logikai szempontból – feleslegessé válik a sisakdísz. Hiszen ugyis lehetetlen a pajzsalak szokásos ismétlése és majdnem kivihetetlen valamely segédsisakdíszen – mint a hogy a Kistárkányin látjuk – részleteiben való feltüntetése, mert itt egészen más helyzete van az alakoknak. Minthogy pedig a hőstett eredménye a pajzsalakban ugyis fel van tüntetve, elmarad a sisakdísz, bár alapja, a sisak megvan. E helyett azonban a sisakon művészi érzékkel festett virág foglal helyet. Mert a főczél nem az, hogy heraldikai szempontból teljes és helyes czímert állítsanak elő, hanem az, hogy a czímer az érdemes cselekedetet méltóan megörökitse és a czímerszerzőket, utódaikat, sőt másokat is követésre intse, a mely czélt már az arenga is nyilván, kétségtelenül kifejez: A király méltán jutalmazza alatvalóit, «ut ex hoc etiam subditorum ipsorum animi ad promerenda ea, quibus sese cohonestatos a regia celsitudine conspiciunt, studiosius acriusque inflammentur.»
Tehát e czímer is – mint annyi más czímerünk – a való életből veszi alakjait és adományozásának czélja nem a lovagjátékokra való képesités (hiszen sisakdísz sincs), hanem a magyar felfogásnak megfelelő jutalmazás és a való élet irányitása. Minden izében heraldikai szempontoktól 109feltétlenül mert, minden izében természetes!
A czímer nem csak azért érdemel nagy figyelmet, mert kétségtelenül megtörtént cselekedet képe, hanem azért is, mert az ábrázolás historiai hűségre törekszik. Meglátszik ez már az armális szövegéből is, a mely nem tud formulához ragaszkodni, kimért lenni, úgy hogy mihelyt a blazonálásban a vaddisznóhoz jut, a stylus curialis ellenére elmondja a czímerkép történetét és csak azután folytatja a blazonálást, annyira elragadja az elismerés heve!
A blazonálásból a historiai elbeszéléshez az átmenet a következő: «quem olim aprum» –Johannes Cseh – – nudis et inermibus manibus apprehendens sistit. Ha már az armális szövege a czímerbe festett vadkant azonositja azzal, a melyet Cseh János megragadott, következtethetjük, hogy a czímerirónak nemcsak hogy jellemzetesen kellett festeni, hanem a czímerszerzőt is arczképhűséggel utánozni. Egyetlen egy czímerünk sincs 1526 előtt, a melynek arczképisége mellett annyi biztos adat bizonyitana, mint épen e mellett. És ez adatok koronája a pajzsfőben két initiale, a mely a czímerszerző névjegye: I(oannes) C(heh). Ennek bizonyitó erejét nem ronthatja le az, hogy a czímerszerző neve oly czímerben is előfordul, a melyben még emberi alak sincs,* mert e czímer nemcsak a Johannes Cheh-é, hanem egyenlő joggal a három testvéré; de azon alak, a ki a pajzsban van, maga a Johannes Cheh, bárha a jellemzetesség kedvéért fiatalitva. A festő alakjának kidomboritására nagy műgondot fordit. Fövege talán ép a helyzetnek megfelelően nincs, szőke fürtjei szabadon omolnak alá, bajuszt és szakállt nem visel. Helyzete és nyitott, kissé félrevont szája, nagy erőkifejtésre mutat.* Ha tehát a czímerkép históriailag az ábrázolásban is hü, külön nem is szükséges kiemelni, hogy mennyire becses viselettani forrás. Bizonyos, hogy megismerjük belőle az akkori vadászgerely alakját; azt azonban még sem merném állitani, hogy ruhája vadászruha, bárha a Báthori Zsigmond megerősitő oklevele még azt is el akarja hitetni. Azt irja ugyanis a czímerleirásban: vir habitu venatorio.
Péld. Pyber Benedeké, Kanizsay Lászlóé (1519.) A Brodarich-czímerben szintén ott a B. István névjegye (S. B.), ezt azonban nem a főalakkal, hanem a hollóval és babérkoszoruval kell összeköttetésbe hozni. Különben e névjegyek mind a pajzs fölött és nem a pajzsban fordulnak elő.
Ha valaki az alak arczképiségében kételkednék, felhivom a figyelmét arra, hogy hasonlitsa össze a jellemzetes alakot a nagyszántói Ányos-czímer vadászalakjával, a melynek első megtekintésénél akaratlanul is valami fabáb jut eszünkbe. Szines másolata található a M. N. M. levéltárában.
Azonban, ha összehasonlitjuk vadászt és vadászjelenetet ábrázoló czímereinkkel, azt találjuk, hogy csak a Paulik-armális alakjának ruhája hasonlit ehhez, de e hasonlóság is inkább csak feltétel, sejtelem, mert az emlitett armálison a czímer majd a láthatatlanságig elmosódott.* Megegyezik a vörös mente, a zöld nadrág; de a Cseh armálison még a mente zöld galléra, a mente alól a dolmány zöld ujja is látszik. Minden ruhadarab, még az ocrea is aranynyal gazdagon díszitve!
Eredetije M. N. M. levéltárában.
Tudjuk azt, hogy a főurak mily nagy súlyt fektettek kisérőik, cselédeik ruhájának czifraságára, gazdag diszitésére; de azt mégis nehéz elhinni, hogy oly diszes, vadkergető ruhában vadásztak volna. Mennyivel más, mennyivel czélszerübb akár az Ányos-, akár a Kánthor-czímerben levő ruha vadászatra!
De nemcsak a ruha diszes volta, hanem a dolog természete is kizárja azt, hogy vadászkosztümmel lenne dolgunk.
Bizonyos, hogy a czimeradomány és a Cseh János hőstette között sok idő telt el. Ez az időkülönbség is kizárja, hogy a rajz a ruházatig pontosan feltárja a jelenetet; a ruha diszes volta pedig azon feltételre csábit, hogy a festő a czímerszerzőt azon ruhájával ábrázolja, a melyben éppen látta, feltéve hogy látta.
Az érdekes armális szövege a következő:
Wladislaus dei gracia rex Hungarie et Bohemie etc. Vobis, fidelibus nostris nobilibus Johanni, Gabrieli et Michaeli Cheh filiis fidelis nostri nobilis quoudam Valentini similiter Cheh de Marthonfalva, salutem gracieque et favoris nostri regii incrementum. Cum principum rerumque moderandarum (fastigium tenencium) status ex eo maxime ampliari elucescereque, vel ipsa experiencia testante consueverit, idque ad famam et gloriam eorum illustrandam plurimum accedere videatur, ut subditorum suorum obsequiis ac meritis digna 110quadam trutinacione perisafis quenquam eorum, non solum condignis ac debitis, verum plerumque maioribus honorum accessionibus regia liberalitate condecorent atque remunerent, ac in eos sese quam graciosos et perbenignos prebeant, ut ex hoc eciam subditorum ipsorum animi ad promerenda ea, quibus sese chonoestatos a regia celsitudine conspiciunt, studiosius acriusque inflammentur. Sane igitur nos considerantes fidelitatem et servicia fidelia, que nobis et sacra regni nostri Hungarie corone pro virili parte vestra, uti ex relacione et locupletissimo testimonio fidelis nostri egregii Pauli Thomori, castellani castri Fogaras didicimus, fideliter et viriliter in plerisque confinibus istius regni nostri exhibuistis et quottidie impendere non cessatis; accedente eciam nihilominus supplicacione eiusdem Pauli Thomori per eum nostre maiestati pro vestra parte porrecta et oblata, totales porciones possessionarias, duas videlicet sessiones nobilitares in possessione Marthonfalwa, item unam sessionem similiter nobilitarem in possessione Kawas vocata una cum duabus sessionibus nobilitaribus in possessione Iwanfalwa appellata, eisdem per bagnificos condam Petrum Gereb palatinum regni istius nostri ac iudicem Cumanorum nostrorum etc. ac Mathiam similiter Gereb, alias regnorum nostrorum Dalmacie, Croacie, Sclavonie banum etc. pro eorum serviciis donatas et inscriptas, item quatuor sessiones iobagionales ex fassionibus nobilium dominarum condam Brigide, fidelium nostrorum nobilium Casparis de Bolya ac Catherine, Francisci, filii Michaelis Mihalffy de Gezt consortum pro nece condam Benedicti Byro ipsorum vitrici in predicta Marthonfalwa et rursus decem sessiones iobagionales in dicta Iwanfalwa per fideles nostros nobiles Sigismundum filium condam Pancracii de Bolya et alterum Sigismundum similiter de Bolya perhemnaliter eisdem in certa pecuniarum summa inscriptas, omnius in comitatu Albensi Transsilvaniensi existentes et habitas, in quarum pacifico dominio se ipsos persistere asserunt eciam de presenti; sed literas et literalia eorum instmenta superinde confectas et emanata in ista preterita rusticorum sedicione et insurrectione Chanadini pro securiore eorum custodia et conservacione reposita, rustici et homines populares penitus destruxerunt et incinerarunt. Item totum et omne ius nostrum regium, si quod in predictis porcionibus possessionariis ac sessionibus nobilitaribus et iobagionalibus qualitercunque haberemus, aut nostram ex quibuscunque causis, viis, modis et racionibus concernerent maiestatem ac pariter cum cunctis suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet, terris scilicet arabilibus cultis et incultis, agris, pratis, pascuis, campis fenetis, silvis, nemoribus, montibus, vallibus, vineis, vinearumque promontoriis, aquis, fluviis, piscinis, piscaturis aquarumque decursibus, molendinis molendinorumque locis, generaliter vero quarumlibet utilitatum et pertinenciarum suarum integritatibus, quovis nominis vocabulo vocitatis, sub suis veris metis et antiquis existentibus – premissis sicut prefertur stantibus et se habentibus, – memoratis Johanni, Gabrieli et Michaeli Cheh ipsorumque heredibus et posteritatibus universis nove nostre donacionis titulo dedimus, donavimus et contulimus, imo damus, donamus et conferimus iure perpetuo et irrevocabiliter tenendas, possidendas, pariter et habenda, salvo iure alieno, harum nostrarum vigore et testimonio literarum mediante, quas in formam nostri privilegii redigi faciemus, dum nobis in specie fuerint reportate. Et insuper volentes vos ob merita vestra maioris honoris fastigio honestare atque decorare, vos, vestrosque heredes et posteritates utriusque sexus universas a (igy) statu ignobilitatis et rusticitatis, in quo hactenus fuistis, de regia nostre potestatis plenitudine et gracia speciali eximentes in prelibatis porcionibus possessionariis et sessionibus tam nobilitaribus, quam iobagionalibus, in veros nobiles huius regni preficiendos et creandos cetuique et numero ceterorum nobilium huius ipsius regni asscribendos et annumerandos duximus; imo eximimus ac preficimus et creamus, ascribimusque et annumeramus presencium per vigorem, – decernentes, ut a modo in posterum veri nobiles huius regni habeamini et reputemini – omnibusque illis libertatibus et prerogativis, quibus ceteri veri nobiles huius regni nostri utuntur, vos quoque libere uti, frui et gaudere possitis atque valeatis, heredesque et posteritates vestre universe valeant atque possint. In cuius quidem nostre erga vos gracie ac munificencie signum apertum, volentes vos insigniis quoque nobilitaribus exornare, hec arma: scutum videlicet cuius scuti forma superne lata, ad imum cuneacior est superficies eius plana et ceruleo colore tota intincta fulmineum aprum a cervice venabulo per iugulum transfixum effigies hominis per ambas aures utraque manu apprehendit, quem olim aprum predictus Johannes Cheh, dum in saltibus regni nosri Croacie una cum prelibato condam Mathia ereb venaretur, ex insperato eisdem occurentem, cum venabulum e manibus suis deposuisset, nudis et inermibus manibus apprehendens sistit, ne dictus dominus suus per eum offenderetur. Sumpta exinde idem dominus suus occasionem arrepto venabulo beluam confecit. Galea est scuto imposita variis colorbus decore ornata, prout in principio presencium literarum nostrarum pictoris artificiosa manu distinccius sunt expressa et depicta – animo deliberato et ex certa nostra sciencia ac de benignitate et munificiencia nostra regia dedimus, donavimus et contulimus, imo damus et conferimus et presentibus elargimur, ut vos vestrique heredes et posteritates vestre utriusque sexus universe prefata arma, seu nobilitatis insignia more aliorum armis utencium ubique in preliis, duellis, velis, torneamentis, annulis, vexillis, cortinis, auleis, papilionibus, ten(t)oriis et aliis quibuscunque rerum et expedicionum generibus et exerciciis nobilitaribus et militaribus ferre, gestare insuperque omnibus et singulis graciis, honoribus, guibus ceteri nobiles militesque huius regni nostri armis utentes quomodolibet de iure, aut consvetudine uti sunt et gavisi; uti, frui et gaudere in evum possitis et valeatis, heredesque et posteritates vestre universe possint et valeant. In cuius rei memoriam, firmitatemque perpetuam presentes literas nostras secreto sigillo nostro, quo ut rex Hungarie utimur, impendenti communitas, vobis duximus concedendas. Datum Bude in festo beati Andree apostoli, anno domini millesimo quingentesimo decimo quarto, regnorum nostrorum Hungarie etc. anno vigesimo quinto, Bohemie vero quadragesimo quinto.
Relacio reverendi domini
Michaelis Keserw episcopi Bosnensis,
secratarii regie maiestatis.
Michaelis Keserw episcopi Bosnensis,
secratarii regie maiestatis.
111A plicatura belső oldalán Keserű Mihály sajátkezű jegyzete: Relacio magnifici domini Joannis Bornemhyza
Mich. Kess.
Kivül: Regestrata folio XXXVI. anno etc. 1515.
Közel egykoru irással: Donacio cum armis super possessionibus Martonfalwa, Kávás et Iwankafalwa.
Eredetije az Erdélyi Orsz. Múzeumban a «czímeres levelek könyvtárá»-ban.
A czímeradományt megerősiti Báthory Zsigmond 1584 szeptember 10.
Czímermegerősitést már a középkorból ismerünk, az uj korból pedig épen nagy számmal; azért nem a megerősités ténye, hanem az átirás módja érdemli meg figyelmünket.
Az oklevél szövege a következő:
Nos Sigismundus Bathori de Somlio, vajvoda Transsilvanić et Siculorum comes etc., memorić commendamus tenore praesentium significantes quibus expedit universis, quod pro parte et in personis nobilium Francisci et Georgii, filiorum nobilis quondam Georgii Cheh, iudicis regić civitatis nostrć Meggies, exhibitć sunt nobis et prćsentatć qućdam literć illustrissimi quondam principis domini Christophori Bathori de Somlio vajvodć Transsilvanić et Siculorum comitis etc. domini genitoris nostri desideratissimi in regali papiro patenter confectć sigilloquć eiusdem authentico et manus subscriptione roboratć super perpetua exemptione possessionis ipsorum Pochtelke vocatć, in comitatu de Kwekelleo existentis, portarumque in eadem connumeratarum defalcatione emanatć tenoris infrascripti, – supplicatumque est nobis humiliter, ut nos easdem literas ac omnia et singula in eisdem contenta ratas, gratas et accepta habentes prćsentibusque literis nostris verbotenus inseri et inscribi facientes perpetuo valituras, graciose confirmare dignaremur. Quarum quidem literarum tenor sequitur in hunc modum:
Nos Christophorus Bathori de Somlio, vajvoda Transsilvanić et Siculorum comes etc. memorić commendamus tenore prćsentium significantes quibus expedit universis, quod nos attendentes et considerantes prćclaram fidem, integritatem ac fidelia servitia nobilis et circumspecti Georgii Cheh, iudicis regić civitatis Meggies, quć ipse primum huic regno, deinde nobis pro temporum et locorum varietate in omnibus fortunć casibus summa cum animi sui dexteritate exhibuit et impendit, ac in futurum quoque exhibiturus et impensurus est, totalem et integram possessionem suam Pochtelke vocatam, in comitatu de Kikelleő existentem, quć quidem possessio a divis quondam regibus et principibus Hungarić et Transsilvanić, ut literć eorundem exemptionales superinde confectć et nobis in specie exhibitć testabantur, ab omni censuum, taxarum et contributionum solutione exempta et supportata, tempore solummodo serenissimi quondam principis Joannis secundi, electi regis Hungarić etc. ad octo portas connumerata fuisse perhibetur, eandem possessionem ab omni censuum, taxarum et contributionum, tam ordinariarum, quam extraordinariarum, lucrique et subsidii camerć nostrć solutione de novo et ex novo in perpetuum eximendam, supportandam et libertandam, prćfatasque octo portas in eadem connumeratas defalcandas et decidendas duximus, imo eximimus et supportumus defalcamusque prćsentium per vigorem. Quocirca vobis magnificis, egregiis nobilibus, comitibus, vicecomitibus et iudicibus nobilium, item contributoribus, dicatoribus contributionumque exactoribus dicti comitatus de Kikelleő modernis et futuris prćsentium notitiam habituris harum serie committimus et mandamus firmiter, quatinus vos quoque a modo in posterum successivis semper temporibus prćfatum totalem possessionem Pochtelke in dicto comitatu existentem ab omnibus censibus, taxis et contributionibus tam ordinariis, quam extraordinariis lucrique et subsidii camerć nostrć solvendis exemptam et supportatam habere, neque ipsam possessionem in posterum connumerare, neque ipsum Georgium Cheh, aut heredes et posteritates suas universas propterea in persona, rebus et bonis eorum turbare, molestare seu damnificare debeatis, nec sitis ausi modo aliquali. Secus nullo modo facturi, prćsentibus perlectis exhibenti restitutis. Datum Albć Julić, ultima die mensis Februarii, anno domini millesimo quingentesimo septuagesimo octavo. Et paulo inferius scriptum erat: Christophorus Bathori de Somlio mp.
Nos igitur prćmissa supplicatione nobis modo, quo supra, porrecta benigne exaudita et admissa prćscriptas literas exemptionales non abrasas, non cancellatas, nec in aliqua sui parte suspectas, sed omni prorsus vitio et suspitione carentes prćsentibusque literis nostris de verbo ad verbum, sine diminutione et augmento aliquali insertas et inscriptas quoad earum omnes continentias clausulas, articulos et puncta eatenus, quatenus ćedem rite et legitime existunt emanatć viribusque earum veritas suffragatur, acceptamus, approbamur, roboramus ac pro prćfatis Francisco et Georgio Cheh ipsorumque hćredibus et posteritatibus universis perpetuo valituras graciose confirmamus.
Et nihilominus attentis et consideratis fidelitate et fidelibus servitiis eorundem Francisci et Georgii Cheh nobis et huic regno pro locorum et temporum varietate exhibitis et impensis ac in futurum quoque exhibendis et impendendis eosdem Franciscum et Georgium Cheh, alioquin nobiles et ex nobilibus parentibus ortos denuo in cśtum et numerum verorum regni Hungarić et Transsilvanić nobilium aunumerandos, aggregandos et ascribendos duximus, prout annumeramus, aggregamus et ascribimus decernentes expresse, ut a modo deinceps ipsi, hćredesque et posteritates ipsorum utriusque sexus universć pro veris et indubitatis nobilibus habeantur et reputentur. In signum autem et argumentum novć huiusmodi nobilitationis, hćc arma, seu insignia ipsorurn paterna et avitica: scutum videlicet triangulare cślestini coloris, in cuius campo aprum silvestrem per iugulum venabulo transfixum vir habitu venatorio et ocreis indutus ambabus auribus ex adverso arreptis currentem spumantemque fortissime retinere conspicitur – supra scutum galea clausa posita existens, renovandum, confirmandum et denuo donandum et prćterea, ut eo maiori gratia nostra ornatos se esse conspiciant, regio diademate augendum duximus. Quod quidem diadema regium, gemmis unionibusque ornatum in summitate galeć est positum. Latera autem scuti tenić, sive lemnisci diversorum colorum hinc inde defluentes 112pulcherrime ambiunt et exornant; prout hćc omnia in capite, seu principio prćsentium literarum nostrarum docta manu et arte pictoris clarius expressa et depicta esse cernuntur, animo deliberato et ex certa scientia ac liberalitate nostra memoratis Francisco et Georgio Cheh hćredibusque et posteritatibus eorundem utriusque sexus universis dedimus et contulimus annuentes et concedentes, ut iidem prćscripta arma, seu nobilitatis insignia ubique in proeliis, hastiludiis, torneamentis, duellis, monomachiis ac aliis quibusvis exercitiis nobilitaribus et militaribus, nec non sigillis, vexillis, cortinis, velis, annulis, auleis, domibus, clipeis, tentoriis, sepulchris et generaliter quarumlibet ferum et expeditionum generibus sub merć et sincerć nobilitatis titulo, quo eos ab universis et singulis cuiuscunque status, conditionis, dignitatis et prćeminentić homines existant, dici, nominari, teneri et reputari volumus, ferre et gestare omnibusque et singulis illis honoribus, gratiis, privilegiis, indultis, libertatibus, immunitatibus prćrogativisque, quibus ceteri veri et nati regni Hungarić et Transsilvanić nobiles et militares homines quomodocunque de iure et consuetudine utuntur, fruuntur et gaudent; uti, frui et gaudere valeant atque possint. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam prćsentes literas nostras pendentis et authentici sigilli nostri munimine roboratas, memoratis Francisco et Georgio Cheh hćredibusque et posteritatibus eorundem utriusque sexus universis clementer dandas duximus et concedemdas. Datum in civitate nostra Alba Julia decima die mensis Septembris, anno domini millesimo quingentesimo octogesimo quarto.
Sigismundus Bathori
de Somlio (m. p.).
Volffgangus Kowachoczy
cancellarius secr.
Eredetije ép függő-pecséttel az Erdélyi Országos Múzeumban.
Látjuk az oklevélből, hogy ennek is szövege – mint az eredeti armálisnak – igen zagyva. Báthori Zsigmond átirja atyjának, Kristófnak 1578 február a 9. kelt patens alaku adómentesitő oklevelét Cseh György medgyesi királybiró fiai, Ferencz és György, kérésére; ugyanakkor érdemeikért megerősiti és megujitja régi nemességüket és czímerüket ugyanezen átiró oklevélben.
Ez oklevél élén áll az 1514. czímer másolata; másolata, mert a pajzsalakokon alig történt változtatás. Hogy személyi jellegét elveszitse, elhagyták az I. C. siglákat és a pajzs fölé koronát tettek, «hogy annál jobban ékesittessenek a királyi kegyelem által».
Bár a koronának nincs mindig jelentősége, ez esetben fejedelmi kitüntetés, a mely arra inditotta a festőt, hogy a virágdiszt a koronába helyezze és ez által sisakdisz jelleggel ruházza fel.
Ennyi változáson megy át az eredeti czímer, de még meg kell emlitenem művészettörténeti szempontból egy óriási változást: az ujabb czímerrajznak hasonlithatatlanul durvább technikáját, az eredeti renaissance-korbeli remekkel szemben.*
Képünk a czímert kb. felére kisebbitve mutatja be.
A kettő között 70 év különbség van – és egy óriási lejtő, a melyet még meredekebbé tesz az a tény, hogy az Ulászló festője eredetiben tudott remeket alkotni, a Báthori Zsigmond czímerirója pedig még másolni sem tud jól.
R. KISS ISTVÁN.
