I. Természetes tárgy heraldikus kivitelben.

Teljes szövegű keresés

I. Természetes tárgy heraldikus kivitelben.
A természetes felfogás lebegő alakok alátámasztásában, mesteralakok átváltoztatásában, természetes szimbolikában és jelenetesitésben nyilvánul.
Tudtommal az irány 1320-ban lép fel s majdnem a mohácsi vészig terjed; de mivel csaknem kizárólag pecséteken tanulmányozható s a pecsétvésés a középkorban egy korszakkal elmaradt a festészettől, mondhatjuk, hogy a XVI. századot nem érte meg.
1. Pajzsban lebegő alakok alátámasztása kétségkivül naturalisztikus gondolkozás eredménye, mely nem képzelhet és nem tűr természetellenes dolgot. Néha igen naivan nyilvánul a leghatározottabban stilizált kivitellel kapcsolatban.
Legjellemzetesebben nyilatkozik e törekvés a karral kapcsolatban. A természetesen gondolkozó magyar nem képzelhetvén állandóan lebegő tárgyat, a lebegő czimeralakot, ha másként nem tudta természetesebbé tenni, karral támasztotta alá.
Ime nehány jellemzetes czimer, első sorban is olyanok, melyeknek eredeti, heraldikus alakját is ismerjük.
Szepessy Jakab 1378. pecsétjén* a czimer három pávatollat tartó kar. Ennek eredeti alakja még csak három évvel előbb is: pávatollak.
Pecsétmutató, IV. 15. Ugyancsak a Szepessy Jakab pecsétjét 1376-ból közli Nyáry Heraldikájának V. tábla 42. ábráján. Az ábrázolás hibás, de ha az évszám helyes, akkor pontosan megállapithatjuk, hogy Szepessy Jakab 1375 végén vagy 1376 elején változtatta czímerét.
Alsáni Bálint czimere 1408: három szál rózsát tartó kar, melynek eredeti alakja a Zenthe-Magoch nemzetség czimerében: rózsák.*
Pecsétmutató, VII. 32. – Turul, XVI. k. 15. 1.
Az előbbihez hasonló természetes kompozicziójú czimer fordul elő a többek közt 1429-ből egy vasmegyei hatósági oklevélen* 1445. Bodó Gergely* és 1502-ben Mihály gyulafehérvári kanonok pecsétjén.*
Magyar Nemzeti Múzeum. Véghelyi Dezső gyüjteménye.
Gróf Teleki levéltár, II. k. 269. 1.
Véghelyi Dezső gyüjteménye.
E variansok, melyeket kétségtelenül a naturalisztikus gondolkozás hozott létre, feljogositanak arra, hogy fölsoroljak oly czimereket is, melyeknek főalakja egymagára, kar nélkül, lebegően is ábrázoltatik.
Igy a lebegő liliom többször fordul elő heraldikánkban (pld. Győr nemzetség) karral alátámasztva a XV. század közepe táján Gargel Ulrik pecsétjén* 1453. a Szénás,* 1488. Hasságyi,* 1492. a Kalonday czimerben.*
Ulricus Gargel castellanus de Kezew levele Sopron városhoz. Sopron város levéltára. Rajzát Varjú Elemér ur szivességéből közlöm.
Siebmacher, 440. t. Turul id. h.
Siebmacher, Suppl. 40. t.
Siebmacher, 213. t.
Ez ábrázolásoknál ellentétben van a szigoruan stilizált liliom a természetes észjárással, talán 52azért alakul át a Kalonday czimerben a liliom s jelenik meg Nyéky Egyed 1518. pecsétén száras és leveles, tehát természetesebb alakjában szintén karral alátámasztva.*
Véghelyi Dezső gyüjteménye.
A kerék alátámasztás nélkül előfordul a mohácsi vész előtt a Csernavoday (1463), Pyber (1476), Serédy (1522) és Csicsery; karral alátámasztva a Tholdalaghy (1456) czimerben.*
Siebmacher, 461. t.; Erdélyi Siebmacher 42. t.
Szarvas-agancs van magában a brassói Bryganth és Gyerőffy, kartól tartva a Borcsiczky (1520. pecsét) czimerben.*
Siebmacher, 63. t.
Lebegő kürt van a Dolhay czimerben, karral alátámasztott 1467. a Gosztonyiban.* A XV. század végéről való Nádasi Bán* czimerben a kürtöt zsinegénél fogva tartja markában a kar. Önállóbb, de szintén naturalistikus a Laky czimer,* melyben a kürt a sisakot a pajzshoz erősitő szegről függ.
Siebmacher, 160. t.; Siebmacher, Suppl. 36. t.
Siebmacher, 42. t.
Siebmacher, 268. t.
Annyira megy a természetes felfogás, hogy a bőségszarut is, melyet czégtáblákon heraldikus egyszerüségében ma is láthatunk, az Aponyi Csuklyás Pál 1518. pecsétjén* kar tartja.
Magyar Nemzeti Múzeum, Forgách levéltár.
A kereszt, kulcs, kard önmagában is szimbolizáló jellegü; karral alátámasztva előfordul a kereszt Szeretvay János 1415. pecsétjén* és egy 1515. pozsony-vármegyei oklevélen;* a kulcs 1439-ből Kunigsfelder Lajos pozsonyi polgár pecsétjén,* a kard pedig számtalanszor.
Sztáray oklevéltár, II. k. 155. 1.
Véghelyi D. gyüjteménye.
U. ott.
Az előbbiekhez hasonló felfogás szülte a Ratold czimer nehány variansát. A lebegő levél, ha csak nem hulló helyzetben ábrázolják, természetellenes, azért azt is alátámasztják; de ezt már nem karral, hanem sokkal naturalisztikusabban ágból kinőve ábrázolják.
Ez átalakulást tünteti fel Frátay György 1398. pecséte,* 1491 pedig a rátóti Gyulaffy* és 1525. a Paksy* czimer.
Gr. Teleki oklevéltár, I. k. 264. 1.
Siebmacher Suppl. 38.; Turul, IV. k. 173. 1.
Siebmacher, 346. t. Horvát Siebmacher, 100. t.
2. Mesteralakok álalakitása. Mig a lebegő alakok alátámasztását csak a természetes felfogással magyarázhatjuk, a mesteralakok átalakitásánál oly nagy szerepe van a heraldika nem értésének, hogy a természetes gondolkozás, mint eszköz, csak irányitja az átalakulást. Ugyanis a magyar gondolkozás oly alakkal, mely nincs a természetből meritve, vagy nincs jelentése, nem könnyen tudott megbarátkozni; különösen áll ez a vágásból lett pólyára, a hasitásból származott czölöpre és ékekre, melyeket, eredetüket nem ismerve, heraldikai szerepüket nem értve, természetivé igyekeztek átalakitani, igy a pólyát folyóvá, a czölöpös hasitást természetes czölöppé, az éket szemfoggá.
A két első átalakitására nincs nagyon sok adatunk, a minek oka első sorban az, hogy heraldikánkban a kedveltebb czimeralakokhoz arányitva kevésszer fordulnak elő s a változás, az egyenes osztóvonalak kigyóvonallá való átalakitása nem annyira feltünő, hogy czimergyüjteményeink méltónak tartották volna fölemlitésüket, variansként való feltüntetésüket.
Különben is a pólyának szélesebb körben való átalakitását megakadályozta maga az ország czimere, melyben az osztási vonalak változatlansága ébren tartotta a heraldikai hagyományt. Egyetlen, de kétségtelen átalakulást ismerek a Hunt-Pázmán nemzetségbeli Plathy család czimeréből, melybe a 54pólya talán mint hatalmi jelvény került s Plathy Sándor pecsétén a XVII. század végén s a XVIII. század elején hullámossá, azaz folyóvá lett.*
A báró Radvánszky család radványi levéltárában Plathy Sándornak körülbelül 50 pecsétes levelén látható ez átalakulás.
Nem téve le arról a reményről, hogy eredeti pecsétek tanulmányozása után erre számos példát hozhatok fel, megemlitem, hogy a hullámos pólya heraldikánkban gyakran előfordul s néha egészen naturalistikus folyó jelleget ölt (pld. Gyulay, Cheössy).
A czölöp természetesülésére csupán egy példát hozhatok fel, Hédervári István 1537. évi pecsétjét, melynek képét báró Radvánszky Béla úr ő nagyméltósága szivességéből itt közlöm.
Sokkal érdekesebb a Gutkeled nemzetség ékeinek átalakulása, melyre valószinüleg hatással volt az emlitett okokon kivül a sárkányrend jelvénye, a pajzs körüli sárkány is. A természetben hasonló kapcsolatban és alakban elő nem forduló s érthetetlen ékeket a naiv gondolkozás a sárkánynyal hozván összeköttetésbe, sárkányagyaroknak tekintette; nemsokára, a kivitelben is természetességre törekedve, az ékeket szemfog alakjára meggörbitették, kevéssel utóbb pedig állkapocsnak ábrázolták.
Báthory István országbiró (1435–9) még az ékeket használja pecsétein,* de már Báthory Miklós* 1487. és Báthory István* 1519–23. a szemfogakat.
Több pecséte a Véghelyi gyüjteményben, melyeken sisakdisz: zárt sasszárnyon, mint segédsisakdiszen a pajzsalak. (A Siebmacher nem ismeri a B. czimer sisakdiszét).
Turul, IX. k, 12. 1.
Magyar Nemzeti Múzeum, gr. Forgách levéltár.
Egyik, bár nem általános jellemvonása lévén heraldikánknak a képzeleti alakoknak természetivé való átalakitása, Ulászló 1496. armalisában* a sárkányfogak természetes farkas-állkapocscsá válnak s ezt használják a Butkayak. Azonban a nagy nemzetség több családja – talán a különállás jélzésére – megmaradt az ősi czimernél. Ezt mutatja pld. Rakamaz György 1506,* a Ráskayak 1511,* sőt Báthory András 1513–15. pecsétje.*
Turul id. h., Siebmacher, 73. t.
Magyar Nemzeti Múzeum, Kállay levéltár.
Turul id. h. Siebmacher, 384. t.
Kállay levéltár.
3. Természetes szimbolizmus. Szimbolizmussal a heraldika minden korszakában találkozunk, de e szimbolizmus nálunk a magyar természetnek megfelelően alakul át s az elvont, fogalmakra vonatkozó jelképiség helyett gyakorivá lesz a konkrét dolgokra vonatkozó, mely a legkönnyebben érthető részszel jelöli az egészet, s a melyet, azt hiszem, bátran nevezhetünk természetes szimbolizmusnak.
Ezzel később bővebben foglalkozom, itt mintegy bevezetésül, mivel különösen a karral kapcsolatban korán jelentkezik, két igen jellemző armálist emlitek fel, melyekből kitünik, hogy a természetes jelképiség többet ártott heraldikánknak, mint bármi más.
Ennek is főoka a természetességre való törekvés, melynek netovábbja, ha a czimerszerzőt az érdemszerzés közben tüntetik fel. Azonban ezzel ritkán találkozunk a pajzs szük kerete s talán a heraldika elveinek tiszteletben tartása miatt, hanem azt látjuk, hogy kiegyezés jön létre: a gondolat kombinálódik, a kivitelben megcsonkul s a cselekvésnek eszközét, eredményét, tárgyát vagy ezeknek is csak egy részét mutatja be a czimer.
Ilyen czimerek – pedig ezek kivitele ellen alig merült fel kifogás heraldikai irodalmunkban – az 1414. Eresztvényi* és 1430. Daby* czimer. Az előbbit szakács, az utóbbit borbély kapja; mind a kettő mesterségre vonatkozik. Akkor lennének teljesen természetesek, ha a czimerszerzőket mesterségük gyakorlása közben tüntetnék fel, de a már emlitett okok miatt a Daby czimer a cselekvés eredményét, a kihuzott fogat, az Eresztvényié módját, a halsütést tünteti fel.
Turul, XIII. k. 11. 1.
Turul, V. k. 105. 1.
A Daby czimer egyszerübb volta s a pajzsalakok izléses elhelyezése, – mint Csergheő megjegyzi – javitják a kompoziczió hibáját; viszont ezt lerontja a sisakdisz, mely a nagyon izléses 54(relative!) pajzsalaknak magyarázatául szolgál, figyelmeztetve azt, a ki a fogakat liliomnak nézné, hogy mivel van dolgunk.
Az Eresztvényi czimer még szerencsétlenebb alkotás: szerkezete kevésbbé egyszerü, kivitele természetesebb és sisakdisze még naturalisztikusabban függ össze a pajzsalakkal.
Hogy benne a hal, meg a nyárs nagyon természetes kivitelü, már csak azért sem állithatom, mert a hal fajáról eltérnek a nézetek; de a szinek megválasztása, az ezüstös hal, a zöld lombozat a természetességre való törekvés mellett vall s ugyanarról tanuskodik a némileg stilizált lángok fölött lévő alsó mező barna szine, mely a füstöt jelzi.* A sisakdisz a pajzsalaknak folytatása, lévén a pajzsalak sülő hal, a sisakdisz sült hal; amott természetes szinü, itt vörös. Lehet-e az állapotváltozást ennél természetesebben kifejezni?
Stilizáltabb a láng a Garázda czimerben.
Megemlitendőnek vélem azt is, hogy az emlitett czimerek sisakdisze és pajzsalakja között megforditott viszony van: az Eresztvényiében a pajzsalak, a Dabyéban a sisakdisz a cselekvés egy részét, egy pillanatát; a sisakdisz, illetve a pajzsalak eredményét tünteti fel.
Bár forditott a viszony, a gondolat azonossága meglepő, a miből következtetést vonni most nem feladatom.
4. Jelenetek előállitása. Számtalan czimerünk tanusága szerint a magyar a jelentés nélküli, semmitmondó alakokkal nem elégszik meg a heraldikában, a miből következik azon korán nyilatkozó törekvés, hogy a külföldi heraldika élettelen állatalakjaiba életet öntsenek, őket működés közben, egymáshoz, az emberekhez vagy a természethez való viszonyukban tüntessék fel.
E törekvés egyszerübb alakban már 1399-ben Kusalyi Jaksch sisakdiszének repülő madarában* összetett jelenetben Frangepán Frigyes vegliai és modrusi comes 1320 (!)* és Schverczi János 1397* pecsétén tünik fel. Az előbbiben oroszlán ragad meg első lábaival kutyát, az utóbbinak sisakdisze, a növekvő medve szájában kisebb állatot tart (pajzsalak kivehetetlen!).
Siebmacher, 201. t.
Turu1, XIV. 149. 1. I. tábla, 5. ábra.
Gróf Teleki oklevéltár, I. k. 258. 1.
Régibb időből természetes keretben tüntet fel állatot pld. a Divék czimer, melynek ősalakja a medve lehetett és a Darabos (későbbi Nádasdy), mely a nádast jelző nádszálakkal bővült.
A lehetőleg az élő heraldika korából válogatott, de különösen a Kusalyi Jaksch, Schverczi és Frangepán czimerek a lehető legvilágosabban bizonyitják, hogy a nyugati heraldika nálunk nem gyökerezett meg s hamar a nemzet szellemének megfelelően alakult át. Különösen a Frangepán czimerben oly természetes helyzete van a támadó oroszlánnak, a megszorult kutyának, hogy méltán fel lehet tenni azt a kédést, hogy az emlitett pecsét származhatik-e a XIV. század elejéről?

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT