A pecsétek.

Teljes szövegű keresés

A pecsétek.
Hogy a rendek Buda várának átadását mily nagyfontosságu ténynek tekintették, azt azon a körülményen kivül, hogy a felmentő levelet a kormányzó és a név szerint felsorolt rendek állitják ki, mutatják az oklevélnek a sigillatióra vonatkozó szavai is, melyek szerint az oklevelet «sigillis regni atque nostri, scilicet gubernatoris, necnon nonnullorum nostrorum appensionibus» 157erősitették meg. Az oklevél szavainak megfelelően az országos rendek és a kormányzó pecsétjén kivül 23 egyházi és világi főúr pecsétjét találjuk az oklevélen. Összesen tehát 25 pecsét teszi sphragistikai szempontból is becsessé az amúgy is nevezetes oklevelet.
Tudjuk, hogy középkori oklevélen mi az értéke és jelentősége a pecsétnek. Elsőrangu fontossággal bir az oklevélben kifejezett tény jogérvénye tekintetében. A sok pecséttel megerősitett oklevél pedig a tartalom ismerete nélkül is elárulja, hogy a kiállitók az oklevélben foglalt actust nagyjelentőségünek tekintették, s annak jog-érvényét nyomósan akarták kiemelni. Igaz, hogy – a mint Csánki Dezső az 1511-iki harminczöt pecsétes oklevélről szólva e folyóiratban kifejtette,* – a sokpecsétes oklevelek rendszerint a királyi hatalom hiányára vagy gyengeségére mutatnak; de épen az ilyen korszakokban szükséges, hogy a nagyjelentőségü dolgok fontossága minden lehető módon ki legyen emelve. Oklevelünk pedig épen ilyen korszakból való.
Turul. 1887. évf. 1. és 2. f.
A pecsétek az oklevél behajtásán vannak nagy számuk miatt szorosan egymás mellé hártyaszalagokra függesztve. A pecsétek eredeti száma ma már huszra apadt, minthogy öt leszakadt közülök. A meglevő husz közül is négy nincs kinyomva, csak a hártyaszalagra erősitett, üres sárga viasz van helyükön; valószinüleg azok, kiknek ide kellett volna pecsétjüket nyomniok, nem hozták magukkal typariumaikat. A sárga viaszon ugyanis semmi nyoma a fészeknek, s igy nem tehető fel, hogy idő folytával hullott volna le nyomtalanul a sárga viaszba öntött finomabb viasz. A többi 16 pecsét erősen megkopva és letöredezve ugyan, de azért még elég jól felismerhető állapotban maradt meg. Csak kettőről kopott le a körirat is, meg az ábrázolás is annyira, hogy ma már felismerhetetlenek.
A pecsétek a felfüggesztés sorrendje szerint a következők.
I. Az első pecsét az országos rendeknek 1445–1452. között használt, ismeretes pecsétje,* piros viaszba nyomva, töredezett állapotban.
Fotografikus képe a Magy. Nemz. Tört. IV. k. 71. 1. és rézmetszetben a Tudománytár, Uj folyam, Értekezések II. k. 167. 1. jelent meg.
De azért igen jól látszik a rostélyozott pecsétmezőben a kettős kereszt, valamint a körirat is.
*
A vésési hibának (regni helyett rengni), – mi azonban Kovachichnak, Knauznak stb. figyelmét elkerülte, – 1445–1452-ig állandó megmaradása bizonyitja, hogy a rendek nyolcz éven át ugyanazt a typariumot használták.
Mióta Knauz Nándor az országos rendeknek, vagy a mint ő nevezi, az országos tanácsnak az 1445–1452. évek alatti szerepéről és történetéről szóló jeles munkáját* megirta, kifejtvén ebben, hogy I. Ulászló halálától a kormányzóválasztásig az országos tanács képezte a középponti hatalmat, és ezen szerepet Hunyadi kormányzósága alatt is megtartotta, azóta ezen kérdésben, melyre azelőtt nem igen tudtak feleletet adni, meglehetős világosan látunk. Csakhogy a Knauz munkájának megjelenése óta az 1445–1452. évek történetére vonatkozó adataink megszaporodtak, úgy, hogy ma már nemcsak a nála még függőben maradt kérdések közül tudunk többre feleletet adni, hanem a dolog lényegére vonatkozó nézetünknek is módosulnia kell.*
Az országos tanács és országgyülések története 1445–1452. Pest, 1859.
Az országos rendek pecsétjének, illetőleg ezen pecséttel ellátott kiadványaiknak diplomatikai és közjogi fontossága eléggé indokolja, hogy e tárgyról kissé részletesebben szólunk, első sorban pedig az országos rendek pecsétjéről, mint a mely kérdés oklevelünk kapcsán közvetlenül érint bennünket.
Az Árpádház kihaltától a Habsburgház trónrajutásáig hazánk történetében többször előfordul az az eset, hogy a királyi trón megürülése vagy a királynak valamiféle akadályoztatása miatt az uralkodó nem gyakorolhatja a legfőbb hatalmat. Ezek közül az esetek körül négyben vannak adataink arra vonatkozólag, hogyan oldja meg a nemzet azt a nagyfontosságu közjogi kérdést, hogy a legfőbb hatalomnak monarchicus egységét megőrizze a nélkül, hogy ezt a legfőbb hatalmat, melyet egész tejességében más, mint az uralkodó nem birhat, egy emberre ruházná. Mária királynénak 1386-iki szlavoniai fogsága, Zsigmond fogva tartásának ideje 1401-ben, az Ulászló halálától V. László trónralépéséig lefolyt nyolcz év és a Mátyás halála utáni trónüresedés ideje őaz a négy eset, melyre adataink vonatkoznak. Az ok, mely e négy esetben analog helyzetet hozott létre, mindannyiszor más és más; az eredmény azonban egy: az uralkodó nem gyakorolhatja a legfőbb hatalmat. A nemzet erős közjogi érzetét
és következetességét bizonyitja, hogy a különböző előidéző okok daczára is mindig egyformának ismerte fel a helyzetet, s mindig egyformán oldotta meg a középponti hatalom gyakorlásának kettősen nehéz kérdését. Mind a négy esetben a rendeknek, vagy a mi azzal egyértelmü, az egész nemzetnek összessége, mint egyetlen jogi személy, lép fel a legfőbb hatalom birtokosa és gyakorlójaként. Igy el van háritva az a veszedelem, hogy a legfőbb hatalom monarchicus egysége csorbát szenvedjen, mert hiszen egy jogi személy gyakorolja azt, és még sincs a főhatalom egy emberre ruházva. És hogy a nemzet összessége most valóban egyetlen jogi személyt képvisel, annak kifejezője az az egy pecsét, melyet a rendek alkalmaznak az összességük nevében kiadott okmányokon s mely épúgy a legfőbb hatalom jelképéül szolgál, a mint annak jelképe a királyi pecsét is.
Ennyit lehet kivetkeztetnünk a négy korszakból reánk maradt adatok egybevetéséből. Arra azonban, hogy a tárgyra vonatkozólag bővebb következtetéseket vonhassunk, gyér számuk és elszigetelt voltuk miatt sem az 1386-iki,* sem az 1490-iki* adatok nem alkalmasak. Kevés adatunk van az országos rendeknek a Zsigmond fogsága alatti szerepére vonatkozólag is,* és a mi a legnagyobb baj, ezek az adatok is mind biráskodási ügyekre vonatkoznak és igy nem világithatják még egész terjedelmében az országos rendek szerepének kérdését.
Pray (Syntagma 64. 1., rajzban X. tábla, fig. 9.) és Kovachich (Vest. Com 251. 1.) szerint az országos rendek Mária 1386. szlavoniai fogsága idején Sigillum regnicolarum Hungarić köriratu pecsétet használtak. Az oklevelet azonban, melyen e pecsét alkalmazva volt, nem ismerjük. Pray is, Kovachich is megelégszenek a pecsét egyszerü megemlitésével.
Országos levéltár, Dl. 19639.
Nagy Imre a Zichy okmánytár, V. k. 254–255. 1. ötöt sorol fel az orsz. rendek 1401-iki kiadványai közül; hatodik az, melyet a zsélyi levéltárból közöl. Ezekhez adva a Hazai okmánytár II. k. 167. 1., a Károlyi család oklevéltára, I. k. 514. 1. és a Toldy Ferencz által az Uj Magyar Múzeum 1860. I. k. 38. 1. közölt okleveleket, az orsz. rendek által 1401-ben kiadott oklevelek közül mindössze kilenczet ismerünk.
Szerencsére másként áll a dolog az 1445–1452. évekre vonatkozólag. Az I. Ulászló halálától V. László trónralépéséig eltelt nyolcz esztendőből száznál többre rug az országos rendek által kiadott és reánk maradt oklevelek száma; maga Knauz vagy negyven ily oklevelet közöl emlitett munkájában, pedig ő az országos rendek okleveleinek csak kisebbik részét ismerte. Perbe idézés; perhalasztás; itélet; eskütétel és bajvivás elrendelése; tiltakozás és birtokba vezetés; adomány; uj és régi kiváltságok és adományok megerősitése; oklevélátirás; hatalmaskodás; főispáni kinevezés; országgyülésre hivás stb. képezik ezen oklevelek tárgyát. Az országos rendek kiadványainak nagyobb része 1445 és 1452 között is biráskodási ügyekre vonatkozik ugyan, de bőven vannak a más természetü ügyekben kiadott oklevelek is, melyek együttvéve az országos rendeket ezen kor legfőbb oklevélkiadó forumaként tüntetik fel hazánkban.
Mindezen oklevelek az országos rendeknek az 1445-iki végzések XV. czikkében rendelt pecsétjével vannak megerősitve. Ennek a pecsétnek azonban háromféle változatát ismerjük.
Az első, a milyen a Hédervári Imre oklevelén is függ, rostélyozott mezőben hármas halmon álló kettős keresztet mutat Sigillum universitatis regni Hungarie körirattal. Átmérője 39 mm. A második pecsét nagysága és ábrázolata teljesen megegyezik az elsőével, csak körirata más: Sigillum prelatorum, baronum et nobilium regni Ungrie. A harmadik pecsétről eddig csak Érdy* és Knauz* után tudtunk annyit, hogy ez a másik kettőnél kisebb, gyürüs pecsét volt, de az Érdy és Knauz által emlitett egy-egy példányon sem az ábrázolás, sem a körirat nem volt kivehető; létezésén kivül mindeddig nem is tudtunk e pecsétről semmit.
Tudománytár, Uj folyam, Értekezések, II. k. 168. 1.
Id. m. 110., illetőleg 173. 1. 521. jegyzet.
Az országos rendeknek ezen harmadik, kisebb pecsétje igen ritka. A Knauz által emlitettel együtt mindössze öt olyan kiadványát ismerjük a rendeknek, a mely ezzel a pecséttel van megerősitve.* Valamennyi rányomott pecsét, s épen 159ezért nagyobbrészt le vannak töredezve. Mégis a sajó-kazai levéltár két és az országos levéltár egy darabjának összevetéséből megállapitható, hogy az ábrázolás a kis pecséten is ugyanaz, mint a két másik pecséten: rostélyozott pecsétmezőben hármas halmon álló kettős kereszt. A körirat pedig a következő:
Ez oklevelek a következők: br. Radvánszky Béla sajó-kazai levéltára fasc. XVIII. nr. 12. U. ott fasc. XVIII. nr. 11. Országos levéltár, diplomatikai osztály 14350. és 27666. számok. Az Érdy által felhozott lenne a hatodik, de erről ő csak annyit mond (i. h.), hogy a másik kettőtől különböző pecsét.
A kerek pecsét átmérője 21 mm.
Nagyfontosságu sphragistikai kérdés, hogy az országos rendek által használt három pecsét között jogilag volt-e különbség, s ha igen, miben állott ez. Mert az bizonyos, hogy a XV. század derekán semmi esetre sem lehet indokolatlan a három különböző pecsét használata. Felvetette a kérdést már Knauz is, de nem tudott rá feleletet adni.
A kis pecsét alkalmazása módjának meghatározása nem nehéz. Az országos rendek ezen pecsétet nem használták kezdettől fogva, hanem csakis oklevéladó forumként való szereplésöknek utolsó három esztendejében. A reánk maradt öt oklevél közül legalább, melyek a kis pecséttel vannak megerősitve, az első* 1450. márczius 28-ikán, az utolsó pedig* 1452. június 24-ikén kelt. Úgy látszik, a rendek csak 1450-ben látták be annak szükségét, hogy a kis alaku oklevelekre nehezebben alkalmazható nagyobbik pecsét mellett egy kisebbiket is használjanak. Arra vonatkozólag pedig, hogy milyen természetü okleveleken alkalmazták ezt a pecsétet, a középkornak e tekintetben követett gyakorlata eleve is sejteti, hogy a kevésbbé ünnepélyes kis pecsétet kisebb fontosságu, főkép peres ügyeknek közbeeső phasisait tárgyazó okleveleken használták. Az emliett öt oklevél közül háromnak tárgya perhalasztás, kettőé pedig birtokbavezetési parancs. Természetesen a pecsét mind az öt oklevélen rányomott, még pedig záró pecsét.
Az Országos levéltár Dl. 14350. sz. darabja.
Knauz id. m. 110. 1.
Nehezebben oldható meg az a kérdés, hogy a nagyobbik pecsétnek, melyet a kis pecsét alkalmazása idején is tovább használnak ünnepélyesebb pecsétként, emliett két változata között miféle különbség volt, vagy hogy mi birta rá a rendeket arra, hogy egyidejüleg két különböző köriratu pecsétet használjanak. E nehézséget pedig az a körülmény okozza, hogy az országos rendek kiadványaikon a pecsétet a legtöbb esetben rányomva alkalmazták és ezek a rányomott pecsétek, akár el voltak látva papirfelzettel, akár nem, idő folytán letöredeztek, úgy, hogy ma már csak az esetek kisebbségében állapitható meg köriratuk; már pedig, mint fentebb emlitettük, a nagyobbik pecsét két változata pusztán csak a köriratban különbözött egymástól. Knauz emlitett munkájában negyven oklevél szövegét közli, s a negyven eset közül csupán kettőben konstatálható, hogy a köriratot meg tudta állapitani. Ezért nem is mert ő a két pecsét közötti különbség s a pecsétek alkalmazási módja kérdésének megoldására vállalkozni.*
Lásd id. m. 15. 1. Nagy kár, hogy ujabb oklevélgyüjteményeink sem tüntetik fel, hogy melyik pecséttel van az oklevél megerősitve, hanem megelégszenek «a rendek ismert pecsétje»-féle kifejezésekkel.
Sajnos, a kérdés tökéletes megoldásának lehetőségéről mi is kénytelenek vagyunk lemondani, de valamivel, azt hiszszük legalább, mégis hozzá tudunk járulni a kérdés tisztázásához.
Az 1445-iki törvény XV. czikke, mely a rendek pecsétjének vésését elrendeli,* csak egy pecsétről szól és megállapitja a pecsétábrázolatot, azonban egyetlen olyan szava sincs, a melyből a köriratra vonatkozólag következtetést vonhatnánk. A törvényben tehát semmiféle utbaigazitást nem találunk, s igy másfelé kell fordulnunk.
Kovachich, Suppl. II. k. 32. 1.
Az első tény, a melyet konstatálnunk kell, az, hogy azon esetek közül, a melyekben az oklevelekben minden kétséget kizárólag a Sigillum universitatis regni Hungarie köriratu pecsétet láthatjuk, – nevezzük rövidség okáért e pecsétet az universitas pecsétjének, – az elsőnek dátuma 1446 junius 15.,* az utolsóé 1452 márczius 15.* A Sigillum prelatorum, baronum et nobilium regni Ungrie köriratu pecsét – nevezzük a rendek pecsétjének – csak két esetben 160fordul elő,* mindkétszer 1446-ból. Ez a két pecsét egyidejü használatát bizonyitja s igy nem tehető fel, hogy az országos rendek előbb az egyik pecsétet használták és csak később, az elsőt félretéve, vésették a másodikat.
A Magyar Nemzeti Muzeum törzslevéltárában.
Országos levéltár, D1. 14534.
Az egyik 1446. julius 30-ikáról Knauznál, id. m. 51. l., a másik 1446. június 21-ikéről, Kovachichnál emlitve, Vestigia 250. 1.
Az ügyek természetét illetőleg, a melyekről a kétféle pecsét alatt kiadott oklevelek szólnak, hogy t. i. biráskodási, vagy egyéb természetüek-e, különbséget nem állapithatunk meg, mert a rendek pecsétje mindkét esetben birói kiadványon fordul ugyan elő, de viszont az universitas pecsétjét 1446-ban ép úgy, mint később is, egyaránt látjuk biráskodási és egyéb természetü ügyekről szóló okleveleken alkalmazva. A kétféle pecsét használatára nézve tehát ebből sem vonhatunk következtetést.
Ezekkel a tényekkel szemben bizonyos támpontot csak a következő adatok nyujthatnak. Az országos rendeknek összesen körülbelül százra tehető, reánk maradt kiadványai közül huszonhat oklevélben minden kétséget kizárólag az universitas pecsétjét ismerjük fel,* s ezek között három oklevél előzi meg keletre nézve azon oklevelet, melyen a rendek pecsétje másodszor fordul elő. A rendek pecsétjének, mint emlitettük, mindössze két előfordulási esetét ismerjük.*
Ezen esetek a következők: 1446. június 15. (Múzeumi törzslevéltár); jun. 20. (Országos levéltár Dl. 24760) június 27. (u. ott 13518.); augusztus 16. (Múzeumi törzslevéltár); szeptember 16. (Országos levéltár D1. 13963.); szeptember 24. (Múzeumi Justh-családi levéltár); november 6. (Országos levéltár D1. 13990.); november 12. (u. ott 13897.); deczember 22. (u. ott 14003.); 1447. február 20. (u. ott 34734.); márczius 31. (Knauznál, 67. 1.); június 26. (Országos levéltár D1. 14098.); szeptember 20. (Hédervári Imre felmentő levele); 1448. január 5. (Muzeumi törzslevéltár); február 20. (Múzeumi Justh-családi levéltár); május 19. (Országos levéltár D1. 13444.); szeptember 2. (3 darab, b. Radvánszky Béla sajó-kazai levéltára, fasc. XVII. 18., 21 és 23. sz.); 1449. márczius 30. Múzeumi Justh családi levéltár); 1450 márczius 20. (Országos levéltár D1. 14348); október 25. (u. ott 14414); 1451 augusztus 31. (rajzzal közölve Tudománytár, uj f., értekez: II. k. 167. 1.); október 27. (Múzeumi Justh családi levéltár); 1452 márczius 15. (Országos levéltár Dl. 14534); a huszonhatodik darabnak évszáma olvashatatlan lévén, csak annyi állapitható meg, hogy 1447 vagy 1451-ben kelt. (Gr. Khuen-Héderváry-levéltár, Hédervári-rész, fasc. III. 21. sz.)
Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy oly oklevél, mely a rendek pecsétjével lett volna megerősitve, egyetlenegy sem jutott kezeink közé, s igy e tekintetben egészen Knauz és Kovachich idézett tudósitására vagyunk utalva.
Ebből már mindenesetre következtethetünk anynyit, hogy az universitas pecsétjét sokkal több esetben alkalmazták 1445 és 1452 között, mint a rendek pecsétjét.
A második tény, mely némi utbaigazitással szolgálhat, az, hogy a rendek pecsétje előfordulásának mindkét esetében* rányomott pecsét, mig az universitas pecsétje függő és rányomott alakban egyként előfordul, még pedig 1446 julius 30-ika előtt, tehát a rendek pecsétjének utolsó ismert előfordulása előtt is.* Ehez csatlakozik egy másik körülmény. Azon ritka esetekben, (mindössze négy ily esetet ismerünk, felsorolásukat lásd alább, a kormányzó pecsétjénél), melyekben a kormányzó pecsétje mellé az országos rendek pecsétje is fel van függesztve, lévén a pecsét természetesen mind a négy esetben függő), mindig az universitas pecsétjét találjuk.
Kovachichnak erre vonatkozó szavai (Vest. 250) nem egészen világosak ugyan, de mégis inkább úgy látszik, hogy rányomott pecsétről beszél.
Igy az 1446 június 15. kelt darabon. (Múzeumi törzslevéltár).
Emlitettük fentebb, hogy az országos rendeknek, mint egyetlen jogi személynek pecsétje a középponti hatalom monarchikus egységét jelképezi, s ezt a jelentőségét Hunyadi kormányzósága alatt is megtartja; épen az a körülmény bizonyitja felfogásunk helyességét, hogy fontos esetekben a kormányzó pecsétje mellett függ az országos rendek pecsétje is. Ha már most a kormányzó pecsétje mellett minden esetben az universitas pecsétjét találjuk, következtetésünk nem lehet más, mint hogy az országos rendek kétféle pecsétje közül az universitas pecsétje nemcsak a gyakrabban előforduló és ünnepélyesebbik volt, hanem épen az universitas pecsétje volt az, a mely a királyi hatalomnak a királyi trón betöltetlensége idején a nemzet összességére, mint egyetlen jogi személyre szállását volt hivatva jelképezni.
Ezt bizonyitja az a körülmény is, hogy az országgyülések végzései is a sigillatio formulájában a «nostrć universitatis sigillum»-ról beszélnek. Az 1445-iki végzések, melyek az ország pecsétjének vésését elrendelik, még igy szólnak: 161«quibus uniuscuiusque sigilla nostra appendi fecimus»* at 1447. országgyülés végzései az előző évi végzéseket átirva, azokról már ezt mondják: «sub nostrć universitatis et magnifici d. Joannis de Hunyad gubernatoris, sigillis nostris feceramus.»* Ugyancsak az 1447. országgyülés a saját végzéseit «sigillo nostrć universitatis» erősiti meg.* Minthogy pedig a végzések protocolluma a végzéseket hozó rendeket «prelati, barones, nobiles et proceres regni Hungarie»-nak nevezi, a «sigillum nostrć universitatis» kifejezést méltán van jogunk az universitas pecsétjére vonatkoztatni.
Kovachich, Suppl. II. 36. Kovachich J. N, a Sylloge I. 107, nem tudjuk, mily alapon, ezt mondja: L. S. universitatis regnicolarum impressi.
Kovachich, Suppl. II. 52. 1. Különös, hogy az eredeti végzések szavai szerint az 1446. évi végzéseket tartalmazó okmány Hunyadi pecsétjével «quo ut vojvoda Transsilvanorum utimur» erősittetett meg. Kovachich, Vestigia 260.
U. ott, II. k. 102. 1.
Mindezek alapján bátran mondhatunk tehát annyit, hogy az universitas pecsétje volt az, mely 1445–1452 között az országos rendeknek legfőbb középponti hatalmát, s ezen hatalomnak egységes voltát jelképezte.
De hát akkor mire való volt a másik pecsét, melyet a rendek pecsétjének neveztünk? A fentebbi megállapitásokra támaszkodva, ha nem is egész határozottsággal, de legalább némi valószinüséggel erre a kérdésre is megadhatjuk a feleletet.
Az országos rendek időről-időre összegyülekezve gyakorolták legfelsőbb hatalmukat. Hogy ezeken a gyüléseken a rendek közül minden esetben hányan és kik vettek részt, ma már nem igen tudjuk megállapitani; csak azt látjuk, hogy ezeket a gyüléseket az országnak igen különböző helyein tartották, minthogy kiadványaik Pestről, Budáról, Váczról, Székesfehérvárról stb. vannak keltezve. Úgy látszik, hogy előfordult az az eset, hogy az universitas pecsétje valami okból* nem lehetett a rendeknél. Véleményünk szerint az ilyen esetek tették szükségessé, hogy a rendek második pecsétet is használjanak, melynek körirata azonban épen megkülönböztetésül, nem egyezett az universitas pecsétjének köriratával. E feltevés magyarázhatná, hogy miért oly ritkán, s akkor sem az igen fontos esetekben használták a második pecsétet. E nézetünknek az is kölcsönöz némi valószinüséget, hogy a gyürüs pecsét nem fordul elő egyidejüleg a rendek pecsétjével, mi arra enged következtetni, hogy később a gyűrüs pecsét vette át a rendek pecsétjének szerepét.
Teleki szerint az 1445. országgyülés által rendelt pecsétet állandóan a nádor felügyelete alatt tartották. (Hunyadiak k. 1. 474.) Ha tudnók, honnan veszi ez adatot Teleki, akkor e körülmény magyarázhatná azt, hogy miért nem volt néha a rendeknél a pecsét.
Lehet, hogy a rendek pecsétjére vonatkozó nézetünk nem egészen helyes és későbbi vizsgálatok másként fogják megoldani a kérdést; jelenleg meg kell elégednünk ezzel a felelettel. Az universitas pecsétjére vonatkozólag azonban azt hiszszük, hogy nem igen tévedtünk.
Az országos rendek pecsétjének kissé részletesebb tárgyalása után térjünk át az oklevelünkön függő többi pecsét megbeszélésére.
II. A második pecsét Hunyadi kormányzónak piros viaszba nyomott pecsétje. A pecsétábrázolás: szárnyas angyaltól tartott pajzsban gyürüt tartó holló, félholdtól kisérve.
Körirata:
s. iohann(is . de . hunyad . reg)ni . ungarie . gubernator . et . c.*
Hunyadi pecsétjét uj rajzban adjuk, minthogy a Pray rajza (Syntagma tab. XII. fig. 5) igen rossz, a Magyar nemzet tört. IV. k. 66. 1. és az országos levéltár pecsétmutatójának VII. tábla 37. sz. közölt rajzok pedig Hunyadinak nem ezen pecsétjét mutatják.
Oklevelünk azok közé a ritka esetek közé tartozik, a melyekben az országos rendeknek 162és a kormányzónak pecsétje együtt fordulnak elő. Mindössze négy ilyen esetről tudunk. Az egyik az 1446-iki országgyülés végzéseit tartalmazó oklevél, a melyet, a végzéseket átiró 1447-iki decretum szavai szerint: «sub nostrć universitatis et magnifici domini Joannis de Hunyad gubernatoris sigillis nostris» adtak ki a rendek.* A második eset, a melyről Knauz is tud,* Hunyadi János kormányzó 1446 junius 27-iki oklevele, a melyben «auctoritate et potestate nobis per universitatem regnicolarum in hac parte concessa» István esztergomi kanonok részére Erzsébet királynénak három oklevelét átirja.* A harmadik a Hédervári Imre felmentő levele. A negyedik pedig ugyancsak Hunyadi kormányzó oklevele 1451-ből, melyben Kassoi Jodokot nemesiti.* Ez utóbbin az orsz. rendek és a kormányzó pecsétje mellett még két pecsét függ. (Az egyik a Széchy Dénesé.)
Kovachich, Suppl. II. 52. 1. Kovachich szerint (u. ott 55. l.) az 1446-iki végzéseknek általa látott példánya csak egy pecséttel volt megerősitve ugyan, de az 1447-iki végzések szavai szerint oly példányoknak is kellett lenniök, melyeken két pecsét függött.
Lásd id. m. 15. 1. Csánki is emliti Turul V. évf. 1. f. 2. 1.
Országos levéltár D1. 13518.
Magyar Nemzeti Múzeum, a Justh család levéltárában.
III. A következő pecsét Széchy Dénes esztergomi érsek ismert pecsétje,* piros viaszba nyomva. A nyolczszögü pecsétmezőben levő paizs a Széchyek kétfejü sasát mutatja. A paizs mögött püspökbot, felette az egyházi méltóságot jelölő kalap, melynek kétoldalt lefüggő zsinórzatán a csomók szabálytalanul vannak elhelyezve 1: 2: 2: 2.) Körirata a következő: Dio. cardinalis. archiepi. Strigo.
L. rajzát a Magyar Nemzet Története, IV. k. 17. 1.
A sorrend szerint IV., V. és VI. számu pecsétek leszakadtak, csak az oklevél hártyáján levő bevágás és a VI. számunál a pecsét felfüggesztésére szolgáló hártyaszalag megmaradt darabja mutatja, hogy egykor itt is pecsétek függtek. Mind a háromnak egyházi méltóságok pecsétjének kellett lenni, s bizonyára ezek között volt a Buondelmontibus János bácsi érsek pecsétje is, ki e méltóságot huszonöt éven át, 1424–1449-ig viselte.
A VII. számu pecsét is csonka. Az eredetileg nyolczszegletü, piros viaszba nyomott pecsétnek csak körülbelül ötöd része maradt meg a hártyaszalagon. A paizskép megmaradt töredékéből a paizsbeli ábrázolást nem lehet megállapitani. Azonban a köriratnak megmaradt része mégis utbaigazit a pecsét tulajdonosára nézve. A töredéken ugyanis a következő betük látszanak: . A pecsét e szerint a Hédervári László egri püspöké volt, kit Hunyadi 1436-ban nevezett ki a várnai csatában szerencsétlen véget ért Rozgonyi Simon helyére. A pápai megerősités azonban még 1447 második felében sem érkezett meg Hédervári László számára, mert oklevelünk még mindig electus-nak mondja őt.*
V. ö. Schmitt, Episcopi Agrienses II. k. 61 s k. 1.
VIII. A következő, ovalis alakú gemmapecsét is piros viaszba van nyomva. A tulajdonos nevét a pecsétet tartó hártyaszalag árulja el, melyre egykorú kézzel van irva: Herczeg Raphael. Innen tudjuk, hogy a pecsét a szecsődi Herczegek közül származó Rafaelé, ki az oklevél kiállításakor boszniai püspök, később kalocsai érsek volt. A gemma jobbra néző, szakálltalan sisakos főt ábrázol.
IX. A Herczeg Rafaelével véget ér az egyházi méltóságok pecsétjeinek sora. A következő pecsét már világi méltóságé, még pedig a Garai László nádoré. Garait épen ezen az 1447-iki második országgyülésen választották nádorrá, s ily oklevelünk megerősitésénél még nem is
használhatta nádori pecsétjét; az oklevélen látható pecsét még macsói bánnak tünteti fel őt. A zöld viaszba nyomott kerek pecsét gyöngysor által összetartott hármas karéj között kerekalju pajzsban a Garai-czimert, a jobbra fordult, hatszor gyürüzött kigyót mutatja. Az egyes karéjokban 163két-két, összesen hat betü látható SL. DG. BM. (Sigillum Ladislai de Gara Bani Machoviensis).
X. A következő, zöld viaszba nyomott pecsét erősen megkopott, úgy hogy rajza is, körirata is csak igen kevéssé látszik. A pecsét mezejében levő pajzs a Pálóczi-czimer nyomait mutatja.
(Koronából kinövő, jobb kezével szakállába markoló alak.) Ebből, valamint a pecsét sorrendjéből, hogy t. i. mindjárt a nádor pecsétje után következik, a körirat olvashatatlan volta daczára is (melyből csak e szó látszik: Sigillum) bátran következtethetjük, hogy ez Pálóczi László országbiró pecsétje. Bizonyossá tesz ebben a M. Nemzeti Múzeum törzslevéltárának 1450-iki oklevele, melyen rányomva és papirfölzettel takarva Pálóczi Lászlónak ugyanezen pecsétjét találjuk.
A XI. és XII. pecsét helyén csak hártyaszalagra erősitett, üres viaszdarabokat találunk, melyeken sem fészeknek, sem annak, hogy ezekre valaha pecsét lett volna nyomva, semmi nyoma nincs. Kik voltak azok, a kiknek ide kellett volna nyomniok pecsétjüket, azt természetesen nem tudjuk megmondani; a sorrend szerint a két erdélyi vajda pecsétje következnék, azonban, mint látni fogjuk, a Pelsőczi Imre pecsétje hátrább, a XVI. helyen van. Némi valószinüséggel mondhatni, hogy a kettő közül az egyik helyen az Ujlaki Miklós pecsétjének kellene lennie, minthogy az ő pecsétjét egyáltalában nem találjuk az oklevélen.
A XIII. és XIV. pecsétek annyira meg vannak rongálva, hogy egészen felismerhetetlenek. A XIII. számún pajzsnak, sisaknak és valami köriratnak nyomait látni. A XIV. pecsét pajzsában levő nyomok kétfejü sast sejtetnek, s ez esetben az oklevélben szereplő Széchy János vagy Széchy Tamás pecsétjének kellene tartanunk e pecsétet. Mindkét pecsét zöld viaszba van nyomva.
A XV. pecsét gróf Frangepán Zsigmond pecsétje, ki oklevelünkben «Sigismundus Groff Segnić, Weglć et Modrussć comes» néven szerepel. A piros viaszba nyomott, kerek pecsét kerekalju, baloldalt kissé bekanyaritott, vágott pajzsot mutat, melynek felső mezejében 6 águ csillag van, alsó mezeje üres, damaszkolás nyomaival. Körirata nincs, csak egy betü van a pajzs felett: A pecsétmező üresen maradt része damaszkolt.
A Siebmacher-féle czimerkönyv magyar részének tanusága szerint is* használták a Frangepánok a XV. század folyamán a szemben ágaskodó oroszlánokat mutató czimer mellett, vagy azzal egyesitve a fent leirt czimert. Frangepán Zsigmondnak ez egyen kivül más pecsétjét nem ismerjük ugyan, de hogy e pecsét csakugyan az övé, azt Frangepán Márton, Veglia, Segnia és Modrus ispánjának 1458-ból való, papirfölzetes pecsétje is bizonyitja, melynek pajzsa a leirt ábrázolással teljesen egyezőt mutat.*
L. a Supplementband-ban. Frangepán György 1511-ben az oroszlános czimert használja. L. Turul. 1887. évf. I. f. 7. 1.
A kérdéses oklevél a Bárczay-család levéltárában van, fons II. fasc. 48. 27. sz. Frangepán Duimo 1152-iki pecsétjén egyesitve használja a két czimert; a pecsét két pajzsot mutat, a jobboldali a vágott, a baloldali az oroszlános czimert ábrázolja. Országos levéltár Dl. 34026.
XVI. Pelsőczi Bebek Imre erdélyi vajdának zöld viaszba nyomott pecsétje. Kerek pecsétmezőben hólyagos, négyes karéj között jobbra dülő pajzsban kettős kereszt; a pajzs felett sisak; sisakdisz a Pelsőczi-czimer növekvő női törzse, feje mellett a két hallal. A köriratból a baloldalon látszik ennyi: *
Fénynyomatu képét 1. az Országos levéltár pecsétmutatójában VI. tábla 26. sz. (A Dl. 13965. sz. okleveléről.)
XVII. Zöld viaszba nyomott pecsét. Tulajdonosa az oklevélben emlitett Pálóczi Simon főlovászmester. A pajzsban a Pálóczi-czimer nyomai, a köriratból pedig a következő betük látszanak:
Ezen pecsét, valamint Pálóczi Lászlónak a X. sz. a. leirt pecsétje fontos adatokat képeznek 164a ruszkai Dobó-czimerrel egyező* Pálóczi-czimerre vonatkozólag. Kár, hogy sem a Pálóczi László, sem a Pálóczi Simon pecsétje nem elég épek arra, hogy a Pálóczi-czimert ezen korai előfordulás alkalmával pontosan megállapithatnók.
L. a Pálóczi-czimerre vonatkozólag a Turul 1887. évf. III. f. 139. 1.
A XVIII. számu pecsét leszakadt, csak a hártyaszalag van meg, melyen a pecsét függött.
XIX. Zöld viaszba nyomott, ovalis pecsét, melynek fele letörött. Azonban a pecsét ábrázolása és körirata mégis lehetővé teszi, hogy tulajdonosát megállapitsuk. A pecsét ugyanis a Pécz-nemzetségből származó Marczaliak czimerét mutatja: jobbra dülő pajzsban jobb haránt pólya; a pajzson sisak; a sisakdisz sasszárny. A pecsét jobboldala letörvén, a köriratból csak ennyi maradt: Emericus de. Mindebből megállapitható, hogy e pecsét Marczali Imre főajtónálló és főasztalnokmester, somogyi és verőczei főispán* pecsétje.
Nagy Iván szerint, VII. k. 291. 1.
A következő három pecsét sphragistikailag igen becses, mert mind a három nagyon ritka; kettő épen unicum, sőt az egyik olyan család tagjáé, melynek czimerét eddig egyáltalában nem ismertük.
A XX. számu, piros viaszba nyomott pecsét egyszerü négyelt pajzsot mutat, plasztikusan kiemelkedő 1. és 4. mezővel. A pajzs felett két betü látszik: I. b.
Hazai heraldikánk és sphragistikánk egyáltalában meglehetősen kevés olyan emléket tud felmutatni, melyen az egyszerü heroldalak tisztán, minden egyéb ábrázolás nélkül fordul elő; különben külföldön is csak a XII. század óta szerepelnek a heroldképek. Oklevelünkön már a harmadik, heroldalakot mutató czimerképes pecsétet látjuk: az első volt a Hédervári Lászlóé (a VII. számu pecsét töredékén a paizsbeli ábrázolat nem látszik ugyan, de kétségtelenül a Héderváriak czölöpeit mutatta), a második a Marczali Imréé (jobb haránt pólya), a harmadik a XX. pecsét négyelt paizsa. E négyelt paizs, mint ismeretes,* a Keled nemzetség czimere, mely az ugyanazon törzsből származó (Pauler, A magyar nemzet története, I. k. 455. jegyzet), Castell grófok czimerével azonos, s mely czimer eddig nálunk csak két pecsétről volt ismeretes: Gilétfi nádor és Kórógyi Vilmos pecsétjéről.*
L. Csoma tanulmányát a nemzetségi czimerekről, 5. 1. (Akad. értek. a tört. tud. kör. XIX. k. 3. l.) és a Siebmacher-féle czimerkönyv magyar részének Supplementk. 75. 1.
U. ott. Kórógyi Vilmos pecsétje 1434-ből az Orsz. levéltár, Dl. 12649.
Az oklevelünkön függő pecsét is a Kórógyi-család egyik tagjáé, azé a Kórógyi Jánosé, a ki az oklevélben is szerepel, s a ki «comes a Castellis»-nek is szokta magát irni.* Hogy a pecsét csakugyan az övé, azt a paizs feletti két betü is bizonyitja. A két betü jelentése ugyanis J(ohannes) B(anus). Kórógyi János t. i. 1440 óta macsói bán volt, s ilyenül emlittetik még 1452-ben is.*
Siebmacher, Suppl. 79. 1.
Nagy Iván, VI. k. 369. 1.
A következő, sorrendben a XXI. pecsét fontosságát az a körülmény adja meg, hogy ennek alapján sikerül a XV. század vége felé kihalt 165Neczpáli-család czimerét megállapitanunk. A zöld viaszba nyomott, kerek pecsét mezeje hólyagos, négyes karéj között jobbra dülő pajzsban kettős keresztet mutat. A paizs felett csőrsisak. A sisakdisz nagyon elmosódott ugyan, de azért még megállapitható, hogy két, kinövőleg ábrázolt, szembe forduló madáralakot mutat. Jobbról-balról sisaktakaró nyomai. A köriratból ennyi látszik:
E pecsét azt bizonyitja, hogy a Neczpáliak a velük egy törzsből származó iktári Bethlenek* czimerével azonos czimert használtak: a két szembenéző, nyakukon közös nyillal átlőtt madáralakot. A paizsban látható kettős kereszt, mint annyi más család czimerébe,* a Neczpáliak czimerébe is kétségtelenül úgy került, hogy a család valamelyik őse országos méltóságának jelvényeként vette azt át az ország czimeréből s az utódok a későbbi századokban is megtartották. Igy jutott a kettős kereszt Pelsőczi Bebek Imrének oklevelünkön függő pecsétjének czimerképébe is.
L. Nagy Iván tudósitását a neczpáli levéltárról, Századok, 1875. évf. és Karácsonyi czikkét a Turul, 1897. évf. 49. s k. 1.
L.. Csoma jeles értekezését az Aba-nemzetség czimeréről, Turul, 1893. évf. 49. 1
A XXII. pecsét piros viaszba van nyomva. A kerek pecsétmező jobbra dülő, csucsos, vágott pajzsot mutat, melynek felső mezejében jobbra lépő madáralak, alsó mezejében pólyák nyomai látszanak; a pajzs felett leveles koronás csőrsisak; sisakdisz a kinövő paizsalak; jobbról-balról sisaktakaró. A köriratból ennyi látszik:
A pecsét kidolgozása igen durva. Tulajdonosa Korbaviai Gergely gróf, ki az oklevél kiállitóinak sorában is szerepel, s ki 1445-ben igy czimezi magát: Comes Corbavić capitaneusque castri Libpcze.*
Nagy Imre a Hazai oklevéltár 409. 1. ismerteti Gergely grófnak az oklevelünkön függővel azonos pecsétjét. A pajzsban látható madáralakot hattyunak mondja, s a pecsét köriratában ezt olvassa: S. Gregorii co. Corbaw.
A Korbaviai Gergely pecsétje egyszersmind az utolsó is az oklevelünkön függő pecsétek sorában, mert a hátralévő három pecsét közül a XXIV. leszakadt, a XXIII. és XXV. pedig, hasonlóan a XI. és XII. számuakhoz, nincs kinyomva.
És ezzel a Hédervári Imre felmentő leveléről szóló ismertetésünk is véget ér. Szólhattunk volna még pár szót a felmentő levelekről általában, s oklevelünknek analogonjairól, de félő, hogy ez már kissé távol esett volna tárgyunktól.
Dr. SZENTPÉTERY IMRE.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages