A SZALÓK NEMZETSÉG. Színes czímerképpel.

Teljes szövegű keresés

153A SZALÓK NEMZETSÉG.
Színes czímerképpel.
Béla király névtelen jegyzője, a magyarok tetteiről szóló krónikájában hosszasan elbeszéli, miként hóditották meg eleink a magyar föld legszebb részét, Pannoniát.
Az országnak a Dunáig terjedő fele már el volt foglalva, csak a bihari vezér, Mén-Marót állott ellent, hiába szólitotta fel megadásra Árpád, követei Öcsöh (Usubu) és Velek által. A magyarok uj hazájukban kezdték magukat othonosan érezni. Árpád megtelepedett Csepel szigetén, a mely a vezér s előkelői családjának elegendő biztosságot nyujtott s kezdé az országot szétosztani vitézei között. Ám azért a honfoglalás műve még nem volt befejezve. A nagy folyó tulsó partjáról át látszottak Atilla király félig rombadőlt városának falai s a foglalókat csábitotta a városokban gazdag, lakókban bővelkedő Dunántúl. Meg hányván-vetvén a dolgot, Árpád és vitézei elhatározták, hogy Pannoniát is magukévá teszik. Átkeltek a Dunán, birtokukba vették az őrségétől elhagyott Atilla-városát, a hol húsz napig maradának. Aztán tovább mentek Százhalomig. Itt Árpád a fősereggel tábort ütött, két kisebb hadosztályt pedig kiküldött a foglalásra. Az egyik Ete és Bajta vezérlete alatt a Duna mentén Baranyának indult; a másik, a melynek Öcsöb, a Szalók (Zoloku) atyja és Eőcse parancsoltak, Veszprém városának vette útját. Négy nap alatt Veszprém alá jutának s körülzárták. Másfél hétig tartott az ostrom, mig végre a magyarok a vár urai lettek; a római katonák egy része az ostromlók fegyverei alatt veszett el; a többi pedig megfutott a német határ felé. Öcsöb és Eőcse egész a határig üldözték őket; azután visszafordultak, bevették Vasvárt, majd Tihanyt, a honnan Veszprémbe tértek meg.
A mint Árpád a hozzá küldött követektől két vezére győzelmét; megértette maga is megindult a fősereggel s keresztül-kasul járván a tartományt, azt egészen hatalma alá hajtotta.
Pannonia elfoglalása után már csak Mén-Marót földjének meghóditása volt hátra. Árpád és vezérei a bihari fejedelem ellen erős sereget küldtek, a melynek fejévé a dunántuli hadjárat főintézőjét, Öcsöböt és a vele egykor Mén-Marótnál követségben járt Veleket, «Árpád vezér legnemesebb vitézeit» tették, mint a kik az elfoglalandó földet legjobban ismerték. A vállalat békeségesen végződött. A magyarok győzedelmesen nyomultak előre, mire a megfélemedett. Mén Marót sietve követeket küldött Árpádhoz és békéért könyörgött. Árpád szivesen hajlott a békére, annál is inkább, mert megtudta, hogy Mén-Marótnak fiához, Zsoltához illő leánya van, az öreg fejedelem egyetlen gyermeke, a kivel, ha Zsolta nejévé teszi, az egész bihari föld örökségképen Árpád fiára száll, Parancsot küldött tehát Öcsöbhöz és Velekhez, hagyják abba az ellenségeskedést. A hóditókból leánykérők váltak; a két vezér lakodalmat ült s elvevén Zsoltának a fejedelmi leánykát, «nagy tisztességgel és örömmel visszatérének Árpád vezérhez».
154Ocsöb hüséges szolgálatai nem maradhattak jutalom nélkül. A fejedelem az általa elfoglalt Veszprémet, minden tartozandóságával egyetemben neki adományozta.
Kétségen felül áll, hogy a Névtelen elbeszélése a maga egészében mese. A honfoglalás nem nehány rövidke hónap munkája, volt, s bizonynyal nem ment olyan könnyü szerrel, mint a XII. század naiv krónikása hitte. Pannonia hatalmas terület, a melyet pár hét alatt bejárni sem lehet, nem hogy meghóditani lehetne. Mindezek daczára nem lehet Anonymust minden hitelességétől megfosztani. A művének alapjául szolgáló hagyomány, ha magukat az eseményeket el is torzitotta, bizonynyal hűen megőrizte a szereplő személyek neveit. A földrajzi adatok sok tekintetben megerősitik a krónikás szavahihetőségét. Az itt elmondott néhány epizód szereplőinek nevei maig fenmaradtak mint helységek, puszták, földterületek elnevezései és pedig ép a krónikairó által működésük főszinteréül kijelölt területen.
Ete nevét a hasonnevü, már az Árpádkorban fenálló veszprémmegyei község őrizte meg, Bajta vagy Vajta nevü helyet Fejérmegye déli szélén találunk; Velek vagy Veleg ugyanitt van, közel a veszprémi határhoz. Eőcse nevét vagy a veszprémmegyei Ősi őrzi, (a falu lakói közt ma is el van terjedve a hagyomány, hogy a község egykor Őse vezéré volt), vagy – s ez valószinübb – a Zalamegyében levő Őcse (Euche, Ewche), a melyet mára XIII. század elején emlegetnek az oklevelek. Öcsöb emlékét talán a Veszprémben, a Bakony szélén fekvő Ocs tartotta fenn; ettől pedig nem messze áll Öcsöb fiára Szalókra utalva Nemes- és Pór-Szalók, a Marczal folyó és a Halyagos patak közén, a melyet az Árpádkorban Szalók földjének neveztek.
Arra nézve, hogy a fentebb elbeszélt honfoglalási események hősei csakugyan háromszáz évvel a Névtelen előtt éltek, semmiféle bizonyitékunk nincs, hanem azt kétségtelenül állithatjuk, hogy jóval Anonymus előtt kellett élni azon Szalóknak, a kitől az ő korában egy messze szétágazott nemzetség származtatta magát, a mely nemzetségnek főbirtokát Szalók-földe képezte.
E nemzetségnek első okleveles emlékezete épen Anonymus idejéből maradt fenn. 1183-ban történt, hogy Péter spalatói érsek, mint a Pécs melletti Szent-Háromság monostor pártfogója és Balya (Baya) «de genere Zalok», mint az okuri* Mindenszentekről nevezett zárda kegyura III. Béla királyhoz járultak s arra kérték az uralkodót, erősitse meg a két monostort azon Temes* nevü puszta birtokában, a melyet azoknak Szák* nemzetségéből való Pál hagyományozott. A király készségesen teljesiti a méltányos kérelmet s a hagyományozásról oklevelet állit ki, a melyben a birtok határai is elsoroltatnak.*
A Monasterium Omnium Sanctorum de (vagy iuxta) Okur, Baranyában van. Czinár még helyét sem ismerte. A kereszteseké volt s a XIII. században hiteles hely gyanánt is szerepelt. Egy a XIII. század derekáról való keltezetlen perhalasztó levél szerint (Hazai okmánytár VI. k. 162. l.) bizonyos perben a választott birák közt szerepel az okuri keresztesek egy embere is.
Az átiró oklevélben valószinüleg hibásan áll Temes Teutes helyett, a mint az egy későbbi oklevélből kitünik.
Az oklevélben Paulo de genere Chaak áll, hanem Wertner Mór minden kétséget kizárólag megállapitotta, hogy ezen Pál nem a Csák, hanem a Szák (szerinte Száty) nemzetség őse volt. (Turul, XVIII, évf, 162. l.)
III. Béla oklevelének 1363. évi átirata a Szalóky család levéltárában van. Innen közöltetett a Hazai okmánytárban I. k. 1. l.
Az oklevél csupán Balyát mondja a Szalók nemzetségből valónak, hanem a későbbi adatokból kiviláglik, hogy Péter érsek is ennek a genusnak volt tagja. Hogy ezt megállapithassuk, másfél századdal kell előre mennünk. 1346. április hó 4-ikén a pécsi káptalan előtt a Szalók nemzetség egyik tagja, Balai Henrik fia János, mint a Pécs melletti Szent-Háromság és az Okur melletti Mindenszentek monostorának egyik kegyura, a maga és rokona, a szintén Szalók genusabeli Kába Miklós nevében kijelentette, hogy azt a Tőtős (Teuteus) másként Szent-egyed nevü birtokot, a melyet a két monostornak egykor Szák nemzetségebeli Nagylábú Pál adott volt, ezen Pál utódjának, Szent-Györgyi Szopa Miklósnak «ob sincere proximitatis dilectionem» visszaadja.* A Szent-Háromság zárda kegyurasága tehát a XIV. században a Szalók nemzetségnél volt, a miből azt kell következtetnünk, hogy a monostor XII. századi patronusa, Péter spalatói érsek is ennek a genusnak volt tagja, annál is inkább, mert ugyanazon oklevélben teljesen hasonló ügyben a Szalók 155nemzetségbeli Bolyával együtt szerepel. Feltünő az is, hogy Nagylábú Pál osztatlanul hagy egy pusztát két monostorra s ezt a királyi jóváhagyáskor sem osztják fel a két zárda között; a miből világos, hogy a kettő közt valami szorosabb kapcsolatnak kellett lenni.
Anjoukori okmtár, VI. k. 482. l.
Péter érsekről sürün emlékeznek az okmánytárak, de nemzetségét soha sem emlitik. Ellenben egy 1180-ban kelt oklevél* megnevezi atyját Chitlent, a kit ezek szerint a Szalók nemzetség első ismert tagjának tekinthetünk.
Árpádkori uj okmtár, VI. k., 14o. l.
Chitlen fia Péterről elég legyen megemlitenünk, hogy 1179-től 1198-ig ült az érseki széken; 1185-ben tartományi zsinatot tartott Spalatóban és 1191-ben érsekségét III. Kelemen pápa pártfogása alá helyezte.*
Kukuljevič, Jura Regni Croatić, Pars I. 32. l. – Árpádkori uj okmtár, VI. k. 179., 189–192. l. – Fejér, Codex diplomaticus, II. r. 296 l.
Balyáról, a kit későbbi oklevelek Balyad (Balad) és Balyak (Balach) néven is emlegetnek, a már emlitetteken kivül semmit sem tudunk. Azonban lehet, hogy ő róla van szó a veszprémi káptalan úgynevezett «alapitó-levelében», a mely bár Sz. István neve alatt kelt, valójában csak a XIII. század elején készült, a hol a következő pont is előfordul «habet ecclesia … terram … ex gracia Bala ad unum aratrum … sufficientem …»* Miután az oklevél vagy összeirás a veszprémi egyház birtokait úgy, a mint azok körülbelül a tatárjárás idején voltak, állapitja meg, sok valószinüséggel bir, hogy a benne emlitett Bala azonos a Szalók nembeli Balyával.
Fejér, Codex diplomaticus, VI. r., 2. k. 353. l.
Balya ivadékait csak a XIV. század elejéig birjuk levezetni. Két fia volt, Cseker és Mihály. Az első csupán egy Zalamegye nemesei által 1232-ben kiadott oklevélben szerepel mint tanu;* a másodiknak nevét egy birtokper kapcsán sürün emlegetik az oklevelek.
Árpádkori uj okmtár, IX. k., 250. l.
Mihály 1130 táján a nagy-berényi királynői szolganépektől egy Kinos-Berény község határában fekvő pusztát vásárolt. A puszta nem sokáig volt birtokában; 1232-ben, mint állítólag öröklött birtokát eladta a veszprémi káptalannak.* Alig volt ez a vásár megkötve, már is felbontotta Mihály úr, még pedig a nagy-berényiek kértére, a kik rávették, adja el nekik a tőlük vásárolt földet, oly módon, mintha az neki ősi tulajdonát képezné és az előtt soha sem lett volna a berényieké. Hogy miért kellett ezt a különös ügyletet kötni, több mint ötven év mulva, Mihály halála után sült ki, a mikor Erzsébet királyné az egész Nagy-Berényt a veszprémi káptalannak adományozta. Ekkor ugyanis a berényi népek tiltakoztak az ellen, hogy a káptalan az ő kinos-berényi földjeikre is rátegye a kezét, miután ők azt saját pénzükön Balyád fia Mihálytól vásárolták. A káptalan eleinte nem tudott felelni a látszólag jogos tiltakozásra, annál kevésbbé, mert az az oklevél, a mellyel egykor Mihály úr a kinos-berényi birtokot eladta, nem volt kezében; akkor pusztult el, a mikor Péter nádor. 1276-ban felprédálta a veszprémi egyházat. Hanem azután rájöttek, hogy az oklevelet a székesfejérvári káptalan adta ki és 1281-ben IV. László király parancsa alapján* megszerezték a hiteles párból az átiratát* s fölvették a pert. Az ügy jó sokáig huzódott, csak 1294-ben hozta meg benne az itéletet Márton alországbiró. Bebizonyosodott, hogy a nagy-berényieknek nem volt joguk a kinos-berényi pusztát eladni, miután az soha sem volt az övék, hanem a királynéé, a kinek a földeiből hasitották ki; az egész adás-vevés azért történt, hogy a pusztát a berényiek megkaparinthassák. Az alországbiró az egész ügyletet semmisnek nyilvánitotta s a pusztát a veszprémi káptalannak itélte.* Az itéletet egy évvel később III. Endre király is megerősitette.*
Hazai okmtár, IV. k. 13. l.
Árpádkori uj okmtár, IX. k. 299. l.
U. ott, IX. k. 311. l.
U. ott, V. k. 106. l.
U. ott, V. k. 118. l.
Mihály magas kort ért; harmincz évvel a nagyberényiekkel kötött vásár után még találkozunk vele. 1263-ban a veszprémi káptalan előtt fiainak, Eleknek és Pálnak hozzájárulásával kijelenti, hogy Apáti nevü birtokát vejének, comes Laurencius Vicisnek és ennél levő leányának adományozta.* A birtok a Dunántúl alsó szélén, a Mura folyó mentén feküdt, határai között Palat generácziójának földei is emlittetnek, a melyek alatt aligha nem 156Mihály atyjának Balyadnak, illetve örököseinek birtokait kell értenünk.
U. ott, VIII. k. 75. l.
Mihály fiairól többé nincs szó az oklevelekben. Elekről legalább annyit tudunk, hogy 1279-ben már nem élt; ez évben özvegye Tholomeus fia Farkas leánya Katalin fiával Jánossal a veszprémi káptalan előtt adándi (somogymegyei) öröklött birtokát Tarvaji Péter mesternek eladta.*
Árpádkori uj okmtár, XII. k. 274. l.
Jánosnak egy fia volt, Dénes, a ki 1308-ban mint a zalamegyei Barrabáshida részbirtokosa, társaival, Jörle nemzetségbeli Pilgrimmel és Corrad fia Istvánnal az egész Barrabáshidát eladta Pósa comes fiainak, Jánosnak és Márknak tizennyolcz márkáért.*
Zalamegyei oklevéltár, I. k. 129. l.
Dénes utódait nem ismerjük; valószinü, hogy Balya ága nem halt ki benne s a Szalók nemzetség azon része, a mely magát később Balainak (Balyainak) nevezte, az ő ősapjától vette eredetét.
Balya genealogiája az eddig ismert adatok alapján igy következik:
Comes Baya v. Balad de genere Zalok 1183; Comes Michael 1232, 1263; Cheker 1232; Alexius 1263 ~ Catherina filia Farkasii; Paulus 1263; N. (Filia) 1263 ~ Comes Laurentius Vicis; Johannes 1279; Dionysius 1308
A tatárjárást megelőző időkből még egy Szalók nembeli férfiuról történik emlités. 1214-ben II. Endre király Edelics földjét kivette a szaladi vár hatósága alól s Miska comesnek adományozta.* Az uj birtokost tulajdonába a király megbizásából Szalók nemzetségéből való Henrik comes igtatta be.
Árpádkori uj okmtár, VI. k. 367. l.
Henrik comesről ennél a sovány adatnál többet nem tudunk. Hanem annyit elárulnak a későbbi oklevelek, hogy a nemzetség törzs birtoka, a mely nevét a genus ősapjától vette, a veszprémmegyei Szalók-földe az ő birtokát képezte, s igy feltehetjük, hogy Henrik comes képviselte a XIII. század elején a Szalók nemzetség legidősebb s talán legtekintélyesebb ágát.
Henriknek két fiát ismerjük comes Onthot és comes Heimet, a kik az atyjuktól öröklött Szalók-földjét osztatlanul birták. Onthnak egy fia volt, a kit hasonlókép Onthnak hivtak; Heimnek három, ifjabb Hiem, Péter és Pál. Ezek az öröklött birtokon 1271-ben a veszprémi káptalan előtt osztoztak meg. Szalók-földje déli része a hozzá tartozó kuriával és a Halyagoson levő malommal Onthnak, az északi rész pedig a három Heim-fiunak jutott. Hasonlókép osztották fel Várad nevü erdejöket is, a mely nem függött össze a birtokkal.*
Az eredeti osztálylevél a Szalóky család levéltárában van. Kiadva: Hazai okmtár, I. k. 51. l.
Heim fiai kevés napok multán újból megjelentek a veszprémi káptalan előtt s elosztották a maguk örökségét.* A tekintélyes birtokból ifjabb Heim Szalók-földje azon részét kapta, a melyen a nemzetségnek Szent-Mártonról nevezett egyháza állott,* továbbá Szup erdőt, a Pongorácz puszta kisebbik felét, Tikolfölde és Várad felét és egy fordulónyi földet némi erdővel Kutuson. Péternek jutott Ujlak-föld a Halyagos mellett, Pongorácz nagyobbik fele és az egész Témapuszta; Pálnak pedig Szalók megfelelő része és az egész Bihar-puszta.
Az erről szóló oklevél a Szalóky család levéltárában 1275-iki átiratban van meg. Ezt az átiratot a veszprémi káptalan Heym mester kérésére adta ki, új pecsétje alatt, a melyet az előző években elveszettek helyett a király engedélyéből vésetett. Az első oklevél megjelent a Hazai okmtárban, I. k. 53. l.: az átiró u. ott, I. k. 69. l.
Ezen egyház falai a mint a későbbi iratokból, határjárásokból, stb. kitünik, még a XVIII. században fennállottak. Korabinszky 1786-ban megjelent Producten-Lexiconában is meg van emlitve a templom, ezen szavakkal: Nemes Szalók 3/4 Meilen von Papa WSWlich. Hier befindet sich eine alte Wüsste Kirche und ist der Stammort der Herren von Szalóky. A kegyeletlen utódok gazdasági épületeket emeltek az ősi egyház köveiből, a melynek ma már nyomát sem lehet fellelni.
Az osztálylevélnek kiváló érdekességü pontja az, a mely a szalókföldi vásárról emlékezik meg. «Azon vásárnak hasznát és jövedelmét – olvassuk – a melyet Szalókon a Pál földén szabad és szokás tartana, mindhárman közösen és egyenlő részben birják.».
Ez az osztálylevél érdekes világot vet községeink keletkezésére. Szalók-földje hatalmas terület 157volt, melyen ma öt falu áll; község azonban még 1271-ben nem volt rajta. Központját a templom képezte s e körül kezd tömörülni a lakosság. Már a telepnek vásárja is van; patakján dolgozik a malom; négy földesur lakóhelye, kik közül az egyiknek kuriája, kőháza van. Bizonyos, hogy számos szolga s jobbágy lakik rajta. Hogy a templom körül valódi község képződjön, csak idő kérdése; mihelyt a lakók száma növekszik, kialakúl a falu. Ez be is következik a következő nemzedék alatt, a mikor a birtok tizennégy földesurra száll, a kik családjaikkal, szolganépeikkel már elegen vannak ahoz, hogy községet alkossanak. 1307-ben már villa Zolouk-ról beszélnek az oklevelek.
Henrik comes fiai jó szerzők lehettek; az ősi birtokon kivül mindkettőnek voltak egyéb földjei is. Onth comesnek Eszenyben volt birtoka, közel Szalókföldjéhez s rajta kuriája állott. E birtokot Onth Kunmati Csépán comessel együtt a királyi szolganépektől vásárolta, de utólag megszerezte rá a királyi adományt is. Fia, ifjabb Onth 1274-ben osztozott meg rajta Csépán fiaival, Lőrinczczel és Jánossal a székesfejérvári káptalan előtt; az osztálylevél mutatja, hogy a birtok a tekintélyesebbek közé tartozott.* Idősebb Heim szerzeményeiről nincsenek pontosabb adataink, de valószinü, hogy a fiai által öröklött birtokul emlitett Kutas és Hosszútóti nem tartoztak a nemzetség ősi javaihoz.
Árpádkori új okmtár, IX. k. 136. l.
Az 1271-ben osztozkodó Szalók-ivadékok mindenike családot alapitott. II. Onthnak két fia volt, Miklós és Domokos, a kiknek leszármazóit nem ismerjük. Ifjabb Heym mester három fiut hagyott hátra, Domokost, Jánost és Lászlót; Péter négyet, Dénest, Istvánt, Petőt és Bekét; Pálnak pedig öt gyermeke maradt, Bertalan, János, Pál, Miklós és László.
Mielőtt ezeknek a nemzedékét tovább vezetnők, meg kell emlékeznünk a Szalók-nemzetségnek egy messze elszakadt ágáról.
A XIII. század dereka óta nemcsak a Dunántul, hanem az ország északi részén, a Tisza felső folyása mentén, Hevesben, Eger környékén is találkozunk Szalók nemzetségebeliekkel.
A Szalók név, mint község vagy birtok neve Hevesben már előbb is szerepel. Ha hinni lehet a szásztyi apátság 1065–66 táján kelt alapitólevelének,* Szalók község már ez időben létezett Eger környékén; az oklevélben ott, a hol az apátság birtokairak határai felsoroltatnak, olvassuk ezt a pontot: a határ …. »cadit ad magnam viam Zoloch …». A Szalók helynév azonban sokkal gyakoribb az országban,* mintsem hogy ebből valami következtetést vonhatnánk, ha nem tenné különösen nevezetessé ezt a Szalókot az a körülmény, hogy XIII. századi birtokosai magukat Szalók nemzetségebelieknek nevezik.
Árpádkori új okmtár, I. k. 24. l.
Még ma is nem kevesebb mint kilencz Szalók nevü község van Magyarországon. Ezek: Szalók Zemplénmegyében, Alsó Szalók (Nizni Slawkow) Sárosban, Felső-, Nagy- és Kis-Szalók (Schlagendorf) Szepesben, Nemes- és Pór-Szalók Veszprémben, Eger-Szalók Hevesben és Tisza-Szalók Szolnokmegyében. A középkorban azonban jóval több ilyen nevü hely létezett; például Hevesben a már emlitetteken kivül volt Terzse-Szalók és Abád-Szalók, Gömörben Szalók vagy Szalókháza, Szabolcsban Szalók Sámson, stb.
Birtokosairól legelőször 1248-ból van okleveles nyom,* a mely évben Péter egri kanonok szalóki birtokát László borsodi főesperesnek és rokonának Tekónak eladja. Az eladáshoz hozzájárulnak a szomszédok és a rokonok is, kik közül Szalóki Pós-fia Ádám, ennek rokonai Akhiles és Pál, valamint «ex alia stirpe» Simon és János emlittetnek, a kik valamennyien patronusai a szalóki egyháznak. Emlitve van még bizonyos 158Becseneg, a kiről alább lesz szó. Ezek azonban még nem neveztetnek Szalóknembelieknek.
A Szalók nemzetség tiszamenti ágával először Kandra Kabos foglalkozott Adatok az egri egyházmegye történelméhez czimü vállalatának első kötetében (Eger, 1885) Az eger-szalóki plébánia történeti vázlata feliratu czikkben. Kandrának a nemzetségre vonatkozó, számos eddig kiadatlan oklevél állott rendelkezésére az egri káptalan gazdag levéltárából, ezeket azonban csak kivonatosan ismerteti. E kivonatai annyira zavarosak, hogy belőllük a szereplő személyek hovatartozandóságát s összeköttetéseit lehetetlen kihámozni. Kandra adatai nyomán beszél az első Eger-Szalókiakról Széll Farkas is (A Nagybessenyői Bessenyei-család története. Budapest, 1890. 2–5. lap), azonban nem kisérlette meg a csupán Kandra kivonatai révén ismert Szalókiak csoportositását. Utánna Wertner Mór használta fel az egri oklevelek regestáit.
(A magyar nemzetségek a XIV század közepéig. II. kötet, Temesvár, 1892.) s egy nehány részben téves leszármazási töredéket állitott össze belőlük. Az egri okleveleket nem volt alkalmam látni s igy á tisza-menti Szalók ivadékok régibb genealogiájának tisztázásáról le kellett mondanom.
A de genere Szalók megjelölése először 1261-ben fordul elő, a mikor az egri káptalan előtt Becseneg és fia Velprét rokonaik, Bencs és Bencsen (?) nevében is kocsi birtokukat eladják a Szalók nemzetségéből való Pálnak és Akhilesnek.* Semmi kétség, hogy ez a Pál és Akhiles azonos a fentebbiekkel; a miből következik, hogy az 1248-iki oklevélben felsorolt vérrokonaik is mind Szalók nemzetségbeliek.
Kandra i. m., 42. l.
A későbbi adatok beigazolják, hogy e Szalók ivadékok még XIV. században is tudatával birtak annak, hogy a dunántúliakkal közös ősapjuk volt. Ez utóbbiak pedig készségesen elismerik az atyafiságot, sőt, a mi több s döntő bizonyitékul szolgál, a hozzájuk fordulót birtokukból is részeltetik.
Mikor szakadtak el a tiszavidéki Szalók nembeliek a dunántuliaktól? Erre a kérdésre csak hozzávetőleg felelhetünk. Az a körülmény, hogy a tiszavidékiek a XIII. század óta a törzsbirtokra, Szalók-földére semmi igényt nem tartanak, oda mutat, hogy az elválásnak igen korai időben kellett történnie. Ha feltesszük – s ez nem nélkülözi a valószinüséget – hogy Eger-Szalókot is a nemzetség őse után nevezték el s elfogadjuk a szásztyi alapitólevél adatát, úgy a két ág elszakadásának még a XI. században meg kellett történnie. Idővel a törzs két hajtása között a kapcsolat meglazulhatott, az összetartozás szinte feledésbe merült, mig aztán a XIII. században, a mikor a nemzetségek széttagolódása, családokra oszlása országszerte megtörtént, rövid időre ujra feléledt.
Az Eger melletti Szalókon megtelepedett Szalók nembeliek is bocsátottak ki magukból egy rajt, a mely az ősi falutól délre a Tisza partján keresett s talált magának uj birtokot, a melyet ismét Szalóknak nevezett el, az ősapa emlékére. Hogy azután a két helységet megkülönbüztethessék, az elsőt Eger- a másodikat Tisza-Szalóknak kezdték hivni.
A XIII. század második felében Tisza-Szalók határos volt a hatalmas Tomaj (Thomoy) nemzetség birtokaival. A földeken még csak meg tudtak osztozni a Szalók-ivadékok szomszédaikkal, hanem a Tisza folyó birtoklása miatt folytonos volt közöttük az ellenségeskedés. A birtokos felek halászai közt sokszor támadt összeütközés, uraik pedig a törvény előtt kereskedtek egymás ellen. A tiltakozások egymást érték, kivált mióta a Tomaj nemzetségbeli Privard fia János, nyilván a Szalókiak boszantására, az ezek birtoka felől eső parton egy haltartót ásatott, a miért Szalóki Domokos viszont perbe idéztette az egész Tomaj nemzetséget.
Mielőtt azonban nagyobb baj támadhatott volna a határvillongásból, a két genus tagjai meggondolták, hogy az ellenségeskedés jóra nem vezethet és 1270 május havában Lampért egri püspök előtt kiegyeztek. Elhatározták, hogy a Tiszának a két nemzetség birtoka közt folyó darabja felében a Tomaj, felében a Szalók nemzetségé legyen, az a haltartó pedig, a melyet János ásatott, a Szalókiakra szálljon, de ezek viszont a munka dijában egy ezüst márkát fizetnek neki.*
Hazai okmtár, VI. k. 171. l.
Ezt az egyezséget az egész Szalók nemzetség nevében Martonos fia László kötötte meg a szomszédokkal, ez időben a legtekintélyesebb tagja a tisza-szalóki ágnak.
Az egyezségről szóló oklevelet még ugyanezen évben az egri káptalan irta át. Az átirásnál a Tomaj nemzetségből Privárd fiai Privárd és János voltak jelen, úgy is, mint László fia Ompod vérrokonuknak, valamint egész nemzetségüknek képviselői; a Szalók nemzetség képviseletében pedig Martonos fiai László és Márk, továbbá András fia Domokos, ez utóbbi testvérei, Pál és Tamás helyettesse gyanánt is.*
Hazai okmtár, I. k. 178. l.
Andrásról és Martorosról puszta nevükön kivül semmit sem tudunk. Utódaik közt végbement osztozások azt mutatják, hogy testvérek voltak.
András három fia közül csupán Domokosnak egy fiát, Miklós comest ismerjük, a ki magát Szalókinak és Kelecseninek* nevezte. Miklós 1337-ben az egri káptalan előtt szerepelt, a midőn másodunokatestvére Martonos unokája Lóránd egy tőle kapott birtokért másikkal kárpótolta. 159Miután erről a cseréről alább még szólunk, itt elegendőnek tartottuk egyszerüen megemliteni. Még egyszer találkozunk vele 1345-ben, a midőn tiltakozik István mester királyi jegyzőnek Szilfaegyházba való beigtatása ellen.* Egyetlen fia maradt, Domokos «az irástudó» (literatus) Domokos ur rosszul használta fel tudományát az oklevelek arról tesznek tanuságot, hogy folytonosan pörölt rokonaival és szomszédaival. 1368-ban az egri káptalan előtt a már emlitett Lóránd fia András ellen tiltakozik, a ki, ha igaz, sok kárt tett neki. Először is azt a birtokot, a melyet az utódok nélkül elhunyt Raklyos fia Tamástól, a ki az ő nemzetségükből való volt, közösen örököltek, megkérdezése nélkül zálogba tette Losonczi István bán fia Dénesnél; azután bizonyos egerszalóki és tiszaszalóki földeket, a melyek részben Domokost is illették, eladott Kömpe Miklósnak.*
Kelecsen nagy Kerecsen Hevesmegyében, Eger-Szalók közelében fekszik. Hihetőleg még Domokos nagyatyja András szerzett itt nagyobb birtokot.
Anjoukori okmtár. IV. k. 551. l.
Zichy okmtár, III. k. 354. l.
1372-ben bizonyos Ilona asszony, Bódi Kilián neje perelte valami száz forintot tevő birságért;* viszont ő Egri Teksze fiai ellen készült pert támasztani, a kik Szalókon és Honyon leánynegyedre tartottak számot. Ugyanezen évben erőszakos természete egy rokonával is viszályba sodorta. Szalóki Kába Demeter fia Miklósnak hasonnevü fia, a Szalók nemzetségnek egyik alább ismertetendő ágából, maga is egerszalóki compossessor egyik jobbágyát, Erdős Istvánt kiküldte, hogy vágjon egy szekérre való fát a birtokához tartozó erdőn s aztán vigye be Egerbe eladni. A jobbágy kimenvén az erdőre, levágta a szükséges fákat, s megrakott szekerével utnak eredt. Hogy-hogy nem, Domokos urnak is arra volt dolga s meglátta a fát vivő szekeret. Valami régibb keletü harag, ellenséges indulat lehetett benne Kába Miklós iránt, különben nem ragadtatta volna magát arra, hogy előrohanván, megállitsa a jobbágyot s ráfogva, hogy a tilosból lopott fát visz, elvegye fejszéjét s még valami holmiját. Miklós úr sem hagyta a dolgot ennyiben. A mint hirét vette az esetnek, futott a vármegyére és a megyei biróság elé idéztette rokonát, a mert rajta ezt a szégyent s gyalázatot tette. Domokos sejtette, hogy a dologból baj lessz; még a törvénynap előtt átrándult Visegrádra s a király elé terjesztette ügyét. Erről azonban senki sem tudott és Domokos urnak volt rá gondja, hogy ne is tudjon: Elérkezvén a tárgyalás napja, megjelent a biróság előtt. Nem tagadta a terhére rótt cselekményt; igaz, megzálogolta Erdős Istvánt, hanem volt rá oka, a jobbágy az ő tulajdon erdejéből vitte a fát, tolvajmódra, titkon; abból az erdőből, a mely el sincs határolva a Miklósétól, a kinek szalóki földje nem is őstől maradt örökség, mint az övé, hanem csak szerzemény. Nyilván való volt, hogy az indulat szól belőle, mert honnan tudhatta, hogy a favágó ember tilosban járt, mikor maga jelentette ki, hogy erdeik még nincsenek elhatárolva? A Miklós akvizitor voltára való czélzás sem alapulhatott egészen az igazságon, ha a Szalók nemzetségéből való származását senki sem vonta kétségbe. A biróság nem is vette készpénznek a védekezést s felszólította, tegye le az esküt vallomására. Ekkor tünt ki, miért járt Domokos ur Visegrádon. Az esküt egyszerüen megtagadta, hanem e helyett felmutatta a király parancsát, a melyben meghagyatik Hevesujvármegye ispánjainak és szolgabiráinak, hogy – mivel literatus Domokos őket gyanús biráknak nyilvánitotta, ha kivánná, tegyék át a pörét haladéktalanul a királyhoz. A parancs világosan szólott, a birák engedelmeskedtek s megidézték a feleket Sz. György nyolczadára a király elé.*
U. ott, III. k. 474. l.
Zirhy okmtár, III. k. 449. l.
Mi volt az ügy kimenetele, nem tudjuk; alig hihető, hogy Domokos javára dőlt volna el. Volt Domokosnak ezeken felül pere nagyanyja leánynegyedéért, határigazitásokért s hasonlókért, de egy sem vet rá olyan csúf világot, mint az, a melybe 1373-ban bizonyos hatalmaskodás révén bonyolódott.
Ez évben ugyanis Kenészi Szaniszló Beregvármegye birósága előtt azzal vádolta, hogy Sz. Mihály napja táján Kenészi birtokáról huszonöt jó malaczot és egy ökröt erővel elhajtatott.* A dologba Domokos uron kivül még Várdai Domokos, nagyanyja révén rokona s hozzá hasonló izgága ember is bele volt keveredve.*
U, ott, III. k. 508. l.
U. ott, III. k. 614. l.
160Három évig semmi sem törtérit az ügyben; a biróságok hol az egyik, hól a másik fél kértére folyvást ujabb terminusokat tüztek ki.* Ez alatt Domokos nem szünt meg ellenfelét boszantani. 1376-ban már annyira vetemedett, hogy szolgáit felfegyverezve, Szaniszló kenészi kuriájára rontott s innen egy jobbágyot és egy ökröt elvitt.* Mindezek daczára folyvást huzta a hatalmaskodási pereket. Egynehányszor már el is marasztalták, de a birságot nem lehetett rajta megvenni* 1381-ben még az országszerte dühöngő pestis is segitségére jött, a mely miatt Lajos király ügyeinek tárgyalását elhalasztatta*. Ez a halasztó levél különben az utolsó ismert adat a perben, a melynek végét nem ismerjük.
Zichy okmtár, III. k. 615., 632–634. l.
U. ott, III. k. 641. l.
U. ott, IV. k. 27., 53., 95. l.
U. ott, IV. k. 217. l.
Az erőszakos ember tettei azonban az ököljog e korszakában aligha maradtak megtorlatlanul. A rúd ő rá is járt néha; 1386-ban a Czudarok szamosszegi tiszttartói, Kóróczi Ormos Pál és István egy sereg jobbágygyal odoni kuriájára rontottak, azt felpörkölték és földig rombolták, a pinczéjében talált hordóknak pedig a fenekét beverték s borát egy cseppig kifolyatták.* Kapott-e igazságot ezen erőszaktételért Domokos uram, vagy ez is megtorlatlanul maradt, mint az ő csinyjei, nem mondják el okleveleink.
U. ott, IV. k. 321. l.
1386 után sehol sincs Domokos úr emlitve. Úgy lehet, gyermektelenül halt el, legalább örököseinek nincs nyoma.
Martonosnak ép úgy, mint testvérének Andrásnak, három fia volt; a már említett László és Márton, továbbá Simon, a kit az oklevelek hol comesnek, hol pedig bánnak neveznek.*
Fejér; Codex diplomaticus, VII. r. V. k. 601. l.
A három testvér közül valószinüleg László volt a legidősebb. Csak annyit tudunk róla, hogy nejét Fémiának* hivták s egy leánya volt, Enid, a kit bizonyos Mátyás vett el. Enid aszszony már mint özvegy 1332-ben János egri püspöki helyettes előtt nagyanyjának Nagy Önö (Une) leánya Máriának és anyjának Szalók nembeli László neje Fémiának leánynegyedét Gutkeled nembeli Hodos fia Lőrincz és László fia János mestereknek húsz márkáért eladta.*
Bizonyosan az Eufémia röviditése.
Zichy okmtár, I. k. 395. l. és Wertner, Magyar nemzetségek, II. k. 326. l.
Márkról egy oklevél érdekes epizódot tartott fenn. 1280-ban, a mikor a kunok országszerte fellázadtak s a magyarokat tüzzel-vassal irtani kezdték, Márknak is menekülni kellett. Arra nem volt ideje, hogy kincseit, ingóságait magával vigye, csupán minden ingó jószágnál becsesebb okleveleit mentette meg. Hanem az okleveleket mégis baj érte. A futamodónak utközben egy folyót is át kellett usztatni, a mikor tarsolya megmerült s a féltett oklevelek tönkrementek.
A veszedelem elmulta után a kárt – már a mennyire lehetséges volt – pótolni kellett. Az olvashatatlanná lett oklevelek közt volt Szalók nemzetségnek a Tomajakkal 1270-ben kelt egyezséglevele is; ennek roncsait 1284-ben Márk az egri káptalanban felmutatta, azzal a kéréssel, adják azt ki másolatban a káptalan levéltárában őrzött párból. A káptalan készséggel teljesitette a kérést s az átiró oklevélben azt is elbeszélte, miért kellett a másolatot kiállitani.*
Hazai okmtár, VI. k. 309. l.
Márknak egy fia maradt Róland vagy Lóránt,* a kiről legelőbb egy pör révén kapunk hirt. 1611326-ban ugyanis panaszt tett Károly, királynál, hogy a király egyik apródja, Jakab fia István szalóki jószágának egy részét hatalmasul elfoglalta s attól, daczára, hogy Fülöp nádor embere és az egri káptalan által megintette, nem akar tágitani. A király vizsgálatot rendelt el, a melynek eredményekép az egri káptalan jelentette, hogy Jakab fia, István, lemondott az igényelt szalóki részről.*
Széll Farkas idézett munkájában s utána Wertner a Magyar Nemzetségekben Márknak még egy fiut tulajdonitanak, II. Miklóst, a kitől a Bessenyey családot származtatják. Széll Farkasnak egész okadatolása, a mellyel állitását támogatja, a lehető legingatagabb alapon áll. Megállapitja ugyanis, hogy 1. a Bessenyeyek ősapja bizonyos Márk fia Márk volt, 2. hogy egy a Szalók nembeli Márkot illető nagyérdekű oklevelet (a melyről alább mi is szólunk) 1818-ban (!) a Bessenyey csatád a jászói konventben letéteményezett. Csupán erre a két adatra támaszkodva jogositva érzi magát a Bessenyeyeket Szalók nemzetségből származtatni.
A sok érv közül, a melyek ezt az állitást megdöntik, csak a legnevezetesebbeket emlitjük meg. Az a Márk, a kit Széll a Martonos fia Márkkal azonosit, az általa idézett 1322-iki oklevélben Erdőtelki előnevet visel, a melylyel a Szalók nemzetségből soha senki sem élt, már csak azért sem, mer Erdőtelek nem tartozott a nemzetség birtokai közé, de még csak közel sem esett hozzájuk. Azon oklevél, a mely ezen Márk fia Márkról szól, ép úgy nem emliti, hogy ezen Márknak valaminő testvére lett volna, mint a hogy hallgatnák a Lórándról szólók emennek állitólagos testvéréről. Ellenben van egy oklevél, a mely minden kétséget kizáró módon megállapitja, hogy Lóránt egyetlen fia volt Márknak és ezt az oklevelet Széll Farkas is ismerte s idézi (könyve 8. oldalán), a mely oklevél a Martonos unokáinak osztozásáról 1328. szeptember 7-ikén Károly Róbert király előtt kelt (Anjoukori okmtár, II. k. 371. l.).
Figyelmesen átvizsgálva az okleveleket, a melyeket (köztük a Szalók nemzetségre vonatkozó egy darabot is) 1818-ban a Bessenyey család a jászói konventben deponált, arra is rájövünk, miért tette le ott azokat a család s miért épen csak ezeket s nem az egész levéltárát. Egyszerüen azért, mert a levéltár valamelyik rendezője megállapitotta, hogy ezek az okiratok nem illetik a Bessenyeyeket s csak véletlenül, talán házasság utján kerültek hozzájuk.
Zichy okmtár, I. k. 278. l.
Martonos harmadik fiának, Simon bánnak, két felesége után hat gyermeke maradt: Mihály, Tamás, György, Miklós, Jakab és Demeter. Ezek Lóránt unokatestvérükkel a nagyatyjuktól örökölt tiszaszalóki és egerszalóki birtokon (a mely mindkét helységnek felét tette ki) 1328-ban Károly Róbert király előtt osztoztak meg. Az örökség fele Lórándot, fele a testvéreket illette, a kik az osztozásnál, Mihály kivételével, személyesen jelentek meg, mig ez utóbbit fia, Jakab, képviselte. Az osztozás megtörténte után Simon fiai közakarattal egész birtokukat átadták nagybátyjuknak, hogy nevükben és számukra ez gazdálkodjon, valameddig neki tetszeni fog.*
Anjoukori okmtár, II. k. 371. l.
Ez időben Lóránt már nem lehetett fiatal ember, mert mellette felnőtt fia, András is szerepelni kezd. 1337-ben együtt jelennek meg az egri káptalan előtt, hogy – mint azt már érintettük – vérrokonuknak, Domokos fia, Miklósnak kárpótlást adjanak Becseneg-földe* nevü Eger-Szalókhoz tartozó pusztájáért. Ez a puszta úgy jutott hozzájuk, hogy pénzre lévén szükségük, Miklóshoz fordultak kölcsönért, a ki nem tudván máskép segiteni rajtuk, az emlitett pusztát adta oda nekik, hogy arra szerezzenek valamely összeget. Lóránt és fia, miután zálogúl nem tudtak rá pénzt kapni, végül eladták a birtokot Unoka Pál fiainak, Péternek és Jánosnak; rokonuknak pedig kárpótlásul egerszalóki jószágukból adtak egy darabot.*
Az eredetiben Bechenekfelde, a mit mi a fentebb emlitett Becseneggel s nem, mint többen tették, a besenyőkkel hozzuk összeköttetésbe.
Zichy okmtár, I. k. 513. l.
Lóránt 1337 óta nem szerepel a családot illető oklevelekben: valószinüleg elhunyt. Annál többször találkozunk fiával, Andrással, a ki ezentul – úgy, mint előbb atyja – a tiszamenti Szalókiak szenioraként szerepel.
András 1342-ben néhai Dózsa nádor fiainak egy birtokpörében háromszáz más nemessel egyetemben perdöntő esküt tesz.* 1343-ben egy famulusa által István mester királyi jegyzőnek Szilfaegyházba való beigtatása ellen tiltakozik s vele együtt Szalóki Domokos fia Miklós, továbbá Demeter fia Miklós, a kit az előbbivel való pere révén már emlitettünk és egy ismeretlen rokon; Szalóki Folyós (Foyus) Tamás.*
Anjoukori okmtár, IV. k. 230. l.
U. ott, IV. k. 551. l.
1350 táján ugyanazon Balai Demeter fia Miklóssal, a kivel unokatestvérének, Domokosnak is volt utóbb ügye, közösen birt egerszalóki birtokaik miatt pörbe keveredett. A pör a veszprémi káptalan előtt 1350. julius 29-ikén megkötött egyezséggel végződött. A két rokon a földeket megfelezte, kivévén az Ádámfölde nevü részt, a melyet osztatlanul kellett hagyniok, miután az rajtuk kivül még más Szalók nemzetségbelieket is illetett.
1354-ben András és vele nagybátyja Simon bán fia Miklós és három unokatestvére Mihály fia Simon, Tamás fia Balyád és György fia Moris (mindhárom Simon bán unokája), Lajos király szerb hadjáratában vettek részt. A táborozás alatt Nándorfejérváron ráértek birtokügyeik rendezésére is; 1354 július 16-ikán az uralkodó előtt olyan egyezségre léptek, hogy a megnevezett Szalók nembeliek tisza- és egerszalóki összes birtokaikat Andrásnak és Bői Péter fia Jakabnak adják át használatra és benépesitésre, miután nekik a földek mivelésére elegendő emberük nincsen.* Ez az egyezség tulajdonkép csak megismétlése volt annak, a 162melyet az itt szereplők atyái, huszonhat évvel előbb András apjával, Lóránttal kötöttek.
Zichy okmtár, II. k. 570. l.
Andrással utoljára 1368-ban találkozunk, a mikor vérrokona, literatus Domokos eltiltja a Raklyás fiától, «Folyós» Tamástól rájuk szállott földek eladásától.
Simon bán fiairól a már eddig elmondottakon kivül még egy nagyérdekü perben történik emlités. Mely évben, nem mondja a rendelkezésünkre álló oklevél, de minden valószinüség szerint 1330–1340 között a Szalók nemzetség egy később ismertetendő ágának három tagja (hihetőleg az egész ág képviseletében), névszerint Balai Demeter fiai Domokos és Miklós, úgyszintén Balai Henrik fia János perbe fogták Simon bán leszármazóit, és pedig György mestert, Mihályt, Miklóst, Demetert és Jakabot, továbbá a hatodik testvérnek, Tamásnak fiát, Baládot és György mester fiait, Morist és Györgyöt, azt követelvén, csináljanak új osztályt a nemzetség összes, «extra partes Transsilvanas»* fekvő birtokain. A testvérek e merész követeléstől megijedve, jónak látták kiegyezni a rokonokkal s nehány birtoktestet átengedtek nekik.
Ebből arra lehetne következtetni, hogy a nemzetségnek az erdélyi részekben is voltak birtokai.
A perből, melyről sajnálatunkra csak egy kis oklevélkivonatot ismerünk,* kitünik, hogy az eger- és tiszaszalóki Szalók-ivadékoknak még a Dunántúl is voltak (részben elosztatlan) birtokaik. Ezekből a zalamegyei Mátyás-földe felét az osztozást követelő atyafiaknak, Balai Domokosnak, Miklósnak és Jánosnak engedték át.
Zalamegyei oklevéltár, I. k. 450. l.
Ezen Mátyás-föld másik fele Simon bán fia, György mesteré maradt, a kinek később kellemetlen ügye támadt e birtoka miatt. Ugyanis leányát, Katalint, férjhez adván Mike comes fiához Mikshez (vagy Miklóshoz), vejének tévedésből az egész Mátyás-földet inscribálta. Mikor aztán Miks az ajándékba kapott birtokba be akarta magát igtattatni, kitünt, hogy annak fele nem volt az ipáé, hanem a Balaiaké. Miks nem elégedett meg a fél birtokkal; pörre vitte a dolgot s a fél Mátyás-földjéért az időközben elhunyt György fiainak Szegede nevü pusztájából hasittatott ki maga számára megfelelő darabot.*
U. ott, I. k. 454. l.
Simon bánnak fiai és unokái az utolsó Martonos ivadékok, a kikről okleveleink beszélnek. Semmi kétség, hogy ezeknek is voltak leszármazóik, a kikben a Szalók nemzetsége tovább élt, azonban ezeket, adatok hiján, nem tudjuk kimutatni. Még a XVI. század elején is találunk közülök néhányat az ősi földön, a sokfelé aprózott birtok azonban már nem volt elegendő fentartásukra; földjeiket lassanként eladogatták s idegenek ültek a századokon át megőrzött vagyonba. 1506-ban Egerszalóki Péter Demeter és Orsolya öt puszta jobbágytelket 50 arany forintért, ugyanezen tájban Orsolya újból három telket 72 forintért, 1503-ban Demeter egy erdőt 40 aranyért s két jobbágytelket 50 és fél forintért, 1504-ben egy rétet s egy telket 50 forintért adott el az egri káptalannak. 1506-ban végül Egerszalóki Ferencz leánya, Hedvig, s a már emlitettek még meglevő összes egerszalóki és tekseszalóki birtokukon túladtak.*
Kandra Kabos, Adatok, I. k. 53–54. l.
Az ismert s egymással kapcsolatba hozható eger- és tiszaszalóki Szalók nembeliek leszármazása igy következik:
N. de genere Szalók; Andreas de Zalouk; Mortunus de Zolouk; Dominicus 1270; Paulus 1270; Thomas 1270; Ladislaus ~ Femye; Marcus; Comes Simon banus; Enyd 1332 vidua Marhiae dicti Ve…; Comes Lorandus 1325 1328, 1337; Comes Nicolaus de Zalok et Kelechen 1337–1368 Dominicus Literatus 1368–1386; Andreas 1337–1368; Michael 1328; Thomas 1328; Balad 1354; Georgius 1328–1347; Nicolaus 1328–1354; Jacobus 1328; Demeterius 1328; Jacobus 1328; Simon 1354; Moris 1354; Georgius; Katharina 1333 ~ Nicolaus filius comitis Mike
A Szalók nemzetség tiszamenti ágának valamely korán elszakadt hajtása lehetett az a szalóki és kelecséni Disznós Miklós, a kinek a leszármazóit háromizben birjuk levezetni. Magáról Disznós Miklósról csak azt tudjuk, hogy a XIII. század derekán élt s két fiut nemzett comes Angyalost és comes Pétert. Angyalos 1631294 előtt már elhunyt; ez évben özvegye, Olaszi Egyed leánya kikapott hitbéréről az egri káptalan által elismervényt állittat ki férje testvére Péter számára.* Péter comes vagyonos ember volt; erre mutat, hogy 1287-ben Gutkeled nembeli Apaj fia Apajnak és fiának Ekcsnek Adony és Galgó beregmegyei falukra 120 márkát adott kölcsön. A kölcsön három évre szólt; a melynek lejártával azonban Apaj és fia nem tudtak fizetni, a miért is r ago-ben Sz. Márton napján a váradhegyfoki konvent előtt a két falut örök időkre átengedték Péter comesnek. Tiz évvel később András király is jóváhagyta a vásárt.*
Hazai okmtár, VIII. k. 344. l.
Zichy okmtár, II. k. 32. l.
A két falu miatt ötven év mulva Péter fiának Barabásnak támadt baja. 1341-ben Kereszturi Apaj comes fia János, nem tudva, miként jutottak atyja birtokai Szalóki Barabáshoz, Drugeth Vilmos nádor előtt visszakövetelte a két falut. Az ügyben sokszoros halasztás után 1342 Sz. György nyolczadán tartották meg a tárgyalást, a melyen Barabás felmutatta az 1290-ben kelt szerződést s annak királyi jóváhagyását, mire a nádor a pert javára döntötte el. Egyben kiadta a beigtatási parancsot is, a melyet az egri káptalan ellentmondás nélkül foganatositott.*
U. ott, II. k. 30. l.
Ugy volt azonban megirva, hogy a két falut még a harmadik nemzedék se birhassa békeségesen. Barabás fia János 1374-ben kénytelen volt az országbiróhoz fordulni, hogy Adonyt és Galgót foglaltassa vissza és statuáltassa ujból számára. Az országbiró erre vonatkozó rendeletét a leleszi konvent foganatositotta, a mely alkalommal Szakali Domokos famulusa által a beigtatásnak ellentmondott.*
U. ott, III. k. 540. l.
János további sorsáról vagy ivadékairól nincs tudomásunk.
Ezen ág leszármazási táblája a következő:
Nicolaus de Zalouk et Kerechen de genere Zalouk; Comes Angalus † ante 1294 ~ N. filia Egydii de Olozy; Comes Petrus dictus Diznos de Kerechen 1290–1299; Barrabas 1342; Johannes 1314
A Szalók-nemzetség tiszamenti és túladunai ágai közötti kapcsolatot már az eddigiekből is lehet sejteni; Simon bán fiai zalamegyei birtokosok is s osztoznak a Szalók-nemzetség összes Erdélyen kivül fekvő birtokaiban. A két ág közötti szoros összeköttetést azonban még jobban beigazolhatjuk a nemzetség egy harmadik ágával, a mely a XIII. században tünik fel s egyaránt birtokos Hevesben és a Dunántúl s mig egyrészről Eger-Szalókon osztályos atyafia az ottani Szalók nembelieknek, másfelől részt követel és kap a veszprémmegyei ősbirtokból, Szalókföldéből is.
Ezt az ágat következetesen használt előneve után Balainak nevezhetjük. Nagyon valószinü, hogy az előnevet adó Bala alatt a Hevesmegyében, a Tisza mellett fekvő Bala pusztát kell értenünk,* a mely a nemzetség tisza-szalóki birtokához elég közel esett. Lehet, hogy ez a név is, miként a három Szalóké, személynévre vezethető vissza, talán épen a XII. században élt Balyád nevére.
Csánki, Magyarország történelmi földrajza, I. k. 58. l.
Nem lehet megállapitani, hogy az első ismert Balai a Szalók-nemzetség tagja volt-e vagy nem? Ez bizonyos Benedek «de villa Bala»,* a ki a XIII. század közepe táján élt; leánya Floriánna, mint Viganti Lampért özvegye férjétől kapott kenesei birtokát 1274-ben a veszprémvölgyi apáczáknak hagyományozta.* Ellenben bizonyosan ide tartozott azon Balai György, a ki 1279-ben mint szomszéd beleegyezését adta a Balával határos Sebestyénföld eladásába.* Ezeket s néhány későbbi Balait* nem lehet nemzedékrendbe csoportositani. Az első, a kinek leszármazóit is ismerjük, Balai Jakab volt. Nagyon keveset tudunk róla; bizonyos, hogy a XIII. század derekán élt, mert 1307-ben már felnőtt unokája szerepel; gazdag és előkelő volt, mert nála s utána egyik fiánál, illetve unokájánál 164volt a nemzetség két monostorának, az okurinak és a szentháromságinak a kegyurasága. Későbbi adatokból következtethetjük, hogy voltak birtokai Hevesben, Eger-Szalókon és Tisza-Szalókon, továbbá Baranyában, Tolnában és Zalában.
A hevesmegyei Bala egy 1295-iki oklevélben terra Balának neveztetik! Árpádkori új okmtár, X. k. 202. l.
Fejér, Codex diplomaticus, V. r. 2. k. 228. l.
Árpádkori új okmtár, XII. k. 268. l.
Zalók de Bala 1338. november 3-ikán a veszprémi káptalan előtt egy kiegyezésnél Tési Simont, a királyi főszakácsot képviseli. (Anjoukori okmtár, III. k. 506. l.) 1389-ben az egri káptalan előtt Balai István fia László, felesége nevében a Nyékiekkel egyezkedik. (Fejér, Codex diplomaticus, X. r. III. k. 95. l.)
Három fia volt: Demeter, a kit ragadványnevén Kábának neveztek, Csaba és Henrik. Ezek közül Csaba korán elhúnyt, 1307-ben már nincs az élők között; helyette fia, Miklós, szerepel. Vele és Demeter nagybátyjával legelőször 1307-ben találkozunk, a mikor megkötik a rokonságot a dunántúli Szalókiak legtörzsökösebb ágával, a Henrik comesével.
Egy ünnepélyes alakban kiadott oklevél beszéli el, hogy ez évben a veszprémi káptalan előtt megjelentek egyrészről Balai Jakab fia, Demeter comes, a maga és Csaba fivérének fia, Miklós nevében, másrészről pedig Onth comes fiaival, Miklóssal és Domokossal a Heim fia, Pál fiai Miklós és János, Bertalan fivérük nevében is, Heim fia Heimnek Domokos nevü fia testvérei János és László képviseletében is, mindezek egyúttal az öreg Heim fia Péter és ennek fiai helyett is, Ontot és két fiát kivéve valamennyien szalóki nemesek, s ez utóbbiak egy darab földet, a melyet Péter fia Dénestől összeadott pénzükön vettek, azután egy kihasitott részt ősi, öröklött jószágukból «heredaitario jure et dileccione consanguineitatis» ajándékul adtak Demeter comesnek és unokaöcscsének. «És ezen kívül – igy olvassuk az okiratban – a szalóki Sz.-Márton egyházat közössé teszek azon Demeter comessel és Csaba fia Miklóssal, mint a kik az ő nemzetségükből valók».*
A nagyérdekü oklevél eredetije a Szalóky család levéltárában őriztetik. Szövege megjelent a Hazai okmtárban, I. k. 102. l.
Ez az ajándékozás a legjobb alakban való elismerése annak, hogy Demeter és unokaöcscse valódi Szalók ivadékok; egyúttal megdönthetetlen bizonyitéka a Szalók nemzetség egységes voltának.
Demeter comes nem érdemelte meg a rokonok jóindulatát. Röviddel utóbb megtagadva családja tisztes multját és hagyományait, beállott németi (nemptii)* várnagynak Hedrik nemzetségebeli János fia Jánoshoz, a ki úgy magyargyülöletéről, mint féktelen garázdálkodásáról országszerte ismeretes volt.
Ma Lenti Zalamegyében.
Csakhamar Kába Demeter is olyan hirhedté vált, mint gonosz életü ura, a kit a nép Farkasnak nevezett el, nyilván ragadózó természete miatt. A Németiben tanyázó osztrák zsoldosok, valójában szemen-szedett zsiványok élén rettegtette az egész környéket s üzte rablásait és gonoszságait. Egyik elvetemedett csinyjéről Károly királynak egy 1325 június 22-ikén kelt okleveléből értesülünk, a melyben ellene egy gyilkosságból kifolyólag elrendeli a vizsgálatot. Demeter ugyanis ez évben Szentháromság napja körül, ura tudtával, sőt rendeletére Rezneki Herbord fiaira, Herbordra és Jánosra tört. Ezek, a mint a jól ismert német csapatot észre vették, szolgáikkal és lovaikkal elmenekülve, a mezőség egy félreeső részén, bizonyosan valami csalitban vonták meg magukat. De nem tudtak nyomot veszteni s Demeter németjeivel körülfogta őket. Rezneki Jánost levágták, Herbordot és hat szolgáját megszabdalták, azután tizenöt lovat összefogva s a megtámadottak fegyvereit felpakolva, minta ki jól végezte dolgát, megtértek Németibe.*
Zalamegyei oklevéltár, I. k. 184. l.
Herbord panaszára a király meginditotta Demeter ellen az eljárást, a melynek eredményéről azonban nincs adatunk. Annyi bizonyos, hogy Demeter még 1328-ban is szabadon járt, hanem nem sokáig. A gyilkost utólérte a büntetés, bár nem a törvény szabta rá; karddal ölt, kard által kellett elpusztulnia.
Domokosnak senkivel sem volt annyi baja, mint Rátold nembeli Lőrincz fia, Jánossal. Ő és hozzá hasonló fiai a gonosztételek minden nemét kipróbálták ellenségükön, hanem emberükre találtak benne; Rátoldi János minden rajta elkövetett csinyt kétszeresen fizetett vissza. Kártételek, véres, néha halállal is végződő verekedések, gyujtogatás napirenden voltak közöttük, mig nem egy összetüzés alkalmával Rátoldi János Balai Demetert leszúrta.
A véres eset azután lelohasztotta a felek harczvágyát. Tisztes és nemes férfiak tanácsára 1330-ban kibékültek egymással. Kölcsönösen megbocsátották egymásnak mindennemü tetteiket, 165még a gyilkosságokat is. Rátoldi János Demeter hét fiát: Domokost, Demetert, Miklóst, Andást, Jánost, Pétert és Pált atyjuk megöléséért hatvan márkával fizette ki, ráadásul pedig elengedte János nevü szolgája haláláért járó kárpótlást, a melylyel viszont ezek tartoztak volna neki.*
Zichy okmtár, I. k. 368. l.
A kor embere az ilyen elégtételt, a mely ellen nekünk minden érzésünk fellázad, helyesnek s elegendőnek itélte. Ez az egyezség az országbiró előtt köttetett meg s utólag a nádor jóváhagyását is kinyerte. A gyermek atyjáért, az atya gyermekéért aránylag csekély összegü kárpótlással beérte s az ügy be volt fejezve; haragot tartani senkinek sem lett volna kedve. Ilyenek voltak a régi jó idők.
Kába Demeter fiai közül Domokosról és Demeterről már emlitettük, hogy a Simon bán fiaival minő egyezségre léptek s hogyan szerezték meg maguknak és Balai Henrik fia Jánosnak Mátyásföld felét. Mig ezek a Dunántúl terjeszkedtek, addig testvérük, Miklós, jobbnak találta Eger-Szalókra tenni át a lakását, a hol nem ismerhették annyira atyja gonosz hirét. 1350-ben mint egerszalóki birtokos osztozott Lóránt fia Andrással a folyvást kisebb részekre hulló ősi birtokon. Úgy látszik, tekintélyes emberré lett; az egri völgy ispánja (comes Vallis Agriensis) és Miklós egri püspök sógora volt, kinek hugát birta nőül.* A magas rokonság révén azonban sokat engedett meg magának; erőszakoskodásai, foglalásai miatt a káptalannal állandóan pörben állott. 1346-ban, a midőn Balai Henrik fia János a nemzetségi monostorok ügyében intézkedik, ő is mint patronus szerepel; valószinüleg az egész hevesi ágazat nevében.
Erre s a következőkre vonatkozólag l. Kandra, Adatok, I. k. 47–48. l.
Négy fia maradt, Demeter, Miklós, Pál és János. Ezek 1363-ban kibékültek az egri káptalannal s pöreiket megsemmisitették. Demeter pap lett s egri kanonokságig vitte. Miklóssal már találkoztunk; ő volt az, a ki 1372-ben osztályos atyafiával, Szalóki Literatus Domokossal, egy jobbágya megzálogolása miatt pörbe szállott. A másik két testvérről semmi adatunk nincsen.
Sem ezeknek, sem Kába Demeter többi fiainak leszármazóit nem ismerjük s így meg kell elégednünk egy csonka genealogia közlésével.
Jacobus de Bala de genere Zalok; Demetrius dictus Kaba de Bala et Zalok 1307 †; Chaba † ante 1307; Henricus de Bala; Nicolaus 1307; Johannes 1342–1352; Dominicus 1330–1347; Demetrius 1330; Nicolaus 1330–1350; Andreas 1330; Johannes 1330; Petrus 1330; Paulus 1330; Nicolaus 1363–1372; Demetrius 1363; Paulus 1363; Juhannes 1363
Meg kell jegyeznünk, hogy a XVI. század elején Heresben még voltak «Egerszalóki Kába Demeter nemzetségéből való» nemesek, a kiket azonban a törzszsel összekötni nem tudunk.*
Kandra, Adatok, I. k. 48. l.
A táblázaton álló Henrik fia Jánosról ott, a hol Péter spatatói érseknek a Szalók-nemzetségből való származását igazoltuk, már emlitettük, hogy az okuri és szentháromsági monostorok kegyura volt. Miután a kegyuraságban vele unokatestvére, Kába Demeter fia Miklós osztozott, fel kell tennünk, hogy ők, illetve nagyatyjuk, Balai Jakab Balyadnak a leszármazói s Péter érsek ágának örökösei voltak. 1347-ben ugyanezen Miklós társaságában Mike fia Miksics ellen viselt pert. Utoljára 1352-ben találkozunk vele, a mikor megbizottja, Gábor «villicus» által, Erzsébet anyakirálynénak a fejérmegyei Ladányba való beigtatása ellen tiltakozott.*
Anjoukori okmtár, V. k. 632. l.
Utódai ismeretlenek.
Térjünk már most vissza az ősi Szalók földén lakó Henrik comes ágára.
Hogy az alább következendőket érthetőbbé tegyük s az ismétléseket elkerüljük, előre bocsátjuk a Henrik-fiak származási tábláját addig, a meddig azt levezetni tudjuk.
Szalók nemzetségebeli Henrik comes leszármazói.
Comes Henricus de genere Zalowk 1214; Comes Heym de Kwtus; Comes Onth; Magister Heym 1271, 1276 † ante 1307; Petrus 1271, 1307; Paulus 1271; Magister Onth 1274, 1307; Nicolaus 1307; Dominicus 1307; Dominicus 1307–1337; Johannes 1307; Ladislaus; Georgius 1408; Ladislaus 1307; Martinus 1337; Nicolaus 1337, 1381; Dyonisius 1307; Stephanus dictus Fektew v. Niger 1307; Pethex 1336, 1337; Beke 1336, 1337; Petrus 1348; Johannes 1348; Bartholomeus 1307; Johannes 1307; Paulus 1333, 1357; Nicolaus 1332, 1349; Ladislaus 1336; Andreas 1337, 1348; Dionysius 1363, 1410; Johannes dictus Cseh 1366; Paulus dictus Sarhajo 1403; Nicolaus 1408, 1412; Michael 1367; Nicolaus 1371; Ladislaus 1371; Jacobus 1371, 1382; Stephanus 1336; Pethe 1382; Johannes 1382; Nicolaus 1382; Valentinus; Antonius; 1382 «in tenera etate»; Dominicus; Paulus; 1382 «in tenera etate»
Idősebb Heim unokáival már találkoztunk 1307-ben, a midőn Balai Jakab két fiának az ősi birtokból egy darabot átengedtek. Az erről szóló oklevélben azonban nincsenek megemlítve Péternek két fia, Pető és Beke, a kik ez időben még serdületlenek lehettek, s Pál fiai Pál, Miklós és László.
A XIV. század folyamán az ezek által alapitott családok mind jobban eltávolodnak egymástól. Osztatlan, közös törzsbirtok már nincs, legfeljebb még holmi vásárjogot s vámszedést bir együttesen több család. Az érintkezés közöttük folyton ritkábbá válik; eltérő előneveket vesznek fel, a nemzetségi jelzőt elhagyják s a második, harmadik nemzedéknek már rendszerint sejtelme sincs róla, kik a vérrokonai.
Idősebb Heim utódai, mint Szalók nemzetségebeliek utoljára 1337-ben gyültek össze, a veszprémi káptalanban, hogy birtokaikat egymástól elkülönitsék. Ott voltak az egyes ágak képviseletében az ifjabb Heim vonalából Domokos comes fiával, Andrással, továbbá László fiai, Márton és Miklós. Péter családjából két ifjabbik fia, Pető és Beke, Páléból pedig Pál és Miklós. Valamennyien kijelentik, hogy egymás ágát birtokaiban háboritani nem fogják s egymás ellen igényeket nem támasztanak és ha ezt a kötésüket valamelyikük megszegné, köteles legyen párbajra kiállani.* Hogy pedig birtokaik ne legyenek eldarabolva, hanem lehetőleg egységes területet képezzenek, azokat a kisebb részeket, a melyeket egyik család a másik pusztájaiban s falvaiban birt, kölcsönösen odaajándékozzák egymásnak.
Hazai okmtár, I. k. 170. l. Az oklevél hártyára irt eredetije a Szalóky család levéltárában van.
Ez az okirat azért is érdekes, mert belőle megismerjük a felek birtokait.
Maga Szalók község már apró részekre lehetett osztva; egyre-egyre nem igen sok juthatott belőle. Határa is folyvást kisebbre szorult. Az egykori Szalók-földjén több alakulóban levő falu állott s számos önálló, külön nevet viselő puszta. Valamenyi más-más Szalóki család birtoka. Nincs tehát rajta mit csodálkozni, hogy ebben a biztositó okiratban magát Szalókot fel sem emlitik. Péter és Pál ágainak birtokában Bándot, Bozsókot és Hosszútótit találjuk; ezen kivül övék a szalóki vásár jövedelmének egy harmada; a Heim ágának főbirtoka Kutas, azután egy rész Ursán és Lengyelen Tolnamegyében, mely két utóbbi földjüket unokatestvéreiktől szerzették.
Innen kezdve már csak határvillongások és kiigazitások révén kerültek egymás mellé az egyes ágak férfiai, a nélkül, hogy érdemesnek tartanák megemliteni, hogy egyazon nemzetségből származnak.
1348-ban Péfer fia Istvánnak (a kit Fekteőnek, Nigernek is neveztek) fia Péter és testvére János, Domokos fia Literatus Andrással a kutasi határban levő valami három holdnyi földdarabon összetüzött. Mindenik magának vitatta a tulajdonjogot, de bizonyitékai egyiknek sem voltak. Végre János veszprémi püspök elé vitték az ügyet s abban állapodtak meg, hogy a ki közülök igaznak tartja a maga követelését, husvét harmadik napján esküdjön meg az igazságra. A püspök az eskü vételére s az ezt követő beigtatás végrehajtására a sümegi konventet küldte ki. Elérkezvén a kitüzött nap, a felek a konvent kiküldöttjével, Péter clericussal a helyszinére kimentek. Először feljárták a föld határait s kitüzték a határjeleket, azután előállott Pál fia János, testvére Gábor nevében is és ősi szokás szerént levetvén csizmáit, mezitláb a vitás földre állott s felmarkolva egy marék földet, azt feje fölé emelte «prout moris est – iurare super terram» és megesküdött, hogy a vitás föld őtet s testvérét illeti. Erre aztán a két testvér a megnyert birtokon megosztozott.*
János püspök itélete és a sümegi konventnek az eskü letételéről szóló jelentése Miklós zágrábi püspök, a kir. kanczellaria feje1350-ik évi átiratában megvan a Szalóky család levéltárában.
A genealogiai tábla mutatja, miként ágazott el ifjabb Heim családja. Az egyes tagokról keveset tudunk. András és Dénes 1363-ban Vilmos pécsi püspök, comes capellć által hiteles alakban átiratták III. Béla királynak az okuri és szentháromsági monostort illető jóváhagyó oklevelét.* Azonban az az átirás nem az eredetiből történt, hanem egy 1326 február 13-ikán kelt átiratból, a melyet a pécsi káptalan a szentháromsági apát, Lénárd testvér kértére adott ki. Az eredetit bizonyosan megsemmisitették akkor, mikor a tőtőssi birtokot az ajándékozó Nagylábu Pál örökösének, Szopa Miklósnak visszaadták.
Az oklevél jól megőrzött eredetije a Szalóky család levéltárában őriztetik.
Domokos harmadik fiát, Jánost, melléknevén Csehnek hivták. 1365-ben nagy kellemetlenség érte; Visegrádon, az esztergomi érsek kocsisának (? curriciferi) házában tartott birtokügyi okleveleit, nevezetesen a haholtszigeti és verősi birtokaira vonatkozó iratokat, továbbá egy övét s több más holmiját ellopták. János a gonosztettel Kolthai Jánost gyanusitotta s ellene az országbiró előtt vádat is emelt. Ámde Kolthai János 1366 február 2-ikán a vasvári káptalan előtt ötven nemes társával letette az esküt, hogy a lopásban nincs része.* Megkerültek-e a lopott holmik s kitudódott-e ki volt a tettes, nem ismeretes.
Hazai oklevéltár, 278. l.
János fiát Lászlót csupán névleg ismerjük, mig a László két fiával, Mártonnal és Miklóssal, már 1337-ben találkoztunk. Miklós 1381-ben Domokos fia Dénessel együtt Szécsi Miklóstól szalóki részjószágukra, a melyet már előbb zálogba adtak, nyolcz márkát vett fel. A pénzről szóló nyugtában mind a ketten Kutasiaknak (de Kutus) nevezik magukat.* A szalóki részt sem ők, sem közvetlen utódaik nem váltották ki; azt a Szécsiek még a XVI. században is birták.
Eredeti okirat a Szalóky család levéltárában. Hazai okmtár, I. k. 139. l.
A következő nemzedékből a most emlitett Lászlónak és Mártonnak egy-egy fiáról van tudomásunk. László fiát Györgynek, Mártonét Pálnak, melléknevén Sárhájónak nevezték. A két unokatestvér 1403-ban a Zsigmond király ellen kiütött lázadásban vett részt, a melynek czélja volt Magyarország trónjára nápolyi Lászlót ültetni. Ismeretes, hogy a fölkelés szerencsétlenül végződött; Zsigmondnak sikerült azt majdnem vérontás nélkül elnyomni. A király nem akart szigoru lenni a lázadókhoz – talán érezte, hogy ő sem járt el jog szerint – s bünbocsánatot hirdetett mindazoknak, a kik Magyarországon nyolcz, Horvátországban 15 és Erdélyben 20 nap alatt lerakják a fegyvert s egy éven belül a király hüségére felesküsznek.
A felszólitás nem volt eredménytelen; igen sokan siettek elfogadni a kinált kegyelmet. Kutasi György és Kutasi Sárhájó Pál is jelentkeztek az udvarnál s a király kegyelméért könyörögtek. Zsigmond király ki is állitotta számukra a megbocsátási levelet s biztositotta őket személyük és vagyonuk sértetlenségéről. Kevéssel utóbb néhány irigy szomszéd, név szerint Sáli Erdős János, Pócsi János, Telekesi Bálint és Korlátfalvi Pál – a kik talán nem is tudtak a királyi kegyelemről, – felkérték a két unokatestvér birtokát, mint afféle hűtlenekét, a kiktől az a törvények értelmében a királyra szállott. Zsigmond király elfeledkezett előbbeni adományáról s teljesitette a kérést; odaadta nekik a kutasi birtokot, a melybe az új földesurak a sági konvent 168által még 1403-ban be is vezettették magukat. E beiktatás után a cancellária a privilegialis levelet kiadta nekik sőt azt 1406-ban az új királyi pecsét alatt át is irta.
Időközben – nem tudni mikor – Sárhájó Pálra gyilkos haramiák törtek, a kik kegyetlenül megölték s mindenéből kifosztották. Elrablott holmija között volt a királyi kegyelemlevél is s e nélkül Kutasi György és Sárhájó Pál fia Miklós nem tudták jogaikat igazolni.
Midőn 1408. nyarán Garai Miklós nádor tisztéhez képest Zala vármegye rendeivel gyülést tartott György és Pál fia Miklós keserves panaszukat elébe terjesztették, a melyre a rendes megyei biróságtól, úgy látszik, nem tudtak orvoslást kapni. A bevádolt Erdős János, Pócsi másként, Kerétő János, Telekesi Demeter és Korlátfalvi András, talán ügyük igazságtalan voltának tudatában nem jelentek meg személyesen helyettük Máté fia János megbizottjuk mutatta fel az adományleveleket, melyek ellenében a panaszosok semmivel sem tudták igazolni, hogy a birtokot nem kobozták el tőlök s jogtalanul adományozták ellenfeleiknek. Talán el is vesztették volna a pert, ha Györgynek eszébe nem jut, hogy a részükre kiállitott oklevélnek meg kell lenni a királyi iktatókönyvben. Ezt hallva a birák, elhalasztották az ügyet a jövő évi vizkereszt nyolczadára s egyuttal áttették a királyhoz, kötelezve a két panaszost, hogy a tölük elrablott kegyelemlevelet a királyi könyvből vett átiratban felmutassák. Az ügyet a király 1409 február 24-ikén a két unokatestvér javára döntötte el s birtokukat visszaitélte nekik.*
Zalamegyei oklvtár, II. k. 350. l. Az oklevél eredetije a Szenterzsébeti Terjék család levéltárában van.
Sárhájó Pál fia Miklóssal megszakad a Heim ágának a leszármazása. Lehetetlennek látszik, hogy a tudomásunk szerint is hatfelé elágazott család már ekkor teljesen kihalt volna és valószinü, hogy a még nagy részben ismeretlen s a XIV–XV. századra igen gazdag anyagot rejtő dunántúli levéltárakban meg lehetne találni a genealogia hiányzó folytatását. Vannak nyomok, a melyek azt mutatják, hogy a Szalók nemzetség ezen ágának leszármazója a Kutasi és Szent-Erzsébeti Terjék család. Ezt azonban a rendelkezésünkre álló oklevelekkel bebizonyitani nem lehet.
Heim fia Péter ágát csupán egy vonalon, a Fekete Istvánén birjuk követni. Ennek két fiáról Péterről és Jánosról az 1348-iki határ-pörnél volt szó. Péternek egy fiát ismerjük Mahályt, a ki 1367 február 9-ikén egy Nádasdon (Veszprémmegyében) tartott határjárásnál királyi emberként szerepelt.* Utódai ismeretlenek:
Hazai okmtár, I. k. 254. l.
Heim fia Pál fiairól aránylag legtöbbet tudunk. Miklós 1332-ben és 1343-ban, Pál pedig 1340-ben veszprémmegyei szolgabiró.* Ez utóbbi 1357-ben tagja volt azon Kont Miklós nádor elnöklete alatt müködő biróságnak, a mely Zalamegye Mándhidán, 1357 szeptemberében tartott gyüléseiben a vármegye által kijelölt gonosztevők fölött itélkezett.*
Fejér, Codex diplomaticus, VIII. k. 3. I. 580. és 584. l. Hazai okmtár, III, k. 159. l., Anjoukori okmtár, IV. k. 58. l.
Zalamegyei oklvtár, I. k. 573. l.
1336-ban Pál két fia László és Pál, továbbá testvérüknek Miklósnak fia István vérrokonaikkal Péter fiai Petővel és Bekével perbe keveredtek. Az előbbiek Tema (később Tima) s Pető és Beke Szakácsi nevü pusztája köközött egy kétekényi terület feküdt, a melyet mindkét fél a maga részéhez szeretett volna csatolni. Nem tudván békésen megegyezni, Nagymartoni Pál országbiró elé vitték ügyüket. Az országbiró esküt ajánlott s annak eszközlésére a győri káptalant deputálta. Hanem az esküvés nem történt meg; a felek meggondolták a dolgot s kiegyeztek. A vitás területet három részre osztották; ebből egyet Pető és Beke, kettőt pedig László, Pál és István kapott.*
Kiadatlan oklevél a Szalóky család levéltárában.
1353-ban Pált Sejtöri Benedek leánya Erzsébet, Adorján fia János özvegye idézte Tamás országbiró elé, mert Alásonyból, a melyet királyi adományképen kapott volt, az Erzsébet anyjának járó leánynegyedet nem akarta kiadni. Az ügy Pál veszteségével végződött; a nádor elrendelte, hogy Erzsébetet iktassák be az őt illető negyedbe, tekintet nélkül a Pál esetleges ellentmondására.*
Anjoukori okmtár, VI. k. 9. l.
Az öt testvér közül Pálnak és Miklósnak a fiai ismeretesek. Az előbbiek, névszerint Miklós, László és Jakab 1371 április 25-ikén a veszprémi káptalan előtt Felőrsi Mihály fia Miklóssal a kivel 169valamely birtokrész miatt még atyjuknak támadt volt pöre, kiegyeztek.* Miklós utódait egy 1382-ben a budai káptalan által kiadott oklevélből* ismerjük meg, a mely kiáltó bizonyitéka a család hanyatlásának. Az okmányban el van mondva, hogy Pál fia Jakab és Miklós fiai, Pető, János és Miklós a maguk és Jakab serdületlen fiai, Domokos és Pál, valamint a Pető két ifjukorban levő gyermeke, Bálint és Antal nevében is (valamennyien «nobiles de Zalok») alapos megfontolás után öröklött veszprémmegyei birtokukat Bándot a Marczal folyó mellett, az egykori Szalók-földjének egyik darabját minden hozzávalóival, nevezetesen vámjával átadták nagyságos Mezőlaki Zámbó Miklós tárnokmester és pozsonyi grófnak s atyafiainak. Ezért pedig cserébe kapják Zámbó Miklós két pusztáját, Mindszentet és Sarkadot, továbbá a somogymegyei Farkasfalván birt részeit s ezeken felül hatszáz forintot, forintját 100 dénárral számitva.
Zalamegyei oklvéltár, II. k. 50. l.
XVIII. századi másolata a Szalóky család levéltárában van.
Ez az utolsó hir, a mit a családról tudunk. Hihető, hogy egyes tagok a cserébe kapott birtokokra költöztek s végleg elszakadtak az ősi földről.
Nem hallgathatjuk el, hogy a XV. században azokban a birtokokban, a melyek a megelőző korban Péter és Pál ágának tulajdonában voltak, nevezetesen Szalók, Bánd, Temes és Kutas részeiben a Hosszútóti család ült.* A jövő kutatások feladata kideriteni, hogy ez az előkelő s a XV. században szerepet játszott család volt-e s ha igen, minő kapcsolatban a Szalók nemzetséggel? A Hosszútótiak az egész XVI. századon át Szalók főbirtokosai közé tartoztak, a mint azt a veszprémi adólajstromok mutatják.
Csánki, Magyarország Történelmi földrajza, III. k. 154. és 275. l.
A XIV. század folyamán a Szalók nemzetségnek még néhány olyan tagjáról is van emlékezet, a kiket a közlött nemzedékrendi táblákra nem lehet ráilleszteni.
1326-ban Kutasi András fiai István, Péter és Pál Rezneki Herbord és Domokos ellen perelnek.* A per tárgya ismeretlen. Nem egészen bizonyos, hogy a nevezettek Szalók nembeliek, miután ugyanezen időben egy más Kuatasi család is volt Zalamegyében, a mely bizonyos II. Endre korában élt Fábiántól és Vinczétől vette eredetét.*
Zalamegyei oklevéltár, I. k. 192. l.
Zalamegyei oklevéltár, I. k. 4., 6. és 12. l.
1347-ben László nádornak a veszprémmegyei Dereskét illető határjáró levelében nádori emberekül emlittetnek Szalóki Miklós fia Pető és Szalóki Antal fia Pál. A Heim fia Pál ágán van ugyan egy Miklós fia Pető, ezt azonban a nevezettel nem azonosithatjuk, mert ez 1347-ben még igen fiatal levén, nádori megbizottul semmi esetre sem szerepelhetett. Még kevésbé lehetett ennek fia Antal az itt emlitett Péter atyjával egyazon személy.
Ugyanazon időben, a mikor a Henrik comes ágának családfája (legalább az előtünk ismeretes okmányokban) megszakad, egy egészen új család lép fel Szalókon, a melynek genealogiáját visszafelé egész a XIII. századig felviszszük ugyan, de a melyet azért a Szalók nemzetség eddig ismertetett leszármazási tábláihoz csatolni képtelenek vagyunk.
Egy a Szalóky család levéltárában a Szalók nemzetséget illető iratok közt őrzött oklevélben olvassuk, hogy 1372-ben május 10-ikén Szécsi Miklós országbiró előtt Gebártházi Mihály fia Imre mostohatestvére Miklós nevében (az országbiró tiz nappal előbb kelt perhalasztó levele értelmében) megjelent s kinyilatkoztatta, miszerint kivánja, hogy Gebártháza Miklós és vérrokonai, nevezet szerint Gebártházi Balázs fia János, Gebártházi Márk fiai Márton és István, valamint Gebártházi Péter fiai János és Tamás között osztassék fel, oly módon, hogy abból nevezett Gebártházi Mihály fia Miklós egy harmadrészt kapjon. Hogy kitünjön, minő jogon követeli Miklós az egyharmadot, megbizottja a felsoroltaknak leszármazását is előadja, a melyből a következő családfát állithatjuk össze:
Petrus;Marias; Chene; Pertoldus; Gebart; Gebart; Jacobus; N.;Blasius de Gebartháza; Marcus de Gebartháza; Petrus de Gebartháza; Johannes; Martinus; Stephanus; Johannes; Thomas; Michael de Gebartháza; Emericus; Nicaolaus
170A genealogia világos, csupán az érthetetlen, hogy Imre, a ki bár csak mostoha testvére Miklósnak, mégis Gebártházi Mihály fiának mondatik, miért nem követel részt az atyai birtokból?
Miklós unokatestvérei közül Márk fia István jelent meg, a János anyjának, Gebártházi Balázs özvegyének kiséretében, mint a többiek teljhatalmu megbizottja s kijelentette, hogy az osztozásba ő és unokavérei beleegyeznek. Erre az országbiró megbizta a győri káptalant, hogy Gebártházát ossza három egyenlő részre s az egyikbe igtassa be Gebártházi Miklóst.
Az országbiró parancsát a káptalan augusztus 27-ikén s a rákövetkező napokon minden ellentmondás nélkül foganatositotta. A következő évben pedig Czudar Péter országbiró úgy az elődje által kiadott rendeletet, mint a káptalan jelentését privilegialis levélbe átirta s megerősitette.*
Az oklevél kitünő állapotban levő, ép függő pecsétü eredetije a Szalóky család levéltárában I. csomó 8. szám alatt őriztetik.
Joggal kérdheti ezek után, mindenki mi köze van ezen Gebártházának s a Gebártháziaknak a Szalók nemzetséghez? Igen sok, miután Gebártháza nem más mint Szalók, az itt felsorolt Gebártháziak és utódaik hiteles és nagy fontosságu oklevelekben Gebártfalva-Szalókiaknak és Szalókiaknak is neveztetnek, s mint az alább közlendő adatokból kiviláglik, a szalóki egyház patronusai.
Ezek alapján pedig megállapithatjuk, hogy az a Gebártházi nevet viselő család, a melynek leszármazását bemutattuk, a Szalók nemzetség egyik ágát alkotta, daczára, hogy első ősének neve az eddig ismert családfákon elő nem fordul.
Maga a családfa szolgáltat bizonyitékot arra, hogy a Gebártháza elnevezés nem régi keletü. Az első ősnek Péternek két unokája viselte a Gebárt nevet s bizonyosnak látszik, hogy a birtok a melyről ezeknek fiai nevezik magukat, e két Gebárttól nyerte nevét. Kérdés, hogy az egész Szalókot Gebártházának nevezték-e, vagy csak egy részét? Szalók község a XVI. század óta két részből áll: Nemes- és Polgár (később Pór)-Szalókból;* sőt az előbbi még két részre oszlott: Felső- és Alsó-Szalókra. Melyik volt ezek közül Gebártháza, eldönteni nem lehet.
Veszprérnmegye 1596-iki dicalis összeirásában (Országos Levéltár): Polgár Szalók mint a török miatt elhagyott hely emlittetik. Ugyanez a XVII. század dereka óta Pór-Szalók. Nemes-Szalóktól csak néhány száz lépésnyi távolságra fekszik.
A középkorban hazánkban mindennapi dolog, hogy ugyanazon községnek egyidőben két, sőt háromféle neve volt, ép úgy, mint a hogy az egyesek az alkalom szerint hol egy, hol más birtokukról választották nevüket.* Némelyik helynév, igy Gebártháza is, igen rövid életü. Már a következő nemzedék (1435-ben) Kebártfalu-Szalóknak hivta a községet; ám ez a név is hamar kiment a használatból s vissza állt a régi Szalók. Annyi bizonyos, hogy az új elnevezés a regit teljesen még rövid időre sem tudta kiszoritani; a Szalók név a másik kettő mellett is folytonosan használatban volt.
A számtalan példa közül csak néhány közelfekvőt emlitünk. Kethelaka alio nomine Bornald Veszprémben (Csánki, Magyarország történelmi földrajza, III. k. 238. l.); ugyanott 1470-ben possessio Papa alitter Semlyer (u. ott, III. k. 261. l.); 1398-ban Vydep alio nomine Bodfelde és 1478-ban Botfelde al. nom. Wydephelde (u. ott, III. k. 224. l.); továbbá Zalamegyében: 1384-ben terra ... que Chamazygethe vocaretur, alio nomine Gybarth nominaretur (Zalamegyei okmtár, II. k. 205. l.); 1387-ben Chapok alio nomine Palaznok (u. ott, II. k. 212. l.). Ide tartozik még a következő eset «1356-ban ... a pannonhalmi apátság ... az ellen tiltakozott, hogy a bakonyi ispán bizonyos Varsányhoz tartozó földeket Csesznek várához foglalt, arra jobbágyokat gyüjtött s az igy támadt falut Chykatornak más néven pedig Domboteleknek nevezte el.» (Csánki, i. m., III. k. 259. l.) – Miként nevezték magukat egyesek több néven, már a Szalókiaknál láttuk; Kaba Demeter hol Balai, hol meg Szalóki, a Heim ága felváltva Szalókinak és Kutusinak nevezi magát, stb.
A község többféle neve szerint a tulajdonosok is hol – mint fentebb láttuk – Gebártháziaknak, hol pedig Szalókiaknak vagy Kebarthfalva-Szalókiaknak mondják magukat. Az 1372-iki osztálylevélben elsorolt unokatestvérek közül Miklós 1378-ban nádori emberül szerepelvén, egyszerüen Szalókinak neveztetik,* ugyanigy iratja magát 1427-ben Péter fia János.
Hazai okmtár, III. k. 201. l.
Sem a Szalóky család sok veszedelmet, pusztulást, menekülést látott levéltára, sem a XV. századra különösen hézagos okmánytáraink nem nyujtanak elegendő anyagot ahhoz, hogy a Gebártházi ágnak a középkor végéig menő leszármazását megállapithassuk; ujból csak töredékes és kevés izre terjedő genealogiát adhatunk, a 171melyet a következendők könnyebb megértésére előrebocsátunk.
Az 1372-ben osztozó hat unokatestvér közül kettőnek a leszármazását ismerjük, János fiát Benedeket és Miklós két izen való utódait; ezek:
Nicolaus de Gebarthaza et Zalok; Petrus literatus 1424, 1435, 1440; Benedictus 1435–1438; Gallus 1437–1454; Stephanus 1435–1437; Petrus 1435–1437; Johannes 1435–1437.
Ezekkel egyidőben szerepel még két velök össze nem köthető, bizonyosan a Henrik comes ágazatából eredő család; ezeknek a vonala:
Briccius de Zalok; Michael de Kebarthaza v. de Gebarthfalwazalok; Gregorius † ante 1427; Lampertus de Kebarthaza et de Zalok 1437, 1489; Blasius 1435–1437; Jacobus 1435–1437
Az 1427-ik évben Bereczk fia György halála alkalmából viszály tört ki a rokonok között a szalóki templom, illetve annak patronatusi joga miatt. A boldogultat legközelebbi atyafiai a templomban, a család szokott temetkező helyén akarták örök nyugalomra tenni. Ennek azonban Péter fia János, ez időben már magas koru ember, ismeretlen okból ellentmondott. Hihető, hogy az ellentmondás nem találkozott a többi rokonok helyeslésével, mert azt utóbb maga János is visszavonta. Ám az elhunyt rokonai nem hagyták az ügyet ennyiben s Domokos győri kanonok, rábaközi főesperesnél panaszt tettek János ellen. A főesperes maga elé idézte a feleket; a panaszosok részéről Miklós fia Benedek jelent meg, János helyett pedig, megbizó levél nélkül, de a következményeket magára véve fia Benedek, a ki is jónak látta a dolgot atyja nevében letagadni s kijelentette, hogy a másik ágnak a patronatusi jogát elismeri és semmi kifogása az ellen, hogy azok is a szalóki templomba temetkezzenek. A főesperes a kijelentést oklevélbe foglalta s ezt Miklós f?a Benedeknek biztositékul a jövőre is átadta.*
Az oklevél erősen megkopott eredetije a Szalóky család levéltárában van. Az oklevél az összes nevek mellett a de Zalok megjelölést használja.
A család legkiválóbb tagja a XV. század elején Miklós másik fia, Péter. Egy 1424. évi okirat, a melyben valamely Fejérvármegyében történt vizsgálatnál minbt homo palatinatis szerepel* s egy 1440 körül kelt adománylevél literatusnak nevezi, Péter deák azonban a tollforgatásnál valószinüleg jobban értett a hadakozáshoz. Vitéz ember létére szűk lett neki az ősi falucska s messze földre elvándorolt szolgálatot keresni. A Bajmóczi testvéreknél Lénártnál és Jánosnál állt be aféle főember-szolgának, familiarisnak, mint abban az időben mondták. Kalandra vágyó ember keresve sem találhatott külömb gazdákat a vitézsége kimutatására jobb időt, mint a minők akkor jártak. A husszita háború javában dúlt, vérbe, lángba borítva Cseh- és Morvaországot s az egész magyar felföldet. A Bajmócziak pedig régi kipróbált hadvezetői voltak Zsigmond királynak. Velük harczolta végig Péter diák az egész háborut előbb künt Morvában, azután az ország határain belől. 1434-ben hanyatlani kezdett a hussziták szerencsecsillaga. Az elfoglalt városokat egymás után vesztették el, s lassan kiszorultak az országból. A Bajmócziak Szakolcza visszavételénél tüntek ki leginkább s itt mutatta ki vitézségét legjobban Szalóki Péter is. A király a sok vér árán szerzett várost a Bajmóczi testvérek kapitánysága alá helyezte, a kik azonban nem élvezhették nyugodtan a jutalmat, mert 1435-ben a hussziták rajtuk ütöttek s keményen szorongatták városukat. A védelemben Péternek oroszlánrésze volt, a minek jutalmául, mihelyt a város az ostrom alul felszabadult s a két kapitány a királyhoz Pozsonyba ment a történetekről jelentést tenni, kieszközölték, hogy Zsigmond hű emberüket uj adománylevéllel erősitse meg ősi javaiban. Zsigmond király azonnal kiadatta a donatiós levelet, a mellyel Kebertházai Miklós fia Pétert s általa testvérét Benedeket, ennek fiait Gált, István, Pétert és Jánost azután vérrokonait, György fia Lampertet, úgyszintén Mihály fiait Balázst és Jakabot megerősiti kbertházai, más néven kebártfalu-szalóki birtokaikban, úgy a mint azokat «iuxta antiquam divisionem» tehát a régi osztály szerint birták.*
Zichy okmtár, VIII. k. 201. l.
Az eredeti a Szalóky család levéltárában. Kiadva: Hazai okmtár, II. k. 257. l.
172Az adománylevélbe azonban kellemetlen hiba csúszott be; Benedek egyik fiának nevét roszszul irták, Gál helyett Györgynek s a hol a fiukat felsorolták, ott apjuk neve elé odaszurtak egy alterius-t, minél fogva az oklevélben két Benedek neve szerepelt. Nehogy ebből valamikor baj támadjon, az oklevelet 1437-ben a királyi kanczellária ujból kiadta, még pedig nem átirat alakjában, hanem rendes privilegialis alakban, a nélkül, hogy az első példányról emlitést tett volna.*
A második példány is a Szalóky családnál őriztetik. Kiadva: Hazai okmtár, II. k. 273. l.
Péter diákról ezután néhány évig semmit sem hallunk. 1440-ben van róla ismét hir; azok közt találjuk, a kik Ulászló lengyel királyt a magyar trónra segitik s megkoronázását végbeviszik.
Miféle érdemei voltak Ulászlóval szemben, nem ismeretes, de hogy nagy szolgálatokat tehetett az uj királynak, azt az a két kitüntetés mutatja, a melyben az uralkodó közvetlenen megkoronázása után részeltette. Egy 1440 julius 28-ikán (a koronázás után tizenegyedik napon) Budán kelt oklevelében neki, Szalóki Miklós fia Péternek s Magasi János fia Istvánnak különösen a megválasztása s koronázása körül szerzett érdemeiért a Szamárdi Izsák és Miklós elhunytával a koronára szállott vasmegyei Ugot minden hozzátartozóival együtt adományozta.* Az adományban az ő érdemeik által részesülnek Péter testvére Benedek s ennek négy fia, Gál, István, Péter és János, továbbá Magasi István fivére István, unokaöcscse György és Kereszturi Pál, Péter részéről tehát ugyanazok, a kik vele az 1435-iki, illetve 1437-iki nova donatióban is osztoztak.
Az oklevél eredetije a Szalóky család levéltárában van. Megjelent a Hazai okmtárban, II. k. 288. l.
Szalóki Péter érdemei tetemesebbek lehettek az adományban részes társáénál, mert az uralkodó őt még egy kitüntetésben is részesitette czimert adományozott neki.
Fájdalom a diszes okiratból, a mely a czimer adományozásáról szólott, már csak foszladékok vannak meg, s igy még csak azt sem tudjuk megmondani, mely évben és napon kelt a Szalókiak armalisa. Legvalószinübb, hogy a czimeradomány nyomon követte a donatiót; erre látszik mutatni az a körülmény is, hogy a két oklevél irása tökéletesen hasonló, bizonyosan egyazon kéztől ered.
Ma az oklevélnek csupán két sarok darabja van meg; a felső jobb, a melyen a czimerábra van s az alsó bal, a szöveg nehány sorával. A két darabból hozzávetőleg meg lehet állapitani, hogy az egész oklevél mintegy 38–40 cm. magas lehetett, bele számitva a szokásos felhajtott szélet is.*
Az oklevél töredékei a Szalóky család levéltárában vannak.
Az irásból megmaradt rész alapján bajos lenne megállapitani, kinek s mikor kelt az oklevél. Szerencsére a XVIII. században még kevesebb hiányzott belőle, az oklevél egész felső széléből megvolt olyan széles darab, a minő a czimer s ezen a szöveg első két vagy három sora. Erről a Szalóky család valamelyik tudósabb tagja vagy Nemes-Szalók egyik nótáriusa másolatot vett s mig az eredetiből a szóban forgó darab elkallódott, addig a másolat gondosan őrizve megmaradt. Hangzott pedig a szöveg (a másolat szerint) eképen:
Uladislaus dei gratia Hungariae Dalmatiae Croatiae rex, Lithvaniae priceps supremus et Heres Russiae fideli nostro Petro Literato filio quondam Nicolai de Geberthfalva Zalok …… gratiamique nostram regiam ……. majestatis, velut …. sol. ….. ut non sit….
Az eredetiben megmaradt szöveg-rész pedig igy szól:
..et de … d ……………………….
…………….. ymmo damus donamus et conferimus
…………. ur, ut tu ac dicti Benedictus et Gallus
…… et eorum haeredes et posteritates universe
a modo in antea et inposterum ubique locorum
….. nobilibus scilicet et militaribus, nec non sigillis
………..et expedicionum generibus sub mere et sincere
………… dici nominari ac reputari volumus
…….. es et nobiles regni nostri Hungarie similiter
……. atque potiri valeatis ac possitis. Gaudeatis
………. pliori studio ad honorem regie maiestatis vestra
……… nspicitis et munere graciarum. Incuius rei
…… presens ut rex Hungarie utimur
…… Johannis Baptiste, anno domini millesimo
Semmi sem lenne könnyebb: mint a hiányzó formuláris részt Ulászló király egy másik armálisából kiegésziteni, annál is inkább, mert előttünk 173egy ehhez teljesen hasonló szövegezésü fekszik, a melyet 1443 január 25-ikén Kulpi Balázs és rokonai kaptak. A neveket pedig beletehetnők Szalóki Péter donátiós leveléből, ezek pedig a főadományoson kivül igy hangzanak: Benedictus carnalis, ac filii eiusdem videlicet Gallus, Stephanus, Petrus et Johannes de dicta Gebarthfalua Zalok.
Igen nevezetes, hogy az armalisból már a harmadik előnevét ismerjük meg Literatus Péternek; Zsigmond király 1435-iki és 1437-iki oklevele Kebártházainak nevezte, 1440-iki adománylevél Szalókinak, az ugyanakkor tájban kelt armalis pedig Geberfalva-Szalókinak. Ennél kétségtelenebb bizonyiték a három név azonosságára nem képzelhető.
Az oklevél felső sarokdarabján levő czimerkép, a melyet itt rekonstruált másolatban közlünk, erősen meg van kopva, úgy annyira, hogy a ledörzsölődött szinek alul helyenkint az eredeti tollal rajzolt vázlat is kikandikál. A czimer valódi gyöngye a magyarországi heraldikai emlékeknek, sőt mondhatjuk a legszebb összes eddig ismert mohácsi vész előtti czimereink között. Zölddel keretelt piros lapra van helyezve, a mely a czimer erőteljes, de egyszerü szineit kitünően érvényre juttatja. A czimert szabályos csücskös pajzs képezi, melynek fekete mezején nyakára huzott arany koronával ékesitett, megcsonkitott fehér hattyú látható; a pajzson ezüst tornasisak áll, fekete-fehér takaróval, a melyre sisakdiszül fekete a pajzsalakkal rakott zárt szárny van helyezve.

A szalóki család I. Ulászló királytól kapott czímere.
Akár arányait, akár stilizálását, akár pedig szineinek válogatott voltát nézzük, a czimer mindenkép felül emelkedik a kritikán. Tárgya, a megcsonkitott hattyú, a magyar heraldikában eddig teljesen ismeretlen volt; tudtommal német czimerekben sem fordul elő,* csak a francziáknál s az angoloknál található, itt is igen ritkán.
Gritzner Handbuch der heraldischen Terminologie (Nürnberg, 1890.) cz. nagy munkájában nincs is megemlitve.
A magyar heraldika eddig csak egy csonkitott madarat ismert: a Drugethek merlottóit, csonka kacsáit, a melyekből idővel valóságos rigókat csináltak a járatlan heraldikusok; csakhogy ezek is idegenből, Olaszországból származtak át. Annál becsesebb lelete heraldikánknak a Szalókiak czimere, mert magyar tőről fakadt hajtás, tanusága a mi czimerészetünk különleges voltának.
A hattyu a középkori szimbolika szerint a büszkeség s a harcziasság jelképe. Mit jelent itt, talán meg volt mondva az armalis szövegében; bizonyosan nem járunk rossz nyomon, ha felteszszük, hogy a nyakára húzott koronának Ulászló király koronázásával s a czimerszerzőnek ezt illető érdemeivel van valamelyes köze.
Megemlitjük még, hogy a Szalókiaké az első hasonmásban kiadott Ulászló-féle czimer. Ulászló király armalisai egyáltalán ritkák. Bárczay csak egyet emlit, a Kulpi Balázsnak 1443-ban (nála hibásan 1442-ben) adományozottat, a mely az Országos levéltárban őriztetik. Ennek kicsike, s gyarló művészettel festett ábrája az itt bemutatottal össze sem hasonlitható.*
A czimer ábráját kicsinyitve de elég hű rajzban közölte a Siebmacher, Wappenbuch des Adels von Ungarn. Supplementband, 56. tábla.
A czimerlevél adományozása után Szalóki Péter eltünik szemünk elől. Utódait sem ismerjük; úgy lehet, ága benne kihalt.
Testvére Benedek otthon töltötte életét, megyei tisztséget viselt; 1436- és 1438-ban mint veszprémmegyei főszolgabiró emlittetik.* Fiait a Péter nagybátyjuk által szerzett donácziókból ismerjük. Közülük Gál 1454-ben egy pörös ügyben delegált biróként működött.*
Hazai okmtár, IV. k. 306. I. és II. k. 283. l.
1454 május 25. Gallus de Zaloky; a vasvári káptalan oklevelében. Magyar Nemzeti Múzeum levéltára, Véghely gyüjtemény.
A négy fiuval megszakad a családfa. A Szalóki család levéltárában 1440-től a XVI. századig nagy hézag van, a melyet, tekintve, milyen csekély épen a XV. századból a kiadott oklevelek száma, ez idő szerint betölteni képtelenek vagyunk.
Teljesség okáért még felemlithetjük, hogy 1483-ban Szalóki Mihály mint szomszéd egy Dabronyban tartott beigtatásnál szerepel,* 1489-ben pedig ugyanitt hasonló minőségben jelen van Szalóki Lampért,* talán az 1427 körül elhunyt Gergely fia.
Országos levéltár, Dl. 18,805.
U. ott, Dl. 19,577.
Adatok hiján is lehetséges rámutatni arra a 174változásra, a melyen a középkor végén Szalók és a Szalók nemzetség ott maradt része, a Szalókiak keresztül mentek.
Szalók határa évről-évre kisebb lett. A szomszédok nagyrészt hatalmas, gazdag urak voltak Szécsiek, Hosszutóiak (talán maguk is a Szalók nemzetség hajtásai?) Mezőlaki Zámbók, Debrentei Himfiek, Kinizsi Pál, stb., a kik pénzzel, meg néha erőszakkal is egyre kisebbitik a «Szalók földjét». Fogyott a föld; a mi pedig megmaradt, azt minden ivadék apróbb darabokra osztotta fel. A szük körben, a melyben a család élt, országos érdemeket nehéz volt szerezni, királyi adományok tehát nem gyarapithatták a vagyont. Az egykor tehetős urak ivadékai a XV. század végén már nagyrészt csak egy-telkes nemesek. Ezekből s a majdnem kizárólag általuk lakott helységből alakul ki aztán a XVI. században a magyar föld egyik különlegessége: a nemes helység, a locus nobilitaris.
Ez az átalakulás azonban biztositja a család fenmaradását hosszú időkre. A gyarapodás, az előremenés szinte lehetetlenné van téve; de az az erő, a melyet az összetartás ad, megmenti a családot azoktól a veszedelmektől, melyeknek az egyedül álló, ha jóval gazdagabb volt is, okvetlenül ki volt téve.
Azokból a hatalmas dinasztiákból, a melyek a középkor végén a Szalókiak szomszédai voltak, egy sincs meg; kihaltak, kivesztek, latifundumaik szerte oszlottak száz meg száz idegen birtokos kezére. De a nemes község megállott a legerősebb viharok közepette is; túlélte Mohácsot, túl a török dúlás, a német garázdálkodás rettentő idejét. S a Szalókiak ma is ott élnek, azon a földön, a melyet ősapjuk, a legendás Öcsöb és fia Szalók szerzett, mint élő tanubizonyságai a magyar faj szivós életerejének.
VARJÚ ELEMÉR.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages