Pótlék az Alapyak származásához és nemzedékrendéhez.

Teljes szövegű keresés

Pótlék az Alapyak származásához és nemzedékrendéhez.
A Turul 1893. évfolyamában az Alapyakról írt közelményem kiegészítéséűl álljanak itt még e család eredetének tisztázásához és genealogiájának bővítéséhez járuló következő, részben új adatok:
A fejérmegyei történeti és régészeti egylet 1893-iki évkönyvének 324–30. lapján közölt oklevelek összevetéséből a család ősei közé kell számítanunk azon a Drugcha vagy Durugcha nemzetségből származott Salamonfia Simont, ki az 1264. évben örökös nélkül elhalt Gálfia Salamon somogymegyei Csezmicében feküdt Predemeh nevű birtokát IV. Béla királytól még ugyanazon évben adományba kapta; ezen adományozást V. István király Simonnak különösen Bulgáriában szerzett érdemeiért 1270-ben megújítja, IV. László pedig 1273. évben mindkettőt megerősíti.*
Győri tört. és rég. füzetek. II. k. 299. l.
Midőn 1275-ben Moys mester és Ugrin vezetése alatt a király és kormánya ellen új lázadás tör ki, e pártütésnek egyik fő részese volt Simon is, mert mint egy Zólyomban kelt oklevél bizonyítja, a király az ellene fellázadt Salamonfia Simon és Moys mestertől Predynmith, Juretina és Musuna birtokaikat elveszi és Belusfia Belus 98comesnek adományozza.* A kibékülés a következő évben megtörténvén, Ugrint mint országbirót, Moyst mint somogyi főispánt és reá egy évre Simont mint alországbirót találjuk;* elkobzott birtokaikat szintén visszakaphatták, mert 1280-ban Moys, akkor mint a királyné tárnokmestere, Musináról végrendelkezik is;* de Simon comes hűségéért még újabb adományban is részesűl, ugyanis 1277. évben a király neki adja Hőgyész (Holges)* földet, melybe a sz.-fejérvári káptalan még azon évben be is igtatja. Feljegyezve találjuk róla, hogy ő építtette a simontornyai várat; a vár tőle vette nevét. Simon további életéről vagy utódairól nincs tudomásunk.
Fejér, Cod. Dipl. III. 512.
Wenzel, Árpk. új okmt. 12 k. 216. l.
Hazai okmt. VI. k. 259. l.
Wenzel, Árpk. új okmt. 12. k. 192. l.
De körűlbelűl már ezen időben élt Alapi Romandin, kinek Miklós fiától származott unokái úgymint László, János, Romandin és István 1337 július 26-án Visegrádon Erzsébet királyné előtt 35 márkáért elörökítik a szintén somogymegyei Bábony (Babun) birtokuk azon részét, mely atyjuk unokatestvére Tódorfia Sándortól szállott reájuk, Ugali Pál országbirói itélőmesternek.* Ez az eddig ismert legrégibb adat a család Alapi nevére; nemzedékrendjük így alakúl:
Anjoukori okmt. III. 395. l.
N. Romandin de Alap. Tódor. Miklós. Sándor. László. János. Romandin. István. 1337.
Az alábbiakkal azonban, az adatok elégtelensége miatt, össze nem köthetők.
Egy a körmendi levéltárból közölt okmány szerint Mátyás király 1477-ben utasítja a budai káptalant, hogy Batthyányi Boldizsárt és testvérét Gáspárt, továbbá Miklós, Lénárd és Jánost néhai Batthyányi János fiait, végre Istvánt (János tollhibából áll) és Benedeket, Alapi Andrásfiait Batthyán, Csabja, Polgár, Somlyó, fehérmegyei s több somogymegyei birtokokba igtassa be.* Más forrásból is ismeretes,* hogy a XV. század közepe táján Alapi András (és nem János) felesége Batthyányi Margit, B. László leánya volt, ugyanezen András volt a szintén fejérmegyei Moha falu birtokosa 1460-ban.* Ezen Alapi Andrást, miután az egész század folyamán más Andrásunk nincs, megtaláljuk egy 1436-ban kelt oklevélben, midőn a székesfejérvári káptalan Zsigmond király parancsára Alapi Istvánt s legközelebbi vérrokonait bizonyos alapi részbirtokokba Szeredi András kir. emberrel bevezeti; szomszéd birtokosul Alapi Jánosfiai Gál és Balázs, továbbá Alapi Lászlófia András vannak megnevezve,* Lászlóról azonban tudjuk, hogy ő Mátéfia Jakabnak fia volt;* ezek szerint ezen, később nagykemleki, ág nemzedékrendje így alakul:
A fejérm. tört. és rég. egylet 1893. évkönyve, 28. l.
Nagy Iván, pótkötet, 109. l.
Kaprinai, Dip. II. 430.
Eredeti.
Fejér, Cod. Dip. VIII. 5. 296.
Máté de Alap. Jakab. János. László. 1394. Máté. Antal. András de Batthyán. 1436. 1460. Batthyányi Margit. István. 1477. Benedek de Batthyán budai várnagy, kincstartó. ezek egyikétől Boldizsár de Nagykemlek 1510 vice-bán. János † 1567. aranysarkantyus, kapitány. 1. Zrinyi Margit. 2. Frangepan Erzse utóbb Dornberg Józsefné. 1-től Miklós. Gáspár † 1584. horvát bán. Borbála. férje Erdődy Péter bán. Margit. férje Orchóczy Ferencz.
Alapi András fiai anyjok után nemcsak a fejér- és somogymegyei, hanem a körösmegyei Batthyányi birtokokban is osztozkodnak, mert a XV. század vége felé az Alapiakat, mint a 99Batthyányiak által lett birtokosokat találjuk Körösmegyében.*
Dr. Csánki Dezső, Körösmegye a XV. században, 129. l.
András a batthyányi előnevet már 1460-ban használja,* ezen előnév használata ejtette tévedésbe korábbi genealogusainkat Benedek személyét illetőleg, nevezvén őt hol Alapi Batthyányinak, hol megfordítva, s mint fiusítottat a Batthyány család fentartójának vélték, holott ő vagy testvére István alapítják a körösmegyei, később Nagy-Kemlek várának Boldizsár által lett megszerzésével a nagykemleki horvátországi Alapi családot. Ezek szereplése a történelemből ismeretes.
Kaprinai, Dip. II. 430.
Bár a családfára biztosan nem illeszthető, de, úgy hiszem, Alapi Jánosnak második feleségétől, Frangepan Erzsétől, született leánya lehetett azon Alapi Mária Anna, kinek Draskovich Pétertől származott Borbála leányát 1623. évben Nádasdy György veszi feleségűl.*
Történelmi Tár, 1893. 446. l.
A XIV. században találjuk még Fejérmegyében Balázsfia János szolgabirót 1391-ben;* István fiait: Kelemen, Péter Demeter literatust, és Gergelyfia Jánost; mindezekről emlékezet van egy 1394. évi oklevélben.* De ugyancsak e század folytán Zalamegyében is találkozunk a család néhány tagjával, így 1372-ben Alapi Mihályfia Benedek, továbbá Andrásfiai István és Miklós egy birtokba vezetésnél mint szomszédok említtetnek,* 1381-ben pedig Stephanus Rufus de Alap a megye egyik szolgabirája,* mindezek azonban a különben is néhány ízre terjedő töredék családfákra nem illeszthetők.
Fejér, Cod. Dip. X, 1. 732. és X, 2. 86.
Fejér, Cod. Dip. VIII, 5. 296. 297.
Zala vármegye története, 2. k. 62. l.
Zala vármegye története. 2. k. 179. l.
Egy másik ág leszármazása így áll:
Chydur de Alap. Mihály. András 1359. Salamon* Barnabás 1359. Jakab. István 1432. Péter. István szentágotai Pederi Anastasia, Pederi Gál leánya. Benedek. 1502. György.
A fejérm. tört. és rég. egylet 1893. évkönyve, 340. l.
Ezek közűl I. István, Zsigmond király kisérője, az 1432. évben megerősítő adományt nyer már az ősei által is birt alapi részbirtokaira;* jelen van a római császárkoronázáson s mint az alapi Szt.-Mihály egyház kegyura lelki ügyekben bizonyos kegyekért folyamodik IV. Eugen pápához.* II. István fiai Benedek és Györgyről egy 1502. évi okmány emlékezik, midőn anyai birtokrészük ügyében Esztergomi Pál fejérvári kanonok tanukihallgatást eszközöl.*
Hazai okmt. 2. 248.
Turul. 1893. II. 4. l.
Eredeti.
Több Györgyünk nem lévén, ő lehet azon Alapi György, kire Tomori fővezér 1525-ben Pétervárad védelmét bízta* s ki e rossz karban volt várat ezerötszáz főnyi őrségével két hétig tudta tartani Ibrahim fővezér negyvenezer embere ellen.
Századok, 1881. 734. l.
Mindezek, úgy hiszem, eléggé megdöntik azon állítást, mely az Alapiakat a Hlapčič faluból származott s nevet ettől vett horvát eredetű család ivadékainak tartja; alaposan ki van mutatva különben is, hogy Hlapsity vagy Halapity nem is hely-, hanem családnév, előnevük pedig mohlityi és botini volt.*
Századok, 1893. 222. l.
SALAMON VINCZE.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem