Telegdi Csanád (1322–1330)
Telegdi Csanád (1322–1330)
a Csanád nemzetségből, kit az egri káptalan egyszivvel-lélekkel választott az egyházmegye püspökévé 1322-ben.* Nem csoda, Csanád nem csupán nagy származású váradi prépost volt; de már akkor országos nevű férfiú s a király udvari embere. Látni való volt, hogy Eger nem fogja állandóan a magáénak mondhatni a nagyra termett püspököt.
Az egri káptalan ez évről már választott püspöknek írja őt. (Nagy Imre: Anjouk. Okmt. II. 58. l.) Megerősítést Esztergomból a rákövetkező évben kapott, melylyel Theophil prépost az érsek nevében jóváhagyja a választást (Egri kápt. Num. I. Div. I. Fasc. I. frust. 10.)
És nyolcz éves főpapi kormányzata után fenmaradt hivatalos levelei habár elég tisztességes csomagot tesznek is ki; de történelmi ereklyéinek pecsétbeli hagyományát okiratai számának daczára is nagyon fogyatékosnak kell nyilvánítanunk. Ünnepélyesebb kiadványoknál használt nagy pecsétével alig tudunk beszámolni, kisebb esetekben használt gyűrűpecséte meg épen visszaadhatlan marad.*
A Kállay cs. lban található 1324-ki birói levele zárlatán csupán pecséttöredékeket láttat. (Nagy Imre: Anj. II. 132. l.) A Károlyi grófok családi levéltára ezen évből szintén mutat föl Csanád-féle oklevelet, mely azonban a többinél nem szerencsésebb, minthogy élő pecséttel ez sem bir, csupán a «monorú pecsét nyomaival». (Károlyi Okmt. I. 59. l.) A budai országos levéltárban őrzött eredeti birói levelén 1325-ből, melyben az újhelyi pálosok és Ágoston-rendűek között intézkedik bizonyos malom-ügyben, a hátlapra nyomott «hosszúkás» alakú pecsét maradványai mutatkoznak csupán. (Nagy Imre: Anj. II. 203. l.) 1326-ban az egri minoritáknak megengedi, hogy a klastromjok és az Eger vize között fekvő beltelket eladhassák. Itt is kis pecsétének nagysága iránt tájékozódhatunk csupán, mert a lenyomat lemállott. (L. egri kápt. levélt. Num. III. Div. I. Fasc. I. frust. 3.) 1330-ból a sóvári Soós-család levéltárában őrzött hátpecsétes levele sem ér többet az előbbenieknél, mint a mely szintén a pecsétnek csak nyomait tünteti föl. (Nagy Imre: Anj. II. 460. l.)
Mikor a századok rontása elől a függő pecséteknek is csak kis része térhetett ki, természetes dolognak kell tartanunk, hogy a hátlapos pecsétek az utolsóig mind pusztulóba mentek.
De Csanád püspök függő-pecsétes levelei áthagyományozásában korántsem volt oly szerencsés, mint András és Márton püspökök, minthogy körültekintésem szerint ilyenek nem mutatkoznak sem Egerben, sem a magán levéltárakban.
Az egri káptalanban nagy-pecsétes leveleinek csupán nyomaira akadunk.* Egy ideig még reménykedtem az országos levéltárban, hol használható Csanád-féle pecsétet sejtetének a kimutatások, elvégre is azonban arról kelle értesülnöm: hogy biz az csak hitvány töredék és semmire sem használható.
Igy azon főpásztori intézkedésben, melylyel a kanonokok számát 20-ról 15-re apasztja.
A Csanádok nemzetségének czímere talányszerű ugyan, de nem ismeretlen tárgya a magyar czímertannak;* de nem is erre, a háttérbe szorúlt csóka-madárra, hanem a főpapi pecsét egyházi motivumaira, vagyis oltárábrázolatának tárgyára 133és műkivitelére lettünk volna és vagyunk kiváncsiak.
A nemzetség jelvénye varjú, mely azonban holló-nak is nézhető. V. ö. Br. Nyáry Albert: A Heraldika vezérfonala 71, 213. ll.
És szükségből legyen szabad esztergomi pecsétével kárpótolnunk magukat Egerből való távozásának mindjárt első évéből,* miután izlése és a kor szükséglete annyira megtetszik ezen is, hogy méltán tekinthetjük pótlónak püspöki pecséte eshető fölmerüléseig.
1331-ben kelt leveléről csüng le, melyben köszönetűl, hogy az egri káptalan egyhangúlag választotta püspökének, Deméndet, mint szerzeményes birtokát, ajándékozta oda. (Egri kápt. mag. levélt. Numerus IX; divisio I; fasciculus unicus. Türk Frigyes barátom gondos rajza után.)
