II. Miklós (1331–1360).
II. Miklós (1331–1360).
Nagy kérdés: ha kárára vagy hasznára vált-e püspökünk emlékezetének, hogy az egri káptalannak régi «Szent-János könyve» s vele az ő egykorú jellemzése is elveszett. A töredékes adatok világitásában II. Miklós felette mogorva és önző férfiúnak mutatkozik.
Így furcsán hangzik, a hogyan Sixtus mester egri, veszprémi, pozsonyi kanonok és ungi főesperes őt jellemzi. Ő maga panaszolja el nekünk életének szomorú sorát, mely szerint a sors csapásai által sújtatva, nevezetesen előbb Laczk András székelyek ispánja által megraboltatva, aztán főpapja, Miklós egri püspök által minden javadalomtól és megmaradt vagyonától megfosztatva, hogy fogadalmát, miszerint a szent sírhoz elzarándokol, beválthassa és az állásához nem illő élésmód miatt pirúlnia ne kellessék: veszprémmegyei ajkai, rendeki és öcsi birtokait 1350-ben elzálogosítja.*
Thaly Kálmán: Századok. 1869. évf. 715. l.
Hogy káptalanjával sem állott egészen jó lábon, eléggé sejtetik a fenmaradt adatok.*
1353-ban az egri káptalan tiltakozik a váczi előtt, hogy «quoddam molendinum in civitate Agriensi super fluvio Egervize vocato, retro hortum domini Johannis, olim custodis, dominus Nicolaus episcopus absque consensu et voluntate eorundem ac sua propria voluntate, non requisitis ipsis, altari beate Marie Magdelene vellet perpetuo applicari». 1353-ban némely abauji, ungi, szerencs-járási és kisborsodi tizedeket bocsát vissza a káptalannak. 1361-ben a káptalan a mondott malomnak több, mint 16 évi lefoglalása fölött panaszkodik, fölemlítvén egyszersmind, hogy a püspök sógora több, az egri káptalanhoz tartozó tihaméri és kocsi földeket is bitorol (Az egri kápt. magán levéltára).
Őt az egri egyház egyik restauratorának sejtetik az újabb műtörténeti nyomozások* s ő lehetett alapvetője Eger mellett a fölnémethi pálos kolostornak, valamint a segedelem-völgyi karthauzi prioratusnak is.*
Ipolyi Arnold azt véli, hogy alatta a székesegyház építése ha nem munkálatban, de már tervben volt (Bartakovics-Emlékkönyv 134. l.)
Kandra Kabos: Adatok az egri egyházmegye történelméhez II. köt. 6. l.
Az sem tagadható, hogy egyháza jogainak oly erélyes védője s gyarapítója vala, a milyen II. András óta egyik egri püspök sem volt.*
1338 táján Biri Tamás ellen nyer pört (Anjouk. Okmt. III. 477. l.) 1346-ban Rikolffia Lászlóval pörösködik Kömlő, Nána, Lovász-Nána és Pók nevű birtokok miatt (Anjouk. Okmt. IV. 562. l.) 1347-ben a szihalmi nádori gyűlésen Márkfia László panaszkodik és kezd pört a püspök ellen, mely az ő jogai érvényesülésével fejeződött be (Bessenyői közbirtokossági levéltár). Nem tudni, mely évben, birtokviszályban állott Miklós püspök Ugrafia Miklós andornaki birtokossal is (Kovachich: Formulć styli solennior. 71. l.).
Fenmaradt levelei s ezek pecsétei egymással szokás szerint fordított arányban állanak.
Kis pecséte csaknem elveszettnek tekintendő, miután hagyományainak gyüjtőitől nem hallunk 134egyebet, mint: «zárlatán tojás alakú pecsét maradványaival»,* vagy «hátlapon pecsét nyomaival»* maradtak ránk itélet-levelei.
Nagy Imre: Zichy Okmt. III. 139. l.
Nagy Imre: Anjouk. Okmt. IV. 66. l.
Van tőle az egri káptalan magán levéltárában eredetiben fönmaradt okirat 1358-ból, melyben a kis-borsodi és más vitás tizedeket ad vissza pörösködő káptalanának;* hanem, fájdalom, a zsinórról hiányzik a függő pecsét. Ezen oklevélcsonkítás a káptalan régi viszontagságainak bizonysága, legalább Batthyányi nagyprépostságánál régibb; mert ő bizonyosan ezen pecsétnek is adta volna hasonmását, ha az még akkor rendelkezésére áll.
Num. XX, fascic. I, 4-ik dar.
Pecsétje, tudtunkkal, egyetlen egy töredékes példányban maradt reánk a N. Muzeumban őrzött Kállay levéltár egy 1340. oklevelén.* Csúcsíves fülkében a főpap alakját látjuk benne, jobbját áldásra emeli, baljában pásztorbotot tart. Fölötte az egri egyház jelvénye: röpülő sas. Alatta kétségtelenül volt valami czímer, melyből családi származására vonhatnánk következtetést; de ez a pecsét alsó csúcsával egyetemben levált a hártyáról, melyre a pecsétet nyomták.
Miklós püspök tudatja «dominis Paulo sacerdoti et rectori ecclesie de Kallo et vice-archidiacono de eadem» és több más papokkal, hogy ő Ivánfia Andrásnak és Simonfia Imrének, királyi apródoknak engedélyezi, hogy Apáti és Váralya birtokaikban levő kápolnáikban isteni tiszteletet tartathassanak és a szentségeket az udvari pap kiszolgáltathassa a temetés kizárásával, (mely a plébános joga).
