AZ ABA NEMZETSÉG CZÍMERE.

Teljes szövegű keresés

49AZ ABA NEMZETSÉG CZÍMERE.
(Hat rajzzal.)
Ha végig lapozzuk folyóiratunk: a «Turul»-nak hasábjait, meggyőződünk róla, hogy az méltóan feladatához, a magyar heraldika és genealogia kincses bányája lett. Egy részről legrégibb czímerleveleink publicatiója által fejlesztette, nemesítette a heraldikai ízlést, számüzte köréből az évszázad óta domináló zopf-heraldikát, másrészről nemzetségi czímereink kutatására, tisztázására vonatkozó értekezéseivel, megvetette alapját a magyar nemzeti heraldikának. Ez alapon elindulva s kezet fogva a nagymérvű genealogiai kutatásokkal, ezen aránylag rövid tíz év alatt, mely fennállása óta elfolyt, nagyszámú oly családtani kérdések fejtettek meg, melyek azelőtt homályosak voltak, vagy téves nyomokon elindulva, helytelen eredményre vezettek.
Ezer éves fennállását készül megünnepelni a nemzet. Ezer éves múltra tekinthet vissza az Aba nemzetség is, mert hiszen ősei részt vettek Árpád vezér oldalán a honfoglalás nagy munkájában. E hosszú idő alatt e nemzetség terepélyes fává fejlődött, hatalmas, fényes – a trónig emelkedő neveket mutat fel a multban, megyékre terjedő uradalmak felett hangzott parancsszava, királyok viselnek ellene hadjáratokat s bár lassan a századok folyamán elmult a fény, csökkent a hatalom, a terepélyes fa ágai egymásután száradnak ki, a roppant birtokok idegen kézre jutnak, de a hatalmas törzs szívós életerővel bir s habár csak egyes ágaiban is, még mindig élve s virágozva lépi át a második évezred küszöbét.
Ezen nagymultú nemzetség czímeréről óhajtok ez alkalommal szólani. Lehet, hogy ezzel már elébbi állításomnak mondok ellent,* de az újabb s újabb kutatások, mindig tágabb látkört nyitnak meg szemeink előtt s ezek világosságánál hamarább megtaláljuk a helyes nyomot, melyen indulva helyes eredményre is juthatunk.
L. Gagyi László sírköve. Turul V. 117.
Az Aba nemzetség czímerkérdésénél soha sem menekedhetünk a hypothesisektől. Régibb az, mint a meddig pecséttani emlékeink terjednek, s nem vagyunk azon szerencsés helyzetben, mint nyugati szomszédaink, kiknek eltekintve nagyszámú czímertekercseik s czímerkönyveiktől, csak a XII–XV. századig terjedő krónikás énekeik száma meghaladja a hatvanat, melyekben a lantosok s heroldok, ünnepélyeken vigadó, harczjátékokban győzelmes, vagy csatákban küzdő hőseik fegyverzetét, zászlóikon és pajzsaikon díszlő czímereiket, minden tévedéstől ment pontossággal leírják s ezáltal kiváló heraldikai kútfőkké emelkednek.
Hogy az Aba nemzetség czímerére vonatkozó fejtegetéseinkben némi biztosságra tehessünk szert, tekintsük meg először chronologiai sorrendben azon maradványokat, melyek e kérdésre vonatkozólag egyes pecsétekben s műtörténelmi emlékeinken részünkre fennmaradtak.
1. Legrégibb emlékünk Mokján nádor köralakú pecséte (1286),* mezején háromszögpajzs, 50benne egy herold alak, egy – azon kor szokása szerint – ferdén álló keresztvonalokkal damaszkolt pólya.
Arch. Ért. XIV. k. 9. l.
2. Omode nádor pecséte 1299-ből.* A köralakú pecsét mezején elhelyezett háromszögpajzsban szintén egy damaszkolt pólyával. A pajzs felső karimája felett növekvő sas látható, balra fordúlt, körrel kerített fejjel. Növekvő e sas, mert feje, nyaka, szárnyának két könyöke s felső szárnytollai is láthatók.*
Arch. Ért. XI. 353. Nyáry IV. tb. 27.
Az Arch. Ért. XIII. 23. l. s utána b. Nyáry heraldikájának IV. t. 27. sz. a. közölt ábrán, e korban el nem képzelhető foszlányos takarók futnak ki két oldalt a sas fejétől, de Pór Antal: Csák Máté cz. műve 109. lapján közölt zinkographián, a sas szárnyának felső része világosan kivehető.
3. Demeter tárnokmester köralakú pecséte 1335-ből,* melynek mezején háromszögpajzsban, az előbbiekhez hasonlóan damaszkolt két keskeny pólya látható. A pajzs felső karimájából kalpagos férfialak nő ki, jobbjában egyenes pallost tartva, csipőjére támasztott balja mellett, hatágú csillag lebeg.
Arch. Ért. XIII. 231. Nyáry: Heraldika XIII. tb. 97. sz.
4. Chyrke Péter al-bán és körösmegyei ispán pecséte 1373-ból.* Háromszög pajzsban: sas.
Orsz. ltár. 6144. sz.
5. Somosi Pál, János fia, zempléni alispán pecséte 1373-ból.* Háromszög pajzsban: sas.
Sztáray okltár I. 440.
6. Somosi János pecséte 1380;* pajzsban: sas.
Orsz. ltár. 24487.
7. Solymosi czímerpajzs, mely a solymosi (Hevesmegye) XIV. századbeli templomnak toronyfalába illesztett négyszögletű kőre domborúan van vésve. Dőlt háromszög pajzsban, leveles koronán álló növekvő, fejével balra fordult sas. Évszám nincs e kövön, de a sas stilusa, felfelé álló csőrével, összeálló szárnytollaival és bunkós könyökeivel a XIV. századba helyezhető.
8. Gagyi László – Péter fia – czímere a f.-gagyi templomban levő sírkövön 1382-ből.* Öt pólya felett egy balharánt pólya. Sisakdísz: növekvő sas, nyitott csőrében koszorút tartva, jobb szárnyára leveles korona van illesztve.
Turul V. 117. A sírkövön olvasható évszám 1332, de ez össze nem egyeztethető a Gagyi László életkorával, mert még 1374-ben is történik róla oklevelileg, mint élőről emlékezet. Leszármazása ez:
Gereven comes 1280. Mihály s több testvérek 1327. Péter 1363. László 1370–74.
E szerint a sírkő mestere, a minuskulás évszámból kihagyta az L-et, melylyel az 1382-őt tesz ki.
9. Ugyancsak a solymosi templom régi kriptájában van egy sírkő-töredék, annak felső része, mely a sisakdíszt tünteti fel: balra fordult, sisakból növekvő sast.* Kora szintén még a XIV-ik század végére tehető.
A czímert legenda veszi körül, de a rendelkezésemre álló rajz, a mily helyesen tünteti fel a sas stilizált alakját, annyira olvashatatlanná tette a feliratot, melyet valószinűleg a rajzoló nem értett. E rajzokat főt. Kandra Kabos úr szives közbenjárásának köszönöm.
10. Athinai István mester, János fia, sisakpecsétje 1389-ből.* Csupor-sisakon növekvő koronás sas, csőrében koszorút tartva.
Orsz. lt. 7527. Siebmacher: Suppl. I. 5. tb.
11. Nánai Kompolth István országbiró sisakpecséte 1424.* Koronás csőrsisakból növekvő sas.
Orsz. lt. 4283. Pecsétlajstrom VII. 28.
12. Lapispataki István szepesi alispán pecséte 1439.* Pajzsban: sas.
Görgey ltár. Nemzeti Múzeum.
13. Sirokai László neapolisi püspök czímerpajzsa 1487-ből a sirokai márvány sírkövön,* leveles koronából növekvő sas.
Arch. Ért. új f. VIII. 405. Csergheő-Csoma: Alte Grabdenkmäler aus Ungarn. 53. l.
14. Gagyi Bátori László abaújmegyei alispán pecsétje 1555-ből;* sas, jobb szárnyára illesztett koronával.
Csoma ltár.
15. Segnyei Bálint pecséte 1628-ból.* A pajzsban: sas, jobb karmában egyenes pallost tart; sisakdísz: három struccztoll.
Barkóczy ltár.
Végül ide iktatom, a még most is élő, ezen nemzetségből származó családok czímereit.
16. Berthóty: kék pajzsban, arany leveles koronán álló fekete sas; sisakdísz a pajzsalak.
17. Hedry: kék pajzsban, zöld hármas halomra illesztett, leveles koronán álló fekete sas; sisakdísz: a pajzsalak.
5118. Keczer, az ősi czímer: veresben, fekete sas, mely csőrében piros kővel ékített arany gyűrűt tart; sisakdísz: a pajzsalak növekvőn.*
Ez adatot a Keczer Andrásnak 1584-ben adományozott czímerújító armalisból veszem, melyet Keczer Miklós kamarás t. barátom lekötelező szivességgel bocsájtott rendelkezésemre. Ez oklevélben az adományozó Rudolf király szavai következők: «arma sive insignia tua antiqua aliquantum illustrata, denuo et ex novo, tibi tuisque filiis predictis . . . . danda duximus et concedenda. Scutum videlicet militare erectum rubri coloris, in quo integra nigra aquila, alis expansis, dispositis pedibus subvolantique similis in dextrum scuti latus conversa, rostro annulum aureum rubino adornatum tenere cernitur; scuto incumbentem galeam craticulatam seu apertam regio diademate dimidiam nigram aquilam priori per omnia conformem producente ornatam» etc. Ez oklevelet Deák Farkas elhúnyt történetírónk látta s arról a történelmi társulat abauji kirándulásán, mint a lapispataki bizottság előadója jelentést is tett. (Abauji-kassai kirándulás 1878. 138. l.). Sajátságos módon, ez oklevélről tett jelentése, mint fentebb láttuk, az utolsó szóig téves. E téves adatok alapján csúszott be Gagyi László sírkövéről irott czikkembe több hibás adat a Keczer család czímerére vonatkozólag, s a Csergheő Géza által szerkesztett magyar Siebmacherbe két hibás Keczer czímer, mely majd a pótlék-kötetben lesz javítandó.

A Keczer család czímere.
19. A Vendéghiek leggyakrabban sziklán álló sast használtak czímerűl, mely csőrében koszorút tart. Egynémely tagja a családnak azonban, biztos tudatában levén annak, hogy a gagyi templomban nyugvó Gagyi László, egyik őse volt, annak sírkövéről vésette le czímerét. De a tudatlan véső keze alatt – ki nem értette meg a herold-alakot – az egész czímer értelmetlenné lett, melynek pajzsa sincs. Egy roskadozó sas, bal szárnya felett lebegő korona s lábainál egy reczézett kicsiny pajzs jelzi a régi öt pólyás pajzsot, a reá illesztett bal harántpólyával.
* * *
Gagyi László sírkövéről irott czikkemben, egybevetve az Aba nemzetség fennmaradt pecséteit és czímereit, azon eredményre jutottam, hogy ezen nemzetség ősi czímere a pólya és sisakdísze: sas volt.* A heraldikai bizonyítékok azóta (1887) eléggé szaporodtak ugyan, de a fentebbi állítást szembeszökőleg meg nem döntötték, mégis az alábbiakban ez ősi czímer módosítását s az abban előforduló pólyák jelentéktelenségét óhajtanám kimutatni.
Turul. V. 117–120.
Krónikásaink szerint az Aba nemzetség Edu és Edumer kun vezérektől származik. A névtelen jegyző szavai szerint: «Akkor Árpád vezér a Mátra erdejében, nagy földet adott Edunek és Edumennek, a hol aztán unokájok Pota várat épített, kiknek nemzetségéből származott sok idő multával Sámuel király, kit kegyességeért Obának neveztek vala». Ez állítást okleveleink hallgatólagosan igazolják azáltal, hogy azon roppant kiterjedésű birtokokat: Hevesmegye nagy részét, a Szerencstől csaknem Eperjesig terjedő erdős vidéket, oklevelek tanusága szerint, a névtelen jegyző állításának megfelelőleg az Aba nemzetség kezeiben találjuk.
E nemzetség előkelőségét, hatalmát semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy I. István király nővérét, az ezen nemzetségből származott Sámuel birta nőül, ki később az ország nádora s végűl koronás királya lett. S az Aba nemzetség ezen tagja nem tekinthető pusztán meteornak, mely setétségből árasztott fényt nemzetségére s letüntével újra setétséget hagyott maga után. E nemzetség folytonosan előkelő szerepet játszott hazánk régibb történetében, mint roppant birtokok ura, saját csapattal jelent meg az ország védelmében s idegen földön vivott hadjáratokban és alig hihető, hogy ily hatalmas nemzetségnek – a herold alakok feltűnte – de sőt a pajzs heraldikája előtt is, önálló zászlós jelvénye ne lett volna!
Heraldikai kutatásaink mutatják, hogy hazai heraldikánk sohasem maradt hátra, a nyugati heraldika megett. Azzal folyton lépést tartott. Ha ott valamely újítás kapott lábra, pajzsban, sisakban, sisakdíszben, takarókban, pecséttani emlékeink bizonysága szerint, arra itt is, mindig találunk egyidejű példákra. S ez különösen a régibb időkben természetes is nálunk, mivel erre nézve kettős iskolánk is volt. Egyik a beköltözött idegen nemzetségek, kik magukkal hozták régi hazájukból a heraldika iránt való érdekeltséget, másik a keresztes hadjáratok, melyeknek sok raja vonúlt át hazánkon s melynek egyikében II. Endre királyunk is részt vett.
Mint tudjuk, a legrégibb czímereket közönséges czímeralakok képezték, minők: oroszlán, sas, grif, rózsa, liliom, csillag; a heroldalakok, a legifjabb czímeralakok, a pajzsoknak bőrökkel, érczpántokkal való diszítéseiből származtak s már ezen sajátságuknál fogva sem léteztek előbb azon kornál, mely a czímerre nézve már feltétlenül megkivánta, hogy az pajzsba legyen foglalva.
Ezen kor a heraldika kezdetétől számítva alig egy félszázad múlva jő elő s a heroldalakok első feltűnése a XII. század végső éveire tehető.
Hogy Magyarország czímerébe miként kerültek belé az oroszlánokkal rakott pólyák és osztások? nem tudjuk. Csak az bizonyos, hogy nem Aba Sámuel király révén, mint ezt sokan hiszik, mert míg Sámuel király 1041–1044-ig uralkodott, addig, mint fentebb jeleztem, a heroldalakok kora a XII. század végén kezdődik, vagyis Aba Sámuel uralkodása a heroldalakok korát másfél századdal előzte meg. Ez tehát olyan anachronismus, melynek ellenében bátran állíthatjuk, hogy az ország czímerében előforduló pólyák és osztások semmi összefüggésben sem állanak Aba király személyével.
Miként kerültek tehát a pólyák az Aba nemzetség három legrégibb ösmert pecsétébe?
E három pecsét tulajdonosai: Mokján a nádor, Omode a nádor és Demeter a tárnokmester voltak. Tehát az ország három zászlós ura. Tekintsünk már most végig az ezen korból (1250–1350) reánk maradt, nádoraink, országbiráink, vajdáink pecsétein, s mit tapasztalunk? Egyrészt azt, hogy mindazoknak pecsétein, kiknek külföldi származását bebizonyítani nem tudjuk, tehát valószinűleg magyar eredetűek, legtöbb esetben ott látjuk a pólyákat, másrészt azt, hogy e pólyákat kizárólag országos méltóságok betöltőinél vagy legfeljebb ezek közvetlen leszármazóinál találjuk. Ott látjuk a három Aba-pecséten kívül, Miklós erdélyi vajda (1280), István alországbiró (1280), Demeter pozsonyi gróf és sárosi főispán (1299), a Kachich nemzetségből származott Tamás erdélyi vajda (1328), Dózsa nádor (1322), Jakab Dózsa nádor fia, szabolcsi főispán, a Vigman nembeli Lőrincz vajda (1304) pecsétein, Tornai János sírkövén, mert hiszen nagybátyja István (Thekus fia) szintén az ország nádora volt. E pólyák nézetem szerint nem az illetők nemzetségi czímereit tüntetik fel, hanem azzal hatalmi állásukat jelezték, a midőn elhagyva ősi czímerképüket, bevettek az ország czímeréből pajzsaikba e pólyákból, egyet, kettőt vagy hármat. Ezt bizonyítja az is, hogy mindenütt, hol ily régebben felvett pólyák és osztások színeit is képesek vagyunk utána nyomozni, a veres és fehér színt találjuk váltakozva. Abauj vármegye czímerében veresben két ezüst pólyát, vagy Kanizsai Dorottya 1519. évi czímerében a vingárti Geréb czímerből átvett részletet, veresben ezüst pólyát.
Legjellemzőbb ennek illusztrálására a Kachich nemzetségből származott Tamás erdélyi vajda pecsétje 1336-ból, hol a pecsét kerek mezején pajzs nélkül, a nemzetség ősi jelvényét: az orszlánt látjuk, reá illesztve egy teljes czímert, pajzszsal (benne egy pólya), sisakkal és sisakdíszszel, mely pávatollforgóból áll.
Tamás vajda teljes czímerét könnyen összeállíthatjuk a személyére vonatkozó sphragistikai emlékekből; a pajzsalak mint fentebb láttuk: (koronás?) oroszlán, sisakdísze, országbiró korából fennmaradt sisakpecséte után: növekvő koronás oroszlán.
Mit jelent tehát ezen teljesen idegen czímer 1336. évi pecsétén?
A pajzsbeli pólya az országczímer egy részlete s a pávatollforgó sisakdísz, szintén az ország czímerének sisakdísze, melyet azon korban 53s még azután is sokáig használtak. Könnyebb áttekintés okáért egymásmellé állítom a fent leírt pecsét czímerét, továbbá Vigman Lőrincz vajdáét s az ország czímerét az ezen pecsétekkel egykorú zürichi czímertekercs után.

Tamás vajda czímere.

Lőrincz vajda czímere.

Országos czímer a zürichi czímertekercs után.

Széchenyi Frank czímere.
Ez úton aztán könnyen megmagyarázható Tamás országbiró unokájának, Konya bán fiának Széchenyi Franknak 1401. évi pecséte, hol a czímerpajzs osztott, felül növekvő koronás oroszlán, alúl háromszor osztott, vagyis e pajzsban egyesítve van az ősi czímer, az országbiró nagyatya hatalmi jelvényével. Ez alakban megmaradt aztán az a nemzetség állandó czímerének mint azt a Széchenyiek, vingárti Gerébek és harinnai Farkasok czímere mutatja.
Hasonló ehhez az Ákos nemzetség czímerének alakulása. Legrégibb pecsétje: István Erney bán fiáé 1299-ből,* üres pajzsot mutat, melyre egy (talán?) királyi pálcza van czölöpösen illesztve s két oldalán sasszárnytól kerítve. Ugyanezen Istvánnak már mint nádornak 1311. évi pecsétén* szintén üres a pajzs, de oldalt a sasszárnyak itt is feltűnnek. E sasszárnyak vonatkozásban állhatnak ősi czímerükkel, de ezt már mai nap tisztázni nem vagyunk képesek. A pajzs alsó sarkán kettős kereszt, az országnak ez időben már felvett második jelvénye látható, melyet ide István, kétségtelenűl nádori méltóságának jelzéseűl vésetett. Bebek György tárnokmester görgői sírkövén (1372) a kettős keresztet már a pajzsban találjuk s ott viselték azt e nemzetség leszármazói: a Bebekek, Csetnekiek, álmosdi Chyrék stb. századokon át folytonosan és változatlanúl.
Orsz. ltár 2216. Arch. Ért. XI. 300.
Nyáry: Heraldika. IV. tb. 29. sz.
Az idegen beköltözött nemzetségek azon tagjainál, kik itt a hatalom legmagasabb polczaira emelkedtek, ez eljárást nem találjuk, ezek fényes hivatásuk körében is hivek maradtak ősi jelvényeikhez, ezt vésették méltóságukat jelző pecsétjeikre is. Ez az oka, hogy mindazon nemzetségi czímerek, melyeket a kutatások világánál, régi teljességükbe visszaállítani képesek voltunk, csaknem kizárólag mindmegannyi a bevándorlott nemzetségek tulajdonát képezte. De azért ezeknél is akadunk példákra, midőn egyesek, ősi czímerük épségben tartása mellett, rávésették hatalmuk jelvényeűl az ország czímerének egyes részleteit is. Ilyenek Pásztohi János országbiró 1393. évi pecsétje,* hol benn a pajzsban kiséri a Ratholdok hárslevelét, két kis pajzs, az ország czímerével. Jobbról az apostoli kereszt, balról az osztások. Kanizsai István zágrábi püspök 54és Szlavonia helytartójának 1363. évi sisakpecsétje,* melyen saját sisakdíszére, a karmokkal ellátott sasszárnyra illeszti királyának sisakdíszét: a csőrében patkót tartó előtünő strucczmadarat. Ide sorozhatjuk még I. Roland nádor 1255. évi pecsétét,* hol az ország czímeréből a kettős keresztet két oldalt s alól három hárslevél kiséri; II. Roland nádor 1299. évi pecsétét,* hol koronára illesztett keresztet, két oldalt két száras hárslevél kisér; Ilsvai Leusták nádor 1393. évi pecsétét,* hol az ősi jelvényre a hárslevélre, az ország czímerének sisakdísze a pávatollforgó van reá tűzve. Hogy e pávatollforgó itt valóban az ország czímerének sisakdísze, igazolja az, hogy a Turul VIII. kötetének 24-ik s következő lapjain közölt «A Rathold nemzetség czímere» czímű értekezés írója Csergheő Géza t. barátom, bármily szorgalmas és alapos kutatónak mutatja is be magát művében, összegyűjtve az összes ide vonatkozó s felkutatható czímer- s pecsétmaradványokat, a XVI. század végeig huszonkettőt, e nagyszámú sphragistikai kútfő között a pávatollforgóra csak egy analogiát mutat fel: Pásztohi Jánosnak, az Ilosvai Leusták nádoréval egy évben kiadott pecsétét,* ki szintén országbiró volt s így ezen analogia is inkább megerősíti mint gyöngíti érvelésemet. A felhozott két pecséten kívül, annak sem előtte sem utána, seholsem találkozunk a pávatollforgóval a Rathold nemzetség czímerénél. Ez a tudós szerzőnek is feltűnik, midőn így szól: «valószinű, hogy a tollforgó – bár a Rathold nemzetség egyes tagjainál kedvelt dísz volt, – nem volt e nemzetség czímerének elmaradhatatlan kelléke».
Nagy Iván: Magyar családai. IX. 132.
Arch. Ért. új f. VI. 228. Nyáry: Heraldika. 62. sz.
Orsz. lt. dipl. 214.
Orsz. lt. dipl. 1880. Pecsétek mutatója I. tb. 3. ábr.
Nyáry VII. 62.
Orsz. ltár 8138.
Ha tehát ez ősi jelvényeikhez szívósan ragaszkodó idegen nemzetségeknél is egész a XIV. század legvégeig ilyen czímertöréseket észlelhetünk, méltán feltehetjük, hogy a czímere iránt kevésbbé lelkesülő magyar nemzetségek egyes tagjai, méltóságuk jelzésére, könnyen felcserélhették teljes czímerüket az ország czímerével a XIII. század végén s a XIV. század első felében.
Nézetem szerint az Aba nemzetség czímerében a pólyák csak hatalmi jelvények, melyekkel annak egyes tagjai mint zászlós urak éltek, míg ezekkel egyidejűleg a nemzetség szerényebb állásban élő tagjai megmaradtak ősi czímerük: a sas mellett.
Ez utóbbi állítás bebizonyítására, kétségtelen adataink nincsenek, de a tények logikája kellő bizonyossággal reá vezet.
A XIII–XIV. század folytán, különösen ez utóbbi közepéig ritkán találunk magánpecséteket. Magánosok vagy káptalanok s konventek előtt, vagy a nádori s országbirói itélőszékeken végezték ügyeiket. Magánpecsétek használatára ritkán volt alkalom. Ezért hiányzanak a közvetlen bizonyítékok, fenti állításunk bebizonyítására. De közvetve erős bizonyság erre az, hogy kevéssel Demeter tárnokmester 1335. évi pecsétje után s Gagyi László 1382. évi czímerét megelőzőleg, tehát ezen két, pólyás-czímer között, már négy heraldikai adatunk van, melyben az Aba nemzetség egyes tagjai a sast, pajzsban használják. Ezek Chyrke Péter al-bán (1373), Somosi Pál (1377), Somosi János (1380) pecsétei s a Solymosi czímerpajzs, a solymosi templom falán. Nem kevésbbé fontos bizonyság az, hogy mihelyt Róbert Károly király megtörte az Abák hatalmát és befolyását s mihelyt Demeter tárnokmester sírba szállott, a pólyák mintegy varázsütésre eltűnnek s mindenütt csaknem egyidejüleg a sas lép fel, Baranyában épen úgy mint Hevesben, Abaújban épen úgy mint Zemplénben, Szabolcsban, Sárosban, Pozsegában, Nyitrában, Sopronban.
Ősi czímert meg lehet változtatni. S ez igen gyakori eset is a heraldikában, különösen hazánkban. Példa erre a sok között a Bogáth-Radván, Boksa, Balog-Semjén, Borsa, Bő, Ursur, Kaplyon, Lőrente, Ludán, Salamon, Zente-Mágocs, Tekule, Vezekény stb. nemzetségek, melyeknek mindenikéből ismerünk leszármazókat, de fájdalom, ezeknél a czímerváltoztatások miatt részben alig, részben egyáltalán nem következtethetünk ősi czímerükre. De hogy egy rendkívül, az ország külömböző részeire kiterjedt, szétágazott nemzettség, több, külömböző nevű családjai, elvetve ősi czímerüket, mind megannyian, kivétel nélkül, ugyanazon czímeralakra, egyszerre, egyidőben változtassák meg czímerüket 55s ezen vérükkel össze nem nőtt, felvett czímeralakhoz, kegyeletszerű szivós kitartással ragaszkodjanak, kivétel nélkül, hosszú századok folyamán, részben kihalásukig, részben mind e mai napig: ez el nem képzelhető, ez lehetetlenség. Ezért nem tartom az Aba nemzetség sasos czímerét, czímerváltozásnak s meggyőződésem, hogy e nemzetség azon tagjai, kik bár hatalmas és befolyásos emberek lehettek, de országos méltóságokat nem viseltek, hűségesen kitartottak a sasos czímer mellett akkor is, midőn a zászlós úr-rokonok, az ország pólyáit foglalták czímerpajzsaikba.
Ezek elmondását tartottam szükségesnek annak bizonyítására, hogy az Aba nemzetség ősi czímere a sas volt.
E sas egyszer, az Athinai czímeren koronás, háromszor a korona jobb szárnyára van illesztve, öt esetben csőrében koszorút illetve gyűrűt tart.
Az Athinai István sisakpecsétjén lévő korona a sas fején, figyelembe alig vehető, miután azt más hasonló adat nem támogatja, más szemmel kell azonban azon koronát néznünk, mely Gagyi László czímerében a sas jobb szárnyára van illesztve. E korona ugyanígy elhelyezve a Báthori László abauji alispán 1555. évi pecsétén is látható, valamint a Keczer András kőbe vésett czímerén a keczer-pekléni kastély homlokzatán a XVII. század elejéről.* Az egy törzsből eredő Gagyi, Báthori, Vendéghi családok közös őse Gereven comes volt s ámbár ő több oklevélben előfordul mint fiainak atyja vagy unokáinak nagyatyja, de róla mint élőről egy oklevél sem szól s atyjáról sehol sincs emlékezet és így nem tudhatjuk, hogy az Aba nemzetség melyik ágából származik. A lipóczi Keczerek őse Demeter (1212–1234) főétekfogó, Kálmán királyi herczeg nevelője volt.* E család szintén használta a koronát a sas jobb szárnyán. Nem valószinűtlen, hogy ezen közös czímertörést használó ágak, egy közös törzsből származnak s a korona valamely királyi kitüntetés (kir. kincstárnoki jelvény?) emléke czímerükben. Mellékesek e nemzetség ma is élő ágazatainak (Hedry, Berthóty, Vendéghi) czímerpajzsaiban itt-ott feltünő hármas halmok, sziklák s néhol az ezekre illesztett koronák, ezek az újabb heraldika czafrangjai. De fontos a sas csőrében a koszorú. Ez közös jelvénye a csereháti Gereven utódoknak épen úgy, mint a Szaláncz várában székelő Omode nádornak, a Sárosmegyében lakó Keczereknek épen úgy, mint a túladunai Athinaiaknak. E koszorú tehát az ősi czímer egyik alkatrészének tekintendő.
Keczer Miklós kir. kamarás a kastély jelenlegi birtokosának szives közlése után.
Pór A. Lipóczi és nekcsei Demeter és Sándor. Századok 1890. 20. s köv.
Az Aba nemzetségből származó kihalt családok czímereinek színeit – daczára nagy számuknak – egynél sem ismerjük, az élők közől a Vendéghiek egyáltalán nem ismerik czímerök színeit, a Berthóty és Hedry czímernél a pajzs kék, a sas fekete. Mint fentebb jegyzetben említettem, Keczer András 1584-iki czímerújító oklevelének szövegében világosan jelezve van, hogy ezen adománylevél, az ősi czímert adományozza újra. Ha ez oklevél szavainak hitelt adhatunk a czímer színeire nézve s ha fentebb kifejtett nézeteim kiállják a kutatók s szakemberek itéletét, az Aba nemzetség ősi czímerét következőleg állapíthatjuk meg:
Veres pajzsban fekete sas, mely csőrében zöld koszorút tart; sisakdísz: a pajzsalak növekvőn; takarók: fekete-veres.
CSOMA JÓZSEF.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT