AZ OLASZ RENAISSANCE A MAGYAR HERALDIKÁBAN. (Kilencz czímerrajzzal.)
157AZ OLASZ RENAISSANCE A MAGYAR HERALDIKÁBAN.
(Kilencz czímerrajzzal.)
(Kilencz czímerrajzzal.)
Az élő heraldika letüntével Németországban elsőrangú festőművészek, minők Schongauer, Wohlgemuth, Burgkmeyer, Kranach, Dürer, Schäuffelein, Holbein, a Behamok stb. felfogva azon klasszikus irányt, melyet az alig letünt élő heraldika hagyott maga után, s azt tovább fejlesztve, a czímerrajzolást működésük s művészetük egyik ágává tették s azt kiváló alkotásaikkal a XV. század végén s a XVI. század elején művészi magaslatra emelték, melynek jó hatása ezen utóbbi egész századra kiterjedt.
Ezen korszak, (a XV–XVI. század), volt a czímerek használatának legvirágzóbb ideje a művészet s műipar szolgálatában, egész nyugat, nemcsak Németország városaiban. Templomok, házak, kapuk, sírkövek, ősök arczképei, pénzek, pecsétek, butorok, szekrények, ablakok, serlegek, tálak, kályhák, könyvtáblák stb., mind czímerekkel diszíttettek, s valamint a műipar ezen czikkei mesterművek voltak, úgy az azokat ékesítő czímerek, a valódi régi heraldika szabályainak teljes és alapos ismeretéről tanuskodtak. Ennek hatásával találkozunk czímerkönyveikben, czímereket ábrázoló szoborműveiken s uralkodóktól adományozott czímerleveleiken. Ezen német mesterek művészete a valódi régi heraldika alapos ösmeretében, a stylszerű elrendezés érzékében, a pajzsok, sisakok és sisakdísz hatásos megalkotásában, a pajzsalakok és sisakdíszek valódi heraldikai felfogásában nyilatkozott.
Az élő heraldikát követő korszak hazai heraldikánkra nézve is kedvező volt. – Nagy számban bírjuk a Zsigmond király hosszas uralkodása alatt adományozott czímerleveleket, melyeknek mindenike – az egynémelyen észlelhető apróbb hiányok daczára – sikerült heraldikai alkotás. Szépek az Albert, I. Ulászló s a Hunyadi János által adományozott czímerlevelek is, de legszebbek V. László-kori czímerleveleink, a Hunyadi, Leövey, Sánkfalvai, Thurzó, Bécz, Disznósi armálisokra festett czímerek, a késő góth modor valódi mesterművei. – E stylban nehány sikerült czímer maradt reánk I. Mátyás királyunk uralkodásának első évtizedeiből is, azonban a XV. század nyolczadik tizedében megérkezett hazánkba az Olaszországból jött renaissance-áramlat, – messze megelőzve nyugatot,* – új lendületet, új irányt adva a műépítészetnek s a képzőművészetek különböző ágainak. Ez áramlat, kiszorítva az eddig dívó nyugati befolyást, új irányt adott a magyar heraldika további fejlődésének is, magával hozván az olasz heraldika összes hibáit, fogyatkozásait és felületességeit.
Myskovszky: A renaissance kezdete és fejlődése, 3. t.
Építészek, szobrászok jöttek Olaszországból, kik a paloták diszítéseinél, elütőleg a csúcsíves modortól, mely szentségnek tartotta a czímer integritását, merészen, kötelékeitől felszabadítva, önállóan használtak fel egyes czímermotivumokat. A Nemz. Múzeum folyosóján egy homokkőből faragott pylaszter-töredék van felállítva, melynek mestere a palmetták, virág- és gyümölcsmotivumok s virágkosarakból összeállított diszítmények betetőzéseül, kivette a Hunyadyak gyűrűt tartó hollóját a pajzsból s azt egy váza tetejére illesztette. Ennek kora már tárgyánál fogva sem tehető későbbre a XV. század kilenczedik tizedénél.
Az építészek s szobrászok mellett ott látjuk a miniatorokat is, kik a tudománykedvelő király könyvtárát Európa bámulatát ma is felkeltő codexekkel gazdagították. E miniatorok iskolájában képeztettek az udvari czímerfestők, sőt talán a könyvnyomtatás feltalálása folytán önmaguk is inkább csak a czímerfestésre szoríttatva, nagy technikai ügyességgel, de csekély, vagy csak az olasz heraldikai iskolában divó alapon nyert szaktudományokkal léptek hivatásuk terére.
Olaszországban a healdika sohasem vert mély gyökeret, a czímerek az őket megillető önálló fontosságra sohasem emelkedtek, műépítményeken, síremlékeken, csak mint az ornamentika kiegészítő részét tekintették s mint ilyen gyakran csaknem elenyészett a többi diszítések czirádái 158között. A sisakdíszek, sisakok, takarók, ha a diszítésbe be nem vonathattak, legtöbbnyire mellőztettek, mivel mindezeknek nem tulajdonítottak semmi fontosságot, mint Németországban, noha nem igyekeztek mindent a pajzsban egyesíteni, mint Francziaországban.
Mindezen czímertani fonákságok, hazánkban is – hol a healdika szintén nem vert soha gyökeret – gyorsan új hazát találtak s hatásuk a közéletben, nálunk még akkor is érezhető volt, midőn a XVI. század közepe táján ismét a német befolyás kapott túlsúlyra hazai healdikánkban.
Erre mutat a czímerére nem sokat adó magyar nemességnél, az intagliók szokatlan megkedvelése is, mint azt sok más oklevél mellett, a Dr. Csánky Dezső által közölt országos érdekű harminczöt pecsétes oklevél is bizonyítja,* hol több országnagy mellőzve családja czímerét, intagliót használ pecsétjénél.
Turul, 1887.
Ezen – körülbelől 1486–1526-ig terjedő, negyven évet felölelő – hanyatlási korszakot akarom jelen értekezésem folyamán röviden ismertetni. Tehetem azt, mert kellő számban maradtak fenn e korból heraldikai emlékeink, részint műemlékeinken, részint sírköveken, részint eredeti czímerleveleken. Különösen ez utóbbiakat szándékozom figyelembe venni, természetesen mellőzve azon czímereket, melyek e korból valók ugyan, de melyek nem az olasz renaissance hatása alatt készíttettek, minők Kántor Benedek (1509) czímere,* melynek pajzsa jelenetet ábrázol ugyan, de a czímer külső alkatrészei még a késő csúcsíves modorban készültek, továbbá a nádasdi Ercsi család (1510) Nagyszombatban,* a Gellyeiek (1522) Prágában* s a Sánkfalvaiak (1489) Budán* festett czímerei.
L. Nyáry: Heraldika vezérfonala. 126.
Múzeumi levéltár.
U. o.
Orsz. ltár. Dipl. 19.599. (Turul, 1890. 209.)
Ha már most figyelembe veszszük azon egyszerű heraldikai szabályt, mely szerint valamely czímer szabályszerű szépségét a pajzs, a pajzsalakok, sisakdísz s a takarók helyes aránya és összhangja képezi, az alábbiakból kitűnik, mennyire feleltek meg ezen szabálynak a czímerművészet olasz mesterei!
A pajzs, eltekintve különösen a műemléken előszeretettel alkalmazott hat-nyolczszögű, hosszú, keskeny pajzsoktól, a czímerleveleken többnyire mindkét oldalán egyenlő, mérsékelt hajlású, háromszög vagy alul kerek pajzs; néha nagyon is csaknem karimásan kihajló felső sarkai legtöbb esetben csapottak.
A pajzs ezen alakja, eltekintve a felső sarkak néha nagyon is túlmerész kihajlásától, mely leginkább az 1515-ik évtől kezdve lesz feltünővé, eléggé tetszetős. Főszépsége abban áll, hogy soha sincs perspectiv helyzetbe állítva, holott ezen heraldikai szabályellenességet a nagy német mesterek majd minden alkotásánál tapasztaljuk.
Spissich-czímer.
Ezen pajzs alakjánál fogva alkalmas volt bárminő czímeralak befogadására s erre, mint alább látni fogjuk, egyes esetekben nagy szükség is volt. Jellemző az olasz heraldikánál a színekkel való könnyelmű elbánás. A valódi heraldika – mint tudjuk – általában csak hat színt ismer s ezeknél is csak a főszíneket, 159tehát minden szinből kizárólag csak egy árnyalatot. Ezzel szemben ezen olasz renaissance hatása alatt készült magyar czímerek egynémelyikén csaknem minden létező szín képviselve van, mint p. o. Dombay czímernél,* másutt mint a Spissich család czímerénél* egy czitromsárga sárkány küzd egy sötétsárga oroszlánnal s e két színnek megfelelőleg, a takaróknál is alkalmazva találjuk a világos és sötétsárga színt. E nagy színbőség ellentéteül felemlíthetjük Petrécz Pál (1523) czímerét,* melynek hasított pajzsa elől is, hátul is kék.
Turul, 1891. 130.
Másolata a Herald. Társaság levéltárában.
Orsz. ltár. dipl. oszt. 23845. Hasított pajzs, elől kékben két egymásfelé helyezett hatágú arany csillag alatt, felfelé fordult ezüst holdsarló, hátul szintén kékben, ezüst balharánt pólya, alul-felül egy-egy arany liliomtól kísérve. Sisakdísz: ezüst holdsarló, reá illesztett hatágú arany csillaggal, takarók: kék-arany. II. Lajos 1523 (in Nova Civitate, in festo undecim milia virginum) adományozza Petrécz Pálnak, testvére Anna főherczegné, kamarásának.
Petrécz-czímer.
Ezek azonban mind csak lényegtelen, mellékes momentumok e kornak heraldikájában, a főhanyatlást a czímeralakok naturalisticus ábrázolása képezi, mely teljesen szakít azok hagyományos, stylizált idomaival, annyira, hogy az e korból származó czímerek inkább tekinthetők pajzsba, – mint keretbe foglalt miniatüröknek – sem mint czímereknek. A Kubinyiak (1497) zergéje,* a Csicseriek (1505)* farkasa, a Vay-Ibrányiak* (1507) szarvasa, az Alpáriak,* Spissichek oroszlána, a Básthyak* (1525) sasa, mind olyanok, minőknek őket a természetben látjuk. Ugyanilyenek az Imreffyek* liliomai s a Várkonyiak kinyílt s bimbóban rejlő rózsái,* hol azok természetes kivitele az egyes kicsi szirmok gondos színárnyalatáig gyönyörködteti a nem heraldikus szemét.
Nyáry, id. m. XI. tb. 87. ábra.
Orsz. ltár. Csicsery család letéte.
Turul, 1887. 79.
Saját gyűjteményem.
Siebmacher 35. tb.
Eredetije a keszthelyi gr. Festetich ltárban.
Orsz. ltár. Dipl. 23408.
Básthy-czímer.
160A Salzer czímer* oroszlánjának helyzete régi jó antik mintára emlékeztet, midőn a czímeralaknak a XVI. század keskeny háromszög pajzsába kellett beszorulnia. De ezen anachronismus is megbosszulja magát a széles, kikanyargó renaissance pajzsban hol a művész – mert valódi művész volt a czímer festője – e szokatlan helyre, a pajzs aljára, az oroszlán lába elé egy csillagot volt kénytelen helyezni, hogy az oroszlán szokatlan állása következtében támadt ürességet kitölthesse. Ezen felül nagyon kellemetlenül hat a szemre ezen czímeralak szigorúan stylizált helyzete mellett annak naturalizált alakja.
Orsz. ltár. dipl. oszt. 24119. Kék pajzsban oroszlán, felül jobbról befelé fordult ezüst holdsarlótól, balra, valamint alul jobbra egy-egy nyolczágú arany csillagtól kisérve; sisakdísz zöld s kék tekercsből növekvő oroszlán, takarók kék-arany. A pajzsot arany sárkány köríti. – (II. Lajos, 1525 márczius 26. Buda.)
Imreffy-czímer.
Gyakran találunk ezen czímeralakok közt lebegőket is. Lebegők a koronák az Alpári és Spissich czímer oroszlánainak feje felett. A Füziek (1515)* czímere egész kis quodlibet, van benne kék felhő, ebből lenyúló kar, markában görbe kard, melylyel egy lebegő emberi törzs koponyájába vág, van benne lebegő szőlőtőke, mely két ágba oszolva fürteivel és leveleivel a pajzs alsó részét foglalja el, végre nem hiányzik a félhold s csillag sem, mert e két égi testnek két felső kikanyargását kellett kitöltenie. Teljesen hasonló jellegű a leírthoz a Kállay család ma használt czímere,* lebegő 161sisakos fejével, halával és sziveivel s pajzsot kerítő sárkánynyal, mely e korszaknak igen kedvelt s valóban tetszetős motivuma volt, a mint azt a Drághffy* (1507), Schirmer (1507),* Török (1507) és Salzer (1525) czímereknél láthatjuk, s a Szatmári Gy. czímere körül a pécsi székesegyház pastoforiumán. Valószínű, hogy ezen Kállay czímer is ezen korszakból vette eredetét.
Siebmacher 147. tb.
Siebmacher 212. tb.
Eredetije a B. Mednyánszky levéltárban. – Siebmacher. 113. tb.
Eredetije az Erdélyi Múzeum-egylet gyűjteményében.
Salzer-czímer.
Hazánkban a jelképes czímerek, – miként ezt már más alkalommal is említettem, – nagyon koraiak, csaknem a czímeradományozásokkal egyszerre tünnek fel. Ha végig tekintünk Zsigmondkori czímerleveleink nagy számán, azok nagy részének komplikált czímeralakjait vizsgálgatva, alig kételkedhetünk azon, hogy e czímeralakok az adományos valamely kiváló tettére, hivatalára, állására, vagy életének valamely emlékezetes episodjára vonatkozással ne birnának.
Schirmer-czímer.
Dobay-czímer.
Az olasz renaissance korában tovább mentek. Nem elégedtek meg többé azzal, hogy az egyes fegyvertényeket heraldikai jelképekkel örökítették volna meg czímereikben, hanem magokat ezen jeleneteket egész naturalisztikusan úgy, a mint az történt, foglalták pajzsba. Az így létrejött czímer egy szép miniatur képhez hasonló s csak pajzskerete erőszakolja ránk, hogy czímerrel van dolgunk. Ilyenek: a Dombay czímer, melynek kék pajzsában «egy magyar vitéz kardjával az előtte balra álló török nyakába vág, baljával a török vállát ragadván meg, ki lekonyúlt fejjel, kinyitott karokkal bocsátja le karját»;* a Dobai czímer,* melyben egy piros ruhás férfiú szúrásra készen tartott gerelylyel egy mellette elrohanó vadkant leszúrni készül; és a szentgyörgyvölgyi Bakács czímer (1517),* hol egy pánczélos férfiú csolnakban a folyamon átevez, feje felé kiterjesztett sárnyú sas babérkoszorút tart stb., stb.; a Radaák czímer, melynél «kékben sárga alapon, balról vörös gallérú, barna ruhás, vörös csizmás, jobbra fordúlt magyar vitéz, fején fehér strucztollas sárga süveg, derekára kötött fekete kard, vállához emelt puska, előtte balra fordúlt, vörös ruhás, sárga galléros, vörös csizmás alak, fehér prémes vörös tatár süveggel, derekára kötött karddal, kezeiben lövésre kész ijat tart, mellén mély lőseb, melyből hátán bővem omlik a vér».*
L. Turul. 1891, 130., hol a czímer színes hasonmásban közöltetett.
Siebmacher 108. tb.
Eredetije B. Tallián Jánosnál Szabáson, a Pernesziek levéltárában.
Nemz. Zsebk. 405.
162Az ilyen czímerek praegnans tanuságai annak, hogy e kor olasz czímerfestői első sorban miniatorok voltak, kik művészetükben nem engedték magokat a heraldika merev, chablonszerű szabályai által korlátoztatni.
Nem hagyhatom végre említés nélkül azon hazai heraldikánkban tudtommal eddig egyetlen czímercsonkítási esetet sem, melyet egy 1519-ben élő olasz mester Máriássy István markusfalvi sírkövén a Máriássyak czímerén véghez vitt. A Máriássyaknak szintén ezen korban (1504-ben) adományozott czímere – mint tudjuk – következő: liliomokkal rakott halmok közül növekvő pánczélos alak, emelt jobbjában feje felett buzogányt, leeresztett baljában patriarcha-keresztet tart. Máriássy István sírkövén, a nagyon is olaszos alakú pajzs négyelt, melynek első és negyedik mezejében az itt mellőzött pánczélos alak jobb karját a buzogánynyal; a 2-ik és 3-ikban rózsákkal rakott halmok közül előtünő balkarját látjuk a patriarcha-kereszttel.
Tagadhatatlan, hogy a mester ezen czímercsonkítást egész öntudatosan követte el, de azért, ha e sírkő legendája nem volna olvasható, e czímer sohasem igazítana útba az elhunyt nevére és származására nézve.
* * *
A sisakokról nem is szólva, melyek néhol nagyon is öblösek, másutt tulságosan is hosszú s merev nyakuak s mindkét esetben nélkülözik a német csörsisakok kecsességét, e korszak heraldikájának leggyengébb oldala a sisakdísz.
Ez legtöbb esetben hiányzik, bár sisak van, melynek teteje az ornamentalis lombtakarók góczpontját képezi, noha a heraldika szigorú szabályai szerint a sisak jelenléte okvetetlen feltételezi a sisakdíszt s takarókat is. (Igaz, hogy sisakot és takarókat sisakdísz nélkül az erdélyi fejedelmektől adományozott czímerleveleken is gyakorta találunk, de ezen czímerlevelek – ámbár fontosságukra s jogi érvényökre nézve teljes értékűek, – heraldikai szempontból figyelembe alig vehetők.)
Hogy minő hátrányos az ilyen hiányos czímeradományozás, annak fejtegetése alig szükséges. Az adományozott czímerét a közéletben is érvényesíteni akarván – főképen később a nyugati healdikai áramlat újabb bekövetkeztekor I. Ferdinánd korától kezdve, – hogy teljes czímert használhasson, önként felvett sisakdíszszel kellett magán segítenie, mely a kényszerhelyzet szükséges kifolyása ugyan, de jog- és szabályellenes volt. Ez önként felvett sisakdísz, legtöbbnyire a pajzsalak ismétlése volt, így a Tornallyayak XVI–XVIII. századbeli pecsétein a sisakdísz növekvő egyszarvú, a Sánkfalvai Heős család pecsétein a pajzsalak a kar, három nyilvesszővel. Ilyen a Máriássyak helyzete is, kik majd a pajzsalakot teljesen, majd annak jobb karját használták sisakdíszül az emelt buzogánynyal, végül a Forgáchoké, kiknek immár összes czímerük nem egyéb, mint az ősi czímer segéd sisakdísze.*
L. M. Salon, 1888.
Csicsery-czímer.
Mint fentebb említettem, a pajzson nyugvó sisak teteje az ornamentalis sisakdíszek góczpontjául szolgált, mely góczpontokból a takarók végei három liliomlevelű diszítést képezve töltötték be a sisakdísz helyét. Ez ornamentika is félreértésekre vezetett. Ilyen látható a Csicseriek 1505-ik évi czímerbővítő oklevelén is s az utódok ezt a hiányzó sisakdísznek nézve, 163abból három struccztollat csináltak s a Csicseri család tagjai egész a legújabb időkig három struccztollat használnak sisakdíszül.
Nagy hátrányául szolgál hazai heraldikánknak a sisakdísz ezen teljes figyelembe nem vétele ezen korból származó műemlékeinken is. Vannak legtöbbnyire előkelőbb családaink, melyeknek czímerei csak is ezen korból származó műemlékekről ismeretesek. Ezen czímereknek csaknem mindenikéről csak hiányos tudomás maradt reánk, a mennyiben ezeknek csak pajzsalakjait ismerjük, a sisakdísz tisztázása újabb sphragistikai kutatásoknak maradt fenn. Ilyenek: a Désháziaké Menyőn, Sirokaiaké Sirokán, Szakmáryaké, Lardiaké Kassán, Násyaké Nyás-Ardón stb. stb. melyeknek czímerpajzsai a jelzett helyeken, daczára annak, hogy nincsenek ellátva a papi méltóság szokott jelvényeivel, melyek talán a sisakdiszt kiszorítanák, nélkülözik egyszersmind a sisakdíszeket is.
Tekintsük már most az olyan czímerleveleket, melyeken sisakdísz is van. Néhány Zsigmondkori czímer arányainak méreteit Dr. Fejérpataky László felsorolja a Petneházyak 1417. évi czímerlevelének ismertetésénél. Összehasonlítás végett ismételjük itt egyet-kettőt különböző évekből:
| pajzs; | sisak és dísz |
| 1415. Barócz | 6˙5 cm. | 8˙5 cm. |
| 1418. Moghi | 8˙5 cm. | 11˙2 cm. |
| 1430. Dabi | 6˙2 cm. | 11,8 cm. |
| 1437. Azzywelghi | 6˙7 cm. | 9˙2 cm. |
| 1437. Laki | 6˙6 cm. | 10˙8 cm. |
Vagy tekintsük az V. László által adományozott czímerek arányait, melyek hazai heraldikánk legremekebb alkotásai:
| pajzs; | sisak és dísz. |
| 1453. Hunyadi | 8˙4 cm. | 12˙7 cm. |
| 1453. Lövey | 5˙1 cm. | 6˙9 cm. |
| 1455. Sánkfalvai | 5˙0 cm. | 5˙5 cm. |
| 1456. Thurzó | 4˙4 cm. | 6˙5 cm. |
| 1456. Bécz | 6˙3 cm. | 8˙2 cm. |
| 1456. Disznósi | 4˙5 cm. | 6˙7 cm. |
A német mesterek következő arányokat használnak:
| pajzs; | sisak és dísz |
| Cranach (Schauerl) | 3˙4 cm. | 4˙8 cm. |
| Cranach (Tucherl) | 3˙2 cm. | 5˙6 cm. |
| Dürer (Römer) | 9˙0 cm. | 12˙0 cm. |
| Dürer (Tschertte) | 6˙0 cm. | 8˙0 cm. |
| Baldung (Hanauer) | 8˙3 cm. | 9˙2 cm. |
| Baldung (Landsperg) | 8˙3 cm. | 10˙4 cm. |
| Baldung (Wolff) | 7˙8 cm. | 10˙3 cm. |
| Baldung (Zorn) | 9˙2 cm. | 12˙3 cm. |
| Baldung (Muster) | 9˙7 cm. | 14˙0 cm. |
Ezeknél világosan kitünik a sisak s díszének aránya a pajzshoz s láthatjuk, a késő csúcsíves s kora renaissance modornak megfelelőleg mennyivel mulja amaz ezt felül. Tekintsük ezzel szemben tárgyalt korunk czímerrészleteinek arányait:
| pajzs; | sisak és dísz |
| 1486. Bakócz | 5˙0 cm. | 4˙7 cm. |
| 1497. Kubinyi | 4˙2 cm. | 3˙0 cm. |
| 1500. Mesteri | 6˙4 cm. | 7˙7 cm. |
| 1507. Drághfy | 6˙7 cm. | 6˙5 cm. |
| 1507. Schirmer | 4˙5 cm. | 3˙6 cm. |
| 1515. Füzi | 7˙2 cm. | 11˙3 cm. |
| 1516. Brigant | 6˙5 cm. | 6˙1 cm. |
| 1519. Dobay | 7˙5 cm. | 6˙7 cm. |
| 1523. Imreffy | 7˙4 cm. | 8˙6 cm. |
| 1523. Petrécz | 7˙3 cm. | 5˙5 cm. |
| 1525. Zalczer | 5˙5 cm. | 6˙5 cm. |
Más most tekintsük a czímeralakot, mely a sisakdíszen ismétlődik:
| pajzson, | sisakon |
| 1415. Komjáthy | 3˙9 cm. | 4˙7 cm. |
| 1417. Ders | 4˙2 cm. | 5˙4 cm. |
| 1431. Ábrámfalvai | 2˙4 cm. | 4˙1 cm. |
| 1431. Tarkasics | 4˙6 cm. | 5˙2 cm. |
| 1431. Peres | 3˙3 cm. | 4˙5 cm. |
| 1437. Laki | 5˙5 cm. | 7˙0 cm. |
| 1456. Disznósi | 4˙0 cm. | 5˙6 cm. |
Ezekkel szemben tárgyalt korszakunkból segédsisakdísz nélkül csak a Brigant czímert ismerem, hol a pajzsalak a sisakdíszen ismétlődik s itt ez a pajzsban 5˙7, a sisakon 2˙8 cm. s az Imreffyét, melynek aránya 5˙2–4˙2 cm. A Zsigmondkori czímerleveleken is már gyakori a sisakdísz növekedése a pajzsalakkal szemben, úgy annyira, hogy azon czímerlevelek, melyeken a pajzsalak egyenlő a sisakdíszszel, csak kivételeknek tekinthetők, az 1422 éven túl ilyet egyet sem ismerünk. Vannak ugyan némely czímeralakok, melyeknek ilyetén növekedése a sisakon a heraldikai izlés ellen van, melyeknek ott ellenkezőleg kissebbedniök kell, minők egyrózsa, egy liliom, egy hárslevél stb.
Ezen alakoknak teljesen be kellett tölteniök a pajzsot s ilyen, vagy még nagyobb alakban sisakdíszül alkalmazva, esetlenül néztek volna ki, de nyugaton ez aránytalanságot, segéd sisakdíszszel pótolták, melyre a pajzsalakot kisebbített alakban reá illesztették. Szép példáját birjuk ennek a Zsigmond király által 1418-ban adományozott Szecsődi czímerben.
Gyakori eset a sisakdísz hibás elhelyezése is a pajzson, t. i. midőn a sisak elhelyezése nem egyezik 164a pajzsalak irányával. Ez oly szembeötlő és oly könnyen kerülhető hiba, hogy az tudtommal az eddig ismert összes magyar, eredeti czímerleveleknél az olasz renaissance invasio koráig egyszer sem fordul elő, sőt később is, a XVI–XVII. században, eredeti czímerleveleknél csakis a legritkább esetekben.
Tárgyalt korszakunkban hibás a sisak elhelyezése a Hernalt-Mesteri czímerpajzson, hol a pajzs czímeralakja a kar, balfelé fordul, a sisak jobb felé van elhelyezve; a Vay-Ibrányi czímernél, hol a pajzs szarvasa jobb felé lépdel, a sisak balra irányúl; a Drághfy czímernél, hol a pajzsalakok a sisak szemközt való elhelyezését feltételezik s az ennek daczára balra fordul. Ugyanez áll a Brigant és Petrécz czímerre nézve is; a Básthy czímer sasa, a Jonásk medvéje* jobbra fordul s a sisak a pajzson szemben van elhelyezve.
Orsz. ltár. Gyfvári kptl. Prot. Georg Csicsói. 25.
Hét eset ily csekély számu ismert czímerlevélnél!
Mit szóljunk már most az olyan sisakdíszekről, melyek teljesen hamisak?
A nyirbátori templomban van egy dombormű, mely a Báthoriak czímerét ábrázolja.* Ez egészben véve egy kis kora renaissance műremek, mely a legtetszetősebb benyomást teszi a szemlélőre s még sincs egy részlete sem, mely a heraldikus bírálatát kiállhatná. Főhibája azonban abban áll, hogy a három jobb oldal-ékü czímerpajzs felébe sisakdíszül egy sárkányt alkalmaz, mely szájában jelmondatos szalagot tart. Itt tehát a jelmondatos szalag tetszetős elhelyezéséhez egy motivum kellett s a mester a sisakra helyezett sárkányban meg is találta azt, mit sem gondolva azzal, hogy ez által egy hamis sisakdíszt alkotott, holott mint tudjuk, a Báthori család sisakdísze zárt szárny volt, mint segéd sisakdísz, melyen a pajzsalak ismétlődik. (Ezt mult évben sikerült felfedeznem Báthory István országbiró egy 1437. évi pecsétjén a Forgách levéltárban.)
Fraknói: Mátyás király. 296.
* * *
A heraldika azon szabályát, hogy a czímeralak helyes alkalmazása a pajzs terének helyes kitöltésében áll, ezen kor művészei átvitték a pajzsból a czímer hátterére s azon igyekeztek, hogy ezen hátteret a takarók kecses kanyargásaival teljesen kitöltsék. Az olyan czímereknél, melyeken csupán takarók szerepelnek, lehetetlen eltagadnunk ezek rendkívül kecses, izléses kivitelét.
De ezen elvnek esett áldozatul a sisakdíszek helyes aránya is a pajzshoz s pajzsalakhoz. A sisakdísznek nem volt szabad magasabbnak lenni a takarók felső kanyarulatánál, melynek a hátteret teljesen ki kellett tölteni, ez okozta a Brigant, Schirmer, stb. czímerek sisakdíszének aránytalan eltörpülését, ezt tapasztaljuk még az olyan czímereknél is, melyeknél segéd sisakdísz van alkalmazva (például a Hernalt család czímerénél), mely már alakjánál fogva is nagyobb teret igényel.
Várkonyi-czímer.
A takarók néhol annyira ornamentalis jellegűek, hogy ezek teljesen elvesztették eredeti rendeltetésüket. Ha például Bakócz 1486-ban adományozott czímerét* az élő heraldika korába, s a sisakot az adományos fejére képzeljük a zöld indáju kékvirágos sísakdíszt pótló ornamentikával, 165a hős feje némi reminiscentiákat költött volna fel bennünk a classicus kor Bachusa iránt.
Turul, 1889. 106.
E virág-ornamentika meglepő, különösen az 1486-ik évben, a melyben Bakócz érsek ezen czímerlevele kelt, mert ez időben s még évekkel később is az olasz renaissance-ornamentikában leginkább gyümölcsöket ábrázoló motivumokkal találkozunk.
Sokkal kecsesebbek a Várkonyi* (1520) czímer takarói. E takarók felül a sisakból indúlnak ki, a pajzs tetejével egy vonalban két nemtő tartja a pajzsot, ezek derékon alul, virág-ornamentikában végződnek s mintegy a takarók folytatásának tünnek fel. Ez elrendezés oly kecses, oly szép, hogy még a heraldikus is kénytelen, ezt látva, szemet hunyni az ezen elrendezés folytán elkövetett heraldikai hibák felett.
Orsz. ltár, Dipl. 23408.
A takarók több adományozott czímernél teljesen hiányzanak (Szigeti 1519,* Kanizsay 1519,* Forgách 1525). Az adományozott ily esetekben természetesen, önként felvett takarókkal segített magán, azon korban, a XVI–XVII. század folytán, midőn a teljes czímer használata divott, legjobb esetben szabályszerűen összeállítva azt a pajzsalak színeiből. Ez azonban nem volt mindig könnyen kivihető, miután legtöbbször a pajzsalak vagy természetes színében ábrázoltatott vagy oly tarka volt, hogy abból a pajzs színe mellé egy másikat alig volt lehető kiválasztani.
Siebmacher. 280. tb. Eredetije Leleszen.
Nyáry. i. m. 130.
Legtöbb esetben adva voltak a takarók is, de ezek is nehány kivételével, minők a Petrécz (1523), Salzer (1525) stb., alig voltak blazonálhatók.
Egynémelyik, minő a Dombai, Kubinyi, Hernalt, tarkasága miatt le nem irható. Ez utóbbinak takaróinál nyolcz különféle színt számláltam meg.
Ugyanez áll a többiek legnagyobb részéről. A Tornallyay,* Imreffy, Alpáry czímer takarói körülbelől következőleg volnának leírhatók: kívül kék és aranynyal széltében csíkozott, belől zöld; a Dobay czímeré: kívül kék, zölddel osztott, belől arany; a Csicsery czímeré: kívül kék, veressel széltében csíkolt, belől arany; a Schirmeré: kívül kék-aranynyal, belől fekete ezüsttel széltében csíkolt.
A Tornallyay család birtokában.
Ezen leírások után talán le lehetne festeni az említett czímereket, de ilyszerű leírásokat a heraldika nem ismer, minek folytán könnyű levonni a következtetést: a mi a heraldika szabályai szerint le nem írható, az ugyanezen szabályok szerint helyes nem lehet.
Ez utóbbi esetben is az lett a végeredmény, hogy a czímertulajdonosok önkényesen választották meg takaróik színeit, mert az adományozott színeket sokaságuk és heraldikátlan összeállításuk miatt nem használhatták.
Mindezen elsősorolt nagyszámú hiányok daczára, tagadhatatlan, hogy ezen olasz renaissance-kori festett czímereink a miniature festészet valódi remekei s míg a heraldikus bennök a heraldika nagy fokú hanyaglását látja, a műtörténész lelkesedve méltatja a miniature festészet ezen kiváló mesterműveit.
Nyugat heraldikájában hiányzik ezen hanyatlási kor. Ott a renaissance erős harczot vívott a nép vérébe átment csúcsíves styllal s hosszas küzdelem s fokozatos átmenet után vergődött csak túlsúlyra az, úgy a műépítészet, szobrászat, festészet terén, mint a heraldikában. Épen mint hazánk felső vidékein, hol a német elem lévén a kultura zászlóvivője, szintén vérébe fogadta a csúcsíves modort.
Az osztrák ház trónraléptével ismét a nyugati, a nagy nevű német mesterek hatása alatt álló befolyás érvényesítette magát hazai heraldikánkban is s noha ez külföldön, szemben az élő healdika korával lassú ugyan, de folytonos hanyatlást mutatott, hazai heraldikánkra nézve ezt valódi másodvirágzás korának tekinthetjük.
CSOMA JÓZSEF.
