MICZ BÁN ÉS A BOCSKAY, SOÓS STB. CSALÁDOK SZÁRMAZÁSA.
MICZ BÁN ÉS A BOCSKAY, SOÓS STB. CSALÁDOK SZÁRMAZÁSA.
Történelmünknek egyik, mondhatni mesés alakja Micz bán. Mint Toldy Miklós, ma is él a nép emlékezetében, s kivált Zemplénben, a szép Bodrogközön, egész mondakört fűznek nevéhez. E vidéknek valóságos hőse, kivel kapcsolatban kell állnia mulhatatlanúl mindannak, a mi ott feltünő vagy épen rendkívüli.
Ott van a karcsai egyház, mely a jáki hires bazilikával együtt a kései román styl alkotása, csakhogy ennél szerényebb, egyszerűbb kiállítással; de mert e stíllel járó szokatlan alakokat, szörnyeket a nép ma már nem érti: csak csodálkozni tud rajtok, s a csodálatos mű keletkezését kinek is tulajdoníthatná másnak, mint Micz bánnak?
Karcsáról nem messze, a Kárpátok egyik legvégső kiágazásának csúcsán emelkednek a kövesdi vár romjai. A még mindig magas és szokatlan alakú falak a mint ott, az alföldi síkság kezdetén felmagaslanak, megkapó látványt nyujtnak nappal is, hát még holdvilágos éjjelen! E várat is, a népmonda szerint, csak Micz bán építhette, s annak falai között adta volna elő magát az a megható történet az egy anyától egyszerre született hét fiugyermekről, kiknek atyjok ki lehetett volna más, mint ismét Micz bán?
Gyermekkoromban hallottam először a történetet épen a kövesdi vár alatt. És azóta elégszer volt alkalmam újra és újra találkozni vele, mert alig van könyv, még a legkomolyabbakat sem véve ki, hol az helyet ne nyert volna, mihelyt annak felvételére megvolt az alkalom.
Így szinte nehezen esik ilyen szép, költői történetet megzavarnom ama száraz kijelentéssel, hogy volt ugyan egy apának nem hét, hanem hat fia, kik ugyanannyi jeles családot alapítottak; de azok nem a kövesdi várban, nem is egyszerre születtek, és épen nem Micz bán fiai voltak.
Mikor, mi okból keletkezett Micz bán egyivásu hét fiának mondája? azt ma már alig lehetne biztosan kimutatni. Csak sejthetjük, hogy Bocskay Istvánnak nevezetes férfiuvá, fejedelemmé létele szolgáltatott rá alkalmat. A felfogás, hogy rendkívüli férfiak nem származhatnak közönséges halandók módjára, legalább is oly régi, mint Romulus és Remus anyafarkasa. Annyi bizonyos, hogy a kérdéses monda Bocskay István fejedelem korában, s az ő nevével kapcsolatosan tűnik fel.
Először Bocskay Gábor sírirata említi, ki 1616-ban húnyt el s a kolosmegyei Egeres községben lelte sírját,* hol a Micz bán-féle monda szintén ismeretes.*
1 «Hic genus a Micz-Ban simone trahebat avitum,
Cuius septena prole erat aucta domus
Sex iubet exponi Coniux, quos forte ferenti
Obvius it Micz-Ban, res patefacta fuit.
Infantes Micz-Ban famulis melioribus usus,
Caute clam timida Coniuge curat ali.
Atque ubi creverunt numeros auxere suorum.
Ex his Bocskaius Vir pius ortus erat.»
Cuius septena prole erat aucta domus
Sex iubet exponi Coniux, quos forte ferenti
Obvius it Micz-Ban, res patefacta fuit.
Infantes Micz-Ban famulis melioribus usus,
Caute clam timida Coniuge curat ali.
Atque ubi creverunt numeros auxere suorum.
Ex his Bocskaius Vir pius ortus erat.»
Szirmay A.: Notitia topogr. Comitatus Zemplén. 69. 1.
2 Kőváry L.: Erdély nevezetesebb családai. 49. 1.
Ugyanazt vésték szóról-szóra egy másik Bocskay, Miklós sírkövére, ki kevéssel utóbb, 1621-ben, a zemplénmegyei Szerdahelyen, Kövesd szomszédságában temettetett el.*
3 Szirmay A.: i. h.
Egy harmadik sírirat, a Sóvári Soós Györgyé, ki 1617-ben a sárosmegyei Sóváron lelte halálát, szintén említi a Micz bántól való származást, és csak annyiban tér el, hogy a hét fiu együttes születéséről hallgat.*
4 Budai F.: Polgári lexicon. II. 446. 1.
Legrészletesebben adja elő a dolgot ugyanezen korban Alvinczy Péter, ki Károlyi Zsuzsánna, Bethlen Gábor fejedelem hitvese felett 1622-ben tartott halotti predikácziójában következőleg szól: «El igen elöve volt egy gróf Simon 31Micz bán, kinek házastársa magtalan volt. Ehez megyen alamizsna-kérni egy szegény aszszonyi állat, ki egy méhhel három magzatokat szült vala, kit a grófné igen megpirongatván, tisztátalan asszonynak monda, mivelhogy lehetetlen volna, hogy egy férjétől egyszersmind három magzatokat fogadhasson valaki, melyért a gróf igen megdorgálá az asszonyt (nejét). De ihon az Istennek csudálatos itéleti; ottan hamar fogada az asszony méhébe, és midőn a szülésnek napjai eltöltenek volna, szüle hét magzatokat. Melyet midőn látott volna, megijede, jutván eszébe, mit mondott vala az három gyermekü asszonyi állatnak; és egyiket kiválasztván, hatát egy rocskába avagy dézsába rakatván, fejére parancsolta egy öreg asszonynak, hogy elvivén, elveszesse. Ez időtájban jött lova hátán a gróf mezőről, és előtalálván a vén asszonyt, kérdi, mit viszen? és midőn egyenesen nem felelne, lova hátáról leszállván, meglátja, és a dolgot, miben legyen, megértvén, élete vesztése alatt meghagyja a vén asszonynak, hogy a gyermekeket elveszetteknek mondja lenni, és így mindeniknek külön dajkát fogadván, felnevelteté. Midőn felserdültek volna, az minémű ruházatban jártatják vala a háznál felnevekedett gyermeket, a többinek is a gróf szintén olyan ruhát szabat, és midőn ebédlenének, azokat is udvarhoz felviteti, és egyenlők és hasonlók lévén, az otthon felnevelthez, nagyon gyönyörködik a grófasszony bennök. Kérdi a gróf: ha ki oly szép gyermecskét megöletne, mit érdemlene? Felel: egyátalában halálnak fia volna. Mond a gróf: te vagy az asszonyi állat, a ki ezeket elveszteni parancsoltad volt. Melyről megemlékezvén az asszony, lábaihoz borul az úrnak, és úgy kér kegyelmet fejének. Ezektől, felnevekedések után, hét nemzetség származott, t. i. Csapy, Bocskay, Szörtey, Soós, Ráskay, Eszenyi, Kövesdy».*
1 Budai F.: Polgári lexicon. II. 443–444. ll.
Budai Ferencz azt mondja, hogy Alvinczy «régi levelekből beszél így»; de maga Alvinczy egészen mással okolja meg előadását. «Ha valaki – úgymond – ez historiában kételkednék, ebből elhiheti, hogy ez historia egy elökötőre mind fel vagyon hímmel varrva, mely csak nem régen költ ki Ecsedvárából».
Az «előkötő» szót Szirmay Antal már női kötényre egészíti ki,* s lehet, hogy igaza van; de az sem lehetetlen, hogy Alvinczy csupán «antipendium»-ot értett, a mi különösen azon megjegyzésnél fogva, hogy az «csak nem régen költ ki Ecsedvárából», valószinűbb is.
1 Notitia topogr. Comit. Zemplén. 68. 1.
A váradi káptalan 1557-ben, végpusztulása küszöbén, egyházi ruhái és szerelvényei közől, akkori becslés szerint, ötvenezer forint értékűt szállíttatott át megmentés végett Ecsedvárába.* Egy félszázad múlva Forgách Ferencz esztergomi bibornokérsek értesülvén az ecsedi vár ama kincseiről, de hihetőleg Báthory István országbiró ama végrendeleti intézkedéséről is, hogy a birtokában levő egyházi szerek megégettessenek, nehogy még valaha bálványozásra használtassanak: ajánlatot tőn II. Mátyás királynak az ecsedi letétemény megvételére. Ekkor a királyi kincstár meghagyta a bibornok testvérének gr. Forgách Zsigmond kassai kapitánynak, hogy a szóban levő egyházi szerelvényeket leltároztassa s vitesse Kassára. A leltározás Ecsedvárában 1615. febr. 1-én megtörtént, s a középkori szövő- és himző-iparnak annyi kincse, mint a fenmaradt leltárakból látható, 1617 márcz. 7-én már Kassán, épen Alvinczy Péter lakhelyén volt.*
2 Bunyitay V.: A váradi püspökség tört. III. 68. s. köv. ll.
3 A váradi püspökség története. III. 70. 1.
Ezen egyházi ruhák között antipendium is, azaz olyan függönyféle szövet, melyet az oltár elé szoktak akasztani, nagyobb számmal van felsorolva. S a ki tudja, hogy az ilyen antipendiumokra gyakran egész szentirási vagy legendai jeleneteket szoktak felhimezni, azonnal sejtendi, hogy Alvinczy is olyan antipendiumot láthatott, melyen a hét Machabeus, vagy Szent-Sinforosa hét fiával, avagy, és leghamarabb, az Úrvacsora volt kihímezve. Ez utolsóra látszik mutatni előadásának az a kifejezése: «midőn ebédlenének». Alvinczy korában a kath. isteni tisztelet tárgyai s azok mély értelmű vonatkozásai a tiszai részeken már feledésbe mentek s egészen önkényes magyarázatoknak adtak helyet. Példa rá épen a kassai dóm ormán álló három kőszobor. Az Alvinczy korában megjelent 32Ungarischer Simplicissimus szerint a három szobor már három óriás király, kik a felett vetekednek, hogy melyik tudja áthajítani a kezében levő buzogánynyal vagy kővel a templomot? pedig a három szobor, mint azt azelőtt nagyon jól tudták, nem óriások, hanem szent királyaink: István, Imre, László, kezökben kormánybottal s országalmával. De még újabban is a biharmegyei Siter község egyházáról s annak falképeiről világgá eresztették a hírt, hogy az régi pogány templom, s képei Astarte és Bél tiszteletére vonatkoznak; holott egyszerű románkori egyház, bibliai s legendás tárgyú képekkel.*
1 Rómer F. F.: Régi falképek Magyarországon 136–137. ll.
Különben is, a ki mit keres, mindenütt azt látja. Alvinczy korában a Micz bán-féle monda, mint az idézet sűrű síriratok mutatják, széltében foglalkoztatá a kedélyeket, mondhatni, a levegőben volt; nem csoda, ha Alvinczy sem menekülhetett hatásától.
De legyen bár, hogy Alvinczy csakugyan női kötényt látott, vajjon a kötényt nem varrhatták-e épen úgy valamely antipendium vagy más Ecsedből kelt egyházi ruha szövetéből, mint ahogy számtalan esetet tudunk rá, hogy a nők értékesebb ruháikat az egyházaknak adták egyenesen azzal a kikötéssel, hogy azokból oltáröltözetet vagy más papi ruhát készítsenek. És ha mingyárt a Micz bán-monda fel is lett volna valamelyes női kötényre hímezve: vajjon e hímzés szolgálhat-e kielégítő forrásul oly eseményre nézve, mely azelőtt több, mint három századdal történt volna meg, s melyről a Bocskay fejedelem koránál régibb történetíróink mit sem tudnak? Az 1579-ben elhúnyt, s a zemplénmegyei Gál-Szécsen eltemetett Bocskay András sírverse is hallgat róla.*
2 Szirmay A.: Notitia topogr. Cot. Zemplén. 277. 1.
Szamosközy István Történeti Maradványaiban az 1604-ik évre, «Bocskay István genealogiája» czím alatt találjuk először egész terjedelmében ezt a mondát.* S aligha tévedünk, őt, a fejedelmi udvari történetírót tartva e monda első világgá bocsátójának. Valószínű, hogy ő előtte is, mint Toldy Miklós első költője, Ilosvai előtt, egy régebbi népmonda lebegett; csakhogy Szamosközy az ő történetírói buzgalmában nagyon is komolyan vette azt s való esemény gyanánt dolgozta fel. Igaz, hogy dolgozata egész a legújabb korig csak kéziratban maradt; de hogy a «genealogiák» ne közötte volna fejedelmi szóval, s anak ép oly számos, mint befolyásos atyafiságával: az nem hihető. Azok számára, mintegy mondva készült.
3 Magyar történelmi emlékek. Irók. XXX. kötet. Kiadta Szilágyi Sándor. IV. 239–240. ll.
Csak egy a feltünő a dologban, hogy t. i. a hét fiu atyja Szamosközy szerint: Simonit (így) bán; ellenben a síriratokon: Mich-Bán Simon agy Simon Mich-Bán; Alvinczynél és másolóinál pedig már egyszerűen: Mitz bán. Ebből úgy látszik, hog a hét fiu népmondája eredetileg Micz bánról szólott és a Bocskay, Soós stb. családok törzsatyja, Simon is ismeretes volt; de miután Szamosközy azt a népmondát eme törzsatyával összekötötte, az illetők nem hagyták ott azt a hangzatos, sőt fényes Micz bán nevet sem: összekötötték azt az ismeretes ősnek egyszerűbb nevével, mely utóbb lassan-lassan feledésbe is ment.
Történeti emlékeink szerint a Bocskay s az azzal rokon nemzetségek törzsatyja nem Micz bán, nem is épen Simonit, hanem Simon comes.
Az erdélyi káptalannak egy 1280-iki oklevele említi név szerint Simon comes hat fiát, mint zempléni birtokosokat; nevezetesen Kövesd urait.* Károly királynak pedig egy 1321-iki levelében ugyanazok a fiúk, mint már családos emberek, s a szintén zemplénmegyei Patak, Ujhely stb. birtokosai fordulnak elő.* Nevök mindkét oklevélben ugyanaz, t. i. 1. Baxa, 2. Tamás, 3. György, 4. Detre, 5. Simon és 6. Dénes, kiknek mindenikétől egy-egy jeles nemzetség származott, t. i. a Bocskay, Sóvári Soós stb.* Nem lesz talán érdektelen mellesleg itt megemlíteni, hogy a sátoralja-ujhelyi határon ma is van egy Baksi nevű malom, mely talán épen a hajdan újhelyi birtokos testvérek elsejétől, Baxa vagy Baksától vette nevét épen úgy, mint szintén ugyanott egy másik, Hartai nevű malom hasonlóképen egyik régi birtokosának, Hartay Gábor zempléni híres alispánnak őrzi emlékét. Vagy az sem 33lehetetlen, hogy ama Baksi-malom nevének eredete még régibb keletű, mert Simon comes és fiai a Boksa vagy Baksa nemből származtak.* És ez a származás választja el teljesen Simon comest és utódait Micz bántól.Történeti forrásaink két Micz bánt említenek. Az egyik a híres Bánk bán kortársa volt; 1212-ben viselte a báni méltóságot.* Egyéb körülményei a távolság ködében vesznek el. Mindössze még annyit tudunk meg róla egy 1268-iki oklevélből, hogy volt egy fia s hogy az a Bökény nemből származott.*
1 Fejér Gy.: Codex dipl. V. 3, 52. 1. – VIII. 2, 294. 1.
2 U. o.
3 Nagy Iván: Magyarország családai. II. 128. 1.
1 Fejér Gy.: Codex dipl. VIII. 4. 253–4. jegyz. és 521. ll.
2 Fejér Gy.: i. m. III. 1. 116. 1.
3 Wenzel G.: Árpádkori új okmánytár. VIII. 215–216. ll.
A másik Micz bán csaknem egy egész századdal későbben élt, s a mi fő, a történeti emlékeinkben is oly nagy pusztítást tett tatárjárás után. Pályája teljesen meg is világítható.
Először 1314-ben találkozunk vele. Neve tulajdonképen Mihály, de mert atyja is ezt a nevet viselte, őt megkülönböztetésül, kicsinyítve, Mikchnek, vagy még rövidebben, Micz-nek nevezték.
Mint Károly király leghívebbjeinek egyike, vérét hullatja, életét veti koczkára koronás uráért, a miért azután vagyonában s tisztségeiben egyre emelkedik. 1317-ben sárosi főispán, pár év múlva egyszersmind zempléni is; utóbb országbiró, majd a királyné tárnoka; végre 1325-ben tótországi bán s Somogy és Sopron vármegyék főispánja. A történeti forrásainkban előforduló «Micz bán pénze»* is e korból származik.
4 Monumenta Vaticana Hung. Ser. I. Tom. I. 403. és 435. ll.
Birtokai, melyek közől leginkább a saját szerzeményei ismeretesek, Pest-, Bihar-, Zala-, Sáros- és Zemplénmegyében estek. Az ő szerzeménye volt a zalamegyei Peleske vára is, melytől, és nem a szatmármegyei Peleskétől vette nevét Peleskei Eördögh István,* ki az 1397-iki küzdelmek egyik vezérférfia s Micz bán eddig ismeretlen unokája volt.
1 Szirmay A.: Szatmár vármegye esmérete. II. 232. 1.
Micz bán 1342-ben még él, s még akkor is bán, de két év múlva már más viseli báni méltóságát,* egy 1346-iki oklevélben pedig mint «néhai» említtetik.
2 Fejér Gy.: Codex dipl. IX. I. 154. 1.
Fiait, valamint testvéreit, egytől egyig ismerjük, s ezek mindnyájan egészen különböző egyéniségek Simon comes fiaitól. Egészen más a nem is, a melyből származtak, mert míg Simon comes a Baksa, Micz bán az Ákos nem törzsfájának hajtása.
Simon comes neve mellé, s általában, a Bocskay, Soós stb. családok nemzedékrendébe tehát ez a Micz bán neve sem jöhet komolyan. Annál jogosabban igényelheti megillető helyét Micz bán következő, XIV-ik századi családfája:
Mihály comes de genere Ákos*; Ákos 1314.; Mykch 1314–1342. † 1346 előtt.; Elek 1314.; Lóránd 1341–1348.; Miklós.; László 1382.; István 1341. kir. apród 1346–1358. főispán.; Ákos «Magnus»? 1341. kir. apród 1358.; László 1341. kir. apród.; Miklós.; Ákos 1382.; Mykch 1390.; István 1382.; Peleskei Eördögh István 1397.; László 1382.; Mykch 1382.
3 Nagy Imre: Anjoukori okmánytár. I. 340, 411. II. 36, 71, 117, 178, 211, 102. – IV. 73, 263, 577–8. – Zala vármegye története. Oklevéltár. I. 182, 472, 530, 594. – Fejér Gy.: Cod. dipl. IX. I, 56. – IX. 5, 609. – Monumenta Vaticana Hung. Series I. Tom. III. 83. 1.
BUNYITAY VINCZE.
