Telegdy István sírköve.
Telegdy István sírköve.
(Egy rajzzal.)
E sírkő Bunyitay Vincze jeles munkájának a «Nagyváradi püspökség történetének» III. kötetében már ismertetve és kiadva volt. Újból ismertetésére az ott közölt szakszerű leírás mellett is két ok vezetett. Egyik: hogy jelesebb sírköveinknek a «Turul» s «Archćologiai értesítő» hasábjain lassanként lehetőleg teljes sorrendjét adjuk, másik: hogy ezen sírkövön látható Telegdy czímert s annak változatait kissé bővebben részletezzem.
«Telegd központja a Csanád nemzetség úgynevezett erdőháti birtokainak. Egyháza csúcsíves. Ez egyház a Csanád nemzetség ősrokona Sz. István király tiszteletére épült a XVI. század első éveiben, mikor Telegedy István volt az egyház kegyura s annak építője is.»*
1 Bunyitay: Nagyváradi püspökség III. 431.
Ezen egyház szentélyének déli falába egy 1.78 mtr. magas és 0.76 széles veres márvány sírkő-lap van befalazva, melynek kimagasló keretén lapidaris betükkel vésve, a legenda következő:
STEPHANVS THELEGDI REGIS DEINDE REGNI HVNGARIE THESAVRARIUS EXTERNIS REGIBUS NO TVS, CHARVSQUE, HOC SAXVM PERPETVA SIBI, POSTERISQUE SVIS QUIETE POSVIT. AO 15..
«Az évszám nem teljes, az egyes és tizes számok hiányzanak, a mint az nem egyszer előfordúl oly emlékköveknél, melyeket az illetők még életökben készíttettek, oly reménynyel, hogy halálok évét a hálás utódok majd kivésetik. Ez emlékkövet is a rajta megnevezett Telegdi István még éltében elkészíttette, de 1514 előtt, mert akkor már áldozatúl esett a pórlázadásnak.»*
2 U. o.
A mélyített s minden irányban jól betöltött képes mező közepét egy mindkét oldalt bekanyarodó s alább kidomborodó, a XVI. század ízlésének megfelelő czímerpajzs foglalja el. A pajzsban egy kiterjesztett szárnyú madár fekszik, ezen, másik – repülésre kész – ragadozó madár áll, mely csőrét az alant fekvő fejébe vágja.
A felső madár helyzete és kivitele sikerűlt míg az alsóé egészben hibázott. Ezen úszóhártyákkal ellátott lábú madárnak, a földön fekve, 35a földhöz lenyomva kellett volna ábrázoltatnia, a helyett az mint teljesen élettelen, kinyúlt, merev lábakkal, kitekert nyakkal, mintegy hátával a pajzsra felszegezve látszik lenni. Feltünő ezen hiba, különösen ezen sírkövön, melyen a többi részletek ügyes, szabályos, sőt mondhatnók, díszes kivitele ügyes mesterről tanúskodik. E hiba a sisakdíszen is ismétlődik. Itt az alsó madár nyaka nincs kicsavarva, de a felső madár csőrét – nem mint a pajzsalakban: fejébe, – hanem annak nyakába vágja, miáltal a mester önkényesen egy újabb heraldikai hibát követ el, a mennyiben itt a sisakdísznek, mely a pajzsalak ismétlése, ezzel minden kis részletében szigorúan egyeznie kell.
A sisak és sisakdísz helyére egész szokatlanúl és heraldice helytelenűl szt. Mihály arkangyal kissé zömök, de eléggé plasticus alakja van helyezve. Szárnya kiterjesztett, hosszú haja vállaira omlik, termetét gazdag redőzetű bő ruha takarja egész kilátszó lába fejéig, emelt jobbjában pallost tart, vízirányosan feje fölött, baljának középső ujjával mérleget emel, melynek serpenyőiben egyfelől az ember lelke, másfelől a gonosz szellem jelképei vannak ültetve.
Sz. Mihály arkangyal jelenlétét a pajzsban megmagyarázza a sz. Mihály-rend nyakláncza a pajzs körül. E rendet XI. Lajos franczia király alapította. Jelvényei: fehér zománczú nyolcz hegyű kereszt, sarkain 4 arany liliommal, a kereszt közepére illesztett medaillonban sz. Mihály képe látható e körirattal: «Immensi tremor oceani». A nyakláncz arany kapcsokkal összefűzött ezüst kagylókból áll. Sírkövünkön csupán e nyakláncz látható.
A csőrsisak, mely a heraldikai szabályok ellenére a pajzs alá van helyezve, úgy alakjára, mint arányára nézve a pajzshoz kielégítő, bár kissé nagy, reá illesztve sisakdíszűl a pajzsalak ismétlődik. Tetejéről két ágban többszörös kanyarúlatokban takarók indúlnak felfelé, díszes, könnyed, levél- s arabeszkszerű ornamentatióival ügyesen töltve ki a képes mező üres felületét, de épen ezen kissé túlságos mértékben alkalmazott ornamentalis rendeltetése következtében teljesen elvesztve – mint takaró – eredeti jellegét.
A heraldika szabályaival homlokegyenest ellenkezik azon két ízléstelen és nehézkes arabeszkszerű díszítés is, mely a pajzs felső karimájából indúlva ki, az arkangyal szárnyai alatt tölti ki a tért.
A benyomás, melyet e sírkő első tekintetre tesz ránk, mindenesetre kedvező s ezt leginkább az egyes részletek szabatos kidolgozása idézi elő, tovább vizsgálva e részletek bizarr elhelyezése lép előtérbe s bizonyos túlterheltség lesz észrevehető, melyet leginkább Mihály arkangyal alakja idéz elő.
Befejezésűl a tárgyrokonság miatt, még a reánk maradt hitelesebb Telegedy-czímer-változatokat sorolom elő. Ezek következők: 1. A Wagner «Collectaneáiban»* közölt: Rostos sisakra illesztett, repűlésre kész, ragadozó madár, mely egy másik, alatta (hátán) fekvő, nem ragadozó madarat, fegyvereivel (csőrével s karmaival) leverni igyekszik.
1 Decas III. fig. 9.
Itt az a kérdés merűl fel: ha valjon ez, eredetileg is pajzsalak volt-e, vagy csak mint sisakpecsét, később foglaltatott pajzsba (mint ez hazai heraldikánkban gyakran előfordúl) s ezáltal sisakdíszből lett pajzsalakká?
E kérdés megfejtése a Telegdyek czímerkérdésére vonatkozólag, első rangú fontosságú volna, mert ha be tudnók bizonyítani azt, hogy a Wagner által közölt sisakot a reáillesztett madarakkal, e család több tagja, rég időktől pajzsalakúl használta, ezáltal egy támpontot nyernénk a Csanád nemzetség genus czímerére nézve, melyből a Telegdyek származtak. Tamás esztergomi érsek (a Csanád nemből) 1368. évi pecsétén levő czímerekben, egy csöbör-sisak látható, reá illesztett madárral.
2. A tárgyalt sírkövünkön levő czímer: pajzsalak, mint a fentebbi, csakhogy az alsó madár nem hátán, hanem oldalán fekszik.
3. Telegdy Gáspár, kezdőbetükkel ellátott czímeres pecséte, 1611-ből,* melyen a pajzsalak egyezik a 2. sz. a. tárgyalt czímerével; sisakdísz: növekvő koronás oroszlán, előre nyújtott első karmai között, leveles koronát tart.
2 Kölcsei Kende levéltár.
4. Az elébbihez teljesen, hasonló pecsétet használ Telegdy Anna 1624-ben,* az eltérés annyi, hogy az oroszlán egyfarkú és nem koronás, a koronát jobb első karmában tartja. 36Ugyancsak Telegdy Annának egy 1631-iki czímeres pecsétjén,* az oroszlán kettős farkú s a koronát mindkét első karmában tartja.
3 Ifj. Kubinyi Miklós gyűjteménye.
1 Rajcsányi czímermásolatai az országos levéltárban.
Ezen reánk maradt czímerváltozatokból láthatjuk, hogy a Telegdyek, a XVII. század elejétől kezdve – állandó pajzsalak mellett – sisakdíszűl, csaknem kivétel nélkül: növekvő (koronás) két farkú (néhol egyfarkú) oroszlánt első karmai között (vagy csak az egyikben) leveles koronát tartva használtak.
Hogy miként? Mily alapon? S mikor vették fel ez oroszlános sisakdíszt? S az egész család átvette-e azt, vagy egy része megmaradt a Telegdy István által használt mellett? Ezt mai napon meg nem határozhatjuk. Könnyen lehető, hogy Telegdy Mihály ága az ifjabb, megkülönböztetésűl vette fel, István ága, az idősebbel szemben, minthogy Gáspár is, Anna is, az ifjabb ágból származtak.
Ily sisakdísz-cserék a heraldikában mindenütt előfordúlnak s legtöbbször annak fénykorában s leginkább az idősb s ifjabb ágak megkülönböztetésére szolgálnak. Gyakran vették fel a feleség vagy az anya czímerének sisakdíszét, sőt a sz. Christofori Bruderschaftsbuch említ egy esetet, hol két testvér, kölcsönösen felcseréli sisakdíszét. Ismerünk egyébként három oly esetet is, mikor a sisakdíszt megvették, illetőleg eladták. Az előbbi esetre már mi is hoztunk fel példát,* midőn a Villei Pribékek elébb – egyik ősanyjuk után – egész czímerüket elhagyva, a Tibay családét veszik fel, utóbb ennek sisakdíszét ismét felcserélik, az anyai ágon rokon Szerencsy család oroszlános sisakdíszével. Bocatius nemesítése alkalmával, czímerébe sisakdíszűl, átvette nejének, egy eperjesi Belsy leánynak sisakdíszét.*
2 Pribék László sírköve. Arch. Ért. 1887.
3 A sisakdísz-változásoknak, csaknem kivétel nélkül megvolt a maga oka és alapja, kivált előkelőbb családoknál, s ezek többnyire fejedelmi jóváhagyással erősíttettek meg. E változtatások száma – ha eltekitjük a czímerbővítéseket s rangemeléseket – koránt sem volt oly nagy, mint azt a látszat után gondolnók, mert azon eltéréseket, melyek a czímertulajdonos, vagy a pecsétvéső értelmetlenségéből származtak – ezek sorába fel nem vehetjük. – Ezért nem állhat fenn azok véleménye, kik a magyar nemzetségi czímerekre azért nem fektetnek súlyt, mert azok gyakran változtak. E vélemény ősi heraldikánkban való járatlanságról s kutatási vágy hiányáról tanúskodik.
5. Végűl azon Telegdy czímerváltozatot említem meg, mely egy Kis-Várdán levő, 1635-ből származó, veres márvány sírkőre vésett kettős czímer egyikét képezi. Ez bedeghi Nyáry Isvánné, azon Telegdy Anna czímere, kinek előbb már két pecsétét említettem.
E sírkövön a czímeralak hasonlít az elébb felsoroltakhoz, csakhogy az alsó madár nem hátán fekszik, hanem természetes alapon vagy sziklán áll. Sisakdísz: növekvő kettős farkú koronás oroszlán emelt jobbjában leveles koronát, előre nyújtott baljában mérleget tart.*
1 Kettős farka egyikének bojtja felfelé áll, s ennek alkotása oly sajátszerű, hogy azt első tekintetre, farkára illesztett koronának tarthatnók.
E czímer főérdekességét sisakdísze képezi, mint harmadik varians, mely mindhárom, e nemzetség egy és ugyanazon, – még pedig előkelő – tagjára vonatkozik.
Ha nem ismernők Telegdy István sírkövét, aligha tudnók megmagyarázni, a mérleg jelentését az oroszlán karmaiban, de így a kegyelet – melylyel a család a borzasztó halállal kimúlt királyi kincstartó Telegdy István emléke iránt viseltetett – mintegy rávezet magyarázatára s azt azon mérlegnek kell tartanunk, melyet sírkövünkön sz. Mihály arkangyal tart, a czímerpajzs felett.
CSERGHEŐ GÉZA.
