HOGY KELL KIEJTENÜNK AZ UTOLSÓ MAGYAR FEJEDELEM NEVÉT?
HOGY KELL KIEJTENÜNK AZ UTOLSÓ MAGYAR FEJEDELEM NEVÉT?
Napjainkban szokássá vált az ősmagyar neveknek keresztnevekül való használása. Az ily Árpád, Zsolt, Szabolcs stb. nevek között alig nyerte meg egy is jobban a közönség tetszését, mint az utolsó magyar fejedelem neve. Gondoljunk csak a tömérdek Gézára! Nem is csoda, hiszen már őseink előtt is oly kedves volt e név, hogy a miatt elhagyták keresztény nevüket és ezt használták. Szent László testvéréről p. o. tudjuk, hogy Magnusnak is hivták s minden 37bizonynyal ez volt a keresztségben kapott neve, ám ő mégis inkább a magyar nevet használta.
De mennyi zavar és eltérés van e különben kedvelt név kiirásánál és kiejtésénél. Már a közéletben is Géza, Geiza, Geyza három alakban használják. Történetíróink közűl azok, kik általános történetet írtak, szintén e három alak közűl válogattak. Ki használta így, ki amúgy? azt fölösleges volna mind fölsorolni. Azonban azok, kik az első, magyar századokkal foglalkoztak, kénytelenek voltak belátni, hogy a Géza, Geiza, Geyza közűl egy sem felel meg a valóságnak. Régi krónikáink és okleveleink oly határozottan ellentmondanak az ilyen kimondásnak és kiírásnak, hogy akaratlanúl is hozzá kellett fogniok valami másféle kiejtés megállapításához, olyanhoz t. i., a mely inkább megfelelne az oklevelek kiírásának. Nevezetesen Szabó Károly e névre vonatkozólag a következőleg okoskodik: «Legrégibb íróink, Béla király névtelen jegyzője és Chartuicius, e nevet Geysa, Geisa, Kézai Geicha, Túróczi Geysa és Geycha alakban adják. Egykorú oklevélben Geche alak is jön elő. A XII. századi Kinnamos byzanti írónak Geitzas és Iatzas, a magyar szent korona feliratán Gewbitz, a nyugati íróknál Guotso, Guotsco, Joitsco, Jonotsa és Dewix leírással fordúl elő e név. Mind e leírások többé-kevésbé eltérő hangoztatásából annyit bizonyosan állíthatunk, hogy e magyar névben a gy és cs hang szerepelt, s az újabb korban íróink által használt Geiza, Géza vagy Gyéza kiejtés, annyival inkább a teljesen helytelen Győző név, az eredeti kiejtésnek, mely hazai íróink és okleveleink adatai nyomán csak Gyeicsa vagy utánhangzó nélkül Gyeics lehetett, meg nem felel.»*
1 Emlékiratok a magyar keresztyénség első századából. Pest, 1869, 5. 1.
Némi változtatással Szabó kiírását követi Knauz is, állandóan Gyeycsanak írván e nevet;* de Pesty Frigyes* és más íróink ma, Szabó felszólalása is, megmaradnak a legáltalánosabban elterjedt Géza mellett.
2 Monumenta eccl. Strigoniensis I. k.
3 Magyaroszág helynevei I. k. 53, 54. stb. ll.
Hogy a Szabó Károlytól szóba hozott kiejtésmód, épúgy mint a köznapi, nem felel meg a valóságnak, vagyis inkább a magyar nyelv mostani kiejtésének, azt egy egyszerű dolog fölemlítésével igazolhatjuk, azzal t. i., hogy nincsen Gyeics vagy Gyeicsa helynevünk. Már pedig azt egész bátorsággal állíthatjuk: Lehetetlen, hogy az a név, melyet az Árpád-ház tagjai közűl négyen is viseltek, s a mely őseinknél oly kedves volt,* helyneveinkben meg ne maradt volna. Hisz csak egy Solt fejedelmünk volt s nevének emlékét mégis három helynév* tartotta fönn.
4 Mások is használták e nevet. Fejér: Cod. Dipl. IV. I. 191. Anjoukori okmánytár I. k. 452.
1 Pest-, Csongrád- és Torontálmegyében. A csongrád- és torontálmegyei községek már elpusztultak.
Géza és Gyejcsa helyett tehát mást kell keresnünk.
Ebben a kutatásban aztán nem az írók, kiváltképen nem a külföldi írók kiírásmódját kell irányadóúl vennünk, mert, ha tudatlanoktól és járatlanoktól kérünk útmutatást, akkor czélt nem érhetünk; hanem okleveleink írásmódját kell tekintetbe vennünk és pedig csak az eredeti oklevelekét, mert a másolatokba már hiba csúszhatott be.
A kérdéses nevű utolsó, magyar fejedelemtől, úgy szintén egy ilynevű királyunktól eredeti oklevél nem maradt ránk. Egy ilynevű királyunk pénzein azonban e név «Geuca» alakban fordul elő.
Második ilynevű királyunktól azonban több eredeti oklevél jutott el korunkra, s ezekhez hozzácsatolhatjuk még az ő fiainak III. Istvánnak és III. Bélának okleveleit is, mert ezek atyjuk nevét megkülönböztetés végett több helyt fölemlítik s bizonyára tudták azt is, miként kell azt kiejteni.
Az ezen oklevelekben előforduló, s legnagyobbrészt Barnabás és Bicen királyi jegyzőktől* használt kiírásmódok közűl legjellemzőbb az, a mely a király, a maga nemében egyetlen ólompecsétes oklevélben fordul elő: Geythsa.* Ehhez legközelebb áll III. Istvánnak Pázmánfia Farkas részére adott okleveléé, a melyben: Stephanus filius Geytse olvasható.* Ugyancsak III. Istvánnak 1166-iki levelében Stephanus filius Geche-t találunk.* III. Béla 1188-iki és 1194-iki okleveleinek kiírása is meglehetősen megközelítik az előbbieket: ebben ugyanis «Bela secundi Geisce filius»* olvasható.
2 V. ö. Fejérpataky: A királyi kanczellária az Árpádok korában 90, 91 ll.
3 Knauz i. m. I. k. 110. 1.
4 U. o. 119. 1.
5 Hazai okmánytár V. k. I. 1.
6 Knauz i. m. 137. Wenzel. Árpádkori új okmánytár XI. k. 56. 1.
Ezen jellemzőbb kiírásmódokon kívül használják még eredetiben fenmaradt okleveleink (ismételjük, hogy csak ezeket veszszük tekintetbe) a következő alakokat: Geyssa-t háromszor,* Geysa-t tizszer* és Geiza-t háromszor.*
7 Knauz i. m. I. k. 116. 1. Wenzel. Árp. új okmt. XI. k. 45. 1. Zichy cs. okm. I. k. 2. 1.
8 Wenzel. Árp. új okm. I. k. 56, 57, 60, 62, 66, 76. ll. XI. k. 47, 55. ll. Knauz i. m. I. k. 110, 131. ll.
9 Wenzel. I. k. 58, 60. Knauz i. m. I. k. 107. 1. A Fejér által közölt oklevelek kiírás-módját, noha azok a mi nézetünket erősen támogatják, nem vettem tekintetbe, mert azok másolása megbízhatatlan.
38Ugyanezen királyunk pénzein Geuca, pecsétein Geisa olvasható.*
1 Knauz i. m. I. k. V. tábla.
Ezen egyszerű, statistikai fölsorolásból is mindjárt kitetszik az, hogy a Géza-féle kiejtés elvetendő, mert az eredeti oklevelek 23 eset közűl csak 3-szor írják Geiza alakban e nevet, pedig, mint láthatjuk, lett volna betűjök a kiírásra.
Foglaljok most betűnként ezt a hét-nyolcz-féle kiírásmódot.
Az első betű minden kiírásmódban a G. E betűt a XII. és XIII. században a «g» és «gy» hangok jelzésére használják. Itt melyiket jelenti? Szabó K., mint láttuk, a «gy» mellett van. De mi azt véljük, hogy itt e névnél szükségtelen a G betű lágyítására gondolnunk; s a G betű valósággal a «g» hangot jelzi. Bizonyítjuk ezt a) azzal, hogy eredeti oklevél a G betű helyett egyszer sem ír J-t; már pedig, ha a kérdéses név első betűjét őseink gy-nek ejtették volna, akkor annak a kiírásában épen úgy használták volna a «j»-t is, mint használták a Gyula és Győr nevek kiírásában. Tudjuk ugyanis, hogy ezeket sokszor Jula* és Jeur* alakban olvashatjuk. Bizonyítjuk b) azzal, hogy a Váradi Regestrum már ismeri és használja a «gy» betűt, de a Gecha és Geysa nevek kiírásánál nem.* Végre c) azzal, hogy okleveleink nem ugyan a királyok neveit, de más szintén e nevet viselő magyarokét Guecha-nak írják.* Már pedig helyneveink révén kimutathatjuk, hogy a G után akkor tettek régi íróink u betűt, ha azt nem gy-nek, hanem g-nek kell kimondanunk. Pl. 1232-ben egy falut Guest-nak írnak, ma Geszte (Nyitram.)* 1206-iki oklevélben egy barsmegyei falu Guerla-nak van írva, ma Gerle puszta.* Még a XIV. században is előfordul, hogy egy veszprémmegyei falut 1319-iki oklevél «Gueche»-nek ír,* ma pedi ezt Gecsenek hívjuk. Hogy Gerzencze gyakran van Guerzence-nek írva, azt bizonyítani is fölösleges. Azt hiszszük, ezekkel eléggé igazolva van abbeli állításunk, hogy a kérdéses név első betűjét nem kell Gy-re lágyítanunk, hanem G-nek kell kimondanunk.
2 Knauz i. m. I. k. 232, 242, 246. ll.
3 Wenzel. II. k. 306, 307, XII. k. 613, 624. ll.
4 L. a 108, 214, 347. sz. okleveleket.
5 Wenzel. I. k. 172, Anjoukori okm. I. k. 452. ll.
6 Knauz i. m. I. k. 286. 1.
7 U. o. 184. 1.
8 Anjoukori okm. I. k. 526. 1.
A második betű mindenütt «e». Ennek hangoztatásáról nem lehet kétség.
A harmadik betű 23 eset közűl 15-ször «y». Ennélfogva a máskor előforduló «i» betűt csak az «y» pótolójának tarthatjuk; az egyszer előforduló «u» betűt, mert csak a pénzeken fordul elő, annak tulajdoníthatjuk, hogy a pénzen nem volt helye az «y» szárának. – Ennek az «y»-nak a régi magyar nevekben olyan szerepe van, mint a Névtelen és a Váradi Regestrum által annyira használt u-nak; ha a régi magyarok valamiképen ki is ejtették, később a kiejtésben egészen elkopott. Tehát ajakszellet vala, a melyet a mai magyar kiejtés elhagyott. A Névtelen-nek «Topulucea, Oundunec, Bulsuu, Vsubuu» stb. szavaiban az u mind ilyen, ma már kikopott, elhagyott ajakszellet volt. Ilyennek kell vennünk ezt az y-t is. Erre nézve bizonyságúl idézhetem a következő helyneveket. 1181-ben előfordul Heney most Henye zalamegyei falu.* 1240-ben a pannonhalmi apátság Chuntey nevű birtokot szerez, ennek nevét ma Csente-nek ejtjük.* Egy 1294-iki oklevél Keysyg falut említ, s első pillanatra majdnem Kőszegnek olvashatnánk, de az oklevél e falut a börzsönyi erdő mellé teszi, világos tehát, hogy a nógrádmegyei Keszeg faluról szól;* az y itt elkopott. Személyneveknél is előfordul az ilyen fölösleges vagy később elkopott y. Megesik pl. hogy okleveleink Balla-t Barlay-nak, Keledet Keleyd-nek írják.
1 Wenzel I. k. 77.
2 U. o. II. k. 110. 1.
3 U. o. X. k. 159. 1.
Hogy a Geytsa név kiírásaiban előforduló y-t ilyen, elkopott ajak-szelletnek tekintsük, arra ez analogián kívül feljogosít bennünket az, hogy maguk az egykorú oklevelek is többször elhagyták, mint szükségtelent. Így III. István 1166-iki levele egyszerűen Gecha-t ír,* a váradi regestrum két izben használja az y nélkül szűkölködő Gecha-kiírást,* egy pannonhalmi jobbágynak neve szintén csak Gecha-nak van írva.* Egy 1236-iki oklevél a barsmegyei főispánt több izben egyszerűen «Gecha»-nak nevezi.*
4 Hazai okmánytár. V. k. I. 1.
5 108-ik oklevél.
6 Wenzel. II. k. 15. 1.
7 Hazai okmánytár VI. k. 31, 32, 33. ll.
A negyedik betű az, mely legtöbb s eltérőbb módon van írva; ths, ts, ch, sc, ss, s, z alakok váltakoznak egymással. De a három elsőről ki ne látná, hogy az nem mást akar jelölni, mint a cs hangot? Hiszen, ha tekintetbe veszszük, hogy az oklevelek t betűje a c-vel teljesen egyenlő, akkor a két első chs, cs-t is vehetjük, tehát mai cs betűnkkel teljesen egyenlőnek. Bátran elfogadhatjuk, el is kell fogadnunk azt is, hogy e név negyedik, illetőleg az y-t jogosan elhagyva, harmadik betűjét cs-nek ejtették őseink, s úgy kell nekünk is kiejtenünk. Csak az az egy elfogadható oka van e sokféle változatnak, hogy a cs hangot mindenféleképen próbálták kiírni, s mivel ilyet a latinban nem találtak, az ilyen megközelítő vagy körülíró kiírásmódhoz folyamodtak királyi jegyzőink.
39Az egy cseppet sem ejthet bennünket zavarba, hogy e harmadik, illetőleg negyedik betű a legtöbb esetben (23 közűl 13-szor) ss vagy s. Mert számtalan helynévből kimutathatjuk, hogy a tatárjárás előtt íróink rendesen az s betűt használták cs hang jelzésére. Ott van először is a Névtelen, a ki Saak-nak írja Csákot, Sepelnek Csepelt, Zobulsu-nak Szabolcsot, Trusun-nak Trencsént, Gemelsen-nek Gyümölcsényt.* Ott van a váradi regestrum, a mely Sugunak írja Csögöt (Szilágymegye), Sunad-nak Csanádot, és a szó közepén is s-t használva Vansud-nak írja Váncsod-ot.* Ott vannak okleveleink, a melyeken a mai Csornát Surna,* Családot Sulad,* Bulcsot Bulsu* alakban olvashatjuk.
1 Hist. Hung. Fontes Dom. II. k. 20, 31, 33, 36.
2 276, 75, 270. sz. okl.
3 Wenzel i. m. II. k. 75. 1.
4 Knauz i. m. I. k. 108. 1.
5 U. o. I. k. 186. 1.
Az ötödik, illetőleg negyedik betű az a. Ezt Szabó Károly elhagyható utánhangzónak tekinti. Azonban helyneveink nem igazolják ezen fölfogást. A Névtelen és a Váradi regestrum által annyiszor használt u valóban utánhangzó, s később a kiejtésben kiírásban egyarán elmaradt, de a-ra nézve Zulta = Solt néven kívül egyéb bizonyságot felhozni nem lehet; ez pedig egymagában nem is elég, és mert csak egy író, nem oklevél hozza föl, nem is döntő.
Hanem más valamit, és tán érdekesebbet mondanak helyneveink erről az a betűről. Azt, hogy valahányszor a magyar nyelv hangtani törvénye úgy kivánta, vagyis a megelőző e, i, ő magánhangzók után idővel ő maga is e-re változott át. Számtalan példával igazolhatnók ezt, de elég lesz a következők fölemlítése. 1181-ben egy veszprémmegyei falut Merita-nak ír* az oklevél s az most Merite puszta; a régi Debrenta-nak* írt falu most Döbrönte, Scemera* most Szemere, Enezka* most Enyiczke. A kéttagú helynevekben is épen így változott át az utolsó a betű idővel e-re. Pl. 1093-ban egy komárommegyei birtok neve Dinna,* ma dinnye. 1229-ben egy somogymegyei falut Keccha-nak írnak* ma Köttse; 1261-iki oklevél egy csallóközi falút ma Tehna-nak ír,* ma ennek neve Tönye. Egy 1311-iki oklevél párjával is adja a példát: «Geberyan monustura, Thepa, Derechka» falvakat emleget,* ma pedig Gáborján, Tépe, Derecske azoknak neve.
6 Wenzel. I. k. 77. 1.
7 Szintén Veszprémmegyében 1240-ben. II. k. 112. 1.
8 Komárommegyében 1210-ben. Knauz i. m. I. k. 195. 1.
9 Wenzel. VIII. k. 173. 1.
1 U. o. I. k. 131. 1.
2 U. o. VI. k. 471. 1.
Hazai oklevéltár. 204, 214, 221, 325. számú oklevelek.
4 Zichy család okmánytára. I. k. 133. 1.
Mivel pedig a Geythsa névben is a megelőző magánhangzó nem más, mint e, azért az utolsó «a» betűnek a magyar nyelv törvényei szerint e névben is e-re kellett változnia.
Elhagyva már most a Geythsa névben a fölösleges y-t, és az utolsó «a» betűt e-re változtatva, előáll a névnek mai alakja: Gecse.
Hogy aztán ez az alak valóban megfelel a régi magyar Geythsanak, semmi sem bizonyíthatja ékesebben, mint az, hogy ma is van három falu hazánkban, mely e nevet viseli, az egyik Beregmegyében (de még lenn a síkságon Vári, Csoma mellett), aztán Abauj- és Veszprémmegyében. Sőt mint családnév is több helyen él magyar vidéken, pl. Furtán Biharmegyében, és Pestmegyében Tápió-Györgyén.
Ha talán eddigi okoskodásom nem lett volna elég meggyőző, hivatkozom a Hazai oklevéltár e tekintetben nevezetes okleveleire. Egy Gecsehalma nevű sárosmegyei helyről szólanak azok; de hova tovább közelednek az oklevelek keltei a XVI. századhoz, annál egyszerűbb lesz az első Geychehalma kiírása és utoljára Gechehalma lesz belőle* világos jeléül annak, hogy a Geycha nem más mint Geche.
5 Hazai oklevéltár, 204, 214, 221, 325. számú oklevelek.
Hagyjuk el tehát az alaptalan, idegenszerű Gézát vagy Geizát; s a helyett írjuk és mondjuk utolsó fejedelmünket Gecse vezérnek; Szent-László testvérét I. Gecse, Vak Béla fiát II. Gecse királynak.
DR. KARÁCSONYI JÁNOS.
