GRÓF BERCSÉNYI IVADÉKOK FRANCZIAORSZÁGBAN.
GRÓF BERCSÉNYI IVADÉKOK FRANCZIAORSZÁGBAN.
A Turul 1885-iki évfolyamában közlém a már kihúnyt, de halhatatlan emlékezetben élő Székesi gróf Bercsényi család nemzedékrendjét , úgy a mint azt a család monographiájának I. kötetéhez összeállítám. Az utolsó gróf Bercsényi (V. László) atyjánál Ferencz Antal grófnál és anyjánál Santo-Domingo Adelaide grófnőnél a táblázaton csillag alatt megjegyzém, hogy az ősi hazába visszatért Lászlón kívül «állítólag még három leánygyermekük volt, kikkel a grófnő, férjének (Párisból) Bécsbe menekülésekor Hollandiában élt.» Neveiket a fenmaradt hézagos családi iratokból, úgy más forrásokból, szorgos kutatások után sem sikerűlt megtudnom; kénytelen 40voltam idézett jegyzetemet ezzel zárni be: «Ott haltak-e el? és mikor? – többé semmi nyomuk».
Azonban ebben meg nem nyugodván, azóta is folyton nyomoztam e Bercsényi nő-sarjakat Francziaországban; mi lett belőlök? hagytak-e utódokat? kik ezek, és élnek-e még ma? S hála a szerencsés véletlennek egy részről, és – a franczia aristocrata körökkel összeköttetésben álló – két t. barátom érdeklődése és szives közvetítésének más részről: ma már igenlő, sőt teljesen kimerítő választ adhatok a föntebbi kérdésekre. Az utolsó fiivadék gr. Bercsényi V. Lászlónak testvérnénjétől Magdolna Valentina grófnőtől – mint most már a keresztnevét is tudjuk – férje gróf D’Hennezel Emánuel után született utódok ma is élnek Francziaországban, és pedig a legfényesebb aristocraticus neveket viselik. Előttünk fekszik a legújabb nemzedékekig leágazó táblázat, mely a családi irományokból készűlt, s adatainak hitelességéhez kétség nem fér. Közöljük tehát ezt, mielőtt a még elmondandókat hozzája csatolnók; és mivel most már a Bercsényi maréchal (IV. László gróf) leányairól is bővebb tudomásunk van: a táblázatot ezek nevei s születési éveivel is kiegészítjük.
Comte Ladislas Bercheny (Bercsényi) magnat de Hongrie, maréchal de France. szül. 1689. aug. 3. Eperjesen, mh. 1778. Lunéville-ben (Anne-Cathčrine de Wiet-Girard, mh. 1766.); Madeleine, szül. 1730. jul. 22-én Lusanczy várkastélyukban (D’Oudenard grófné?) –; Catherine Françoise, sz. Lusancyban, 1731. oct. 4. 1748. óta cistercita apácza Flandriában, Flinesben, 1757 a király XV. Lajos által a rend fejedelemnőjévé kinevezve.; Maria Anne, sous le nom de Courcelles, szül. 1733. nov. 21. Lusancyban. (D’Oudenard grófné?); Nicolas François, szül. Lusancyban, 1736. nov. 26., mh. 1762. febr. 9-én Hannoverben, mint huszárezredes. (Agnes-Victoire de Berthelot, Baronesse de Baye.) †; François Antoine, szül. 1744. jan. 17. Lunévilleben. Huszárezredes, majd lovas tábornok. Mh. 1809. Magyarországban. (Adelaide [Prudence, Thérese] Comtesse de Santo-Domingo, épousé en 1777.); Valentine Madeleine, Comtesse de Bercheny, épousé en 1796. Emmanuel Comte d’Hennesel.; Ladislas, dernier rejeton de sa race. (Szül. 1781. oct. 13. Párisban. Mh. 1835. nov. 28. Kassán. Huszáralezredes. Nőtelen.) †; Antoinette Gasparine, Comtesse d’Hennezel, que l’on appelalt Isaure. Épousé en 1821. Paul de Chastenet, Marquis de Puységur, a cette epoque Lieutenant-Colonel de 4-čme regiment de Hussards.; Clémence, Comtesse d’Hennezel, épousé en 1827. Stanislas Comte de Maupeon.; Maurice de Chastenet Marquis de Puységur, né 1825. † 1879. Colonel du 9-čme Dragons. Épousé en 1852, Louise Le Roy de St. Arnaud, fille du Maréchal de France.; Gaspard de Chastenet, Comte de Puységur, né 1830. † 1875. Épousé en 1866, Antoinette de Beauffort.; Marie de Chastenet de Puységur. Mariée ŕ Armand Comte de Revel du Perron.; Valérie, Comtesse de Maupeon, épousé en 1852. Anselme Comte de Mailly Chálon.; René, Comte de Maupeon. Mort ŕ l’école navale.; Eugénie de Chastenet de Puységur. Mariée en 1875. ŕ Roger Pelissier de Téligonde.; Madeleine de Chastenet de Puységur. Mariée en 1879. ŕ Olivier Comte de Lorgeril.; Isaure de Chastenet de Puységur.; Pauline.; Helene.; Hugues de Revel. Marié en 1880. ŕ Sophie Bergasse du Petite Thouars.; Paul de Revel, prętre; Ludovic de Revel, lieutenant d’artillerie.; Valentine de Revel.; Etienette de Revel; Pierre Pelissier de Téligonde 1875.; Louise. 1877.; Mariette. 1878.; Blanche 1879.; Charles 1882.; Raoul 1884.; Maurice 1886.; Yvonne de Lorgeril1881.; Renée de Lorgeril. 1882.; Christian de Lorgeril. 1885.; Humbert de Mailly Châlon. Mariée en 1886. ŕ Renée de Morell.; Jeanne de Mailly. Mariée en 1874. ŕ Conrad Comte de Maleissye.; Jacqueline de Mailly. Mariée en 1883. ŕ Stanislaw Comte de Gontant Biron.; Amicie de Mailly. Mariée en 1888. ŕ Jacques Comte de Gontaut Biron.; Anselme de Mailly.; Charles de Maleissye.; Madeleine de Maleissye.; Roger de Gontaut Biron.
Íme az egész 1888-ig levezetett táblázat.
A gr. Bercsényi László franczia marsall gyermekeire vonatkozó adatokról megjegyezzük, hogy azokat M. Aubert lotharingiai és du bari udvari és állami ügyésznek «Le Politique Vertueux» czímű, 1762-ben Nancyban megjelent, Bercsényinek ajánlott és a maréchal arczképével s családi czímerével díszeskedő – ma már fölöttébb ritka – 41könyvéből merítők. E könyv hosszú bevezetése ugyanis a híres maréchalnak dícsteljes életét tartalmazza Aubert tollából, pontosan felsorolva családi viszonyait is, kétségbe vonhatatlanúl magának a tábornagynak – vagy nejének – közlései szerint. E nálunk teljesen ismeretlen – bevezetéseért rendkívül becses – könyvről monographiánk I. kötetének megjelenésekor még nem volt tudomásunk; azóta sikerűlt Nancyból megszereznünk.
A mi most már a nemzedékrendnek gróf Bercsényi Ferencz Antaltól leágazó részét illeti: annak oly csodálatos módon jutottunk birtokába, hogy méltó róla megemlékezni. A franczaiországi Bercsényi utódokról több évig eredménytelenűl nyomozódván, 1887-ben Nemeskéri Kiss Pál országgyűlési képviselő társamat – mint a ki Párisban született és ott előkelő rokoni összeköttetésekkel bír, – egyik párisi útja alkalmából fölkértem: tudakozódjék franczia aristocrata körökben a gróf Bercsényi-leszármazásról; mert lehetetlennek tartom, hogy Francziaország nagynevű marsallja vérségi kapcsolatainak emlékezete ott kiveszett volna már! Kiss Pál barátom azután visszatérve, a következő válaszszal örvendeztetett meg: Párisban lakó nővére jól emlékszik a következő epizódra. Az 1870-es évek közepe táján, 1875-ben, vagy valamivel utána történt, hogy atyjuk, Kiss Miklós honvédezredesnek egyik párisi barátja, egy igen előkelő arczvonásokkal és modorral bíró, daliás alakú franczia lovasezredest mutatott be házuknál. Az ezredes már őszbe csavarodott, 50–60 év közötti férfi volt: Puységur őrgróf, tagja a híres Chastenet-Puységur családnak, mely Francziaországnak több maréchalt, tengernagyot, tábornokot, diplomatát, püspököt és egypár jeles írót is adott.* Beszélgetés után Kiss Miklós leánya zongorához ülvén, nehány darabot eljátszott vendégeiknek, – s befejezésűl rázendíté a Rákóczi-indulót.
1 L. M. M: Firmin Didot frčres: «Nouvelle Biographie Générale». tome 41. Paris, 1862.
E dallam hallatára a franczia ezredes vére felforrott; el volt ragadtatva a még sohasem hallott zenedarab lázas tüzétől, classicus szépségeitől; s föllelkesűlve mondá, hogy ő ily vérig, velőkig ható, ily lelkesítő harczi indulót életében soha sem hallott. Kérte annak hangjegyeit, hogy ezredének zenekarával betaníttassa; s megkérdezé: miféle darab ez? – A Rákóczi-induló!..... hangzott a válasz. «Most értem már, – szólt marquis Puységur, – miért hevített úgy föl engemet; hiszen az én nagyanyám Bercsényi grófnő volt!....»
Az ezredes büszke vala ezen magyarvérű származására, s a Rákóczi és Bercsényi nevek közötti elválaszthatlan történelmi kapcsolatot ismerte. Íme a Rákóczi-indulónak csodálatos hatása a kuruczok késő unokáinak vérére, – még ha ez már franczia vérré vált is! Mert Puységur őrgróf csakugyan nem tudta: miféle dallamot játszanak előtte; öntudatlanúl buzdúlt föl az ereiben pezsgő magyar vér, e varázshangok hallattára.
Kiss Miklósék azután 1887-ben, kértemre, tudakozódni kezdtek egykori érdekes vendégük után; de csak arról értesűlhettek, hogy az ezredes az 1870-es évek vége felé meghalt. (Ezen derék ezredes a nemzedékrendi táblázaton látható Puységur-Chastenet Móricz őrgróf volt, a 9-ik számú franczia dragonyos-ezred parancsnoka, a ki – mint látjuk – 1879-ben húnyt el.)
Tehát a lappangó Bercsényi-genealogiának – a Rákóczi-induló vezetett a nyomára. Mert odavezetett. A Puységur név nekem elég volt, hogy most már ezen irányban indítsam meg nyomozásaimat, – s a siker nem maradt el. 1888 elején ezen ügyben magyar történelmi társulatunk elnöke, gr. Szécsen Antal úr nagyreményű fiához gr. Szécsen Miklós, akkor párisi osztrák-magyar nagykövetségi titkár úrhoz fordulék, kérvén őt: szíveskednék fölkeresni valamelyik Párisban lakó Puységur marquis-t, s tudakozódjék a Bercsényi-leszármazás és családi irományok iránt. A nemes gróf szerencsésen járt el, s már 1888 május 11-iki levelében tudósított, hogy bemutattatá magát «egy özvegy Puységur grófnőnek, a ki jól emlékezik, hogy boldogúlt férjének nagyanyja Bercsényi-leány volt, – «Berzeni», mint francziásan mondják, – és hogy a Puységur családban ezen alliance-ra mindig sokat tartottak.»
Ezen úrnő véletlenűl épen az említett Puységur Móricz özvegye: Louise Le Roy de Saint-Arnaud asszony vala, St. Arnaud maréchal leánya. Ő volt aztán oly szíves megígérni, hogy a francziaországi gr. Bercsényi-ivadékok nemzedékrendét a családi iratokból összeállíttatja s czéljaimra megküldi. Ezen iratok azonban más Puységur őrgrófnál – s részben a vérség egyéb ágainál – őriztetvén, azok egybegyűjtésére s a legújabb adatokkal kiegészítésére nem kevés fáradság és idő kellett. Mindazáltal a lelkes őrgrófné mindezeken túltévén magát, a genealogiai táblázatot elkészíttette, s gr. Szécsen Miklós útján már a m. évi augustus havában kezeimhez küldötte.
Mint ezen táblázatból kitűnik: a Bercsényi-vér Francziaországban most is él női ágon, és számos nagyon előkelő családnak, – a Chastenet-Puységur őrgrófoknak, a Pélissier-knek (ez is maréchal-i család), a Lorgeril, a Revel du Perron, a Maupeon, a Mailly de Châlon, a Maileissye és a Gontaut de Biron grófoknak – tagjaiban virágzik, s kivált a Pnységurok büszkén őrzik emlékezetét.
THALY KÁLMÁN.
