A BERÉNYI CSALÁD CZÍMERES LEVELE 1431.ÉVBŐL.

Teljes szövegű keresés

A BERÉNYI CSALÁD CZÍMERES LEVELE 1431.ÉVBŐL.
(Színes czímerképpel.)
Törzsökös régi nemesi családaink száma napról-napra csökken; az első honfoglalók unokái mindinkább kevesbednek, s az is nagy dolog, ha egy család az Árpád királyok idejéig tudja felvinni őseit.
Múlt év nyarán temették a karancsberényi gróf Berényi család utolsó férfisarját, s a magyar főúri családok aranykönyve ismét szegényebb lett egy névvel. Gróf Berényi Ferenczczel, ki 1888. május 29-én halt meg, egyik legrégibb családunk nemzedékrendje zárúl be, melynek elődeit a XIII. század elején keresi a családi hagyomány, s melynek első oklevelekből ismert ősei mint nógrádi várjobbágyok még V. István és IV. László királyok alatt szerzik meg családjuk részére a nemesi jogokat és kiváltságokat.
Az utolsó Berényi gróf, mintha nemzetsége közeli végét sejtette volna, a családi levéltárat a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában helyezte el örök letéteményként, hogy midőn az ősi nemzetség immár csak nevében él, a gazdag levéltár szolgáljon méltó emlékeűl egykori virágzó múltjának.
A levéltár a mohácsi vész előtti korból aránylag kevés oklevelet tartalmaz, de e kevesek között bírja azt, a mi a családi reliquiák legbecsesebbjei közé tartozik mindenha: a család XV. századbeli czímerlevelét. A tudományos szempontoktól eltekintve, melyek középkori ármálisaink minél teljesebb számban ismertetését a heraldika egyik fő feladatává teszik, folyóiratunk a magvaszakadt grófi család emléke iránt való tartozását is véli leróhatni, midőn ez érdekes oklevelet e helyütt bemutatja.
A Berényiek czímeres levele Zsigmond királytól származik. Berényi Kakas László fia, János szerzi meg a család kétszázados nemességéhez 27annak küljelét, s a király minden különös ajánlat nélkül, proprio motu adja meg azt a Rozgonyiak útján is jól ismert vitéznek, kinek kitüntetésében atyja László s testvérei, István ó-budai kanonok és Balázs is osztozkodnak.

A BERÉNYI CSALÁD CZÍMERE 1431. évből.
Az oklevél Nürnbergben, 1431. évi szent Gergely napján: márczius 12-én kelt; szövege következő:
Sigismundus de gracia Romanorum rex semper augustus ac Hungariae, Bohemie, Dalmacie, Croacie etc. rex. Omnibus Christi fidelibus tam presentibus quam futuris, presencium noticiam habituris, salutem in eo, qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine throni cesaree aut regie maiestatis, velud a sole radii, nobilitates alie legitimo iure procedunt, et omnium, nobilitatum insignia ab imperatoria seu regia maiestate sic dependent, quod non sit dare alicuius generositatis insignie (így), quod a gremio non proveniat cesaree vel regie charitatis. Sane ad universorum tam presencium, quam futurorum noticiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster Johannes filius Ladizlai dicti Kakas de Beren, familiaris fidelium nostrorum dilectorum magnificorum Stephani et Georgii de Rozgon Posoniensis, Nitriensis et de Komaron comitatuum comitum, in nostre serenitatis, accedens presenciam, propositis et declaratis suis fidelibus serviciis per ipsum maiestati nostre exhibitis et impensis, hec arma seu nobilitatis insignia, in presencium scilicet literarum capite, depicta, a nostra maiestate sibi ipsi ac patri et fratribus suis infrascriptis ipsorumque heredibus ex nostra regia liberalitate dari et conferri humiliter et devote supplicavit. Unde nos attentis et consideratis fidelitatibus et fidelium serviciorum gratuitis meritis annotati Iohannis filii Ladizlai, quibus ipse maiestati nostre in nonnullis nostris agendis et expedicionibus iuxta sue possibilitatis exigenciam studuit eoque fervencius et diligencius in antea studebit complacere, quo se et suos singularibus honorum graciis senciet fore decoratos, prescripta arma seu nobilitatis insignia in principio seu capite presencium literarum nostrarum depicta et arte pictoria figurata ac distinccius expressata prefato Iohanni et per eum annotato Ladizlao Kakas patri, ac honorabili viro Stephano canonico ecclesie Veterisbudensis et Blasio, filiis prefati Ladizlai Kakas de predicta Beren, fratribus scilicet eiusdem Iohannis carnalibus, ipsorumque Iohannis, Ladizlai et Blasii heredibus et posteritatibus natis et nascituris universis animo deliberato et ex certa nostre maiestatis sciencia dedimus, donavimus et contulimus, imo ex habundanciori plentitudine specialis nostre gracie proprio motu concedimus et presentibus elargimur, ut ipsi eorundemque Iohannis, Ladizlai et Blasii heredes ac posteritates universe predicta arma more aliorum armis huiusmodi utencium a modo in antea ubique in preliis, hastiludiis et aliis omnibus exerciciis nobilibus et militaribus, necnon sigillis, annulis, cortinis, velis, papilionibus, domibus et generaliter quarumlibet rerum et expedicionum generibus sub mere et sincere nobilitatis titulo gestare, eisdemque uti, frui et guadere valeant atque possint, quodque ipsi et eorum quilibet cunctaque ipsorum Iohannis, Ladizlai et Blasii posteritas eisdem graciis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri proceres et clientes regni nostri armis huiusmodi utentes quomodolibet consuetudine vel de iure freti sunt et gavisi, gaudeant et fruantur, ac de tanto singularis et specialis gracie antidoto exultent, tantoque ampliori studio ad honorem regalis dignitatis eorum, in antea solidetur intencio, quanto se largiori favore regio preventos conspiciunt et munere graciarum. In cuius rei memoriam prepetuam presentes literas nostras secreto sigillo nostro, quo ut rex Hungarie utimur, impendenti communitas, prefatis Iohanni filio Ladislai aliisque prescriptis duximus concedendas. Datum in civitate nostra imperiali Newrumberga vocata, in festo beati Gregorii pape, anno domini millesimo quadringentesimo tricesimo primo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. quadragesimo quarto, Romanorum vero vigesimo primo et Bohemie undecimo.
(Hártyán, vörös selyem zsinórról függő pecséttel.)
Az oklevél, mint látjuk, puszta czímeradományozást tartalmaz, aminthogy a kétszáz év óta nemesi jogokat élvező családnak sem nemességadományozásra, sem annak megújítására nem volt szüksége; s miután a czímert a szövegben nem írja le, mint az e korbeli czímerlevelek legtöbbje, csonka ármálisnak tekintendő. Az adományozott czímer rajzát rendes helyén, az oklevél élén találjuk, kétféle zölddel és világos-sárgával keretelt táblán, melynek rózsaszín alapját ezüst arabeszkek díszítik. A czímer balra dőlt pajzs arany (illetőleg sárga) mezején ezüst koronából kiemelkedő balra fordúlt fekete mókust ábrázol, mely első lábaival mogyorót szorít szájához; a pajzs felső bal sarkában hatágú ezüst (vagy arany?) csillag látható. Az ezüst sisakon az oromdísz a pajzsalakot ismétli valamivel nagyobb méretekben; a czímertakaró színei mindkét felől: fekete és arany (sárga).
A czímerhez heraldikai szempontból kevés megjegyzésünk van. Szerkesztése elég ügyes; a czímer-motívum egyszerű s mégsem közönséges – az evet aránylag a ritkább heraldikai állatok közé tartozik – s a színek összeállítása helyes érzékre vall: fémre máz van alkalmazva, (hogy az aranyat itt egyszerűen a sárga szín pótolja, azon aligha fog valaki megütközni) – s minthogy a mező arany, a czímer-motívumban előfordúló fémtárgynál: a koronánál a festő igen ügyesen az ezüstöt alkalmazza. A czímertakaró a czímer két főrészének, a mezőnek és a czímeralaknak színeit kölcsönzi, a mivel a czímer szerkesztője a heraldika oly szabályának 28tesz eleget, melyet egyébként nagyon ritkán szoktak tiszteletben tartani.
A czímerrajz kivitelére nézve, mely meglehetős gyarló s a Zsigmondkori többi czímerek jelesebbjeit el nem éri, megjegyezzük, hogy különösen a szintén Nürnbergben s alig pár hóval később kelt Tarkasis-féle czímernél* a keret arabeszkjei nagyon emlékeztetnek a Berényi czímer táblájának díszítésére, olyanformán, mintha ugyanazon mintáról egy ügyes és egy kevésbé gyakorlott festő vett volna másolatot. Ezt a jelenséget azért kívánjuk hangsúlyozni, mert épen az egykorú czímerlevelek idő és hely szerinti összehasonlítása alapján remélhető régi magyar heraldikánk ama fontos kérdésének eldöntése, hogy a Zsigmond király utazásai alatt kiadott czímereket a vándorló királyi udvar rendes czímerfestői, vagy pedig külföldi erők termékének kell-e tekintenünk?
1 Turul.1884. 156. 1.
A Berényi család genealogiáját már századunk elején többen tették tanulmányaik tárgyává, így Lehóczky, a Stemmatographia szerzője, és Mocsáry Antal «Nógrád vármegye ismerete» czímű helyrajzi művében. Az ő adataikat értékesíti Nagy Iván is a család leszármazási táblájának összeállításánál.* Ez a családfa azonban a mohácsi vész előtti nemzedékeket illetőleg úgy genealogiai, mint életrajzi adatai tekintetében igen kevés igényt tarthat a hitelességre, a mi annál különösebb, miután Mocsárynak saját nyilatkozata szerint volt módjában a családi levéltár adatait használhatni. A levéltár középkori anyagának futólagos ismerete is elégséges annak konstatálására, mily könnyű szerrel jártak el régi genealogusaink e családfa szerkesztésénél; s báró Radvánszky Béla, a kinek már 1875-ben alkalma nyilt az akkor még Bodokon levő családi levéltárban behatóbb tanulmányokat tenni, nem késett az adatok alapján a Nagy Ivánnál közölt családfa nagyobb tévedéseit kiigazítani.* Tőle tudtuk meg, hogy az 1231 körül élt, s Mocsáry által a család első ismert őseül a családfa élére állított Berényi Mihály és a nógrád vármegyei Berényiek között a kapcsot semmi okleveles adat nem bizonyítja, s hogy az első ős, kinek emlékét a családi oklevelek megőrizték, Bertalan (Batholomeus de villa Beryn) nógrádi várjobbágy, a ki a XIII. század első felében élt. E Bertalannak három fia van: Ders, Köncséd és Jób, mindhárman István ifjabb király állhatatos hívei. Ders a görög császár ellen viselt hadjáratban életét veszti; az életben maradt két testvért aztán bátyjuk és maguk hű szolgálataiért az ifju király 1266-ban a várjobbágyi állapotból kiemelve, nemesi kiváltságokkal ruházta fel. Ugyane kitüntetés éri pár évvel később, 1274-ben, a család egy másik sarjadékát, Berényi Decsk fiát Andrást, ki Győr vára visszavételénél tette magát érdemessé IV. László király kegyére.
2 II. k. 16. 1.
3 Századok. 1875. 702. 1.
A régi családfa szerkesztői mindjárt e pontnál azt a hibát követik el, hogy ezt a Decsket azonosnak tartják a görög földön elesett Ders vitézzel – holott maga a későbbi bárói diploma is két külömböző személyként említi őket – s Decsk fia Andráshoz hozzák le a család maig virágzott ágát, kissé naiv időszámítással az ő fiává tevén az 1431-ben élő Berényi Kakas Lászlót, a czímerszerző János atyját. A chronologiai baklövésről nem is szólva, a családi oklevelek mit sem tudnak az Andrásról való leszármazásról; ellenben igen érdekes adatokat találunk bennök egyéb filiatiókról, miknek a régi családfán nincs nyomuk. Ezek szerint Berényi Jóbnak, XIII. század végén Miklós fia élt, s egy leánya, ki bizonyos Dacianushoz ment nőül. S velük egyidejüleg más ága is virágzik a családnak Berényi Simon és Zoltán testvérekben, kiknek atyjáról az idősb Simonról csak annyit tudunk, hogy Jóbbal osztályos atyafi, helyét azonban a családfán nem vagyunk képesek kijelölni. 1299-ben e három Berényi: Miklós, Simon és Zoltán az egri káptalan előtt egyességre lépnek, hogy öröklött birtokait, melyeket atyáik közösen birtak, ezentúl is osztatlanúl hagyják. Simonnak, kit egy oklevél «Istenuetethe» melléknévvel említ, fia Mihály 1349-ben Berényi Lászlóval, Károly fiával (a ki gyaníthatólag Berényi Miklóstól veszi eredetét) épen e családi jószágok ügyében tárgyal a nádor itélőszéke előtt.
A családfa első ágairól ezek szerint a következő képet nyerjük:
Bertalan; Ders.; Köncséd 1266.; Jób 1266.; ? Simon.; Miklós 1299.; Károly.; László 1349.; Simon dictus Istenuetethe 1299.; Zoltán 1299.; Mihály 1349.; Decsk; András 1274.
29A XIV. század közepén a fonal megszakad, s a családi levéltár külömben is meglehetős szűkszavú adatai teljesen elhallgatnak. A hézag 1431-ig tart, a czímerszerzők nemzedékeig:
Berényi Kakas László; János.; István óbudai kanonok.; Balázs.
a hol az okleveles adatok ismét lényegesen elütnek a régi családfa adatairól. Ez ugyanis László fiaiul ifjabb Lászlót, Balázst és János budai kanonokat említi, sőt tovább megy, midőn az állítólagos II. László fiául bizonyos szintén igen kétes létezésü Simont téve, ettől származtatja le a XV. század végén élt Berényi Ferenczet, holott egy 1524-iki oklevél Ferencz atyjául Berényi Mihályt nevezi meg.
Berényi Ferencznek Köbölkuthy Erzsébettől születet fia Berényi András, kitől a családfát szakadatlan sorban vezethetni le egész napjainkig. Ő az első Berényi, ki a közéletben nevezetesebb szerepet játszik, s a mohácsi vészt követő pártharczok alatt előbb mint János király, majd Ferdinánd híve, jelentékeny vagyonra s befolyásra tesz szert, s nemzetsége felvirágzásának új időszakát nyitja meg. A család ez időtől fogva mindinkább gyarapodik gazdagságban és rangban; virágzásának igen érdekes képét nyújtja Komáromy András báró Berényi Györgyről írt értekezésében.* Berényi András unokája, György 1655-ben báróságot szerez családjának, s két nemzedékkel később egyszerre két Berényi emelkedik grófi rangra: 1700 körűl Imre, a trencséni ág őse, s 1720-ban György, kitől az ifjabb ág veszi eredetét.
1 Századok, 1885. 126. s köv. 1.
A bárói oklevél és Berényi György grófi diplomája csak most, a család fiágának kihaltával kerültek a Múzeumban őrzött családi levéltárba. Az előbbi czímerújítást nem tartalmaz, s reánk nézve csak annyiban bír érdekkel, a mennyiben lehetővé teszi a báróság szerzésének idejéről forgalomban levő hibás adatokat helyreigazíthatni. A Nemzetségi Zsebkönyv a régi genealogusok adatai nyomán 1642-ből keltezi a bárói oklevelet,* a Siebmacher-féle czímerkönyv adatai 1642. és 1693. évek között ingadoznak.* Legközelebb jár az igazsághoz Komáromy András, a ki idézett czikkében 1656 február 4-ét adja a diploma keltéűl. De ő is hibázik több mint félévet: a bárói diplomát III. Ferdinánd 1655. július 29-én írta alá s 1656. június 23-án lett az Nyitra vármegye közgyűlésén kihirdetve.
1 I. rész, I. kötet 44. 1.
2 Der Adel von Ungarn stb. 57. 1.
A grófi diplomák közűl Imréét nem ismerjük s így keltét sem határozhatjuk meg; az ifjabb ág diplomája Bécsben, 1720. április 5-én kelt s báró Berényi György, neje báró Ujfalussy Klára és gyermekei: Tamás, András, Zsigmond, György és József, Judit, Borbála és Erzsébet részére van kiadva. Ez már heraldikai szempontból is érdekes, a mennyiben a grófi czímer leirását tartalmazza annak csinos kivitelű képével együtt.
Az oklevél idevágó részét, az első és egyetlen hivatalos leirást, mely a család czímeréről fent maradt, a következőkben adjuk:
«Scutum.. militare erectum, flavi coloris, in cuius fundo supra coronam argenteam sciurus naturaliter depictus, cauda ad tergum, elevata, anterioribus pedibus nucem avellanam tenere ac oppositam sibi sexagonam rutilantem stellam intueri et ad sinistram scuti partem conversus esse visitur. Scuto demum incumbentem galeam militarem argenteam, regio diademate, alium sciurum inferiori per omnia similem proferente, ornatam; a summitate vero sive cono galeć laciniis seu lemniscis ab utrinque aureis et nigris in scuti extremitates sese placide diffundentibus»… stb.
E leirás szerint a grófi czímer mindenben megegyezik a család 1431-iki nemesi czímerével. A használat azonban az egyes részleteknél ingadozást mutat: a korona néhol arany – így adja ezt Siebmacher is – de legtöbb az eltérés a csillagnál, melyet hol hat, hol nyolcz ággal, s váltakozva ezüst, arany vagy fekete színnel rajzolnak. Idővel az egész czímerkép megfordúl s az eredetileg balra néző mókus jobbfelé fordúlva jelenik meg. Majd a Quo non ascendam 30büszke jelszava járúl kiegészítésűl a czímerhez, melynek eredetéről kissé bajos volna beszámolnunk. E változott czímert használták a Berényi grófok pecséteiken s egyébütt széltében egész napjainkig, mignem gróf Berényi Ferencz koporsója felett a megfordított czímerpajzs jelzi az egykor virágzó főúri nemzetség kihaltát.
Dr. SCHÖNHERR GYULA.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT