A MÉREY CSALÁD CZÍMER-LEVELE 1474-BŐL. (Színes czímermelléklettel.)
121A MÉREY CSALÁD CZÍMER-LEVELE 1474-BŐL.
(Színes czímermelléklettel.)
(Színes czímermelléklettel.)
A MÉREY CSALÁD CZÍMERE 1474-ből.
A kaposmérei Mérey család a Dunántúl legrégibb családai közé tartozik. Családfáját a XIII. századig viszi fel, s a Kapos folyó melletti Mére (ma Kaposmérő) helységet, melytől nevét s előnevét kölcsönzi, a tatárjárás után pár évvel nyerte adományul IV. Béla királytól.
A XV. században a Nagy Iván által közölt családfa tanusága szerint két ágon virágzott e nemzetség, melyek a XIV. század elején élt Karáni István fiaitól, Jánostól és Pétertől származnak le. Az ifjabbik, Péter-féle ág sarjadéka volt Mérey Tamás deák, Gáspár fia, a ki Mátyás királytól 1474. május 27-én testvéreivel Jánossal és Péterrel, s apai unokatestvérével Jánossal együtt Rangoni Gábor erdélyi püspök közbenjárására nemesi czímert kapott.
A czímerlevél néhai Szalay Ágoston gazdag gyüjteményében őriztetik, mint annak egyik legbecsesebb darabja; a család újkori hitelesített másolatát bírja. Szövege a következő:
Commissio propria domini regis.
Mathias dei gracia rex Hungarie, Bohemie, Dalmacie, Croacie, Rame, Servie, Gallicie, Lutimirie, Comanie, Bulgarieque, necnon Slesie et Lucenburgensis dux ac marchio Moravie et Lusacie etc. Fideli nostro nobis sincere dilecto, nobili Thome literato, filio quondam Gasparis de Mere salutem graciamque nostram regiam. Quamvis regium solium aliquid iugiter agere deceat, quo regalis nominis gloria possit attolli, illud tamen thesauris eius signanter apponitur, per quod ad virtutem, que splendor est regalis celsitudinis, homines sub spe premiorum inducuntur, dum scilicet personis meritis cum regio favore debitus honor impenditur. Cum itaque ad fidelis nostri dilecti, reverendi in Christo patris, domini Gabrielis episcopi ecclesie Albensis Transiluane humillime supplicacionis instanciam pro tui parte nostre propterea prorecte maiestati, tum exinde consideratis tuis fidelibus serviciis, sacre huius regni nostri corone ac nostre maiestati sub diversis locorum et temporum varietatibus iuxta tue possibilitatis exigenciam constanter exhibitis, aliisque tuis virtutibus, quibus apud nos fidedigno testimonio multipliciter commendaris, eciam presertim, ut in posterum eo diligencius obsequiis nostris intendere studeas, quo te et tuos maioribus honorum graciis nobis conspexeris fore insignitos, tibi Thome prefato, ac per te Iohanni et Petro germanis tuis necnon alteri Iohanni filio quondam Stephani de eadem Mere patrueli vestro, vestrisque heredibus et posteritatibus universis hec arma seu nobilitatis insignia: scutum videlicet coloris celestini aëreis varietatibus designatum, in cuius spacio pellicanus existit viridibus pennis, alis extensis, collo circumflexo, capite aureis radiis ornato, pectore rostro perorato, sanguine ab imo ipsius pectoris emanante, cruribus pedibusque rubeis, habens stellam lunamque aureas sub pedibus ipsis, prout in principio harum nostrarum litterarum arte pictoria figurata clarius existunt distincciusque expressata, animo deliberato et ex certa nostra sciencia, imo ex mera nostra liberalitate ac postestatis nostre plenitudine damus, concedimus ac eciam elargimur per presentes. Volentes, ut vos vestrique heredes et successores universi pretactis armis seu nobilitatis insigniis more aliorum nobilium regni nostri armis utencium a modo in posterum et imperpetuum ubique in preliis, hastiludiis, torneamentis, duellis ac aliis omnibus exerciciis nobilibus et militaribus, necnon sigillis, vellis, cortinis, annulis et generaliter in quarumlibet rerum et expedicionum actibus et generibus cum omnibus et singulis graciis, honoribus et libertatibus, quibus ceteri nobiles dicti regni nostri armis utentes quolibet consuetudine vel de iure utuntur et gaudent, uti, gaudere et frui libere possitis et valeatis. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam presentes literas nostras secreto sigilli nostro, quo ut rex Hungarie utimur, inpendenti communitas duximus concedendas. Datum Bude, feria sexta proxima ante festum penthecostes, anno domini millesimo quadringentesimo septuagesimo quarto, regnorum autem nostrorum anno Hungarie etc. decimo septimo, coronacionis undecimo, Bohemie vero sexto.
(Hártyán; a függő pecsét hiányzik.)
Mint a szövegből kitűnik, ama ritkább XV. századi czímerlevelek egyikével van dolgunk, melyek az adományozott czímer leirását is adják, s a healdikában teljes kiállitású ármálisoknak neveztetnek. A czímer tárcsapajzs égszínkék mezején balra fordúlt világoszöld pelikánt ábrázol, kiterjesztett szárnyakkal, vörös lábakkal, mellére hajtott fején arany taréjjal. A pelikán szarvaival felfelé fordult arany félholddal övezett ötágú arany csillagon áll (a csillag két felső ága, hogy a pelikán lábainak helye legyen, egymástól 122távolabb van), felszakított melléből vér folyik. A pajzson zárt arany csőrsisak, melyen oromdíszül a teljes czímeralak ismétlődik; a sisaktakaró színei kék-arany. Az egész czímer hamvaskékkel s feketével keretelt, 12 cm. hosszu s ugyanoly széles táblába van foglalva, melynek vörös alapszínét sárgás pontok élénkítik.
A czímer összes alkatrészei között az aranysisak vonja magára legelőször figyelmünket. A heraldika a sisak színeül jobbára az ezüstöt alkalmazza; arany sisak adományozása, főleg a magyar czímertanban, a ritkaságok közé tartozik, s kitüntetés jellegével bír, miben csak kiváló egyének részesültek, – bármily kevéssé van e megkülönböztetés szigorú heraldikai szempontból okadatolva. A külföldi heraldikában az arany sisak csak igen magasrangú, többnyire fejedelmi személyeket illetett meg.* A hazai példák közűl ezúttal csak a Hunyadi János-féle ismeretes czímerbővítő ármálisra hivatkozunk, melynél a czímerpajzst arany sisak fedi.* Hogy a jelen esetben ily megkülönböztetéssel van-e dolgunk, legalább is kétséges; sem a czímerszerző Tamás deákról, sem társairól nem tudjuk, hogy valami előkelő országos vagy udvari állást foglaltak volna el, – a családi levéltár adatai is hallgatnak felőlük,* – sőt az a kissé szokatlan jelenség, hogy a czímeradományozás Rangoni Gábor erdélyi püspök közbenjárására történt, az ellenkezőt látszik bizonyítani, mert hiszen előkelő állású egyéneknek ily pártfogók közbenjárására aligha lett volna szükségük.
* L. Siebmacher, Baden.
* Nyáry, Heraldika 120–121. l.
* A család levéltára Bécsben őriztetik, Mérey Sándor v. b. t. tanácsosnál; rendezése nemrég lett befejezve. 2 Árpád-kori, 19 XIV. századbeli, 92 XV. sz., a XVI. század elejéről 45 darabot, összesen 128 mohácsi vész előtti oklevelet tartalmaz.
Kritikai vizsgálat alá véve e czímert, annál nagyon sok heraldikai helytelenséggel találkozunk. A czímer főalakja, a pelikán úgy színével mint egész ábrázolásával eltér a középkor czímerek szokásos stilizált pelikánjától, s aranyos tarajával inkább főnixhez hasonlít. A stilizálás teljes hiánya már magában véve is feltünő oly czímernél, mely a heraldika virágzási korából származik; még feltünőbb lesz azáltal, hogy annak szerkesztői a természetes szín mellőzésével világoszöld színnel és aranyos tarajjal festik a pelikánt, mely ekként sem a heraldikai, sem a természeti alaknak nem felel meg, – eltekintve attól, hogy a világoszöld czímeralak kék mezőben a színek oly kombináczióját tünteti fel, mely izlésesnek egyáltalában sem czímertani, sem művészeti szempontból nem mondható.
Szokatlan az is, hogy a fészek helyét félhold és csillag foglalja el, s a kicsinyek hiányzanak. A pelikán, hazai czímereink e nem épen ritka alakja, a heraldikában rendesen úgy szerepel, a mint fiait önvérével táplálja; mint a czímleirások mondják: «pellicanus pullos sanguine suo alans». Igy fordul az elő már a középkorban, többek között a Batthyányak ősi, 1481-ben nyert czímerében.* Ilyen pelikánnal czímerében pecsétel 1459-ben Körtvélyesi András egri vicárius,* s e század vége felé a Méray család többi tagja. Ha tehát a Mérey-czímer mellét tépő pelikánja alól hiányzanak a kicsinyek, ez oly jelenség, melyet egész határozottan a czímertani stílushibák közé sorozhatunk.
* Magyar nemzetségi zsebkönyv. I. rész. Főrangú családok. I. k. 31. l.
* M. Nemz. Múzeum levéltára.
A mi a mező színét illeti, az ármális szövege felhőkkel borított égszínkékről beszél: «scutum… coloris celestini aëreis varietatibus designatum;» a színezés e naturalisztikus részleteit a festő egész helyesen ignorálta, s egy színt használt; így tehát két hiba helyett csak egyet követett el, megtartva a szövegben adott égszínkéket, a melyet mint keverékszínt az igazi heraldikusnak nem volna szabad használnia.
A sisakról fentebb szóltunk. A sisakdísznél meg kell jegyeznünk, hogy az nem sokkal ugyan, de mégis kisebb, mint a czímeralak, a mi a heraldikai szabályokkal ellenkezik. A sisaktakaró olykép van elhelyezve, hogy egyúttal a keretet is kitölti; kompozicziója jó heraldikai benyomást tesz, de ha közelebbről nézzük, méretei kissé ormótlanak s elnyomják a czímert.
Egészben véve a czímerkép meglehetős ügyes kézre vall, s számos szabálytalanságai mellett is jellegzetesebb példánya a Mátyás korabeli czímereknek, melyekből ezúttal immár a harmadikat mutatjuk be olvasóinknak.
123Visszatérve a családra, megemlítjük, hogy a czímeradományos, Tamás deák, magtalanúl halt el s testvérei közűl János csak egy, Péter két nemzedéken át propagálta családját. Így a czímerszerző ág még a mohácsi vész előtt kihalt. Az idősebb ág egyik egyik sarjadéka, Mérey János, Karáni István legidősb fiának, Jánosnak dédunokája lőn a család ma élő ágának fentartója. Az ifjabb ág czímerét ez ág is átvette, a részletekben azonban mindjárt eleinte sok eltérést engedett meg magának. Igy Mérey Mihály nádori helytartó 1564–71. években használt pecsétjén a pelikán három-három kicsinyével van ábrázolva, nyilt koronán, jobbról fogyó félholddal, balról csillaggal.* Egy másik Mérey-pecséten, a XVI. századból, a czímer az 1474-iki eredit követi felfogásában, de a pelikánt jobbra fordulva s kicsinyeivel rajzolja. Ez ingadozásokkal találkozunk a következő századokban is egész napjainkig, úgy, hogy a család mai czímere, a mint azt Nagy Iván leírja, már csak a főalakban egyezik meg a Mátyás király által adományozott ősi czímerrel.
* A múzeumi levéltár több oklevelén.
SCHÖNHERR GYULA.
