AZ „ILLYR” CZÍMERGYŰJTEMÉNYEK. (Első közlemény.)

Teljes szövegű keresés

49AZ „ILLYR” CZÍMERGYŰJTEMÉNYEK.
(Első közlemény.)
Bosznia és Herczegovina occupatiója óta, e tartományok történelmi és régészeti emlékei iránt átalános az érdeklődés. Legújabban Asbóth János* és Hörnes* munkái foglalkoztak igen tanulságos modorban e hazánkat kiválóan érdeklő területtel. Örvendetes jelenségnek mondhatjuk, hogy a budai kir. palota kincsei közé kerűlt Corvin Mátyás-féle casulát magyar államférfi juttatta Boszniából mostani rendeltetése helyére. Ugyancsak magyar hölgyet illeti az elismerés, hogy e műdarabot s Fraknói fölfedezte galgóczi pendantját becséhez méltóan ismertette.*
* Bosznia és a Herczegovina. I. II. kötet. Budapest. Pallas. 1887.
* Dinarische Wanderungen. Bécs. Hölder. 1888.
* Lubóczi Zsuzsánna: az Arch. Értesítő 1887. évf. és különnyomat.
Igen természetes, hogy e tartományok ismerete, melyeket occupáltatásuk után, tudományos tekintetben is mintegy fölfedezni kellett, jobbára sejtelmeken, vagy touristák sebtében írott tudósításain alapúlt. Mélyreható érdeklődést hazánkban s az uralkodóháznál Bosznia legutóljára II. József korában keltett, mikor Pray György állami segedelemmel* megírta: «Commentatio historica de iure regum Hungariae in Bosniam, Serviam et Bulgariam» (1786) cz. munkáját. Bizonyos tekintetben a bosnyák bégek 1849/50-iki lázadása is némi irodalmi mozgalomnak volt megindítója; ekkor kezdtek a horvát és szerb írók bővebben foglalkozni a szomszédos területtel. Jukić F. egy banjalukai születésű ferenczes barát röpiratokban, hírlapokban s «Bosanski prijatelj» (A bosnyák barát) czímű folyóiratában ismertette hazáját, felölelvén az arra vonatkozó históriai és régészeti emlékeket. 1849 előtt már Gaj Lajos, az illyr áramlat szóvivője pártolta e nemzeties mozgalmakat, s rendes összeköttetésben állott a boszniai ferenczesekkel,* kiknek nagyon sok érdemök van a bosnyák népség mívelése körűl. Gaj nyomdájában jelent meg a «Bosanski prijatelj» négy füzete is (1850–1853). 1850-től kezdve Stroszmayer püspök vette pártfogás alá a boszniai katholikusokat s a Horvátországban teljes diadalra jutott illyr irodalmi irány fokozott érdeklődéssel tette tanúlmány tárgyává Bosznia emlékeit. Ez időtől kezdve válik közkeletűvé az ú. n. délszláv história, délszláv heraldika stb. elnevezés, mely egy kalap alá veszi a Balkánfélsziget nyugati részén élő horvát-szerb törzsbeli nemzetek külön történeteit s a maga felfogása szerint majd a horvát, majd a szerb népiség köré csoportosítja a históriát.
* Marczali Henrik: II. József. III. kötet 456.
* A bosnyák és herczegovinai ferenczesek történetét újabban Batinić Venczel bosnyák ferenczes írja. Eddig két füzet jelent meg. Czíme: Djelovanje Franjevaca u Bosni i Hercegovini. Kapható Zágrábban.
Mindazon boszniai emlékek közt, melyek leginkább foglalkoztatták az irodalmat, első sorban az e szakfolyóirat t. olvasóit bizonyára érdeklő fojniczai czímergyűjteményt: «Rodoszlovje»-t kell említenünk. E czímergyűjteményről rendkívül sokat 50és sokfélét írtak, sokáig a «délszláv» heraldika libro d’orojának tekintették. Budapesten az 1885. országos kiállítás bosnyák pavillonjában volt kiállítva, akkor sokan forgatták s azóta gyakran hallani róla, mint bizonyító erejű forrásról. Azonfelűl az occupált tartományokban megfordúlt utazók és katonatisztek hírét vitték mindenfelé. Nem egy horvát-szerb nevű magyar család e hírekre támaszkodva Boszniában kereste eredetét, s nem egyet erősítettek meg hiedelmében az ereklyéjökre büszke barátok. De ez a czímergyűjtemény nem magyarázható meg a nélkül, hogy a délszláv heraldika többi emlékét is felölelnők. Értjük ezalatt az ú. n. «illyr» czímergyűjteményeket, melyekről sok helyütt van szó, de melyeket korrendi sorozatban, történeti értékök szerint eddig kellőleg nem méltányoltak. Ilyenek Korjenić-Neorić ragusai czímer-könyve 1595-ből, a bécsi udvari könyvtár czímergyűjteménye s a diakovári (kresevoi) czímertábla.
I. Az «illyr» healdikai források.
Mielőtt az egyes forrásokat tárgyalnók, szükséges, hogy az illyr elnevezés értéke felől tájékozódjunk.
Az Illyria, Illyrica natio elnevezés a renaissance szülötte. Keletkezett a velenczei és ragusai compilatorok és philologok révén, kik az Arsianál kezdődő s a mai Boszniát, Herczegovinát, Montenegrót, Dalmácziát s a határőrvidéket magában foglaló római provinciát: Illyricumot, a későbbi Illyricum occidentale-t ismét feltámasztották – a papíroson. Az egyházi írók átvették ez elnevezést, s így lett azután a stridoni születésű Jeromosbúl is «dalmaticae seu Illyricae nationis» szent.
Ha az illyr szónak, mint geographiai és nemzetiségi fogalomnak fejlődését vizsgáljuk, immár bebizonyítottnak vehetjük, hogy az irodalmi illyrismus a kath. egyház kebelében gyökeresedett meg, mely térítő buzgalmában traditióira támaszkodván, a Balkán-félsziget nyugati részét magának vindikálta. A kath. egyház helyzete ugyanis a Balkánon, a török invasio után bizonyos tekintetben megerősödött. A byzanti császárság elbukása következtében az orthodoxok elvesztették támaszukat, s hosszú időbe telt, míg Ausztria, később Oroszország felé fordíták szemöket. Ellenben Velencze még állott, s a dalmát schiavoni-k a hatalmas köztársaságnak csak oly hív katonái lettek, mint a megtelepedésök előtt ott élt illyrek a római császárság II. századában. Buzgó dalmát, bosnyák és horvát papok nagy számmal zarándokoltak Rómába. Minthogy Magyarország Hunyadi János halála után s Corvin Mátyás alatt a török háborút csak védelmi szempontból viselte, a megnyomorodott schiavon (szlovén) papok a maguk és honfitársaik számára a pápa védő szárnyai alatt kerestek menedéket.
V. Miklós pápa 1453-ban a Rómába sereglett dalmaták elszállásolása czéljából – Szt. Jeromos emlékezetére – egy hospitale-t: vendégházat alapított. Ebbéli bullája – közli Theiner: Mon. Slavorum Merid. I. 523. – rendkívül érdekes az illyr elnevezés ususára nézve. Az íllető passus így szól:
«Exhibita Nobis nuper pro parte dilectorum filiorum Hieronymi de Potonia et aliorum pauperum heremitarum Dalmatiae seu Illiricae nationis in Alma Urbe degentium petitio continebat, quod licet in dicta Urbe pro suscipiendis diversarum nationum pauperibus et egenis ad illam pro tempore confluentium multa hospitalia esse noscantur, Dalmatica tamen seu Illirica natio Hospitale pro suscipiendis specialiter eiusdem nationis pauperibus carere noscitur.»
Dr. Črnčić Iván római illyr hospitalebéli kanonok, ki erről a tárgyról már régebben írt egyetmást,* 1884/5-ben tüzetes tanulmány tárgyává tette a kérdést. Kutatásainak eredményét a zágrábi Akademia a «Rad» LXXIX. s a «Starine» XVIII. kötetében tette közzé.* Ez érdekes fejtegetésekből kiderűl:
* Dvie razprave: Slovinski sveti Jerolim u Rimu a Rieka i Drugo je Senj a drugo Segni. Triest. 1868. 26. l.
* Imena Slovjenin i ilir u našem gostinjcu u Rimu poslije 1453. godine (A szlovén (szlavon) és illyr név római vendégházunkban 1453 után). Zágráb. 1886. Különnyomat.
1. hogy 1485-ig a Dalmácziából, a mai Horvátországból, Boszniából s Albaniából Rómába utazó katholikusokat, «sclavoni» homines «Dalmatie et Sclavonie nationum… Dalmatica… et Sclavonia nationes»-belieknek nevezték. Teljesen megfelel ez annak a felfogásnak, melyet Pesty Frigyessel* együtt vallunk, 51hogy a szlavon és dalmát elnevezés századokon át csak nemzetiségi jelentéssel bírt, s a későbbi állam vagy tartomány jelentést megelőzi. Ezt a XV. században is úgy értelmezték, a mint ez Črnčić adataiból világosan kitünik.
* Pesty Fr. Eltűnt vármegyék II. 201.
2. az illyr, yllir elnevezés, mint a dalmát és szklavon név összesítője, néha csak a szklavon elnevezés helyettesítője, 1485 után kap lábra s ez időtől kezdve V. Sixtusig, ki az illyr vendégházat újra szervezte (1589), amazokkal együtt divatozik.
3. Črnčić hasonmásban közli az 1453-i bullát és kimutatja, hogy a fentebb közlött passusban alá húzott szavak: «Dalmatiae seu Illiriae» hamisítottak, az eredeti (…et Sclavoniae) ki van vakarva s az Illiriae később van beírva. E hamisítás később történt és pedig azon oknál fogva, mert a római illyr collegium csakis Illyriában lakó katholikusokat akart fölvenni (t. i. csak dalmatákat, horvátokat és bosnyákokat), mi ellen a krajnai, istriai, karinthiai és stájer «szlavonok» élökön Jampsi kanonokkal protestáltak. Ebből per keletkezett a római Rota előtt, mely 1656. április 24. mondta ki ítéletét, és pedig az illyr collegium felmutatta V. Sixtus-féle 1589. augusztus 1. kelt bulla alapján, – mely a mintegy száz éve közkeletű usust vette tekintetbe és mindig Illyriáról beszélt – kimondta «iuxta Bullam et mentem dicti Sixti V. fuisse et esse ac intelligi debere Dalmatiam seu Illiricum (tehát már a hamisított szöveg) cuius partes sunt Croatia, Bosna et Slavonia exclusis penitus Carinthia, Stiria et Carniolia, et oriundos ex dictis quator Regionibus: Dalmatiae, Croatiae, Bosnae et Slavoniae tantum admitti posse ad Canonicatus et Beneficia Ecclesiastica eiusdem Collegiatae.»*
* E rendkívül érdekes pert a római Rota levéltárában (1655. 56. no. 119. Priolo) használtuk. Črnčić csak az illyr collegium iratait látta. A XVII. század összes históriai, Dalmácziára s a déli szlávokra vonatkozó készlete hozatott föl pro et contra. Nagyon messzire vezetne, ha e per phasisait előadnók, itt csak az eredmények előadására szorítkoztunk.
E sententiával ki van mondva a XVII. századbeli irodalom-történeti illyr közjog sarktétele, mely a római imperium felosztását bevitte az egyházéba. Kiderül ebből, hogy a Rota V. Miklós és V. Sixtus nyomán ítélt s a Mauro Orbini és a velenczei Papafava históriai felfogását a magáévá tette. Ezért tekintik V. Sixtust a dalmát-illyr heraldikusok Patronus Illyriae-nek, illetőleg különösen Boszniáénak.
Illyr heraldika tehát – ezekből önként értetődik – csak akkor keletkezhetett, mikor az eladdig nemzeti jelentésű szavak – az irodalomban – bizonyos állami jelentőségre vergődtek. Ez a transmutatio csak a XVI. században, legerősebben a XVII. század elején észlelhető.* Ekkor keletkeznek azok a czímer-gyűjtemények, melyek a régi római illyr területen elszórva élt családok czímereit a sixtusi értelemben csoportosítják, s ahoz a szokásos eszközhöz folyamodnak, melylyel az akkori balkáni krónikások állításaiknak alapot, hitelességet akartak kölcsönözni. Csak nem régen bizonyítá be egy angol,* hogy a Justinianus császár szláv Upravda nevéről szóló, a történelem által valónak tartott adat a XVII. század elején keletkezett. A szerajevoi múzeumban őrzött Tomko Marnavich-féle kézirat (De vita Cesarum Illyricorum 1603. kiadatlan) egyenesen mint forrásra az Athos hegyére utal, a hol azt a kéziratot őrizték. Ezzel csodálatosan megegyezik az illyr czímergyűjteményeknek az a fennen hírdetett forrása, mely ugyancsak a Szent Athos hegyre vezet vissza.
* Tamás István (Stepan Tomasević) bosnyák király ugyan D. g. Bosnensium seu Illyricorum rexnek nevezi magát a Farlati közölte latin oklevelekben (1446.), de éppen ez gyöngíti hitelességöket. A Miklosics közölte ó-szláv oklevelekben teljes czíme: «Stjepan Tomas kralj, bozsiom milosztju Szrblem, Bosni, Primorju, Homszczii zemlii, Dalmaczi, Hervatom, Donim kraem, Zapadnim sztranam» (Mon. Serb. 346. sz.). Sehol Illyriáról sem ezekben, sem utódja okmányaiban szó sincs. Farlati, avagy már elődei a XVI. században interpolálták, vagy csinálták régibb levelek alapján e czímeket.
* Archivio della R. Societŕ Romana di storia patria 1887. X. 1–2. f. Bryce G.: La «vita Justiniani» di Teofilo abate. Archiv f. Slav. Phil. 1888. I. f.
Már Rački Ferencz megemlíti s egy érdekes tanulmányában meggyőzőleg kifejti,* hogy a fojniczai czímergyűjtemény nem keletkezhetett másutt, mint a dalmát renaissance hazájában Ragusában. Ő azonban az illető czímergyűjtemény egyes darabjait nem vizsgálta s arra a körülményre, hogy ezek Illyriáról: ez anachronisticus phantomról szólnak, egyszerűen nagativ súlyt 52fektet. Szerintünk épp’ ebből lehet megmagyarázni e czímergyűjtemények keletkezését.
* Archiv für slav. Philologie. IV.
E gyűjtemények következők:
a) Az 1595-ben összeállított Korjenić-Neorić (Corienich-Neorich)-féle ragusai czímergyűjtemény.
Czíme:
«Rodoslovie navisćenih i svetih otacah i vlastitih biliegovih zemaljah i svitlih tlih plemeniu cesarstva ilirskog koje visaskupi i naredno sastvi svelikom pomnom i opatju Stanislav Rubčić Ban Cimeria gospodina Cara Stipana Stiepana Nemanića na slavu cesarskoga i kraljevskoga veličanstva i ostale gospoda poglavicah, banah, vojevodah, županah, knezovah, katunarah, vitezovah, vlastelah i plemićah, svih zemaljah ilirskieh, pod kim vlaštitim vladanjem pribivaju razlike naredbe cesarstva ilirskoga. Ovo se složi i prepisa iz jednoga libra veomi stara, koi se nadje medju starim knjigam librarie mostirove svete gore, reda slavnoga i divnoga Bazilie (1340).»
Latinúl:
«Libellus sanctorum patronorum et publicorum insigniorum Regnorum et familiarum illustrium Illyrici imperii, quas magna cura, singularique diligentia collegit atque depinxit Stanislaus Rubcich, Rex insigniarum domini Imperatoris, Stephani Stephani Nemagnic in laudem Caesareae ac regiae majestatis et reliquorum principum, ducum, Marchionum, Comitum, Vicecomitum, equitum, et nobilium totius Illyriae sub quorum protectione fundamenta, monumentaque ejusdem Illyrici imperii consistunt. Quod quidem translatum est ex antiquissimo libro in caractere Illyrico scripto, reperto in Bibliotheca Monasteriorum de Monte sancto ordinis Divi Basilij. Korienić. Neorić. Confido in Domino, non confundar in aeternum Amen †.»
A gyűjtemény eredetileg Ragusában őriztetett, s a 40-es években vétel útján kerűlt Gáj Lajos birtokába; ma Gáj fia: Gáj Velimirnek zágrábi könyvtárában van.* Legelőbb Jukić bosnyák ferenczes barát ismertette a kéziratot a «Bosanski prijatelj»-ben,* újabban pedig Klaić Vjekoszlav írt róla az «Obzor»-ban,* mikor a bosnyák czímerkérdés fölmerűlt. Fejtegetéseire Rački válaszolt.*
* Velimir Gaj: Knjižnica Gajeva. (A Gaj-féle könyvtár) Bibliographiai tanúlmány. Zágráb 1875. 203. l. E kivált kéziratokban gazdag könyvtár ma úgyszólván hozzáférhetetlen. Gaj Velimir ugyanis 40000 frtra becsülvén könyvtárát, vevője nem akadt s birtokosa nem engedi meg a tanúlmányozást. Kivételesen Klaićnak engedte meg a czímergyűjtemény megtekintését.
* 1851. II. évf. 80–82. l.
* Obzor. 1880. 207. sz. Külön: «Bosnensia» cz. a. II. 13–33. l.
* Archiv. f. slav. Phil. 501–10. l.
A kézirat papír (vízjegy?) és 168 számozott, aranyozott szegélyű folio-lapra terjed, mindegyiken színes ábra, vagy czímer, 11 darabnak nincs aláírása.
A czímlapon van elől a cyrill, hátsó lapján a latin czím, azután következnek a képek.
Az I. lapon: Szt. Jeromos bíboros öltözetben, csillagos-félholdas keresztes zászlóval kezében, lábainál az oroszlán. Aláírás: Patronus, speculum atque lux totius Illyriae.
A II. lapon: Patronus atque Dux Regum Illyriae alírással egy királyi alak térdel – Jukić szerint – Szt. István előtt, ki kezében a Megváltó képével ékített lobogót tart.
A III. lapon: Patrona ac mater piissima totius Illyriae. A szűz anya a kis Jézussal ezüst félholdon.
A IV. lapon: Patronus Regni Bosniae: Gergely pápa jobb kezében könyvvel, baljában a bosnyák czímeres zászlóval, mely a pápai bothoz van illesztve.
Az V. lapon: Nemanjić (Dušan) István czár czímere.
A VI-XVI. lapon István (Dušan) czár czímerének alkatrészei, külön, mint országos czímerek.
A XVII–CLXVIII. lapon következnek a családi czímerek, kezdődnek a Kotromanićokén s végződnek a Jagrosalić-czímernél.
E rövid tartalomjegyzék indított bennünket arra, hogy a fojniczai és bécsi czímergyűjteményeket összehasonlítás tárgyává tegyük.
Kétségtelen, hogy másolattal van dolgunk, melyet a gyűjtemény czíme szerint 1595-ben Korjenić-Neorić eszközölt. Forrása – a czím szerint – István (Dušan) czár czímerbánjának: Rubchich Szaniszlónak 1340-ben írott s az Athos hegyén kelt könyve. – Ennek czáfolatába nem ereszkedünk azon oknál fogva, mert anachronismus. Klaić, Bosznia egyik újabb történetirója 53két okbúl következteti, hogy a Korjenić-féle gyűjtemény oly forrásból vétetett, mely 1461–1496 közt kelt. Először a IV. lapon Gergely pápa mint Patronus terrae Bosniae szerepel, már pedig II. Pius pápa 1461. nov. 7. proclamálta Szt. Gergelyt Bosznia védszentjévé. Rački ennek ellenében felhozza, hogy II. Pius idézett bullája nem Gergely védszentté proclamálását tartalmazza, hanem csak a már Boszniában régtől fogva tisztelt Gergely ünnepét szabályozza. Klaić másik érve, hogy Szlavonia czímere 1496-ig három nyestet, illetőleg vadászkutyát tartalmazott, a minthogy a Korjenić-félében is három kutya van. II. Ulászló 1496-ban új czímert adományozván a szlavon rendeknek, czímerűl egy nyestet engedélyez nekik, tehát Korjenić-Neorić még a régi czímert használta. Ulászló azonban nem új czímert adományozott, mert decretumában mondja: «regnum Sclavoniae ab antiquo habuerit pro armorum insigni unum mardurem et his armis usque in presenciarum semper usum fuerit» Ugyanerről tanúskodnak a szlavon érmek, melyeken két csillag közt futó nyest látható. Ulászló decretuma tehát nem egyéb, mint a régtől fogva használt czímernek heraldikai szabályozása, a mennyiben a nyestet a két hullámos pólya közé illeszteté.*
* Rački i. m. 502. l.
Fölemlítendő még az a körűlmény is, hogy a Korjenić-Neorić-féle szóbanforgó gyűjteményben Sz. Gergely pápa hasonló helyzetben van ábrázolva, mint a többi czímergyűjteményekben Sixtus, a ki ugyancsak «Pater terrae Bosnensis»-ként szerepel s kezeiben Boszniának XVI. századbeli igényczímeres (a keresztbe tett két szerencsenfejes pálczát) zászlóját tartja. Nincs kizárva, hogy Gergely pápa feltüntetése e czímergyűjtemény traditióinak régibb voltára enged következtetni, de annyit bizonyosra lehet venni, hogy Klaićnak ez az argumentatiója nem helyes.
Czímerészeti fontosságát e gyűjteménynek csak akkor ítélhetjük meg, ha szemügyre veszszük a többit is. Ezek:
b) a bécsi illyr czímergyűjtemény, mely az udv. könyvtár kéziratai közt 7683. sz. a. őriztetik.*
* Említi: Kukuljević: Arkiv za poviestnicu jugoslavensku. I. k. 176. utána Jukić: i. m. i. h., Jagić: Archiv fl. slav. Phil. 510–11. l. és ismerteti Chmel: Die geschichtlichen Handschriften der k. k. Hofbibliothek in Wien. II. kötet 524. s kk. l.
E példány, gyönyörű virágos keretekkel préselt meggyszín bőrrel bevont fatáblába kötött, aranyvágású, XVII. századbeli kézirat. Vízjegye négyelt pajzs, melynek szívpajzsa tojásdad keretbe foglalt kétfejű sast tüntet fel; az 1–4 és 2–3 negyedben egymás felé fordúlva a keretet támogató 4 oroszlánt látunk, a pajzs fölött e betűk: R. G. V. W. A bekötési tábla magassága: 30 cm., szélessége 20 cm. Összesen 167 számozott lap van a kötetben, elől 6, hátul 4 lap számozatlan.
Az első lap második oldalán ugyanaz a latin czím olvasható, mint a Korjenić-Neorić-féle a) alatt ismertetett czímergyűjteményen. A czím teljesen megegyező, valamint a képek és lapok száma is – az alábbi leírásnál megjegyzendőket kivéve – ugyanaz.
A második lapon következik a III. Ferdinánd kiskorú fiához: IV. Ferdinándhoz intézett előljáró beszéd:
«Serenissimo Austriae Archiduci. Augustissimorum Caesarum, Ferdinandi III. et Mariae Primogentio. Ferdinando, Francisco. Vita, Felicitas, Imperium.
Nomen numenque austriacum, non minus bonorum amor, quam hostium terror tot iam olim nominibus, titulisque vere magnum, uniceque augustum cum fuerit, etiamnum tot aliis succedentibus nominibus novisque victoriis ac triumphis, maius in dies et augustius effectum (si quam tamen cumulatissima gloria recipere potest accessionem) non modo Christianus Orbis omnis suspicit et gratulatur, verum etiam remotae barbaricaeque nationes, unum illud nomen austriacum vere maximum, uniceque Augustissimum hactenus redditum agnoscere coguntur et revereri. Et vero si tam gloriosum est, a tam remotis barbaricisque nationibus austriacum timeri nomen, numen austriacum adorari profecto, easdem gentes barbaras ipsam etiam eiusdem austriaci numinis experiri praesentiam, potentiam sentire, eius substerni ac succumbere Maiestati, id enimvero gloriosissimum augustissimumque hoc est vere austriacum esse, uti omnino existimant boni omnes, ita pene singuli magno austriaco nomini animitus id ipsum exoptant, devouent, adprecantur. Hos interne postremus ego unus reperiar, hoc votum, hanc comprecationem, hoc desiderium meum praesenti libro volui contestari. Ut videlicet austriaca illa, semper victrix ac triumphatrix aquila, post primum ac supremum orbem imperii ne dicam an Empyrii (quem nescio qui gigantei terrarum filii disturbare atque expugnare conabantur) compositum et tranquillatum ad alios quoque minores sibique quondam subiectos orbes (provincias intelligo, quas Machometanae gentes, quasi lunatici canes allatrare 54infestareque praesumpserunt) vindicandos recuperandosque fulminatrices suas acies tandem aliquando convertat. Ex harum provinciarum numero unicum Illyricum atque Boznense regnum praesenti hoc libro meo adumbratum potius, quam expressum Tibi o genuine romanae ac semper victricis aquilae pullae aquilinae, Ferdinande Francisce archidux serenissime augusti non modo nominis ac sanguinis, sed et virtutis ac felicitatis haeres unice, Tibi inquam, hanc veluti allectricem escam obiectamque praedam exhibeo sub imagine spectandam: ut Tu aliquando orbe iam et imperio per augustissimum progenitorem tuum pacato et firmato adavitas etiam provincias nunc quidem sub gravissime machometicae tyrannidis iugo gementes, libertatemque suam nonnisi per Te anhelantes, recuperandas, obtinendasque accingaris. Certa enim etiamnum haec spes tenet expectatio, quod tu Ferdinande Francisce archidux serenissime, qui tot ac tanta ab augustissimo progenitore tuo gesta et confecta bella nonnisi per gloriosas victorias vel ipsa inter crepundia numerare didiceris tuis quoque succrescentibus annis et Ferdinandi secundi avi Tui, felicitates et Ferdinandi tertii progenitoris Tui triumphos, Tu Ferdinande quarte geminato etiam auctario sis cumulaturus. Ita voveo, apprecorque.
Serenitatis Tuae humillimus ac perpetuus subditus
Marcus Skoroëuich Bosznensis».
Ez előszó sok tekintetben érdekes. Első sorban bizonyítéka a Balkán-félsziget nyugati részén behódolt keresztények felszabadulási vágyainak. E vágyak, néha ábrándok ébrentartása a ferenczes barátok érdeme, kiket mindenütt találunk, a hol népfelszabadítási kisérletekről van szó. A Habsburgok stájer ága, mely II. Ferdinánddal jutott uralomra, a dalmát uskokok, a bosnyákok és herczegovczok között különben is népszerű volt, mert az örökös tartományok és Horvátország védelmét Gráczból intézték a XVII. században s a török hódoltsági keresztények követei gyakran megfordúltak II. Ferdinándnál, kiről Skoroëvich is megemlékezik.*
* Ld. Miklosics-Fiedler: Slavische Bibliothek. II. Versuche der türkisch-südsl. Völker zur Vereinigung mit Oesterreich unter K. Rudolf II. 1594–1606. 288–300. l. Az acták a titkos levéltárban és Lopašić Radoslav: Acta historiam confinii militaris croatici illustrantia. Tom. I. 1479–1610. Tom. II. 1610–93. Zágráb. 1884/5.
A követjárások, s a török nyomás elüldözte keresztények folyton ébren tarták a balkáni keresztények iránti érdeklődést, kiknek eszménye a XVI. századtól kezdve a Habsburgház uralma volt. A kapocs kivált bosniával folyton fennállott, még 1647-ben is III. Ferdinánd nevezi ki Bosznia püspökét s maga a pápai szék elismeri a királyi jognak ebbéli folytonosságát.*
* A római «Propaganda fidei» levéltárában. Bosnia vol. 1.
Skoroëvich lelkes előszava alatt nincs kelet, nézetünk szerint, tekintve, hogy a fiatal főherczegről van szó, a czímzésben is csak Archidux Austriaet olvasunk, azt hiszszük, hogy 1647. vagyis IV. Ferdinánd magyar királysága előtt kelt az ajánlás. A buzgó ajánló bőbeszédűsége sejteti velünk az egész könyv czélját, nyilván való, hogy nem akart az egyéb lenni egy czímeres hódoló feliratnál, mely a főherczeg eszébe juttassa a mohamedán járom, a «lunatici canes» alatt nyögő «Illyricum és Bosznia» keresztény lakóit.
Ezt a gyűjtő személyisége is bizonyítja. Skoroevich Márk nyomát ugyanis 1646-ban fedeztük fel. Ha állításainak hitelt adhatunk, meglehetős változatos multú ember áll előttünk. Dalmát születésű volt, ki a török hódoltságban kereskedéssel foglalkozott s gazdaggá lett, de keresztény hite miatt üldözték, ezért nejével s gyermekeivel (kik közűl nehányan az egyházi rendbe léptek) élte koczkáztatásával üzletét otthagyván, császári területre menekült s a császári hadsereghez felcsapott. Rákóczi György támadása idejében elfogatván, fogságából csak 300 frt váltságdíj lefizetése után szabadúlt ki. Nagy szegénységében a m. k. udvari kamarához fordúlt és 150 frt segélyért esedezett. A kamara 1646. nov. 29-én az ügyet áttette az általános udvari kamarához, mely pártolólag terjeszté Ferdinánd király elé. (u. a. év decz. 20-án). A király a kamarák felterjesztése alapján decz. 24-én a 150 forintot engedélyezte s kegyes leirattal a m. udv. kamarát utasította a kifizetésre.*
* Skoroëvich folyamodványa nagy sajnálatunkra nem volt feltalálható, a mennyiben ezen a Skoroëvich használta pecsétet megtalálhattuk volna. A tárgyalási iratok a bécsi udv. kamara levéltárában, a Benigna Resolutio a budapesti országos levéltár kincstári osztályában.
E tárgyalásból kitűnik, hogy Skoroevich Márk az 1640-es években bizonyos összeköttetésben állott a monarchiával. A czímergyűjteményt ő állította-e össze, vagy valamely egyházi renden lévő fia, azt ebből el nem dönthetjük. De bizonyos, hogy a gyűjtemény czélzatosan állíttatott össze.
55Visszatérve a gyűjteményre, a 3. és 4. lapon két meglehetős kivitelű czímert illetőleg ajánló képet látunk. Jelesűl a 3. lap III. Ferdinánd czímerét tünteti fel (Insignia Ferdinandi III. arany betűkkel), a kétfejű sast szokásos XVII. századbéli előállításban, mellén az aranygyapjúval kerített négyelt pajzszsal. 1 és 4.: nyolcz veres-ezüst pólya, 2 és 3.: a kétfarkú cseh ezüst oroszlán, a hasított szívpajzsban: jobbról veresben ezüst pólya, balról veresben arany vártorony (Castilia czímere).
A 4. lapon az osztrák házat dicsőítő aquarellt látunk: «Augustissima domus Austriae» fölírással.
A kép közepén vörös bársonyos mennyezet alatt arany trónusán ül teljes császári ornatusban III. Ferdinánd, a tőle balra, kisebb széken zöld mennyezet alatt trónoló koronás fejű ifjú Ferdinánd felé fordúlva; bal kezében arany alma, jobbját pedig atyja felé, a feléje tartott jogar után nyújtja. A kis császárfiú előtt zölddel bevont asztalkán veres bársony-bojtos vánkos áll, fölötte pedig két lebegő angyalka császári koronát tart. A császár jobbján egy nőalak könyvet olvas, mellette gólya (Chmel sz. Pietas), fölötte egy felhőkből kinyúló arany kürt ez aranynyal irott szavakat hallatja: «Te Deum Laudamus», a császárfiú jobbján Themis alakját látjuk, mely jobbjában kardot, baljában mérleget tart. Fölötte ugyancsak arany kürtből e szavak: «Te Deum confitemur» áradnak ki. Az egész kép fölött fölleges égből villám alakjában e szavak: «Vivat Domus Austriaca.»
Ezután következik (fol. 6) a római I. számozással Szt. Jeromos színes képe: Pater terrae Illyriae Sanctus Hieronymus felírással.
Arany oroszlán mellett álló bíboros alak, baljában, a kettős arany keresztben végződő fecskefarkú vörös zászlóval, azon ezüst félhold és hat-ágú ezüst csillag.
II. (fol. 7.) Pater et Dux Regni Illyrici. S. Basilius: Szt. Vazúl a keresztre feszített megváltó képével ékesített kettős keresztű kék zászlót átnyújtja egy előtte térdelő kék ruhás, hermelines köpenygallérú, vörös palástú koronás alaknak, melyet a szerző Stephanus Skorouoy* néven jelez. Patrona terrae Illyricae.
* Nyilván saját családjára vonatkoztatja.
III. (fol. 8.) Teljes kép. Felhőből kiemelkedő ezüst holdszarvban Mária a kis Jézussal, jobbról kék szárnyú sárga ruhájú, balról veres szárnyú zöld ruhájú, kezökben királyi koronát a szűz anya feje fölé tartó angyal, legfelül a Sz.-Lélek galamb képében. A holdszarv alatt a két veres czímerpálcza két felső végén nyílt koronás szerecsenfej.
IV. (fol. 9.) Pater Terrae Bosznensis. Papa Sixtus. Sixtus pápa a tiarával fején, hármas keresztben végződő arany zászlót tart, melyen Bosznia pálczás czímerét látjuk.
V. (fol. 9.) Insignia Imperatoris Stephani. (István [Dušan] szerb czár) képzeleti összetett czímere.
A pajzs felosztása:
a: szívpajzs: a Nemanják kétfejű ezüst sasa vörös mezőben.
b: vörösben jobbra ágaskodó koronás arany oroszlány = Macedonia czímere.
c: ezüstben egymás fölött futó arany örvös vörös agár = Szlavonia czímere.
d: aranyban két vörös czímer-gallér (kulcs) felső végére illesztett egymással szembe néző egy-egy koronás szerecsenfej; a czímer-gallér keresztezésén vörös pajzs, abban ezüst félhold fölött hatágú ezüst csillag (Illyria irodalmi czímere) = Bosznia czímere.
e: aranyban jobbra ágaskodó kétfarkú vörös koronás oroszlán = Bulgária czímere.
f: kékben három szembenéző koronás arany oroszlánfej (2, 1) = Dalmáczia czímere.
g: vörösben ezüst teljes kereszt = Szervia czímere.
h: vörös-ezüst koczkázat = Horvátország czímere.
i: kékben három ezüst patkó (2, 1) = Rascia czímere.
k: vörösben jobbfelé fordúló, ezüst görbe kardot tartó kar = Primorja (Tengermellék) czímere.
A czímert jobbról veres-aranynyal, balról veres-ezüsttel béllelt köpeny veszi körül.
A pajzson jobbról, közepén s balról három rostélyos sisak van alkalmazva.
A középső teljes arany sisakon – mindhármat a czímerköpeny befödi – leveles arany koronán ezüst kétfejű sas áll, mely fölött zárt gyöngyös korona (czári korona akar lenni).
A jobb sisak rostélya arany, a rajta álló nyílt koronából vértes, veres palástú koronás vitéz emelkedik ki, jobbjában fecskefarkú ezüst félholdas vörös lobogót tartván arczával a sasra tekint.
A bal sisak nyílt arany koronáján jobbra ágaskodó, kezeiben hosszú egyenes kardot tartó, ezüsttel négyszer pólyázott veres oroszlány áll.
E czímer a valóságban sohasem létezett. Rački többször idézett tanúlmányában* a Miklosics kiadta Monumenta Serbicákból és egyéb forrásokból bebizonyítja, hogy Dušan soha sem használta e czímert. Pénzein egy csöbör-sisak (Kübelhelm) fordúl elő, míg pecsétei hasonlítanak a mi Árpádkori kir. pecséteinkhez. Eddigelé ismeretes pecséteinek előlapján: Szt. István vértanú képe látszik, a hátlapon a trónján ülő koronás uralkodó jobbjában a jogart, baljában az aranyalmát tartja. Azonfelűl Horvátország, Dalmáczia, Slavonia, Bosznia sohasem tartozott birodalmához, azokat czímében nem használta. 1345. okt. 15. Serresben (Makedoniában) a velenczei dogehoz intézett levelében következő czímmel él: «Stephanus dei gratia Servie, Dioclie, Chilminie, Zente, Albanie et maritime regionis rex, nec non Bulgarie imperii partis non modice particeps, et fere totius imperii Romanie dominus»* Szláv oklevelein czíme: « » (István a Krisztus isten által igazhitű czárja és egyedüluralkodója a szerbeknek, görögöknek, bulgároknak és albánoknak).* Többi czímeiben sem használ egyet sem, mely a magyar királyt, vagy Velenczét illetné. Hatalma csakis a Balkán félsziget délnyugati részére terjed. Az itt leírt czímer tehát nem egyéb az irodalmi illyrismus heraldikai kisérleténél, mely az egész balkán félszigetet anachronistice a XVI–XVII. század izlésében István czár aegise alatt egyesíti.
* Archiv f. sl. Ph. IV. 505–711.
* Monum. spect. h slav. merid. II. Zágráb. 1870. 278. l. 361. ok.
* Miklosics: Mon. Serb. 132. l.
Az egy pajzsban egyesitett országos czímereket gyűjteményünk VI–XVI. sorszám alatt külön adja, jelesűl:
VI. Insignia Regni Macedoniae. Az V. sz. czímer b mezeje.
VII. Insignia totius Illyriae. Az V. sz. czímer Bosznia czímerének középső pajzsa d.
VIII. Insignia Regni Bosznensis. Az V. sz. czímer d mezeje.
IX. Insignia Dalmatiae. Az V. sz. czímer f mezeje.
X. Insignia Croatiae. Az V. sz. czímer h mezeje.
XI. Insignia Sclauoniae. Az V. sz. czímer c mezeje.
XII. Insignia Bulgariae. Az V. sz. czímer e mezeje.
XIII. Insignia Seruiae. Az V. sz. czímer g mezeje.
Míg az összetett czímerből az ezüst kereszttel négyelt veres mező-negyedekből elmaradt az arany félhold, itt megvan.
XIV. Insignia Rasciae. Az V. sz. czímer i negyede.
XV. Insignia Pomeraniae et Cumaniae. Az V. sz. czímer k szelete.
XVI. Insignia Henrici filii Stephani regis. Az egyes alkatrészek teljesen megegyeznek az V. sz. alatti czímerrel, csakhogy ebben az egyes ország-czímerek a Nemanjak ezüst kétfejű sasa körül, mint főpajzs körül vannak elhelyezve, akár a mi Zsigmondunk és Mátyás nagy pecsétein, mely divatot olykor a Habsburgok is utánoztak. A vörös-ezüst czímerköpeny borította arany rostélysisakon elhelyezett nyilt arany koronából, a görbe kardot tartó ezüsttel pólyázott kétfarkú vörös oroszlány emelkedik ki.
Jobbról vannak:
Illyria
Bosznia
Dalmáczia
Horvátország
Balról:
Szlavonia
Bulgária
Szervia
Rascia
czímerei, a czímer alatt Bulgária és Pomerania (Primorje) czímerei. Az egészet a gömbön álló keresztben végződő zárt korona borítja.
57A XVII–CLVII. sorszám alatt (fol. 21–161) következik 140 családi czímer. A sorozat – a Korjenić-féle gyűjteménynyel teljesen megegyezőleg kezdődik a Kotromanichokkal és végződik a Jagrosalich-család czímerén.*
* Ugyancsak a Korjenić-féle és a bécsi czímergyűjteménynyel teljesen megegyező másolat birtokában van a Zárában lakó Francesco de Borelli, Conte di Wrana. E másolat «in valle Tessalonicae (!) 1690. aug. 4. kelt». Említi Siebmacher a források közt.
Könnyebb áttekintés és használat végett betűrendben és a mai horvát helyesírással is, összeállítottuk a tárgyalt czímergyűjteményekben közölt családi czímereket. Adjuk leirásukat s a mennyiben genealogicus forrásaink megengedték, az egyes családok származásáról is szólunk.
Mielőtt ezekre áttérnénk, szükséges a fojniczai híres czímergyűjteményt is bemutatnunk.
c) A fojniczai czímergyűjtemény.
A fojniczai czímergyűjtemény kis ívrét, puha disznóbőrbe kötött 10˝ magas, 6˝széles, vízjegy nélküli 139 számozatlan lapot magában foglaló papírkézirat. Az utolsó 139. lap üresen maradt.
A czímlapon glagol betűkkel e felirat olvasható:
«Rodoslovie bosanskoga, aliti Ilirskoga i Srbskoga Vladania; za jedno postavljeno po Stanislavu Rubčiću Popu, na slavu Stiepana Nemanića Cara Srbljena a Bošnjaka 1340.»
(A bosnyák avagy illyr és szerb nemzetségek czímergyűjteménye; összegyűjtetve Nemanjics István, a szerbek és bosnyákok czárjának dicsőségére Rubcsics Szaniszló paptól 1340-ben.)
Ezt követi a következő latin bizonylat:
«Codicem hunc continentem varia stemmata plurium nobilium familiarum Bosnensium, jam ab immemorabili (!) tempore, a captivitate nempe regni Bosnae studiose conservatum fuisse a R. R. fratribus Franciscanis, familias Fojnicensis, testamur nos fr. Gregorius a Varess, episcopus Ruspensis et vicarius apostolicus in Bosnia Othomana, dicta argentina, precipue in olim episcopatu Dumnensi. Suttiscae, die Julii 1800.» Aláírás, pecsét.
Azután következik (2. lap) Advocata Bosniae felirattal a bécsi gyűjtemény III. képe, mely ott Patrona Illyriae-ként szerepel.
Ennek hátlapján Szt. Kozma és Dömjén, a Nemanjić-család védszentjei láthatók, a labarum alatt.* Ennek a b) alatti gyűjtemény II. képe felel meg, csakhogy más felfogással van festve.
* Jukić szerint Szent István protomartyr és Szent Lőrincz.
A harmadik lapon látjuk a bíboros Jeromost «patronus Slavorum» aláírással. Megfelel a bécsi czímergyűjtemény I. képének; csakhogy emitt Illyriáról van szó.
A negyedik lapon első czímerként Car Stiepan összetett czímere szerepel ugyanoly összetételben, mint a bécsi és Korjenić-féle gyűjteményeké. Csak a színezésben van némi eltérés. Jelesűl a bosnyák pálczán lévő szerecsenfejek itt fehérek, Illyria félholdja és csillaga arany.
5–13. az egyes czímerek következnek.
14–137. 123 családi czímer. A 139. lapon pedig egy különböző családi czímerekből összeállított czímer «Semper spero» aláírással.
E czímergyűjteményből hiányzik a Patronus terrae Bosnensis, a Dušan-féle czímer egyezik, de 17 családi czímerrel kevesebb van benne, mint a két előbbiben. Az összeállításban sem egyeznek teljesen, a mennyiben a sorozat a Kotromanichokkal kezdődik ugyan, de a Zetinjavichokkal végződik.
Legérdekesebb kérdés a fojniczai gyűjtemény megítélése szempontjából, hogy mily viszonyban áll az előbb a) és b) alatt ismertetett két gyűjteményhez. Mindhárom gyűjtemény egy közös forrásra vezet vissza: Stanislaus Rubchich-ra, kit az a) s b) gyűjtemény «Rex insigniorum» «Ban Cimeria»-nak nevez, míg a fojniczai már csak «pop»-ként említi, ki e gyűjteményt «1340» István czár dicsőségére állítá össze. Ilynevű szerb czári heroldnak a fennmaradt oklevelekben nyoma nincs, a mint hogy annak sem, hogy a szerb uralkodóknál a czímerművészet a XIV. század derekán fejlettebb lett volna, mint Magyarországban s a közép-olaszországi államokban. Rubchich Szaniszló – a czímergyűjtemények mellesleg említve (Korjenić és bécsi p. LXII. a fojniczai 57. sz. a.) közlik a Rubcich-család czímerét – vagy egy még csak ezután felfedezendő szerzetes, ki az athoshegyi kolostorokhoz fűződő történelmi csinálmányokkal függ egybe, vagy egy XV–XVI. századbeli gyűjtő, ki az illyrismus 58szempontjából szedegette össze a családi czímereket, vagy képzelt személy.
Mindhárom gyűjtemény katholikus irányban van szerkesztve, erre mutat a Szent-Jeromos-cultus és a Szűz-Anya patronasága. E mellett Boszniának is, mint a Sixtus pápa-féle Illyricum tekintélyes részének, főszerep jut. Az a) és b) alatti gyűjtemény tendentiájából is kitünik, de leginkább a teljesen bosnyák szempontot követő fojniczai gyűjteményből nyilván való, hogy a török járom alatt nyögő Boszniának a kereszténységgel való solidaritása lebegett a szerkesztők szeme előtt. De míg az a) s b) alatti gyűjteményekben az illyr tendentia praedominál, a fojniczai példány «semper spero-»ja tisztán a passiv ellenállásban üdvöt kereső és reménylő bosnyák anti-mohamedán áramlat kifolyása s ezért is hiszszük, hogy a két előbbinél későbbi másolat.
A három czímergyűjtemény helyesírása – mint már Rački kifejtette – Ragusára s vidékére utal, ott állították egybe e gyűjteményeket. Az a) alatti Korjenić-Neorić-féle 1595. datált gyűjtemény kelte pedig csodálatosan megegyezik a már idézett bosnyák-herczegovinai mozgalommal,* mely Fra Domenico Andriaševićtől egy ragusai baráttól indúlt ki s mely alighanem Velencze féltékenysége miatt nem sikerült, de azért az egész dalmát terra firmán nagy hatást keltett. E hatás első sorban a Habsburgház, mint a leendő felszabadítás eszközlői iránt való hódolatban nyilvánúlt. Nem tartjuk merésznek következtetésünket, midőn a Korjenić-féle gyűjtemény e felszabadulási mozgalom katholico-illyr irodalmi folyományának nyilvánítjuk. Ekkor menekűlt ki a herczegovinai keresztény családok nagy része a dalmát területre: a ljubuski-i és a popovoi vidék előbbkelőikkel együtt. A későbbi fojniczai czímergyűjtemény egy önállólag készült szerkesztmény, mely ugyanabból a forrásból merített s valószínűleg a Skoroëvich-féle bécsi másolattal egy időben vagyis a XVII. század közepén készülhetett.
* 1594.
Már most mikép történhetett, hogy a fojniczai czímergyűjtemény ősrégiség hírébe került s a becsesebb és sokkal szebb kivitelű Korjenić és Skoroëvich-félék csak újabb időben találtak méltánylásra? Az okot könnyen megmagyarázhatjuk. Korjenić gyűjteménye Dalmácziában maradt s a mozgalommal együtt fontosságát is elvesztette. Forrásai – a mint a felsorolandó családjegyzékből kitűnik – teljes hitelességben megvoltak a dalmát communitások és a velenczei levéltárban. Dalmáczia Velenczét uralta, mely a dalmát patriciatust és Nobiltŕ-t saját közjoga szerint szervezte. E szervezés már a XV–XVI. században megtörtént. 1553-ból ismeretes már a: «Serie delle famiglie nobili della Dalmazia e dell’ Albania tratta dall’ itinerario, ovvero relazione degli Excellentissimi Signori Zan Battista Giustinian ed Anzelo Diedo sindaci in Dalmazia ed Albania dell’ anno 1553» czímű gyűjtemény, továbbá az egyes communitások könyvei, melyekbe a Nobilitŕ be volt vezetve, s igy Korjenić gyűjteménye, mely ez adatoknak jobbadán csak másolata volt, fölöslegessé vált. Mert csakis ezekből s Ragusa gazdag levéltárából s tán egy-két hagyományból meríthetett, compilálhatott és componálhatott az 1595-iki szerkesztő, kinek személyiségéről, sajnos, adatokat nem találhattunk.
A bécsi példány nem igen érdekelte a tudósokat. Úgyszólván újabban födözték fel csak. A fojniczai gyűjtemény ellenben épen azért, mert Boszniában volt, s mert Ritter, a horvát Rajcsányi, Stemmatographiáját e munkára alapította,* továbbá Prudentius Narentinus,* újabban Kačić,* a bosnyák ferenczesek Catalogusai minden kritika nélkül bizonyos nimbussal övezték a gyűjteményt, ismertessé vált. Azóta pedig minden utazó látta a könyvet, s ki a hogy le is írta. Ez ismertetések közt legelőször a Jukićé keltette fel a horvát tudósok figyelmét.* Újabban a bécsi her. és genealog. társaság évkönyvében* ismertette gr. Mieroszowski elég jó akarattal. Terjedelmesen szól róla Asbóth, de inkább ismertetésére 59szorítkozik.* De majdnem minden utazó s első sorban a barátok magok hírét vitték e gyűjteménynek, melynek már a múlt században (1724) készült másolatát Macarscában őrzik. 1837-ben gr. Festetics László szerezte meg másolatát s úgy látszik összehasonlíttatta a bécsi gyűjteménynyel,* 1842-ben Gaj Lajos vétetett másolatot, újabban Dr. Luschan Felix (Grácz)* van egy teljes másolat birtokában, nézete az lévén, hogy a fojniczai gyűjtemény egy a XVII. század első felében készült másolat, melynek eredetije a XIV. századból (!) való.
* Stemmatographia sive armorum illyricorum delineatio, descriptio et restitutio. Authore equite Paulo Ritter. Bécs. 1701.
* De regno Bosniae eiusque interitu. Venetiis. 1781. pag. 48.
* Razgovor ugodni naroda slavinskoga. Bécs. 1835, és Zara. 1846.
* Jukić: «Srbski list» 1842. 18. sz. «Danica Ilirska» 24. sz. «Bosanski prijatelj» II. 78–82. u.
* Ein bosnisches Wappenbuch von Gr. Stanislaus v. Mieroszovice-Mieroszowski. Adler VIII. 33–38. ll. Utána b. Nyáry Albert: A heraldika vezérfonala.
* Bosznia és a Herczegovina. II. 182–185. ll.
* A fojniczai guardián kiadványa e másolatról a bécsi gyűjteményhez van kötve.
* Adler i. h.
Sokat kellene ismételnünk, ha minden egyes írónak nézetére reflektálnánk. Vizsgálódásaink eredménye, hogy mindhárom gyűjtemény az egyház-irodalmi illyrismus szülötte, értéke ugyanolyan, mint azé: költöttet való alapon épít fel. Hátra van még az illyr heraldikának egy forrása, mely ugyancsak e helytt tárgyalandó s ez
d) a suttiscai (szutjeszka) czímertábla.*
* Ismertette: Gr. Pucić (de Pozza) Orsat az Arch. f. slav. Phil. IV. 339–342. Utána Asbóth i. m. 182–4., szól róla Klaić és Rački i. h.
A bosnyák ferenczesek stuttiscai zárdájában egy befestett fára (állítólag Mátyás király arczképe van rajta) vont pergamentlapot őriztek melyen a szerb és bosnyák királyok genealogiája cyrill betűkkel van feltüntetve. A genealogiai táblázat keretének felső részén medaillonba foglalva Szt. Gergely pápa arczképe látszik, alatta az Ohmučević-család czímere. (Bécsi gyűjt. XXXI.) A keretben két oldalt 4–4 czímer látszik és pedig: jobbról: 1. Dalmáczai. 2. A Košarić (Kossachich) cs. czímere veres mezőben három jobb haránt arany gerenda, (A bécsi gy.: XXVII. csakhogy a gerenda ezüst). 3. Slovinia czímere: aranyban piros bibornok-kalap (hihetőleg Szt. Jeromos bibornoki jelvénye, mint Patronus Sclavoniae). 4. Bosznia czímere (a két czímergallér). Balról: 1. Primorje czímere (a kardos kar). 2. Horvátország (ezüst-veres koczkák). 3. Szervia (kékben 2–1 patkó). 4. A Nemanja czímere (kétfejű ezüst sas).
A genealogiai tábla közepén egy nagy összetett czímer látható, melyben az itt elősorolt 8 czímer van összeállítva. A czímer körül aranyláncz, melyről medaillonban egy szentnek a képe függ. Azon felül egy czímer látható: veres mezőben, ezüst félhold. A szerb genealogia balról kezdődik, alatta a Nemanja-család czímere, a bosnyák kir. házé jobbról van, gyökere egy czímer: veres mezőben arany koronás kalap. A czímerek körül magyarázó legendák vannak, melyek egyike azt állítja, hogy e táblázatot 1482-ben Ohmučević Péter raguzai nemes készítette.
Ez érdekes czímertábla Strossmayer diakovári püspök birtokába került.
Klaić abból a körülményből, hogy e tábla czímerei megegyeznek a Korjenić-féle gyűjteményével, azt következteti, hogy mindakettő tulajdonkép Ohmučević szerzőségére vezethető vissza. Bizonyos, hogy a czímertábla is ragusai-katholikus jellegű, de viszont kimutattuk, hogy az a) b) c) czímergyűjtemények az eddig ismeretlen Rubčićra vezetnek vissza, s hogy az Ohmučević-féle nagy combinált czímer egészen elütő a czímergyűjtemények Nemanjić-féle összetett czímerétől. A legendák stylusa Rački szerint nem vall a XV. századra s a mi szerintűnk megjegyzendő, itt is előfordúl az « » (az illyr terület) s az antimohamedan reactio iránya. Jagić nincs tisztában, vajjon e czímertábla keletkezése korát előbbre tegye-e a czímergyűjteményekének, de abban egyetért az ismertetőkkel, hogy ez is déldalmát, nevezetesen ragusai provenientiájú.
Különben, hogy Ohmučević Péter 1482-ben élt-e, az a kezeink közt megfordúlt családi iratokból nem tünik ki. Miniati D. Lorenzo Klaić idézte (22. l.) munkájából, valamint a nálunk lévő családi jegyzetekből nyilvánvaló, hogy e herczegovinai család a Komnenekkel való összeköttetésből igyekezett ősi nemes voltát igazolni. Ugyancsak «illyr» históriai irányban készültek a rólok szóló munkák. Bizonyos, hogy élt a XVI. század végén egy spanyol szolgálatban állott Ohmučević Péter nevű admiral († 1598), ki e család utolsó sarja volt s hogy 1584-ben a bosnyák püspök hosszas vizsgálat után «che avendo fatto un’ esame di molti Vescovi Religiosi, Magistrati, Universitŕ di molti Marchesi, e Conti, e d’altre persone cospicue per la nobiltŕ di sangue e pergli officii, che occupavano» 60deponálta végérvényesen, hogy az Ohmučević-Gargurić család «antichissima ed illustre del Regno di Bossina», s a mint Miniati művéből kitűnik, megesküdött a czímer hitelességére. Ez a vizsgálat érdekes adat arra nézve, mint keletkezett az egyes családok genealogiája és czímereik összegyűjtése. Bizonyítékra szükség volt s ha nem volt, hát csináltak. Ilyen fajtájú készítmények közé tartozik valószínűleg a czímertábla s a czímergyűjtemény.
A nélkül, hogy ezzel a kérdést végleg megoldottnak tekintenők, kétségtelen, hogy a czímertábla összefügg a czímergyűjteményekkel. Egy más érdekes adat azt sejteti velünk, hogy e czímertábla s a genealogia kérdésében még egy oly forrás is szerepel, mely valahol lappang.
1688-ban, midőn Brankovics János, Ágoston, Ferencz és Mária a magyar kamara előtt családjok régiségét igazolták, bizonyítékúl egy terjedelmes leszármazási táblát mutattak be,* mely 471-ben K. u. kezdődik és az 1640-ben született Brankovics Pálon végződik, kinek neje: «Joanna Braianovich Baronessa de Prozor» volt. E táblázat alatt a következő záradékot olvassuk: Simunovich Gergely, a serajevoi kath. hitközség elnökének aláírásával:
* L. Országos Levéltár NRA. Stemma Nobilissimae gentis Brankovichiae in regno Misiae, Serviae, Rasciae, Bosnae et Bulgariae.
«Transsumtum ex antiquo libro publico de annotationibus stemmato transmigrationum procerum ac Nobilium Familiarum regni Illyriae existentes in Archivo huius Curiae Columna nostrae fol. 17. Partis Primae ibidem. Datum ex eadem Curia nostra Saraliensi metropoli hujus inclyti regni Bosnae Argentinae hac die 2. May. MDCLXXXVIII. Anno.» Ekkor mutatták fel legelőször a fojniczai czímergyűjteményből vett másolatot is, mint hiteles bizonyítékot. II. Leopold császár és király kamarája csakugyan hitelt adott ez iratoknak s megerősítette a Brankovicsok nemességét.
Ránk nézve e helyütt csak az az érdekes, hogy a hitelesítési záradék egy Sarajevoban őrzött régi genealogikus könyvre hivatkozik, melyben az «illyr» családok származékrendjei foglaltatnak. E könyv ma már nincs meg, de nem lehetett az egyéb, mint a XVI. században gyártott ilynemű hamisítványok gyűjteménye, melyekről már Istvánffy is megemlékezik.* E genealogiákban igaz és valótlan adatok össze-vissza vannak zavarva s a kortársak, sok esetben a legfőbb hatóságok elhitték a bizonyítékok gyanánt bemutatott citatumokat, melyek erre vagy arra a híres klastromra utaltak.
* «Ea est quorundam Graecorum nostrae aetatis ambitionis quaedam vanitas, ut quamquam primordia generis in obscuro incertoque habeant; ea tamen ad splendidissimarum atque imperatoriarum familiarum origines ad Comnenos, Cantacusenos, Lascaros, Diassorinos, Despotas, Palaeologos, falsa veris miscendo referre.» Istvánffy lib. XX. 1622. kiad. 401. l.
E kétes hiteles források anyaga azonban nem kevésbbé érdekes, mint keletkezésök története. Egyrészt a Balkán-félsziget nyugati részének nevesebb családait (a XVI–XVII. században) ismerjük meg általok, más részről pedig képét nyerjük a gyűjtemények terjedelmének s az összeállítók forrásainak.
Kitünt, hogy gyűjteményeink bizonyos politikai és vallási czélból állíttattak össze s hogy az egyes ország- és igényczímerek képzelődés szülöttei. De ebből még nem következik, hogy minden családi czímer hamis legyen. Sőt ellenkezőleg a gyűjteményekben közlött czímerek – még ha componált czímerek is – összetett bizonyítékot képeznek, hogy azok a családok csakugyan léteztek a XV–XVII. századokban. Ha nem is tartozott mindegyik a Nobilitŕhoz vagy a feudalis értelemben vett nemességhez, kiválóbb vagy ismeretes szerepet játszottak egy, vagy más vidéken, mert különben nem vették volna fel a gyűjtők. Eltekintünk itt a történelmileg ismert családoktól, melyek okleveles bizonyítékok alapján nem szorúlnak magyarázatra, vagy azoktól, melyeket a szerzők, hogy önmaguknak hízelegjenek, előkelő helyre tettek (p. o. Skoroević, talán Rubčić, Korjenić). Itt következnek betűrendes sorozatban a három gyűjteményben említett családok, czímereik leirásával s magyarázatokkal egyetemben.*
* Rövidítések j.=jobb, b.=bal, sd.=sisakdísz, czpá.=czímerpárta. Nyáry ugyan tarajgöngyölegnek nevezi a korona helyett szereplő pártát, de mi a pártát jobbnak tartjuk. A czímergyűjtemények elnevezése mellett a mai horvát helyesírást használtuk, mert e családok egy része ezt használja. Ebben ć=ty, č=cs, š=s, s=sz, nj=ny, lj=ly. Foj. p.=fojniczai péld., Bécsi p.=Bécsi példány.
THALLÓCZY LAJOS

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages