II. SZENT ISTVÁN GYERMEKEI.
II.
SZENT ISTVÁN GYERMEKEI.
SZENT ISTVÁN GYERMEKEI.
Az előttem ismeretes összes újabbkori genealogiai művek I. István magyar király gyermekei közűl névszerint csak Imrét említik fel; a többi gyermekeket csak «fiuk» és «leányok» névvel illetik. Magam is követtem e rendszert a «Turul» 1885. III. füzetében megjelent Árpádház családfáján. Pedig a régiek e király gyermekeinek mai napság már feledésbe ment neveit – egy leányt kivéve – ismerték. Szerintök ezek a következők: Otto, Bernát, Imre, Ágota, Hedvig s egy névtelen herczegnő.
Kezdjük kritikai vizsgálatunkat a leányokkal.
71a) Ágota.
Ezen királyleányról szóló, főleg angol eredetű adatok oly zavarosak, hogy azokból nehezen lehet kibonyolódni. – Cornides helyesen jegyzi meg, hogy a «librarii» (ezek alatt a kútfők másolóit, a szedőket s a correctorokat érti) vigyázatlansága a zavart még nagyobbítja, mert ők a kútfők néhány szavát mellőzik, hibásan kiegészítik, hamisan magyarázzák, vagy egészen hamis adatok hozzácsatolása által elferdítik.
Az angol kútforrások említik, hogy II. Edmund (Ironside) meggyilkoltatása után (Cornides itt a művében előforduló hibás évszámot – 1066 – nem is vette figyelembe) a dán Knut a meggyilkoltnak fiait, Edmundot és Eduárdot 1017-ben a svéd királyhoz küldte, hogy ez őket megölje, s hogy ez utóbbi puszta szánalomból á herczegeket a magyar királyhoz küldte volna, hol királyi származásukhoz méltó nevelésben részesültek. Edmund elnyerte a magyar király egy leányának kezét, míg Eduárd Ágotát, a király rokonát, vette nőül.
Malmesbury-i Vilmos († 1143 kör.), Trois-Fontaines-i Alberik, szt. Adelred, rievallei apát († 1166) és Knyghton Henrik az illető magyar királyt nevén nem nevezik; míg Worcesteri Florentius († 1118)* Durhami Simon (1130 kör.) Ordericus Vitalis, Radulph de Diceto († 1172 kör.), Bromton János (1198 kör.), Hoveden Róger, Westminsteri Máté és Higden Rajnulf* e királyt «Salamonnak» írják.
Tulajdonképen Florentius Bavonius; szerzetes Worcesterben. Kiegészítette Scotus Marianus krónikáját s 1118-ig folytatta. Kolostorának más szerzetesei 1141-ig folytatták. E krónikának általános neve: Chronicon Mariani, kiad. Lond. 1592, Frankf. 1601 és Pertznél (Monum. Germ. hist. 7-ik kötetben).
Higden Rolf (Rajnulf), benczés St.-Werbergben, a chesteri grófságban 1363/77; írt krónikát 7 könyvben, a világ teremtésétől egészen 1357-ig; latinra fordítva mint Polychronicum Trevisa J. által, kiad. és nyolczadik könyvvel bővítve Caxton által 1482, 1642, részben Gale, Quindecim scriptores historiae brit. czímű művében, Oxford 1691.
Minthogy az egyedűli magyar király, ki e nevet viselte, csak 1051-ben született, ennélfogva természetes, hogy itt oly anachronismussal van dolgunk, melyet Cornides többnyire a «librarii» rovására tesz. Középkorban általános szokássá vált, személyneveket nemcsak krónikákban, hanem még okiratokban is, egyetlen egy betűvel megjelölni; innen magyarázható, hogy a «Stephanus» helyett használt «S» betűt némely másoló «Salamonnak» nézte s így magától érthető, hogy e hibát többen is követték.
Különben rájöttek e hibára, a mennyiben az újabb írók e királyt már helyesen Istvánnak nevezik.
Pagius* és Messenius János* határozottan mondják, hogy a svéd király a két angol királyfit Istvánhoz, a magyar királyhoz, nevelés végett küldte. Messenius még azzal indokolja adatát, hogy István és a svéd király között rokonsági kapcsot tételez fel.
Crit. ann. Baron. Tom. IV. 1054. évhez 199. l.
Scandia illustrata, Tom. I. 79 l. 1017. évhez.
Tehát bizonyos, hogy az angol herczegeket Istvánhoz küldték, mit különben a magyar kútforrások is feltétlenül elfogadnak.
Most térjünk át Ágota származására.
Worcesteri Florentius krónikájában* mondja «. . kiknek egyike, Edmund, ezalatt, itt (t. i. Magyarországban) végzé életét, míg Eduárd Ágotát, Henrik német császár leányát, feleségről kapta, kitől Margit, skót királyné, Krisztina apácza s Edgár Clinto születtek.»
Frankfurt, 1601, 619. l.
Ugyanezt mondja Durhami Simon «Historia de gestis regum Anglorum» czímű művében* 1017. évhez.
Twisden Roger, Historiae Anglicanae Scriptores antiq. Lond. 1652. 176. l.
Radulph de Diceto* ugyanazt mondja, csakhogy az «ez alatt» és «Krisztina apácza» szavakat mellőzi.
«Abbreviat. Chronicorum» 1017. évhez Twisdennél, 466. l.
Roger Hoveden* szintén így nyilatkozik.
«Annal. Anglic.» 1017. évhez, Savile Henrik, rerum Anglicarum scriptores post Bedam praecip. Frankf. 1601. 436 l.
Ha Ágotát Henrik német császár leányának tartják, mennyire eltérnek a kútforrások az igazságtól, ezt azon körülmény is mutatja, hogy II. Henrik – és csakis róla lehet szó – császár gyermektelen házasságban élt, a mint ezt III. Incze pápának Kunigunda császárné, Henrik feleségének a szentek sorába való beiktatása alkalmával kihirdetett rendelete tanusítja.*
Gretser, de divis Bambergensibus 424. l. Pfeffinger, Vitriar. illustr. Tom. I. 512. l. és Scheid Keresztély Lajos, Orig. Guelfic. Tom. IV. 432-436. l.
Hasonlólag tévednek azok is, kik a «germani» és «sui» szavak alapján azt hiszik, hogy Henrik István testvére volt.
Adelred apátnál* olvassuk: «A svéd király, az előkelő fiúk sorsán megkönyörült s a magyar királyhoz küldte őket ápolás végett… Ez… Edmundnak saját leányát adta feleségűl, míg Eduárd fivére, Henrik császár leányát, (germani sui Henrici Imperatoris) feleségűl kapta.» Adelred (ha a «sui» szó hozzátétele által hibát követett el, mit Cornides a libráriusoknak ró fel) különben kijavította e hibát, minthogy Ágotát, kit e műben (Epistola… de genealogia regum Anglorum) hamisan Henrik császár leányának tart, más művében* csak a császár rokonának 72nevezi: «Henrik császár, kinek rokonát… Ironside Edmund fia… feleségűl vette»
Twisden, 366. l.
Vita sancti Edwardi Regis… Twisdennél, 375. l.
Bromton János követi Adelred első hibáját. Krónikájában* t. i. mondja: «Ezek egyikének, az elsőszülött Edmundnak (a magyar király) saját leányát adta nőűl, de mivel Ödön nemsokára ezután magzat nélkül halt el, Eduárd öcscsét… Ágotával, fivére Henrik római császár leányával… házasítá össze.»
Twisden, 907. l.
Henrik atyaságát még elfogadják Knyghton és Higden a «germani sui» szavak mellőzésével. Az előbbi mondja:* «Edmund a magyar király leányát vette feleségűl, Eduárd pedig Ágotát; Henrik császár leányát…» Igy nyilatkozik Higden is.*
De eventibus Angliae, lib. II, cap. 3. Twisdennél,
Polychron. Lib. VI. 1018. évhez, Thom. Gale, hist. Brit. Saxon. etc. Vol. I. Oxford, 1691, 274 – 275. l.
Mások azt hiszik, hogy Ágota a magyar királyné nővére s így II. Henrik bajor herczegnek leánya lehetett.
Ezeknek sorát megnyitja Malmesbury-i Vilmos,* kinél már lényegesebb eltérésre akadunk, a mennyiben a krónikás István vejét nem Edmundnak, hanem Edvin-nek nevezi, míg szerinte az ifjabb herczeg felesége, Ágota, a királyné nővére.
Gest reg. Anglor. Lib. II. cap. 10, Savile 73. l.
Malmesbury-i Vilmost követi Albericus de Trois Fontaines:* «Hol (t. i. Magyarországban) az öregebb meghalt, míg az ifjabb, t. i. Eduárd, Ágotát, a királyné nővérét feleségűl kapta.» Igy nyilatkozik továbbá Alberik:* «Eduard… feleségűl vette Ágotát, a magyar királyné nővérét.»
Chron. 1017. évhez. Leibnitz, Access. Historic. Vol. II. 51. l.
1100. évhez, 188. l.
Westminsteri Máté (1307 kör.) mondja:* «Hol (Magyarországban) Eduárd Ágotát, a királyné nővérét, feleségűl kapta».
Flor. Historiarum 1017. évhez, Frankf. 1601, 206. l.
De ezen állítás sem helyes.
Cornides azt mondja, hogy Gizela királynénak sem Ágota nevű, sem más, férjhez ment nőtestvére nem volt. Mindamellett nehezére esik annyi angol író véleményét teljesen elvetni, minthogy azt hiszi, hogy az angolok állításai mégis valamely szilárd alapon nyugosznak.
Ebbeli következtetéseit következőleg adja:
«Úgy látszik, hogy a régi írók, midőn Edmundot a magyar király vejének, Eduárdot pedig Ágota férjének nevezik, nemcsak Edmundot cserélik fel Eduárddal, hanem még a magyar király leányát alaptalanul Ágotától különböző személynek tartják. Ha most összeadjuk, a mit ők elválasztanak, szétosztjuk, a mit ők összeadnak… akkor tévedéseik könnyen helyre igazíthatók. Mert kétségkívüli dolog, hogy nem Edmund, hanem fivére Eduárd vette István leányát feleségűl s hogy e leány Ágota nevű; ezt pedig onnan lehet következtetni, hogy a tudósítók túlnyomó része ezt nemcsak állítja, hanem nyomós érvekkel is támogatja:
1. Worcesteri Florentius, annak névtelen folytatója, Malmesbury-i Vilmos, Durhami Simon, Dicetoi Radulph, Hoveden Róger, Alberik és Westminsteri Máté nem is említik Edmundnak a magyar leánynyal kötött házasságát s csak azt mondják, hogy nem sokára, miután Magyarországba jött, meghalt. Az első, ki a magyar leánynyal kötött házasságát említi, Adelred apát, kit Bromton, Knyghton és Higden követnek.
2. Adelred maga megerősíti a fennebbi combinatiót, midőn fennidézett müvében a következőket mondja: «Ezt (t. i. a szent kereszt egy darabkáját) átengedé Margit (skót) szent királyné… ki az angol és magyar királyok véréből származik stb.» Már pedig czáfolhatatlan (ezt még Adelred is elismeri), hogy Margit szülői Eduárd és Ágota. Adelred t. i. következőleg nyilatkozik: «Midőn Edeling Edgár (Eduárd fia) látta, hogy Angolország ügyei nagyon bonyolódnak, anyjával (Ágotával) és nővéreivel hajóra szállt, hogy hazájába (Magyarországba), hol született, visszatérjen; de tengeri vihar következtében Skóczia partjain kellett maradnia, mely alkalommal Margit (nővére) Malcolm királyhoz ment férjhez»* (Ezen házasság Theodorik, sz. Margit gyóntatóatyja szerint 1067-ben ment végbe.) – Ezzel egyezőleg ír párisi Máté,* csakhogy azt, a mit fennt zárjelben írtunk, elhagyja.
Twisden, 375. l.
XIII. századbeli író, hist. Anglia: Maj. 4. 1. kiad. Wats Vilmos által Lond. 1686.
3. Ordericus Vitalis (szül. 1075, tehát nem sokkal Eduárd korszaka után) határozottan mondja, hogy a magyar királyleány Eduárdhoz ment férjhez: «Ez (Margit, skót királyné) Eduárd magyar király leánya vala (Ordericus Eduárdot azért nevezi magyar királynak, mert magyar királyleánynak férje volt), ki (Eduárd) Edmund Ironside fia volt… és számüzetésében magyar Salamon (itt Istvánra kell gondolnunk) király leányát az országgal együtt kapta.»*
Ecclesiast. Histor. cz. művében, lib. VIII. 1092. évhez, Andr. Duchesne, Hist. Normannor. Scriptor. antiq. 701. 1. A III. könyvben (1066. évhez, 502. l.) Ordericus mlito Edgárt Eduárd magyar király fiának nevezi, épúgy mint a X. könyvben (1099. évhez 778. l.).
4. Ha Eduárd nem a magyar király, hanem valamelyik német császár leányát vagy nővérét vette volna feleségül, akkor mindenesetre Németországban rokonainál és nem Magyarországban lakott volna. De hogy állandóan Magyarországban tartózkodott, ez már abból is kiviláglik, 73hogy Magyarországban több gyermeke született s hogy Eduárd nagybátyja halála előtt Magyarországból Angolországba hivatott viszsza. – Hogy gyermekei Magyarországban születtek, ezt tanusítják Adelred és párisi Máté; hogy az angol trón elfoglalására Magyarországból Angolországba hivatott, bizonyítja Ingulph, croylandi apát (Eduárd kortársa) angol történelmében:* «Eduárd, Eduárd király unokaöcscse, Magyarországból meghíva, meghalt, midőn Angolország partját érintette.» Hasonlólag nyilatkozik Durhami Simon:* «1057-ben eljött Angolországba Clito Eduárd, Ironside Edmund fia… Magyarországból, hova sok év előtt… számüzetett.» – Ugyanezt tanusítják Radulph de Diceto,* Higden Rolf,* Fordun János,* Hoveden Róger és mások.
Ad ann. 1057 ap. Savile, 898. l.
1057. évhez, Twisden, 189. l.
Twisden, 477. l.
Gale-nél, 280. l.
Gale-nél, 689. l.
5. Az újkor legtekintélyesebb írói szintén megerősítik e combinatiót.
Buchanan György* mondja: «Itt (Magyarországban) királyi születésükhez minden kellő tisztelettel neveltettek… Eduárd nőűl vette Ágotát, a király leányát, kivel Edgárt, Margitot és Krisztinát nemzette stb. »
Rerum Scoticarum Historiae. Lib. VII. cap. XVI. 203. l. stb. Leyden, 1725.
Pontanus János Izsák* mondja: «Edmund korán halt el Magyarországban; Eduárd nőűl vette Ágotát, a király leányát stb. »
Rerum Danicarum Historia. Amsterdam, 1631. Lib. V. 152. l.
J. B. des Roches* mondja: «Edmund ott (Magyarországon fiatal korában halt meg, míg Eduárd Ágotát, a magyar király leányát, nőűl vette; ettől született Edgar.» – «Ilyformán – végzi Cornides következtetéseit – Ágota szt. István leánya nem valamely könnyelmű conjunctura alapján, hanem tudományosan, úgyszólván kézzelfogható és látható érvekkel indokolva. E leányától a szent királynak három unokája lett: Edgar, Margit (skót királyné) és Krisztina. Bromton János és Westminsteri Máté még egy Edmund nevű herczeget is említettek Ágota gyermeke gyanánt.»
Histoire de Dannemarc etc. Amsterdam, 1730. Tom. II. 1017. évhez, 121. l.
Cornides tehát azt gondolja, hogy a gordiusi csomót szerencsésen megoldotta s megdöbbentő biztossággal Ágotát sz. István leányává teszi. Természetes, hogy szerinte István ivadékai ki nem haltak, minthogy Ágotának három gyermeke volt stb.
De máskép áll a dolog a valóságban; magyar kútforrások ezen Ágota nevű magyar királyleányról nem emlékeznek.
A magyar források elismerik, hogy a két angol királyfi István udvarában nőtt fel, hogy Edmund, az öregebb testvér, Istvánnak egy névtelen leányát nőűl vette s gyermektelenűl meghalt. Továbbá czáfolhatlanul be van bizonyítva, hogy István Imre fiának 1031-ben bekövetkezett halála után a trónutódról gondoskodván, miután férfirokonait erre nem találta alkalmasoknak, figyelmét Orseolo Péterre, nővérének fiára, fordította, ki nagybátyját a trónon 1038-ban követte. Ebből tehát eléggé láthatjuk, hogy Istvánnal való anyai rokonság a trónöröklést sehogy sem akadályozta.
Már pedig, ha angol Eduárd herczeg, ki Edmund bátyját és István királyt túlélte (1057-ben halt meg), Istvánnak leányával, illetőleg a többször említett Ágotával egybekelt volna, akkor István – minthogy leányának házasságából gyermekek származtak – a trónöröklést mindenesetre leánya, illetőleg veje és unokái számára biztosította volna.
Ilyformán Cornides legerősebb érvei, illetőleg arra való hivatkozása, hogy Eduárdot Magyarország királyának nevezik stb., magától elesnek.
Tény, hogy a névtelen, Edmund herczeghez nőűl ment királyleány nem Ágota és hogy minden valószínűséggel atyját nem élte túl.
Most tehát az a kérdés, ki volt tulajdonképen Ágota, Eduárd felesége?
Gizela királyné nővére nem lehetett. Gizelának atyja, bajor II. Henrik, 995 aug. 28-án halt meg. Tegyük fel a lehető legkedvezőbb esetet, hogy állítólagos leánya Ágota 995-ben született, akkor 1017-ban már 22 évesnek kellett lennie. 1017-ban pedig férje Eduárd mint gyermek angol hazájából Svédországba küldetett. Ehhez még az is járul, hogy történelmileg Gizelának csak egy nővérét, az apácza Brigittát, ismerjük.
De mivel Eduárd 1057-ig Magyarországban tartózkodott, ennélfogva mindenesetre valószínű, hogy felesége vagy Istvánhoz, vagy ennek nejéhez valami közel rokonsági viszonyban állhatott.
Suhm O. F.* combinálja, hogy Ágota Brúnónak, II. Henrik császár és Gizela királyné fivérének leánya volt. Nem ismerem az érveket, melyekkel Suhm e hypothesisét támogatja, – de úgy látszik, mintha a chronologia Brúnónak atyaságát hatalmasan megrendítené.
Hist. af Danmark, III. 726. l.
Tudjuk, hogy Brúnó már 1003-ban István udvarába menekűlt, midőn császári bátyja ellen fellázadt s hogy már 1006-ban augsburgi püspök lett, mely minőségben 1029-ben meg is halt.
De azt is tudjuk, hogy Edgár, Ágota fia, 741066-ban még kiskorú gyermek volt; Ágotának Eduárddal kötött egybekelése tehát valószínűleg vagy István utolsó éveiben vagy talán halála, tehát 1038 után jött létre. Ha tehát Brúno már 1006-ban püspök volt, akkor Ágotának 1066-ban, tehát 6o évvel később, már jó idősnek s egyúttal kiskorú fiú anyjának kellett lennie, mi épenséggel nem igen hihető. – Vegyük hozzá, hogy Ágota 1066-ban még élt s hogy leánya Margit csak 1068-ban ment férjhez: akkor még jobban kiviláglik, hogy atyja Brúnó nem igen lehetett.
b) Hedvig.
E királyleányt Cornides onnan ismeri, hogy boldog Eberhard, nellenburgi gróf és későbbi aschaffenburgi benczés életirását valamely régi, Murer Jánostól németűl kiadott, az antverpeni hagiographok által* latinra fordított zárdai krónikában olvasta. – E latin kiadásban Cornides a következőre akadt: «1004 körűl Felső-Németország egyik sváb kerületében nellenburgi Eppo gróf élt, földbirtokban gazdag ember, ki Hedviget, szent István magyar király leányát és szent Henrik császár (nővére Gizela utáni) unokahúgát nőűl vette és hatalmas rokonsága által támogatva, nemzetsége dicsőségét gyarapítani törekedett.
Acta Sanctorum, Aprilis, Tom. I. apr. 7-éhez. 670. l.
Ezeknek (t. i. Eppónak és Hedvignek) Eberhard nevű fiok született, mire Eppo nem sokára meghalt. Hedvignek most más gondja nem volt, mint férje után maradt fiát, annyi birtok örökösét, jámborságra felnevelni. Midőn a művészet és tudományok megtanulására szükséges kort elérte, bizonyos Lupardus nevű idegen papot szemelte ki fia nevelőjéűl; később Itta nevű leánynyal házasítá össze, ki férjének hat fiút szült: t. i. Ottót (a későbbi trieri érseket), Egerhardot (reichenaui szerzetest,… s később e zárda apátját), Abbanus-t (ki ifjúkorában halt meg), továbbá két mást, kik IV. Henrik császár alatt 1075-ben háborúban elestek s Burkhárdot, a nellenburgi grófság örökösét. – Midőn Hedvig látta, hogy családja eléggé megerősödött s állandósíttatott, elhagyá fiát s a mainzi egyházmegyébe ment, hol… a Schwabenheim nevű apáczazárdát alapította, melynek fejedelemaszszonya lett.» – Többet nem tud Cornides e Hedvigről.
Ezen adatok méltatására mindenek előtt a nellenburgi grófok családfáját csatoljuk ide, a mint Hopf atlaszában Staelin és Mone szerint összeállította:
I. Eberhard, a zürichi kerületben; I. Mangold, zürichi kerületben; II. Mangold † 991.; III. Mangold † 1030.; Gottfried, a svájczi kerületben 996.; II. Eberhard (Ebbo), a thuri kerületben, 958–987.; III. (boldog) Eberhard 1009–1078, † 1078 aug. a melrichstadti csatában; Udo trieri érsek 1066 † 1077 (Cohn szerint 1078 nov. 11-én Tübingen ostromlása alatt †); Eckard reichenaui apát 1072 † 1088.; IV. Eberhard 1073 † 1075.; Henrik † 1075.; Burkhard 1063–1102.; Leány férje: mörspergi és winterthuri Lustfried, ki nejével Nellenburgot kapta.
Igaz, hogy Cornides idézett forrása némileg igazat mond.
Bernold szerzetes (St. Blasienban, † 1100; írt egy krónikát, mely Krisztus születésétől 1100-ig ér) Ebbót 1009-ben nellenburgi grófnak nevezi. Ha ez Hedvignek állítólagos férje volt, akkor, miután mint a thúri kerület ura már 51 évvel korábban szerepel, 1009-ben már aggastyánnak s egyúttal az akkor legjobb esetben 13 éves Hedvig férjének kellett volna lennie (mert Hedvig legjobb esetben csak 996-ban születhetett, minthogy István 995-ben lépett Gizelával házasságra).
Ha pedig Bernold Ebbo fiát, boldog Eberhardot véli férjének s ha ez csak 1009-ben született, akkor szintén felmerűl a kétely, hogy a 13 éves Hedvig az agg Ebbónak 1009-ben alig szülhetett fiat, annál is kevésbbé, ha Eberhard még 1009 előtt született. Ehhez még az is járul, hogy fennebbi családfa értelmében Ebbo gróf csak 987-ig szerepel, Hedvig pedig legjobb esetben 9 évvel később (996) születhetett.
A mi pedig e Hedvig leszármazását illető történeti igazságot illeti, mai kritikai ismereteink alapján a következőt mondhatjuk II. Eberhard (Ebbo), a thúri kerület grófja 957–971 (elhalálozási évét meg nem állapíthatjuk), 1009-ben nőűl vette Hedviget. Ez az «Annal. Schafhus.» szerint (szent) Henrik király «consobriná»-ja. Az «Anzeiger für schweizerische Geschichte» szerint (1879, 117–132) pedig allemanniai (sváb) II. Hermann herczeg és burgundi Gerbergának leánya volt.
Sváb (allemanniai) II. Hermann († 1003) és burgundi Gerberga gyermekei közűl történetileg eddig csak a következőket ismerjük:
751. III. Hermann, sváb herczeget (1004, † 1012).
2. Gizelát, † 1043 febr. 14. Férj. 1. 1000 kör. Brúno, braunschweigi gróf † 1006; 2. babenbergi I. Ernő, szül. 970 kör., 1012-ben sváb herczeg, † 1015 május 31 -én; 3. 1016 II. Konrád, német császár, † 1039.
3. Beatrixot (Brigitta), † 1025 május 12 után. Férj. Eppensteini Adalbero, karantán herczeg, † 1039 nov. 28.
4. Matildot, † 1035 előtt. Férj. 1. 1003/4 I. Konrád, karantán herczeg, † 1011 dec. 12.; 2. Lothringi II. Frigyes, † 1033.
Cohn L. A. 1871 megjelent «Stammtafeln» czimű műve szerint különben még következőket mondhatjuk a schwabenheimi zárda alapítójáról:
A Kreuznach melletti schwabenheimi zárda alapítójának csakugyan Hedvig volt a neve, csak hogy állítólag nellenburgi boldog Eberhard grófnak nővére volt, nem pedig neje! Férjének nevét Cohn nem ismeri; fiai közűl sponheimi Eberhard az 1437-ben kihalt sponheimi grófok ősatyja, míg Sigfried (?) Richardissal, a Lavant-völgy örökösével kötött házassága által a karantán herczegek hosszú sorának s az ortenburgi grófok törzsatyja lett.
c) Névtelen leány.
A névtelen királyleány csak Cornides combinatiója.
Béla király névtelen jegyzője XI. fejezetében t. i. a következőket mondja: «a kit (Ochtumot) Sunad, Dobuka fia, István király unokája, a marosi táborban megölt, mert (Ochtum) a király elleni lázadók egyik legnevezetesebbje volt. Miért is a király neki (Sunadnak) Ochtum nejét és kastélyát minden hozzá tartozóval ajándékozta.»
A névtelen jegyző Sunadot, Dobuka fiát, István unokájának tartja, a nélkül, hogy arról nyilatkoznék, vajjon István fiának vagy leányának fia volt-e?
Haner* Dobukát István fiának tartja, Schier Xystus az első magyar dynastiából való királynékról szóló művében (42. l. Not. 23) elfogadja e nézetet, de elrontja a névtelen jegyző szövegét, mert Dobukát István unokájának nevezi. Cornides tehát sokkal valószínűbbnek tartja, hogy Dobuka Istvánnak nem fia, hanem veje volt. Nem hihető – így okoskodik Cornides -, hogy Istvánnak Ochtum legyőzésekor már fiától származott unokája lehetett, ki a lázadót legyőzte s annak feleségét stb. jutalmúl átvehette volna; hihetőbb, hogy Istvánnak akkor már leányától való unokája lehetett, mert leánya, főleg ha a legöregebb gyermek volt, gyorsabban érhetett s korábban mehetett férjhez, mint egy királyfi. Különben is valoszínű, hogy Dobuka és Sunad még István előtt haltak meg, mert sem a trónra nem jutottak, sem egyébként nem említtetnek.
«Königl. Siebenbürgen». 3. l.
Cornides föltevései mai napság tárgytalanok. A jelenkor ebbeli történeti ismereteit Horváth Mihály következőleg adja: Ochtum a temesi bánság felett uralkodott Marosvárból s Istvánnak az engedelmességet megtagadta. Csanád, egyike Ochtum főembereinek, fejedelmével viszályba keveredvén, Istvánhoz menekűlt Esztergomba. István, miután ezen ember hűségéről meggyőződött, őt egy sereggel Ochtum ellen küldé. Csanád Ochtumot megverte s meg is ölte. István a tartomány kormányzását a győzedelmes Csanádra bízta stb.*
Vita S. Gerardi, Cap. 10, kiad. Endlicher.
De mivel ez István kormányzása első éveiben történt, lehetetlen, hogy ekkor már felnőtt unokája lett volna.
Ezzel kimerítettük volna az István leányairól szóló positiv adatokat.
Megjegyzendő még, hogy Rumpler Angelus, formbachi apát, Himitrudot, a formbachi zárda alapítóját (1095), e zárdáról írt történetében* határozottan a magyar király leányának nevezi. – A «Compilatio chronologica rerum Boicarum»-ban* következőt olvashatni: «MCIX. H. A. obiit Ekbertus Comes Moranensis erector in Varenpach et ibidem sepultus, quod primitus fundavit Yrmeltrudis Regina Vngariae.» – Cornides Schier szerint (pag. 253) Himiltrudot a neuburgi grófok családjába sorozza. De miután fennebbi adat szerint csak 1095-ben alapította a formbachi zárdát, nem lehet őt István leányai közé sorozni, mert a zárda alapítása épen 100 évvel István házassága után történt.
Lib. I. Petz, Thesaur. anecdot. novissim. III. köt. III. rész. 426. l.
Oefele, Scriptor. rer. Boicar. II. 332. l.
Cornides még Tuta nevű nőt is említ, kit szintén magyar királyleánynak tartanak.
Gewold* azt mondja, hogy a subeni klastrom templomában következő sírirattal ellátott kő léteznék: «Hier leit die Hochgeborne Chünigliches Geschlechts zu Vngern, genant Tuta, Stiff terin diss gegenwärtigen Rottschauss hir zu Suben gestorben 1136 Calendis May.»
Addit. ad Hundii Metrop. Salisburg. Tom. III. 370 l.
Cornides tagadja e Tuta magyar származását s következőleg folytatja elmélkedéseit:
Himiltrud, a formbachi klastrom alapítója, kit szintén magyar származásúnak tartanak, e Tuta édes nővére volt. Ezt tanusítja egy 1100 körűl kiállított okirat,* melyben nemcsak Subennak Tuta általi alapítása, hanem Formbach alapítása 76(Himiltrud által), Tuta és Himiltrud nővéreknek szülői is említtetnek: «Duae namque sorores Touta et Himiltrud tam nobilissimis, quam etiam ditissimis parentibus ortae etc.»
Kiad. 1765 Münchenben a Miksa-féle Akadémia által publikált Monumenta Boica Vol. II. Monum. Formbac. in Cod. Traditionum Nr. 127. 98. l.
Himiltrud atyja, Hesso, illetőleg Henrik, Formbach és Neuburg grófja; tehát magától érthető, hogy e szerint Tuta szintén Henriknek, nem pedig magyar király leánya.
E Hesso létezését egy 1140-ből származó okirat tanusítja, mely a fennebbi műben a formbachi emlékek között* fordul elő s következőleg kezdődik: «Notum sit omnibus in Christo renatis, quod domina Himiltrudis filia Hessonis dotavit ecclesiam Sanctae Mariae Dei Genitricis Formbacensem cum praedio suo nomine Kemenaten etc.»*
Nr. 130. 100. l.
Tutáról következőleg szólnak a «Monum. Boic.» Vol. II, a «Monum. Subenens.»-hoz való előszóban, 513. l. «Sacra Subenae incunabula debentur Tuotae, Heinrici Neuburgensis ac Formbacensis comitis filiae, Himiltrudis, quae Formbacensem ecclesiam prima fundavit, sorori. Illam quidem ambitiosa maiorum simplicitas reginam Hungariae nuncupavit, quin et superest in Templo Subenensi monumentum cui litteris Germanicis inscriptum legitur: Toutam Reginam Subenensium fundatricem exuvias mortales deposuisse an. 1136.
Cornides még hozzáteszi, hogy valamennyi tudósítónak egyező véleménye szerint ezen emlék legfölebb a XVI-ik századig ér.
Erre a következő megjegyezni valóm van:
1. A mi a fennebbi, 1109-ben elhalt Ekbert grófot illeti, ez minden valószínűséggel nem más, mint formbachi és pütteni I. Ekbert gróf, ki 1109-ben halt el.
2. Neuburgi Henrik 1094-ben fordul elő mint formbachi II. Thimo gróf fia s I. Ekbert fivére. Hopf atlaszában sem felesége, sem netáni gyermekei nem említtetnek, mi különben annak lehetőségét ki nem zárja, hogy a fent nevezett nővérek leányai lehettek.
3. Tutát Henninges* is magyar királynénak tartja, midőn a következőt mondja: «Sibotho (a peilsteini grófok nemzetségéből) Weir et Suben coenobia a Tuta regina Ungariae fundata locupletavit circa A. C. 1146.»
Theatr. genealog. I. 1122. l.
Az ebbeli családfa tehát következőleg volna összeállítandó:
N. N.; Menyhért (a trauni kerületben) 950.; I. Arnold (Wels és Lambach) 980 † 1020 körül; II. Arnold † 1057 neje weinsbergi Reginlindisz; Aribo † 1056 előtt; III. Arnold † 1056 előtt neje Hazecha; pütteni Gottfried † 1055.; Adalbert würzburgi püspök 1045 † 1090 okt. 6.; Matild 1106 körül; 1044.; I. Ulrik (a schweinachi kerületben) 950.; Arnold; Bruno; Menyhért 983.; Pilgrin; Formbachi I. Thimo 985 † 1002.; II. Ulrik 1048 † 1079 kiv.; Henrik 1025 † 1046.; Formbachi II. Thimo † 1049; és több gyermek; I. Ekbert † 1109 formbachi és pütteni gróf; Frigyes haldenslebeni gróf; Neuburgi Henrik 1094.; Tuta; Himiltrud.
Térjünk most át István király fiaira.
a) Otto.
E nevet Pelbart-ból ismerjük,* ki a következőket írja: «mert kis fiai, t. i. Otto s mások, kiknek neveit nem ismerjük, sokkal (István) halála előtt hunytak el.»
Serm. II. de S. Stephano.
Pelbart I. Mátyás uralkodása alatt élt s így lehetséges, hogy Otto nevét a magyar krónikákban gazdag budai könyvtárban lelhette. Cornides valószínűnek tartja, hogy Otto István legöregebb fia lehetett s hogy nevét III. Otto császár tiszteletére kaphatta, minthogy tán Otto császár tartotta keresztvízre vagy István a császár iránti tiszteletből adta neki e nevet, mert Otto császár Istvánt a királyi korona és Gizela kezének megszerzésében támogatta.
b) Bernát.
Cornides haboz e név felemlítésénél s Bernátnak István gyermekeinek sorába való beiktatását azonnal sz. Arnulf, metzi püspök életírójának Aegise alá helyezi. Ez iró* művét következőleg végzi be: «Henrik herczeg, I. Otto (császár; fivére, Henrik herczeget nemzé; ez 77nemzé Henrik császárt és Gizelát, István magyar király feleségét; ez (t. i. Gizela) nemzé Bernátot,» – Azután következik szó szerint «Hic (Bernhardus) genuit Idam Nammucensem, et reginam Francorum, et uxorem Angilberti Marchionis, et Gertrudem comitissam Flandriensem, et reginam Nacorum.» E forrást s az egész nemzedékrendet Duchesne is idézte «Historiae Francorum scriptores» czímű művében (Tom. II.).
Pithou Péter, Annal. et. Historiae Francorum ab a. Chr. 708 ad ann. 990 Scriptoribus coëtaneis XII. 225. l.
Cornides ez esetben igen könnyelműen járt el, minthogy következő eredményre jut: «Ilyformán Istvánnak Bernát fia után hat (?) unokája volt, kik a legkülönfélébb királyi és fejedelmi családokkal házassági kapcsokat kötöttek. »
Ha Cornides e házassági összeköttetéseknek csak egyetlen egyikét kritikailag megvizsgálta volna, akkor másképen itélt volna. a dologról s Bernátot bizonyosan nem iktatta volna István gyermekei sorába.
Ha pl. Bernát gyermekei közűl csak a flandriai Gertrudot veszszük figyelembe, következő eredményhez jutunk:
Az egyedűli flandriai Gertrud grófné, kire a Cornides által idézett kútfő vonatkozhatik, I. Róbert flandriai gróf († 1092) felesége. E Gertrud halálozási évét nem ismerjük (a nap aug. 4-ike), de tudjuk, hogy első férje hollandi I. Flórencz gróf († 1061) volt. Az ugyan igaz, hogy Gertrud atyja Bernát, csakhogy e Bernát nem a magyar Istvánnak fia, hanem a Billungok családjából származó II. Bernát, szász herczeg.
Cornidesnek annál inkább kellett volna e körülményt ismernie, mivel elődei között igen sokan, pl. a sokkal korábbi Blondel († 1655), Gertrudot mint szász Bernát leányát ismerték.
Sz. Arnulf életirója Bernát gyermekei között franczia királynét is említ; de ha a XI-ik században élt összes franczia királynék során átmegyünk, Bernát leányára nem akadunk.
A franczia királyok sorában I. Fülöpnek két felesége volt: 1. Bertha, hollandi I. Flórencz leánya; 2. Bertráda, montforti I. Simon leánya.
De mivel hollandi I. Flórencz felesége, Gertrud, II. Bernát szász herczeg leánya, ennélfogva Berta franczia királyné nem Bernát leánya, hanem unokája, a mint ezt a következő tábla mutatja:
II. Bernát, szász herczeg † 1059 jun. 29. neje: Schweinfurti Eilika; Gertrud első férje: hollandi I. Flórencz † 1061 jun. 28.; Berta † 1093 férje 1073 (?): franczia I. Fülöp † 1108 jul. 29.
Namuri Idát, kit sz. Arnulf életírója szintén Bernát leányának tart, a régibb genealogusok (pl. Blondel) szintén Bernát szász herczeg leányának s (az 1105 körűl elhalálozott) namuri III. Albert feleségének nevezik. Az újabbak (pl. Cohn L. A.) pedig sem III. Albert feleségének nevét, sem szász Bernátnak Ida nevű leányát nem ismerik.
A «Neues Archiv der Ges. für aelt. d. Gesch.» VIII. 597 ellenben III. Albert feleségéről következőleg nyilatkozik: Namuri II. Albert és Reginlindisz közötti házasságból III. Albert született, ki alsólothringi Frigyes herczeg halála után († 1065) ennek Ida nevű özvegyével kelt egybe.*
Ezt megegyezőleg tanusítják: Chron S. Huberti Andagin. cap. 17, 58 (Scriptores, VIII. 577., 597), Vita Friderici Leodiensis (Script. XII. 504), Albericus Triumfont. 1076. évhez (Script. XXIII. 798). Az, hogy az utóbbi 1065. évnél ezt Ragelindnak nevezi, II. és III. Albert nejei neveinek felcserélése, mely az újabbkoriakat tévútra vezette.
Ha a «Neues Archiv stb.» állításai igazok, akkor Cohn adatai alkalmasok arra, hogy a namuri és luxemburgi-lothringi ház genealogiai viszonyainak zavarát még nagyobbítsák. Cohn szerint namuri II. Albert († 1037 nov. 15) neje, Ragelinde (Ida), alsó-lothringi I. Gozelo herczeg leánya, ki férje halála után állítólag luxemburgi Frigyessel, alsó lothringi herczeggel († 1065) második házasságra lépett. Pedig lehetetlen, hogy namuri II. Albert felesége mint luxemburgi-alsólothringi Frigyes özvegye III. Alberthez, II. Albert fiához férjhez mehetett volna. Itt vagy két egymástól különböző személylyel van dolgunk, vagy Cohn azon állítása, hogy II. Albert özvegye luxemburgi Frigyeshez állítólag férjhez ment volna, teljesen mellőzendő.
c) Imre.
Imre (született 1007-ben) Istvánnak egyedűli történetileg elismert fia, mert a szentek sorába iktattatott s István összes gyermekei közűl egyedűl ő érte el a férfikort s házasságát.
Imre feleségének leszármazásáról annyi a föltevés, hogy ez elég genealogiai érdekkel bír.
Mindenekelőtt kiemelem azt a curiosumot, hogy néhány portugal író szerint Teréz, castiliai VI. Alfonz leánya, Imre magyar herczeghez ment nőűl s hogy a portugal királyi ház e házasságból származik. Cornides nem tudja e mese keletkezését. A Camoens-féle Luziádának Dupperon de Castera által írt franczia fordításában* olvasható: «E derék kalandorok legvitézebbike vala Enrique, valamely magyar királynak második fia. Vitézsége jutalmául Alfonztól Portugal területét s Teréznek, szeretetreméltó leányának kezét kapta.» – A fordító ehhez (253–256. l.) a következőket jegyzi meg: «Nem lehet elképzelni azon nagy véleménykülönbséget, mely az írók között Henrik leszármazását 78illetőleg fönnáll. Camoens itt a portugali királyokról szóló, Galvan Eduárd által szerkesztett krónikát követi, mely Henriket egy meg nem nevezett magyar király fiává teszi. Portugalban különben jelenleg erről két nézet uralkodik; az egyik szerint Burgundi V. Húgo volna Henrik atyja (Húgo 3-ik ízben származik Capet Húgónktól), a másik szerint Henrik I. István magyar király s e Húgo herczeg leányától származna. Mind a két nézet egyaránt hamis stb. »
Amsterdam, 1735. Tom. I. 188. l.
Minthogy Henriknek, a portugal királyi család alapítójának leszármazását mai napság teljesen ismerjük, fölösleges e tárgyat itt bővebben megbeszélni.
Imre feleségének horvát leszármazásáról szóló tudósítások a régibb íróknál szintén eltérnek egymástól.
Johannes Tomcus Imre feleségét Krezimir dalmát király leányának tartja. Elődje János, gvercsei esperes szerint, e királyleány Imrének csak jegyese volt, mert Imre a házasságkötés előtt elhalálozott. Ezt pedig úgy a hazai, mint a külföldi tudósítások (Dandolo, Dlugoss) megczáfolják. Pray* szerint Imre neje nem Krezimir leánya, hanem ennek Cicha nevű nővére volt. Inchoffer* Imre feleségét Imre anyjának családjából valónak tartja és azt is hiszi, hogy férje halála után napájával együtt Magyarországot elhagyván, a passaui zárdában fejezte be életét. Fuldai Márton s Anonymus Leobiensis pedig állítják, hogy e házasság XX. János pápa alatt (1024–1033) halt el. Surius szerint az asszony korábban halt meg.
Annal. Reg. Hung. s Imréről szóló külön értekezésében.
Annal. ecclesiast. regni Hungariae. 338. l.
A mi pedig a horvát királyleánynyal kötött házasság történeti eredetét illeti (a kútforrások e királyleányt Patricissá-nak nevezik), igaz, hogy István király a byzanczi felsőbbség alatt állt horvát uralkodókkal jó viszonyban akar lenni s hogy ennek következtében Imre fia és Krezimir leánya között kötött házasságnak politikai háttere lehetett; – de valószínűbbnek látszik, hogy e házasság kötésénél genealogiai indokok is szerepeltek.
Tudjuk, hogy István 1009-ben nővérét (Gizelát, vagy az újabbak szerint Máriát) Orseolo Otto velenczei dogehoz adta nőűl s hogy e dogenak egy nővére, Jocella (horvát kútfők szerint: Hicela), István horvát királyfi neje lett. Minthogy ez utóbbi házasság minden bizonynyal korábban történt, mint Imré-é, ennélfogva már Imre házassága előtt István és a horvát királyi család között genealogiai kapocs létezett s több mint valószínű, hogy István, midőn a horvát István rokonát menyéűl választá, ezen genealogiai kapcsot figyelembe vette.
Következő tábla legjobban illustrálja e feltevést:
horvát II. Krezimir † 970.; magyar Géza fejedelem † 997.; Sz. István, Mária 1009.; Imre sz. 1007 † 1031 sept. 2.; II. Orseolo Péter † 1009.; Ottó, Hicela; Svaetoszlav † 1014.; István † 1050; III. Krezimir † 1035.; Patricissa † 1030 kör.; 1026 körül.
Említésre méltó még, hogy a szent Erzsébetről szóló magyar legenda szerint Imre a görög császárnak egyik leányát vette volna nőűl. De a byzantinus források erről mit sem tudnak; a legenda tévedése tehát arra vezetendő vissza, hogy Krezimir, Patricissa atyja, görög fennhatóság alatt állt.
Dr. WERTNER MÓR.
