A Tolcsvai Bónis-család őseiről. (Második és befejező közlemény.}
75A Tolcsvai Bónis-család őseiről.
(Második és befejező közlemény.}
(Második és befejező közlemény.}
I. András, négy testvér között a legidősebb Tolcsván maradt az ősi házban. Mint a reá vonatkozó csekély számú emlékek tanúsítják, szorgalmas gazda, jó szerző volt s családi hagyományaihoz híven leginkább szőlőket vásárolgatott. Érdekes különösen egy 1637-iki vétele. Az említett esztendő pünkösd hetében ugyanis Bónis András, a vámos-újfalusi bírák és esküdt társaik előtt Szakáll István ott lakó polgártól bizonyos rétet vásárol 100 forinton, s ad ezen felül két fű paripát nyergestől, fékestől s egy veres fajlandis posztó mentét.* Sohasem nősült s midőn 1663-ban, mint élemedett korú ember elhalt, örökölt és szerzett javai a rokonokra szállottak.*
* Országos levéltár. Mokcsay irományok.
* Bónis Ferencz végrendelete a család irományai között.
I. Ferencz-ről, ki Gomba Zsófiát vette nőül, alább szólandunk.
II.György-öt 1624 ápril 5-én említik először az oklevelek, midőn Ferencz bátyjával bizonyos szőlőn osztozkodik.*
* Orsz. levéltár. Mokcsay irományok.
1627-ben atyja mellett Sátoralja-Ujhelyben lakott, valószínűleg mint legényember, de csakhamar megházasodván, az 1631. év folyamán már visszaköltözött Tolcsvára, a Melitszeren fekvő ősi házba.* Ő kezdé legelsőben használni a tolcsvai előnevet, mely a családban ezután állandóvá lett.
* U. o.
1634 ápril 22-én megegyezik Bónis Ferencz özvegyével Gomba Zsófiával s.-a.-ujhelyi szabad curiájuk birtoklására nézve.*
* U. o.
1635 julius 1-én a tarczali főbíró és szolgabiró társai által megbecsülteti Tarczalon a felső szeren fekvő házát, melynek szomszédjai délről Masó János – északról Székely Mihály voltak.*
* U. o.
Mint híres bortermelő és vagyonos ember széles körben volt ismeretes. 1636 aug. 28-ára Perényi György Fekete-Ardóból irott levelében fölszólítja őt, hogy öcscsének Perényi Zsigmondnak Tarczalon fekvő szőlőjét venné meg s Bónis okt. 15-én a vételár fejében le is fizetett 150 frtot Perényi megbizottja Rosályi Lászlónak.* Általában véve szőlővásárlásai igen nagy összeget képviseltek, s borainak tovaszállítására nézve örök szerződésre lépett bizonyos Kvolyek Antal nevű jaroszlói kereskedővel.*
* Perényi következőleg czímezi levelét: «Nemzetes Bónis György uramnak, nékem barátomnak.» Orsz. levéltár. Mokcsay irományok.
* Orsz. ltár. u. o.
Szoros barátságot, sőt második felesége Horváth Judit révén atyafiságot tartott több előkelő magyar családdal.
Gyanúsították, hogy részt vett volna a Wesselényi-összeesküvésben s ezért minden jószágát nótán vesztette, de a szepesi kamara főleg nejének szorgalmas kérésére 1674. február 1-én 2000 frt lefizetése után visszaadá elkobzott javait, s ez alkalommal kiköté Bónisné, hogy e javakhoz többé sem férje sem fiai jogot nem formálhatnak.*
* Orsz. ltár. u. o.
Midőn a Wesselényi-összeesküvés elnyomása után az úgynevezett «bujdosó magyarok» az alkotmány visszaállítása mellett fegyvert ragadtak, Zemplén vármegye is két pártra oszlott. Bónis György nem rég nyervén vissza elkobzott javait, legalább is színleg hűséges királypárti vala s ezért a zempléni felső párton lévő magyaroktól bizonyos útjában elfogatott s 1676 mart. 24-én 150 talléron váltatott ki a pártjabeliek kezessége mellett.*
* Orsz. ltár. u. o.
Kétszer nősült; első felesége Győri Zsuzsánna, második, mint említettük, Horváth Judith volt. Amattól András nevű fia származott, ki korán elhalt, ettől pedig György és Ferencz.*
* Orsz. ltár. u. o.
Mióta öreg Bónis György a 600 tallér kölcsönzése által közelebbi viszonyba jött Rákóczi Györgygyel, a család egy vagy más módon fentartá a fejedelmi házzal való összeköttetést, amire 76különben már jószágaik fekvésénél fogva is utalva voltak a Bónisok, s a Rákócziak barátsága igen sok előnynyel járt; így Bónis György egyik fia
IV. Ferencz, mint ifjú ember Rákóczi Ferencz szolgálatába lépett s ennek 1669–1672. években udvari kapitánya volt,* egyebet nem is tudunk felőle s mint a családi följegyzések tanúsítják magtalanul halt el.
* Szerződését érdemesnek véljük ide igtatni: Conventio Generosi Francisci Bonis ex praecipuis aulae nostrae familiaris, cujus annus incipit die 29. Junii anno 1669.
Lészen készpénz fizetése per annum száz frt fl. 100
Ruházattyára hét sing angliai posztó ulnae 7
Szénára, abrakra tizenkét forint fl. 12
Béllésére tizenkét forint fl. 12
Czipója per diem nyolcz 8
Bora per diem 2 iccze 2
Datum in oppido Ujhely pro die et anno praenotatis. Fr. Rakóczy mp. (p. h.).
III. György-nek Nadányi Máriától csak leány gyermekei származván, ágazatát a XVIII-ik század folyamán sírba vitte. Leányai közül Mária Mokcsay István, Erzsók Veres András felesége lett.*
* Orsz. ltár. Mokcsay irományok.
Öreg Bónis Györgynek Somodi Annától, mint említettük, Mihály nevű fia származott, ki a neve után ragasztott «deák» jelzőből itélve, tanult, olvasott ember lehetett, mindamellett életéről alig tudunk valamit. Debreczeni Annát vette nőül; kivel Sátoralja-Újhelyben lakott. 1645 junius 6-án irott végrendeletében Ferencz nevű csecsemő fiáról tett említést, kire minden vagyonát s ezek között Ujhelyben és Tolcsván fekvő házait hagyta.* Minthogy pedig Ferencz korán elhalt, utódok hátrahagyása nélkül,* csupán Bónis I. Ferencz és Gomba Zsófia maradékai terjesztették ki nemzedéküket napjainkig.
* Orsz. ltár. u. o.
* Orsz. ltár. u. o.
I. Ferencz Tolcsván lakott, de még atyja öreg Bónis György életében 1630 körül Ferencz és Anna nevű gyermekei hátrahagyásával elhalt, s 1630 ápril 4-én irott végrendeletében a tolcsvai hegyen fekvő s két darabból álló szőlőn kívül, a többek között Liszkán, Tolcsván és Sátoralja-Ujhelyben fekvő házairól intézkedik.*
* Végrendelete megvan a családi irományok között.
Anna nevű leánya Baxi Istvánhoz ment nőül, Ferencz fia pedig nemcsak legkimagaslóbb alakja a családnak, kitől a mai Bónisok egyenes ágon származnak – hanem a történelemben is örök emlékűvé tette nevét, s minthogy életviszonyairól igen keveset tudunk, megkisérlem összeállítani a személyére vonatkozó töredékes adatokat, kapcsolatban azon eseményekkel, melyeket jeles történetírónk Pauler Gyula, a Wesselényi összeesküvés monographiájában remek tollal rajzolt.*
* Pauler Gyula: «Wesselényi Ferencz nádor és társainak összeesküvése». Bpest 1876.
Bónis Ferencz 1627-ben született s tehát még alig volt 3 éves, midőn atyját elveszíté, ki végrendeletében testvéröcscsét Györgyöt rendelte elmaradt árváinak gyámjául. – György úr azonban rossz lelkű rokonnak bizonyult s nem csak az özvegyet keseríté szüntelen, de az árvákat is megkárosítá: «kiért ne szálljon Isten pörben vele és maradékaival», mondja végrendeletében keresztényi önmegtagadással Bónis Ferencz.*
* Végrendeletét közlöm a «Történelmi Tár» 1886. évf. II-ik füzetében.
Édes anyja Gomba Zsófia – ma már ismeretlen neve daczára – előkelő vagyonos család sarja* derék, erőslelkű asszony volt, ki gondos nevelésben részesíté a kis Ferenczet s nemcsak hűen megőrizte, megbecsülte számára az őstül maradt javakat, de özvegyi állapotához képest még szerzett is hozzájuk. Azon anyák közé tartozott, kik gyermekeik boldogságán kívül más czélt nem ismernek, s ennek valósítására szentelik egész életüket.
* Leszármazását a családi irományok között következőképen találtam följegyezve:
Gomba Gál; János (Nádasdi Ilona.); Mátyás (Patócsi Kata.); Kata (Tánczos András.); Margit (Egri Gergely.); Zsófia (Bónis Fer.)
Ferencz öröksége nem volt ugyan valami fényes, de mindenesetre tisztes megélhetést biztosított neki a világban. Az anyai ágról reá szálló javakat is ideértve, Kassán, Sátoralja-Ujhelyben és Tolcsván házai voltak, birt ezenfelül rész jószágokat az ország különböző vidékein s különösen nagy kiterjedésű szőlői abban az időben nem megvetendő értéket képviseltek.
Tanulmányait – mint protestans szülők gyermeke – valószínűleg Patakon a reformátusok 77híres collegiumában végezte, első kiképeztetését azonban anyja oldala mellett Tolcsván nyerhette, melynek iskolájáról végrendeletében is hálásan emlékezik meg.
Tizenhét éves, korában már elhagyta a szülei házat s kilépett a nagyvilágba, hogy hírt, dicsőséget szerezzen magának. Mint a korabeli nemes ifjak legtöbbje, ő is hadi szolgálaton kezdé pályáját s az 1646-ik esztendőben jó sorsa gróf Batthyány Ádám udvarába vezette, ki akkor a dunántúli hadak főgeneralisa volt.
Batthyány szívesen fogadá a vállalkozó szellemű, élénk, bátor ifjút, főnemes apródjai közé számlálta s asztalánál éteté-itatá.*
* E részleteket Bónis végrendelete szolgáltatja; elég kár, hogy csak töredékesen maradt reánk e több tekintetben érdekes oklevél.
Föl nem tudjuk fogni, mi ösztönözheté a protestans Bónist arra, hogy éppen Batthyánynak szolgálatába álljon, midőn közelebb is találhatott volna alkalmas helyet hadi kiképeztetésére, annyi azonban bizonyos, hogy alig találhatott volna jobb iskolát a Batthyány udvaránál, s ha valahol, úgy itt nyílt alkalma megszerezni mindazon hadi ismereteket, melyekre jövendő pályáján szüksége volt. Maga Batthyány kitünő katona hírében állott s az 1642-iki szőnyi békekötést megelőzőleg erős karjától rettegett a török. Udvartartása, most a nyugodtabb napok bekövetkeztével is zajos, harczias kinézésű vala, mint a hogy illett a dunántúli főgeneralishoz.
A békesség daczára azonban főleg a végekben örökös csatározások folytak török és magyar között s az ifjú Bónis bátorságának, hadban jártasságának a naponként előforduló kisebb-nagyobb összecsapásokban elegendő jelét adhatta.
Meglep bennünket az a körülmény, hogy éppen a vallásháborúk idején, midőn a linczi békekötés oklevelén – mint mondani szokták – még alig száradt meg a tenta s Draskovich nádor önfeledt dühében az országgyűlés színe előtt rántott kardot feleletül a protestánsok jogos kivánalmaira: a református Bónis egy buzgó katholikus főúr környezetében él, még pedig nem mint egyszerű udvari katona, de asztalának vendége gyanánt, s a melegség, melylyel végrendeletében Batthyányról emlékezik, minden másnál jobban jellemzi az emelkedett gondolkozású főurat.
Ferdinánd az 1649. év folyamán megújítván ismét a békességet 22 évre a portával, Magyarország rövid időre nyugalomnak nézett elébe. De Bónis Ferenczet ifjú heve, véralkata s a tetterő, melyet magában érzett, zajosabb térre vonták. Végbeli katona nem kívánt maradni, de úgylátszik arra nem érzett még magában elegendő hajlandóságot, hogy átvéve őseinek örökét, boldog egyhangúságban, miként atyái cselekedték, élje le hátralévő napjait.
Huszonkét éves volt, telve erővel, bátorsággal s valószínűleg jogosult reményekkel az élethez, ily körülmények között kinek ne lennének fényes álmai? – Így került II. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvarába.
Csodáljuk, hogy e lépésre hamarább nem határozta magát. (fentebb már érintettük a Bónis-család összeköttetését a Rákóczi házzal, s bizonyára az öreg fejedelem udvara is nyitva állott volna előtte, hol nagyobb kilátásai lehettek az előmenetelre, mint bárhol is. És hogy mindezek daczára Batthyány Ádám szolgálatába állott, alig tulajdoníthatjuk másnak, mint hogy okvetetlenül a hadi élettel kivánt megismerkedni, melyre itt legtöbb alkalom nyílt ebben az időben.
A fejedelmi udvarban Bónist érdeme szerint méltányolták, megbecsülték s kitüntették. A havasalföldi vajdák viszályai, a Lupul ellen viselt harczok egyelőre elegendő foglalkozást nyújthattak itt neki s később, midőn II. Rákóczi György a lengyel trón elnyerése czéljából különböző államokkal élénk diplomatiai összeköttetést tartott, – úgylátszik Bónis Ferenczet is ezen a téren alkalmazá. Évkönyveinkben ugyan ennek semmi nyoma, de Bónis végrendelete világosan a mellett tanúskodik.
«Az1649. esztendőben mentem vala amaz dicsőséges emlékezetű II. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvarlására – mondja említett végrendeletében, mely egy valóságos kis önéletírás – és ott az 1656. esztendőig, sok irígyimnek bosszúságokra, sok éjjeli s nappali keserves senyvedésekkel, egyik ország szegletitül az másikra, egyik királytól az másikhoz való kész szolgálatombéli nyomorúságokkal voltak mind teljesek s terhesek, noha érdemem felett való becsülettel tisztességesek (mint ki becsületet abban az időben, annak az országnak dicsőségesebb állapotjában pénzen nem vehet vala) akkorbeli bujdosásimat szolgálatbeli reménségemmel 78letőm, hogy kedvezvén terhes gondviselésében, segítségül lehetnék édes asszonyomnak, anyámnak» (i. h.).
Nincs szándékomban Bónis Ferencz jellemének ezen tagadhatlanul szép vonását, hogy a fényes jövőt igérő pályát a gyermeki kötelesség hivó szavára oda hagyá, – legtávolabbról is kisebbíteni, csak azt jegyzem meg, hogy a kényes diplomatiai küldetések nem igen férhettek össze egyenes szókimondó természetével, heves sangvinicus véralkatával. Különben is helyesen cselekedett, mert az erdélyi ügyek ezentúl gonosz fordulatot vettek.
Visszavonult tehát a magánéletbe s átvette ősi javait. Már közel járt a harminczhoz, de úgylátszik csak édes anyjának halála után – mely legnagyobb valószínűséggel 1665-ben történhetett – házasodott meg, nőül véve Máriássy Ferencznek Palágyi Piroskától született Anna nevű leányát.*
* Ugy látszik, hogy 1664-ben már jegyben járt Máriássy Annával, mert ez évben vannak összeírva az ajándékok, melyeket egyszer s másszor menyasszonyának hordozgatott. Családi levéltár.
Előkelő, egyszersmind előnyös házasság volt. Máriássy Anna hozománya megveté alapját Bónis Ferencz gazdagságának, születése pedig igen sok főrangú családdal hozta rokonsági összeköttetésbe. – Anyósa, első férje halála után Gersei Petheő Jánoshoz ment nőül, ki a maga idejében előkelő főúr volt.
De Bónis Ferencz nem tartozott azon emberek közé, kik összeköttetéseiket a világban való előhaladásra szokták fölhasználni.
Házassága után még nehány évet Zemplén vármegyében töltött, valószínűleg Sátoralja-Ujhelyben lakva. Táblabirája volt e vármegyének s idejét, bonyolódott birtokviszonyainak rendezésén s magánperlekedésein kívül, a közügy foglalta el.
Kassán is volt úri kényelemmel berendezett háza, melynek leltárát 1665-ben sajátkezűleg készítette el. Kilencz szobából állott ez, az ebédlő palotán kívül, s valóban meglep bennünket a jólét és gazdagság, mely itt elibünk tárul. Arany, ezüst mívei, fegyverei, drága öltözetei, hintói, paripái, könyvtára, melyben nem egy becses műre akadunk, egész vagyont képviseltek e korban.* Kassán azonban – bár Abauj vármegyének is táblabirája volt – állandóan soha sem lakott.
* «Történelmi tár» 1886. évf. I. füzet.
Az 1668-ik év kezdetével Füzér várát a hozzá tartozó négy faluval együtt kibérelte Nádasdy Ferencz országbírótól, 3500 frtot fizetvén az uradalom haszonbére fejében s lakását is ide tette által. Füzér ebben az időben erősített vár volt, Bónis elegendő lőszerszámokat talált a bástyákon s maga is különös gondot fordított az őrség rendben tartására, úgy hogy Füzér közepes ostromnak bátran nézhetett elébe.
Az országbíróval sűrű levelezésben állott s viszonyuk igen bizodalmas természetű volt,* de e levelekben mindazonáltal hasztalanul keresnénk közérdekű dolgot, leginkább gazdasági ügyekre vonatkoznak, s ha Bónis olykor kérdést intézett is, az országbíró általánosságokra szorítkozott. «Az török híreket mi illeti – írja Nádasdy 1670 január 14-én Bécsből – remélljük isten kegyelmességéből, hogy az ő felsége jó atyai gondviselése által ezekben az esztendőkben nem kellene félnünk, de az szegény lengyel szomszédunknak, aligha fördőt nem fog csinálni az török. Ha mi oly derekas híreink lesznek, kikből valami veszedelmes állapotok következhetnének, igen is gondunk lészen, hogy jó idein tudósíthassuk, mihez köllessék alkalmaztatni magát kglmednek.» – Az összeesküvésre még egy elejtett szó sem vonatkozik; s Nádasdy vagy nem bízott föltétlenül Bónisban, vagy pedig ennek elfogatása után a kompromittáló iratokat felesége Máriássy Anna idejekorán megsemmisítette.
* Egy alkalommal szemfájásról panaszkodott Bónis, mire Nádasdy orvosságot küld neki «szemei fájdalmit szánakozással értjük, – írja 1669. nov. 19-én – mi azért a minémű orvossággal magunk is élünk, egy kis skatulyával küldöttünk, kglmed estve, s regvel mint egy lencse szemnyit vegyen belőle, s két szeme végében tegye... hasznosnak tapasztalni fogja kegyelmed». Családi levéltár.
Némileg érdekesebbek az országbíró bizodalmas emberének Kövér Gábornak Bónishoz intézett levelei, ki egyszer-másszor politikai hírekkel is kedveskedett barátjának, s közvetlenűl Nádasdy oldala mellett lévén, értesülései biztos forrásból származhattak.
Az országbíró meghitt embere azonban, Bálintffy János, ellensége volt Bónis Ferencznek, 79mivel ennek előtte ő birta volt Füzért s most is vásott rá a foga, és mindent elkövetett, hogy Bónisnak árthasson. Leveleit feltörte, azon hitben, hogy kompromittáló dolgoknak jöhet tudomására; panaszolkodott is ezen Kövér eleget,* s végre is titkos jegyekkel keverten irá leveleit, megküldvén Bónisnak a hozzá való kulcsot. – De úgylátszik ebben sem bízott teljesen s a mint nehány fenmaradt leveléből kivehető, a legnagyobb tartózkodással élt mindvégig. Nehányszor személyesen is találkoztak, s ily alkalommal bőven informálta Bónist a Nádasdy környezetében történtek felől, s meghányták-vetették poharazás közben az ország sorsát.
* Panaszkodik 1669 május 15-én, hogy rég nem látta Bónis levelét s ezt Bálintffynak tulajdonítja, «elhiszem klmednek, ha írt is nekem, amaz hamis lelkü bordélyrontó eb szaggatta fel s tartotta vala, megtelik nem sokára a pohara»; hasonló modorban nyilatkozik Bálintffyról többi leveleiben is.
Ebben az időben nagy oka volt a magyarnak aggodalommal tekinteni a jövőbe, mert midőn a törökkel kitört dicsőségteljes háborúnak a vasvári béke gyalázatos módon véget vetett, lehullott a fátyol a bécsi udvar titkos czéljairól s be kellett látni a honfiaknak, hogy nemzeti önállóságuk, alkotmányos szabadságuk komoly veszélyben forog.
Mozgalom indult meg a jobbak körében, melynek nem volt más czélja, mint megmenteni az országot, ha mindjárt az uralkodóház bukása árán is. Nem volt más választásuk, s az események ellenállhatlan erejénél fogva kényszeríttettek a forradalmi térre.
Így alakult meg Wesselényi Ferencz nádor és társainak összeesküvése, melynek szálai kiterjedtek az egész országban s körükbe vontak minden pártot és érdeket.
A mozgalom vezetői azonban főleg Zrínyi Miklós majd Wesselényi nádor halála után nem értettek egyet. Hiú, nagyravágyó, érzékeny emberek voltak mindannyian, s az alkotmányos szabadság védelme nem volt egyedüli czéljuk. Ábrándos terveket alkottak és cselekvéseiknek indító oka – a főczél mellett igen gyakran az önérdek volt. Nem bíztak egymásban, kételkedtek önmagukban, majd módok és eszközökben válogattak, kapkodva törökhöz, francziához, s nagy port vertek föl, mielőtt valamit cselekedtek volna is. Eljárásukat sohasem jellemzi jól átgondolt együttes cselekvés, elhatározásuk mindig a pillanat behatása alatt történt. Elbizakodottak a biztonság érzetében, kishitűek valának a veszélyben, lármájuknál csak kétségbeesésük volt nagyobb, midőn a fedelet fejökre gyújtották. Bukott az ügy, buktak vele mindannyian. Szándékuk tisztasága menti tévedéseiket, s dicső haláluk emlékezetüket szentté teszi előttünk.
Van már ez összeesküvés történetének hivatott tollú irója s én a következőkben csak arra terjeszkedem ki, mi czélomhoz képest okvetetlenűl szükséges.
Mialatt Zrínyi és Frangepán bécsi fogságukban az udvarral alkudoztak s Nádasdy az ügytől látszólag visszavonulva élt, a forradalmi mozgalmak a felvidéken hatalmas mérvet öltöttek. Itt volt fölhalmozódva – hogy képletes kifejezéssel éljünk – legtöbb gyúanyag s úgy a birtokos nemesség, mint a föld népének elkeseredése tetőfokra hágott. Nyakra-főre gyűléseztek a rendek, vádolva Leopoldot a német katonák zsarolásai s a protestáns valláson ejtett sérelmek miatt. – Végre a tokaji parancsnok gróf Stahremberg elfogásával a lázadás nyiltan kitört, melynek élére a süveg nélkül való fejedelem Rákóczi Ferencz állott. – A tiszavidéki vármegyék nemessége rövid idő alatt fegyverben volt, könnyű diadalokat nyertek a német katonákon, egy pár erősséget elfoglaltak s már hangzott a felvidék a dicsőség zajától. – Széltére beszélték, hogy magyar királyt választanak s csakis annak személyét illetőleg voltak még eltérők a vélemények.*
* Pauler Gyula: Wesselényi Ferencz nádor és társainak összeesküvése I–II. kötet.
Bónis Ferencz mint előkelő birtokos, a felvidéken nagytekintélyű ember s e mellett buzgó protestans, nem maradhatott távol a mozgalomtól. Bizonyára be lehetett avatva az összeesküvés titkaiba, de nem tartozott annak intézői közé. Titkos cselekvés, diplomatiai ármánykodás, szövetségek kötése-bontása, merőben ellenkezett természetével. Ő is szerette hazáját, mint talán senki jobban, s gyűlölte a németet szenvedélyes lelkének egész hevével, de nem tartozott a szájas hazafiak közzé s csupán a cselekvés pillanatában hagyta el tartózkodó magatartását. Katona volt minden izében és nem politikus. Bizonyára 80óhajtá ő is, hogy akár a török, akár a franczia segítse nemzetünket szabadsága kivívásában, de legjobban bízott mégis jó kardvasában, bátor szívében.
Midőn pedig a bécsi udvar – nem gondolva többé a vármegyék felirataival, hogy a mozgalom fegyveres erő beavatkozása nélkül is véget ér, – Spork János lovassági tábornokot küldé a felvidék ellen s a császári hadak tényleg betörtek az országba, Bónis izgatá legjobban ellenállásra a nemességet s lelkesítő szavaitól visszhangzott Abauj és Zemplén vármegye. «Ha csak egy ember kél is fel – mondá gyakran – én másodiknak felkelek» és mindvégig következetes maradt önmagához. Nem vágyott hírre, nem voltak saját érdekei, még a vezérséget sem hajhászta, egyszerű felkelő volt, egyszerű közkatona kivánt maradni, a szabadság zászlója alatt.
A fölkelés név szerinti vezére azon a vidéken Bocskay István Zemplén vármegye főispánja volt, mint a történtek bizonyítják, pulya lelkű gyáva ember, s tulajdonképen Bónis volt az egésznek mozgató lelke. Családját a jól megerősített Füzér várában hagyva, maga köré gyűjté a talpasokat, s éjjel-nappal közöttük volt, hogy a Spork közeledésének hirére demoralizált felkelő nemesség elszéledését megakadályozza. Nem gondolt saját ügyeivel, tűrte mások kisebbítő véleményét is, hogy a szabadság ügyének szolgálhasson.*
* A füzéri uradalom haszonbérét sem fizetheté rendesen már ebben az időben, oly sokba került neki a fölkelés szervezése. «Kegyelmed csak azért vontattya az mi pénzünknek megfizetését – írja Nádasdy 1670 martius 21-ről – hogy valami háborúságos időt remélvén kglmed, az mi jószágunkat csak ingyen akarja birnya, melyben kglmed fölöttébb megcsalatkozik». Családi levéltár.
«Nem mi vétettünk a király ellen, de ő vétett ellenünk, megszegvén esküjét», szavai minden másnál jobban jellemzik Bónist, mint öntudatos szabadsághőst, de jellemzik mint büszke és törhetlen embert is, ki tisztában van önmagával s igen jól tudja, hogy kegyelemre nem tarthat számot, tehát győzni vagy meghalnia kell.
Lelkesültsége tagadhatlanul hatott a tömegre s a mit szavaival el nem érhetett, azt bőkezűsége s csapra ütött boros hordóival igyekezett elérni, s valóban sikerült is neki rövid időre lelket önteni a csüggedőkbe. – De csak rövid időre, mondom, mert Bocskay a császári hadak diadalmas előnyomulását tapasztalva, gyalázatos módon megszökött, sorsára bizván a felkelő nemességet. – Ez határozott Bónis sorsa felett is. Nem volt képes többé föltartóztatni bomladozó seregét, s midőn katonái elszéledtek, ő is menekült, már csak az ügy és magára hagyott családja érdekében is.
Mindenekelőtt anyósához igyekezett, hogy családi kincseit s egyéb drágaságait Sztropkó várában biztonságba helyezze. Ez ingóságokat kassai házától szállíttatá el, valószínűleg midőn mint Rákóczi követe ott járt, s magával hordozta mindenütt, mert Füzér felé, hol feleségét és egyetlen gyermekét a kis Zsigmondot hagyá, már el volt vágva a visszavonulás útja.
Midőn a Zemplén vármegyében fekvő Polyánka községhez közeledett, Fodor Ádám, ki a Wesselényi összeesküvés idejében alávaló szerepet játszott, megsejté menekülését s rabló társaival rajta ütvén, elfogta s kifosztá Bónist s míg a czinkosok – kik között több nemes emberen kívül Bánóczi Sándor és négy Viczmándi testvér is volt – kincsein osztozkodtak, őt 1670. jun. 11. Spork főhadiszállására Parnóra szállítá.*
* Máriássy Anna folyamodott a kamarához, hogy férje elprédált javait – a mennyiben ez őt és gyermekeit illetné – adassa vissza, de Spork a hadjáratokban szokásos zsákmányjogra hivatkozván – kérte a kamarát, hogy Viczmándyn és társain az ingóságokat ne követelje. Orsz. ltár. Act. Jud. del. N. R. A. és Családi irományok.
Innen 1670. junius 19-én valószínűleg kényszerítés vagy a Spork környezetében lévő magyarok rábeszélése következtében írja feleségének, hogy fogadja be Füzér várába a német őrséget, de e mellett a maguk szokott drabantjait is tartsa meg s biztatja a kesergő asszonyt, hogy rövid idő alatt elbocsátják kezességre. Ezt azonban maga sem igen hitte, s talán csak nejét akarta vele vigasztalni; s bár mindvégig hangoztatá, hogy az igaz ügy mellett teljes joggal fogott fegyvert, tudta mi sors vár reá.
Parnóról betegen Kassára szállították s 1670. deczember 6-án irott levelében kérte gr. Rottal Jánost, mint a magyar ügyek rendezésére alakított commissio elnökét, hogy beteges állapotjára való tekintetből «ne közönséges rabházba» vitessék, hanem saját házában helyezzék őrizet alá, hogy magát gyógykezeltesse.*
* Orsz. ltár.
81A következő év elején összeült Pozsonyban a judicium delegatum, mely elé Bónist márcz. 20-án idézték meg, de saját kérésére, minthogy ügyvédje távol volt, halasztást nyert s pörét csak 1671 ápril 6-án vették föl;* s minthogy Sándor György, kit ügyvédjéűl választott, még ekkor sem érkezett meg, hivatalból Bolff Mártont rendelték védőjének.*
* «Franciscus Bonis personaliter adstans demisse supplicat, ex quo cum suo procuratore recenter adveniente nequidem locutus esset, respicium sibi impertire. Deliberatum: Jóllehet az kglmetek terminusa mai napra rendeltetett ugyan, mindazonáltal bizonyos okokbul más időre haladott, kgltek azért oly vigyázással és oly készen legyen, hogy valamikor gr. Rottal praeses urunk ő nsga szóllíttatja kegyelmeteket, compareálljon». Bónis pöre az orsz. levéltárban.i. h. N. R. A. 691. fasc. n. 4.
* Bónis pörének lefolyását Pauler Gyula nyomán közlöm, a mennyiben fölhasználta nagy munkájában az országos levéltár adatait; némi pótló részleteket a családi levéltár szolgáltatott, a pöriratokat azonban magam is áttanulmányoztam.
A vádló Liphart György a következő főbb pontokban terjeszté elő vádjait: Bónis Ferencz nyilván elpártolt koronás királyától, részt vett gr. Stahremberg elfogatásában, lázította a nemességet, Kassán járt mint Rákóczi követe, ellenszegült a császári hadaknak, szervezte a felkelést, több ízben a török szövetség mellett nyilatkozott, szóval és tettel felségsértést követett el s ezért mint pártütő és hűtlen jobbágy fej- és jószág-vesztésre itéltessék.
Nyugodt méltósággal viselte magát Bónis birái előtt s már első megjelenése alkalmával kijelenté, hogy ártatlanúl szenved, de védelembe alig bocsátkozott s a melléje rendelt Bolff Márton ügyvéd kifogásain valóban átérzik az ő büszke lelkének sugallata.
Védelme tulajdonképen nem egyéb, mint rideg tiltakozás ama vád ellen, mintha pártütő lázadó lenne. Ő csak azt tette a mit helyzetében minden, hazáját igazán szerető magyar tett volna. Cselekedeteit nem tagadja, nem szépítgeti, csupán a rágalom ellen emel szót. A mit tett, azt öntudatosan cselekedte, a következményekkel tisztában volt. A királyhoz tartozó hűségét nem tagadá meg, s mint magyar nemes csupán az ellenállás jogával élt. A felség már megelégedhetett ártatlanúl szenvedett fogságával, bocsássák tehát szabadon.
Bolff Márton védbeszédjében sok jóakarattal igyekezett igazolni Bónis álláspontjának törvényes voltát s miután hasztalanúl követelte, hogy a fiscus vádjainak alapját képező okmányok a biróság előtt felolvastassanak, részletezni kezdé védelmét. Bónis csak hallomás után beszélt a törökkel kötendő szövetségről, a mint ezt Kazinczy Pétertől hallotta, Patakra csak Stahremberg elfogatása után jött, a kassai követséget nem tartotta a király ellen való hűtlenségnek, s az igaz, hogy ellenszegült a föld népét sanyargató császári hadaknak, de ezt teljes joggal cselekedte, s hazánk törvényei – melyek az idegen hadak beszállását tiltják – jogot adtak neki a fegyveres ellenállásra; a felkelést nem szervezte, s a talpasokat csak azért gyüjté maga körül, hogy Füzér várának kirablását megakadályozza; s végre kérte a biróságot, hogy annál is inkább bocsássák őt szabadon, – mert elfogatása s kiraboltatása békés útjában történt.*
* Pauler Gyula: i. m. II. k.
A mi e védbeszédet illeti, be kell látnunk, hogy igen híven tükrözi vissza Bónis tartózkodó, büszke magatartását. Igazságot kivánt ő és nem kegyelmet s ezért Bolff Márton beszédjében hasztalanúl keresnők a szokott prókátori fogásokat; nem tagadott semmit, csak magyarázatokba bocsátkozott, nem hivatkozott tanúkra, kik ártatlanságát bizonyítsák, csupán az ország szentesített törvényeire, melyeknek Bónis védelme alatt áll, s melyeknek szigorú alkalmazása által őt nem elitélni, csak fölmenteni lehet.
Hosszabb polemiára a vádló és védőügyvéd között, az arany bulla ellenállási záradékának mikéntvaló magyarázata szolgáltatott okot. Liephart kijelenté, hogy az ellenállás joga nem egyes embert, hanem az országot illeti, s Bónis már csak azért is pártütést követett el, mert a király a német hadak Magyarországra küldésénél rendkívüli hatalmával élt, midőn az ellentállási záradék hatályát veszti, s különben is a rendek a bécsi békekötés óta lemondtak minden lázadásról.
Ezzel szemben a védő ügyvéd szorosan ragaszkodott Verbőczy hármas könyvének I. rész 9. czíméhez, mely a fegyveres ellenállás jogát úgy az egész országnak mint egyeseknek megadja; hangsúlyozta, hogy Bónis a törvényesség terén állott, mert az ország lecsendesedve, a 82német katonák beküldésére többé nem volt szükség. De hasztalan volt minden igyekezete, érveléseire a vádló részint kitérőleg részint álokoskodásokkal felelt, mit a következő eset kitünően bizonyít.
Azzal vádolják Bónist, hogy kassai útja alkalmával Leopoldnak bizonyos pénzét akarta lefoglalni, mivel szemben ő bebizonyítja, hogy nem a felség de egy kereskedő pénze forgott szóban, ki azt vonakodott Rákóczinak átadni. Erre vonatkozólag a vádló kijelenti, hogy ez nem változtat a dolgon, a mennyiben a pénzt a fölkelés szervezésére akarták fordítani.* De vajjon mióta képezett magánosok javainak megsértése hűtlenségi cselekményt? – s ha a pénz lefoglalása tényleg meg nem történt, bűnös volt e Bónis, ha szinte – mit rábizonyítani nem lehet – a fölkelés czéljaira kivánta is azt fordítani ? Merő képtelenség, mely a vádlót és bíróságot egyaránt jellemzi. De Bónisnak buknia kellett s ha Zrínyit, Frangepánt, Nádasdyt föláldozták, miért tanúsítottak volna kiméletet éppen vele szemben, kinek büszkeségét a fogság meg nem törte s kit hasztalanul igyekeztek lelki üdvének megmentése végett, még a katholikus hitre is áttéríteni.* Többen sokkal jobban valának compromittálva mint Bónis, de egy sem volt törhetetlenebb mint ő; amazok folyamodtak fűhöz-fához, kegyelemért esdekeltek, pártfogót szereztek maguknak, mint Kazinczy Péter, ki hitehagyásával nyeré meg Báthori Zsófia protektióját, Bónis ellenben csak a törvények oltalmához folyamodott, s a teljesített kötelesség érzetében talált megnyugvást.
* Pauler Gyula: i. m. II. k. 323. l.
* U. o. 351. l.
A bíróság félnapi tanácskozás után – az ellene emelt vádakban bűnösnek mondotta ki s 1671. április 10-én hirdették ki előtte az itéletet, melynek szavai szerint mint felségsértő és lázadó jobbágy, «megérdemlett büntetésül, maradékainak örökös gyászára, másoknak elrettentő példájára» fej- és jószág-vesztésre itéltetett.*
* Ez itélet indokolásában, a törökkel való szövetség szándékára helyezték a fősúlyt, mely szándék pedig a fiscus részéről Bónis ellenében igazolva sem volt, kassai követsége, a talpasok gyűjtése és fegyveres ellenállás csak mellesleg említtetik, Stahremberg elfogatását, s a kassai pénz lefoglalásának szándékát az indokolásba már nem veszik föl; tehát a legszigorúbban itélve is, csak az egy fegyveres ellenállásra vonatkozólag foroghatnak fönn eltérő vélemények; minden más tekintetben Bónist ártatlannak kell tartanunk, vagy legalább is – a bíróság álláspontjára helyezkedve – kevésbbé bűnösnek, mint sok más társát, kik személyük s javaikra nézve kegyelmet nyertek. – Az indokolás előre bocsátása után az itélet szavai következőleg hangzanak: «Einde eundem iuxta tenorem et continentias legum per procuratorem domini actoris citatorum, utpote S. Stephani libri II. cap. 51, Sigismundi imperatoris et regis decreti primi ad frontem et calcem, ac titulorum XIII, XIV, ac XLIX, partis primae operis tripartiti, eiusdemque partis secundae titulorum XII et LVII, in poena criminis laesae maiestatis adeoque nota perpetuae infidelitatis, amissione videlicet capitis et universorum bonorum suorum mobilium pariter ac immobilium intra ambitum huius regni Hungariae qua in partibus ei annexis ac sub iurisdictione sacrae regni Hung. coronae ubicunque habitorum et existentium, fisco suae maiestatis regio applicandorum convinci et aggravari. Ipsi quidem in poenam demeritam, ut omnis eius posteritas poenalem hanc ipsius afflictionem in perpetuum lugeat aliis vero similia fors molituris terribile, ac formidabile cederet in exemplum, ac refranamentum aeviternum. Quemadmodum deliberavimus, convicimusque et aggravimus convictumque et aggravatum declaravimus». Orsz. ltár. Act. jnd. del. N. R. A. fasc. 1728. nr. 63. Érdekes, hogy a Bónis ellen valló tanúk egyike, Bálintffy János volt, kivel mindig ellenséges viszonyban állott.
Bónis el volt készülve a halálra – bár a kivégzés idejét csak az utolsó órában adták tudomására, a szabadság martyrjának tekinté magát – miként Pauler is megjegyzi – s nyugodt megadással viselte sorsát. 1671. ápril 30-án ugyanazon órában, midőn Zrínyit és Frangepánt, tehát reggeli 9 órakor, vezették őt is Pozsonyban a vesztő helyre, mely a városház kapuja előtt volt felállítva. Valóságos hős volt ő a vérpadon s oly nyugodtan hajtotta fejét a hóhérbárd alá, mintha csak halálával is lelkesíteni akarta volna szabadságért küzdő nemzetét, s mintha nemes bátor viseletével csak ismételte volna gyakran hangoztatott szavait: «Ügyünk igaz, megsegít az isten!» Levágott feje néhányszor az ég felé ugrott* mintha a mennybeli itélő szék előtt vádolta volna bíráit. Testét hű 83szolgái a pozsonyi sz. Lőrincz temetőben adták vissza a földnek.*
* «Anno die mensisque, quibus praefati comites, generosus quoque Franciscus Bonis magnas ex tredecim comitatu Posonii est decollatus, cuius abscisum caput, spectantibus aliquot centum hominibus, ter vel quater coelum versus saltitasse refertur». Így találjuk följegyezve Szepessy Pálnak a n. múzeum könyvtárában őrzött kézirati naplójában.
* Pauler Gyula: i. m. II. k. 351.
Egy gyermeke maradt, Zsigmond, s ettől származott le a mai napig virágzó tolcsvai Bónis család.*
* Miután Bónisnak minden javai részint elkoboztattak, részint pedig a német katonák által fölprédáltattak, özvegye Máriássy Anna nélkülözéseket szenvedett s talán ennek tulajdonítható, hogy rövid idő mulva férjhez ment Uszfalussi Uz Istvánhoz, kinek szintén tragikus vége lett, a mennyiben portyázó kurucz csapatok 1679-ben meglőtték, ekkor harmadik házasságra lépett Semsey Györgygyel.
A hősnek egy késő unokája Sámuel, 1848-iki szabadságharczunk történetében tette nevét emlékezetessé.
KOMÁROMY ANDRÁS.
