Dürer Albert származása.*
Dürer Albert származása.*
* Az orsz. régészeti és embertani társulat Évkönyve. 1879–1885. Budapest 1886.
Az orsz. régészeti és embertani társulat egy új kiadványnak sorozatát kezdte meg; kiadta egy díszes kötetben első évkönyvét, mely magában foglalja a társulat fenállása első hat évének rövid történetét s e társulat által a mult nyáron hirdetett országos régészeti közgyűlés alkalmával felolvasott értekezéseket. Ez értekezések között van egy, mely minket közelebbről érdekel; s ez Dr. Szendrei János-nak Dürer Albert származásáról és művészetéről szóló dolgozata, melyhez Haán Lajos, ki a Dürer-kérdést pár évvel ezelőtt kiadott kis füzetével egészen új irányba terelte, nehány igen érdekes megjegyzést és felvilágosítást csatolt.
Dürer származásának kérdése minket is közelről illet; s volt is alkalmunk egyszer (Turul 1883. 152. l.) arról röviden szólani. Érdekesnek tartjuk ennél fogva a most megjelent Évkönyv alkalmából az említett két előadás nyomán a kérdés jelen állapotát olvasóinkkal röviden megismertetni.
Hogy Dürer Albert családja Magyarországból szakadt Nürnbergbe, az régóta ismert és kétségtelen dolog. Világosan mondja a művész 1524-ben írott naplójában, hogy atyja Magyarországon született, nem messze Gyula városától, nyolcz mérföldnyire Nagyváradtól egy Eytas nevű faluban. Atyja, az idősb Dürer Albert, aranyműves volt; bevándorolván Németországot, Nürnbergbe került, hol Holper aranyművesnek leányát nőül vevén, e házasságból tizennyolcz gyermeke született, köztük az ifj. Dürer Albert, kora legnagyobb művészeinek egyike. Dürer egyéb rokonai hazájukban maradtak; s volt köztük egy, kinek személye ránk nézve különösen érdekes s ez az öreg Dürer Albertnek János nevű testvére, ki az ifjabb Albert naplója szerint harmincz esztendeig nagyváradi plébános volt.
Mindenek előtt tehát a naplóban említett Eytas nevű falut kellett tisztába hozni. Haán Lajos fáradhatlan kutatásainak sikerült kimutatniok, hogy Gyulától nem messze csakugyan volt egy Ajtós nevű helység, mely utóbb a török időkben teljesen elpusztult. Kimutatta a helységnek nemcsak létezését, hanem megtalálva romjait, meghatározta helyét is. Hogy az Eytas név a magyar Ajtós-nak tökéletesen megfelel, bizonyítani is fölösleges. Így tehát Dürer (vagy miként a művész magát néha még világosabban Thürer-nek is írta) neve magyarúl Ajtós-nak, vagy Ajtósi-nak hangzanék.
Ily nevű család csakugyan létezett, és nevét csakugyan a Gyula melletti Ajtóstól vette. Békésmegyében 1508-ban fordulnak elő utóljára a család tagjai, Ajtós Péter, Mihály és Imre. Magyarországon 1564-ben kap ajtósi Ajtós Imre adományban egy nyitramegyei falut Forgách Ferencz nagyváradi püspöktől. Nem sokkal utóbb 1583-ban a család egy nőtagja említtetik, Ajtós Katalin, mint Rácz Péter vajda neje, szintén nyitramegyei birtokos. Ennyi adat kétségtelenűl a család létezése mellett bizonyít; már most csak az a kérdés, ebből a családból származott-e művészünk.
Erre nézve egy kis útbaigazítással szolgál maga a művész, ki nagybátyjául János nagyváradi plébánost nevezi meg. Ily nevű plébános csakugyan volt ez időtájt Váradon. A Hazai Okmánytár V. 264. l. egy oklevél olvasható, melyben Dobokai Miklós 1461-ben Jánost a nagyváradi sz. kereszt egyház plébánosát ügyvédeül vallja. Miként ez különösen ebben az időben papoknál nem szokás, e János plébános származásának közelebbi megjelölése sincs kitéve; de különben idő és név csodálatosan megegyeznek s Dürer elbeszélésének igaz voltát kétségtelenül támogatják.
38Annyi tehát bizonyos, hogy Dürer családja a magyarországi Ajtósból ered; de egy még nincs kétségtelenűl bebizonyítva, hogy családja csakugyan a magyarországi Ajtósokból való. Minden valószínűség mellette beszél; de hogy a conclusiót teljes bizonyossággal levonhassuk, arra nézve hiányzik még egy összekötő kapocs.
Haán Lajos, kinek e téren igen nagy, a külföldi Dürer-specialisták által is elismert érdemei vannak, valamint Szendrei János a meggyőződés hangján beszélnek róla; s állításuk bebizonyítására felhozzák a Dürer-ek czímerét is.
Ismeretes, hogy a Dürer-czímer a beszélő czímerek sorába tartozik; ábrázol pedig arany hármas halom fölött nyitott arany kaput. Ez mint beszélő czímer megfelelne a magyar Ajtósokénak is.
A florenczi Uffizi-képtárban őrzik az idősb Dürer Albertnek fia által 1490-ben festett arczképét. E festmény hátsó, lapján látható a család gyönyörűen stilizált czímere, idősb Dürer nejének, Halper Borbálának czímerével együtt, mely zöld mezőben ugró kecskebakot ábrázol. A két czímert egy sisak borítja s rajta díszül két arany szárny között vörös ruhás kartalan szerecsen törzs, fején arany karimás hegyes vörös süveggel, nyakán arany hajtókával. Sisaktakaró: arany-vörös.
Haán Lajosnak minden esetre érdeme, hogy e czímert a kiadatlan arczképpel együtt közli.*
* Leírja már Thausing, Dürer. 2. Aufl. 44–45. l.
De e czímer első sorban csak azt mutatja, a mi eddig is ismeretes volt, hogy t. i. Dürer czímere a nyitott kapu. Legfölebb az tűnik fel, hogy a művész által tizenkilencz éves korában festett kép czímerét még semmi esetre sem kaphatta a fiatal Dürer Albert, hanem hogy azt már atyja is viselte.
A czímer magyar eredetére a sisakdíszként alkalmazott szerecsen törzs, a heraldikában oly általános és gyakori alak, valamint az arany hármas halom, mely szintén a leggyakoribb formák egyike, éppen nem mutat. A mi a beszélő czímereknek Magyarországon kiváló divatját illeti, mit egyik értekező szintén a czímer magyar eredete melletti érvül hoz föl, az szintén nem bizonyít. Németországon ezeknek még nagyobb volt a divatja. Egyáltalában magyar jellegről a Zsigmond-korabeli czímereinknél, melyekről szóló armálisok, alig egy-kettő kivételével, mind külföldön keltek, szó még nem lehet. Valószínű, elismerjük, hogy Dürer atyja mint ötvös mester nem kapott czímert – bár kizárva a lehetőség nincsen, s hogy említett képén régi magyarországi czímere van feltűntetve; de mindaddig míg az ajtósi Ajtósoknak czímerét, s annak megegyezését a Dürer czímerrel kimutatni nem tudjuk, a Dürereknek a magyarországi Ajtósokkal való vérrokonságát s egy eredetét bebizonyítva nem látjuk, a nélkül hogy ezért a Dürereknek Ajtós faluból való eredete, a mi bebizonyított dolog, kétségbe volna vonható.
F. L.
