2. A genealogia első álladékai.
2. A genealogia első álladékai.
Minden népek genealogiájának legrégibb álladéka gyanánt nem csekélyebbre akadunk, mint az – istenek ismeretére.
E jelenség megmagyarázásához szükséges, hogy annak bővebb keletkezési történetét adjuk.
Strauss és minden racionális gondolkodónak eszmemenete szerint már az embernek mint kulturlénynek első fellépténél a természetnek puszta szemléléséből keletkezhetett az istenről való fogalom.
Ama szép, keleti pompával díszített korszak, melyet a biblia paradicsominak, Ovid pedig aranykornak nevez, – melyben az ember mint a még fel nem mért földnek ura, az örökös kék, mosolygó ég alatt örvendett létének, – melyben a föld jótéteményeit küzdelem nélkül élvezte s édes henyeségben éldegélte napjait: szükségképen fölkeltette az ember lelkében a csodálkozás és bámulat érzelmeit, mert a természet volt az, mely érintkezés által bő anyagot nyújtott neki a gondolkodásra.
Eme gondolkodás természetesen hasonlított a gyermekéhez, kit a gondos jó anya naponta új ajándékkal lep meg, a nélkül, hogy ezért hálát vagy viszonszolgálatot kérne. Valamint tehát a gyermek az ajándékok élvezetének örülve, abban örökösen tartó szükségességet lát, úgy keletkezik a homályos sejtelem és érzelem, mely ösztönszerűleg várja a megszokott ajándékot, mint szükségleteinek kegyes és azonnali kielégítését. Ez nem egyéb, mint egy magasabb lénynek önkéntelen és ösztönszerű elismerése, melyet gyermekded kedélyében hisz, a nélkül, hogy alaposan gondolkodnék felőle.
A mennyiben a legkorábbi gyermeki élet azon korszakot foglalja magában, mely a kedélyi életnek legtágabb tért enged, jogosan vehetjük a fent ecsetelt időszakot az emberiség gyermekkorának. A gondos természet jóságából eredő édes kényelmében, jóságos tündérnek tekinté a természetet, melynek bőkezűsége élvezetében minden gondolkodást fölöslegesnek tartott az ember.
14De egyszerre beállt a változás.
A természet kezdé mutatni árnyoldalait; önkéntes bőkezűsége fösvénységgé vált; az eddigi puszta elfogadás helyett az ember arra kényszerűlt, hogy szükségletei fedezéseért küzdjön; az eddig oly szíves és csak fényoldalaiban mutatkozott természet árnyoldalait mutató fenyegetőleg tellurikus befolyások és változások alakjában; és ezen korszak, melyben ellenségképen lépett fel, legelső alkalmat nyújthatott arra, hogy az ember, eddigi közönyösségét elhagyva, a természetet megfigyelje és fogalmat szerezzen felőle.
Meggyőződött, hogy nálánál hatalmasabbal áll szemben. Valamint a gyermek, ki kezdetben meglepetve, a jó anyának szigorúságában nem is hisz, hanem észrevehető hatása által létéről meggyőződve, ösztönszerűleg szegül a váratlan ellenkezés ellen, önkéntelenül védi magát s azt akarná, hogy minden a régi mód szerint folyjon: úgy az ember is a természet első csapásainak azon hitben szegűlt ellen, hogy ki fogja vívni a győzelmet, – és csakis gyengeségének érzetében daczolva hajolhatott meg.
Ezen erőtlenségének érzete, melylyel a kérlelhetetlen természettel szemben bírt, azon hitben erősítette meg, hogy hatalmas ellenséggel van dolga, ki egyúttal uralkodik felette, ki ura, s e meggyőződés eredetét adta az Isten fogalmának.
Hatalmas ellensége elleni oltalmának ösztönszerű fölkeresésében magától érthető, hogy az ember oly ellenséggel szemben, a kiről legkisebb képzelete sem volt, kinek lényege egészen idegen volt előtte s kinek uralma ellen emberi fegyver erőtlen volt, gyenge maradt; s ennek addig kellett így maradnia, míg ellenségét belső lényege szerint valamely magasabb emberfölötti lénynek tekinté; mert ez ellen minden ellenállásnak sikertelennek kellett maradnia.
Máskép állott a dolog, midőn az ember a természetet, hatalmas ellenségét, rokonának képzelé, midőn ezt emberi tulajdonságokkal, emberi gondolkodással s emberi érzelmekkel ruházá fel, szóval, midőn a kérlelhetlen és legyőzhetlen erővel rátolt urát személyesíté, mert ily lénynyel szemben már lehetett harczba bocsátkoznia, ha nem is egyenlő fegyverrel.
S mik voltak fegyverei?
Rossz embert még haragjának leghevesebb nyilatkozataiban is szóval s ajándékkal meg lehet engesztelni. Emberi tulajdonságokkal felruházott urával szemben szintén ily módon várta az ember győzelmének legbiztosabb lehetőségét, midőn a szép szavakat az ima, az ajándékokat az áldozat alakjába öntötte.
Mihelyt az ember egyszer már oda ért, hogy az istenről való fogalmát személyesítse s a személyesített istent emberi jelvényekkel felruházza: akkor az eredetileg csak egynek tekintetett istenségről a polytheismushoz vezető átmenet szükségessé vált. Nem lehetett képzelni, hogy az anthropomorph istenség egészen magányosan álljon; az emberi tulajdonságokkal felruházott istenségnek szükségképen emberihez hasonló életet kellett élnie, emberként éreznie, gondolkodnia; kellett, hogy ha már nem lehetett neki előtörténetet adni, legalább törvényes és törvénytelen sarjakból álló isteni családnak kiinduló pontjáúl váljék s minthogy mindezen isteni ivadékok utóbb mégis csak istenek voltak, kiknek bizonyos hatáskört kellett adni, magától érthető, hogy idők folyamában az eredeti monotheismusból a többistenség fejlődött ki, mely főképen a klasszikai hajdankorban oly fokra emelkedett, hogy az emberi belső és külső életnek minden nyilvánulását, valamint a természet minden mozzanatát csak bizonyos személyesített istenségnek tartották.
Így magyarázható meg, hogy minden népek előtörténetének csarnokaiba való belépésünkkor mindenek előtt az istenek nemzedékrendjére akadunk; ez oly nemzedékrend, melyet Henninges a XVI. században 40 nyomtatott foliolapon tudott leírni. Ókorban okvetlen szükséges volt, hogy minden nemzetiségü művelt ember ismerje vallását s hogy első sorban isteneinek eléggé komplikált genealogiájában jártas legyen.
A genealogiának második álladéka gyanánt a minden nemzetnél előforduló hősi mondára akadunk. Ez a mai történet-itészeti nyelv értelmében nem más, mint a mythikus és heroikus korszak.
Mai napság, ha valaki bármily meteorkénti vagy maradandó hírnévre vergődik, már nem történhetnék meg, hogy életmenete és jelentősége a lényegben folyvást változó hagyomány által eltorzíttassék, mert a hagyománynál jobb eszközökkel 15bírunk a helyes felfogás és történeti hűség megőrzésére.
Az ókorban ez másképen volt.
A félisteni rangra emelt ókori emberek környezetök és kortársaik csodálatát és elismerését kétségkívül elnyerték, de bizonyosan a nélkül, hogy még életökben istenítettek volna; de midőn ők is, kortársaik is meghaltak, a későbbi ivadék örökölt ismereteinek keretében képök már megváltozott s így könnyen történhetett, hogy az évek hosszú folyamán át a folyvást leleményes hagyomány megtoldásai által az érdemei alapján kétségkívül elismert emberből hős vagy isten lett.
Mennyivel könnyebben fejlődhetett ki a dolgok ily folyamata oly alakoknál, melyeknek élete és működése későbbi ivadékok által saját korszakuk megmagyarázására és megvilágítására felhasználtatott; mert nem elég, hogy a saját korszakbeli kiváló alakokat a mythikus korszakéitól származtatták le, még tovább is mentek, a mennyiben népek és országok neveit is az őskor mythikus alakjaitól vezettek le.*
* Was vor der geschichtlich beleuchteten Zeit liegt, ist Nebel, in dem sich die Umrisse von Erinnerungen, welche einzelne bedeutende und lange nachwirkende Ereignisse und einzelne ungewöhnliche Menschen in den Volksseelen zurückliessen, mit fantastischen Verkörperungen von Naturgewalten, je nach der Anlage des Stammes, von dem die Ueberlieferung kommt, mehr oder minder deutlich oder verschwommen, bewegen. – Die mythische Welt enthält geschichtliche Elemente, aber in einer Vermischung und Verschiebung, die sie für uns zu vieldeutigen Räthseln macht. Fernliegendes ist zusammengerückt, Kulturperioden von Völkern sind zu Menschen, Heroen, Königen, Patriarchen geworden; das Schicksal ganzer Stämme erscheint als das Leben von Einzelnen; der Himmel mit seinen Göttern ist von der Erde, die ethische Welt ist von der physischen, die Poesie ist von der Prosa noch nicht geschieden. (Busch.)
Nem szabad tehát azon csodálkoznunk, hogy valamikor oly idő létezett, melyben a földrajz és a történelem tulajdonképen csak – genealogia voltak.
Oly időben, midőn etymologiai, ethnografiai és philologiai kutatások és felfedezési utazások még egészen ismeretlen fogalmak voltak, midőn közlekedés és forgalom a szűkebb hazának határait még át nem lépték: akkor a szomszéd földről jövő hírt egészen mint ismeretlen világrészről jövőt kellett tekinteni s az idegen törzsek és népek múltjából hallomás útján ismeretesekké vált adatok az áhítatos hallgató tudnivágyó keblében a régi hírek iránti odaadó pietást régmúlt mese gyanánt sokkal nagyobb mérvben keltették fel.
Nem csoda tehát, hogy azon első források, melyeknek az ősi emberek történelmi és földrajzi ismereteiről szóló felvilágosítást köszönjük, arról értesítenek: hogy népeket, törzseket, földrészeket, országokat, tartományokat, városokat, falukat, folyamokat, hegyeket, forrásokat stb. rendesen valamely isten, hős, uralkodó, vezértől stb. származtattak.
A hagyomány által ismert alakok életéből és működéséből oly alkalmas momentumokat kerestek fel, melyek elegendő anyagot nyújtottak arra, hogy a földrajzi tárgyak és a történeti mozzanatoknak alapítóivá lehettek; azokat minősíteni kellett, s minthogy ily hazai magyarázatok a külföldi felfogásokkal összhangzásba voltak hozandók, kézzel fogható, hogy a mythikus korszak történetének e genealogiai kezelése minden népnél annak idején sehogy sem tartozhatott az elhanyagolt tanulmányokhoz.
Történelmi és földrajzi incorrektségeket furfangos genealogiai disputácziok által helyreigazítani, szokott mód volt; hisz a genealogia képezte az e tekintetbeli ismereteknek alapját.
