A KÉT LACZK CSALÁD EREDETE. (Két pecsétrajzzal.)

Teljes szövegű keresés

A KÉT LACZK CSALÁD EREDETE.
(Két pecsétrajzzal.)
A Magyar Történelmi Társulat 1868-ban tarttott első vidéki gyülését megelőző években a történelmileg szerepelt egyik Laczk családról adatokat gyüjtvén, azokból kideríthettem, hogy az egyik Laczk család alapítója Laczk a székely ispán volt s hogy ezen Laczk a Hermann nemzetség ivadéka. Adataimat rendezve összeállítottam, s kézíratomat a Magyar Történelmi Társulat első vidéki gyűlése alkalmával a gyűlés akkori elnökének, Horváth Mihály jeles történetírónknak azzal a kijelentéssel bocsátottam birtokába, hogy ha tudva lesz előtte valaki, a ki a Laczk család történetét alaposan megírni óhajtaná, azt annak felhasználásra átadhassa; mire a társulatnak akkor Kolozsvártt megjelent tagjai közzűl talán egy-egy még ma is emlékezhetik.
Majláth Bélának a Turul idie első füzetében «A Laczk nemzetség» czím alatt közlött tanulmányából és az ott felmutatott nemzedékrendből látva, hogy az a Laczk, ki azt a Laczk családot alapította, melynek tagjai Kerekegyházi, Simontornyai, Csáktornyai s még egy-két más előnevet is használtak, mint a Szántói Laczk család alapítója is fel van hozva, indíttatva érzem magamat a Szántói Laczkokról néhány évvel ezelőtt készített dolgozatom közlésére, melylyel bebizonyíthatom, hogy a Sznátói Lack család az előbbivel nem egy eredetű. Továbbá, minthogy az említett becses tanulmányban a Laczk család a III. András király halála után szerepelt László erdélyi vajda atyjától, a nemzedék-rendben I. László név alatt felhozott erdélyi vajdától, származottnak van felmutatva, szükségesnek látom közölni azt az adatot, mely e származtatást megczáfolja, egy-két oly adattal együtt, melyek e czáfolat támogatására szolgálnak. Ha fönt említett 1868 előtti dolgozatom kéznél volna, abból talán nyujthatnék még több bizonyítékot és adalékot is a Laczk család nemzedékrendjéhez és történetéhez.
A két Laczk család közzűl azt, melyből annyi zászlós úr származott, mely Erdélynek hat vajdát és öt székely ispánt adott, Laczk székely ispán, a Hermann nemzetségből származott Dénes fia, alapította. Laczk atyjáról Dénesről Fejér Codex Diplomaticusa és gr. Kemény József diplomatarium Transilvanicuma szolgáltattak nekem adatot, melynek alapján Laczkot, mint a Hermann nemzetségből származott Dénes fiát igtattam be «Székely ispánok és alispánok a mohácsi vészig» czímű közleményembe 111is. De még előbb így mutatta őt be, mint a Laczk család alapítóját, Szabó Károly egy jegyzetben e szavakkal: «László, vagy Laczk, Dénes fia, a Hermann nemzetségből, a Laczk, Laczkfi vagy Laczkovics család alapítója, melynek tagjai később nyert birtokairól Csáktornyai és Simontornyai előnevet viseltek.» Az általa közölt oklevél, mely 1339. szept. 15-én kelt, így hangzik:
Capitulum ecclesiae Waradiensis … universorum notitiae harum serie declaramus, quod nobiles viri magistri Ladislaus filiusDionisii de genere Herman, comes trium generum Siculorum. Chanadiensis, Bistriciensis et de Megyes, nec non Stephanus magister agazonum domini nostri regis, ac Andreas, Nicolaus et aulus, filii eiusdem magistri Ladislai, pro se personaliter, ac Michaele alio filio suo ad nostram accedentes praesentiam, viva voce, sana mente, ultroneaque voluntate unanimiter confessi sunt et dixerunt, qualiter habentas devotionem ad honorabile capitulum ministros dei devotos et condignos ecclesiae Transilvanae, pro salute propria ac animarum Laack et Emerici filiorum ipsius magistri Ladislai, qui iam decessiessent, quandam possessionem eorum Kugfalva vocatam in comitatu Albensi existentem, quae pro emenda et homocidio eiusdem Emerici, qui in expeditione Rasciae per (homines) ad magnificium virum Thomam vaivodam Transilvanum pertinentes casu fortutito interemptus extitisset, tam per collationem regiam quam per ordinationem eiusdem vaivodae ad ipsos devoluta fuisset, et eam usque modo possedissent, praedicto capitulo ecclesiae Transilvanae et eorum successoribus … dedissent, contulissent … Datum in octavis nativitatis virginis gloriosae. Anno domini M.CCC.XXXIX.*
I Székely Oklevéltár I. 48. 49. l. hol e jegyzet áll. Végén némi kihagyásokkal közölte Szereday, Notit. Capituli Albensis 37. 38. l. és utána Fejér VIII. IV. 399. 400. l. Eredetije megvan a gyulafehérvári káptalan levéltárában (Cista Capitularis fasc. I. nr. 2.)
Az itt említett László székely ispánt, ki egy 1329 ápril 20-én kelt oklevélben Laczk névvel is jő elő,* felhozva látjuk egy 1343 máj. 3-án kelt oklevélben is, melyet Fábián Gábor közlése után ide igtatok.
2Jos. Com. Kemény Diplomatarium Trans. Appendix. I. köt.
Nos capitulum ecclesiae Chanadiensis damus pro memoria: quod accedens ad nostram praesentiam Petheu famulus, et procurator magistri Joannis praepositi Orodiensis, in persona et nomine eiusdem domini sui, et capituli dictae ecclesiae Orodiensis dixit protestando, quod possessio Vonucz vocata, in qua est ecclesia beati Martini confessoris fundata, iuxta villam Kerekegház adiacens, et possessio Itelaka dicta quae nunc Mykelaka nominatur, dictae ecclesiae Orodiensis essent possesiones perpetuae, et desuper dicta ecclesia efficax haberet instrumentum. Quare dominum regem a donatione dictarum possessionum et ab occupatione earundem, specialiter magistrum Ladislaum iudicem Siculorum et omnes filios suos prohiberent, et inhiberent, ac idem Petheu pro eodem domino praeposito, et capitulo ecclesiae suae prohibuit, et inhubit, coram nobis. Datum sexta feria post festum beatorum Philippi et Jacobi apostolorum. Anno Domini 1343.»*
I Fábián Gábor, Arad vármegye leírása. Buda. 1835. 226. l.
Ezen oklevélben Laczk fiai nincsenek név szerint felhozva, de közöl Fábián Gábor Mikelakára vonatkozó más okleveleket is, melyekben ezek meg vannak nevezve. Egyikben, mely 1359. junius 82-án kelt, a már kekor nem élt Laczk fiai közzűl, kiket az 1339-diki oklevél fölsorol, csak András, Miklós és Pál fordul elő, István és Mihály nem, e szavakkal: «Magisturm Ladislaum quondam comitem Siculorum, et magnificum virum Andream vayvodam transylvanum, nec non Nicolaum et Paulum filios eiusdem magistri quondam Ladislai;» a másikban, mely 1368. ápril 6-dikán kelt, Laczknak már csak egy fia Miklós és nézetem szerint egy unokája jő elő; így: «quod ipsi (a király és káptalan emberei) ad faciem possessionis Mykelaka vocatae accedendo, Georgium filium vaivodoe de Kőváry, et officialem suum, ac Nicolaum filium Lachk de Kerekegyház ab usu potentiario dictate possessionis Mykelaka vocatae, nec non piscatione piscinarum ad eandem pertinentium regni consvetudine requirente prohibuissent. Datum in die Coenae Domini Anno 1368.»*
2 Fábián Gábor e. h. 204. és 161. l.
Figyelembe kell vennünk, hogy az 1339-diki oklevél Laczknak István nevű fiát mint főlovászmestert mutatja föl. Ily minőségben Laczk István 1345-ig szerepelt. Az, a ki a csáktornyai és strigi várakat kapta, ki Erdély vajdája volt, kire I. Lajos király Nápoly kormányát bízta. Ez a Laczk István nem a XIV. század elején nagy szerepet játszott László vajda unokája, hanem unokája a Hermann nemzetségbeli Dénesnek.
Az elősorolt adatokból meggyőződhetünk, hogy a Laczk család alapítója a székely ispánságot viselt Laczk, ki sarjadéka azon Hermann nemzetségnek, mely Kézai szerint Nürnbergből 112jött hazánkba Gizellával szent István király feleségével. S minthogy oly adat, mely Dénest a Laczk atyját mint László erdélyi vajda (a Majláth Béla által közlött nemzedékrendben álló I. László) fiát mutatná föl, nem létezik, bátran állíthatjuk, hogy ezen nevezetes család ivadéka nem származnak az említett László erdélyi vajdától.
A másik Laczk család, a Szántói Laczkok, eredetének kiderítésére közlöm alábbi dolgozatomat, melyet úgy adok, mint néhány évvel ezelőtt egybeállítottam.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages