A LACZK NEMZETSÉG.

Teljes szövegű keresés

21A LACZK NEMZETSÉG.
(Két pecsétrajzzal.)
Felolvastatott a Társaság 1884. évi jan. 31-én tartott vál. gyülésén.
A Forgách család levéltárának sok érdekes történelmi adatai közül midőn ez alkalommal bemutatjuk Imre és István nádornak 1375. és 1389. évből származó czímeres pecsétét, erre kiváltképen azon körülmény szolgált indító okúl hogy Imre nádornak 1374. évből eredő s Batthyányi által* igen rossz lenyomatban közzétett pecsétét hű rajzban közölhessük, s az István nádoréval az érdeklődő közönséget megismertethessük, s végre hogy a Laczk, Laczfi, vagy Laczkófi régi nemes történelmi nevezetességű családra vonatkozó, de részben igen hiányosan, részben pedig tévesen kiadott, elszórt közléseket tanulmányaink alapján pótoljuk, illetőleg helyreigazítsuk, a nemzedék-rend összeállítására vonatkozó oly okiratok és adatok alapján, melyek rendelkezésünkre állottak, s melyek e már kihalt nevezetes, s kivált a XIV. században történelmileg szerepelt híres család egyéneire világot vethetnek; s legalább egy teljesebb képben állíthatjuk elé azokat családi és történelmi viszonyaikban, mint az eddigelé történt.
Leges ecclesiasticae I. pag. 469.
Elsőben is közöljük Imre nádornak pecsétjét. A czímerkép egy sziklán álló kiterjesztett szárnyú, fölfelé álló hegyes fülekkel és szarvakkal ellátott fejű és tátongó szájú, stilizált sárkányalakot tüntet föl. Körírata következő:
A körírat betűinek és a sárkánynak magasan kidomborodó alakja s egyes tagjainak arányos alakítása, ez eszményi szörnynek művészi stilizálása, a typárium készítőjének avatott kezére vall s azon korból egyike azoknak, melyeknél ritkán lehet szebbet látni. A természetes nagyságban bemutatott rajznak eredetije, egy 1375-ik évben kelt s Imre nádor által hártyára írt s Kuzai Kakas János fia László, és Konya bán fiai: Frank, Miklós és Simon részére, Megyer és Láposd nógrádmegyei birtokok pörös tárgyában kiadott palatinális ítéleten selyem zsinóron függ. A pecsétfészek vastag fehér viasz, melybe az említett czímeres pecsét benyomatott.
A második rajz István nádornak 1389-ik évben Visegrádon kelt, és ghymesi Forgách János és Péter részére, Kozmáli András fia, János ellen indított ügyében hozott pör-halasztási ítéletet tartalmazó hártya-oklevél hátára illesztett pecsétnek hű másolata. A czímerkép ugyanazon sárkány-alakot mutatja, mint az Imre nádoré, kereszttel a melle alatt, de sokkal kisebb arányokban s nem oly művészi kivitelben, mint az előbbeni. Körirata:
Katona István ezen Imre nádort a Bebek család tagjai közé sorolja.* Katonának nyilvánvaló 22tévedését csak az magyarázhatja meg, hogy nem volt alkalma Imre czímeres pecsétét látnia; mert a Bebek család czímere tudomásunk szerint Wagner* gyűjteményében, Batthyány Ignácz munkájában* és Nagy Ivánnál* egészen mást tüntet fel, mint az Imre nádoré. Nem kevésbbé téves Lehoczky azon állítása,* midőn az itt 1375-ből s Batthyány által is 1374-ből közölt pecsétet László oppelni herczegnek, Magyarország nádorának tulajdonítja. Lehoczkyt ezen tévedésre az vezette, hogy László nádornak egy 1368-ban kiadott oklevelén Imre nádor akkori vajdának czímeres pecsétjét találta. Tudvalevőleg pedig László nádor pecsétje koronás fejű sast tűntet elő.*
Historia Crit. Reg. Hung. tom. X. pag. 584.
Collectanea 5 és 6-ik rajz.
Leges eccles. I. pag. 471.
Magyarorsz. csal. I. köt. 263. lap.
Stemmatographia P. I. pag. 71.
Forgách levéltár a m. nemzeti múzeumban 1372. évből.
Hogy azonban László nádor saját pecséte híján mások pecsétét is használta hivatalos kiadványain, kitűnik az azon okirat szövegéből, melyet Katona az eredeti után közöl,* s melyet László nádor és oppelni herczeg 1370-ben Megyeren állított ki és saját pecsétének hiányában arra Imre, akkor még erdélyi vajda pecsétét függesztette: Datum in villa Megyer in nostrae venationis loco feria IV. post festum Pentecostes anno Domini MCCC° LXX°. Ehhez a következő záradékot csatolja: «Praesente autem propter absentiam m. Jacobi prothonotarii sigillorumque nostrorum apud ipsum habitorum sigillo d. Emerici woywode Transilvani fecimus consignari». Ugyancsak hasonló oknál fogva függesztette az 1368-ik évben kiadott oklevelére Imrének, akkor dalmátiai és horvát bánnak czímeres pecsétét.
Hist. crit. R. Hung. tom. X. pag. 460.
Lehoczky Stemmatographiájában* a Laczk családot, melyhez Imre és István nádor is tartozott, az Aba nemzetségből származtatja. Már pedig több példányban és különböző időből ismeretesek a reánk maradt azon czímeres pecsétek, melyek az Aba nemzetségből származott egyének által használtattak, de a mely pecsétek czímer-alakjai lényegesen elütők a Laczk, vagy Laczkfiak czímerétől. Míg a Laczkfiak czímerképe a stilizált sárkány; az Aba nemzetségbelieké az egyes, kettős vagy hármas pólya; s heraldikánk a legbiztosabb tudomással bír az Aba nemzetség most jelzett czímerképéről, minthogy Omode nádornak 1299-ik évből való pecsétén a köriratban a genus Aba is kifejezve van,* a mely szerint kétségtelenné vált az Aba nemzetség czímerképe; s bár ha nincs kizárva a lehetőség, hogy a pólyát mint czímert más nemzetség is használhatá, ezen nemzetséghez kell sorolnunk Mokyanus nádort 1286,* Dózsa nádort 1322,* Demeter tárnokmestert 1333,* és Tamás erdélyi vajdát 1321–42-ig,* mint a kiknek a czímerében az egyes, kettős vagy hármas pólya előfordúl; de a Laczkfiak családja heraldikai alapon czímerképök különbözősége miatt az Aba nemzetséghez nem tartozhatott. Ha heraldikai alapelvek szerint a Laczkfiak a törzsnemzetségek valamelyikéhez beoszthatók, akkor czímerképeik azonosságánál fogva a Nürnbergből beköltözött Herman jövevény nemzetségbe sorozandók, mint a kiknek czímerképükön ugyanolyan sárkány látható, mint Imre és István nádornak pecsétén, s a mint az a bécsi képes krónikában a Herman nemzetségnél előfordúl; s ugyan olyat tüntet fel Lampert országbíró czímer-paizsán az 1313-ik évből.* Bizonyossá válik ez a Codex dipl. egy okiratából, a melyben László mester Dénes de genere Herman fiának mondatik.*
P. II. pag. 225.
Arch. Ért. XI. k. 353. l. Tudom. gyűjt. 9. k. 78. l. 1307-ből.
Arch. Ért. XIV. k. 9. 1.
Arch. Ért. XII. k. 116. 1.
U. o. 231. l.
U. o. XII. k. 252. l.
Archaeol. Ért. XII. k. 117. 1.
VIII. 4. p. 400.
Alig van történelmileg szerepelt régi családaink között egy is, mely genealógiai szempontból oly kevéssé lenne méltatva, mint a Laczkfiak családja, bárha azoknak majdnem mindannyia – néhánynak kivételével – zászlósurak voltak. Az itt kimutatandó 40 Laczkfi között volt 1 érsek, 1 főpap, 2 nádor, 4 bán, 6 lovászmester, 1 tárnokmester, 13 vajda és 8 főispán. Lehoczky* a Laczkfiak nemzedék-rendét összekuszálva okiratos támogatás nélkül hiányosan közli; Nagy 23Iván* érdemes tudósunk pedig Benkőnek* gyér adatait átvéve, még kevesebbet nyújt, mint Lehoczky.
Stemmatogr. II. rész 229, 261. l.
Magyarorsz. csal. 7. k. 6. l.
Benkő Transylv. I. 175. l.
Ezen körülmények alapján: indokoltnak hiszszük a törekvést forrástanulmányok után, e régen kihalt nevezetes családnak genealogiáját, a menynyire azt okiratokkal támogatni hatalmunkban áll, összeállítani, s e helyen megismertetni.
I. László erdélyi vajda 1263.; I. Laczk Dávid de Szántó erdélyi vajda 1305.; I. Laczk Jakab de Szántó erdélyi vajda 1305–1307; II. László erdélyi vajda szolnoki főispán 1307–1313.; Máthé vajda?; I. Dénes kalocsai érsek 1350–55.; III. Kerekegyházi László Laczk vajda de Szántó székelyek ispánja 1329. épité Fogarast.; I. Péter szántói; Pál bereghi főispán 1350.; I. György macsói bán 1392.; II. Mihály 1411.; I. Mihály; I. Miklós erdélyi vajda bolognai hős zempléni főispán 1350. neje: Szilágyi Margit; I. István de Debregesth, csáktornyai és strigói, erdélyi vajda, nápolyi alkirály 1345–65. neje: Pucheim Henrik leánya; I. András erdélyi vajda 1342–52.; IV. nagy László 1340.; V. kis László 1340.; II. Imre 1382.; II. György 1388.; II. Péter 1385–90.; II. István de Lindva és Csáktornya 1368–98. erdélyi vajda, kir. lovászmester, székelyek ispánja, lenyakaztatott Körös-Udvarhelyen.; I. Albert auraniai perjel 1387. II. Dénes főlovász-mester, erdélyi vajda, Temes és Szolnok megye főispánja, viddini praefectus 1348–63.; II. Miklós erdélyi vajda, székelyek ispánja Szatmár, Máramaros, Ugocsa főispánja 1366–71.; II. András 1398.; I. Imre főlovász-mester, erdélyi vajda, székelyek ispánja, Szatmár, Ugocsa főispánja, Dalmát s Horvát bán, nádor.; II. János tárnok mester 1373.; VI. László 1360.; III. István de Simontornya lovász-mester, Nyitra, Bars és Trencsén főispánja, nádor 1380–97.; III. Dénes főlovász-mester 1382.; Leustách? kir. pohárnok-mester; I. János főlovász-mester 1391.; II. Albert 1389.; II: Jakab de Szántó alvajda sárkány-rend vitéze 1405.; VII: László 1424–41.; II. Dávid de Szántó horvátországi bán 1416–24; III. György de Németi macsói bán 1424–35.; III. Miklós 1456.; IV. István 1400.; Laczkfi Kata ecsedi Bethlen Péter neje.
Megemlíteni tartozunk még, hogy a mennyi Laczkfira csak akadhattunk, azt a nemzedékrendbe mind felvettük; saját tanulmányaink azonban csak azokra vonatkoznak, a kikről okiratos adataink vannak, a többieket részint már megjelent genealogiákból, részint pedig Torma Károly szívességéből, édes atyjának Torma Józsefnek nagybecsű, kézíratban levő gyűjteményéből vettük át, ki különösen az erdélyi vajdák életrajzi adatait nagy szorgalommal gyűjté össze, és nemzedékrendi táblázatait eredeti oklevelek alapján állítá egybe. De még így is, ha Nagy Iván alapvető munkájában Benkő* után csak hét Laczkfit sorol elő; Lehoczky* tizennyolczat mutat ki; s nekünk mégis sikerűlt negyven Laczkfit állíthatni be a család nemzedékrendébe: legyen szabad reménylenünk, hogy a magyar genealogiának habár csekély, de mégis tettünk némi szolgálatot.
Magyarország családai 7. köt. 6-ik lap.
Stemmatographia. P. II. 225. l.
Az itt bemutatott nemzedék-rendét a Laczkfiaknak a következőkkel illustrálhatjuk:
I. László 1263-ban erdélyi vajda és szolnokmegyei főispán. Felmer* azon állítását, hogy ez időben, midőn IV. Béla elsőszülött István fiát Erdély fejedelmévé tette, Erdélynek vajdája nem volt, már Eder Józs. Kár.* megczáfolta nemcsak, de már Haner is írja* ez évhez: «Béla IV. machte seinen erstgeborenen Sohn Stephanum zum Herzog von Siebenbürgen, ohne Ladislav die Woywodschaft abzunehmen.» Hogy ezen László akkor csakugyan Erdély vajdája volt, az világosan kitetszik 24István ifjabb királynak, Erdély fejedelmének éppen 1263-ik évben a zokoli monostor mellett a szent kereszt föltalálása napján kiadott okleveléből, melyben László erdélyi vajda és szatmári főispán neve is előfordúl.* Fasching «Nova Dacia»-jában* ezen László vajdát V-ik István király fiának, IV. Béla unokájának lenni mondja; ez alaptalan állítás eléggé kitűnik Thuróczy,* Bonfin,* Ranzanus,* Révai* és Madius* munkáiból, s éppen oly hibába esik Felmer és Lehoczky,* midőn Faschingot czáfolva, László vajdát az Aporok nemzetségéből származtatja, s az ettől született Laczk vagy Laczkfiak nem ismert ősét az Oporokkal összezavarja, minthogy ugyanazon időben hiteles okiratokban László vajda soha sem élt az Opor névvel, az Oporok pedig akkor is ezen saját nevüket használták az okiratokon.* Ezen László vajda után származott le a Laczk, Laczkófi vagy Laczkfi név utódaira. Ennek Telegdi Margittól* fia: II. László* erdélyi vajda, szolnoki főispán 1307. Történelmi nevezetességű azon ténye, hogy miután Otto 1305-ben magát Székesfehérvárott magyar királylyá koronáztatta s 1307-ben Erdélyt meglátogatná, ott László vajda őt s a magával vitt koronát elfogta s hosszabb idejű fogság után csak akkor bocsátá szabadon, midőn esküvel kötelezte magát, hogy a magyar királyságról lemond és soha többé az országba nem jön.*
Histor. Transylv. 110. l.
Observationes criticae et pragmaticae ad historiam Transylvaniae 19. l.
Das kön. Siebenbürgen 113. l.
Bél Math. Notitia Hungar. novae. P. I. 122. 1.
Pars II. §. 3.
Chronica P. II. Cap. 82.
Dec. II. libr. 9.
Indices XVII.
Pag. 19.
Madius. Historia de Bacharis Cap. 12.
Stemmatogr. II. rész 229 és 261. l.
Eder. Observationes criticae et pragmaticae ad Historiam Transylvaniae 25. l.
Torma József kézírati genealog. I. könyv. 30. l.
Haner. Das kön. Siebenb. 130. l., Felmer. Hist. Trans. 112 l., Thuróczi. Chron. P. II. Cap. 82., Bonfin. Histor. Dec. II. lib. 9., Ransanus. Indices XVII., Benkő. Transylv. 152. l.
Katona u. o. tom. VIII. p. 111.
Ugyanezen időből mint Erdély vajdáját említi Lehoczky* szántói Laczk Dávidot. Állítását azonban nem okadatolja, fentebb pedig bebizonyítottuk, hogy akkor II. László volt vajda. Hasonlóan tesz Huszti,* ki ismét Laczk Jakabról mondja, hogy 1305–1307. vajda volt volna. Okiratos adatokat azonban egyikre sem találtunk. A mi Huszti állítását Laczk Jakabra vonatkozólag kétessé teszi, az: hogy Huszti ugyanazon művében ugyanazon lapon 1405-ben és Thamási Jánossal együtt ismét vajdának mondja Jakabot már pedig arra nézve, hogy Thamási János 1405-ben csakugyan vajda volt, kellő számú adatokat találunk, de hogy 1305-ben is az lett volna, erre nézve érveket az általunk használt forrásokban nem lelünk s feltünő, hogy két erdélyi vajdának két egyenlő neve, egy század múltával ismét együtt fordúl elő.
Lehoczky u. o. P. II. p. 225.
Ó- és Új-Dacia 201. l.
III. László II. Lászlónak fia Kerekegyházáról és Szántóról is írta előnevét,* kinél a Laczk családi név használata már megállapodásra jutott s általánosan Laczk vajdának neveztetett. 1329-ben a székelyek ispánja, erdélyi vajda és szolnoki főispán volt,* ki Fogaras várát építteté. Tudomásunk szerint III. Lászlónak nyolcz fia volt, névszerint: I. Péter, Pál, I. Mihály, I. Miklós, I. István, I. András, IV. László és V. kis László.*
Torma József kézirata 30. lap, Haner: u. o. 131. 1.
Haner u. o.
Katona tom. VIII. 284. l. I. Pétert Torma József jegyzetében találtam.
I. Dénes, II. Lászlónak fia, kiről mindössze csak annyi tudomásunk van Kerchelich följegyzése szerint,* hogy VI. Kelemen pápa által 1350-ben a knini püspökségről a zágrábira emeltetett; a hol is alig volt egy hónapig és néhány napig, kalocsai érsekké lett; s ott találjuk őt még 1355-ben is; de mert az érseki szék már juliusban üresnek mondatik, bizonyos, hogy I. Dénes azon évben julius előtt már elhalálozott.*
Hist. Cath. Eccle. Zagr. 128. lap.
Pray. Hierarchia P. II., pag. 73.
A Laczkfiak ezen nemzedékénél felemlítendőnek tartom még Máthét, kit Lehoczky 1347-ről a vajdák névsorában mint erdélyi vajdát említ, de a kinek leszármazási ágát ki nem tünteti,* s így tudnunk sem lehet, melyik Laczknak volt ezen Máthé fia; de vajdaságának évszáma miatt oda kellett állítanunk, bár ha összekötés nélkül; s minthogy más forrásokban Laczk Máté nevére éppenséggel nem akadtunk, kétségessé kell tennünk Lehoczky ezen állítását is.
Stemmatogr. P. I. pag. 80.
A nemzedék-rend fonalát ezek után fölvehetjük 25ismét II. László ágán, ennek fentebb említett nyolcz fiával.
I. Péter szántóinak írja magát, kiről életrajzát illetőleg semmi adattal nem dicsekedhetünk s mint Laczkfiról Torma József kézíratából szereztünk tudomást,* ki Pétert Laczk vajda fiáúl jegyezte be, míg ellenben Katona,* ki II. László vajdának hét fiát fölemlíti, I. Pétert nem ismeri. I. Péternek netaláni utódai ismeretlenek.
Genealogia I. könyv 30. l. kéziratban.
Hist. crit. R. H. tom. VIII. pag. 284.
Pál 1350-ben bereghmegyei főispán, ki másik két testvérével, Mihálylyal és Miklóssal Lajos királynak nápolyi hadjáratában részt vett.* A nemzedék-rend III. László ágán Pál által két fiával szaporodott, I. György és II. Mihálylyal.
Katona. tom. IX. p. 601.
I. Mihály, mint már említők, 1350-ben a nápolyi hadjáratban vett részt,* különben életrajzát megvilágítani nem bírjuk. Utódai ismeretlenek.
Katona. tom. X. pag. 92.
I. Miklós élt 1350-ben,* erdélyi vajda s ugyanakkor Zemplénmegye főispánja. Előbb említett két testvérével, szintén részt vett Lajos király nápolyi hadjáratában s a bolognai csatából mint hős ismeretes. Neje volt, Torma feljegyzése szerint, Szilágyi Margit,* voltak-e gyermekei, az általunk tanulmányozott forrásokból kikutatható nem volt.
Katona. tom. IX. pag. 601.
Torma Józs. kézírati geneal. pag. 30.
I. István debregesthi,* de a ki csáktornyai és strigóinak is iratott, 1352-ben kapta a csáktornyai és strigói várakat Lajos királytól adományúl.* I. István 1345-ben sopronyi és vasmegyei főispán s még azon évben 1349-ig erdélyi vajda volt* s még előbb nápolyi alkirály.* 1350. évben, midőn Lajos király Aversát ostromolta, I. Istvánt a vajdaságból elmozdítá, minthogy már a következő évben Konth Miklós nevével, mint erdélyi vajdával találkozunk. 1366-ban már az élők között nem volt. Kitetszik ez Lajosnak, az erdélyi szászok részére az említett év juniusában adott okleveléből, a melyben II. Miklós, mint néhai István vajdának fia említtetik.* Torma József adatai szerint I. István királyi lovászmester is volt s nejétől, Pucheim Henrik leányától* öt gyermeke maradt hátra, jelesül II. István, II. Dénes, II. Miklós, I. Imre és VII. László.*
Torma, u. o. p. 30.
Kat. t. X. pag. 92.
U. a. u. o. tom. IX. pag. 503, 487, 579
Torma kézírati genealog. pag. 30. Thuróczi, Chronica. Cap. XXIII.
Eder. De Sax. Com. p. 198.
Torma kézírati genealog. 30. 1.
Katona X. tom. 92. pag.
A Katona által említett III. Lászlónak két fiáról, IV. nagy és V. kis Lászlóról* semmi nyomot sem találunk az általunk használt forrásokban.
Katona tom. VIII. pag. 284.
I. András, III. Lászlónak nyolczadik fia, 1342-ben Tamás vajdának volt hivatali utóda Erdélyben* s midőn a tatárok Erdélybe betörtek, András Bazarád seregeit megverte, Atlamust a tatárok vezérét elfogva, Visegrádra küldötte s a székelyek segélyével az elmaradozott tatárokat Erdélyből kiűzte s Havasalföldre gyakrabban betörvén, onnan is kiverte azokat. Ugyancsak Kázmér lengyel királyt is segítvén hadaival, a tatároknak Keystut nevű vezérét is hatalmába kerítette,* s Lajos király 1350-ben Andrást Nápoly kormányzatával bízta meg.* 1352-ben még erdélyi vajda volt.* András három fiúgyermeket, II. Györgyöt, II. Imrét és II: Pétert hagyta maga után.
Felmer u. o. 114. 1., Huszti u. o. 201. l., Benkő u. o. 170., Haner u. o. 144. l.
Thuróczi. Chron., Katona tom. X. pag. 253.
Benkő u. o. 175. l.
Torma kézírati genealog. 30. lap.
III. Lászlónak nyolcz fia közül tudomásunk szerint csak hárman szaporították a Laczkok családfáját, u. m.: Pál, I. István és I. András; s míg a nemzedék-rend Pál után az első fokon ennek két fiában, Györgyben, ki 1392-ben macsói bán volt* és II. Mihályban 1411-ben kihalt,* I. István ágán az 1398-ig harmadízig szaporodott, I. Andrástól pedig negyedízig 1456-ig terjed, midőn is a Laczkfi család utolsó sarjadéka is kihalt.
Torma Józs. kézír. geneal. 30. l.
Katona t. X. pag. 430, 436.
II. István de Cháktornya, I. Istvánnak fia, Lindváról is neveztetett. 1368–69-ben királyi lovászmester és a székelyek ispánja volt,* s úgy látszik, 26hogy a lovászmesteri tisztet és a vajdaságot az 1373-ik év novembere előtt, a mint azt alább kimutatjuk, I. Imrével egyszerre viselte, minthogy I. Imre 1373-ik év novemberében lett nádorrá s II. István is 1373-ik év julius havában már mint erdélyi vajda említtetik. Ezen állításunk indokolására adjuk itt Muratorinak munkájából a következő tételt,* melyben az alkalomból, midőn Lajos király Carara Ferencz Badnanói herczegnek segély seregeket küldene, ezeket írja: «Unter verschiedenen ander Begebenheiten und kleinen Gefechten war sonderlich eines merkwürdig, dass sich in May bei einem (Graben zutrug, den die Venezianer gegen Pieve di Sacco gemacht haben. Die Ungarn fochten damals so tapfer, dall sie das venetianische Kriegsheer gänzlich schlugen, und sehr viele edle Venetianer gefangen bekamen (ezek között volt Justinianus hadvezér is, ki hazánkba küldetett). Bey einem andern hietzigen Gefechte aber, dall den 1-ten Juli vorviel, und worinnen die Venetianer die Oberhand behielten, wurde der ungarische Feldherr der Wayvode Stephanus und andere ungarische und italienische Edelleute gefangen. Dieses war ein unersetzlicher Verlust für Franciscum Carara: den die Ungarn betheuerten, dass sie von nun an nichts mehr von einen Kriege hören wollen, wenn nicht ihr Feldherr wiederum in Freiheit gestellet würde». De II. Istvánt nemcsak 1373-ik évi májusban találjuk mint erdélyi vajdát, az volt ő már 1372-ben is, a mint azt Pray Annalisaiban láthatjuk.* II. István 1376. évben is vajda még és főlovász-mester, a ki Dénes testvérével együtt az említett évben a pálosoknak csáktornyai kolostorát alapítja Szent-Ilonán. Ugyancsak azon oklevelen, melyben Lajos király a velenczések elleni szövetséget megkötötte Visegrádon 1376. évben, az aláírottak között nem István, de László van mint vajda aláírva, a főlovászmester aláírása azon oklevélen nincsen,* ámbár azon évből Felmernél* az erdélyi vajdák sorában Stephanus Chak fordúl elő. Lehet, hogy Istvánnal ugyanakkor László is vajda volt; egyébiránt oly eset is fordúlt már elő, hogy a vajda czímet akkor is használta egynémelyik, midőn már mint ilyen a vajdaságban nem volt. De bizonyos az is, hogy István még 1382-ben is vajda volt.*
Katona tom. X. p. 456.
Geschichte von Italien tom. 8. pag. 618.
P. II. pag. 131, 134.
Pray. Annal. P. II. pag. 141.
Johann Seivert. Siebenbürgische Gelehrten pag. 87.
Katona tom. 11 pag. 13.
Azon István, kit Paulus de Paulo Laczkovicsnak mond, s 1383-ban Dalmátia és Horvátország bánja volt, ugyanezen csáktornyai Laczkfi István volt, s csak családnevéből csinált horvát végzésű Laczkovicsot.* Hűségét Mária és Erzsébet királyné iránt II. István 1384-ben már megváltoztatá, mi kitűnik Erzsébet királynénak Kállai Ubulhoz 1384-ik évben írt okiratából, melyben ezen tétel fordúl elő: «Stephanus condam Woywoda notorius rebellis», kinek összeesküvő társai Thuróczi szerint Simontornyai István, és András, Laczk fia, lettek volna.* Thuróczinak Andrásra vonatkozó azon állítása, hogy Laczknak fia volt, téves; alább ki fogjuk mutatni, hogy ezen András II. Miklósnak fia, illetőleg I. Istvánnak unokája volt.
Pray Annales P. II. pag. 164 és 167.
Cron. Cap. I. p. 201.
Hogy II. István Zsigmond király iránt való hűségét is csak színlelte, 1387-ben Zsigmond koronázási évében ezt bizonyítja ugyancsak Zsigmondnak 1397-ből kelt s a Kanizsayaknak adott okirata,* a melyben a többi között az is olvasható: «hogy midőn Palisna János bán Pozsega várát elfoglalta s a király őt megbüntetendő, a várat visszavenni akarta, az alatt István, Simontornyai Dénes vajda fia, a hűtelen István vajdával, István fiával, Cháktornyai Laczk fiával, mint a ki minden rossznak részese, kezdője és előrevivője volt, nem átallották Palisna János bánt a magok kezéhez venni s a mi királyi fölségünk károsítására szabadon bocsátani». Ugyancsak azok között találjuk Cháktornyai István vajdát, a kik 1396-ban a szerencsétlen nikápolyi csata után, midőn Zsigmond Konstantinápolyig menekült, a megölt Kis Károlynak fiát, Lászlót magyar királynak proklamálták; erről ugyanis Zsigmond király egy 1397-ik évi márczius havában kiadott oklevelében* megemlékezik s felsorolja azok között Cháktornyai István vajdát is, kik Lászlót, Kis Károly fiát az országba hívták.
Katona t. XI. pag. 195.
U. a. u. o. t. XI. pag. 425.
Thuróczinak* Felmernek* s utánok másoknak 27azon följegyzése a most említett oklevelek alapján tévesnek bizonyúl, midőn azon pártütő lázadóknak Kőrösudvarhelyen történt kivégzését az 1395-ik évre teszik, s igaza van Katonának, midőn azt az 1398-ik évben történtnek lenni mondja;* minthogy Zsigmond király 1398-ban járt Horvátországban s ugyanakkor tartott Kőrösudvarhelyen gyűlést, midőn is ott Laczkfi II. Istvánt társaival együtt lenyakazták.
Chron. P. IV. Cap. XII.
Histor. Transilv. pag. 117.
Katona t. XI. p. 452.
II. Istvánnak egyetlen I. Albert nevű fia ismeretes, ki 1387-ben auránai perjellé választatott a lázadásban részt vett Palisna János helyett; s világosan mondja őt Kerchelich Laczkfi vagy szerinte Laczkovits István fiának ezen szavakkal: «Fr. Albertum filium Stephani de Laczkovich electum fuisse in priorem Auranae».* Lehoczky az 1388-ik évhez «Albertus filius Stephani Laszk»-nak írja.*
Kerchelich. Histor. Eccl. Zagrab pag. 144.
Stemmat. P. I. p. 67.
II. Dénes I. Istvánnak fia 1348-ban főlovászmester volt. Kitűnik ez az említett évben a gyulafehérvári káptalan által a hamvazó szerdára következő napon kiadott okleveléből, melyben ez mondatik: «Magister dictus Debreczen officialis magistri Petri Rufi vice agazonis magistri Dionisii filii magnifici viri Stephani vojvodae Transilvani.»* Világos ebből, hogy ha Péter Dienesnek al-lovászmestere volt, Dénesnek főlovászmesternek kell vala lennie, s ezen hivatalt viselte 1359-ig.* Ezen időközben 1350-ben Lajos királylyal a nápolyi hadjáratban is részt vett s ez alkalommal Schaffato város gondozása is reá bízatott.* Ugyanakkor Dénes Sommánál katonai vitézségének és határozottságának kiváló jelét is tanúsítá, midőn lajtorják hiányában egy Hebinger nevű német katona vállaira állván, Somma falait megmászta.* 1360–66-ig erdélyi vajda és Viddin bolgárországi város kapitánya s ugyancsak akkor Temes- és Szolnokmegye főispánja volt.* Viddini praefectus 1363-ban lett, midőn t. i. Lajos király Stracimér bolgár fejedelmet megtámadta, őt magát elfogta és Gomnach várában elzárta.* Valószínű, hogy 1363-ban Dénes már meghalt, mert 1364-ben Erdély vajdájáúl már Miklóst találjuk.*
Katona tom. IX. p. 528.
U. a. u. o. tom. X. p. 46.
Pray. Annales R. Hung. P. II. p. 85.
Katona tom. IX. p. 612.
Eder. De initiis et juribus Sax. p. 194.
Dufresne. Illyr. Vet. et Nov. p. 113.
Katona t. X. p. 402.
II. Dénes után két fiú maradt hátra: III. Dénes, ki 1382-ben fő-lovászmester volt* s gyermektelenül halt el; és:
Katona t. XI. p. 452, t. X. p. 712.
III. István, ki Simontornyainak hivatott, kinek czímeres pecsétét a második szám alatti rajzban bemutattuk. Ezen István az, a ki egy 1380-ik évi oklevélen Dénes vajda fiának iratik.* Simontornyai III. István, mint a ki II. Istvánnal, Palisna János bánnal és Pál zágrábi püspökkel Kis Károlyt az országba behívták, 1384-ben julius havában mint lázadó ismeretes még nem volt, mert azon oklevélen, melylyel Mária királynő II. András bulláját megerősíté, az ország bárói között van az ő aláírása is, de már ugyanaz év augusztus havában Erzsébet királyné által Kállai Ubulnak adott okiratában* Simontornyai III. István is meg van említve mint lázadó. 1384-ben még királyi lovász-mester volt. 1387-ben, midőn Zsigmond megkoronáztatott, az ország bárói között nem fordúl elő;* 1388–91-ig azonban ismét királyi fő-lovászmester, nemcsak, de 1388-ban, midőn Zsigmond a főúri lázadók közűl többeket magához édesgetett, III. István már nádor volt, Nyitra-, Bars- és Trencsénmegyék főispánja.* István nádor ezen tisztét még 1392-ik évi január havában is viselte, összekötve a főlovászmesteri hivatallal. Erre mutat a Forgáchok levéltárában levő okirat.* Azonban ugyanazon év novemberében a nádori hivatal már üres volt, a nádor hivatalától elmozdíttatott, de úgy, hogy mint lovász-mester Zsigmond későbbi okiratain eképen írta alá magát: «Dominus Stephanus pridem palatinus agazonum magister». Hogy pedig a nádori hivatalt a király rendeletére kellett elhagynia, annak okát abban találhatni, hogy ő is ugyanazok közé tartozott, a kik Kis Károlynak fiát, Lászlót az országba hítták. 1395-ik év május hava azon idő, melyen túl Istvánnak aláírása 28mint «pridem palatinus et agazonum magister» többé elő nem fordúl;* ennek okát az imént említett és Zsigmond ellen elkövetett hűtlenségében kell keresnünk.* 1397-ik évi deczemberben fia János így említtetik: «Joannes filius condam Stephani».*
Katona tom. X. p. 712.
Katona tom. XI. pag. 772.
Katona tom. XI. pag. 210.
Forgách levéltár a nemz. muzeumban.
U. o.
Katona tom. XI. p. 378.
Katona tom. XI. p. 425.
Katona tom. XI. p. 450.
III. Istvánnak ága két gyermekében kihalt. Ezek egyike I. János, ki 1391-ben királyi főlovászmester volt,* másika pedig Albert,* ki 1389-ben még életben volt, de sem életéről, sem arról, hogy egyik vagy másiknak örökösei maradtak volna, tudomással nem bírunk. Lehoczky említi még ezen István ágnak harmadik fiáúl Leustachot mint kir. pohárnok-mestert, Lucska, Lindva Doborgaz és Csáktornya birtokokkal,* de ezen állításnak bizonyosságait sehol sem találjuk.
Forgách lev. a muzeumban.
Torma József kézírati geneal. 30. 1.
Stemmatogr. P. II. pag. 225.
II. Miklós, I. Istvánnak fia, 1366. évben a székelyek ispánja, Szatmár-, Máramaros- és Ugocsavármegye főispánja,* 1367 és 68-ik évben erdélyi vajda.* 1371-ben már nem volt vajda. A krónikák följegyezték róla, hogy az oláhok ellen szerencsétlenűl harczolt, mert egy ostrom alkalmával körülvétetvén, megöletett, s holt teste nagy csatázás után az oláhok kezei közül kiragadtatott s Esztergomban a boldogságos szűz Mária templomában eltemettetett.* II. Miklósnak egy fia maradt:
Eder u. o. p. 198.
Katona tom. X. p. 401.
Thuroczi. Cron. P. III. p. XXXVIII.
II. András, ki Kis Károly fiának; Lászlónak pártosa levén, II. Istvánnal és több társával együtt Kőrösudvarhelyen 1398-ban lenyakaztatott.* Paulus de Paulónak azon följegyzése «Stephanus Laczkovich cum nepote suo decollatus», csak Andrásra vonatkozhatik, ki a lázadásban mint unokaöcscse részt vett. II. András által a család nem terjeszkedett, legalább idáig utódai ismeretlenek.
Katona tom. XI. p. 452.
I. Imre, I. Istvánnak fia, kinek 1375-ből eredő czímeres pecsétét az 1-ső szám alatti rajzban közöljük, 1360–67-ig fő-lovászmester volt,* 1366-ik évben pedig egyszersmind erdélyi vajda, székelyek ispánja, Szatmár és Ugocsa főispánja,* 1368. Dalmát- és Horvátország bánja.* Mint erdélyi vajdát látjuk őt még 1369, 70 és 71-ben is.* I-ső Imre 1372-ben lett nádorrá* és a kúnok főbirájává, s mint olyan működött még 1375-ben is, a mint ezt a bemutatott czímeres pecsét tanúsítja. Utódáúl csak fiát Jánost ismerjük, ki 1373-ban tárnokmester volt,* kinek, úgy látszik, magva szakad, örököseiről tudomásunk nincsen.
Katona tom. X. p. 430.
Neues Ung. Mag. I. köt. 4-ik füz. 312. l.
Katona tom. X. p. 430.
Katona tom. X. p. 437. 451 és 473 l.
Torma Józs. kézírati geneal. 30. l.
Katona tom. X. p. 560.
VI. László, I. Istvánnak fia. Valjon volt-e erdélyi vajda, sem erre, sem életpályájára nézve adatokat felhozni nem tudunk.
Visszatérve immár I. Andrásnak fiaira: ezek között II. Imre 1387. Zsigmond királyhoz hűtelen levén, János bán pártosa lett; s midőn Gara Miklós, akkor mint macsói bán, a hűtelen János bánt hadaival legyőzte s Ujlak várát tőle visszavette, ugyanazon alkalommal a pártütők között elfogta II. Imrét, I. Andrásnak fiát is. Ezen tény valósága kitetszik Zsigmond királynak Gara Miklós nádor fiához 1408-ik évben intézett leveléből.* II. Imre családját nem szaporította.
Pray. Annales P. II. 182.
II. György I. Andrásnak második fia, Imre testvérével ellenkezőleg, Zsigmond király híve volt. Albert királynak 1438-ban* Lászlónak, Gara Miklós fiának adott leveléből kiviláglik az, hogy midőn Gara Miklós 1388-ban mint bán, János bánnak pártosait Boszniából kiverte s azok összeszedekezve, Boszniában ismét összesereglettek, s Valkó vármegyébe mint pártosok betörtek; akkor Gara Miklós nagy sereget küldött ellenök Koroghi Philpes Istvánnal, Laczkfi Györgygyel, András vajda fiával, Pállal, Alsuni János fiával az élén, s ezen segély-sereggel a pártosokat legyőzte s egy részüket fogságba vetette. Tudomásunk szerint II. György sem terjesztette tovább a család fáját.
Kaprinai. Hist. Dipl. P. I. p. 360.
II. Péter vagy Petten, II. András harmadik fia, élt 1385–90,* kinek az ágán még három 29ízig terjed a Laczkfiak nemzedék-rende. Ugyanis ennek fia II. Jakab,* 1405-ben erdélyi alvajda és a sárkány-rend vitéze, kinek fia VII. László 1424–41-ig élt és magban szakadt.
Torma Józs. kézírati geneal.
Huszti. Ó- és Uj-Dáczia 201. l., Benkő. Transilv. 170 és 171. l., Haner. Das kön. Siebenb. 158. 1.; Felmer. Hist. Trans. 118. l.
IV. István, II. Péternek második fia, élt 1400-ban.*
Lehoczky. Stemmat. P. I. pag. 85.
II. Dávid de Szántó, II. Péter fia 1416–24-ig horvát bán. Életrajzi adatokkal nem rendelkezvén felőle, csak annyit említhetünk róla, hogy egyetlen fia III. György de Németi 1424–35 macsói bán volt* s fia III. Miklós de Németi mint a Laczkfiak utolsója magban szakadt s a család kihaltával 1456-ik évben annak birtokát, Bálványos várát Losonczi Dezső fia László adományúl kapta.
Torma József kézírati genealog. 30
IV. István, III. Péternek harmadik fia, élt 1400-ban, fiu-gyermekei nem voltak s leányát, Laczkfi Katát ecsedi Bethlen Péter bírta nőűl.*
U. a. u. o.
A XIV. században szerepelt történelmi nevezetességű Laczkfi nemzetség 1456 után végképen letünt az események szinpadáról s tagjaival többé nem találkozunk.
MAJLÁTH BÉLA.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT