XIX. Torda ősvárai: Torda-, később szt.-miklósfalvi vár és Saxodonia vára.
XIX. Torda ősvárai: Torda-, később szt.-miklósfalvi vár és Saxodonia vára.
Hogy a vármegye magvát képezett, annak nevét adó Torda vára régen épült s már 1075-ben állott, kitetszik Géza király ez évben kiadott adomány-leveléből, melylyel a garánvölgyi Szt. Benedek-apátságot megalapitván, bő jövedelemmel látta el, a többek között az erdőntúli Torda váránál az Aranyoson szedett sóvámot »Utra sylvam ad castrum quod vocatur Turda, dedi tributum salinarum in loco, qui dicitur hungaricae Aranyos« és a tordai zabos lóvásári (igy) sokadalom jövedelmét adományozván neki.*
Ezt István király is megerősitette 1124-ben. Lásd Fejér Cod. Dipl. I. 1. 437 és Kővári L. Ertd. Tört. I. 75. lap.
Ezen, Tordára és várára vonatkozó első oklevéli adat egy eddig homályban volt kérdést fejt meg, a mennyiben nemcsak bizonyossá teszi Torda létezését, hanem egyszersmind Torda vára holvoltának kétes kérdését is megvilágitja, mert még mindeddig Torda várának elhelyezése iránt történetiróink és kutatóink nem voltak tisztában. A zavar onnan származott, hogy minden jel útmutatása szerint két Torda vár volt, a tulajdonképi Torda vár és az Aranyosszék adományleveleiben előfordult Torda-Oronos vára, melynek mongolok által feldúlt és lakatlanná vált területét adományozta IV. Béla király a mongolok ellen hősileg harczolt kézdii székelyeknek.
Helyszini kutatás nélkül okoskodó történészeink Torda és Torda-Oronos várait egynek vették, a kettőt összezavarták* s igy hibás következtetésekre jutottak; holott helyszini beható vizsgálódás alapján és az oklevéli vonatkozások összevetéséből határozottan állitható, hogy hajdan két Torda vára létezett s ép azok megkülönböztetéseért adták az egyiknek az összetett Torda-Oronos vár nevet, mig a más megmaradott egyszerűen Tordavár-nak, bár megtörtént az is, hogy Torda-Oronos vára némely oklevélben egyszerűen Torda vagy Tordavár-nak iratik, a mi a zavart és tévfogalmakat csak fokozta. Ideje tehát, hogy e kérdés tisztáztassék. Azt hiszem, hogy azok után, a miket »Székelyföld« czimű munkám V. sz. kötete 174–179. lapjain előadtam, többé kétely fenn nem foroghat az iránt, hogy az a Torda vagy Torda-Oronos vára, a melynek területe Torda vármegyéből kiszakittatván, a székelyeknek Aranyosszék néven adományoztatott oda, nem Tordán, hanem Várfalva mellett feküdt. Elég az ott közlött oklevélre hivatkoznom, melyben »Turdawar alias Varfalva vocata« kifejezés fordul elő.
Ercsey József is Torda-Oronos várát a tordai Leányvár mezejére helyezi; de azon hibás következtetéssel, hogy ez lett volna az aranyosszéki adománylevélben szereplő vár.
De másrészről kétségtelenné teszi Géza király fennebb hivatolt 1075-iki adománylevele azt is, hogy a mostani Torda területén is kellett létezni egy Tordavár-nak, mert a Torda váránál az Oronos folyón levő hidnál szedett és adományozott sóvám és vásárjövedelem nem lehetett Várfalvánál, hol vásár nem volt, legalább az adományozott vásár (jövedelem) semmi esetre nem, miután az oklevél határozottan mondja, hogy a király a tordai zaboslóvásár jövedelmét adományozza; valamint sóvám sem lehetett Várfalván, miután a havasok közt, hol azon időben sem ut, sem sókereskedés nem volt, sóvámot nem szedtek, hanem igen a Torda-Felvinczen átvonuló főutvonalon. Hogy a sóvámot Tordán és Felvinczen szedték, kitetszik II. Endre király 1219-ben kiadott azon adományleveléből, mely által az esztergomi káptalannak megengedte, hogy minden Felvinczen átmenő sósszekértől – bárkié legyen – egy darab sót vegyenek vám fejében.* Már pedig akkor csak a tordai sóakna lévén művelés alatt, a sót csak Tordáról szállithatták Felvinczen át Fejérvár és Hunyad vármegye felé és Magyarország alvidékére, a mely szállitmányokról ugy Tordavárnál, mint Felvinczen vámot szedtek.
Lásd Fejér Cod. Dipl. III. 1. 269 és 2. 224.
Ez a Tordán levő Tordavár pedig, minden jelmutatás szerint, ott feküdt a hajdani római colonia vagy város helyén s neve az idők szerint változott.
Sőt volt Tordavárán kivül egy másik vár is, mely Tordavárával kapcsolatosan s egyidejűleg Saxodonia vár néven fordul elő s egyik vagy másik az Aranyosvár melléknevet is viselte; én azt hiszem, hogy az utóbbi, melynek idegenszerű elnevezését Torda városának túlnyomólag magyar lakossága nem igen tűrte.
Keletkezett később, alkalmasint Tordavára elpusztulásakor egy harmadik, annak helyére épült másik vár is, mely a régi oklevelekben Szent-Miklósvár név alatt emlittetik.
Ennyi vár mellett később Torda templomait is erős várkastélyokkal övedzte körül ugy, hogy habár Torda nem tartozott is a keritett vagy kulcsos városok közé, mindazáltal ez erőd hálózatánál és természetileg is erős fekvésénél fogva bajosan volt megközelithető és az Aranyos által is elzárt szűk völgyületében eléggé erős volt arra, hogy azt Erdély megyei magyarsága politikai élete központjává és országgyülései székhelyével tegye.
Torda mint egy kulcsa volt az ország központjától – mondhatnók – szivétől Kolozsvárra és az ország északi részébe vezető útvonalnak s igy annak erőditésére az ősök kiváló gondot forditottak. Hozzájárult ehhez az is, hogy Torda lévén sok századon át az ország politikai központja, a hadak gyülekezési helye, országgyülések székhelye, korábban a vajdák, nem egyszer a fejedelmek tartózkodási helye: mind e tekintetek megkivánták, hogy a biztonság érzete fokozva legyen Torda erős volta és védhetősége által.
De lássuk Torda várait s oszlassuk el az ezek iránti zavaros fogalmakat oklevéli adatokkal.
Kőváry László »Erdély régiségei« czímű munkája 188-ik lapján azt irja, hogy az oklevelek évezredünk elején az Aranyos nevű várról emlékeznek. Egy határjárásról kelt oklevél 1116-ban Castrum Aranyos-nak mondja. Kővári azt is véleményezi, hogy e vár a Tündér (hegy) alatt az Aranyos folyó közelében a malom táján feküdhetett.
Igen nagy hiány, hogy Kőváry sem azon oklevelet, a mely szerinte ezredévünk elején kelt, sem az 1116. határjárási okmány hollétét és forrását nem jelöli meg s ekként azok történelmi becsét és fontosságát meggyengiti.
Csipkés Elek is fenhivatolt munkájában érinti, hogy a Leányvárnál (helyesen Leányvármezőnél) feküdt Aranyos várnál (helyesen Tordavár) a só lerakatván, az ott kezdődő római uton és hidon szállittatott tovább; de ő sem hivatkozik okleveli bizonyitékra s igy történelmileg egyik állitásnak sincsen biztos alapja.
Én alkalmasint felkutattam a Tordára vonatkozó régi okleveleket; de, fájdalom, oly messze felmenőre nem bukkantam, csak egy 1177. évben kelt oklevélre találtam, mely Torda ősváraira az első útmutatást tartalmazza, azért azt itt kivonatilag ismertetni szükségesnek itélem.
Ez Imre királynak 1177-ben kelt adománylevele, mely egy az aradi káptalan és Torda város közt keletkezett per következtében 1323-ban a megbizott csanádi káptalan kiküldöttje által végrehajtott határjárás alkalmával felmutattatott, átiratott s igy meglett a történelem számára mentve.*
Imre király, mint tudva van, III. Béla fia és társkirály volt.
Ebben Imre király Richárd orodi perjelt (prepostot) az orodi Szt. Márton-egyház mindazon birtokaiban, melyek az erdőn túl vannak, azok közt négy birtokban Thorda város közelében az Oronos folyó mellett, melynek kitünőbbjét Bábolná-nak hívták, ugyanott Thorda városa mellett a külvárosban egy falu (Egyházfalva) vagy hosszú-utcza a Szentléleknek szentelt templommal s ezekhez tartozó minden birtokok, szántók, kaszálók, halastavak stb. birtokában megerősitette stb. E birtok kijáratván, igy határoltatott körül: első határjegy délről az Aranyos mellett; innen nyugatra a Hugyos-patak* felé, a nagy-uton Tordavár földjével határos; innen a Hugyos-patak közepén felmegy a hegyre Saxonya vára oldalához, onnan észak felé leszáll s a Fyzeskuth felett elmenve, a szent király kereszteseinek (cruciferi sancti Regis) birtokával érintkezik. A mocsarak felett fölemelkedik a keletoldali hegyre (a sóaknák felé), hol határa az aknai-ut felett van; onnan leszáll a Monyoros-patakhoz, onnan ismét felmegy a sóbányák hegyéhez, hol a király udvarnokai földével határos, innen végre a Sóspataknál megy le az Aranyoshoz, azon határjegyhez, mely kiindulási pontul szolgált.*
Ez most is megvan Peselőpatak néven s egy kis csermely, mely a szőlők közt ered és Torda város közt ép ott, hol a Nagyhid-utczába az Egyházfalvi-utcza betorkollik, a czédula-házzal szemben Ágh József és Sándor Kálmán házai közt foly a Berekbe, hol a Széchenyi-liget szélén szakad az Aranyosba; most tulajdonképen a depôt körüli vizeket gyüjti és vezeti az Aranyosba s medre nem hatol a szőlőkig; de öreg emberek emlékeznek arra, hogy régi árka felhatolt az Alsó-Mál nevű szőlőbe, éppen a Leányvár délkeleti szöglete irányába.
Lásd ered. a gy.-fejérv. levélt., másolata gr. Kemény József Dipl. Tran. app. IV.
Torda városával azután is folytonos perben álltak az – ugy látszik nagyon kapzsi – aradi perjelek, a per még 1391-ben is folyamatban volt s az országgyülés előtt is megfordult. Ezen perlekedési szenvedélyből, ha a tordaiakra sok kellemetlenség következett is, a történelemre nézve haszonnal járt, mert ezen perpatvarnak köszönhető pár igen érdekes oklevél, a melyek Torda multjára és régi váraira igen értékesek s minket arra képesitnek, hogy Torda ősvárainak homályos kérdését tisztázhatjuk, azért ezeket, ha egy kissé hosszadalmasak is, ismertetem, hogy alapos következtetéseket vonhassak le azokból.
1391-ben november 8-án László alvajda előadta, hogy Egyházfalva nevű község birtoklása felett folytatott és országgyülés előtt is megfordult perben a felek szembesitése elrendeltetvén, Tamás azon egyház gondnoka maga és az orodi káptalan nevében felhatalmazással ellátva, továbbá Vámus András a tordai polgárok nevében a vajdai széken megjelenvén, a nevezett gondnok kijelentette, hogy Torda város polgárai és a király vendégei (hospites regi) az aradi perjelség egyházfalvi birtokának törvényesen emelt határjeleit lerontván és megsemmisitvén, a perjel földeit, réteit erőszakosan elfoglalták és használják.
Mire Kelemen tordai biró, Zompál György, János és Simon fia és Jakab Bakou fia tordai esküdtek azt felelték, hogy ők az egyházfalvi határjeleket nem bántották és hogy a kérdéses terület soha sem tartozott a perjel egyházfalvi birtokához, hanem ősidőktől fogva mindig királyi föld (terra regalis) volt, melyet mindig a tordaiak miveltek, okleveleik nincsenek, de ők azt mindig király nevén és király tilalmán birták.
Erre a gondnok ellenvetette, hogy ama terület birtokjogát a prepostság részére erős oklevelek biztositják s előmutatott kettőt, egyiket a csanádi káptalan 1323-iki kiadványát, melyben át van irva Imre király 1117-iki adománylevele. A másik urunk a vajda nyilt levele, melyet a nemesekkel és más rendekkel a tordai generalis gyülésen annak 20-ik napján adott ki, melyben előadatik, hogy Tamás gondnok (custos) panaszt emelt a tordaiak ellen, a határjelek lerontásáért, kinek állitását több országgyülési tag is igazolta s a határjelek lerontását eskü pecsétje alatt valónak mondák, mit a tordaiak tagadtak. Most a vajda megakarván ez iránt alaposan győződni, megbizott embereit küldötte ki, hogy kiszállván a helyszinére – ha a felek megegyeztethetők lennének – a határjeleket újjitsák ki, ha nem, akkor azon peres területet vizsgálják és becsüljék meg.
A vajdai kiküldöttek ugy nyilatkoztak, hogy ők pünkösdkor a szomszédokat Egyházfalvára idézve, a helyszinére mentek, hol Tamás gondnok a csanádi határjárási oklevél nyomán megmutatta az Aranyos melletti határjegyeket, melyek rendben voltak. Innen nyugatra a Hugyospatakon átmenve, Saxonya várához menőleg, két lerontott határjegy látszott, melyeket a tordaiak nem ilyeneknek, hanem kőhordás helyeinek állitának. Odább Saxonya váránál két földjegyet mutatott, melyek ugyancsak valódi határjelek. Innen a hegyoldalon lemenve, ismét egy mást mutatott, melyet mindkét fél igazinak elismert, honnan a Rákus patak terére menve, a klastrom kertjénél egy kúthelyen egy fűzfát találtak, melyet Tamás gondnok Fyzkút-nak jelölt, honnan – mint mondá – a határjegyet elrontották; a tordaiak tagadták, de a kútat Fyzkutnak elismerték, azért oda új határjegyet csináltak. Azután a Rákuspatakon átmenve, a keleti oldali hegyre emelkedtek, hol egy széthányt határjegy látszott. A hegytetőn az aknai út felett a gondnok ismét két széthányt határjegyet mutatott, melyeket mindkét rész valódi határjeleknek elismert és megújitott. Onnan egy mocsáros helyen leszállva, a mocsár mellett ismét lerombolt határjegyet jelölt meg, hol az udvarnokokkal voltak határosok, onnan egy patakhoz, melyet a gondnok Soospataknak, a tordaiak Zenthyanus pataknak (Szent János p.) neveztek, ismét egy határjegyet jelölt meg a gondnok, hol az udvarnokok terjedelmes telephelyét egy elhagyott templom (tehát már akkor is rom) biztosan jelölte. A Sóspataktól az Aranyoshoz kiindulási pontjukhoz tértek vissza.
Mivel pedig a gondnok oklevelekkel, a tordaiak csak szóval bizonyitották, itéletileg kimondatott, hogy Tamás gondnok, vagy más, az orodi egyháznál szolgáló egyén az általuk kijelölt időben, a kolozsmonostori convent küldöttje és János, e czélra kiküldött embere előtt a kijelölt határjegyek felett esküt tegyen; de mivel a tordai polgárok a király, vajda és erdélyi püspök elibe felebbezvén, az ellen óvást tettek, azért az alvajda az ügy végeldöntését május 28-án (ad octavas festi scti trinit.) Gy.-Fejérvárra határozta, hol a vajda, püspök s más jelenlevők itéletet fognak mondani. Ezek az eskütételt helyben is hagyták, Tamás gondnok azonban az okon, mert a peres terület a király, a székelyek és a püspök birtokai közt fekszik, vonakodott esküt tenni. Másfelől Vámus András király ügyvéde, király védnökségén kivül más irásbeli bizonyitékot felhozni nem tudván, az ügyet a felek kérésére király ő felsége s az országnagyok elébe bocsátották, ugy, hogy minden kifogás és halasztás kizárásával jövő Szt. Jakab napkor jelenjenek meg a király és országnagyjai tartózkodási helyén; de mivel a tordaiak meg nem jelentek, ellenben János aradi perjel király jóváhagyással esküt tenni késznek nyilatkozott: azért az alvajda az ország rendeivel egyetértőleg elhatározta és kimondotta, hogy János perjel jan. 6-án (Epiph. Dmi) három nemes, valamint Litterati László, Németh Péter (Lökös Jakch fia) vagy Béldi L. Lukács az alvajda küldötte és a polgárok megbizottjai előtt a kérdéses határjegyek valamelyikén papi ornatusban, egyik kezét mellére, másikat az evangeliumra és oklevelekre téve esküdjék meg az evangeliumra és papi állása szentségére, hogy a per alatti terület valóban azon az alapon és határok közt, melyen azon levelek jelölik, a keresztesek szent-mártoni exclesiájához és káptalanához tartoztak, tartoznak s jövőre is tartozniok kell, hogy azok mindig nevezett egyházéi voltak és sehogy Torda városához (Civitas Torda) nem tartoznak és sohasem tartoztak másként, csakis erőszakos foglalás által. Nevezett helyeket pedig akár tordaiak, akár mások kezén legyenek, eskü után igaz határuk közt minden hasznaival a prepostnak és káptalanának átadják; az alvajdát az esküről és átadásról barátságosan értesitvén.
Az oklevél küllapján Péter Mihálczfalvi Jakch fia és Veres László kanonok bizonyitják, hogy jan. 28-án (Sabatho pr. a. fest. pur. Virg.) nevezett János perjel harmadmagával a Soós-patak melletti egyik határjegyen a rendelet értelmében, az esküt ünnepélyesen letette.*
Az itt csak kivonatolt oklevél eredetije megvan a gy.-fehérvári kápt. levélt., másolata gr. Kemény József Dipl. Tran. App. IV., másik másolat a tordai levéltárban volt, melyet 1812. Osztrovics József tordai főhadnagy, Miklós László esküdt és Schilling Bold. jegyző irtak ki és hitelesitettek.
Még foglalkoznom kell a tordai várakra vonatkozó egy harmadik határjárással, a mi 1493–94-ben hajtatott végre Torda és Egyházfalva közt az erdélyi Vajda rendeletéből, az erre kiküldött kolozsmonostori convent megbizottja Balázs szerzetes által, mely kijárásnál Tordát Zuchak János, az aradi káptalant Mátyás mester képviselte, a ki esküt tett, hogy a kérdéses egyházfalvi terület mindig az aradi káptalané volt s igy most is csak ahoz tartozhatik; ezt követőleg a határ megjelölésére indultak.
Itt az oklevél szakadozott és csak itt-ott olvasható, de igy töredékesen is a tárgyra nézve érdekes részleteket tartalmaz.
Első határjel – mond az oklevél – kezdődik az Aranyos táján s nyugati irányban a Hugyó-patakához tart s Torda várának területével határos, melyet most Szent-Miklósfalvinak neveznek.
A Hugyó-patakon fel Saxoma vár (igy) szögletéig, ott Saxoma vár mellett a régi határjelek mellé újakat emelve Füzkúthoz szálltak le a völgybe, honnan keletre ismét határjelt tettek; onnan a határ megy a Szentszűz kolostor kapujához, innen István... és Darabos András házainál fel a hegyre, onnan a nagyúton a sóbányához Monyoros patakig.* (Itt hiányzik egy darab az oklevélből.) Zenth-János patakáig (itt ismét hiányzik) onnan délre L... Chokásmarth-hoz,* onnan az Aranyoshoz, hol nyugatra fordulva, két malmot, egy 3 és egy 1 kövest érint.*
Ez a patak megvan most is, Magyaros patak néven ered a sóbányáknál, tulajdonképen a sóstavak (felhagyott római sóaknák medrei) lefolyásából származik s Polyán közelében szakad az Aranyosba.
Csokásmart ma is egy Aranyosra néző szőlőhegy Polyán irányában. Ezekről majd alább részletesebben lesz szó.
Eredetije a gy.-fehérvári kápt. levéltárban, abból 1812-ben hiteles átiratot vétetett Osztrovics József tordai főhadnagy, másolatilag gr. Kemény József App. Dipl. Tran. VII. 232.
Már most az ezekből folyó tanuság képesit minket arra, hogy Torda mindkét, sőt szorosan véve három várának fekvését egész biztonsággal meghatározzuk.
Az első és harmadik oklevél megegyezik abban, hogy a Hugyó patakon felmenve, a préposti birtok Torda-vár területével határos. Ha már most követjük a napjainkban is Torda déli részén meglevő Hugyó patakot, mely a nagy út fordulatánál foly le, nyugat felé eljutunk a Leányvár mezejére, az ugynevezett Kövesre, t. i. azon helyre, a hol az ott heverő és s malomárokba beépitett nagy faragott kövek és a minden irányban látszó alapfalak határozottan mutatják, hogy itt a római colonia helyén annak romjaiból épült fel Torda vára, mely – a mint már fennebb is meg volt jegyezve – Tordát fedezte s hidfőjéül szolgált az Aranyoson (a most is meglevő hidczövekek jelölése és Csipkés leirása szerint is) e tájatt átvonuló hidnak. E hely volt az a hely is, a hol Géza király 1075-iki adománylevele szerint Turda vár alatt az Aranyoson az adományozott sóvámot szedték.
A harmadik oklevél még bővebb felvilágositást nyujt, mert a midőn abban is Torda vár területe a Hugyó pataktól nyugatra, a főút mellett jelöltetik meg, egyszersmind az is ki van mondta, hogy Torda várát most Szent-Miklósfalvinak nevezik, a miből azon következtetés vonható, hogy Torda vára akkor már csak névleg létezett, illetőleg a régi Torda vára a mongol dúláskor hihetőleg elpusztult s a helyébe épült, vagy kiigazitása által keletkezett új vár, a körülte feküdt Szent-Miklósfalváról Szent-Miklós vára nevet vett fel. Kővári Erdély Régiségei 188. lapján azt irja, hogy Torda kifogyván az első századokban régi várából, Zsigmond király, mikor az erdélyi városok bekeritését elrendelte intézkedett, hogy Torda is erősséget nyerjen; s igy hiszi a piaczon levő kastélyt 1445–1455. tájatt épültnek. Azonban én a piaczon levő azon kastélyt, melyben az ó-tordai református egyház van elhelyezve, sokkal későbben keletkezettnek, s egyszerű, nagyobb szabású templomkastélynak tartom. A Zsigmond király alatt épült s későbbi oklevelekben előforduló Szent-Miklós várát Torda várával ugyanazonosnak, illetőleg annak helyére épült várnak hiszem, a mint az a harmadik oklevél azon kitételéből is kitünik, hogy ott Torda várról van emlités téve, melyet most Szent-Miklósfalvinak neveznek; de azzal, hogy a piaczszéli kastély lett volna Torda várral azonos, a Szent-Miklós vára név és helyrajzi fekvés határozottan ellentétben áll, mert mindhárom oklevél összhangzólag a Hugyó patak és az Aranyos közé helyezi Torda vagy a szent-miklósfalvi várat, mig a református templomot övedző kastély, Rákos patakán túl a Hugyó pataktól jó távolra fekszik, s igy az oklevelek határolása arra nem alkalmazható.
Különben is Szent-Miklós vára sokkal jelentékenyebb volt, mintsem azt a piaczszéli kastélynak lehetne tartani. Volt idő, a mikor a sóaknák jövedelme és Torda város vámja is e várhoz tartozott, a mint kitetszik I. Ulászló királynak 1441. febr. 22-én Pápáról kiadott adományleveléből, mely szerint Bogáthy Péternek az ország érdekében tett szolgálataiért és fáradságaiért adományozta Szent-Miklósvár nevű várát (Castrum nostrum Zenth-Myklós wára) Torda megyében az Aranyos folyó mellett (juxta fl. Aranyos), mely a királyi sókamarához tartozott és Torda városában feküdt, valamint az ahoz tartozó Szent-Miklós falut és abban 25 jobbágy-telket, Torda városának e várhoz tartozó vámjával (tributum) együtt s a kolozsmonostori conventnek meghagyta, hogy e rendeletét véve Koppán András vagy Hadrév János, vagy Pethlendi Éles Pétert, vagy Chani Istvánt, vagy Zentgyörgyi Benedek királyi embereket felvéve, nevezett Bogáthy Pétert Zenth-Miklós várába, az ahoz tartozó birtokokba és vámvétel-jogába beiktassa, ha ki ellenemondó lenne, azt az erdélyi vajda elibe utasitván a törvényes időre, a beiktatás megtörténtét a királylyal és erdélyi vajdával el nem mulasztván tudatni stb.*
Ered. Kolozsm. Conv. levélt. XIV. 50., másolatilag gr. Kemény József App. Dipl. Tran. V. 200.
1453-ban László király Pozsonyból Szt.-Dorottya napján a kolozsmonostori conventnek rendelte meg, hogy Losonczi Dezsőt iktassa be tordamegyei Szent-Miklós vára birtokába, tartozandóságaiba, valamint Torda város e várhoz tartozó vámja jogába, a miket eddig Forró Mihály élvezett.*
Lásd gr. Kemény József Dipl. Tran. App. 6.
Szent-Miklós várát és a hasonnevű falut nem sokára Torda város vette át Losonczi Dezső fiaitól, a mint az alább bővebben elő lesz adva.
Tehát Torda vára is átment, a többi vármegyék góczpontját képező, ősváraink sorsán, az ily központi várakra fektetett magyar államszervezet hanyatlása bekövetkezvén, az ily várak elveszték jelentőségüket, megszüntek a honvédelem lánczszemei, a vármegye magvai lenni, a küzdő pártok egyik vagy másika ragadta magához, utóbb az uralkodók egyeseknek, néha városoknak adományozták el. A vár őrizetét képezett népesség: az oda telepitett szabad-nemes várkatonák, a kun, mongol dulások alatt kipusztultak, vagy egyes főurak zászlai alá sorakoztak s igy a védtelenül maradt várak nem egyszer estek az ellenség zsákmányául – a mint ez Torda várával is történt – az őslakók helyébe aztán sok helyt idegenek telepittettek, kik az őslakókkal osztoztak a hatalomban, néha azokat túl is szárnyalták. Torda is átment e procedurán, csakhogy itt az idegen népelem nem kerekedett felül, hanem az őslakók hamar absorbeálták és beolvasztották azokat. Torda vára se lett sokáig a város elnyomásának és kizsarolásának hatalmaskodási fészke, mert habár ez is a királyok által a város vámjával együtt egyes hatalmas főuraknak adományoztatott: a Bogathyak, Forrók, Losoncziaknak, s ezek egy ideig zsarolták és nyomták is a város népét; de Torda nem sokára mentesült ettől, mert a Losoncziak notájával a vár és tartozandóságai magának Torda városának adományoztattak, s talán ép azért adattak át az enyészetnek, vagy egyenesen bontattak szét falai, nehogy az ismét a polgári szabadság elnyomásának eszközévé fajulhasson.
Ezek előrebocsátása után eljöttnek látom annak idejét, hogy Torda, illetőleg Szent-Miklós várának fekhelyét, az oklevelek útmutatása s még most is észlelhető maradványai nyomán megjelöljem.
A fennebb ismertetett határjárási oklevelek kétségtelenné teszik azt, hogy Torda vára, mely később Szent-Miklós vára nevet nyert és az e vár területén feküdt Szent-Miklós falu, a mostani Aranyos hidtól és a közelében lefutó Hugyó, vagy Peselő pataktól nyugatra feküdt, ott, hol most a városi sörház, a De`pot épületei vannak és kiterjedt azon, mintegy 12 hold kiterjedésű egész területre, a mely a Szindi és Párdé patakok alsó folyása közt a Tündér alján elterült s a melyet most Köves-nek neveznek, ép az ott található romok és kőtörmelékek következtében.
Már fennebb a római telep leirásánál érintém, hogy a Kövesen a római romok és töredékek mellett és felett túlnyomólag merülnek fel későbbi korból származó épületmaradványok. Az itt található alapfalak más természetűek s a szakértő szeme azonnal felismeri nemcsak cyclopsi méreteikről, de az alkotó anyagról is, hogy azok a római kor után – bár az ő épület romjaiknak felhasználásával – készültek, mert habár ez alapfalakban és felső falak szétszórt romjaiban vannak is itt-ott római jellegű faragott kőkoczkák beépitve; de a rendkivül tömör és széles falak túlnyomólag faragatlan kövekből vannak felépitve, sőt a kerekded patakkövek is nemcsak faltöltelékként, de falrakásnál is vannak használva, a mi határozottan a magyar várépitészet modorát jelzi.
A Kövesnek felszántott és művelés alatt levő része és a Tündér alján elvonuló mészkői útvonalán egész a malomig a talaj a szó teljes értelmében fel van hányva és kikutatva; látszik, hogy az eke munkáját akadályozó romokat kiszedték, elhordták és felépitették; de a tisztitásnak ez ezredéves munkája sem tudta egészen eltüntetni a hajdani épitkezések beszédes romjait, az eke vasa most is forgatja fel a meszes köveket, római és későbbkori téglatöredékeket, melyek fel vannak ott halmozva a barázdák mezsgyéire. A szántott résznek nyugati szélén, nem meszsze a Tündér alján elhuzódó mészkői úttól, egy dombozat van, mely valamely nagyobb épület fekhelyéül szolgált. E helyről, épen ott jártamkor (1886-ban), feszegették fel az ekéket megakasztó romokat, a nagy faragatlan kődúczok között egy pár oly faragott oszloptörzs került elő, a melyek sajátságos – az itteni rajzban feltüntetett – alakjuknál fogva római művek nem lehetnek, hanem inkább az ősmagyar épitészet keleti reminiscentiákon nyugvó alkotásai közé sorozhatók. Ez oszloptők valamely nagyobb magánépület alkatrészei lehettek, vagy hihetően az e tájt levő Szent-Miklós község Szent-Miklós püspök tiszteletére emelt templomának maradványai, mely templom lételéről – alább kitetszőleg – okleveli tudomásunk is van.
A Köves egy része, leginkább az Aranyosra dülő déli része kaszálóul szolgál, sőt a felszántott részen is találunk egyes gyepcsikokat, melyek ép azért nem jöttek mivelés alá, mert az eke a földtakarta romok miatt azt felszegni nem volt képes. E gyepes részen mindenfelé gödrösödések, bemélyülések találhatók, honnan az alapfalak köveit szedték ki, hogy az anyagot, a nem régen újból épitett (gr. Bethlen-féle, most városi) malomhoz felhasználják; de még most is hevernek ott szerteszét elszállitani nem tudott, vagy ott feledett nagy kődúczok, melyek az itt állott cyclopsi épitkezések egyes kőbetüiként tünnek fel.
A mostani vizlevezető (újabban ásott) malomárokra egy nagyobb kiterjedésű kaszáló támaszkodik, a melyen egy tekintélyes négyszögű erődnek látszanak csalhatatlan jelzői. A talaj itt négyszögidomban egészen le van mélyitve, s mind a négy oldalán kidomborodó hatalmas gátony húzódik el, roppant vonalakban irva le egy oly négyszögerőd körvonalait, a melynek hossza (nyugatról keletnek) 120, szélessége 70 lépés; déli oldala magas lombozatot alkot, a melyet most a malomárok, régebben az Aranyos medre köritett, látszanak a gátonyon kivül a vár sánczainak bemélyülései is, a melyeket az odább lefolyó Szindi patak vize töltött meg s igy a minden oldalról vizzel környezett vár egykor nagy védképességgel birhatott.
A vár beltere hápa-hupás, s nagy gödrökkel van tele, melyek ott állott épületek fekvőhelyeit jelölik, honnan a köveket kiszedték. A gátonyok vonalán is több helyt látszanak az épületanyagot kutatók ásott gödrei, melyekből nagymennyiségű kő került felszinre. A midőn én 1860 körül e tájt kutattam, a nagyméretű kövek egész halmaza hevert ott. Ezek nagy részét felhasználták a malom épitéséhez, de még most is maradt ott néhány, tanuskodni eltelt régi nagy időkről. Ily kőlapok leginkább a déli oldalon hevernek, hol egy dombozat a kapubástya helyét látszik jelölni.
Az itt körülirt nyomok csakis a belső vár körvonalait jelölik, mert véleményem szerint e belső várhoz egy sokkal terjedelmesebb külső vár támaszkodott, mely innen egészen a Szindi patakig terjedett. Ezt látszik jelölni egy hatalmas gátony, mely a belső vár északkeleti szögletétől kiindulva, mintegy 300 lépésnyi hosszvonalban húzódik az emlitett patak medréig. E gátonyt nemcsak kidombosodása, hanem az is mutatja, hogy az eke feltörni nem birván, egész vonalán be van gyepesedve, s itt-ott hosszukás gödrük által tarkázva. Ezek a kiszedett alapfalak helyeit jelölik, melyek akkor ásattak ki, a midőn a közeli városi sörház, hidfők és a Depôt nagyszabású raktárai s terjedelmes kőkeritése épült, a melyekhez a szükségelt anyagot mind e vár gátonyaiból szedték ki.
Ott, hol a fenkörvonaloztam hosszgátonya kissé nyugat irányba (az Aranyoshoz, melybe nemsokára beömlik) kanyarodó Szindi patak mederszéléhez ér, egy kiemelkedett helyen nagy lapos kövek hevernek, mely a külső vár szögerődének helyét látszik jelölni. Itt egyesül vele az északi oldalfal egyenes szögletben, melynek keresztszelvénye és alaprakata a patak meder oldalában még most is feltünik. A fal felső részének legurult nagy kövei még ma is ott hevernek a patak fenekén, mert nagyságuk miatt se a gyakran áradozó patak hullámai elsodorni, se az emberek onnan kiemelni nem tudták. A külső vár emlitett észak-keleti szögletén kivül a patak Aranyosig huzódó mederszélén még hat más széles, vastag fal szelvényének látszik ölnyire lemélyülő alapzata. Ezen, a patakmederre egyenesen irányuló falak azt látszanak mutatni, hogy e tájt a belső váron kivül elvonult épületsor vagy utcza huzódhatott el, sőt a Szindi patak túl (bal) partján is látszanak ilyen falalapok, a melyek a Depôt épületei irányában egymással párhuzamos vonalban haladva, a Depôt alá benyulnak.
Ugy a külső vár, mint ezen patakmenti falak, nem faragott, hanem kerekded patakkövekkel kevert nagy kődarabokból tégla használása nélkül vannak épitve s igy azokat határozottan a rómait követett magyar korban épülteknek kell tartanunk.
Hogy teljesen tájékozva legyünk, még fel kell emlitenem azt is, hogy a mostani malomárok beszakadásán mintegy 20 lépéssel alább és a római hidfőtől mintegy 100 lépésnyire, tehát a most leirt vár közelében vonult át az Aranyoson a régi szent-miklósi hid, melynek Benkő a mult században még látta az Aranyosból kimeredő czölöpjeit. E czölöpöket kiszedték, de még pár évvel ezelőtt látszott a hidfő fala. 1882-ben, a midőn a római hidfőt szétszedték, ennek is kivontatták bivalyokkal nagy kőkoczkáit s a város majorjába és a Rákos patak hidjába épitették bele.
Ezen észleletekből vont következtetések azon – azt hiszem – alapos föltevésre jogositnak fel, hogy az I. Géza király 1075-iki adománylevelében és ama (fennebb ismertetett) 1177-től 1391-ig terjedő határjárásokban előforduló Torda vára itt feküdt az Aranyos partján s annak maradványait képezik a fennebb tüzetesen leirt gátonyok és falnyomok.
Csipkés és Kővári is emlitik, hogy Aranyos, helyesebben Torda vára az Aranyoson levő tordai malom közelében feküdt s ott rakatott le és vámoltatott meg a só. Ennek bizonyitásaként Kővári egy 1116-beli okmányra hivatkozik.* Ez is támogatja azon föltevést, hogy Torda vára itt az általam megjelölt helyen feküdt. Ezt még kétségtelenebbé teszi I. Géza király 1075-iki adománylevelének azon kifejezése, hogy az Aranyos folyón Torda váránál szedett sóvámot adományozza (a garánvölgyi apátságnak). E vámot pedig csak, az itt állott Aranyos hidjánál szedhették, a mely – mint fennebb előadtam – Torda vár közelében hidalta át e folyót, a vár egyszersmind ellenséges átszállást gátló hidfőül is szolgálván. E hid közelében (végén) feküdt a Turi-nemzetség sirkápolnája, hol a Báthori Zsigmond alatt meggyilkoltatott Gyulai Pál korlátnoknak sirköve is volt.* Ma már a – 17. század végén még fennállott – kápolnának semmi látható nyoma fel nem fedezhető.
Erdély Régiségei 188. 1.
Lásd gr. Bethlen Miklós önéletleirása I. k. 148. 1. Ő csak annyit ir, hogy a sirkápolna a tordai hid végén volt; de a hid ezen időben itt és nem a mostani helyén állott. Gyulai Pál testvérhuga Turi Jánosné volt s igy került ide a meggyilkolt nagy államférfi maradványa. Gyulaitól örökölte nagyanyja ágán gr. Bethlen Miklós ennek járai és oklosi jószágait.
A vár közelében feküdt Szent-Miklóst Béla király Mykud bánnak adományozta, ki azt – mint alább tüzetesebben lesz róla szó – 1288-ban (a Szentföldre menetel fogadalma alóli felmentésért) a fehérvári Szent Mihály főangyal templomának adta át.
Ugy látszik azonban, hogy Mykud bán, ez a hatalmas főur, a ki Koppándot; Kerekegyházát is birta, Szent-Miklós faluval együtt Torda várát is elnyerte Béla királytól, legalább erre látszik mutatni III. Endre királynak 1291-iki adománylevele, a melyben a tordaiaknak – kiknek kiváltságleveleiket a tatárok Mykud bán várában elégették ugyanazon kiváltságokat adta, a minőkkel Dézsakna, Szék és Kolozs birtak s azon kivül Királyerdejét; Külköd, Udvarnokteluk és Vizelmenteluk nevű helyeket is adományozta.*
Lásd ezt alább tüzetesen.
Ez adomány ama kifejezéséből, hogy a tordai vendégek kiváltságlevei Mykud bán várában égtek el, Kővári s mások is azon következtetést vonták le, hogy az Mikes várában történt, holott valószinű, hogy az a Mykud bán által birt Torda várában történt; mert a tordaiak nem a távoli Mikesre,* hanem a közeli Torda várába helyezték el féltettebb kincseiket és irományaikat s ez annyival hihetőbb, mert ez a Mykud bán a Fremvalt Kukennemből valónak mondatván : eredetileg valamely beszármazott németből lett főur lehetett, a kihez a rokon eredetű vendégek (hospesek) bizalommal viseltettek.
Mikesen, mint látni fogjuk, várnak semmi nyoma, hegyei közt van egy alkalmi földerőd, a mely azonban a mongol-dulás után keletkezhetett.
Abból, hogy az irományok Mykud bán várában, vagyis Torda várában elégtek, következtethető, hogy a mongolok Torda várát is bevették és megrongálták. Ez lehet oka, hogy az 1391-ki határjárásban már Torda váráról nincs emlités téve.
Minden arra mutat, hogy a mongolok átal lerombolt vagy legalább is erősen megrongált Torda várát Zsigmond király – ez a szenvedélyes város- és várépitő királyunk – épittette ki, vagy legalább újittatta meg, a mely újitás alkalmával ősneve is elveszett, vagy legalább feledésbe ment, mert midőn V. László király 1453-ban Szent-Miklós faluval együtt e várat Losonczi Dezsőnek adományozta; azt egyszerűen Szent-Miklós várának nevezte, azonban ekkor még oly tekintélyes volt, hogy Torda városa vámja is e várhoz tartozott. Ez egyszerűen Szent-Miklós várának neveztetik azon 1469-iki adásvevési szerződésben is, mely által Torda város a Losonczi Dezső fiaitól Szent-Miklóst várával együtt megváltotta.* Csak egyetlen egyszer találunk vonatkozást e vár ősnevére a fennebb bő kivonatban közölt 1494-iki határjárási oklevélben, a hol Egyházfalva körülhatárolásánál az mondatik, hogy a határvonal kezdődik az Aranyosnál, a Hugyópataknál nyugatra hajolván, Tordavára területével határos, melyet most szent-miklósfalvi-nak neveznek.
Lásd ezeket bővebben alább Szent-Miklósfalva leirásánál.
Itt fordul elő utoljára Tordavár ősneve összeházasitva újabb nevével, a mi egészen elnyomva a régit, ez időtől fogva teljes uralomra jut; mert az ezt követő oklevelekben kizárólag csakis Szent-Miklósvár név alatt fordul elő; de igy sem sokáig, mert az a város birtokába jutván, Szent-Miklósfalu lakói behuzódtak Torda városába s a vár vagy elhagyatottsága folytán elomladozott, vagy valamely török-tatárjárás alkalmával elpusztult, mert az, mint vár megszünt s kiveszett az életből is s most – annyi századok multán – régi fekvőhelyét is alig tudja a legfigyelmesb vizsgálat is feltalálni.
A mi már most a másik, az az Saxonya, vagy Saxoma várat illeti, a melyet Ercsei Sixadonia-nak és Saxodoniának nevez, az mind a három emlitett oklevél útmutatása szerint a Hugyó-patak főnél levő hegytetőn, tehát a Leányvár, vagyis a hajdani római Castrum helyén feküdt.
A Saxodonia és Saxomavár elnevezés igen valószinűvé teszi Ercseynek azon föltevését, hogy a Szent István által a tordai sóaknák mivelésére és a kereszténység ápolására ide telepitett németek, vagy saxok épitették, illetőleg a még akkor jobb karban levő római vár falait* kiigazitván, önvédelem és biztonság végett házaikat e várba épiték fel, követve a német telepek azon szokását, hogy mint kevéssé harczias nép igyekeztek mindenhol várfalak mögé huzódni, hogy ellenség, de az őket mint idegeneket nem igen szivelő s az ősi vallás mellett lázongó magyarok támadásai ellen is védve legyenek.
Ezen római vár falai még 1455-ben is fennállottak. Lásd Benkő Milk. II. 374., akkor szedték szét, a piaczi nagy templom épitéséhez hordván anyagját.
Hogy ez időben, sőt még a 12-ik század végszakában is a tordai német telepek és az ott lakó ősmagyar nemes népesség élesen el voltak egymástól különitve, mutatja a fenközlött 1177-ki határjárási oklevél is, hol a német vendégek (hospes) és a tordai polgárok külön emlittetnek s külön biróság alatt, különböző jogi és birtoklási viszonyok közt éltek s mig a vendégek a sóaknához tartozó területen laktak s védelmüket királyi ügyész vezeti; addig a tordai ősmagyar (nemes) polgárokat saját birájuk és esküdtjeik képviselik és védelmezik és a királyhoz appellálnak.
Ez elkülönités s a kétféle nép különállása csak a mongol dúlásig tartott, mert a még akkor létezett vendégek csakhamar elenyésztek, illetőleg beolvadtak a tordai magyarság közé, a mely e dúlás alkalmával elpusztult több falu magyar népének odatelepülése által nyert gyarapodást és oly túlsúlyt, hogy Torda, mint Erdélynek legmagyarabb városa, a megyei magyarság főhelyévé és az országgyűlések tartása helyévé változott át.
Az eddig előadottakból látható, hogy Torda a magyar királyság első századaiban egyike volt tekintélyesebb városainknak, mely sóaknája s az Erdélyt átszelő főútvonal (mely akkortájt is a keleti kereskedelem világútja volt) mellett való fekvése következtében is gyors fejlődést nyert, bár fejlődésének kétségtelenül akadályáúl szolgált a város polgárainak sokfélesége és különböző hatóságok alá rendelése, mert a mig a város magyar polgársága az önkormányzati élet áldásait élvezte, addig mellette a királyi területen lakó német vendégek bizonyos kiváltságok által voltak különválasztva, mintegy elszigetelve a magyar polgárságtól. Ott volt ezenkivül a Torda várossal összeépült Egyházfalva, mely az aradi perjelség birtoka volt és a szintén Tordával összeépült Szent-Miklósfalva, a mely egyes hatalmas nemes családok kezén forgó s királyi adományozás alá tartozó jobbágyok által volt – legalább részben – lakva, a mint az alább tüzetesebben előjő.
Volt ezenkivül Torda és sóaknája közelében és a nyugati fensikon néhány önálló község, a melyek Torda vármegye és az ebből kiszakitott Aranyosszék alá voltak sorozva. De e város, daczára az ily szétszórtságnak és sokfelé tartozandóságnak, mégis fejlődött és virágzott, bár eltagadni nem lehet, hogy a kikerülhetlen súrlódások, érdekösszeütközések, s a megoszlás, a belterjesebb fejlődésnek utjára nem egyszer görditett akadályokat. Egy nagy nemzeti catastrophának kelle bekövetkeznie, hogy az embereket meggyőzze arról, hogy az egyesülésben van az erő, ez teszi a fejlődést folytonossá, a védelmet erőteljesebbé, a biztonságot és ebből származó önérzetet hatalmasabbá.
A mint az itt feküdt római coloniát castrumaival elsodorta a népvándorlás ellentállhatlan áradata: ugy az első magyar Tordát is romba dönté a népvándorlás utolsó áradata: a mongol dúlás.
