XI. A római vizvezetékek Tordán.

Teljes szövegű keresés

XI. A római vizvezetékek Tordán.
A római alkotások sorozatában még ki kell emelnem azon vizvezetékeket, melyek a római castrumot és magát a telepet is jó ivóvizzel látták el. Ezek valóban oly óriási munkát feltételező alkotások, a minőt előrehaladott korunk is csak roppant erőfeszitéssel s óriási áldozatokkal tud létesitni, de a minőt a rabszolgák és hóditottak százezreit ingyen dolgoztató rómaiak ama távol korban ritka technicai ügyességgel tudtak valósitani.
Tudjuk azt, hogy a rómaiak mily nagy súlyt fektettek a jó ivóvizre, a hol ilyet helyben nem tudtak találni, azt messziről is elvezették, bármily nagy munkába került legyen s bármely nehézségbe ütközött is.
Ez az eset adta elő magát Tordán is, hol kútakat ásni s jó vizet találni (a talaj sós levén), valamint most,* ugy akkor sem lehetett. Ott volt ugyan akkor is az Aranyos folyója, könnyű és jóizű vizével,* az azonban esős időben hamar és gyakran szokott felzavarodni, a rómaiak pedig sokkal kényesebbek voltak ital dolgában, hogysem az ily, csak tiszta időben élvezhető vizzel megelégedtek volna; de különben is az Aranyos vizét a Colonia magasabban fekvő részébe s még kevésbé lehetett volna a dombtetőkön fekvő castrum és castellumba felvezetni, már pedig a rómaiak erődeiket s azok köréből elmaradhatlan fürdőiket vizzel mindig bőven szokták ellátni, ezt pedig Tordán csak ugy tehették, ha magas helyen fakadó források vizeit vezették oda. Ilyet pedig csak messze távolban találhattak.
Egész Tordának két jó kútja van; egyik az Aranyos-híd közelében, a mely nem egyéb az Aranyos szűrt vizénél, mely természetes retortáján, a kavicson szűrődik át; megint egy másik, a mely a Ferencziek kolostora közelében van, a Sóspatak jobbpartján, ez utóbbit Gyilkos kútjának nevezik, a mint a hagyomány tartja arról, hogy ott régen rengeteg nagy erdők levén, a tolvajok valamely utast meggyilkoltak.
A mit most Torda lakói kizárólag használnak italra, szamarak által vont kis targonczákon hordatván a házhoz.
E feladatot valóban ritka technicai ügyességgel és óriási munkával oldották meg.
Innen több, mint egy mfldnyi távolságra a Koppánd feletti hegyoldalban – hol a havasokra vezető (ugynevezett móczok útja) országút kivezet – van egy köridomú sziklakaraj, a sziklák aljából a Kőcsorgó nevű forrás szökell ki, karvastagságban lövellvén ki a jéghideg vizet. Kőcsorgó neve onnan ered, mert a sugárban kilövelő forrás vize egy természetes kőváluba ömlik, gyönyörű itató-helyül szolgálván az ott legelésző nyájaknak, melyek kolomp-zenéjükkel töltik el a légkört s a kedvtelve kérődző tehenek és juhok e nagyszerü keretbe beillő idylli képet tárnak fel. Az emlitettem Kőcsorgó nem egyedüli, mert a szikla-karaj öléből több kristálytiszta forrás törtet elő. E forráscsoport a maga meglepő sziklaredőzetével sokban hasonlit a bibliai Beer-forráshoz Jeruzsálem közelében, hol a szent sirhoz zarándokolók karavánjai szent érzelmektől áthatva szokták utolsó pihenőjüket tartani, enyhiteni forró éghajlat által fokozott szomjúságukat, s remegő szívvel érezni azon szent hely közelségét, a melyhez oly messziről zarándokoltak el, hogy az emberiség megváltója és felszabaditójának emlékezetét megszentelhessék.
A bibliai Beer emlékeinél fogva bizonynyal meghatóbb, de nem szebb a koppándi Kőcsorgónál. A forrásokból összegyülő kristály-hullámok azonnal kis csermelyt alkotnak, melynek éltető cseppjei dús tenyészetet fakasztanak s szép gyepszőnyeggel vonják be az itt keletkező völgyfőt, melyet felül (nyugat) amphitheatralis alakban kanyaruló réteges sziklakaraj keretel be, két oldalán pedig erkélyszerű szikla-párkányzat húzódik el barlangok sötétlő ürjeivel, a melyek a delelő juhnyájak kedvencz menhelyeit képezik a nap égető sugarai, a zúgó vihar és az eláztató eső ellen, mig a virgoncz kecskék ott szökdécselnek és kúsznak fel a falmeredek sziklák oldalain, mintha ügyes mászó-képességükről akarnának tanuságot tenni.
A Kőcsorgó pataka merész szökéssel rohan lefelé (kelet irányba) s Koppándon felül szakad be a Rákos patakába. Völgyülete meglepően szép pontokat tár fel, az a falrakatszerű sziklakaraj mindkét oldalán lehuzódik egészen torkolatáig s egy igen szép kőhasadék miniatür-képét tárja fel, mely nagyszerűnek és meglepőnek tünnék fel, ha nem lenne a tordai- és turi hasadékok közvetlen közelében.
De bármily szép és festői is a Kőcsorgó patakának eredeti völgyülete, bármily szép zuhatagokban zobogjon is le most a virgoncz csermelyke: azt mégis elvonták a rómaiak eredeti pályájától s már a völgyöböl keletkezésénél, a jobbparti hegyhát egy lankásabb nyergénél kilopták bölcsőjéből s egy vizvezeték csöveibe beszoritva, elvezették a távol Potaissába és castrumába.
Ezen római vizvezeték az Erdőfelett (Dupe Padure) és az Inaczere nevű hegyoldalon lehaladva, és a már tordai határon levő Malomoldal nevű hegy középmagasságán huzódik le a Jeges nevű szőlőhegyen a Leányvárhoz és onnan az alatta feküdt római telepbe.
Vonala már messziről kivehető; pár helyt felásattam s csekély mélységre is teljes épségben megtaláltam – vastag és csaknem bonthatlan szilárd kőburkolatban – azon egymásba illesztett vastag agyag-csöveket, melyeken a viz lefolyt.
E nagyszerű források még most is méltók a megtekintésre s méltók lennének a figyelembe vételre és gondozásra. Ime a rómaiak éles figyelme azokat nemcsak fölfedezte, hanem roppant nagy munka árán hasznositotta is s im a mostani Torda 16 század multán sem tudja a római példát követni s a természet ez áldásos adományát felhasználni, inkább issza egy gyakran zavarodó folyónak vizét, mintsem a már jelölt nyomon haladva, magát jó forrásvizzel látná el. Pedig az a római vizvezeték még ma is legnagyobb részben jó és használható állapotban van, csak kiigazitani, itt-ott pótolni kellene s ismét teljesitené 17 század előtti hivatását. Talán eljövend a felvilágosodásnak azon óhajtott korszaka, a midőn a közegészségügy nagy feladataira itt is sor kerül, midőn az emberek meg fogják érteni, hogy a jó ivóviz a közegészség legfőbb kelléke s akkor talán e régóta nyugvó vizvezeték ismét megkezdendi, illetőleg folytatandja áldásos hatását.
A kőcsorgói vizvezeték bármily gazdagon ömlesztette is cseppjeit, még sem tudta teljes mértékben fedezni a gyorsan fejlődhetett római telep vizszükségleteit s csakhamar egy második pótvizvezeték vált szükségessé, mert minden arra mutat, hogy ezen magasban elvezetett és a hegytetőn feküdt álló tábort vizzel ellátott kőcsorgói fővizvezeték mellett – mely a castrumban levő kutakat, talán a parancsnok e várban és az őrizetnek vár közelében levő katonai fürdőit vizzel ellátta – még volt egy másik alantabb elvonuló vizvezeték is, mely az alant fekvő coloniába és az ott bizonyosan létezett nagy thermákhoz (körfürdők) a Koppánd táji források vizét juttatta el. Ezen alsó vizvezeték Koppánd közt a falu területén vonult át és a Rákos patak völgyületén huzódott le Tordára. Torma Károly a falu közt több helyen fölfedezte annak párkányos téglákból alkotott s nagy lapos téglákkal fedett csatornáját. Sőt némely jelenségekből még azt a következtetést is levonhatónak vélem, hogy a tordai hasadék előtt elterülő és a Leányvár hegyormától egészen a Hesdád patak völgyéig terjedő fensíknak forrásait egy harmadik vizvezeték juttatta el az Acropolisba s onnan a Coloniába, alkalmasint azért is, hogy nagy esése által a rómaiaknál már szokásos szökőkutakat működtesse. E vizvezeték nyomait a Leányváron kivül fedeztem fel, az nem agyagcsövekből, hanem a koppándi alsó vizvezeték modorában párkányzatos nagy téglákból volt összealkotva, a felhajló párkányokra fektetett fedő cserép alatt igy elég hely maradván a viz folyására.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem