48. SAJÓSÁRVÁR
48. SAJÓSÁRVÁR
1345-ben Sarwar néven jelentkezik az oklevelekben. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 86.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1458-ban Sarvar, 1486-ban Sárvár, 1615-ben Saarvar formában fordul elő. (C. Suciu: i.m.)
Kádár (Szolnok-Doboka vm. VI. 67.) idézi Hodort, aki szerint 1250-ből van egy monostorról szóló oklevél Sarwat néven. Idézi C. Suciu is: Hodor szerint a monostor a János lovagrendé volt, de valószínű, hogy még a nagy tatárjáráskor elpusztult.
1334-ben Sarwar papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 3 garast és 33 montan dénárt fizet. (Beke: Az erd. egyházmegye. 192.; Documente. XIV. C., III. 176.) Beke szerint is bizonytalan, hogy melyik hasonló nevű helységgel azonosítható. (Beke: i.m. 137.)
Ettől függetlenül bizonyos, hogy már a középkorban nagy kőtemploma volt, melynek építési idejét a XIV. századra teszik.
A XV. században vagy a XVI. század elején átalakítják, amikor gótikus jelleget kap. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 685.)
1603-ban teljesen elpusztul a falu és a templom is romos lesz. Még 1644-ben is romokban áll. 1717-ben javítják. 1828-ban újra romladozását jegyzik fel. 1838-ban azt panaszolják, hogy lehulló vakolatát súrlásra „lopogatják” a lakosok. Mostoha sorsának magyarázata, hogy a XVII. századi veszteségeket sohasem tudta kiheverni: hívei tovább apadtak. 1888-ban még áll, de csak két református család képviseli az egyházközséget. (Kádár: i.m. VI. 88.) Már ekkor nem alaptalanul jósolja a Református Névkönyv (Ref. Névkönyv. 1888. 15.): „Nem messze van az idő, midőn teljesen néptelenné fog válni.”) Néhány lélek mégis maradt továbbra is, de a templom sorsát megpecsételte az, hogy 1976-ban beszakadt tetőzettel, lehulló vakolattal reménytelenül állott teljesen használhatatlan állapotban.
A középkorban tiszta katolikus település.
A reformáció idején átmegy az akkori változásokon és az unitárius vallásnál állapodik meg. Így a XVI. században unitárius anyaegyház.
A XVII. század első felében bekövetkezett változások után – bizonyára az 1630-as évek Rákóczi-féle intézkedéseinek eredményeként – a megfogyatkozott lakosság már református, a templommal együtt, de a református egyház csak leányegyház.
1692-ben még szép ezüst kelyhet kap ajándékba Csíki Miklóstól a „sárvári eklézsia használatára”. (Ref. Névkönyv. 1888. 15.)
1705-ben ismét anyaegyház, amelyhez Szászfellak és Sajókeresztúr is tartozik. (Benkő J.: Transsilvania. II. 184.; Ref. Névkönyv. 1888. 15.) A következő században újra filia.
A helynevek lakóiról vallanak: 1345-ből Hegyeshegy, Határsédpatak (Documente. XIV. C., IV. 271.); 1644-ből Nagymező, Király-sziget, Sajó melléke; 1671-ből Törvényfa alatt; 1754-ből Pér, Polyán, Keresztúri rév, Hidegkút, Árok, Bikarét, Sajópart. (Kádár: i.m. VI. 70.)
Református templom
A református templom bejárata
