A biodiverzitás csökkenésének, a fajok kipusztulásának okai
A biodiverzitás csökkenésének, a fajok kipusztulásának okai
– Az emberiség létszámnövekedése. Az emberiség fogyasztja el ma a Föld nettó primer produkciójának (a növények, illetve a fotoszintézisre képes szervezetek által a napenergia segítségével előállított szerves anyagok) 40 százalékát.
– Az élőhelyek fölszabdalása, átalakítása, elpusztítása. Az ember a kőkorszak óta irtotta az erdőségeket, helyükön szántóföldeken termeszti a növényeket. Napjainkban a meleg égövi őserdők vannak soron, amelyek a legnagyobb biodiverzitású ökoszisztémák. Felégetésük, átalakításuk a legtöbb – zömében ismeretlen – élőlény kipusztulásához vezet. A települések, betonutak, városi környezetek építése révén az eredetileg ott élő legtöbb élőlény számára az adott környezet megszűnik élőhelynek lenni. Túl azon, hogy a közlekedés rengeteg élőlényt közvetlenül elpusztít (széttaposott gyíkok, békák, a szélvédőn szétlapult rovarok tömege), az autópályák elvágják egymástól, fölszabdalják az élőhelyeket. Megszüntetik kapcsolataikat, ezáltal az ottani élővilág összetételét, életlehetőségeit, szaporodását alapvetően megváltoztatják, hosszú távon egy-egy adott élőlény ki is pusztulhat.
– Túlhasználat. Jellemző példa erre a tengerpartokon folytatott rablóhalászat, például Indonéziában, ahol a lakosság – minden tilalom ellenére – méreggel „halászik”, vagy a robbantással felszínre vetődött halakat szedi össze (de csak az értékesíthetőket). Ennek következtében jóval nagyobb pusztulást okoznak. Parti vizeik halállománya kimerült, s ma már illegálisan átjárnak Ausztrália parti vizeire halászni. Közismert az irtószerek okozta pusztulás a különböző ökoszisztémákban. Ugyanígy jellemző a talaj túlhasználata is. A modern termesztési technológiák külső energiabevitellel (műtrágya, rovar- és gyomirtószerek, növekedésserkentő szerek) növelik a termésátlagot, de ezek ellenőrizetlen alkalmazása ahhoz vezet, hogy elpusztul számos, a talaj termékenysége szempontjából fontos élőlény. Emiatt pedig csökken a termékenység, roncsolódik a talajszerkezet. Az afrikai szavannán a túllegeltetés okoz gondot, részben ez is oka annak, hogy a Szaharától délre eső területek erőteljesen sivatogosodnak.
– Orvvadászat. Emiatt csökken a fajállományok képessége, hogy ellenálljanak a káros hatásoknak, hiszen csökken létszámuk, genetikai diverzitásuk. Jellemző ez például a nagy testű állatokra, így az elefántra vagy az orrszarvúra (az utóbbiak száma az elmúlt 20 évben Afrikában 70 ezerről 3 ezerre csökkent).
– Nem őshonos fajok megjelenése, túlzott elszaparodása. Ezek elsősorban az emberhez kapcsolódnak (a már említett disznó és patkány megjelenése a szigetvilágban). Európában a vándorpatkány terjedt el, amely ázsiai eredetű faj és a középkor óta az emberhez kapcsolódan különös mértékben szaporodott el a nagyvárosokban és a ma már nem lakott területeken is.
– Modern biotechnológia. A génsebészettel az ember különböző, egymástól távol álló élőlények tulajdonságait képes bevinni más fajokba. Olyan tulajdonságokat, amelyekre természetes úton nem tehetnének szert (például a burgonyába bele lehet vinni olyan tioxintermelő tulajdonságot, amellyel a burgonyabogár elpusztul; ez azonban egyéb ökológiai aggályokat vet fel: e tulajdonság átadódhat a gyomoknak is, így azok is védelmet szereznek az őket korlátozó rágó rovarok ellen).
– Szennyezések. A talaj-, légkör- és vízszennyezés (lásd az erről szóló fejezeteket) hatással van a biodiverzitásra.
– Éghajlatváltozás (lásd az erről szóló fejezet).
Egy példa: az édesvízi biodiverzitás. A folyamok, folyók, tavak és mocsarak édesvízi élővilága alighanem a Föld leginkább veszélyeztetett ökoszisztémája. A világ édesvízi halfajainak egyötöde veszélyeztetett, vagy már ki is pusztult. Ez a szám sokkal magasabb néhány fejlett ipari országban, Németországban például a halfajok 72 százaléka tűnt el véglegesen. A halakon kívüli, más édesvízi lények helyzetéről kevesebb adat áll rendelkezésre, de valószínűleg hasonlóképpen veszélyben vannak. A kétéltűek népessége világszerte jelentősen csökken, Észak-Amerikában az édesvízi kagylófajok és alfajok 43 százaléka már teljesen eltűnt, vagy erősen veszélyeztetett. E veszély mértékét nehéz megbecsülni, mivel gyérek az ismeretek az édesvizek élővilágának változatosságáról. Olyan édesvízi fajok, amelyeknek létezését eddig nem jegyezték fel, észrevétlenül tűnnek el anélkül, hogy bárki tudott volna róluk. A szárazföldi gerinceseket viszonylag jól ismerjük, évente átlagosan két új madárfajt fedeznek fel. Ezzel szemben évente mintegy 200 új halfajtát azonosítanak, s tekintélyes szakértők vélekedése szerint a világ gerinceseinek mintegy fele hal. Az Amazonas folyó medencéjében, ahol a világon a leggazdagabb az édesvízi biodiverzitás, becslések szerint legalább háromezer halfajta élhet, noha eddig csupán 1800-at írtak le közülük. Az Amazonasban és mellékfolyóiban él például a magokat fogyasztó hal, amely az időszakosan elárasztott erdőkben talál táplálékra, a világ legnagyobb édesvízi teknőse és a félig vak boto delfin, amely a visszhang segítségével vadászik.
Az édesvízi élőhelyek kerülnek leghamarabb veszélybe, hiszen az emberek települései többnyire a vizek környékén létesülnek. Ezek a területek sok szempontból vonzóak, ivó- és öntözővizet adnak, élelmet kínálnak (a halak, rákok, puhatestűek proteinjét), a folyókba, tavakba vezethető a szennyvíz, emellett közlekedési útvonalként is szolgálnak, a part menti, ártéri területek pedig a mezőgazdasági művelés számára a legtermékenyebb talajt kínálják.
Az édesvízi állatok különösen érzékenyek a változásokra, hiszen egy bizonyos vízmederben kénytelenek leélni az életüket és általában nem vonulhatnak el kedvük szerint békésebb vizek felé.
Az édesvízi ökoszisztémák sokkal sebezhetőbbek, mint a szárazföldiek vagy óceániak. Az édesvizek többsége nyitott, az ökoszisztéma állandó mozgásban van. A folyókban élő fajok kiszolgáltatottak a környezeti változásoknak, hatással van rájuk egy olajfolt vagy a folyó felső folyásánál egy erdő kivágása egyaránt. A tavak – éppen ellenkezőleg – azért sebezhetőek, mert zárt rendszerek, hosszú ideig tart, amíg az öntisztulási ciklus lejátszódik, ha egyáltalán még visszafordítható egy leromlási folyamat.
Afrika és Dél-Amerika nagy részében a fajok „kizsákmányolása” és egzotikus fajták betelepítése az édesvízi élőhelyekre leselkedő egyik legnagyobb veszély. A nílusi sügér, amit Kelet-Afrikában 1960 körül, sporthorgászati és élelmezési céllal, betelepítettek a Victoria-tóba, tönkreteszi a világ egyik legváltozatosabb édesvízi faunáját. A Victoriának, akárcsak a térség más tavainak, jellegzetes őshonos fajai vannak, a Cichlidae család mintegy 200-féle hala például csak a Victoria-tóban található meg. A ragadozó nílusi sügér megjelenése lassú kihalásra ítélte ezeket a halakat, bár a faj kipusztulásának egyéb okai is kimutathatók.
Másutt is előfordul, hogy a betelepített egzotikus fajok túlerőbe kerülnek vagy összekeverednek a helyi állatvilággal. A barna pisztrángot és más halakat a világon sok folyóba betelepítették az ínyencek és a sporthorgászok. Ahol a helyi fauna nem tűnik el teljesen, ott is károsodik az egzotikus fajta megjelenése miatt. De előfordul nem szándékos betelepítés is, amikor mondjuk, egy csaliként használt víziállat vagy akváriumbeli tenyésztésre alkalmas hal kerül a természetes vizekbe és ott elszaporodik. A vízi erőművek és a hajózási csatornák is hozzájárulnak a különféle fajták keveredéséhez.
Egy tanulmány a betelepítéseket okolja az észak-amerikai halfajták 68 százalékának kipusztulásáért. Ugyanez az elemzés arra a következtetésre jutott, hogy az élőhelyek eltűnése a magyarázat a kihalások 73 százalékára. A vízi erőművek létesítése és a szomszédos szárazföldi vegetáció károsodása az elsődleges oka a biodiverzitás pusztulásának az iparosodott körzetekben. A gátak, vízi erőművek akadályozzák a lazac és más halak vonulását, a hőmérséklet, a vízfolyás jellegzetességeinek változása, a víz kémiai összetételének átalakulása az adott élőhelyen honos számos állat létfeltételeit végérvényesen tönkreteszi.
A szennyeződés, illetve a vizek szándékos megmérgezése okozta az észak-amerikai halak egyharmadának pusztulását. A savas eső, a szennyvíz és a mezőgazdasági kemikáliák a világ számos térségében fenyegetik a biodiverzitást. A toxikus kémiai anyagok felhalmozódása és az organikus anyagok bomlásával járó oxigénelvonás Európa fő folyóit gyakorlatilag sterilizálta, bár némelyikük esetében megkezdődött a javulás folyamata.
Ha a biodiverzitás pusztulásának elsődleges oka a folyók szennyeződése, akkor még jók a folyamat visszafordításának esélyei, mivel a folyók gyorsan átmossák saját vízkészletüket. Mégis, a mérgező kemikáliák gyakran hosszú évekig megtalálhatók a folyómederben és a kihalt fajok nem térnek vissza, legfeljebb újratelepíthetők. Az egyes fajok betelepítésénél ugyanakkor nehezebb az édesvízi élőhely kialakítása. Egy ökoszisztéma termékenységének helyreállításához újra kell ültetni a part menti vegetációt és a folyami áramlatokat az eredetihez hasonlóan kell alakítani.
Az élőhelyek helyreállítása rendkívül költséges. A megmaradt vízi élőhelyek védelme a leggazdaságosabb módja az édesvízi biodiverzitás megőrzésének. A jelenlegi erőfeszítések arra összpontosulnak, hogy meghatározzák, melyek a veszélyeztetett fajok, és beindítsák a megfelelő megelőző, helyreállítási programokat.
Magukat a vizeket a legritkább esetben védik törvények, az Egyesült Államok vízvédelmi törvénye kivételnek számít. Általában akkor rendelkeznek a vizek védelméről, ha természetvédelmi területen találhatók vagy azon folynak keresztül. Az intézkedések általában a szárazföldi élőhelyek védelmét szolgálják. Mivel a vizek több adminisztratív egység területén haladnak át, helyzetük rendezése átfogó intézkedéseket igényel. Előfordul, hogy még a védett vizek is veszélybe kerülnek, mert felső folyásuk másik ország területén fekszik, s ott nem érvényesek a rendelkezések. Az édesvízi élőhelyek hatékony védelme csak akkor lehetséges, ha egész vízgyűjtő területek helyzetét átfogóan rendezik.
Az emberi szemlélet problémáiból, a gazdasági és politikai tényezők összhangjának hiányából származó okok:
– a biológiai források iránt megnövekedett igény a népességnövekedés és a gazdasági fejlődés miatt (kimerülőben van a tengeri halállomány, intenzív kutatás folyik gyógyszeralapanyagok után, a talaj túlhasználata stb.);
– a hosszú távú következmények figyelmen kívül hagyása, amely sokszor az ismerethiányból is fakad (a világ nagy részében továbbra is mindenfajta környezetvédelmi hatástanulmány nélkül fognak nagyberuházásokba);
– a nem megfelelő technológia alkalmazása (nem szelektív peszticidhasználat, túlzott műtrágyahasználat, erdők felégetése);
– a gazdasági piacok figyelmen kívül hagyják a biodiverzitás értékeit (ritka fajok feketepiaca, értékes trópusi fák után megnövekedett kereslet);
– a kormányok és helyi intézmények figyelmen kívül hagyják a biodiverzitás szempontjait, így nem tesznek megfelelő lépéseket a biodiverzitás megőrzésére (például hatástanulmányok elrendelése, más védelmi intézkedések);
– a városiasodás folyamatában háttérbe szorulnak a biodiverzitás szempontjai.
