Amerikai és NATO-jelenlét Európában

Teljes szövegű keresés

Amerikai és NATO-jelenlét Európában
NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG: A második világháború befejezésekor több mint két és fél millió amerikai katona tartózkodott Németországban, de létszámuk rövidesen 300 ezer alá csökkent. Ezt követően persze hol újra növekedett, hol megint csökkent, függően a nemzetközi helyzetben beállott változásoktól. Így például a koreai háború idején (1950) csökkent, hasonlóképpen a vietnami háború időszakában is (1968-tól), amikor az NSZK-ban állomásozó amerikai csapatok közel egyharmadát kivonták. Ezzel szemben a berlini fal felépítése után (1961) az Egyesült Államok honi területéről 42 ezer katonát szállítottak át Európába, főleg az NSZK-ba. Az amerikai jelenlét akkor sem változott lényegesen, amikor az NSZK-t felvették a NATO tagállamai közé. Az ország mindvégig központi helyet foglalt el mind a NATO-, mind az amerikai politikában (beleértve a biztonság- és katonapolitikát is), hiszen itt álltak szemben egymással a NATO és a Varsói Szerződés fő erői. Ennek illusztrálására megjegyezhető, hogy 1993-ban az Egyesült Államok összes külföldön állomásozó erőinek kétharmada, támaszpontjainak pedig mintegy 60 százaléka )374-ből 224) volt található az NSZK-ban. A hat NATO-országból (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Belgium, Hollandia) közel 400 ezer katona állomásozott ekkor az NSZK-ban, ennek 60 százaléka volt amerikai. Egyébként 1967–1973 között kb. 100 ezer amerikai katonát vontak vissz a az NSZK-ból, miután az Egyesült Államok szárazföldi haderejében is bevezették a hivatásos (önkéntes) státust.
BELGIUM: Az 1963.április 19-én aláírt kétoldalú egyezmény alapján az Egyesült Államok légitámaszpontokat, híradó és anyagi támogató (logisztikai) létesítményeket működtethet belga területen. Az ott állomásozó amerikai katonák létszáma megközelítette a 3000 főt. Fekvésénél fogva Belgium a logisztikai támogatás egyik központja Európában, kikötői az amerikai hadászati tartalékok kirakodási körletéül szolgálnak, szükség esetén tehát Belgiumon keresztül vonultak volna a megerősítő erők Németországba. Az ország jelentősége 1966-67-ben megnövekedett, amikor De Gaulle akkori francia köztársasági elnök „kitessékelte” a NATO politikai és katonai vezető szerveit Franciaországból, és Belgium adott otthont nekik, ily módon a NATO katonai és adminisztratív központjává vált. Hivatalosan 1967. március 31-én kezdte meg működését Casteau-Mons-ban a Szövetséges Hatalmak Európai Legfelsőbb Parancsnoksága (SHAPE) és Brüsszelben a NATO politikai központja, az Észak-atlanti Tanács. (Ezzel egyidejűleg a NATO Katonai Bizottságát is áthelyezték Washingtonból Brüsszelbe.) Belgium jelentősége tehát mind a NATO, mind az Egyesült Államok szempontjából továbbra is fontos, ami még növekedett az Észak-atlanti Együttműködési Tanács (NACC) megalakítása óta. Ebben a tekintetben tehát ma már nemcsak a NATO, hanem egész Európa számára koordináló szerepet tölt be.
HOLLANDIA: Belgiumhoz hasonló szerepet töltött be (logisztikai zóna, hídfő a közép-európai hadszíntérre) az 1954. augusztus 13-án aláírt kétoldalú egyezmény alapján. Bár az itt állomásozó amerikai csapatok létszáma alig haladja meg a 3000 főt, az amerikai légierő fontos alakulatokat állomásoztathat az ország területén. Hollandia lényeges szerepet töltött be annak idején a NATO 1979-es „kettős határozatát” követően a szárnyas rakéták (robotrepülőgépek) telepítésében. Az ország jelentőségét növelte, hogy a hollandiai Brunssumban hozták létre a Közép-európai Szövetséges Erők Parancsnokságát.
LUXEMBURG: Kis ország létére is fontos szerepet töltött be a NATO és az amerikai erők számára: itt telepítették például a NATO Karbantartó és Ellátó Hivatalát, majd egy 1978-as megállapodás alapján az ország területén nagy raktárkomplexumokat hoztak létre azzal a feladattal, hogy itt raktározzák az amerikai megerősítő erők egy részének felszerelését (1985 januárjában például 5000 főnyi amerikai katonát gyakoroltattak Luxemburgban egy nagyszabású gyakorlat keretében.)
Összességében tehát a Benelux-államok a NATO- és az amerikai erők fontos utánpótlási övezetét, felvonulási területét, fontos távközlési rendszereinek központját alkották, amelyek nélkül nem lettek volna képesek a Német Szövetségi Köztársaságban állomásozó csapatok megerősítését, ellátását és utánpótlását végrehajtani. Mindhárom ország területén létfontosságú NATO-szervek működnek.
DÁNIA: Kis területéhez képest jelentős szerepet töltött be már a második világháború alatt is az amerikai katonai műveletekben. Jelentőségét növeli, hogy hozzá tartozik a kulcsfontosságú térségben elhelyezkedő Grönland, amelynek területe 50-szer nagyobb Dániánál. Amikor 1945 novemberében az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága összeállított egy listát a kilenc legfontosabb honi területen kívüli támaszpontról, köztük volt Grönland szigete is. Itt építették fel 1951–52-ben a thulei légi támaszpontot a korai figyelmeztető és elhárító rendszer BMEWS részeként. Az Egyesült Államok és Dánia között 1951. április 27-én Koppenhágában aláírt kétoldalú megállapodás külön passzusokat tartalmaz Dániára és Grönlandra vonatkozóan. Ennek lényeges eleme, hogy lehetővé teszi az Egyesült Államok számára korlátozott létszámú csapatok állomásoztatását a szigeten, ugyanakkor a dán parlament döntése értelmében békeidőszakban nem állomásozhatnak külföldi csapatok Dánia közvetlen területén (hasonlóan Norvégiához). Ily módon, kimondatlanul is, az Egyesült Államok átvállalta Grönland védelmét, tekintettel arra, hogy a közép- és észak-európai, valamint a balti-tengeri és atlanti-óceáni tengerészeti és légi közlekedési útvonalak kereszteződésében fekszik.
Dánia részévé vált a NATO megerősítési tervének (RRP: Rapid Reinforcement Plan), amit a dán kormány 1982-ben hagyott jóvá. Ezen megállapodások értelmében szükség esetén az amerikai és a brit légierő, valamint egy 13 500 fős brit gyalogdandár nyújtana katonai támogatást Dániának. Egyébként az állandó jelleggel itt állomásozó amerikai katonák létszáma csekély, Dániában alig 60 fő, Grönlandon körülbelül 500 fő. A hangsúly tehát inkább a megerősítő erőkön van.
FRANCIAORSZÁG: Amíg tagja volt a NATO integrált katonai szervezetének és a NATO vezető szervei Franciaországban nyertek elhelyezést, meghatározó szerepet játszott mind a NATO, mind az Egyesült Államok terveiben. De Gaulle elnök „ultimátuma” után, 1966 júliusától alig háromnegyed év állt rendelkezésre a mintegy 70 ezer katona, polgári alkalmazott és hozzátartozó, valamint több mint 80 ezer tonna felszerelés és anyag elszállítására, a közel 190 katonai létesítmény kiürítésére a FRÉLOC (Relocation of Forces from France) művelet keretében. Franciaországnak igen fontos feladatai voltak abban az időszakban, mivel gyakorlatilag a NATO mélységét, fő utánpótlási övezetét alkotta, területén fontos távközlési rendszerek, olajvezetékek, lőszerkészletek, üzemanyag-, valamint élelmiszerraktárak voltak (vannak), az ország a megerősítő erők manőverei számára felvonulási területet jelentett. Az NSZK-ban állomásozó francia csapatok a NATO Központi Hadseregcsoportjához tartoztak, együttműködve az amerikai és német csapatokkal. (Pillanatra sem volt vitás, hogy Franciaország, a francia csapatok egy esetleges VSZ-támadás esetén a NATO-erőkkel együtt, azokkal összehangoltan harcoltak volna, függetlenül attól, hogy kiléptek a NATO integrált katonai szervezetéből.) Az amerikai jelenlét szempontjából azonban Franciaország lényegében „kiesik” a tárgyalt témakörből.
SPANYOLORSZÁG: Az Egyesült Államok katonai jelenléte Spanyolországban eléggé változatos képet mutat. 1953. szeptember 56-án megszületett az amerikai–spanyol kétoldalú megállapodás a támaszpontok használatáról. Viszont Spanyolország a „szegény” NATO-államok sorába tartozott és a támaszpontokért anyagi ellenszolgáltatást, katonai és más segélyeket kért és kapott. Ennek ellenére időnként „keresztbe tett” a NATO- vagy amerikai akcióknak: 1973-ban például nem engedélyezte, hogy légterén keresztül ellátást szállítsanak Izraelbe, 1979-ben Suarez kormánya nem járult hozzá az F–15-ös repülőgépek gépi utántöltéséhez, minthogy ezek a gépek az iráni válság idején működtek. Legutóbb pedig az okozott kellemetlenséget a washingtoni kormánynak, amikor a Gonzalez-kormány 1988-ban felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja ki Torrejonból a 401. harcászati vadászwing 72 darab F–16-os repülőgépét, és fokozatosan rendelje vissza Zaragozából az öt KC–135-ös utántöltő repülőgépet.
A Spanyolországban állomásozó közel 15 ezer főnyi állomány önmagában is illusztrálja az ország fontos szerepét mind a NATO, mind az Egyesült Államok stratégiai elképzeléseiben. Földrajzi fekvése lehetővé teszi a kulcsfontosságú Gibraltári-szoros ellenőrzését, haditengerészeti támaszpontjai felhasználhatók mind az Atlanti-óceánon, mind a Földközi-tengeren manőverező kötelékek támogatására, tengeralattjárók elleni hadviselés végrehajtására. Az ország ugyanakkor megfelelő stratégiai mélységet biztosít a NATO-nak egy esetleges európai konfliktus szárazföldi hadműveleteihez. Mindezzel persze a mindenkori spanyol vezetés is tisztában van, ezért szabnak meglehetősen nagy árat a támaszpontok használatáért.
PORTUGÁLIA: Jelentősége Spanyolországgal hasonlítható össze, az eltérés egyrészt Portugália fokozottabb kötődésében, másrészt az igénybe vett objektumok jellegében van. A Portugáliához tartozó Azori-szigetek (Lisszabontól nyugatra fekszik körülbelül 1500 km-re) már a második világháború alatt is fontos szerepet játszottak az Egyesült Államok és Európa közötti áttelepülések támogatásában. A szigeten lévő lajesi légi támaszpont akkor is, jelenleg is közbeeső leszállóhelyként üzemelt, üzemel. Az Egyesült Államok és Portugália között 1951. szeptember 6-án aláírt kétoldalú megállapodás alapján az amerikai fél kizárólag ezt a támaszpontot használja. A katonai tevékenység irányítására és végrehajtására 1989-ben 3644 fő állandó állomány, továbbá ugyancsak mintegy 3500 főnyi rotációs személyzet állomásozott az Azori-szigeteken. A támaszpont jelentősége a jövőben sem fog csökkenni, tekintettel arra, hogy az Azori-szigetek Portugália–Madeira háromszög kulcsszerepet játszik a dél-európai térség, a Közel-Kelet és Afrika megközelítésében, maga a sziget pedig az egyetlen pont az Atlanti-óceán közepén, ahonnan tengeralattjáró elleni hadviselés indítható.
Az Egyesült Államok/NATO és Portugália közötti jó viszonyra jellemző egyebek között –, hogy Lisszabon közelében telepítették az ibériai–atlanti-óceáni haditengerészeti parancsnokságot (IBERLANT). Továbbá Portugália volt az egyetlen NATO-ország, amely az 1973-as arab–izraeli háború idején engedélyezte támaszpont használatát az Izraelbe tartó amerikai repülőgépek számára. Természetesen Portugália sem adja ingyen létesítményeit, az Egyesült Államok évente 150-200 millió dollárt térít értük.
OLASZORSZÁG: Azon NATO-országok közé tartozik, amelyek térítésmentesen biztosítják területüket és támaszpontjaikat a NATO és az Egyesült Államok számára. A vonatkozó kétoldalú egyezményt a két ország között 1952. január 7-én írták alá. Dél-Európában Olaszország tekinthető a leginkább Amerika-barátnak, az itt állomásozó amerikai erők létszáma a nyolcvanas évek végén meghaladta a 18 ezer főt. Stratégiai jelentősége közismert, a Földközi-tenger középpontjában fekszik, ebből erednek funkciói: haditengerészeti hadműveletek, Észak-Olaszország és a dél-európai térség védelme, rajta keresztül Törökország vagy a Közel-Kelet megerősítése, végül a vezetés, irányítás és felderítés szervezése. Így címszavakból is érzékelhető az ország megkülönböztetett szerepe. Ez jut kifejezésre abban is, hogy a NATO szinte valamennyi számottevő dél-európai parancsnokságát olasz földön telepítették. Stratégiai jelentősége alapvetően a jövőben sem változhat, hiszen nemcsak egy európai konfliktus, hanem esetleges kontinensek közötti válság elhárításában is fontos szerepet játszhat.
GÖRÖGORSZÁG: Az amerikai–görög kétoldalú egyezményt a támaszpontok használatáról 1953. október 12-én írták alá, de a görög–amerikai viszony sohasem volt „felhőtlen”. Görög részről nehezményezték, hogy az 1974-es, Ciprus elleni török invázió idején sem a NATO, sem az Egyesült Államok nem támogatta kellőképpen a görög érdekeket. Athén később is többször fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, ha az nem garantálja Görögország biztonságát Törökországgal szemben (holott erre a NATO Alapokmánya eleve biztosítékot ad). Azt is kifogásolták, hogy Törökország mindig nagyobb segélyt kapott, mint Görögország (1976-ban például Görögország 700 millió, Törökország egymilliárd dollárt kapott a támaszpontok használatáért, illetve néhány bázis újranyitásáért.)
Az ország geostratégiai jelentősége: határos Albániával, Bulgáriával és a volt Jugoszláviával; közel fekszik Afrika északi partjaihoz és a Közel-Kelethez; fontos összekötő kapocs Európa–Ázsia–Afrika metszéspontjában. A területén (beleértve Kréta szigetét is) lévő amerikai támaszpontok és más létesítmények fontos szerepet töltenek be a földközi-tengeri haditengerészeti és légi hadműveletekben, üzemanyag- és lőszerraktárakat telepítettek a NATO részére háborús időszakban történő felhasználásra, az elektronikai felderítés és a távközlés korszerű objektumai a NATO felderítő és hírrendszerének nélkülözhetetlen elemei. Az amerikai légierő és haditengerészet 1989-ben 2766 katonát és 1096 polgári személyt állomásoztatott Görögországban a telepített objektumok és eszközök kiszolgálására.
TÖRÖKORSZÁG: A Ciprus elleni invázió miatt a török–amerikai viszonyban is törés következett be, mivel az Egyesült Államok fegyverembargót rendelt el Törökországgal szemben. Az 1954. június 23-án aláírt kétoldalú egyezményt később többször is módosították, illetve új egyezményekkel váltották fel, így például 1969-ben és 1976-ban az ún. DECA (Defense Cooperation Agreement) egyezményről folytak tárgyalások, de megállapodás csak 1980 decemberében született, miután Washington 1967-ban feloldotta a fegyverszállítási embargót. (Emiatt Törökország nem engedélyezte határai mentén az amerikai felderítőszervek működését, csak az embargó feloldása után, 1978. október 9-étől.)
Törökország stratégiai jelentősége a következőkben rejlik: a NATO-tagországok közül leghosszabb a határa a volt Szovjetunióval, így kitűnő lehetőséget nyújtott a felderítőszervek működtetésére; a Boszporusz és a Dardanellák tengerszorosainak birtokában képes ellenőrizni a Fekete-tenger és a Földközi-tenger közötti hajóforgalmat, szükség esetén azok lezárásával hathatós befolyást tud gyakorolni a haditengerészeti műveletekre. Az ország fontossága még inkább növekedett Irán „elvesztése” után, ahonnan az amerikai objektumok egy részét Törökországba telepítették át. Gyakorlatilag a híd szerepét is betölti Európa és a Közel-Kelet között, a NATO felelősségi körzetén kívül eső akciókhoz. Számos NATO- és amerikai objektum található az ország területén, beleértve a létfontosságú hírrendszereket, előretolt és közbeeső légitámaszpontokat, üzemanyag- és lőszerraktárakat stb. Az Egyesült Államok évente 500–1000 millió dollárt fizet Törökországnak.
NAGY-BRITANNIA: Politikailag az Egyesült Államok legstabilabb és leghűségesebb európai partnere, ami nagyrészt a Churchill és Roosevelt közötti, második világháborúbeli barátságra és együttműködésre vezethető vissza. A brit–amerikai „különleges viszony” a katonai kapcsolatokban is kifejezésre jut, ami nemcsak a hagyományos angolszász barátsággal, hanem az Egyesült Királyság területének stratégiai fontosságával is összefügg. Az „elsüllyeszthetetlen repülőgép-anyahajónak” nevezett brit szigetek számos előnyt nyújtanak más országokkal szemben, nevezetesen: közel vannak az európai kontinenshez, mégis bizonyos fokig védve vannak a La Manche-csatorna révén; területük alkalmas a repülőkötelékek széttelepítésére, tagolt elhelyezésére, a kontinensen folyó szárazföldi hadműveletek eredményes légi támogatására (háború esetén egyébként a NATO repülőgépeinek mintegy 40 százaléka az Egyesült Királyságból fejtené ki tevékenységét); fő utánpótlási bázisa a megerősítő erők és felszerelések Európába szállításának; nélkülözhetetlen szerepe van a tengeri hadműveletekben.
A második világháborút követő időszakban kialakult együttműködésnek számos tanújele van. 1952-ben kötötték meg az ún. Visiting Forces Act elnevezésű egyezményt (szabadon értelmezve: a külföldi csapatok jogállására vonatkozó megállapodás), amely törvényes keretekbe foglalta az amerikai csapatok jelenlétét. Az országban állomásozó amerikai erők létszáma európai viszonylatban a második legnagyobb Németország után: összesen 43 333 fő, ebből 28 452 katona és 14 881 polgári alkalmazott (1988-as adatok). 1948–49-ben az első berlini válság idején Angliában telepítették elsőként az atombombával felszerelt B–29-es bombázó repülőgépeket, majd 1957-ben a Thor rakétákat (utóbbiakat 1963-ban vonták ki). 1960-ban állapodtak meg az amerikai Polaris atom-tengeralattjárók támaszpontjául szolgáló Holy Loch használatáról. 1986. április 15-én az Anglia területén állomásozó F–111, EF–111 és KC-135 repülőgépek vettek részt a Líbia elleni akcióban. Ma is érvényben van kibővített formában az 1947-ben kötött UKUSA-egyezmény, amely a brit–amerikai hírszerzés együttműködését szabályozza. Ez a néhány példa jól szemlélteti az Egyesült Királyság jelentőségét az Egyesült Államok globális és európai stratégiájában, ami eleve kizárja az amerikai jelenlét megszüntetését.
NORVÉGIA: Fontos helyet foglal el a NATO északi szárnyán, minthogy határos a volt Szovjetunióval. A norvég kormány békeidőben nem engedélyezi külföldi csapatok jelenlétét az ország területén, és ugyancsak tiltja atomfegyverek telepítését is. Mindez nem jelenti azt, hogy ne működne együtt a NATO-val és az Egyesült Államokkal. Feladata a NATO északi szárnyának védelme, a tengerentúli útvonalak ellenőrzése a Barents-tengertől az Észak-Atlanti-óceánig, támaszpontokat és raktárakat tart fenn a megerősítő erők számára, különböző katonai létesítményeket, kutatóintézeteket működtet és így tovább. Norvégia egyedül nem lenne képes megvédeni magát egy agresszióval szemben, ezért a NATO gondoskodik veszély esetén a megerősítéséről, erre vonatkozóan egyezmények vannak érvényben.
Az Egyesült Államokkal 1952 októberében kötöttek kétoldalú megállapodást két norvég repülőtér igénybevételéről az amerikai Hadászati Légi Parancsnokság (SAC) repülőgépei részére. 1974-ben kötöttek újabb megállapodást nyolc repülőtér szükség esetén (tehát háborúban) történő felhasználásáról, ezek az úgynevezett COB repülőterek (Collocated Operating Base Előkészített Hadműveleti Támaszpont) összesen 200 repülőgép befogadására alkalmasak. Az 1974-es megállapodást 1981. január 16-án újabb norvég–amerikai keretegyezménnyel egészítették ki, amelynek értelmében egy amerikai tengerészgyalogos-dandár felszerelését tárolják Norvégiában. Ez a dandár, más erőkkel együtt, Norvégia megerősítését szolgálná konfliktus esetén. A külföldi csapatok Norvégia területén való tartózkodására elrendelt tilalom alól kivétel a gyakorlatok időszaka: évente egyszer nagyszabású gyakorlat keretében gyakoroltatják a megerősítő erőket a norvég szárazföldi erők támogatásában. Egy 1980. február 17-én kötött újabb megállapodás további egy-két repülőtér felhasználását engedélyezi az amerikai repülőgép-anyahajók fedélzetén állomásozó repülőgépek számára arra az esetre, ha az anyahajók valamilyen sérülést szenvednek.
A fentiekből kitűnik, hogy Norvégiával komolyan számolnak az észak-európai térség biztonságának megteremtésében és szavatolásában.
IZLAND: A NATO alapító tagjai közé tartozik, stratégiailag fontos helyen fekszik, az Európába vezető repülési útvonal északi kapuja, a Grönland–Izland–Egyesült Királyság térségének fontos alkotó eleme. Geostratégiai helyzete lehetővé tette valamennyi északi szovjet (orosz) kikötőből induló hajó ellenőrzését, mivel azoknak keresztül kellett haladniuk a térségen. Nem kevésbé fontos szerepet tölt be a keflavíki támaszpont, minthogy az Egyesült Államok honi területéről indított megerősítő erők egy része ezen támaszpont érintésével érkezne Európába. (Egyébként Izland a második világháború alatt semleges maradt, a britek szállták meg 1940. május 10-én, majd jó egy évvel később, az 1940. július 7-én kötött brit–amerikai megállapodás alapján amerikai csapatok váltották fel a briteket. Az 1951. május 5-én aláírt izlandi–amerikai kétoldalú Védelmi Egyezmény (Defense Agreement) már azt jelentette, hogy az Egyesült Államok cserébe a támaszpont használatáért kötelezettséget vállalt Izland és a környező térség megvédéséért, a NATO keretében. Jelenleg kilenc amerikai létesítmény van Izlandon, köztük a gyors reagálású erők kötelékébe tartozó vadászbombázó repülőgépek, továbbá légvédelmi és navigációs rendszerek, föld alatti üzemanyagraktárak. Mindezek ellátását és kiszolgálását több mint négyezer amerikai végzi, bár egy 1974-es egyetértési memorandum (MOU) alapján több mint 400 amerikai katona feladatát izlandiak vették át.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages