Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseménynaptára

Teljes szövegű keresés

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseménynaptára
Az 56-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulójára jelent meg a magyar történelem kiemelkedő, a világtörténelmi változásokat is befolyásoló eseményeiről a tények, ismeretek, adatok gyűjteménye. (Ezúttal a forradalmi folyamat eseményeit csupán kronologikus rendben ismertetjük.)
Sztálin halála után (1953) a diktatúra engedett szorításából. A szovjet vezetők Moszkvába rendelték a magyar pártvezetőket. Rákosi Mátyás mint Sztálin leghűségesebb tanítványa veszített rangjából, megszüntették egyeduralmát. A pártbéli ellenfelét, Nagy Imrét állították a magyar kormány élére, aki meghirdette új gazdaságpolitikáját és a törvényességet. Megszüntette az internálásokat, a kitelepítéseket, a kuláklistákat. Közkegyelmet hirdetett (akkori adatok szerint egymillió-kettőszázezer „antidemokratikus elemet” tartottak nyilván), fellépett a rendőri túlkapások ellen.
A kormány programjának megvalósítása akadozott. Rákosiék minden eszközzel – főként a pártapparátuson keresztül – küzdöttek ellene (1954). Moszkvában is változtak az erőviszonyok, balos visszarendeződés kezdődött. Nagy Imrét – miután újra Moszkvába rendelték a magyar pártvezetőket – jobboldali elhajlással vádolták. Leváltották (1955). Értelmiségi körökben nagy riadalom támadt. Nagy Imre irányzatának támogatására nyilatkozatok, vitakörök szerveződtek. Megalakult a Petőfi Kör, ahol főként fiatal értelmiségiek vitatkoztak a szocialista demokrácia létjogosultságáról.
Új lendületet adott a reformtörekvéseknek a szovjet párt XX. kongresszusa, ahol Hruscsov négy órán át sorolta Sztálin bűneit. Harcot hirdettek a személyi kultusz ellen (1956). Rákosi nyilvánosság előtt beismerte a Rajk-per koncepciós voltát. Az értelmiség politizáló körei hevesen támadták a személyi kultuszt. Jó alkalmat adott erre október 6-án Rajk Lászlóék újratemetése és nem sokkal később a lengyeleknél, pontosan Poznanban a tüntetőkkel való véres leszámolás. A magyar diákság rokonszenvtüntetést határozott el október 23-ára.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem