Egyházi ingatlanok

Teljes szövegű keresés

Egyházi ingatlanok
Az Országgyűlés 1991. júl. 10-én törvényt fogadott el a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről. A törvény hatálya azokra a beépített ingatlanokra terjed ki, amelyek egyháztól, vallásfelekezettől, vallási közösségtől, egyéb egyházi szervezettől 1948. jan.1-je után kerültek kártalanítás nélkül állami tulajdonba. Ezen ingatlanok közül az egyházak részére át kell adni a hitélet folytatásához (vallásgyakorlás, konferenciatelep, egyházi igazgatás, papnevelés, egyházi szolgálati lakás), szerzetesrend, diakónus és diakonissza közösség működéséhez, valamint az oktatás, nevelés, egészségügy, szociális cél, gyermek- és ifjúságvédelem, kulturális célok (közösségi ház, múzeum) megvalósításához szükséges épületeket. A törvény az állami vagy önkormányzati tulajdonban levő, de jelenleg is az egyházak által használt ingatlanok egyházi tulajdonba adásáról is rendelkezik. Az egyházi igénylésnek évenkénti meghatározással tartalmaznia kell, hogy melyek azok az ingatlanok, amelyeket az egyház 3 éven belül kíván átvenni. Három év alatt döntheti el azt is az egyház, hogy többi visszaigényelt ingatlanát milyen ütemezésben kívánja átvenni további 7 év alatt. Az ingatlanok visszaadása tehát összesen 10 év alatt bonyolódik le.
Az egyházaknak a törvény kihirdetése után 90 napjuk volt az igényelt ingatlanok listájának benyújtására. A visszaigényelt ingatlanokra a törvény szerint a művelődési miniszter 60 napon belül elidegenítési és terhelési tilalmat köteles bejegyeztetni az illetékes földhivataloknál.
Az ingatlan-visszaadás procedúrája legegyszerűbben az egyházak és a tulajdonos önkormányzatnak, ill. az ingatlan kezelőjének közvetlen megállapodása útján történhet. Ha a közvetlen tárgyalás nem jár sikerrel, akkor egy egyeztető bizottság határoz a szóban forgó ingatlan jegyzékbe vételéről. Az egyeztető bizottság tagjainak felét az érdekelt egyház, másik felét a kormány – továbbá, ha a vizsgált ingatlan önkormányzati tulajdonban van, akkor az érintett önkormányzat – delegálja.
Az átadásra javasolt ingatlanok jegyzékbe történő felvételéről szóló határozatnak tartalmaznia kell, hogy az átadáshoz előreláthatólag milyen pénzügyi fedezet, cserealap szükséges, és arról ki gondoskodik. Az átadásra kerülő ingatlanok jegyzékét a kormány hagyja jóvá, s egyúttal az évenkénti ütemezésnek megfelelően indítványozza az Országgyűlésnek az átadáskor szükséges pénzügyi fedezet éves állami költségvetésből történő biztosítását. A visszaadásra kerülő ingatlan kezelői jogáért csak akkor jár kártalanítás, ha azt a kezelő saját pénzből fizetett ellenértékért szerezte. A kártalanítás pénzügyi fedezetét az érdekelt egyház is vállalhatja, tulajdonképpen az államnak történő hitelnyújtás formájában. A kártalanítást a törvény szerint úgy kell meghatározni, hogy az ingatlan jelenlegi használójának az elhelyezése megoldható legyen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem