Az első évszázadok
Az első évszázadok
A honfoglalás korában mocsaras, erdős, pangó vizes réti talajú, keményfás ligetes területünk átmenetet képezett a magas árterek időszakos árvízi elöntéssel, a szigeteken, partokon halásztelepekkel, nyáron állattenyésztéssel jellemzett területei és a löszös, ármentes állandó vagy téli szállásokkal bíró síkságok között. A löszpadkákon földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, és helyenként még „tatárjuharos” lösztölgyes ligeteik is voltak. Természetesen ezek a honfoglalás kori földrajzi jellegzetességek a Zsákát körülvevő kistájra is vonatkoznak.
A földrajzi tájnak döntő fontosságú tényezője volt a víz, illetve a vizek világa, vízrendszere. A Nagy-Sárrét akkor volt kialakulóban. Lényegesen kisebb területen, mint akár még a múlt század közepén, a lecsapolások idején is.
A vizes területek növekedése a XIII–XIV. század folyamán több falut arra kényszerített, hogy eredeti megtelepedésének a helyét elhagyja, védettebb, magasabb részekre költözzenek. Ilyen helyváltoztatással élt Zsáka ikertelepülése, Furta is a XVII. század folyamán. Darvas a XVII–XVIII. század fordulóján települt át a Nagy-Sárrét széléről a mai helyére. Vekerddel is hasonló volt a helyzet, eredeti települési helyéről kénytelen volt keletebbre húzódni. Zsákán ilyesmire nem került sor, mert eleve a hátság legmagasabb, nem vízjárásos, ősidők óta lakott területére települt.
A honfoglalás időszakában döntő szerepet játszott Bihar vára. A sok félreértést, romantikus elképzelést cáfolva Bóna István a régészeti adatok és saját kutatásai alapján foglalta össze hiteles történetét.
A Kösmő-pataknál épült nagyméretű erődítmény és a hozzá tartozó, X. századi temető (katonatemető) kutatásainak eredményeként megállapította, hogy Bihar várát a honfoglaló magyarok építették. Előzményének csak az a kisméretű, alacsony sáncvár vehető, amelynek a helyét ma Leányvárnak nevezik. Több részletben épült. Az eredeti, gerendavázas földvár 1068-ban, amikor Gyula besenyő vezér Osul nevű főembere bevette, és huszonhárom év múlva, 1091-ben is, amikor Kapolcs kun vezér vívta meg, erősen megrongálódott, egyesek szerint el is pusztult. Azonban mindkét esetben sáncmagasítással újjáépítették, majd pedig a XII. század folyamán a sáncokat kőfalakkal vették körül.
Jakó Zsigmond szerint a Bihar várából kiköltözöttek népesítették be a környéket. Itt alakult meg a bihari ispánság és megyéje, Bihar megye, és az egyházszervezet is itt épült ki. Az eredetileg az egri püspökség szeghalmi főesperességéhez tartozó terület az 1000 körül, I. (Szent) István által a Bihar várban alakított bihari püspökség keretei közt folytatta tevékenységét. Egészen addig, amíg László király 1078-ban át nem helyezte a püspökséget kedvenc városába, Nagyváradra. Ez a vélekedés azonban csak Bihar megye egy – és a kisebbik – részére vonatkozik. A hatalmas terület nagy részét jóval a megye megalakulása előtt a különböző honfoglaló nemzetségek szállták meg.
Mesterházy Károly szerint a honfoglalók a bihari részeken kisszámú őslakosságot találtak. Egy részük, főleg a vezető réteg, beilleszkedett a magyarság társadalmába.
A honfoglaláskor minden nemzetség saját szállásföldet szerzett magának. Így volt ez Bihar, illetőleg Zsáka és környéke esetében is. A folyamatnak magában a település határában kevés, közvetlen környezetében annál több régészeti emléke ismeretes. (A X. századi telepeknél a belső füles cserépbográcsok, a temetőknél az S-végű hajkarikák az etnikai bizonyítékok.) A bakonszeg-kovácsi X. századi temetőt még Sőregi János tárta fel. A sárrétudvari-hízóföldi 1980. évi ásatás gazdag X. századi sírokat talált. Olyan X. századi temetőről van itt szó, amelyet a honfoglalás elején nyitottak, és 970 körül hagytak fel.
Különösen jelentős továbbá Zsáka ikertelepülésének, Furta eredeti telephelyének (Telek) és a község mai határához tartozó egykori, honfoglalás kori falvaknak, köztük elsőként Megyernek (Papmegyerpuszta) az ásatása. Mesterházy Károly szerint „a furtai települések teljesen egységes anyaga s az a lehetőség, hogy az elpusztult Megyer faluval azonosíthatjuk a Teleken lévő lelőhelyet, szintén X. századi kialakulásra engednek következtetni”. A furtai lelőhelyeket, annak idején a Nyék és a Megyer törzsbeliek szállták meg. Mindez – ahogy majd látni fogjuk – nagyon tanulságos Zsáka betelepülését illetően is.
Aki a falu honfoglalás kori történetével, keletkezésével, névadásával foglalkozott, a viszonylag kései első említés (1214–1322) ellenére kivétel nélkül azt hangoztatta, hogy Zsáka sokkal régebbi keletkezésű, az első magyar szálláshelyek közé tartozik. Korai megülésének bizonyítására a község nevének elemzéséhez kell fordulnunk. A helynévkutatás megállapította, hogy községünk neve 1403-ban Isaka, 1407-ben pedig már Zaka alakban fordult elő. A mai, ma is használatos forma, Zsáka az eredeti Izsák személynév és a birtokos személyraggal ellátott „lak”, „laka” (udvarház, lakhely, otthon jelentéssel) főnévnek az összetételéből (Izsólaka > Izsáka > Zsáka) kopott le a XV. századra mai formájára.
Az Izsák személynevet, bár csak a keresztyénség felvétele utáni időktől ismerjük és használjuk, ősi magyar névként tartjuk számon. Legkorábbi előfordulását Isaac alakban 1138-ból, a II. Béla királynak az atyja, Álmos herceg alapította dömösi prépostságot birtokainak és szolgálónépeinek birtokában megerősítő oklevélben találjuk, 1214-ből pedig a Váradi Regestrumból ismerjük Isou > Izsó alakban.
Ha az Izsák (Isaac) személynév első előfordulásaként 1138-at fogadjuk el, feltételeznünk kell, hogy az Izsák név már akkor legalább kétszáz éves múltra tekinthetett vissza. Népszerű név lehetett, mert mind a vezetői, mind pedig a szolgarétegek körében gyakran előfordult. Történetírásunk úgy tudja, hogy a Zovard nemzetség Bodon ága egyik birtokos családfőjének is Izsák volt a neve.
Ahhoz semmi kétség sem férhet, hogy falunk a birtokosáról, Izsákról kapta a nevét. Eleinte csak a puszta személynevet használhatták: Izsák. Amiből azután hamarosan Izsáka, illetve Zsáka lett. A falunév visszahatott a névadóra is, amennyiben Izsák családja birtokukról az Izsákay (Izsákai) családnevet kapta. Az Izsákay család névviselési formája még a XVI. században is kettős. Egy XVI. század középi birtok-összeírásban Isaka (Izsáka) faluban Izsák Benedeknek Okányban és Simonkerekiben, míg ugyanakkor Izsákay Osvátnak Izsákán kívül a szomszédos Bajomon, Bakonszegen, Csekehidán, Nyéstán, Orodon és Ösvényen is voltak birtokai.
Összefoglalva mindezeket nyugodtan állíthatjuk, hogy Zsákát a honfoglalás legkorábbi időszakában ülték meg eleink, több más, közvetlen környékbeli faluval együtt. Nevét az úgynevezett magyar névadási mód szerint kapta, amikor is szokásosan az alapító, az első birtokos után nyeri el a magáét a falu. Ez maga is a X–XI. századra vall, tartalom és módozat tekintetében összecseng az ország különböző részein lévő, Izsákból fejlődött helységneveinkkel. Elsősorban Izsa (Komárom megye, ma Szlovákia, 1268) Ysa (1237, Isa személynév) faluval, illetve falunévvel. De a jobban ismert Izsák (Duna–Tisza köze) falu névalakulásával is (1121, Isak személynév, 1138, Isaac), sőt Izsákfa és Izsákfalva község névalakjával is.
Zsáka megülésével kapcsolatosan van egy másik tisztázni való mozzanat. Nevezetesen az, hogy a közvéleményben a nagyvonalúan fogalmazó ismertetések alapján az terjedt el, Zsákát a Zovard nemzetséghez tartozó Izsák, illetve az Izsákay család szállta meg és vette birtokába. Figyelmen kívül hagyja ez a vélekedés a különben elég széles körben ismert Jakó Zsigmond-féle monográfia nagyon fontos megjegyzését, mely szerint: „…a Zovárdok népesítési munkájával párhuzamosan a királyi hatalom és más birtokosok is igyekeztek minél többet foglalni maguknak a Sárrét gazdátlan nádtengeréből. Az így keletkezett telepeket a Zovárdok mindenféle módon megszerezni törekedtek… a tatárjárás után már csak vásárlás útján kerekítgethették ki uradalmuk határát. Ebben az időben vették meg a század derekán élt Hontpázmány nembeli Izsó faluját, a birtokaik közé ékelődő Izsólakát, a mai Zsákát.”
Vagyis Izsólakát nem a Zovárdok ülték meg, hanem a Hontpázmányok, és Izsák sem Zovárd, hanem Hontpázmány nembeli birtokos volt. Jakó monográfiája végén, Zsáka ismertetésekor maga foglalta össze a lehető legvilágosabban a település kialakulásának, névfejlődésének történetét, így: „Zsáka. 1322. Ysowlaka, 1338. Isaka. A Zovárd nemzetség 1283 után vásárolta meg a XIII. század közepén élt Hontpázmány nembeli Izsótól. Névadója lett a nemzetség Biharban nagy szerepet játszó Izsákai ágának. Birtokosai az Izsákaiak, a velük rokon Bessenyeiek és a középkor végén a Bajomiak. A Sárrét szigetein épült, egyes részeit hidak kötötték össze. Körös-körül nádasok és mocsárerdők övezték.”
Mind a Hontpázmány, mind a Zovárd nemzetség magyar, és a Zsákát megülők is azok voltak. Nagy a valószínűsége annak, hogy a letelepülők a neolitikum óta folyamatosan lakott, vízmentes és jól védhető Markón és a Vár-dombon vetették meg lábukat. Az itt talált csekély számú és aligha szervezett népesség gyorsan azonosult a honfoglalókkal. Akik maguk is földműveléshez fogtak, és nagyszámú állat tartására rendezkedtek be, bár olykor-olykor vadásztak és halásztak is. Az államalapítás, államszervezés során Zsáka egyike lett azon kora Árpád-kori falvaknak, amelyek Bihar vármegye igazgatási keretei között teremtettek egzisztenciát maguknak.
A falu a tatárjárásig (1241–42), ha lassan is, de egyenletesen fejlődött. Korán egyházas hely lett, és az Izsákaiakban jó gazdára találva anyagiakban is szépen gyarapodott. Elannyira, hogy a tatárjárás sem volt képes megtörni, de még nagyon visszavetni sem. A falucska lakói a seregek közeledtének a hírére bevetették magukat és jószágaikat a Sárrét járhatatlan mocsárvilágába, és kivárták a tatárok elvonulását. Említés történik arról is, hogy a tatárveszély elmúltával a visszatérő kunokból is néhányan betelepültek a faluba.
Zsáka több más környékbeli és távolabbi faluhoz hasonlóan a tatárjárás után lépett nagyot előre a gazdasági, a társadalmi és a kulturális fejlődés útján. Ez a száz esztendő volt jó arra, hogy kialakuljon a feudális gazdasági rend, hogy megszilárduljanak a termelési viszonyok, ez alatt az évszázad alatt formálódik ki az egységes jobbágyság, ekkor válik véglegesen és egyöntetűen a lakosság a nyugati egyház hívévé, erősíti meg mind az egyház-, mind a megyeszervezetet.
Településünk nagyságára, fejlettségére a XIV. század eleji, jelesül az 1332., az 1334. és az 1336. évi pápai tizedjegyzékek adataiból következtethetünk. 1332-ben a falu István nevű papja egy garast, 1334-ben öt garast, 1336-ban Tamás nevű papja hat garas pápai tizedet fizetett. Falunknak a XIV. század elején nemcsak papja, de temploma is volt. A pápai tizedjegyzékek átlaga Zsáka vonatkozásában évi négy garas volt. Ebből a számból arra lehet következtetni, hogy itt az 1330-as évek derekán tizenkilenc jobbágytelek volt, és hozzávetőlegesen száztíz-százötven lakosa lehetett – a nagyobb lélekszámú, jelentősebb falvak közé tartozott.
Mint köztudott Zsáka első ismert említése 1214-ből, a Váradi Regestrumból való, Yzsowlaka (Izsólaka) alakban. Általánosabban ismert az 1322. évi Ysowlaka possessio (Izsólaka) előfordulás. Utóbbit egy osztálylevél tartalmazza, amelyben a váradi káptalan mint hiteles hely megerősíti a Zovárd nembeli Budun fia András rendelkezését, hogy a nevezett a mintegy huszonöt ével azelőtt Budun (Bodon) fia Budon (Bodon) által (1283–1290 körül) az Izsákaiaktól megvásárolt Izsólakát, illetve annak egy részét, amely az 1301 előtt utód nélkül elhalt testvérének, Budun fia Budunnak volt a birtoka, felosztja unokaöccsei között.
Karácsonyi János a magyar nemzetségekről szóló monográfiájában az oklevélben felsorolt birtokok, birtokrészek fekvését is meghatározta. András megtartotta magának a falunak az egyház kapuja előtti részét a Budun-szeg szigettel a Benke árkáig (Benkearkua). Unokaöccsének, László fia Gurhus, azaz Görhes Jánosnak adta a hídtól jobbra elterülő részt a Szilas(Zylas)-szigettel együtt. Másik két unokaöccsének, Miklós fia Pálnak és Jánosnak juttatta a fennmaradó részeket.
Az oklevélből megtudjuk, hogy a XIV. század elején Zsákán volt templom, hogy a falu több szigeten települt, s hogy a szigeteket hidak kötötték össze. Valamint azt, hogy a Zovárd nembeli Budun (Bodon) fia Budon (Bodon) 1283 után vásárolta meg az Izsákaiaktól Izsólakát (possessio Ysowlaka). Ez a vásárlás azonban nem terjedt ki az egész falura-birtokra, mert az Izsákaiak még jóval tovább is birtokolták (egyes részeit). Onnan is tudjuk ezt, hogy 1403-ban Zsigmond király elvette Zsáka birtokát a hűtlenségbe esett Izsákai Pál fia Lászlótól, és hűséges embereinek, Feledi János vajda fia Lórándnak és Zerkei Dezső fia Lászlónak adta jutalmul. Azt azonban nem tudjuk, hogy az adományozás, illetve a birtokba való beiktatás, a tényleges birtokbavétel megtörtént-e vagy sem. Mert az Izsákaiak továbbra is Zsáka (egy részének) birtokosaiként szerepeltek és folytattak tárgyalásokat a zsákai birtok további sorsát illetően.
Az Izsákaiak erősen ragaszkodtak ehhez az ősi birtokukhoz. Mindenáron meg akarták tartani. Itt rendezték be uradalmuk központját. Itt építették fel valamikor a XV. század folyamán udvarházukat, a templom közelében.
1414-ben, amikor Izsákai Péter Bajoni Istvánnal, Jánossal és Pállal, valamint rokonukkal, Ohati Jánossal egyezkedett a falu részbirtokáról, Izsákai Péter négyszáz forintot fizetett azért, hogy ne kelljen a Bajoniaknak részbirtokukat visszaadnia.
Nyugalmuk azonban nem volt, mert a birtokot veszélyeztető Bajoniak mellett feltűntek a zsákai (izsákai) birtokból rokoni jogon birtokrészt szerezni óhajtó bakonszegi Bessenyeiek is. Végül is 1436-ban az Izsákaiaknak osztályos egyezséget kellett kötniük a Bessenyeiekkel. Ennek értelmében utóbbiak is részbirtokosok lettek Zsákán – az Izsákaiak szerint jogtalanul.
Végül is megunták a birtok elaprózását, és 1449-ben az Izsákaiak és a Bajoniak elcserélték itt fekvő birtokaik nagy részét a váradi püspökség derecskei és Békés megyében lévő, Szentmiklóson és Bajonban fekvő birtokaiért. Más adatokból úgy tűnik: ez a csere nem teljesült, 1472-ben a Zsákaiak ősi birtokainak nagy része még Izsákai Miklósé volt. Igaz, 1497-ben a zsákai részbirtokát megőrző Bajoni család (Bajoni János) ellen a váradi püspök a királynál pert indított, amiért a zsákai, de más falvakban is lévő részbirtokokat, annak ellenére, hogy azokat Bajoni István elcserélte, és törvényesen átadta a püspökségnek, jogtalanul megtartotta és használja.
A pert a püspökség nyerte meg, s ennek következtében még a XVI. században is birtokos volt a faluban. De az Izsákaiak bizonyos részbirtokokat továbbra is meg tudtak maguknak tartani. Így és ezért volt lehetséges, hogy a XVI. század folyamán Zsákán (és közvetlen környékén) a Zsákai család (Izsákai Simon) három helyen is szedett vámot.
Amíg az Izsákaiak a XV. század végéig osztatlanul uralták a zsákai birtokot, nem is érte nagyobb megrázkódtatás a falut. De ahogy előbb a Bajoniakkal, majd pedig a Bessenyeiekkel, sőt a váradi püspökséggel is osztozkodniuk kellett, nehéz idők következtek. A nehézségek egyik oka az volt, hogy a XIV–XV. század fordulója körül a környéken is megindult a zselléresedés, valamint a vele járó pusztásodás. A jelzett gazdasági-társadalmi és migrációs jelenségek egy ideig ugyan növelték Zsáka mikroközpontszerepét, de végeredményében a lakosságban bizonytalanságot, elégedetlenséget szültek.
Bár a század eleji általános jobbágyelégedetlenségnek itt is volt hatása, azonban az biztos, hogy Zsákát magát az 1514. évi Dózsa-féle parasztháború, annak ellenére, hogy néhány nagy jelentőségű eseménye a közelben zajlott le, nem érintette, noha köztudott, hogy több itteni jobbágy is részt vett a harcokban. Az Izsákaiak 1450 táján épített és azóta többször bővített udvarházát sem dúlták fel.
A Dózsa-féle parasztháború felhívta a figyelmet a közelgő, a parasztháborúnál nagyobb veszélyre, a török várható terjeszkedésére. Zsákán az Izsákaiak óvintézkedésül a régi építésű, többször átalakított udvarházukat különböző védművekkel látták el. A zsákai vár „első menetben” 1540-re épült ki. De egyáltalán nem voltak vele megelégedve, 1592-ben, illetve utána újra megerősítették.
Lehetett ugyan bármily erős is, legfőbb védműveit a várat körülvevő széles és mély mocsárvilág alkotta. Az igazi, az ellenséget távol tartó ereje az összefüggő, veszélyes, vizes-vízjárásos, mocsaras területekben volt.
A mohácsi vészt követően, az ország három részre szakadásakor, jobban mondva a kettős királyválasztás után Bihar megye teljes egészében Szapolyai János kezére került, és ezt a hatalma tetőfokán, 1538-ban megkötött nagyváradi béke meg is erősítette.
A török 1550 táján hódoltatta Zsákát. Ami egyáltalán nem befolyásolta a régi magyar birtoklási viszonyokat, még kevésbé a két király közti versengést. Így történhetett meg, hogy 1562-ben a Habsburg-párti Izsákai András a várat átadta a császáriaknak. Schwendi Lázár császári fővezér még ugyanebben az évben, 1562-ben, kinevezte a zsákai vár első kapitányát a jó katona hírében álló, Eger védelmében részt vett Bay András személyében.
János Zsigmond nem nézhette jó szemmel a történteket, ezért 1564-ben Báthori István vezérével vissza akarta foglaltatni, ostromoltatta – eredménytelenül. A sikertelen ostrom arra volt jó, hogy a zsákai várat Izsákai Andrásnak az 1566. május 25-én kötött ungvári egyezségben át kellett adnia a császáriaknak, személy szerint Schwendi Lázárnak, Kerecsényi Lászlónak és Zay Ferencnek.
A császáriaknak első dolguk volt, hogy a várba Bay András kapitánysága alá német zsoldos katonaságot vezényeltek. Ezt azonban már végleg nem tűrhette János Zsigmond, és 1566 júliusában visszafoglalta az erődítményt.
Nem kis kihatással volt a zsákai vár további sorsára az a körülmény, hogy az 1566. évi hadjárat során Gyula és Bél erőssége is török kézre került. Mindez arra késztette János Zsigmondot, hogy a zsákai várat minden korábbinál jobban megerősítse, a török terjeszkedése ellen komoly erődítménnyé formálja. Nyilván sikerült, mert a törökök megtudva a vár megerősítését, folytonosan követelték lerombolását. De eredménytelenül.
A katonai objektum ebben az időben élte első virágkorát. Jó híre, tekintélye annyira megnőtt, hogy 1571-ben az erdélyi fejedelemségre törő Békés Gáspár a porta rokonszenvének, támogatásának megnyerésére, biztosítására több más erősséggel együtt ezt is felajánlotta a szultánnak.
Zsáka a XV–XVI. század fordulóján, a XVI. század első felében vált igazán „központtá”, egyrészt uradalmi központ jellegéből következően, másrészt vára megtartó erejének köszönhetően.
Valóban ez a település volt a szoros értelemben vett kistáj legnépesebb faluja. Talán a leggazdagabb is. Egyes adatok utalnak arra is, hogy elsősorban az Izsákaiak, de a Zsákán birtokos többi família is bekapcsolódott a Várad felől Szolnoknak és a Körösköznek tartó sókereskedelembe, illetve a XVI. század közepéig virágzott, nyugatra irányuló szarvasmarha-kereskedelembe. Mindennek a hatása erőteljesen megmutatkozott a reformáció gyors és teljes mértékű elterjedésében is. 1552-ben még plébánosa volt a falunak, 1567-ben pedig már mint a tiszántúli református egyházkerület váradi egyházmegyéjébe tartozó egyik legnépesebb és legjelentősebb egyházról beszéltek az itteni gyülekezetet emlegetve.
Mindmáig eldöntetlen, hogy a zsákai reformáció nagyváradi vagy debreceni forrásból támadt-e. Nagyon valószínű, hogy korai reformálását az Erdélyi Fejedelemséghez való szoros kapcsolódása segítette elő, és – a kezdetekben legalábbis – Nagyváradnak köszönheti.
Több helyen említik, hogy a késő Árpád-kori katolikus templomot kevés átalakítás után átvették a reformátusok. Papjuk rendszeresen volt, kezdettől fogva működhetett az iskolájuk is. Ezt azon tapasztalatok alapján állíthatjuk, hogy a református falvakban-városokban, ahol pap szolgált, rendszerint volt a tanításnak is intézménye.
A zsákai iskola későbbi fejlődése során a Debreceni Kollégium partikulájaként működött. Sok esetben a rektort közvetlenül az anyaiskolából, a Debreceni Kollégiumból hozatták. Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, hogy az egyik legjelentősebb zsákai földesúr, a híres-neves Rhédey Ferenc volt az, aki Rákóczi Györggyel és Barcsay Ákossal együtt kezdeményezte a hányatott sorsú Váradi Biblia kiadását, 1657-ben. S hogy csak Várad eleste (1660) után váltak kizárólagossá a debreceni kapcsolatok.
)
Magyar harcos buzogánnyal a XVI. század végén
