Épített világ

Teljes szövegű keresés

Épített világ
Az 1900. évi népszámlálás szerint Zámolyon öt fazekas dolgozott, a XIX–XX. század fordulójáról Dobás Albert, Kardinál József, Schlosser János, Szekeres György és Zólyomi József mesterre még ma is név szerint emlékeznek. Kardinál József ősei is fazekasok voltak, közülük Kardinál Flórián nevével az 1828. évi összeírásban találkozunk.
Keresztapám, Posztl Mihály 1973-ban beszélt nekem a fazekasságról: „Zámolyon a mai Bem József utcát még mindig Fazekas utcának hívja a nép. Itt voltak a zámolyi fazekasok házai, műhelyei. Kardinál József fazekas még 1910–1915 között is dolgozott. A Kása-hegyből szedte az agyagot. Még mázas edényeket is gyártott. Korongolással készítette az edényeket, és kemencében kiégette. Fehérváron, Móron a vásárokon adta el. Édesapám, Posztl Mihály hordta el az edényeit kocsival a vásárokra.”
Az utolsó zámolyi fazekas, Schlosser János még édesapámat is rá akarta beszélni, hogy tanulja ki a mesterséget. Azzal érvelt, hogy a kőművesek csak kora tavasztól késő őszig dolgoznak, itt meg a téli hónapokban is folytathatná az ipart.
A zámolyi edények formája, díszítése megegyezett a csákváriakéval. Falunkból több kocsival, lóval rendelkező ember is kereskedett a csákvári fazekasok termékeivel. Öregszülém sógora, Bencze István cserépedénnyel megrakott kocsijával a dunai réveken a Csepel-szigetre, sőt az Alföldre is eljutott. 1919-ben, amikor a Tanácsköztársaság fehér pénzét már csak a csákvári fazekasok fogadták el, egy egész kocsi edényt vett, amelynek egy része saját háztartásukba került.
Az Öreg utcai Bencze-házat 1938-ban nagyanyámék örökölték, még ekkor is tele volt mázas, virágos tányérokkal, tálakkal. 1944-ben az épület aknatalálatot kapott, ekkor semmisültek meg konyhájában a csákvári edények. Néhány közülük még a romok alatt is ép maradt, de a háború után, az 1950–1960-as években már nem sokra becsülték őket: a cseréptányérokból a macskák ettek.
A Bencze-ház szobájában zöld mázas, korongolt kályhaszemekből rakott cserépkályha is állt. Ezt már jóval a háború előtt lebontották, de tál alakú kályhaszemeiből még az 1960-as években is a baromfiak ittak az udvaron.
Csákvárról a cserépedényeket még az 1950–1960-as években is hordta Zámolyra csacsifogatos kocsijával egy edénykereskedő, akit a zámolyiak csak csákvári köcsögösnek neveztek. Virágcserepet, csirkeitatót, tejesköcsögöt vásároltak tőle. Jól tejelő tehenekhez a háznál tíz-tizenkettőre is szükség volt. A belül sárga, kívül zöld mázas edényben szép sárga színűnek látszott a tej. A leggyakrabban kétliteresek voltak, de használtak másfél, egy- és féllitereset is. Fejés után ebbe szűrték a tejet, nyáron a pince földjén tartották, tetejét a kis köcsögdeszkával fedték le. Télen, amikor a szobában, a „sporhejten” főztek, a tejesköcsögök a hideg, nyitott kéményes konyhában álltak.
Nyáron a köcsögből kanalazták a hűvös aludttejet, zöldpaprikát aprítottak bele, megsózták, kenyérrel ették. (Ez aratásban is üdítő uzsonnának számított.) A tejfölt kisebb köcsögbe vagy bögrébe szedték, a túrót mély tálban tartották.
Tésztás napokon gyakran sütöttek túrós rétest, túrós palacsintát, túrós buktát, túrós lepényt. A vizeskorsókat, bugyogakorsókat a gazdasági év során a szántóföldeken, szőlőkben használták. Tavasszal és ősszel a kisebb, két-három literes, a nyári forróságban a nagyobb, öt–tizenöt literes aratókorsókat vitték a mezőre. A bugyogakorsó kerek szájú, kívül-belül mázatlan edény, szájában szűrővel, rostéllyal, fülén ivásra szolgáló cseccsel, belsejében agyagcsörgőkkel, amelyek belül tisztán tartják, és üres állapotban mozgás közben csörögnek. Sok esetben nem otthon töltötték meg, hanem útközben, valamelyik mezei kútnál. A vértesi szőlőbe, az Öreg-hegyre járók a laposi Nagy-legelő gémeskútjánál: a Csörgő-kútnál vagy a Disznó-hegyi-kútnál.
A falu képét elsősorban építkezése, lakóházai, gazdasági épületei határozzák meg. Zámoly régi lakóházai sár-, tömés- vagy vályogfalúak, zsúp- vagy nádtetősek voltak. Szabad kéményes konyhából, abból nyíló első és hátsó szobából, kamrából álltak. A szabad kémény alatt kenyérsütő kemence, a nyílt lángon való főzésre használt padka és a vízforralásra, lekvárfőzésre, zsírsütésre szolgáló, falazott katlan állt. Az Öreg utcán és az Új utcán a századfordulótól kezdve folyamatosan átépítették a régi lakóházakat. A szabad kéményt a konyhában lebontották, lezárták, a kemencét, a katlant elbontották, legfeljebb a hátsó konyhában tartották meg.
A régi lakóházak legtovább a Burgán, a Kis utcán, a Sár utcában és a Szuggyában maradtak meg. Ilyen a Burgán Taposka János üköregapám (született: 1842) egykori lakóépülete, amely a XIX. században még jómódú háznak számított (Dózsa György utca 6.). A folyó felé enyhén lejtő nagy telek belső felében, az utcával párhuzamosan helyezkedik el az eredetileg szabad kéményes konyhából, első és hátsó szobából, kamrából álló, sárfalú, nádtetős épület. Tetőszerkezetét a gerincen végigfutó vastag szelemen tartja, amelyet a padláson rövid oszlopok (ágasok) támasztanak alá. A lakóépület mögött a veteményeskert húzódik; a ház és a patak közötti udvar bal felébe pince, kamra épült. Itt helyezkedtek el az istállók, amelyeket már rég lebontottak, de a gémeskút gyerekkoromban még állt.
A régi lakóházakat 1970-ben Szűcs Imre mérte fel, fényképezte le. Magam 1975-ben a Fejér megye népi építészetéről tervezett film forgatókönyvének anyaggyűjtése során vettem számba az akkor még álló, a népi építkezés szempontjából figyelemre méltó lakóházakat. Ilyen volt Huszár Mihály (Vasvári Pál utca 23.), Hetesi István (Vasvári Pál utca 16.), özvegy Hermán Ferencné (Vasvári Pál utca 6.), Nagy P. János (Petőfi utca 61.), Udvardi József (Petőfi utca 83.), Lukács György és Kálmán János közös udvarban épült (József Attila utca 9–11.), Baki Julianna (Vörösmarty utca 38.), valamint Simon János és Szalók Ferenc közös udvarban álló (Nyáry Pál utca 7.) lakóháza. Közülük Baki Julianna hátsó konyhájában még látható volt a szabad kémény, a kemence, innen fűtötték a hátsó szoba kemencéjét is.
A régi zámolyi házak közé tartozott Csanádi Imre és Csoóri Sándor szülőháza. Csanádi Imre diákkorában le is rajzolta otthonát, majd 1957-ben Elsőszoba című versében emlékezett meg róla: Én mégis a régit gyászolom, / a komoly almáriumokat, / a rekeszes sifonokat, / levendula-, birsalma-illatukat, / sublótok üvegpoharainak / vasárnapias ragyogását, / sárgult fényképek klasszikus áhitatát, / dagadt párnákkal tornyosra vetett, / hosszában a fal mellé farolt, / parádés ágyakat…
Az udvar gazdasági épületei közül az istállókat, ólakat, pajtát, polyvakunyhót, a krumpli, káposzta és a tejtermékek tárolására épített pincét és a magtárt kell megemlíteni. A múlt században még nem a magtárban vagy a padláson, hanem az Új utcai pékség későbbi telkén ásott vermekben tárolták az elnyomtatott, kicsépelt gabonát. 1816–1817-ben azokat a zámolyi legényeket, akik a vermeket feltörték az úriszék ítélte el.
Zámolyon közös udvarokban is építkeztek, főként a mai Ady Endre utcában, az Öreg utcán, az Új utcán, a Kis utcán, a Szuggyában Itt egy telken kettő–öt család élt egy hosszú (negyven-ötven méteres) házban. Egy-egy udvarban eredetileg rokonok (testvérek, unokatestvérek) laktak, ezért azokat a család nevéről nevezték el: Böde-udvar, Noll-udvar, Szikszai-udvar, Ódor-udvar. Az egy telken lakó családok számától függően pedig beszéltek kettes, hármas, négyes és ötös udvarról. Ötnél több család már ritkán lakott így együtt. A közös udvarokban minden családnak egy szoba-konyhás lakrésze volt. A kertet hosszában csíkokra osztva használták, így minden házrészhez kertrész is tartozott.
Zámolyon mind a lakóházak, mind a gazdasági épületek már a XIX–XX. század fordulójától kezdve az országosan elfogadott, az építési előírásoknak is megfelelő formában épültek. A községi elöljáróság már 1892-ben építési szabályrendeletet alkotott. Ekkor a településre jellemző szalagtelkek még javarészt fésűs, előkertes beépítésűek voltak. A telek egyik oldalán utcai előkert, virágoskert mögé épült a nyeregtetős hosszú ház, a lakórész folytatásában a kamra, istálló, pajta, kocsifészer.
Az Öreg utcai nagygazda házak egy része ekkor már L alaprajzú, úgynevezett körösztház volt. A „körösztházak” utcai szárnyában egy vagy két szoba, az udvari szárnyban konyha, hátsó szoba, hátsó konyha, kamra épült. Magtáruk a lakóházzal szemben, a telek másik oldalán, pajtájuk az udvar végében, keresztben állt.
A lakóházak utcai homlokzatát gazdag vakolatdíszítéssel borították. Az utcai kerítés kőoszlopokkal, kovácsoltvas kapuval és kisajtóval épült. A körösztházak legtöbbje már kiépült az utca vonalára, más részüknél kis előkertet hagytak, amelyet kerítés zárt le. Csörgei János kőművesmester az 1910-es években saját családja számára az Új utcán még nyeregtetős, hoszszú házat épített, de már magas alapra, nagy ablakokkal, cseréptetővel. A Nagyatádi-féle földreformot követő parcellázások során kialakított telkekre még az 1920–1930-as években is hagyományos formájú, nyeregtetős házakat emeltek a Rákóczi és a Táncsics utca északi részén.
A falu mai épített környezetére, főként az Újtelep külső képére jellemző sátortetős lakóépületek az 1941-es parcellázás után jelentek meg. Lukács József kőművesmester családi háza (Vörösmarty utca 46.) volt az első négyzet alaprajzú, sátortetős, verandával épült lakóház Zámolyon. Házának megtervezése előtt Balatonfüreden egy modern, sátortetős nyaralót mért fel, rajzolt le, ez szolgált mintául. Szomszédságába még a háború előtt számos hasonló épült: Schmid Alajos mészárosé, Farkas Bálint gépészkovácsé, Kemény Sándor kovácsé. Az 1945-ben osztott házhelyeken, az 1950–1960-as években elsősorban ez a jellemző típus: meghatározta az Újtelep utcaképét, sőt a régi utcákban lebontott lakóépületek helyét is ez foglalta el. A XX. század utolsó évtizedében az Új utcai kertekben nyílt házsorokban visszatértek a nyeregtetős házakhoz, amelyeknél lehetőség van tetőtérbeépítésre is.
Környezetünk fontos elemei a régi korok építészeti hagyatékát őrző műemlékek. A Szent Lőrinc római katolikus plébániatemplom minden oldalról kerítéssel közrefogott klasszicista épülete az utcasorban, szabadon áll, tájolása nyugat–keleti irányú. Az egyhajós, egyenes szentélyzáródású, homlokzati tornyos szentegyházat 1836–1837-ben építették. A sekrestye az északi, az oratórium a déli oldalán található. Főhomlokzatait enyhén előreálló, függőleges, lábazat és fejezet nélküli falpillérek, lizénák tagolják. Tornya órapárkányos, toronysisakja gúla alakú. Hajóját három szakaszos csehsüvegboltozat fedi, főbejárata fölött a négy pilléren nyugvó orgonakarzatra, a kórusra keményfa csigalépcső vezet.
A református templom is utcasorban, szabadon álló, de barokk épület, amelyet 1784–1785-ben építettek. Tájolása ugyancsak nyugat–keleti, alaprajza téglalap alakú, utcai homlokzatához órapárkányos, összetett sisakú torony csatlakozik. Egyszerű belső terét sík mennyezet fedi, fából épült karzata csavart oszlopokon áll.
A katolikus temetőben található a középkori Szent Lőrinc-plébániatemplom romja, amely a XII. században épült. A török kor végén, 1683-ban még használták. Terméskőből falazott, nyugat–keleti tájolású, téglalap alaprajzú, félköríves szentélyzáródású épület volt, amelynek nyugati fala maradt ránk. A falmaradványban három négyszögletes gerendalyuk (talán a kórust tartó gerendavégek rögzítésének helye), felettük keskeny résablak látható. Az egykori templom hajója a fal vastagságával együtt 6,8-szor 12,2 méter alapterületű, szentélyének külső sugara 2,6 méter volt az 1991. évi szondázó ásatás tanúsága szerint.
Közelében áll a Lamberg család 1876-ban fehér kőből faragott síremléke, kriptája fekete márvány feszülettel, kovácsoltvas kerítéssel.
Zámoly határának északi részén, a Keresztútnál, a szőlőhegy alatt emelkedik Kerekszenttamás romja, amely középkori kerektemplom (rotunda) maradványa, helyenként három-négy méter magas terméskő falakkal. Valószínűleg a XII. században épült szentély nélküli kerektemplomként, déli bejárattal. Átmérője kilenc méter. Északkeleti falában az egykori szentségtartó fülke megmaradt.
Zámolyon a Nagyatádi-féle földreform során kiosztott kis parcellákon nem alakulhattak ki tanyák. A földreform – közvetett módon – mégis elősegítette egy tanya kialakulását. Zámolytól északnyugatra, a Fekete-bokori- tábla területén a Merán-uradalom földjéből 1920-ban egy-két-három katasztrális holdas darabokat osztottak a község agrárproletárjainak. Az uradalom által parcellázásra átengedett föld olyan rossz minőségű volt, hogy az agrárproletárok az 1930-as években megszöktek innen, közel száz katasztrális holdat adtak vissza az államnak. Akkor a területet újra áruba bocsátották. Vevőként Zöld Ignác juhász jelentkezett. Az elhagyott proletárföldekből ő vásárolt meg 1939-ben ötven katasztrális hold területet – tízévi részletfizetésre.
Földjére 1939 októberére Lukács József kőművesmesterrel egy hússzor nyolcméteres juhhodályt építtetett, betonalapra, tíz téglaoszloppal. A tavasszal megvásárolt parcellából a legjobb részen nyolc katasztrális holdat felszántottak, búzával, rozzsal, kukoricával, burgonyával, répával vetették be. Innen volt kukoricaszáruk, szalmájuk, rozsszalmájuk etetni, almolni.
1940-ben lakóház épült a hodály mellé: egy nagy szoba, konyha, éléskamra. A talaj alkalmas volt a vályogvetésre: ők maguk készítették el a szükséges vályogot. Ugyanebben az évben a tanya udvarára kenyérsütő kemencét és egy nagy kamrát is építettek. A tanya mögött veteményeskertet alakítottak ki, gyümölcsfákat ültettek.
1944 telére már két-háromszáz baromfijuk (tyúk, kacsa, liba), két juhhodályuk volt ezerkilencszáz-kétezer birkával. Naponta kocsival hordták a tehéntejet és a kecsketejet a zámolyi tejcsarnokba. Tojásért, baromfiért a baromfikereskedők jártak ki kocsival, autóval a Zöld-tanyára. Évente jelentős mennyiségű gyapjút értékesítettek. A falubeliek kerékpárral is kimentek friss birkahúsért a juhászhoz.
Tavasszal egyszer lekaszálták az egész legelőterületet, csak azután kezdtek el legeltetni. Így jelentős mennyiségű téli szálastakarmányhoz, szénához jutottak. A terület nevét (Fekete-bokor) a rajta levő három bokros facsoporttól nyerte. Ez biztosította a tanya téli tüzelőjét, épület- és szerszámfa-szükségletét is. Ősszel, télen Zöld Ignác juhaival legeltette a szomszédos Merán-uradalom kukoricatarlóját. Ha az intéző megkérte, birkáit télen az uradalom megfagyott, kövér gabonavetésére is ráhajtotta.
1944–1945 telén a Zöld-tanya a két ellenséges tűzvonal közé került. A katonaság minden állatot, gazdasági felszerelést, bútort, ruhát elvitt, a tanyaépület azonban épségben maradt. Zöld Ignácnak 1957-ben már ötszáz birkája volt, amikor az újra megalakuló zámolyi termelőszövetkezet kisajátította a tanyát. A Petőfi Tsz 1970-ig használta a Zöld-tanya épületét. Bakonyi János kanász lakta, a hodályokban sertéstelepet rendeztek be. A tanya az 1970-es évek elejétől lakatlanul állt, majd elbontották.
A régi zámolyi házak udvarán a konyhaajtó előtt a legtöbb helyen szeder- vagy körtefa állt. Terebélyes lombkoronájával enyhet biztosított a tornácon üldögélő öregeknek, gyümölcsét az udvaron játszó gyerekek csemegének tartották.
A Tóth-kocsma udvarán egy hatalmas szederfa állt. A nagy, L alakú kocsmaépület udvarán faoszlopokra féltetős szaletlit (kocsifészert) építettek. Fölé nőtt az óriás koronája. Jó idő esetén alatta táncoltak a bálozók.
Gyakran tértek be a Tóth-kocsmába az 1930-as évek végén, 1940-es évek elején a fehérvári laktanyákból a vértesi, tüskés-éri lőtérre masírozó katonák is. Megpihentek itt, közülük többen ittak egy-egy pohár italt, de akinek nem tellett rá, csak a szedret eszegette az udvaron.
Annyira becsülték a zámolyiak a szederfát, hogy még az 1926-ban emelt első világháborús emlékmű két oldalára is azt ültettek. Szederfás út vitt ki a faluból Fehérvár és a Keresztút felé. Szederfás-dülőnek nevezik a Burgán, Borbálán át Sárkeresztesnek tartó út egy részét, amely a zámolyi határból a keresztesibe vezet. A földút mindkét oldalán ezek a fák álltak. Itt mindenki szabadon szedhette a gyümölcsöt: ponyvára rázták, vödrökbe vagy hordóba gyűjtötték. Kitűnő pálinkát lehet belőle főzetni. Fájából meg érlelőhordót készítettek a kádárok.
Századunk első felében Zámolynak még négy szőlőterülete volt: az Öreg-hegy (Főső-hegy), az Új-hegy (Új-szőlők), a Vad-szőlők és az Irtások. A Vad-szőlőkben, az Új-szőlőkben és az Irtásokban a XIX. század végén, a filoxérajárvány után telepítettek. A terület nagyságának változásán jól látszik a filoxérapusztítás hatása: 1873-ban 273 és fél 1935-ben 138 katasztrális hold szőlőt jeleznek a statisztikák.
A legrégibb telepítésű, legjelentősebb szőlőterületen, az Öreg-hegyen épültek a présházak és a pincék, amelyek jó része a második világháború áldozatává vált. A meglévők a szőlőhegyen szétszórtan, az egyes szőlők végében helyezkednek el. A gazdák ezekben tárolták a bort, innen hordták haza a családjuk szükségleteinek megfelelően. Ma a kővel boltozott borospincék előtt a föld felszínére épített présház áll.
A régi présházak fala sárfal vagy vályog, de akad közöttük tégla- és kőfalú is. A borházakat a XIX. században zsúppal, náddal vagy fazsindellyel fedték. Az újabbak (az 1920-as évektől) cserepesek, cementcserepesek vagy palásak. A régi présházajtók, pinceajtók széles, faragott tölgyfa deszkából készültek: egyszárnyas, széles, erős ajtók voltak. A rajtuk levő fazárakat „görbekujccsal”, vastag drótból készült kampóval nyitották. Az újabb ajtók kétszárnyasak, vaszárakkal, díszes vasalással remekelték őket. A fa ajtótokra felül rávésték a készíttető nevét vagy nevének kezdőbetűit és a készítés évszámát: ANO 1822; Biro Józsefé Készült 1900 ba; Ódor Pálé 1903; Csö Jó MDCCCCV-ben; Katona Pál 1911be Készíttette; Rabi István Készíttette 1924-ben. Ugyanezt a csúcsfalon is feltüntethették: NP 1855; SJ 1913. Az Öreg-hegyen több kétszintes, emeletes présház is található. Ezek felső szintjén szoba, esetleg kis konyha, alul a préshelyiség és a bolthajtásos pince épült.
Csanádi Imre a szülőföldről írt vázlatában a nagyapja által építtetett présházról, szőlőjükről is megemlékezik: „Arra is telt a pénzből és energiából, hogy présházat állított a Fölső-hegyen, az apaiból rámaradt szőlőrész aljába, szép piros cserepest. Máig márványtábla hirdeti a belső falán: ÉPÍTETTE BAGOTAY SÁNDOR ÉS NEJE SZÜL. NÉMETH JULIANNA 1911-BEN. Diákként nyaranta sokat hajladoztam a szőlőben, rám hárult leginkább a kötözés, curholás munkája, és töméntelen verset kanyarítottam a présházajtóhoz cipelt nagy kőre telepedve, a nagyapám ültette két diófa sátoros árnyékában.” Csoóri Sándor is itt a szőlőhegyen, diófák és rigók vendégeként rendezte gondolatait, amelyekből 1974-ben megszületett a néprajzi forradalomról szóló, Tenger és diólevél című híres esszéje.
A szőlőhegyi présházak, pincék nem csak a munka, hanem a szórakozás, a mulatság színhelyei is voltak. Az újbor megforrása után szombaton, vasárnap tíz-tizenkét legény jött össze a pinceszerre, s végiglátogatták egymás pincéit. A gazda névnapján (István-, János-, József-napkor), a nagyobb ünnepek táján (karácsony, húsvét, pünkösd), de leggyakrabban a farsangban tartottak pinceszert, jó alkalom volt ez a szórakozásra, beszélgetésre, nótázásra. Itt tartották meg a regrutabúcsúztatót is. Ilyenkor felhangzott a szomorú népdal: A zámolyi toron tetejébe / Ül egy holló tiszta feketébe, / Ez a holló, rózsám, minket gyászol, / Októberban elválunk egymástól. // A zámolyi toron-kerületbe / Arra jár a rózsám fütyörészve, / Ne fütyöréssz, kedves kisangyalom, / Sötét az ég, messzirül meghallom.
Ugyanakkor az eget verő jókedvtől is hangos volt a szőlőhegy: Bárcsak engem valaki, valaki / A pincébe hilna ki, hilna ki. / Meginnám a jó borát, / Elszeretném a lánnyát, / Fölrúgnám a tízakós hordaját. // Bárcsak engem valaki, valaki / Retket ásnyi hilna ki. / Bizonságom a retek, / Hogy én barnát szeretek, / Hogy én barnát szeretek, szeretek.
Ivásra, mulatásra biztatták, de a mértékletességre is figyelmeztették a pinceszerezőket a régi, zöld mázas pálinkás- vagy boroskorsók feliratai: „Ha belém Jót Töltöl, Ugy Jót Várhatsz vissza, De osztán vigyázonn a’ ki mohon Isza. Zólyomi Mihály 1849”. A felirat elárulja a korsó egykori tulajdonosának nevét is. Ugyanígy egy másik felirat szerint: „1863-ban Januarius 14 Napján Készült ez a korsó. Simon Pál Éljen Egéségével Vivát mindig.”

Möntör István udvara az Öreg utcán 1935-ben

A Taposka család egykori háza a Burgán (2001)

Hegyi Bagotai János háza a Kossuth utcában (Tamás Ferenc felvétele)

Ötös közös udvar az Ady Endre utcában (2001)

Nyeregtetős házak sora a Burgán (2001)

Sótonyi Károly uradalmi vincellér 1934-ben épült nyeregtetős háza a Burgán (2001)

Sátortetős ház a Rákóczi utcában, egykor Kemény Sándor kovácsmesteré volt (2001)

Pinceszer P. Nagy István pincéjénél az 1930-as évek elején (Kőszegi Ferenc, Cseh Sándor és Rabi István)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT