Elvitték málé s árpa kenyerünket
Elvitték málé s árpa kenyerünket
Zámoly népességét forrásaink általában törzsökös magyarként említik. A XVI–XVII. századi összeírások lakóinak jogállásáról, a porták számáról, a várható adóbevételről, a XVII. század végétől, a dicális adózás bevezetése után, az adófizetési alapegységekről, a dicákról szolgáltatnak adatokat.
Egy igen becses korai forrás 1519-ben 27 lakott házhelyet, 19 elhagyott portát és tíz megműveletlen külső telket vett számba, a családfőket is felsorolta. A telkesek között öt libertinust (szabadosok, akiket katonai, telepítői szolgálataik vagy kölcsöneik fejében a földesúri terhek alól felszabadítottak) említenek: Wayay Pétert, Gelyen Györgyöt, Kalman Miklóst, Pecheny Pétert és Maghery Lőrincet, s ugyancsak libertinus jogállásúként szerepeltették a plébániaházat. Szessziósok, azaz telkesek még Baan Mátyás, Forro Bálint, Jo Pál bíró, Thamassa Bálint, Urban Balázs, Heereghy Benedek, Pap István, Banyas Ferenc, Pachy Benedek, Marthon Gergely, Pornoky Benedek, Jwhas Imre, Izthergaros János, Feyes Benedek, Marthon Oszvald, Bokany Balázs, Kolman Pál, Izthergaros Tamás, Feyes Kelemen, Morocz Albert, Soos Mihály. Adójukat – évente kétszer – pénzben, élelmiszerben, fában és terménytizedben fizették meg: jövedelmüket fafuvarozással egészítették ki.
A török hadak vonulása miatti pusztulás természetesen nem a környék elfoglalásával kezdődött: 1526, a mohácsi csata, majd Buda 1541. évi bevétele Zámoly körzetében is seregmozgásokkal párosult, 1543 után pedig a török uralom állandó berendezkedésével kellett számolni. A hódítás ténye nagy riadalommal járt: a teljes népesség nem maradt helyben, a megfutottak, menekülők közül kevesen tértek vissza, de több forrásunk is igazolja, hogy Zámoly sohasem pusztult el teljesen. A falu török és magyar urai többször telepítettek lakosokat, hiszen birtokuk munkáskezek és adózók nélkül semmit sem ért. A török hódoltság ténye azonban döntő változásokat hozott: a népesség nagy részben elpusztult, illetőleg kicserélődött.
A változások a hadi helyzettől függően, hullámszerűen következtek be. Az újratelepülők a viszonylag folyamatosan művelt településeken próbáltak szerencsét, a középkorban még lakott apró falvak többsége így fokozatosan végleg elnéptelenedett. Az újból megszállt helységek nagy határúak lettek, a jobbágyi foglalásnak csak a józan ész (azaz az iga és a munkáskezek ereje) szabott határt. Zámoly ebből a szempontból a hódoltsági területnek a tétény–fehérvári országúttól északra fekvő falvas övezetéhez tartozott. Itt a földesúri akarat jobbágyközösségek telepítésével oldotta meg a birtok hasznosítását, míg az úttól délre az allodiális gazdálkodásra berendezkedő uradalmi puszták láncolata alakult ki. Mindkét részen nagy szerepet játszott a hatalmas legelőterületeken folytatott árendás állattartás. A török uralom utáni elpusztult, népességhiányos területekre nagy tömegekben érkeztek addig itt idegen népek: németek, rácok, szlovákok. A nemzetiségi sokszínűség s ezzel a társadalom etnikai megosztottsága is ebből a korból eredeztethető.
Szulejmán szultán 1543. szeptember 3-án vonult be a meghódított Székesfehérvár várába. A város mint a török hatalom végvára elsősorban stratégiai szerepet töltött be: délnyugatról védte a magyarországi török tartomány központját, Budát és a hozzá vezető felvonulási és utánpótlási vonalakat, s egyben minden nyugat felé irányuló terjeszkedésnek kiindulópontja lett. Természetesen közigazgatási szerepet is kapott: a budai vilajet (tartomány) kisebb közigazgatási egységének, szandzsákjának a központja lett. 1570-ben Zámolyt a fehérvári szandzsák hász- és timárjavadalmai között említik a török defterek, sőt ugyanekkor Alsózámolypuszta is megjelenik a forrásokban: az előbbi kétezer akcse (ötven akcse felelt meg egy magyar forintnak), az utóbbi 185 akcse évi bevétellel. 1586-ban a falu Rizván bin Abdullah timárjavadalma 2900 akcse jövedelemmel, de ura lemondott róla.
1582 körül, III. Murád szultán idejében (1574–1595) készült a székesfehérvári nahije összeírása. Ekkor Zámolyon tizenkét házas, szolgáltatásra kötelezett lakost írtak össze. (Lásd: Függelék I.) A birtokuk utáni bevétel ugyancsak 2900 akcsét tett ki. Az általuk fizetendő tized jelzi a gazdálkodás kiterjedtségét: búza, kétszeres (búza és rozs keveréke), must, méhkas, széna, len és kender, káposzta, hagyma és fokhagyma szerepelt a megadóztatott termények között. Adót fizettek a kapuk, a sertések, a bárányok és a juhok legeltetése, az erdő használata, az ingatlanforgalom és bosztánkertjük után. (A bosztánkert kifejezés egyaránt takarhat veteményes- vagy dinnyéskertet.) Megemlítik a menyasszony- és a hordóilletéket is.
A XVI. század végén ismét hadszíntér lett Székesfehérvár és Csókakő körzete. Az 1593-ban megindult úgynevezett hosszú vagy tizenöt éves háború különösen sok pusztulást, bizonytalanságot és veszteséget hozott ennek a vidéknek. Még ugyanezen évben sikertelenül kísérelte meg az egyesült királyi had Székesfehérvár fölszabadítását: a Móri-völgyben, északról támadtak, ám csak Palota várát vették be. A vár megsegítésére Budáról érkező török csapatok már a visszavonuló hadsereget érték el, és kényszerítették november 3-án csatára.
Ez az a csata, melyet első pákozdi csataként történelemkönyveink is említenek, a Pákozd–Lovasberény felől közeledő török főerő szétbontakozása után a Pákozd–Pátka–Zámoly–Magyaralmás–Fehérvár közti területen zajlott le. Wathay Ferenc magyar kapitány, később fehérvári alvezér így írt erről: „Az budai pasa ránk jöve és az Szent Borbála asszony harasztja széliben az almási útnál véle megütközénk ugyanazon 93. esztendőben, Szent Imre király napján, kit az Isten megvere általunk minden hadával…” Csókakőt 1598-ban tulajdonosának, Nádasdy Ferencnek úgy sikerült visszafoglalnia a töröktől, hogy azelőtt még sohasem járt uradalmában. Megtartani azonban nem tudta, így a környék ismét a török és keresztény hadak pusztító járásait szenvedi.
A következő megpróbáltatást Székesfehérvár 1601. évi visszafoglalása hozta Zámoly népének. Mercoeur herceg csapatai szeptember 9-én érkeztek Győr felől, s ismét az északi körzet volt a felvonulási terepük. A Szekszárd felől indított török felmentő sereg vissza akarta venni a várat, azonban a Magyaralmás és Bodajk között kiépített sáncok mögé húzódott keresztény sereggel kellett megütköznie. A tizenhat napig tartó (1601. szeptember 9–24.), a török harcok történetében egyedülállóan hosszú csata a Vértes és a Bakony előterében, a Győri út tengelyében folyt (Zámoly tehát a szárnyak felvonulási körzetébe esett) váltakozó sikerrel, végül a török hadak teljes vereségével végződött.
Zámoly későbbi történetére vonatkozóan érdekes módon kap szerepet ez a több hullámban vívott ütközet. A résztvevők között, a Mátyás főherceg vezette Csókakő felől érkező sereg tagjaként, a hit harcosaként vett részt a csatában a nagy tiszteletnek örvendő Brindisi Szent Lőrinc (1559– 1619). A tudós kapucinus szerzetes és diplomata személyes bátorsága és példamutatása vidékünkön különös jelentőséggel bírt. Kultusza itt, a későbbi Hochburg-, majd Lamberg-birtokokon 1881-es szentté avatása előtt is élő hagyomány. Móron Hochburg János özvegye 1695-ben rendház és templom alapításáról végrendelkezett a kapucinusok javára. Szent Lőrinc vértanú tiszteletére szentelték a zámolyi katolikus templomot, amely titulust a középkori templomtól vették át (emléknapja: augusztus 10.). Egy 1753– 1754-ben készült plébánia-összeírás említi, hogy a katolikus templomnak oltára nincs, de egy zsámolyon Szent Lőrinc képe áll.
A XVII. század elején, éppen a harcok miatt, a falu lakossága megcsappant, a hadi zaj elültével – és tegyük hozzá: a török uralma alatt – gondoskodni kellett megtelepítéséről. A tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békekötés (1606. november 11.) rendelkezései között kifejezetten elő is írták, hogy legyen szabad töröknek és magyarnak egyaránt az elpusztult falvakat megtelepíteni.
1636-tól Gesztes (magyar kézen levő erősség) tartozékaként szóltak Zámoly betelepítéséről: „de Iványos úr szállította meg, melly urunk vette megh, avagy csak hatalommal éli eő tudgya”. Mi viszont tudjuk, hogy az uradalom magyar birtokosa, Nádasdy Pál (Nádasdy Ferenc, a „fekete bég” fia, Nádasdy Tamás unokája) pillanatnyi pénzzavarában adta bérbe uradalmát 1629-ben tiszttartójának, Iványossy Miklósnak ezer ezüst tallérért, valószínűleg elmaradt bére ellenében.
Iványossy 1636. január 3-án magyar telepeseket hozott Zámolyra. A következő birtokos, Nádasdy Ferenc a zálogban levő részt visszaváltotta, de Iványossyt mint a törökkel jó kapcsolatokat kiépített személyt, továbbra is alkalmazta. Zámolyon 1648-ban négy, 1650-ben három adózó portát írtak össze. (A porta kifejezés a portális adózás alapegysége, nem egyetlen családot jelentett, hanem annyit, ahányan a szükséges adót fizethették).
1651-ben kelt Nádasdy Ferenc földesúr levele Batthyány Ádámhoz, a dunántúli részek főkapitányához: jobbágyai panaszkodtak, hogy a falut a magyar vitézek gyakran háborgatják, s ezzel a török gyanakvását is felkeltették, s ők is fenyegetik a falut, ezért védlevelet kért számukra.
A csókakői várbirtokok 1660. évi urbáriuma szerint Zámoly az uradalom negyedik legnépesebb települése – Pátka, Csurgó és Mór után – 29 telekkel.
Az 1662. február 26-án keltezett urbáriumban 22 egész és 14 féltelkes jobbágyot említenek név szerint (lásd: Függelék II.), az úrbéresek mellett a csordásról is szólnak. Évente hatvan forint cenzust (földbér) nyolc forint aratópénzt, nyolc forint szekérpénzt, egy kapcás papucsot és egy öreg vadat adnak közösen a magyar földesúrnak. „Az midőn makk terem, mindenik sörtésmarhátul fizetnek 25 denárt.”
A pénzbeli szolgáltatások mértéke és sokfélesége mutatja, hogy egy részüket a robotszolgálat és a hosszú fuvar megváltásaként követelték tőlük magyar uraik, mivel a falu határában majorgazdaságot a török miatt nem tarthattak fenn. Igen érdekes a forrás névanyaga, amelyben egyes ma is itt élő famíliák őseit fedezhetjük fel: ilyen a Filotás, a Csitári (Csitár), Hajnal, Menyhárt, Fóris család. Figyelemre méltó, hogy az összeírások milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a makktermésnek és a makkoltatásnak, a sertéshizlalás legősibb módjának. Egy 1671-es konskripció a 29 egész telek népének csupán a disznótizedet írta elő természetben.
A rendelkezésre álló iratok nem véletlenül emelik ki ezeket az adatokat, hiszen ennek a tájnak szinte egyetlen haszonvétele az állattartásból származott. A mezőföldi jellegű területeken népes marhagulyák, az erdőkben makkoló kondák jártak. Bevétel szinte csak annyi adódott, amennyit belőlük el lehetett adni a napnyugati tartományokban. Annyit vetettek csupán, amennyi feltétlenül kellett élelmükre és az adóra, némi pénzt csak az állattartásból remélhettek.
Az 1700-as évek második felében ehhez társult egy másik fontos kincs – előbb árendás birkások, utóbb az uradalom kezében –, a magyar legelőkön legeltetett birkák finom gyapja. Galgóczi Károly, a kor neves mezőgazdasági szakembere úgy foglalta össze ezt a jelenséget, éppen a csókakői uradalmat is megemlítve, hogy „kinek juha nem volt, pénzt alig látott, a gyapjút pedig arannyal fizették”. Látni fogjuk, hogy a Zámolyi-medencének valóban ezek voltak a jellemző terményei, hiszen a szántóföldi gabonatermesztés csak a XIX. században kezdett uralkodóvá válni.
A váruradalom falvait 1619-től a Komárom megyei adóösszeírásokban szerepeltették. A formálisan újjáalakult magyar közigazgatás ezt a területet az akkor hódoltsági, tehát szervezetileg nem létező Fejér megye helyett Komárom Vértesaljai járásaként kezelte. Nádasdy Ferenc felségárulási pere után a váruradalommal együtt Zámolyt az esztergomi érsek bérelte a kincstártól. Ekkor Zámoly a csókakői uradalom falvai között gazdasági-demográfiai szempontból előkelő helyet foglalt el. Itt fizették Mór után a legtöbb adót, lakott házat csak „Körösztösön” jegyeztek fel többet. Egy 1702-beli összeírás szerint régen a falu török ura Illar aga volt. Akkor a török földesúri szolgáltatások (robot, tized, fa- és szénaadó, vaj és közösen egy tehén) mellett a szultánnak tíz dénár fejadót adtak, Csókakő várának ingyenrobottal szolgáltak.
A hódoltság korának végén a török elleni felszabadító háborúk nagyobb kárt tettek az úgy-ahogy berendezkedett, földet és szőlőt művelő lakosságban és annak vagyonában, mint maga a török. Zámoly esetében ehhez még hozzájárult az is, hogy a Bécset 1683-ban sikertelenül ostromló Kara Musztafa nagyvezír vezette török–tatár seregek a felvonulás alkalmával rettenetes dúlást vittek véghez: a falu elpusztult, temploma leégett. 1685-ben összesen hét lakott és 31 üresen álló házat írtak össze.
Zámoly lakói Fehérvár visszavétele (1688) után szállingóztak haza, illetve ezután érkeztek az új telepesek is. 1690-ben még csak 23 lakott (hét egész, nyolc féltelek és nyolc negyedtelek) és 17 puszta egész telket regisztráltak, de megjegyezték, hogy az utóbbiak lakói Tata, Veszprém, Győr és Pápa végvárába húzódtak. Nem csak a jobbágyok egy része volt új, hanem a földesurak is: a török uralom után Zámoly – mint a csókakői vár tartozéka – a Hochburg család birtoka lett.
Középkori sír Siklósi Gyula ásatásából, a temetői templomrom mellől (1991)
I. Szulejmán szultán
A kerekszenttamási templomromnál talált zöld mázas újkori kerámiatöredék
Török portyázók
Újkori sarkantyú a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből
