Az iskola vásott padján | Száz Magyar Falu

Az iskola vásott padján

Mindkét nagy gyülekezet tartott fenn iskolát. A református iskola a Debreceni Kollégium partikulája volt: onnan küldtek tanítókat, igény szerint. Ez a kapcsolat magyarázza, hogy Zámolyon elsősorban a debreceni anyaiskolában szokásos alapelvek határozták meg a tanítás tartalmát. Ezeket az irányelveket 1770-ben dolgozták ki. A Ratio Educationis 1777-es, majd 1806-os kiadása, illetve az ennek hatására készített egyházon belüli rendelkezés együttesen szabta meg a tanítás kívánatos tárgyait, tankönyveit, követelményeit, illetőleg a tanév gyakorlati lebonyolítását.

A reformátusok tanítója az 1740-es években Németh Ferenc volt. Fizetése a következőkből állt: 16 forint készpénz, 16 pozsonyi mérő búza, fél mázsa hús, egy forint ára só, a 12 kaszás rét és a föld háromszori megmunkálása, elegendő fa, egy forint értékű faggyú. 1770-ben Málnás László hatvan tanítványa közül a kicsiket írásra-olvasásra, a nagyobbakat számtanra, a hittan elemeire oktatta. Javadalomként a tíz pozsonyi mérős szántót és két kaszás rétet, az egyháztól 16 forintot és 25 pozsonyi mérő búzát, a tanítványok után családjuktól negyed mérő zabot kapott. A református tanulók száma 1781-ben 32 fiú és 18 leány. 1783-ban a tanítónak díszkerttel övezett kétszobás hajléka volt, tanítványait magyarul tanította.

Az 1770-es években az iskolaház bővítését határozta el a gyülekezet, s ezzel párhuzamosan alkalmaztak először 1773-ban segédtanítót. 1798-ban az új iskolát kőkerítéssel vették körül, ez csaknem száz évig állt a helyén.

Az 1816. évi püspöklátogatás alkalmával természetesen a református iskola helyzetét is felmérték: fiatal, „akademikus rektor” szolgált, olyan végzett lelkésznövendék, aki néhány évi tanítóskodással kívánta külföldi tanulmányainak költségeit előteremteni. Készpénzt az egyház az átlagosnál többet, 25 forintot biztosított számára.

A nőtlen, tanulmányaikat be nem fejezett rektorok ellátására terjedt el a sorkoszt, amelyet a közösségtől kaptak. Meghatározott sorrend szerint látták el a rektort – innen ered az ellátási forma elnevezése. A sorkoszt értékes lehetett, hiszen Zámolyon ennek megváltásaként száz forintot fizettek a rektornak, igaz, hogy ebből ő tartotta el a rendszerint csak egy télre felfogadott segédtanítót. A tanítói javadalomhoz a hívek megmunkálta föld is hozzátartozott: falunkban tíz pozsonyi mérő őszi, illetve tavaszi föld termését és mellette a szőlősgazdáktól tíz hektoliter bort kaptak az iskolamesterek. A javadalmat a tanítói lakás használata egészítette ki.

A segédtanító jelenlétét az iskola osztottsága indokolta: a nagyobbakat a rektor, a kisebbeket a „perceptor” (helyesen preceptor) tanította. Az iskolaépületet két osztályteremre osztották. A tanév ugyan elvileg két félévből állt, azonban csak a téli félévben, októbertől Gergely-napig (március 12.) jártak a gyermekek iskolába, ami a családra váró sok munkával magyarázható. A Gergely-nap amúgy is határnap volt: hagyományosan ekkor helyezték el a tanítókat.

A mesterek nevét tartalmazó jegyzékből (lásd: Függelék XIII.) látható, hogy Zámoly – mint partikuláris hely – két-három évenként új rektort kapott Debrecenből.

Az iskolaház tetőzetét 1846-ban javíttatták, ám hiába: „az alacsony, rozzant nádtetejű iskolaház többé céljának meg nem felelt”, ezért helyén új iskolát és tanítóházat építtettek 1870-ben. A költség 550 forintra rúgott, az összeg felét a gyülekezet tagjai állták. Az épületben két tantermet, tanítói, segédtanítói és segédlelkészi lakást alakítottak ki. Udvarán 1886-ban szivattyús kutat fúrattak, majd három év múlva az épületet bádoggal fedték be. Még száz év múltán is Alsó iskolaként ismerte és emlegette minden zámolyi.

Az építkezések ellenére az osztálytermek igen zsúfoltak lehettek. Az 1868. évi XXXVIII., az úgynevezett népiskolai törvény rendelkezéseinek megfelelő követelményeket, például azt, hogy egy tanító keze alatt nyolcvannál több gyerek nem tanulhat, a református iskola nem tudta teljesíteni. Fel is merült a gyülekezetben, hogy intézményét az államnak adja át, azonban mégis vállalta fenntartását. Igaz 1886-ban egy tanító itt 106 gyermeket tanított egyetlen osztályteremben. Nem szabad persze elfelejtenünk, hogy az 1880-as években volt a legmagasabb a zámolyi reformátusok lélekszáma: 1697 lélek.

1841-ben felmérték a református és a katolikus iskolát is, a kimutatás lehetővé teszi az oktatási viszonyok összehasonlítását. Ekkor kétszáz református gyerek (fiú 91, lány 109) közül télen mindenki, nyáron senki sem járt iskolába. Az iskola épülete egészségtelen volt, a község fűtötte, a tanszereket a szülők vették, a padokat az egyház. A tanítót a gyülekezet választotta és bocsátotta el. Hittudományt, írást-olvasást, számvetést, Magyarország históriáját, földleírást oktattak. Ez a tananyag fejlődésről tanúskodik: 1816-ban „a geográfia és a természethistória” tanítását még ismeretlennek minősítették itt. A mester magyar nyelven oktatott.

1841-ben a katolikusok segédtanítója Tóth Ferenc volt. Télen huszonkét tanítványát „triviális ismeretekre” és katekizmusra oktatta. Házaspáronként huszonöt dénárt, összesen öt forintot, gyermekenként hetente két krajcárt, továbbá tíz mérő gabonát, öt mérős vetést és az uradalomtól kilenc mérős szántót és két kocsira való füvet termő rétet kapott. A katolikus segédtanítónak egyszobás lakása volt, tanteremként is ezt használták. A katolikusok iskolájába összesen 74 gyerek járt (negyven fiú, 34 lány), télen mindegyikük, nyáron csak hét. Az iskola épülete jó állapotban volt. Fűtésről, könyvekről és íróeszközökről a szülők, a többiről a község gondoskodott. A segédtanítót a tanító fizette, a földesúr és a helybeli plébános nevezte ki. Az oktatás magyarul és németül folyt. A tanító tökéletesen beszélt magyarul.

A református iskola első állandó tanítója Faragó János volt 1886 és 1906 között, a zámolyi temetőben nyugszik. Ugyancsak itt temették el a következő tanítót, Ribiczei Nemes Viktort is, akiről még egy, a faluban máig ismert csúfoló is született: Ribiczei Nemes Viktor, / Csákberényi rúgott rektor, / Úgy megy, mint az istennyila / Most is fene tudja, hun van?

Nemes Viktor halála után az iskola képzett rektort nem kapott, ezért segédtanítóként egy jó eszű, ügyes takácsmestert, Szalai Sándort alkalmazták. Híres, sokáig szolgáló tanító volt itt Tóth Gyula és Moharos Lajos, akikről Csanádi Imre is megemlékezett. (Lásd: Függelék XIV.) Nagykéri Tóth Gyula Rédén született, a tanítóképzőt Pápán végezte, 1915 óta tanított Zámolyon. A dalárda karnagya és a gazdakör jegyzője is volt. Pápán és Selmecbányán végzett az alsósok tanítója, Moharos Lajos, aki 1914-től szolgált Zámolyon, a tanítóság mellett híres céllövő, az önkéntes tűzoltóegylet alparancsnoka volt. A második világháború alatt bevonultatott személyek helyett – és egy ideig mellettük – Bíró Ernő nagytiszteletű úr és felesége, Barabás Ilona tanított az iskolák államosításáig.

A katolikusok egy tantermes iskolájáról már szó esett az 1841-es felmérésben. Tanítási metódusáról egy korábbi, 1761-ből származó adattal is rendelkezünk, amikor még a csákberényi egyházhoz tartozóként említik. A gyerekek egy részét – valószínűleg a lányokat – csak olvasni, a többieket írni is tanították, a leckét négyszer hangosan elismételték, közösen imádkoztak, és a templomban misét hallgattak.

Az 1818. évi canonica visitatióban a közösség megismételte az 1800-ban a ludimagisterrel (a tanítóval) kötött szerződés feltételeit. Ezek szerint évi járandóságának értékét 43 forintra becsülték, úgy, hogy házaspáronkét 36 krajcárt és fél pozsonyi mérőnyi gabonát, a szántók és a kert hasznaként 17 forintot, a gyermekek tanításáért pedig összesen három forintot számoltak. A szülők vállalták az iskola karbantartását és fűtését, a tanító számára adományozott fa felvágását és behordását, valamint azt is, hogy az iskolának egy fekete táblát készíttetnek.

1827-ben a zámolyi katolikus iskolaházat igen rossz állapotúnak írták le. Az építkezéshez Leopold Zanna költségvetése szerint 1469 forint lett volna szükséges, s ahhoz a földesúr, gróf Lamberg Ferenc nyolcvan forinttal járul hozzá. A katolikus hívek viszont szegények, ezért a vallásalaptól kértek segítséget.

1841-ben Tóth Ferenc, 1845-ben pedig Ádám József tanító nevével találkozunk. (Lásd: Függelék XV.) Tóth azonban valószínűleg csak segédtanító lehetett, mert Ádám 1845-ben már tizenkét éve Zámolyon tanított. Ádám József ellen a közösség panaszt tett: megvert egy inast a templomban. Ezért azt kérték Barkóczy László püspöktől, hogy „ezen vallástalan és botránkoztató mestert” helyezze el. A szépszámú aláíró közül négyen gót betűkkel jegyezték nevüket. Mégis a katolikus németek mentették meg a tanítót, hiszen 1870-ben bekövetkezett haláláig a helyén maradt.

Ezt követően fiát, Ádám Károly zámolyi születésű, tanítóképzőt végzett tanítót választották „mesterkántornak”. Az ekkor iskolatanácsnak nevezett testület élén Tóth Antal plébános, iskolaigazgató állt, a világi vezető funkciókat az uradalom helyi vezetői, Werner György elnök és Báró Jenő alelnök látták el. Az iskolatanács tagjai: Róka Vince, Szűk Antal, Pintér József, Jenei János, Kardinál Ferenc, Brunner Antal és Andocsi István. Az új tanítóra – minden jeles képessége ellenére – a hívek már szolgálata első éveiben panaszkodtak, nem is várta meg az igazi botrányt, hivataláról önként lemondott. 1875-ben az állást Graffy Károly nyerte el, akit – minősítése szerint – a magyar és német tannyelvű iskolákban is alkalmazhattak.

A XIX. század végén az iskola ügyében keletkezett iratok is a lakosság szegénységéről szólnak. 1891. december 9-ére virradóan a dühöngő szélvész alatt támadt tűz 32 ház mellett a római katolikus iskola épületét – benne a tanítói lakást – is elpusztította. Tichy plébános a kegyúrhoz fordult segítségért, 76 iskolaköteles gyerek maradt iskola nélkül: „A hat száz lelket meg nem haladó zámolyi római katolikus hitközség a zámolyi politikai községnek – öt-hat család kivételével – a lakóság legszegényebb részét képezi, s a kenyerét csakis aratási napszámozásból szerzi be.”

A falu vezetői igazolni akarták, hogy a katolikusok képtelenek saját iskolájuk újjáépítésére. Az iskolaszék mégis elhatározta, hogy állami-kegyúri segély hiányában maga építi újjá, igénybe véve a biztosítás és a segélyek összegét, a hiányzó ezer forintot pedig pótadóként vetik ki a katolikusokra.

Graffy Károly mérte fel és foglalta jegyzékbe a zámolyi osztatlan elemi népiskolában használatos tankönyveket, melyeket évek óta használtak. Az első és második, a harmadik és negyedik, illetve az ötödik és hatodik osztály ugyanazokból a könyvekből tanult. Minden tankönyv magyar nyelvű volt.

Graffy Károly 1903-ban halt meg. A megüresedett állásba Csinos János volt csókakői főtanítót iktatták be. Nagy erővel fogott hozzá a gazdálkodáshoz. Tervei megvalósításához az iskolaszék a hívekre pótadót vetett ki, de azt sem azok, sem a Merán-uradalom nem fizette be. Az uradalom ellen az iskolaszék végrehajtást rendelt el. A hívek 304, az uradalom pedig 570 koronával tartozott. Az ügyben a püspök az iskolaszék eljárását helyeselte, s felhívta a panaszkodó grófnő figyelmét arra, hogy fizessen, hátralékát egyenlítse ki.

1907-ben Mundy Lajos bakonyoszlopi tanító nyerte el a Népnevelők és Néptanítók Lapjában meghirdetett állást. Öt esztendeig tanított Zámolyon, majd 1912-ben Várpalotára távozott. A következő tanítót, a pátkai Lindenmayer Ágostont öt pályázó közül választották ki. A választásról szóló jegyzőkönyv beszámolt a kántori vizsgáról is: „a templomban megjelent közönség előtt a jelenlévő pályázók a kántori tiszthez tartozó ének próbát megtartották”, majd a vizsgát az iskolában folytatták. Lindenmayer díjlevele szerint javadalma ekkor 1120 koronát ért.

1913-ban foglalkozott az iskolaszék a szorgalmi idő megállapításával. Kimondták, hogy a tanítás szeptember 15-étől május 15-éig tartson.

Lindenmayer Ágoston az első világháborúban – 1915-ben – hősi halált halt. Utódát, Hajnal Ferencet 14 jelentkezőből szemelték ki. Javadalmát ekkor 896 koronára becsülték. Hajnal szerény fizetését segélyekkel volt kénytelen kiegészíteni.

Pintér Ferenc esperes 1918. április 24-én, az iskolai vizsga napján járt Zámolyon. Feladatul kapta, hogy vizsgálja meg felszereltségét. Jelentésében fogyatékosként jellemezte. Viszont a tanítót tehetségesnek ítélte, ezért is sürgette, hogy a berendezést egészítsék ki. Kifogásolta ugyanakkor, hogy áldozócsütörtökön nem tartottak iskolai ünnepélyt. A válasz szerint „Zámolyon ezen a napon régi szokás szerint Bodajkra mennek búcsújárásra”.

1919-ben, a Tanácsköztársaság ideje alatt államosították az iskolákat. Zámolyra ekkor érkezett az első állami tanító Molnár Sándor személyében, aki a Merán-uradalom bérgazdaságaiból alakított termelőszövetkezet központjában, a belmajori kastélyban tanított 1919. április 23. és augusztus 15. között. Az iskolákat összevonták: Moharos Lajos az I., Tóth Gyula a II. osztályt a református iskolában, Molnár Sándor a III. osztályt a kastélyban, Hajnal Ferenc pedig a IV-V-VI. osztályt a katolikus iskolában oktatta. Nem tettek különbséget a református és a katolikus gyerekek között.

Az 1920-as évek katolikus iskolaszéki jegyzőkönyvei egyrészt a fojtogató adósságokról, másrészt a düledező iskolaépület és tanítói lakás felújításának égető hiányáról tanúskodnak. A növekvő infláció kedvezett ugyan az adósságok visszafizetésének, de a háborús gazdálkodásban és a háborús kölcsönökben elvesztek azok az alapok, amelyekkel a második tanterem, illetve az új iskola építésére már 1910 óta takarékoskodtak. A korona elértéktelenedése súlyosan érintette az egyházközség tagjait, így csak csökkenő mértékű pótadót vethettek ki.

Az 1924. évi választásokon az iskolaszék tagjai között találjuk Marschall Nándort, Heinrich Károlyt, Bíró Józsefet, Schneider Józsefet, Haáz Józsefet, Bácskai Ferencet, ifjabb Heiczmann Antalt és Preszter Antalt. Az 1927-es választásokon a világi elnök már ismét uradalmi tisztviselő – Pintér Jenő –, ami az uradalommal való kapcsolatok javulását mutatja. 1927-ben Hajnal Ferenc Zámolyról Pápára távozott, helyére Sumbszky Lajost választották meg.

A zámolyi híveknek tudomásul kellett venniük, hogy a katolikusság létszámának gyarapodásával a gyermekek száma is nő, s ezzel együtt a zsúfoltság is a katolikus iskolában. 1934-ben, amikor a tankötelesek száma már 107 volt, maguk kérték a segédtanítói állás megszervezését.

A tanfelügyelő 1934. november 7-i látogatása alkalmával utasította a tanítót, hogy a délutáni tanítást hozza előbbre egy órával, mivel a délután járó tankötelesek negyven százaléka külterületen lakó diák: őket télen előbb el kell bocsátani, mert az erdőn át mehetnek csak haza. Szabó József plébános sürgette, hogy engedélyezzék a második tanítói állás megszervezését, ugyanis a következő tanévben 116 tankötelesre számítottak, akik közül a III–IV. osztályba 71 tanuló jár majd, de az egyetlen teremben csak 54-en fértek el. Végezetül a plébános megállapította: „Itt, Székesfehérvár közvetlen szomszédságában egy 107 tanulóval bíró osztatlan iskola egy tanerő kezében valóságos kigúnyolása a magyar népoktatásnak, az analfabetizmus kitermelője és magyar kultúrfölényünk sírásója.” Átmenetileg ideiglenes tantermet alakítottak ki a Katolikus otthon egyik helyiségéből, ahol a tanfelügyelőség kisegítő tanerőt alkalmazott.

Egy 1937-ben készült leltár rögzíti az akkori iskolai körülményeket. A kántori javadalomhoz tizenhét katasztrális hold szántó, egy katasztrális hold rét és négy katasztrális hold legelő járt. Az iskolaépületben egy tanterem és fáskamra található, valamint a kántortanító lakása, melyhez két szoba, konyha, éléskamra, istálló, pince és mosókonyha tartozott. A 199 négyszögöles udvaron kút és három illemhely állt.

Ebben az épületben tanították a III–IV. osztályt. A tantermet tizennyolc nagy ácsolt paddal rendezték be. A tanító három térképet használhatott: Magyarország hegy- és vízrajza, Európa politikai térképe és Fejér megye térképe. A könyvtár 52 ifjúsági munka köteteivel rendelkezett, 25 tételből állt a tanítói könyvtár és 110-ből a kölcsönkönyvtár, ahová az ingyen kiosztott tankönyveket is beleltározták. Az I–II. osztály számára a Katolikus otthonban kialakított ideiglenes tantermet húsz paddal, táblával, összerakható ábécével, hat olvasótáblával és egy „számológéppel” szerelték föl.

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1937. július 22-én döntött a római katolikus iskola építésének támogatásáról. Ezt követően a további terheket az egyházközség vállalta. (Az állami támogatás összege ötezer pengő volt.) A kivitelezéssel Kőszegi Ferenc zámolyi kőművest bízták meg. Az 1938 szilveszterén készült átadási leltár az épületet zámolyi Szent István Elemi Népiskola és Kultúrterem néven említi – tanteremmel, kultúrteremmel, előtérrel és udvarral.

1939-ben a segédtanítói státust női tanerővel töltötték be, hogy személyében a leánykör vezetésére alkalmas pedagógust alkalmazhassanak. Az iskolaszék húsz szavazattal Arany Máriát választotta meg. A Ferenc József Nőnevelő Intézet Tanítóképzőjének első végzett évfolyamán kapott oklevelet. Munkáját a zámolyiak azzal ismerték el, hogy 1940-ben próbaidősből helyettes tanítónővé, 1942-ben pedig rendes tanítóvá nevezték ki. 1942-ben vetődött fel a harmadik tanítói állás megszervezésének az igénye. Erre azonban a háborús körülmények miatt csak 1947-ben került sor.

Az oktatás 1944 őszétől nem csupán azért szünetelt, mert a háborús események nem tették azt biztonságossá, hanem mert a Fölső iskola épületében rendezték be a Zámolyon elhelyezett magyar repülősalakulat orvosi rendelőjét.

A református iskola – az Alsó iskola – a háború alatt súlyos állapotba került, a katolikus iskolák – a Fölső és a Középső iskola – kisebb károkkal élték túl a háborút. A református iskolát államsegélyből kezdték helyreállítani, de a tető és a falak befejezéséhez már a gyülekezet hősies összefogására volt szükség. A tanítást ideiglenes helyiségben kezdték meg 1945. május 7-én, a katonai szolgálatot teljesítő tanítókat – ahogy már említettük – Bíró Ernő lelkész és felesége pótolta. 1946-ban két tantermet és az egyik lakást állították helyre, így 1947 januárjában itt is megkezdhették a tanítást. A katolikus iskola rendbetételére több mint 22 ezer forint állami támogatást fordítottak, de még 1948-ban is hiányoztak az alapvető berendezések.

Shvoy Lajos megyés püspök a nemzeti bizottság túlkapásai ellen panaszkodva arról tájékoztatta Keresztury Dezső kultuszminisztert, hogy a katolikus iskola nagyobbik termét a Kommunista Párt és a Madisz (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) rendezvényei számára lefoglalták, s ugyanakkor a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Tanácsa) és Kalász (Katolikus Agrárifjúsági Leányszövetség) – a katolikus legény- és leányegyesület – működését betiltották. Pedig 1945 elejére már az összes tanító visszaérkezett, folytathatták volna a tanítást. 1945 után Arany Mária a katolikus iskola érdekeinek védelme miatt a támadások céltáblájává vált, rendőri felügyelet alá helyezték.

1946-ban a két felekezeti iskola összefogott; az V. és a VI. osztályt szétválasztották, és az azonos korú református és katolikus gyerekeket együtt tanították. Az V. osztályt Kékesi Endre katolikus, a VI. osztályt pedig Szendi László református tanító vezette. Az államosított iskola első igazgatója Kékesi Endre lett. (Lásd: Függelék XVI.)

A pedagógusok 1950 után a felnőttoktatásba is bekapcsolódtak. 1960-tól Szabó István vezette a Dolgozók Általános Iskoláját. Az Alsó iskola régi épületét 1950-ben harmadik tanteremmel, 1957-ben szertárral, 1962-ben politechnikai műhellyel bővítették. Udvarán épült fel 1977–1978-ban az eredetileg kétszintes, lapos tetős mai iskola, melyet azóta tetőtérrel, majd 1994-ben tornacsarnokkal bővítettek. Pozsgay Imre kulturális miniszter támogatásával a Kulturális Minisztérium az új iskolának 1978-ban százezer forint értékű iskolai könyvtárat adományozott. Épületét a református egyház 1993-ban kapta vissza. Napjainkban az 1995-ben korszerűsített római katolikus plébániát is tanári lakásként használják.