Újjáélednek a romok
Újjáélednek a romok
Miután 1702-ben a várat felrobbantották, építőkövei az enyészet és a környék építkezőinek zsákmányává váltak. A közfigyelem csak közel másfél évszázad elteltével irányult újra a zalavári apátságra.
1841-ben Kehrn Vilmos, a keszthelyi Georgikon tudós igazgatója rajzolta le az apátság még látható romjait. A rajz Dolezsalek Antalnak, a pesti Vakok Intézete igazgatójának kérésére készült, aki Kollár Jánossal, a szlávság múltja iránt élénken érdeklődő pesti evangélikus pappal ekkortájt olaszországi tanulmányútra indult. Útközben Keszthelyen szereztek arról tudomást, hogy Zala megye a zalavári romokból származó köveket útépítésre akarta használni. Kollár és Dolezsalek az akkor Kehidán tartózkodó Deák Ferenc közbenjárását kérték, s az ügyről beszámoltak József nádornak is. A nádor jelentést kért a megyétől „a zalavári berekben hajdan létezett épületnek felfedezett maradványairól”, amire Bogyay József alszolgabíró válaszolt.
A romok megmentésén túl Dolezsalek felvetette, hogy építsenek kápolnát a szentély helyén, megemlékezve Pribina temploma felszentelésének ezredik évfordulójáról. A terveket Kehrn Vilmos romokról készített rajzával együtt elküldte gróf Festetics Leónak, Zala megye főispánjának, valamint Kopácsy József esztergomi prímásnak. (Az eredeti rajzot ma is a Prímási Levéltár őrzi.) Kollár János 1843-ban megjelent, olasz útjukról írott könyvében tette közzé ezt a rajzot. Sajnálatos, hogy minden fáradozásuk ellenére sem jártak sikerrel, a göttweigi földesurak 1854-ben széthordatták a még hozzáférhető romokat.
Ezzel egy időben, a XIX. század közepén az apátság sorsa is a figyelem középpontjába került. A hiteleshely 1790 után ugyan ismét működött Zalaapátiban, egészen 1850-ig, de mellette egyre erősödtek azok a törekvések, amelyek az apátság Göttweigtől való elszakadását szorgalmazták. 1831-ben Zala megye is a királyhoz fordult, hogy annak teljes függetlenségét kérje. 1848 júniusában az apátság a háború költségeire tekintélyes mennyiségű arany- és ezüsttárgyat ajánlott fel, a rendtagok közül pedig Modrovics Gergely beállt a zalai nemzetőrök közé.
1849-ben Csertán Sándor, a szabadságharc zalai kormánybiztosa rendeletet adott ki, amelyben elrendelte az apátság minden ingó és ingatlan vagyonának összeírását és lefoglalását, de erre már nem került sor. A szabadságharc leverése után Modrovics Gergelyt tízévi várfogságra ítélték, ám az apátság közbenjárására kiszabadult, és Göttweigbe száműzték. Visszatérése után húsz évvel, 1874-től ő lett az első független zalavári apát.
A kiegyezés körüli időkben maga Deák Ferenc sürgette többször Zala megye közgyűlésén a zalavári apátság önállósítását. Amikor 1872-ben az akkori apát, Schwerdfeger Engelbert meghalt, elhárult az utolsó akadály is, 1873. január 27-én Ferenc József elrendelte az apátság Göttweigtől való elválasztását.
Ezzel az aktussal új fejezet kezdődött a település történetében is.
Ami a régiségek további sorsát illeti, 1854-ben Zalavár falu határában közel nyolcezer darab ezüstpénzt találtak edényekbe rejtve. Az érmék legnagyobb része a XIV. századi német ezüstpénz volt, és mint már volt róla szó, a kor zavaros politikai viszonyai miatt kerülhettek földbe. Ez a kincslelet újra Zalavár régiségeire irányította a figyelmet.
Rómer Flóris, a magyar régészet atyja 1861-től többször is meglátogatta Zalavárt, 1881-től pedig ásatást is vezetett a Várszigeten, amelynek során egy templomépület alapjait tárta fel. Ásatása során római kori kőemlékek is kerültek elő.
A múlt század végi kutatások során a zalaapáti kolostorépületben is több művészi kőfaragványt találtak, amelyek nyilván Zalavárról kerültek oda. Ezek a kövek főleg a művészettörténészek figyelmét vonták magukra, akik a kor díszítőszobrászatával összevetve keresték a faragványok eredetét.
A tervszerű régészeti ásatások 1946-ban kezdődtek el a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak vezetésével. 1946 és 1953 között a Récéskúton Radnóti Aladár a bazilikát tárta fel, 1951-től Fehér Géza a Várszigetet kutatta. Ásatásai során ő ismerte fel a hely történeti jelentőségét. Munkáját Cs. Sós Ágnes folytatta, aki 1961-től haláláig töretlenül végezte Zalavár régészeti feltárását és írásaiban feldolgozta a hellyel kapcsolatos történeti kérdéseket. Halála óta Szőke Béla Miklós folytatja a munkát. A kutatások és elemzések során olyan történelmi, településtörténeti kérdések is felmerültek, amelyekre még ma sem lehet egyértelmű választ adni, a megoldás lehetőségét a folyamatban lévő ásatások és értékelésük rejti magában.
A kutatásokat a legutóbbi két évtizedben a kis-balatoni és alsó-Zala-völgyi víztározó-rendszer építése lendítette mozgásba. A szabályozási munkák során újra víz alá kerültek a parti sáv és a szigetek régebben lakott területei, ezért előtte el kellett végezni a leletmentő régészeti ásatásokat, amelyek 1980-ban el is kezdődtek.
Ennek során a településen és környékén az újkőkortól kezdve a késő középkorig számos új lelet tette lehetővé Zalavár történetének pontosabb megismerését. A legutóbbi években a Várszigeten pedig megkezdődött egy történelmi emlékpark kialakítása. 1996-ban, a magyar honfoglalás millecentenáriumán avatták fel a román kori templomokat idéző Szent István kápolnát a már meglévő emlékoszlop és a Cirill–Metód-emlékmű közelében. 2000-ben, államiságunk millenniumán már az új ásatások eredményeit is sikerült bemutatni.
A Vársziget ma
Zalavári ásatási csapat a Berekben, 1910-ben (a KBM tulajdona)
Az új Szent István-kápolna a Várszigeten 1996-ban
A kápolna belseje
