Ispáni székhely, megyeközpont
Ispáni székhely, megyeközpont
István király államának megszervezése során a püspökségek kialakítása szorosan összekapcsolódott a vármegyerendszer kiépítésével.
A (vár)megye a magyar közigazgatás máig élő és működő középszintű egysége, amelyet Szent István királyunk teremtett meg. Létrejöttét a történeti kutatás többféle idegen (frank, szláv) előzményből vezeti le. Valószínűleg az István udvarába Gizellával érkező németek jelenléte volt első királyunk számára az egyik ösztönző tényező, hogy alakuló államának kormányzását területi alapon szervezze meg, ennek konkrét formáira azonban a magyarországi viszonyok is befolyást gyakoroltak.
Szent István királyságának központi elemei a várak, illetve a köréjük szerveződött ispánságok. A XI. századi várszervezetnek kettős funkciója volt.
A várak egy részéhez szórtan elterülő birtokok tartoztak, ez volt a várispánság, élén a várispánnal. A várak más részéhez határokkal körülzárt összefüggő birtoktömbök tartoztak, ahol a várkerületnek határa volt. Ezt nevezték – a szlávból eredő szóval – a vár megyéjének, később vármegyének.
A két szervezet – a várispánság és a vármegye – szoros kapcsolatban állt egymással, de nem volt azonos. A különbség a két szervezet között nemcsak abban állt, hogy a megye összefüggő, az ispánság pedig szórt területtel rendelkezett, hanem abban is, hogy a vármegye területébe a vár megyéjén belüli összes (királyi, egyházi, földesúri) birtok is beletartozott.
Az ispánság és a megye kapcsolata abban mutatkozott meg a legszorosabban, hogy a várispánság élén álló ispán volt egyben a megyét kormányzó megyés ispán is, ami közigazgatási és bírói funkciót egyaránt jelentett. A két szervezet szoros kapcsolatát mutatja az is, hogy mindkettő a királyi birtokokon nyugodott. A vármegyét ebben a korai korszakban királyi vármegyének nevezzük, mert a birtokok többsége az uralkodó tulajdonában volt. Zaláé valószínűleg magába foglalta a mai Somogyot és Szlavónia egy részét is.
Az Árpád-kori megyék nagy kiterjedésűek voltak, és fejlődésük későbbi szakaszában bomlottak fel több kisebbre. Ez a folyamat Kolon esetében a XI. század közepén játszódhatott le. A feltételezések szerint Kolonvár helyett Szent László idejében lett Zalavár a megye központja.
Ezt a Kolon nevű települést a kutatás már régen azonosította egy, a mai Zalavár és Balatonmagyaród között fekvő pusztával. A régészeti kutatás itt több száz síros X–XI. századi temetőt tárt fel, de az ispáni várnak nem találták nyomát, a legújabb kutatások szerint nem is létezhetett. Az a valószínűbb, hogy a terület Kolon ispán első szálláshelye volt, és az igazi megyeközpont és ispáni vár Zalaváron alakult ki, de a megye hosszú ideig viselte még Kolon ispán nevét.
A XI. század végén Szent László és Könyves Kálmán királyaink megszerezték Horvátországot, így az országhatár védelmére kiépített gyepűrendszer zalai része elvesztette jelentőségét. Kolon megye szétvált Somogyra és Zalára, ez utóbbi a Drávától a Balaton északi sarkáig terjedő területet jelölte a továbbiakban. Kolon megyét zalai ispánságként először 1134-ben említik.
Az ispánsági központot régészeti feltárások nyomán alig ismerjük – csak a vár egy részét, illetve az azt övező sáncokat –, az írott forrásokban azonban gyakran felbukkan településünk neve. A vár első írásos említése 1164-ből való, amikor III. István király a veszprémi püspököt a zalai vár lakóitól vásárolt birtokában megerősítette. 1222-ben a zalai várban tartózkodott a veszprémi püspök, aki oklevelet adott ki arról, hogy egy bizonyos Modor asszony előtte kiegyezett sógoraival a hitbérét illetően.
A középkor első századaiban a vár tulajdonosa maga a király. Írásos források említik a vár földjeit, a várispánság tisztségviselőit, a várjobbágyokat. Az első név szerint ismert zalai ispán Márton volt 1138-ban. Helyettesére, az udvarispánra is nagyon korai adatunk van a zalai várból.
Nem véletlen, hogy a királyi vármegye átalakulásának első jeleit is Zalából ismerjük, 1232-ben Kehidán a Zalán innen és túl lakó nemesek oklevélben fordultak a királyhoz, amelyben kérték, hogy vitás ügyeikben a maguk közül választott szolgabírók ítélkezhessenek. Az ezzel az oklevéllel elkezdődött változások a XIII. század végére a királyi vármegye átalakulásához vezettek. Ettől kezdve beszélünk nemesi vármegyéről, aminek ekkor még nem alakult ki az állandó székhelye, a megyegyűléseket mindig más-más helységben tartották, Zalavár elvesztette megyeközpont szerepét.
A Nagy Lajos király halálát követő anarchia Zalavár környékét sem hagyta érintetlenül. 1382-ben Bajkai Péter nemes úr elfoglalta az apátságot. Valószínűleg ekkor áshatta el valaki azt az ezüstpénzből álló kincsleletet, amely 1854-ben került elő.
A vár a XV. század közepén felváltva a Rozgonyi és a Marcali családé, 1472-ből van arra adatunk, hogy az apátságé lett.
Szent László szobra a várszigeti kápolnából (Szabolcs Péter alkotása)
)
