Zala Összefoglaló
Zala
Összefoglaló
Összefoglaló
Zala szép tájú Somogy megyénk külső-somogyi tájegységének keleti részén található, közel Tolna határához. A szelíd dombokra és völgybe települt község nevét a preszláv eredetű sal (áramlás) szóból keletkezett Zala személynév után nyerte, talán egyik első birtokosát hívták így az Árpád-korban.
A kedvező helyi adottságokat kihasználva a község területén már évezredekkel ezelőtt is éltek emberek. A mai zalai szőlőhegyet az újkőkor folyamán az úgynevezett lengyeli kultúrába sorolható csoportok lakták.
Zala helység középkori történéseiről nagyon keveset tudunk. Azt, hogy Somogy vármegyében Zala nevű helység már 1278-ban bizonyosan volt, abból az oklevélből ismerjük, amely Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt templomát említi. A keleti szentek a Somogyot egykor uraló Koppány vezér bizánci kapcsolataira utalhatnak. Szőllősről – mely az újkor egy részében tartozott Zalához – már a XI. század végéről van okleveles adatunk. Szőllős Zalához képest bővelkedik középkori forrásokban, az itteni szőlőbirtokokkal kapcsolatban sokszor fordultak a hiteles helyekhez a földesurak.
A nemes Zichy család a falu életében évszázadokon át alapvető szerepet játszott. Tudjuk, hogy már 1417-ben voltak itt birtokaik Zichy Paska leszármazottai révén. Rajtuk kívül a Pernesziek, a Batthyányak, Nagy-Pói Bálványosiak is birtokoltak itt földeket a középkorban. Később a Boronkayaknak és Babócsayaknak is akadtak itt birtokaik, azonban a XVIII. századtól a XX. század elejéig már a Zichy család a falu egyetlen számottevő földesura.
A török uralom alatti és az azt követő zűrzavaros időket Zala lakossága is megszenvedte, olyannyira, hogy a helység a XVIII. század elején teljesen elnéptelenedett. Az 1710-es években újratelepült falu lakosai a korábbihoz hasonlóan magyarok voltak. A XIX. század közepén úgy tudták a helybeliek, hogy a Veszprém megyei Devecserből és Vászolyból mintegy másfélszáz évvel korábban érkezett Somogyi és Varga család leszármazottai tették ki ekkor a helység lakosságának jelentős részét. Bóta falu 1573–1574-ben még népes falunak számított a huszonöt adózó házával, de a török idők elmúltával nem maradt lakosa. Ide már 1718-ban is telepítettek a Felvidékről tótokat, azaz szlovákokat. Bótapuszta később Zala külterületi része lett.
A Zala vidékén lakók megélhetését a középkortól kezdve a XX. század végéig szinte kizárólag a mezőgazdaság adta. A szomszédos, majd a XVIII– XIX. századtól Zalához tartozó Szőllős különösen híres volt jó borairól.
Valószínűleg irtásfaluként jött létre Zala is, a legtöbb somogyi helységhez hasonlóan. Az erdőterületeket termőfölddé alakították, és így a lakosságszám is szépen gyarapodhatott. Zalán 1573–1574-ben a vidéken átlagosnak mondható tizenegy adózó háztartást írtak össze a török adószedők, 1720-ban tíz adózóról tudunk. A kedvezőbbé váló megélhetés és a földművelés lassan korszerűsödő módszerei következtében a XVIII. század vége felé már 478 lakója van a településnek. Az 1767-es urbárium több mint negyven helybeli telkes adózót tüntet fel.
A helység gazdasági, kereskedelmi életének fellendítése szempontjából nagy lehetőségekkel kecsegtetett, hogy az 1840-es évek elején a település földesura évi négy országos vásár tartására kapott jogot. Az ekkortól mezővárosként számon tartott Zala lakosai – valószínűleg a közeli Tab jóval kedvezőbb feltételeinek árnyékában – mégis megmaradtak mezőgazdaságból élő gazdálkodóknak, munkásoknak, ezután is csak néhány, kisiparral foglakozó mesterember élt itt.
A dualista korszak az ország gazdasági fejlődésének jó szolgálatot tett, de ez ezen a kissé elzárt külső-somogyi vidéken csak módjával érvényesült. Az arányaiban egyre kevésbé jövedelmező mezőgazdaságból mind nehezebben tudtak az emberek megélni. Legnagyobb lélekszámát mégis ebben a korszakban érte el a település: 1910-ben 946 fő volt a jelen lévő népesség.
Az első világháborút követően fokozatosan elerőtlenedett az egykor szebb napokat látott község. 1921-ben kivált belőle Szőllőspuszta és Sérsekhegy, melyek egyesülve önálló községet alakítottak, 1926 óta Sérsekszőllősnek nevezik.
A község életében még az 1930-as években is jelentős szerepet töltöttek be az itt tartott országos vásárok. Ezek állatvásári részei megyeszerte híresek voltak. Az évi négy „sokadalom” mindig várva várt esemény volt a faluban.
A második világháborúban a község nem szenvedett komolyabb anyagi károkat, de a kommunista hatalomátvételt követő területfejlesztési koncepció úgynevezett körzetesítési politikája munkahelyek híján a zalaiak tömeges elvándorlását hozta magával. A kisközség népességmegtartó képességét tovább csökkentette, hogy 1963-ban előbb az általános iskola felső, majd 1977-ben az alsó tagozatát is megszüntették a településen.
A község történetének rendelkezésre álló adatai alapján nemzetiségi vagy vallási konfliktusok nem nehezítették az itt élők életét, szinte mindegyikük magyar és katolikus vallást gyakorló volt. A XX. század elején Bótapusztára érkezett felvidéki szlovák betelepülők rendkívül gyorsan asszimilálódtak, az ekkor ideköltöző németek pedig csak 1921-ig tartoztak a község kebelébe, mivel az általuk lakott külrészek ekkor önállóvá váltak.
Zala Magyarország legkisebb települése, ahol olyan képzőművészeti, néprajzi gyűjtemény, és olyan, értékes XVI–XX. századi kiadványokat tartalmazó könyvtár várja a látogatókat, mint amilyen a Zichy Mihály Emlékmúzeum. Az 1927-ben magánkezdeményezésként megnyitott intézmény annak a világhírű zalai születésű festőművésznek a nevét viseli, aki nagyrészt külhonban eltöltött élete során tett szert az örökösök kezén a XX. század folyamán kiállítássá szervezett tárgyakra. A múzeum legnagyobb becsben tartott alkotásai természetesen a festőművész Zichy Mihály termékeny pályájának Zalára került képei. A művész unokája, Zichy Mária Alexandra, valamint ennek férje, Csicsery-Rónay István, továbbá fiuk, ifjabb Csicsery-Rónay István sokat tettek azért, hogy a múlt század nehéz éveiben is ápolják a Zichy-kultuszt, és megőrizzék, bővítsék a gyűjteményt.
A gyönyörű táji adottságok szinte teljesen kihasználatlanok. Kellő ismertség híján a Zichy-park faóriásait, sétányait, a Zichy-sírkertnek is nevezett régi temetőt, a Halomi-dűlő tetejéről nyíló remek kilátást csak nagyon kevesen láthatják, élvezhetik. A falu „zsákjellege” miatt a múzeum látogatóin kívül alig téved erre idegen. Tab árnyékában nehezen tud kibontakozni a somogyi Zala, pedig talán most még megfordítható volna a népesség fogyása, és megszülethetne a remény, hogy a harmadik évezred elején újból felvirágzik ez a gazdag múltú, több mint hétszáz éves település.
