A honfoglalás előtti időkből

Teljes szövegű keresés

A honfoglalás előtti időkből
A mai Somogy megye területén is jól nyomon követhető, hogy ezen a tájon már több tízezer éve különféle embercsoportok vonultak át, telepedtek meg. A Kárpát-medence délnyugati részén valószínűleg a felső őskőkorban (időszámításunk előtt 30 000–10 000) is fontos szárazföldi és vízi utak húzódtak, kapcsolatot teremtve közép-európai és balkáni csoportok között. A Zalától mintegy húsz kilométerre levő Ságvár határában, a Likas-dombnál találták meg az egyik legrégibb, ember által épített hajlék nyomát, amely a mai Magyarország területén került elő. A mintegy húszezer éves „ház” maradványai körüli leletek alsó-ausztriai és oroszországi ilyen korú leletekkel rokoníthatók. Ez az úgynevezett gravettien kultúrához tartozó népesség a legutóbbi jégkorszak mostoha körülményeihez sikeresen alkalmazkodott.
Az újkőkor (nagyjából időszámításunk előtt 5000–3000) embere már tudatosan tervezettnek nevezhető munkával biztosította magának a létalapot, amelyet a középső kőkor vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel foglakozó népessége csak jóval korlátozottabban tudott előteremteni.
A Somogy megye jelenlegi határain belül talált neolitikus településeket az akkori közép-európai települési formák jellemezték. Kezdetben ezek elkülönülő vagy összefüggő gödörrendszerek voltak, mint amilyenek például Kaposváron az Ólaki-dűlőben, Andocson az Új-halastónál előkerültek. A korszak végére már valószínűleg a föld fölé épített nyeregtetős, nagyméretű házak is megjelentek: a Kaposvár melletti Juta határában és a mai Zala község határában feltérképezett telepeken is emeltek egykor ilyeneket.
Zala község területén a környező, hasonló természeti adottságú, közeli vidékekhez hasonlóan már évezredekkel ezelőtt, az úgynevezett „történelem előtti” korban is éltek emberek. Az, hogy az ekevas, az ásó csak nagyon ritkán fordít ki ezekből az időkből való tárgyi emlékeket és a régész szakavatott szeme is csak alig-alig akad nyomukra, főleg annak köszönhető, hogy a víz és szél által aránylag könnyen hordott löszös, agyagos talaj már nagyon lepusztult, így az évezredekkel ezelőtt felszín alá került eszközök, csontok, épületmaradványok fokozatosan napvilágra kerültek, elaprózódtak, szétszóródtak, megsemmisültek. Az esetleg a korábbi mélyebb részeken földbe került – régészeti leletnek tekinthető – emlékekre pedig olyan vastag talaj rakódott, hogy véletlen felbukkanásukra nemigen lehet számítani. Épületek nyomaira pedig valószínűleg azért nem lehet ráakadni, mert az itt élt „történelem előtti”, ókori, kora középkori népesség nem használt házai elkészítéséhez maradandóbb anyagot, például követ.
A település határa, földje tehát nem bővelkedik régészeti leletekben. Bár a XX. század első felében, amikor még mélyszántás nem bolygatta a földfelszínt, a szőlőhegytől Tab felé eső részen, esők után, talajművelés közben még gyakran kerültek a felszínre cserépedények töredékei, emberi csontok, néha teljes koponyacsontozat is. 1963 augusztusában leletmentő ásatásra került sor ezen a területen, a feljegyzés szerint egész pontosan „Kukucskáék szöllőjétől Dk-i irányban, Tab felé mintegy 350-400 méter távolságban, a szöllőben lévő legszélső diófától számított 47,20 m-nyi távolságban”. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régészeti adattárában található rövid beszámoló készítőjének neve nincs feltüntetve, de mivel a Somogyi Néplapban Draveczky Balázs számolt be a zalai ásatásokról, talán ő volt a végrehajtójuk is.
A feltárás során az ásató megállapította, hogy ez a terület egykor az úgynevezett lengyeli kultúrába tartozó népesség lakó- és temetkező helye volt. Az újkőkorban az ilyen anyagi műveltségű csoportok a Kárpát-medence számos vidékén megtelepedtek, így nyomaik a mai Somogyban is sokfelé előfordulnak. Az újkőkori lengyeli kultúrához tartozó népesség a mai Zala határában mintegy egy-másfél kilométeres ovális sávban, a szőlőhegy dombjának délkeleti részén alkotott magának tartós lakóhelyet. A jelek szerint hat–tíz nagycsalád szálláshelye lehetett itt annak idején. Az egyik ilyen hajlék melletti hulladékgödörből a régész és segítői színes, festett edénytöredékeket – köztük hullámvonalas és meanderes díszítésűt is –, sok kovapattintékot, több, csontból készült árat, simítót emeltek ki. A temetkezési helyek már valószínűleg rég elpusztultak, mert az emberi csontok rendszertelenül, töredékesen kerültek elő korábban is.
Német Péter régész 1996 augusztusának végén zalai terepbejárása során megállapította, hogy a Halomi-dűlőben emelkedő – mára már csak fél méter magasságot elérő – halom, mely mintegy tizenöt méter átmérőjű, valószínűleg egy őskorban eltemetett ember (rangos személy?) maradványait őrzi. A helyszín környezetében végzett szemle során egyéb régészeti leletet nem talált.
Zala környékén szinte mindegyik „történelem előtti” korszaknak, valamint az ókornak és középkornak is kerültek elő régészeti emlékei, a tájegység tehát folyamatosan lakott volt. A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum régészeti adattára számos erre utaló bejegyzést őriz a Zala közeli Gyurgyókapusztán a XIX. században talált őskori kőbaltától a Tab belterületén 1928-ban talált agyagurnán át, a Magyar Kálmán régész által a legutóbbi években regisztrált leletekig. 1961-ben rézkori, ezen belül az időszámításunk előtti 2550 és 1900 közötti lengyeli és péceli kultúrába tartozó település nyomai kerültek elő a régész által Dunatéjnak nevezett dűlőben. Csabapusztán késő bronzkori kincslelet is napvilágot látott. Kőszegi Frigyes szerint ezt a leletet a késő halomsíros nép rejtette el. 1972-ben Ugajpusztán négy őskori kerámia került elő, a tabi Höje-hegy és a Téglagyár környékén pedig őskori kőeszközök.
Az ókorban számos nép megfordult, megtelepedett a Dél-Dunántúlon. Közülük a legjelentősebb hatást erre tájegységre a Római Birodalom népei gyakorolták, már időszámításunk előtt 35-től kezdték kiterjeszteni uralmukat a pannonok földjére. Zala területéről ókori római leletről nem tudunk, de a közelben húzódott a jó útjaikról is híres rómaiak Sopianae (Pécs)– Tricciana (Ságvár)–Arrabona (Győr) útvonala.

A község földjéből előkerült kora lengyeli kultúrába tartozó régészeti leletek rajzai (Berzy Péter rajza)

A Halomi-dűlő teteje. A vadászles alatti halom őskori temetkezési hely

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages