Vasjáromban
Vasjáromban
A Rákóczi-szabadságharc (1711) után Erdélyt betagolták a Habsburg Birodalomba. Újjászervezték a még 1692-ben felállított főkormányszéket, az Erdélyi Kormányzótanácsot (Gubernium Tanssylvanicum) Nagyszebenben, élén a gubernátorral, azaz kormányzóval. Ezt követően a bécsi udvar az erdélyi rendi önkormányzat, illetve országgyűlés háttérbe szorítására törekedett, de megszüntetni nem tudta.
1744-ben az erdélyi diéta eltörölte a Habsburgok örökös uralmának ellentmondó törvényeket, a fejedelemválasztás szabadságát. 1762 áprilisában Mária Terézia királynő utasítására Csík-, valamint Háromszék határ menti falvaiban megkezdték a székely határőrség felállítását. A közösség ellenállása miatt – kiváltságaik csorbítását látták az intézkedésekben – igen lassan haladt a két gyalogos és az egy lovas határőrezred megszervezése. A fellázadt faluközösségek vezetői 1764. január 5-én tanácskozásra gyűltek össze Madéfalván. A sorozás ellen tiltakozó mintegy kétezer-ötszáz csíki és részben háromszéki székelyre január 7-én hajnalban Joseph Siskowicz tábornok parancsára, Carato alezredes vezetésével ezerháromszáz császári katona támadt rá két tábori ágyúval, és több mint négyszáz embert lemészároltak. A madéfalvi veszedelem, a siculicidium (székelyöldöklés) megtörte az ellenállást: a határőrség megszervezése két és fél hónap alatt befejeződött. A székelyek tömegesen vándoroltak ki Moldvába, majd onnan Bukovinába.
Háromszéken szervezték meg a második székely határőrezredet, amelynek 8. százada folyamatosan Zabolán állomásozott. A falu társadalmi szerkezete ebben az időszakban jelentősen átalakult, kettős – katonai és polgári – vezetés alá került. A községben elhelyezett alakulat parancsnoki épülete a jelenlegi labdarúgópálya területén állt, amelyet az idősebbek ma is Kancellária-kertnek neveznek. A katonák a szomszédos, Pázsitnak nevezett füves réten gyakorlatoztak. A Haraly és Zabola közötti domboldalon, amit a helyiek Patra-hegyének hívnak, állandó őrség vigyázta a vidéket.
A katonai szolgálat terheit tovább növelték a szabályos időközökben ismétlődő hadgyakorlatok és szemlék. Például 1801-ben Baritz hadnagy a következő századparancsnoki rendeletet adta ki: „Minthogy a nemes regiment szoros parancsolatja szerint a közelebb következő vasárnapon, úgymint 19 május kompánia vizitációja s egyszer s mind exercírozása lészen, tehát parancsoltatik az én numeruszomban káplár, frajter (altiszt) s kommendánsoknak, hogy ki ki maga népét úgy készítse s vigye szombaton estére Zabolára hálni, hogy minden császári portéka legnagyobb tisztaságban, kivált, akik effectivus státusban vannak nemcsak azok, akik mostan közelebbről hazajöttek Pestről és Budáról, s berukkoltak, sőt azok is, akik idehaza voltak, főképpen a csákójuk s úgy egyéb köntösük úgy legyen adjusztérozva, mint a közelebb hazajötteknek, értetődik, hogy a hajuk is egyenlőképpen legyen elvágva a többi elő rukkolandók veres galléros condrában, hajuk betekerve csattos nyakravalóban és egy szóval tisztán úgy mint egy becsületes katonához illendő felkapcsolt kalapban. Minden stációbvan lévő kommendáns a népét úgy állítsa elő, hogyha valamelyik stációból bevett szokás szerint valaki eltalál maradni, nemcsak azon ember, aki elmarad, de sőt a kommendáns is nagy számadásra húzatván keményen meg fog büntetni, s ugyanezért ne gondolja senki, hogy valakinek valami szoros mentsége bevételődik, hanem minden effektivus fél invalidusok előálljanak a fent parancsolt tisztasággal és katonai móddal minden náluk lévő császári portékákkal, el ne felejtsék az altisztek a fegyvereseknek bajuszukat régula szerint adjusztírozni.”
Hogy a különféle hadgyakorlatok milyen keményen igénybe vették a katonai rendben élő székely családokat, arra példaként egy 1805-ben megszervezett, tizenkét napos haditornát mutatunk be, amelynek színhelye a Zabola határában folyó Fekete-ügy síksága volt.
Az első zászlóalj Lécfalva és Márkosfalva között, a második négy százada és ötvenfős tüzérsége a zabolai réten gyakorlatozott. Az ezred parancsnoksága a két zászlóalj számára Hatolykán tábori kórházat rendezett be. A hadgyakorlatra érkezetteket a szomszédos falvakban nemcsak katona rendű székelyeknél, hanem jobbágycsaládoknál szállásolták el, akik jelképes hálópénz ellenében a katonáknak tűzifát és a szalmát is adtak.
Kézdivásárhelyen, 1805. augusztus 11-én keltezett levelében Mosa ezredes a következő kéréssel fordult a zabolai Mikes Zsigmondhoz, Háromszék fő királybírójához: „Hogy a provinciálé a maga részéről a katonákat minden zúgolódás nélkül, akikhez kvártély esik, magához barátságosan befogadni nemkülönben a nemes urak is, ha valahol a tiszt urak számára kvártély kívántatnék, nem tartozásból ugyan, hanem nemesi generozitásból meg ne tagadják.”
Az előbbiek mellett arra is kérte Mikest: mozgósítsa a háromszéki nemeseket és papokat, lássák el élelmiszerrel a hadgyakorlatban részt vevő katonákat. A fő királybíró válaszlevelében arról tájékoztatta az ezredest, hogy – bár feletteseitől semmilyen megkeresést nem kapott – támogatni fogja a katonák és a tisztek elszállásolását. Jó példát mutatva egy tisztet ő is vendégül látott zabolai házában, a tábori kórháznak pedig húsz veder óbort és nagy mennyiségű szalonnát ajánlott fel.
A fentiek azt is tanúsítják, hogy a Székelyföld XVIII. századi militarizálása nemcsak a katona renden lévő határőrök és jobbágyok sorsát, hanem a nemesek és a papok életét is számtalan gonddal nehezítette. Az osztrák katonai vezetés – egyáltalán nem körültekintő módon – egy aszályos nyár derekán, nagy szükségben s éppen a szénafüvek kaszálása és a kenyérgabona aratása idején szervezte meg a hadgyakorlatot.
A katonaság hosszas berendezkedése és elszállásolása Zabolán sok bonyodalmat okozott. A XVIII. századi helyi egyháztanácsi és vizitációs jegyzőkönyvek azt jelzik, hogy a községbe bekvártélyozott katonák magatartása hatására megbomlott és fellazult a falubeliek korábbi erkölcsi életrendje. Gazda Enikő kutatásaiból ismerjük, hogy a zabolai Jakab Erzsók 1724-ben a következőképpen panaszolta be Szilvási uraság egyik jobbágy asszonyát: „Diflamált az Incta itt Zabolán a maga házánál s egyebütt is Kurvának, Loponak, hunczfutt teremtettnek, a mellyekért sigilatim humagiumokon hivom gyalázattyaim költésemmel edgyütt nem vettem volna fel pro floren 30.”
Egy másik adat szerint az egyik katona „Hadnagy Máriát impregnálta, ezen kívül a maga Regimentből vett szabadság nélkül oláh pappal magát más személlyel copuláltatta”. Az akkor hatályos katonai rendszabályzat és a református erkölcsi törvények alapján a tiszti engedély nélkül és román pap előtt megkötött házasság törvénytelennek minősült. A nyilvános eklézsia megkövetés és megszégyenítés mellett a vétkes legényt még testi fenyítésben is részesítették. Egy 1805-ben keletkezett vizitációs jegyzőkönyv arról tudósít, hogy a törvénytelen házasságban élő Harai Istvánt tizenkét pálcaütéssel büntették.
A súlyosabb kihágások miatt a katonai vezetés az úgynevezett veszőfutást is alkalmazta. A Páva és a Zabola között fekvő Sándorbá-kertben ilyenkor a két hosszú sorban felállítatott katonák között a vétkesnek meztelen felsőtesttel végig kellett szaladnia, miközben a szerencsétlen hátára mindenki nagyot vágott a kezében tartott mogyorófavesszővel. 1837-ben három pávai fiatalember belehalt a vesszőfutás közben kapott sebeibe.
Az orbai széki törvényszéki jegyzőkönyvek azt tanúsítják, hogy a Zabolán állomásozó katonaság gyakran beavatkozott a különböző helyi perpatvarokba. Például 1690. április 26-án Bartha András házára rátört Szőke Zsigmond: „Házamra részeg nimetet hozott maga házától, ajtómot vagdalta a német, feleségem, gyermekem megiedett tőlle el annyira, hogy az nagy nyavalya kilelte az gyermekemet.”
A XVIII. században a földesurak növelték a különféle jobbágyi terheket. Például Antal József zabolai huszárkatona zsellérjeinek télen-nyáron heti egy-egy napot kellett teljesíteniük, aki pedig szolgálatát pénzben szerette volna megváltani, hat magyar forint taxát fizetett. A század közepén a zsellérek robotmennyisége rendszerint a jobbágyok kötelezettségének a fele. A zabolai parasztok sem a földesuraknak, sem pedig a papnak kilenceddel, vagyis terményadóval nem tartoztak.
II. József rendeletére 1785-ben Zabolán is úrbéri összeírást végeztek. A felmérésből kiderült, hogy községünkben a robot mértéke messze meghaladta az erdélyi átlagot. A helyi nemesek rendszerint a saját belátásuk szerint határozták meg ennek mennyiségét, ezért az összeírók a falunkban sem találtak két olyan uradalmat, amelyben azonosak lettek volna a jobbágycsaládok kötelezettségei. Mikes István birtokain például téli időben, a mezei munka befejeztével és a malomgátak kikötése után marhával vagy gyalogszerrel hetenként két nap kötelező robotot írtak elő. A gróf jobbágyai tavasszal Szent György napjától a nyár elejéig, vagyis Szent János ünnepéig hetente három napot szolgáltak. A nyári napfordulótól Szent Mihály napjáig már négy napott kellett kötelezően dolgozniuk. Ezenkívül az uraság számára minden jobbágy háznépének meg kellett fonnia két font fonalat, a négy szarvasmarhát tartók tíz, a kétmarhások vagy gyalogszeresek pedig öt csirkét adtak évente a Mikeseknek.
Naláczi Gábor, Horváth Dánielné, Naláczi Dánielné, Szilvási Zsuzsánna jobbágyai a téli időben Szent János napjáig gyalogosan vagy igásállattal hetenkét két napot robotoltak. A nyári napfordulótól egészen Szent Mihályig a gyalogszeresek négy, a négymarhások pedig két, néha három napot dolgoztak. Ugyanakkor minden gazda két font megfonásával tartozott. Gyárfás István birtokán télen mindenki heti két napig, nyáron négy napon át dolgozott. A kötelező munka mellett gazdaságonként még öt csirkét és három font fonást adtak az uraságnak.
Mikó Miklós özvegyének, Bernád Krisztinának jobbágyai a következőképpen vallottak kötelezettségeikről: „Tavasztól fogva, amíg a föld elfagy, az ekés jobbágy két-két napokon szánt, de ha gyalogszerrel tészen munkát Szent Jánostól Szent Mihályig négy nap, ezen időn túl pedig két napokat szolgáltnak, de ha midőn favitelt vagy erdölést kívánnak, négy napra is rátelik, mivel egy tereh fának ide Zabolára való hozásában az erdőnek messze volta mián egy nap foglalódik el, és ugyanazon tereh fának az udvarhoz való elszállításában Szent Katolnára másnap is belé telik, ezen kívül esztendőnként az udvar szöszből négy melyékre valót fontat, minden gazda ha gyapott adatik ki öt fontot fonnak. Utazást is szoktak esztendőnként tenni nevezetesen Hunyad vármegyében és hat hetekig oda ülést foglal magában, három hét számban szokott imputtálni, de még ezen felül minden négy marhás gazda tíz, a két marhás gazda vagy gyalogszeres öt tyúkfiakat adtanak esztendőnként.”
A Lázár Mihály és Gál István által 1785 júliusában készített úrbéri összeírás a száznyolc zabolai jobbágy és zsellér saját birtokrészét is pontosan rögzítette. A faluban közülük hat család több mint tizenöt hold földet művelt, huszonöt família hét–tíz, és szintén huszonöt család tíz–tizenöt holdon gazdálkodott. Az összeírók Zabolán huszonnégy föld nélküli famíliát találtak. A kaszálókból hetvenegy család egyáltalán nem részesült, huszonkét famíliának a Réten csak egy-két hold füves területe volt, s mindössze kettőnek három-négy holdas kaszálója. A fentiek jelzik, hogy ebben az időben Zabolán csak a jobbágyok felének volt már akkora termőterülete, amekkora a helyi éghajlati és talajviszonyokat is tekintetbe véve tisztességes megélhetést nyújthatott számukra.
A földesurak a XVIII. század végén Zabolán is egyre gyakrabban növelték a falu népének terheit. A helyi jobbágyok és udvari cselédek 1802-ben korábbi sérelmeik és panaszaik miatt bátran szembeszegültek a velük kegyetlenkedő földbirtokossal, Széplaki P. Horváth Farkassal. A zsarnokságáról közismert uraságot azzal vádolták, hogy több zabolai ember halálát ő okozta. A helybeli lelkész bejegyzései is igazolni látszottak ezt a zabolai református egyház elhalálozási anyakönyvében: „1796. ápr. 7. Temettem Ladányi Mihályt, 56 esztendős, igen jóféle, jámbor embert, gyalog katonát ki is 5 ápril. Tamásfalvára fát vivén két marhával, a Halom alatt Horvát Farkas úr által (amint tudatik) megölettetett. Akire Rosser Kapitány urnál az emlitett urt egy Janos nevű inasa és Nagy András, akik a tselekedetkor vele voltak, rávallottak. A kapitány a katonákot egybe gyűjtvén 25 pálcza büntetés alatt porontsolta, hogy senki ő közülük az említett urral, tselédivel ne szóljon, ne társalkodjon.”
Bene Sámuel, a református egyház iskolamestere végül a lázongók élére állt, és panaszaikat írásban foglalta össze. Ezzel kihívta az uraság kemény haragját, aki szinte kereste az alkalmat, hogy a tanítót megalázhassa. Széplaki P. Horváth biztatására Clandi hadnagy rátört a mester házára, amiért később a tisztet letartóztatták. A helyi eklézsia Bene oskolamester házának megtámadásáért csakhamar gyűlést tartott, amelyre meghívták az ügyben érintett földbirtokost is, akit a falusiak mindenre elszántan, állig felfegyverkezve vártak. A feldühödött tömeg elől az uraság ijedten elszaladt, és menekülés közben üldözőire lövöldözött, akik ezért megtámadták gyűlölt uruk feleségét.
A zabolai események után fellázadtak a földbirtokos szörcsei jobbágyai is. Széplaki P. Horváth a katonaság segítségét kérte. A II. székely regiment három kompániája végül lecsendesítette a zabolaiakat, akik közül sokan a családjukkal együtt Moldvába menekültek. Az otthon maradtakat bíróság elé állították.
Egy hivatalos körözőlevél arról értesítette a háromszéki elöljárókat, hogy 1802. október 24-én Horváth Farkas zabolai birtokáról Héjja János, Pozson András, Pozson János, Pozson Aurelius, Pozson Józsi, Pozson József, Bende Márton, Baló Ferentz, Szabó Mihály és Bende József családjával együtt, vagyis összesen 46 személy otthoni telkét pusztán elhagyva Moldvába szökött. A Pozsony család tagjai akkor a Bákó városától délre, a Szeret jobb partján fekvő Klézsén telepedtek le. Az ott élő idősebbek még napjainkban is emlegetik, hogy református vallású őseik Háromszékről futottak Moldvába, ahol később áttértek a római katolikus hitre.
1614-ben 89, 1750-ben 86, 1848-ban már 188 jobbágy, valamint tizennyolc, tizenöt, illetve tizenkilenc zsellér élt településünkön, jól érzékelhetően egyre több szabad székely került jobbágysorba. Közben pedig csendes, igénytelen románok kezdtek a faluba beszivárogni, sőt jobbágyoknak az uraságok is idetelepítették őket. S velük egy időben népes cigány családok is érkeztek Zabolára.
1769–1773-as katonai térkép zabolai részlete
Kónya Ádám rajzai a református templom csúcsíves ablakairól
Kétfejű sas rajza egy 1740-es kandallócsempén
