Az élet alapjai
Az élet alapjai
Zabolán az etnikumok közötti viszonyt elsősorban a gazdasági életben kialakult kapcsolatrendszer határozta és határozza meg. A különböző nemzeti csoportok településünkön is eltérő ökológiai körülmények között és más területen egzisztáltak, más és más gazdasági szerkezetet, célokat alakítottak ki. A magyarok elsősorban a Zabolai-patak és a Fekete-ügy folyó melletti síkságot hasznosították, ahol földművelésből és állattenyésztésből – elsősorban szarvasmarhák, ökrök, lovak, sertések tartásából – éltek. A románok az 1918. évi impériumváltozásig a községünk szomszédságában emelkedő havasok füves pusztáin legeltették juhaikat, és „erdőkiéléssel” foglalkoztak. Később bőr- és gyapjúfeldolgozással egészítették ki jövedelmüket. Úgynevezett alpesi gazdálkodásszerű juhászattal foglalkoztak: nyájaikat nyaranta a hegyi legelőkön, télen a Kárpátok lábainál meghúzódó völgységi faluban tartották.
A cigányok a magyarok és a románok által kihasználatlan gazdasági lehetőségekkel éltek. Nyaranta erdei gyógynövényeket, gyümölcsöket és gombát gyűjtögettek, telenként kosarat fontak, seprűt kötöttek, egyszerűbb faeszközöket készítettek. A XX. század elejétől az idősebb magyar gazdák földjein a növények ápolásában és a termények betakarításában vállaltak napszámosmunkát. A Zabolán megtelepedett németek többnyire gépészként, kertészként dolgoztak a Mikes család uradalmában. A helyi zsidó családok értelmiségi, polgári foglalkozásokat űztek: orvosok, pénzügyi szakemberek és könyvelők voltak a grófi família vállalkozásainál. A XIX. században olasz kőfaragók – a mai Pitti és Troszelli család ősei – a kastély építkezésén dolgoztak, és gyorsan beilleszkedtek a falu társadalmába. Exogám házasság révén osztrák, német, rutén és szlovák elszármazásúak is megtelepedtek a faluban.
A különböző etnikai csoportok között Zabolán is finom munkamegosztás és egyedi kiegészítő jellegű gazdasági együttélés alakult ki, amely elsősorban a különböző természeti erőforrások sajátos kihasználásán alapult. Ezért egyik csoport sem törekedett soha a másik közösség teljes fizikai megsemmisítésére, hozzájárulva a helyi nemzetiségi viszonyok megszilárdulásához, hatékonyan összetartva a falu társadalmát.
Ez a viszonyrendszer közvetlenül az első világháború után indult bomlásnak, amikor a fiatal román nemzetállam az erdélyi magyar nagybirtokok rovására osztott ki földet a nincstelen román családoknak, és 1918–1940 között jelentős összegekkel támogatta a székelyföldi románok földvásárlását. A második világháborút követő évtizedben aztán a román nemzetikommunista hatalom gyorsan lebontotta az évszázadok folyamán kialakult gazdasági szerkezetet. 1945 tavaszán községünkben is újra földet osztott, 1948-ban pedig elkobozta a Mikes család megmaradt birtokait. Államosította a zabolaiak hatalmas kiterjedésű erdőit, és teljesíthetetlen terménybeadási kötelezettségekkel, sőt kitelepítéssel megtörte a falu tehetős, nagygazdarétegének státusát. Végül az 1962. évi kollektivizálással megfosztotta létalapjától – földjeitől, mezőgazdasági eszközeitől és állataitól – a falu társadalmát meghatározó középgazdaréteget.
A viszonyok elbizonytalanodását annak felismerése is növelte, hogy a kollektív gazdaságban szerzett szerény jövedelemből a családot nem lehetett eltartani. Sokan arra kényszerültek, hogy elhagyják a szülőfalujukat, amelyet a hatalom gyárak, üzemek létesítésével, a városiasodással, a fiatalok városi letelepedésének a támogatásával ösztönzött. Ráadásul a második világháborút követő évtizedekben a magántulajdon erőteljes felszámolása újabb versengést teremtett a faluban, mert mindhárom etnikai csoport nagyjából ugyanazokat az erőforrásokat akarta megszerezni. Az új helyzetre a Zabolán élő magyarok, románok és cigányok eltérő válaszokat adtak.
Az idősebb magyar nemzedék helyben maradt és túlélés új formáit dolgozta ki. A kollektív gazdaságban megszerzett szűkös jövedelmét a háztájiban végzett megfeszített munkájával – például gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel – igyekezett kiegészíteni. A középnemzedék tagjai a Kézdivásárhelyen és Kovásznán működő ipari és szolgáltató vállalatoknál találtak munkát, és naponta ingáztak. Délutánonként, illetve hétvégeken ők is a háztájiban tevékenykedtek. A gazdák taníttatták gyermekeiket, sokuk egyetemi tanulmánya befejezése után a közeli Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Kovásznán vagy távolabbi városokban – Brassó, Kolozsvár, Marosvásárhely, sőt Nagyvárad és más települések – gyökeresedett meg, alapított családot. A hajdani szegényebb sorsú magyar családok gyakorlatiasabb pályák felé terelték gyermekeiket. Elsősorban szakmunkásnak, mezőgazdasági gépésznek taníttatták őket, akik többnyire Zabolán maradtak.
Az előbbiek következtében 1962–1989 között a zabolai magyarság hajdani gazdatársadalma, és annak meghatározó rétege létszámában alaposan megfogyatkozott, elöregedett. A fiatalok tömegeinek a faluból történő távozása után már nem maradt olyan, helyben élő, teljes értékű rokoni kapcsolatrendszere, amelyet mozgósítani és hasznosítani tudott volna a mindennapok szintjén zajló gazdasági életben és a javak cseréjében. Arra is rá kell mutatni, hogy az 1962. évi kollektivizálás minden negatív és romboló hatása mellett megszüntette a falubeli társadalmi rétegek közötti korábbi merev határokat, ami elsősorban a párválasztás szabadságában nyilvánult meg. A falu magyar társadalmában az egyén helyét és társadalmi megbecsültségét már nem a szüleitől örökölt társadalmi helyzet, hanem egyre inkább a saját képessége és teljesítménye határozta meg.
Az 1962. évi kollektivizálás után a zabolai román családok idősebb tagjai is elsősorban a közös gazdaságban dolgoztak. A középnemzedék más életpályát követett. Kisebb részük mint a többségi nemzet tagja könnyen beépült a helyi termelőszövetkezet vagy az állami gazdaság adminisztratív vezetésébe, illetve munkaköreibe. Mások az erdészeti vállalatoknál kaptak munkát vagy a fakitermelő ágazatnál fuvaroztak, sokan juhászattal foglalkoztak a háromszéki vagy csíki havasokban. Télen pedig deszkára és burgonyára alapozott sajátos kereskedelmet bonyolítottak le Erdély és Moldva között: a Zabolán termesztett burgonyát Óromániában kukoricára cserélték, ahová ugyanakkor jelentős mennyiségű deszkát is szállítottak. Ezt a félig szabad gazdasági tevékenységet csak úgy tudták megoldani hogy mindig számíthattak a különböző helyi, megyei, sőt országos intézmények – a pártapparátus, a rendőrség, a pénzügyőrség és így tovább – hallgatólagos támogatására. Ezekben az évtizedekben született az alábbi szólás: Az igazi jó zabolai túró Háromszékről Bukarestig s onnan vissza nyúlik.
Természetesen a zabolai románok társadalma is átalakult 1965 és 1989 között, és olyan új vezetőrétege jött létre, amely a gazdasági életben felhalmozott tőkéjét társadalmi szinten is ki akarta mutatni. Különösen az 1970-es évektől a feltörekvő román családok azon igyekeztek, hogy gyermekeiket továbbtaníttassák, és tanulmányaik végén a családi összeköttetésekkel Zabolán vagy a környékén igyekeztek őket álláshoz juttatni, a faluban letelepíteni. Az 1980-as évek elején ez az új fiatal román értelmiségi réteg kihasználta a párt- és állampolitikai rangra emelt kisebbségellenes és a nemzetiségek asszimilálására irányuló törekvéseket, és a központi hatalom támogatásával gyorsan átvette a falu közigazgatási, gazdasági, oktatási és művelődési életének vezetését, ahonnan szinte teljesen kiszorította a magyarokat.
A második világháborút követő mélyreható politikai, társadalmi és gazdasági változások segítették elő a zabolai cigánycsaládok hatékony és sikeres beépülését településünk közösségébe. 1945-ig viszonylag ritkán végeztek termelőmunkát, az 1960-as évek végén már ők alkották a mezőgazdasági nagyvállalatok jellemzőnek mondható fizikai erejét. A korábban jól működő, tavasztól őszig tartó időszakos vándorlásuk olyan tapasztalatot halmozott fel, amelyet az új helyzetben is jól lehetett kamatoztatni. Családi összefogással munkát vállaltak a regáti, vagyis óromániai gazdaságokban, ahonnan ősszel jelentős mennyiségű takarmánykukoricával tértek haza, és ezt eladták az idősebb zabolai magyar gazdáknak.
Amikor az 1970-es évek végén Romániában súlyos ellátási zavarok keletkeztek, nyomban felismerték a lehetőségeket. Bekapcsolódtak a legjobban hiányzó árucikkekkel – élelmiszerek, különféle divatáruk, márkás cigaretták, kávé, arany és így tovább – folytatott házaló jellegű kereskedelembe. Természetesen ez a fajta üzletelés sok csapdával járt, ezért igen nagy figyelemmel kellett kiépíteniük a hatalmi szervekkel, elsősorban a rendőrséggel, Securitatéval való cinkos együttműködésüket. Ezáltal olyan jelentős anyagi tőkét tudtak felhalmozni, amelyet már tekintélyt adó javak – például személygépkocsi, színes televízió, cifra ruhák – vásárlására fordíthattak. Gyors anyagi emelkedésüket legtöbben új házak vásárlásával mutatták fel. A falu melletti dombon lévő cigánysorról fokozatosan beköltöztek előbb a falu szélső utcáiba, az 1980-as évek végén a leggazdagabbak már a község „szakrális” központjában igyekeztek telket és házat vásárolni. Újonnan szerzett lakásaikat a magyarság körében látott minták alapján rendezték be, és különösen figyeltek környezetük tisztaságára. Ezek a családok már rendszeresen küldték iskolába gyermekeiket, figyelemmel kísérték utódaik bekapcsolódását az egyházközségek működésébe.
Az erdélyi falvak mindennapi életében a különféle etnikai közösségek józan elkülönülése érvényesült. Mindegyik előnyben részesítette a nemzetileg egynemű vidékeket, falvakat és falurészeket. A zabolaiak hétköznapjait is ez az óvatos, körültekintő elkülönülés határozta meg, amely napjainkban különösen a falu etnikai terében feltűnő. Ezt elsősorban a gazdasági élet szerkezetében betöltött eltérő hely és szerep idézte elő, mivel a később beköltöző román juhászcsaládok csak a falu felső, Felszegnek nevezett részén – mely közel feküdt a havasi legelőkhöz – terjeszkedhettek az erdő irtásával. A juhokat tartó románok közvetlenül a hegyek lábánál, az erdők közelében telepedtek le, ahol családjaik és telkeik napjainkban is összpontosulnak. Itt hozták létre fokozatosan összefüggő etnikai tömbjüket – ahogy erre korábban már utaltunk.
A magyarok a falu sík vidéki részét részesítették előnyben, portáik ma is a termőföldekhez közel fekvő területen sűrűsödnek. A cigány családok szintén a Felszegen, az erdők alatti hegyoldalon építtettek fel különálló telepüket, a Kolóniát. A XVIII–XIX. században készült térképek jelzik, hogy arra a gyérebben lakott részre húzódtak, ahol korábban a románok laktak. Ezért a cigányság legnépesebb és ezért legszegényebb csoportja, egynemű etnikai tömbje napjainkban éppen a régi ortodox templom körül található, ahonnan a románok 1918 után fokozatosan beljebb törekedtek, megvásárolva a megüresedett magyar telkeket.
A térszerkezetben is megnyilvánuló elkülönülésnek nemcsak gazdasági, foglalkozásbeli okai vannak, hanem alapvető társadalmi, művelődési és gondolkodásbeli különbségek is elősegítették kialakulását és hosszú távú fennmaradását. Az ortodox románok világképe, vallása, kultúrája, nyelve és értékrendje alapvetően más életvezetésre épült, mint a Nyugat felé tekintő római katolikus és protestáns magyarságé. Az 1970-es évek elején néhány feltörekvő román család az anyagi gyarapodását a falu közigazgatási, magyar szakrális központjában akarta telekvásárlással és hatalmas méretű alpesi jellegű villa felépítésével megmutatni. Néhány év múlva lemondtak erről a céljukról, mert a magyarok közé betelepedett román családok elszigetelődtek, nem érezték itt jól magukat.
A kommunista hatalom 1945–1989 között tudatosan igyekezett olyan tömeges eseményeket – például felvonulásokat, népgyűléseket, kulturális, sport – vagy éppen iskolai rendezvényeket – szervezni, amelyekkel voltaképpen egy közös térbe közelíthette, gyűjthette volna a magyarokat és a románokat. Az úgynevezett népi demokrácia éveiben, 1945 és 1956 között ez néhányszor még sikerült is, de különösen 1972 után, amikor Ceaus¸escu türelmetlen, elnyomó és nacionalista jellegű művelődési és iskolai politikája elmélyült, ilyen rendezvényekre már nem kerülhetett sor. 1990-től a helyi magyarok és románok ismét külön, a saját intézményeikben szervezik kulturális életüket. Így ebben is helyreállt a második világháborút megelőző rend. A magyarok a református vártemplom melletti, a románok a saját szakrális központjuk közelében emelt kultúrotthonukban tartják különféle rendezvényeiket. A legutóbbi évtizedben csak 1991 júniusában, Mikó Imre szobrának leleplezésekor és 2001 szeptemberében, a háborúkban elesettek emlékköve felavatásán találkozott a két nemzeti közösség lelkészeik és tanáraik vezetésével.
A második világháborút követő évtizedekben a helyi magyar értelmiség évenként megszervezte az úgynevezett cigánybált, a népcsoport farsangi műsoros táncmulatságát. A sokakat vonzó rendezvényre a szomszéd falvakból is számosan érkeznek, de a helyi magyarok is szép számmal részt vettek rajta. A kocsmázás 1989-ig többnyire közösen történt, 1990-től azonban külön magyar, román és cigány ivóhelyek alakultak ki, ezekbe mindenki betérhet, de olyan szúrós tekintetekkel találkozik, hogy csakhamar távozásra kényszerül.
Az erdélyi falvakra jellemző nemzeti elzárkózás ellenére a közös gazdasági érdekek és a természetes szomszédi, baráti viszonyok révén rendszeres magán-, illetve társadalmi kapcsolatok jönnek létre. Ezeket Zabolán is általában a türelem és a kölcsönös tisztelet jellemzi. Az utcán, az üzletben, a kocsmában, a községházán, az orvosi rendelőben és a postán számtalan találkozási alkalom nyílik, amelyek általában rövid idő alatt lezajlanak, szinte szertatásszerűek, szerkezetük jól begyakorolt sémára épül. Egy többnemzetiségű közegben mindegyik etnikum természetesnek tartja, hogy a szomszédja otthon, a családja körében más nyelven beszél, más templomba jár és mások szokásai. A magyarok és az ortodox románok például a húsvéti ünnepet az eltérő naptári rend miatt különböző időpontban tartják. A zabolaiak azért ügyelnek arra, hogy ilyenkor zajosabb munkával ne zavarják a szomszédok ünnepét. A legtöbbször „félünneplőbe” öltöznek, és pihenéssel, szomszédolással, beszélgetéssel töltik el a napot. Településünkön is íratlan szabály a más ajkú szomszédot meghívni a keresztelőre, esküvőre. Temetésre nem; ott viszont minden tőszomszédnak kötelező megjelennie.
Az emberélet fordulóin szervezett eseményekbe is természetes módon kapcsolódnak be, így megismerik egymás főzési szokásait, táncait, lakáskultúráját, öltözködését. Egy zabolai magyar menyegzőre meghívott román szomszédnak mindig húzatnak egy-egy román táncot – perinicát és hórát –, az ortodox fiatalok esküvőjén pedig csárdással tisztelik meg a magyar vendéget.
Zabolán az etnikumok közötti kapcsolatok sajátos formája a másik csoport egyes tagjai elismert szakértelmének az igénybevétele. Régen a helyi román esküvőkre magyar szakácsnőket hívtak, mivel úgy vélték, hogy a Mikesek konyháján működő nőszemélyek tudnak igazán jól főzni. Trianon után számos zabolai magyar fiatalasszony – ahogy már említettük – gazdag bukaresti román családok háztartását vezette. Hagyományosan magyar mesterségnek számított településünkön is az ács, az asztalos, a kerekes, a kádár, a kőműves, a lakatos, a gépész, a cipész és a szabó. Zabolán 1972-ig csak magyar anyanyelvű orvosok, egészségügyi dolgozók, gyógyszerészek működtek. A román betegek és a magyar gyógyítók közötti párbeszéd elsősorban magyarul zajlott; azóta már csak románul.
A XX. század közepéig Zabolán elsősorban cigány származású kovácsok patkolták a lovakat. A lakodalmakba hajdan kizárólag cigányzenészeket hívtak. Ha egy magyar vagy cigány családot napjainkban megkárosítanak, ellopják a lovát vagy a tehenét, leggyakrabban a román ortodox paphoz vagy szerzeteshez (kalugyerhez) fordul. Többnyire pénzt adnak neki, és úgynevezett „fekete mise” tartására kérik, hogy a tolvajt büntesse meg az Isten. Elmondásuk szerint a pópa ilyen alkalommal egy fekete borítójú misekönyvből olvas fel egy, a magyar cigányok számára érthetetlen szöveget.
A falubeli magyarok az első világháború után kezdtek nagyobb számban juhot tenyészteni, ennek ellenére a gazdák továbbra is úgy vélték, hogy a juhászathoz igazán csak a román csobányok értenek. Ezért aztán bácsot fogadtak juhaik őrzésére és gondozására. A második világháború végéig településünkön jellegzetesen román foglalkozásnak számított a juhbőr feldolgozása.
Az immár több évszázados együttélés Zabolán azt is eredményezte, hogy az adott kultúrában hiányzó elemeket a másik etnikumtól kölcsönzik. Egy-egy átvett elem előbb a saját ismeretanyag peremén ragad meg, ahol azt kiértékelik. Ha befogadják, akkor végül az átvevő kultúra központjába is bejuthat, miközben alapos változásokon mehet át. Ha az értékelés során eltaszítják, akkor kihullik. Így például a zabolai magyarok a románoktól tanulták el a különféle puliszkaételek és a savanyú levesek, a csorbák készítését. Az utóbbiak zabolai magyar esküvők étrendjébe is bekerültek, pedig az 1960-as évekig a magyar lakodalmak, az emberélet jelentősebb fordulóinak, ünnepeknek a legkedveltebb étele a szárnyasok húsából, zöldségfélékből főzött zsíros laskaleves volt. A magyarok a román esküvőkön vagy a közeli kovásznai vendéglőkben ismerkedtek meg a húsgombócos savanyú perisóra (ciorbă de peris¸oară) levessel, amelyet ízletesnek találtak, és felvették a saját ünnepi étrendjükbe. Jelentős magyar hatás érte a zabolai románok hagyományos építészetét, a lakáskultúráját és a viseletét. Ezek a kölcsönzések azt eredményezték, hogy az erdélyi falvak kultúrája jóval színesebb és gazdagabb, mint a homogén etnikai tömböké.
Erdély nemzetiségileg vegyes vidékein, településeiben és falurészeiben teljesen természetes a különböző etnikai csoportok közötti jelképes vagy valódi vetélkedés, amelynek számos formája tapasztalható településünkön is. Az 1920. évi trianoni békediktátum után a zabolai románok a két világháború között már a többségi nemzethez tartoztak, ezért a megváltozott hatalmi helyzetüket a falu gazdasági, szakrális, közigazgatási központjában is meg akarták mutatni. Így például a községi iskola udvarán impozáns méretű ortodox keresztet állítottak. Később a grófi Mikes család kastélyának bejáratával szemben új, messze látszó, fényes fedelű ortodox templomot építtettek.
Amikor az 1970-es években kiteljesedett Ceaus¸escu kisebbségellenes diktatúrája, a falu ősidők óta magyarok által lakott központjában tehetős román családok telkeket vásároltak és fényes villákat emeltek. Ebben az etnikailag telített térben a falu fiatal román anyanyelvű iskolaigazgatója közvetlenül az 1989. évi rendszerváltás után hatalmas, pagodaszerű családi házat építtetett. Ugyanitt a gazdagabb cigányok túlméretezett házakkal és faragott székely kapukkal adják tanújelét anyagi felemelkedésüknek.
A zabolai magyar vezetőréteg – érzékelve a helyi románok és cigányok látványos gazdasági gyarapodását – társalgásaiban elsősorban a szellemi fölényét hangsúlyozza, amelyet főként jelképes eszközökkel, így például a falu szakrális központjában felállított emlékművekkel jelenít meg.
Az 1989-es romániai rendszerváltás után szervezett demokratikus választások eredményeképpen Zabolán a számbeli többségben lévő magyarság uralja a helyi tanácsot. 2000-ben Zabolán magyar volt a polgármester és helyettese, a könyvelő, a gazdaelöljáró, a titkárnő, a könyvtáros és a művelődési ház igazgatója. Román nemzetiségű a falu jegyzője és a szociális kérdésekkel foglalkozó előadó. A községi iskola igazgatója magyar, a helyettese román. A 2000. évi helyhatósági választások idején a Romániai Magyar Demokratikus Szövetségre (RMDSZ) 1563, a Szövetség Romániáértra (APR) 64, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjára (PSDR) 48, a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) 46, a Nagy-Románia Pártra (PRM) 27, a Románok Nemzeti Egységpártjára (PUNR) 31-en, az egyetlen független magyar jelöltre 153 szavazó adta voksát. A magyar és cigány szavazók jelentős többsége az RMDSZ színeiben induló polgármestert és tanácsosokat támogatta, a románok szavazatai öt párt között szóródtak, így azok a tizenegy zabolai tanácsosi hely közül egyet sem tudtak megszerezni.
A faluban cigányellenes hangulat 1991-ben alakult ki, amikor részeg cigány fiatalok megkéseltek egy román rendőrt. Válaszként a falu román és magyar fiataljai a cigánynegyed összes házát fel akarták gyújtani. Mindez akkor történt, amikor Romániában a rendfenntartó intézmények még nem működtek, mert az 1989. évi változást megelőző korszakban hitelüket vesztették. A falu megbecsült plébánosa erélyes fellépéssel megakadályozta a tragédiát.
Erdélyben és Zabolán az 1990-es évek közepétől a különböző etnikumok közötti vetélkedés sajátosan átalakult. Amíg az 1989. évi rezsimváltás után elsősorban a jelképes térben igyekezett mindegyik csoport előnyös helyzetbe kerülni, addig napjainkban a gazdasági hatalom megszerzése, kiépítése és hosszú távú megerősítése az elsődleges cél.
Településünk munkaképes lakosságának nagy része ingázik, Kovászna és Kézdivásárhely ipari létesítményekben és szolgáltatón ágazataiban dolgozik. A zabolai lányok és asszonyok zöme a nyugati tulajdonban lévő kézdivásárhelyi készruhagyárban keresi kenyerét. 1990 után sok vállalkozás is megkezdte működését községünkben, így például üzletből és bárból negyvenöt működik. A kereskedelmi cégek egynegyedét román családok vezetik. A faluban négy magyar és egy román vállalkozó fűrészüzemet létesített. A két világháború közötti korszakhoz hasonlóan a tőkeerős fiatal román családok fölvásárolják az idősebb magyar gazdák olcsón eladó szántóföldjeit, amit a helyi magyarok egyre inkább a létalapjukat fenyegető, veszélyes folyamatként értékelnek.
A legjelentősebb két helyi agrárcég vezetése fiatal román agrárszakemberek kezében összpontosul. Az 1990-es évek második felében a Sepsiillyefalván működő LÁM Alapítvány rendszeres szakmai képzésben részesítette a háromszéki fiatal magyar gazdákat. A képzési program keretében már számos fiatal zabolai földműves járt Svájcban több hónapos tapasztalatcserére, ahol egy-egy mezőgazdasági ciklus alatt együtt dolgozik vendéglátó svájci gazdájával, betekinthet az ottani üzemszervezés fortélyaiba, a családi jellegű kisvállalkozások szervezésének titkaiba. Svájcból többnyire mezőgazdasági gépekkel, kisebb tőkével és főleg jelentős szaktudással térnek haza.
Településünkön 1989-ig elsősorban a többségi magyarok és románok versengtek, 1995 után a két etnikum közötti viszonyt már tovább bonyolítja a meggazdagodott magyar ajkú cigányok színre lépése, akik elsősorban külföldi vendégmunkával, házaló kereskedelemmel és jó családi munkaszervezéssel viszonylag rövid idő alatt, látványos módon jelentős anyagi erőt koncentráltak. Ráadásul elsöprő mértékű a demográfiai tartalékuk.
Az utóbbi években a helyi magyar értelmiség a külvilág – például testvértelepülések küldöttségei, nyugatról érkezett turisták – előtt a helyi azonosságtudat és sajátos kultúra tudatos vállalása mellett már a település multietnikus jellegét is hangsúlyozza. Többnyire azt is kiemelik, hogy Zabola magyar, román és cigány népének a gondolkodásmódja gyökeresen más, mint a közelebbi vagy a távolabbi településeken élőké. Fogékonyabbak az újra, megvetnek és kivetnek mindent, ami régi, és ezzel a nyitottsággal egyre nagyobb teljesítmény elérésére serkentik egymást.
A római katolikus dalárda az 1920-as évek végén
György László és menyasszonya 1939-ben
Cigány család telke székely kapuval
