A schóla felette szükséges voltáról | Száz Magyar Falu

A schóla felette szükséges voltáról

A XVI. század közepéig a faluban római katolikus parochiális iskola működött, ahol a plébános és a kántor foglalkozott a gyermekekkel. Zabolán 1585-ben már volt református népiskola is, amelyben egy Máthé nevű kántor, egyben scholamester oktatott. Egy 1597. évi okirat szerint „Colosuary Jakab Diak vala a Zabolay Schola Mester”. 1627-ben Nagy Péter, 1676-ban ismét a Jakab nevet viseli, 1695-ben pedig Zilahi György tanította és nevelte a helyi protestáns családok gyermekeit. A XVII. században a zabolai református iskolát jelentős összegekkel támogatta a kálvinista hitű Basa Tamás, valamint unokájának férje, Bethlen Miklós államférfi és emlékíró.

Tonk Sándor kutatásaiból tudjuk, hogy Mikes Mihály 1633. október 27-étől a hollandiai Leydenben végezte egyetemi tanulmányait, hazatérése után, 1648-ban az erdélyi fejedelmi udvarban a lovasság alkapitánya. 1654-ben alezredes, 1652-ben a fejedelmi bírói tábla ülnöke, 1656 tavaszától kancellár, 1658–1690 között a fejedelmi tanács tagja. Egy másik zabolai magyar diák 1638. április 28-án Franekerben tanult a teológiai fakultáson, aki szintén ott „disputált” 1640-ben. Feltehetően ő lehetett az az ifjú, akiről az 1635. évi lustrában feljegyezték: „Antal János Miklos Scholaban lakik.” Szintén Franekerben, 1647. augusztus 3-án kezdte felső tanulmányait egy másik zabolai magyar peregrinus (tanulás céljából vándorló deák), aki I. Rákóczi György fejedelem alumnusaként (mai szóval ösztöndíjasaként) 1647. június 5-én indult útra Sikó János és Fogarasi K. Ferenc társaságában.

A tehetségesebb zabolai református fiatalok a XVII. századtól kezdődően elsősorban a Bethlen Gábor fejedelem által alapított nagyenyedi református kollégiumban tanultak. Jakó Zsigmond és Juhász István tárta fel, hogy 1662–1839 között Zaboláról összesen tizenhat, Páváról harmincegy diák látogatta a kollégiumot, akik tanulmányaik befejezése után világi és egyházi pályára léptek. Például Kovács József, aki Teleki Sámuel kísérőjeként a nyugati akadémiákat látogatta diák korában, 1767-től Nagyenyeden előbb rendes, azaz kinevezett tanár, később a kollégium igazgatója.

A XVIII. században az osztrák hatóságok berendezkedése után a protestáns iskolák nehéz helyzetbe kerültek Erdélyben. 1783-ban a gubernium arra utasította a tanítókat, hogy kálomista, azaz református iskolákban ne merészeljenek római katolikus vallású gyermekeket oktatni. Daczó József sepsiszentgyörgyi kurátor 1786-ban a háromszéki kálvinista iskolákba is elküldte Mária Terézia királynő azon rendeletét, amelyben az oktatás tartalmának és módszereinek egységesítését javasolta. Az osztrák hatóságok a lányok iskolai oktatását is szorgalmazta. Orbaiszék egyházi vizitációs jegyzőkönyvében már jóval korábban, 1728-ban a következő ajánlást fogalmazták meg: „A lányok vasárnapokon a tanitásra szorgalmatoson fel járjanak, a kik pedhig fel nem járhnának, tudgyák megh, hogy bizony ecclésiát követnek gyalázatoson, a tanitásért pedigh egy egy napi aratással tartoznak.” A Zabolára látogató egyházi vezetők 1736-ban a lányok oktatásának az időpontját is szigorúan meghatározták: „A leányok a tanitásra Pünkösdtől fogva Szent Mihály napigh vasárnapokon fel járjanak.”

Az iratok több, a XVIII. században működő zabolai református tanító nevét is megőrizték: 1714-ben Hatházi György, 1763-ban Kovács Miklós, 1778-ban Kelemen János, aki egyébként messze földön híres orgonista is, 1780-ban Bene Sámuel, 1795-ben Kósa Sámuel volt a helyi református iskolamester.

Egy 1808-ban keltezett rendelet kötelezővé tette, hogy a lányok Szent György napjától Szent Mihályig minden vasárnap, nyomban az istentisztelet után, katekizálásra járjanak, ott megismerkedjenek a keresztyén egyház tanításaival, az írással és olvasással, tanuljanak aritmetikát, geográfiát, erkölcstant és énekeket. Az utasításokat az akkori tanítónak, Mihály Andrásnak kellett végrehajtania.

A XIX. század elején a zabolai református iskolában a fiúk és a lányok még külön tanultak. Az előbbieket az oskolamester, az utóbbiakat a harangozói tisztet is ellátó másik tanító oktatta. 1841-ben a mester telkén, a kapubejárattól jobbra egy új iskolaépületet emeltek a fiúk számára. A reformkorból Deák József, Bod László, Bitai Benián (feltehetően Benjámin) tanító nevét jegyezték fel. A zabolai református kisgyermekeket 1808-ban Mihály András, 1848-ban Szabó Lajos, 1861-ben pedig az utóbbi öccse, Szabó János tanította. 1848-ban Szabó Lajosról azt is feljegyezték, hogy kitűnő orgonista.

A hitújítás utáni évszázadokban a római katolikus hiten maradt zabolai családoknak a Mikes család volt a támasza. A família mindig jelentős öszszegekkel támogatta a helyi katolikus gyermekek oktatását. A XVII–XVIII. században tanításukat a római katolikus kántortanító bérelt lakásában oldották meg. Baricz kántortanító szorgalmazására a grófi család 1815-ben egy szalmafedeles iskolát építtetett. Ezután Fekete Mózes okította a zabolai katolikus nebulókat. 1850-től Nagy Mihály tanított a római katolikusok felekezeti iskolájában. 1854 januárjában ott huszonkét fiú és huszonnégy lány tanult. Az 1859. évi összeírás szerint már hatvanhét katolikus gyermek látogatta az intézményt.

Az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot követő években Mikes Benedek elbontatta a kastélykertjében álló kápolnát, és a falu központjában egy római katolikus templom építését kezdeményezte. A gróf négyszáz forintot adományozott arra a célra, hogy az új istenháza kertjében olyan kántortanítói lakást emeljenek, amelynek nagyobb szobájában a római katolikus kisgyermekeket is oktatni lehet. 1865-ben készült el a kántor szolgálati lakása, amelynek nagyszobájában osztálytermet alakítottak ki.

Nagy Mihály halála után a katolikus hívők Héja Józsefet választották kántortanítónak, aki korábban a moldvai Gorzafalván tanította a csángó magyar gyermekeket. Héja 1873-ban átkerült az újonnan megalakított községi iskolába, ahonnan húszévi szolgálat után, 1892-ben vonult nyugdíjba. A zabolai római katolikus felekezeti iskola 1873-ig állt fenn, amikor megalakult a helyi községi iskola.

A Mikes család 1832-ben olyan kántori lakást építtetett az ortodox fatemplom szomszédságában, amelyben egy tantermet is kialakítottak. Később, 1872-ben, a grófi família anyagi támogatásával nagyobb méretű otthont emeltek a görögkeleti kántortanítónak az úgynevezett Kertész-kertben, ahol ismét tantermet rendeztek be a román gyerekeknek. Gheorghe Teculescu 1873-tól már ebben az új hajlékban kezdte tanítói munkáját.

A szülőknek minden gyermek után egy véka törökbúzát (kukoricát) kellett fizetniük az oskolamesternek, akinek az átlagos évi fizetése akkor százhúsz forint. 1876-tól Nicolae Solomont alkalmazták kántortanítónak a görögkeleti iskolában. 1889-től Ludovic Popa, 1890-től Ioan Moldovan, 1891-től Gheorghe Marin, 1905-től pedig – pópai teendői mellett – Petru Mihai tanította a román gyerekeket. A helybeli ortodox iskolaszék elnöki tisztét mindig a görögkeleti pópa töltötte be.

Közben 1870 márciusában Zabola magyar elöljárói elhatározták, hogy a református és a katolikus felekezeti iskolák összevonásával községi iskolát alapítanak. A döntést 1873-ban Mikes Benedek gróf is elfogadta, akit megválasztottak az iskolaszék első elnökének.

Az 1873–1874-es tanévet már községi tanügyi intézményként kezdték, de az oktatás továbbra is a felekezeti iskolák addigi épületeiben zajlott 1876-ig. A magyar kormányzat tízezer forinttal támogatta az új tanintézmény felépítését, de jelentős összegeket adományozott gróf Mikes Benedek, Csákány József református lelkész, Hadnagy Károly községi jegyző és Debreczi Ferenc helyi földbirtokos is. A községi iskola új épületét a falu központjában, a református vártemplommal szemben emelték az említett állami hozzájárulásból, a külön kivetett ötszázalékos községi adóból és a jelzett magánadományokból. A zabolai lakosok közmunkával segítették az alapozási munkálatokat. Az akkor látványos épületnek számító falusi iskola földszintjén tanítói lakásokat, emeleti részén négy tágas tantermet alakítottak ki és rendeztek be.

Az 1876. október 15-én tartott iskolaszéki gyűlés jegyzőkönyve szerint a tanévet a következő tanítókkal kezdték: Héja József (I. osztály), Szabó János (II. osztály), Csekme Mózes (III–IV. osztály), Fülöp Péter (V–VI. osztály). Az 1876–1877-es tanévben összesen 194 iskolás gyermek tanult az új iskolában. A községi intézmény első kinevezett igazgatója 1874-től Csekme Mózes volt, 1878-tól Jakab Gyula tanító. Servatius Lenke, az iskola első tanítónője 1888-ban kezdte működését. 1892-ben Balog Albert vette át a helybeli iskola igazgatását.

A XIX–XX. század fordulóján a zabolai oktatás sorsát szívükön viselő helyi tehetős és polgári gondolkodású személyek jelentős adományokkal támogatták az intézmény fejlesztését, korszerű taneszközökkel való felszerelését, a szegényebb sorsú tanulók megsegítését és a kitűnő eredménnyel végzett fiatalok továbbtanulását.

Néhány példa: Csákány József helyi református lelkész 1876. szeptember 27-én letett száz forintos adományával minden évben a legjobb előmenetelű és feddhetetlen erkölcsű három tanuló jutalmazását támogatta vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül. Bokros Béla ügyvéd tíz osztrák forintot adott 1876. január 26-án az iskola fejlesztésére. Hadnagy Ádám a feleségével, Soós Annával „hogy a szellemi haladásra a fiatal nemzedéket is serkentsük”, a zabolai községi iskolának száz forintot juttatott. 1888. március 14-én gróf Mikes Árminné kétszáz koronát adományozott az iskolaszéknek, hogy annak kamataiból tankönyvekkel lássák el a szegényebb tanulókat. Bodó Endre és neje, Bartha Rozália 1893. május 18-án elhunyt kislányuk emlékére ötven-ötven forintot tettek le a zabolai és a pávai iskola javára azzal a céllal, hogy az összeg kamatából minden évben a legjobb eredményt elért végzős lánytanulót jutalmazzák. Csekme Ádám emlékére örökösei 1909-ben száz koronát fizettek be a szegény tanulók segélyalapjába. Csekme Mózes 1907-ben huszonöt éves tanítói jubileuma alkalmával ötven koronával segítette az iskolai alapítványt.

A zabolai községi iskola javára Demény István helyi jogász is „fejedelmi adományt” tett 1892. január 15-i végrendeletében, amely szerint minden ingó és ingatlan vagyonát a községi iskolára hagyta. Az intézmény szomszédságában lévő telkén álló házát tanítók lakásának szánta, kertjét pedig azzal a kikötéssel hagyományozta az iskolának, hogy annak gyümölcstermését a kisgyermekek kapják, zöldségeskertjét pedig a gazdasági ismeretek elsajátítása keretében a tanulók műveljék meg. Az adományból minden évben egy-egy szegényebb, de jó előmenetelű fiú és lány ruházkodását is fedezték. Emellett évente „a hagyaték évi jövedelméből egy jó reményű, szegény sorsú zabolai ref. vallású ifjú az érettségi vizsga letétele után, ha felsőbb tudományos pályára lépik, amíg tanulmányait végzi, Demény István Alapítvány czímén kap évenként 100 frtot, azaz: Egyszáz frtot az iskolaszékhez évenként beteendő azon tanusítvány után, hogy felsőbb tanulmányait jó sikerrel folytatja”. Az iskola vasráccsal körülvett kertjében – mely egykor Demény István tulajdona volt – kőből készített síremlék áll a következő felirattal: „Ügyvéd Demény István emléke 1808–1893. Iskolánk jótevője.”

Az első világháború idején, röviddel a harcok kitörése után, 1914-ben Csekme Gyula tanító hősi halált halt az egyik ütközetben. Az impériumváltozás után a zabolai iskolát is államosították, megszüntették az addigi magyar oktatást, a hatóságok párhuzamos román és magyar tagozatú osztályokat létesítettek. Az új hatalom fő célja, hogy a székely gyermekek már az iskolapadban elsajátítsák a román nyelvet. Magyar tanítóknak csak azok maradhattak az iskolában, akik sikeres nyelvvizsgát tettek. Nicolae Furtuna 1922 és 1936, Gheorghe Fediuc 1936–1940 között volt az iskola igazgatója. A régi román világban a államnacionalizmus megerősödése után, 1933-tól a már csak román nyelven folyt az oktatás a VI–VII. osztályban. A magyar tagozat az I–V. osztályban működhetett. A kicsi magyar világban, 1940 és 1944 között az iskolai oktatás nyelve ismét magyar volt, ebben az időben Sólyom Ferenc tanító igazgatta az intézményt.

A második világháború után, 1944 és 1953 között Balogh Andor vezette a zabolai magyar iskolát. A külön működő román tanodát ezekben az években Gheorghe Timaru, Vasilescu, Aurel Tarlungeanu és Vasile Vulpoi irányították. Az 1952–1953-as tanévben a hatalom egy igazgatás alá vonta össze az addig külön működő és önálló zabolai magyar és román tanintézeteket.

1953 és 1989 között a zabolai állami iskolát többnyire magyar igazgató és román aligazgató (igazgatóhelyettes) vezette. Az I–IV. osztályos tanulók a két intézmény egyesítése után is külön iskolai épületbe jártak. 1953 és 1979 között Bartos Jenő igen eredményesen vezette az oktatást. Igazgatói működése alatt az iskola régi épülete 1967-ben olyan, kétszintes, új épületszárnnyal bővült, amelyben nyolc tágas tanterem kapott helyet.

Az évtizedeken át Zabolán lakó, magasan képzett tanári kar munkája nyomán számos falubeli ifjú tovább tanult a közelebbi vagy távolabbi középiskolákban, majd egyetemen szerzett diplomát. A második világháború utáni évtizedekben György Albert tanító különös gondot fordított a gyermekek kertészeti, gyümölcstermesztési és gazdasági szakismereteinek a gyarapítására. Kónya Endre testnevelő szakos tanár alapozta meg az iskola sportlétesítményeit. Nyaranta gyalogtúrákat szervezett a Kárpát-kanyar legmagasabb csúcsaira, és a falu melletti Csipkésben ő kezdeményezte állandó üdülőtábor megnyitását. Szabó Margit történelem szakos tanárnő irányításával 1968 és 1972 között az iskola egyik emeleti termében gazdag helytörténeti gyűjteményt hoztak létre, amely azonban az 1980-as években elkallódott.

Vass Dezső ének-és zenetanár több évtizeden át különös gondot fordított a zabolai gyerekek és fiatalok zenei műveltségének pallérozására, és sikeres népi és kamarazenekart vezetett. A tanártársaival együtt irányított dalárdáknak, tánccsoportoknak és zenekaroknak fontos szerepük volt nemcsak az iskola és a falu, hanem a környék művelődési életében is.

A zabolai új óvoda egyemeletes épületének a kivitelezését a falu központjában Szőke Anna óvónő idejében, 1983-ban fejezték be.

A második világháború után a zabolai tanintézmény 1944 és 1965 között I–VII., 1965 és 1980 intervallumában I–VIII., 1980-tól 1990-ig I–X. osztályos általános iskolaként működött. 1979–1988-ban Sidó Albert igazgatta. A kommunista diktatúra utolsó éveiben, amikor az iskola oktatóinak jelentős része román anyanyelvű tanárokból állt, a magyar ajkú gyermekek a tantárgyak zömét már csak románul tanulhatták. Az 1989–1990-es tanév Maria S¸ulea igazgató és Tamás Zoltán aligazgató irányításával kezdődött. Az 1989 decemberi rezsimváltás után az iskolában tartott demokratikus választás nyomán előbb Dan Hagiu, majd ismét Sidó Albert lett az igazgató, aki napjainkban is irányítja az intézményt.

1990-ben a magyar ajkú tanárok különálló magyar és román állami iskola alapítását kezdeményezték Zabolán, amelyet akkor román kollégáik megakadályoztak. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események hatására a magyar és a román tanárok között ideiglenesen megszűnt minden párbeszéd. Újabb konfliktus 1997 őszén alakult ki, amikor az új romániai tanügyi törvény megszavazása előtt szélsőséges román pártok parlamenti képviselői látogatták meg az iskolát. A Bukarestből érkezők erőszakos, sértő módszerekkel ellenőrizték a magyar iskolások román nyelvtudását, ugyanakkor azt akarták elérni, hogy a magyar osztályokban tanuló magyar anyanyelvű cigány gyermekeket román tagozatra irányítsák. Az iskola román oktatói – maguk mögött érezve a politikusok támogatását – azt kezdeményezték, hogy a zabolai állami iskolát nemzeti alapon szétválasszák. E törekvést a számbeli többségben lévő magyar ajkú tanárok akadályozták meg.

Miképpen alakult a magyar és a román osztályok létszáma az 1999–2000-es tanévben? A magyar első osztályban tizenhét, a másodikban tizenöt, a harmadikban 21, a negyedikben 32, az ötödikben 34, a hatodikban 61, a hetedikben 37, a nyolcadikban 33, összesen kettőszázötven tanuló járt, akik közül a magyar ajkú cigány gyermekek aránya napjainkban megközelíti a harminc százalékot. A román osztályokat ugyanekkor öt, hét, tizenhárom, tizennégy, tizenhat, tizenegy, tizenkilenc és tizenhat, összesen százegy gyerek látogatta.

Tanulságos az 1990 és 1999 között Zabolán született gyermekek nemzeti megoszlásának a szemügyre vétele. 1990-ben tizenegy, 1991-ben hat, 1992-ben tizenhárom, 1993-ben tizenkettő, 1994-ben tizenhat, 1995-ben nyolc, 1996-ban tizennégy, 1997-ben tizenkilenc, 1998-ban tizennégy, 1999-ben tizenegy, összesen 124 magyar gyermek született. A zabolai románok szaporodása az előbbi időszakban: tizenöt, kilenc, öt, hét, hét, tizenhárom, öt, kilenc, négy, tizenegy, összesen 85 csecsemő. A cigány újszülöttek száma szintén az előbbi időszakba: hat, négy, hat, hét, három, hat, egy, tizenkettő, négy, hét, összesen 56 gyermek. Az adatok szerint tehát az 1990 és 1999 között született zabolai gyermekek közül magyar 46,79, román 32,07, cigány 21,13 százalék.

Az egyre csökkenő gyermeklétszám következtében községünkben sajátos versenyhelyzet keletkezett. A központi költségvetésből évek óta mind kevesebb pénz jut az oktatásra, ezért a jövőben Zabolán is csak az a nemzeti közösség indíthat önálló osztályokat az iskolában, amely a közeljövőben megnyeri a cigány családok gyermekeit. Említettük, hogy a bukaresti parlamenti képviselők 1997-ben Zabolán éppen arra tettek kísérletet, hogy a magyar anyanyelvű cigány tanulókat eltávolítsák a magyarságtól. Márpedig a csökkenő magyar gyermeklétszám és a magasabb születési arányszámú magyar ajkú cigányok esetleges elkülönülése a magyarságtól a Székelyföld számos településén a magyar nyelvű osztályok megszűnését, illetve hatósági megszüntetését okozhatja.