Ispánsági központból királyi székhely | Száz Magyar Falu

Ispánsági központból királyi székhely

A római korban a település területén meghatározó jelentőségű Sibrik-domb a honfoglalás, és az államalapítás idején kap ismét fontos szerepet, amikor 973 Géza fejedelem a székhelyét Székesfehérvárról Esztergomba tette át, és az esztergomi Várhegytől a Dunakanyar visegrádi részéig tartó területet, a Duna-szoros budai bejáratát fokozott védelemmel erősítette meg.

A Géza kori betelepülés régészetileg is igazolt, a Sibrik-dombi vár délkeleti részén ebből a korból származó kisebb kőházat találtak. A rendbe hozott és újra használatba vett, most már Visegrádnak nevezett vár ettől kezdve több mint ezer éven át ellenőrzi a Duna-szoros szárazföldi és vízi útjait és a környéken levő átkelőhelyeket.

A középkorban is használt római limes út, az Esztergomból a Duna partján Budára vezető út a Dunáig lenyúló sziklák miatt ezen a szakaszon eltért a mai nyomvonalá-tól. A folyó mellől a későbbi alsó vár dombján keresztül átmenő, a Sibrik-dombra felkapaszkodó út a vár délkeleti sarkánál elhaladva a Várkert-völgyön keresztül tért le ismét a Duna partjára. A Sibrik-dombon fekvő ispáni vár, az egyházi építmények és a körülöttük létrejött kora Árpád-kori település a tatárjárásig meghatározta Visegrád arculatát.

A korai Visegrád vármegyének nem voltak várföldjei, várnépei. Tulajdonképpen erdőis-pánság volt, a király erdeje, amelynek legnagyobb részét az uralkodó magánbirtoka tette ki. Itt tartotta az udvar, a közeli erdőkben a több napig tartó fényes vadászatokat. Erre engednek következtetni a később említett kastélyok a pilis-szentlászlói Kékesen és Piliszentkereszten, amelyekben a hajtásban elfáradt király és udvartartása megpihenhetett. Maga a dömösi királyi udvarház is királyi vadászkastély volt korábban, ahol a krónikás elbeszélése szerint 1063-ban I. Béla egy vadászatot követő mulatozás közben szenvedett halálos balesetet.

A visegrádi várhoz rendelt erdőóvók a környéken, például Bogud faluban laktak, amelyet valahol Tahi környékén kell keresnünk. Buda határában s a túlparton is elég sűrűn helyezkedtek el a királyi udvarházak: Csepel, Óbuda, Visegrád, Dömös, Pest, Cinkota, Taksony.

A dömösi prépostság megalapításával és berendezésével egy időben a rövid ideig Esztergomban székelő visegrádi ispánság központja ismét visszakerült Visegrádra. Az erdőuradalmak ispánságokká történő átalakítása egyébként a XII. század második felében ment végbe. (A tatárjárást követő években mindegyik erdőispánságban királyi vár is épült, Visegrád sem volt kivétel, mint majd a következőkben látni fogjuk. A szokásos úton fejlődött megyék már a vár köré szerveződtek. Visegrád vármegyéből a XIII. század közepére alakult ki Pilis és Pest megye.)

A várakban az ispán szálláshelyén kívül egyéb épületeket is emeltek a tisztségviselőknek, az udvar körül istállókkal, raktárakkal és börtönnel. A római romokon épült Sibrik-dombi ispánsági vár belsejében a régészeti feltárás az együttes délkeleti részében egy nagyobb méretű kőház, valószínűleg az ispáni lak maradványait hozta a felszínre.

A sibriki ispáni vár börtönében őriztette I. László királyunk Salamont l083-ban. Salamont László azért vetette börtönbe, mert nem tartotta be az egyezséget, és László ismételt hátbatámadására készülődött. Amint a krónikás írja: „Salamon sebzett lelkét emésztő harag és keserűség marcangolta (a harctéren elszenvedett veresége miatt – a szerző megjegyzése). Háborogva és dühös lélekkel László ártatlan vérének veszedelmére mesterkedett, de maga esett a verembe, amelyet ásott. László király pedig rajtakapta a gonoszságon Salamont, elfogatta, és Visegrádon börtönbe vetette. Bakony fia Bodos együtt volt börtönben Salamonnal.”

A közhiedelemmel és a szájhagyománnyal ellentétben tehát Salamon nem a későbbi alsó várban, a róla utóbb alap nélkül elnevezett toronyban raboskodott, akkor az az épület még el sem készült.

Salamon kiszabadulása sem nélkülözte a csodás elemeket – a krónika szerint.

1083-ban, I. István szentté avatásakor az ország méltóképpen szeretett volna ünnepelni. Háromnapos böjtöt rendeltek el, majd nekiláttak, hogy a szentté avatási eljárásnak megfelelően a Székesfehérvárott eltemetett király sírját felnyissák, és megpróbálták felemelni az azt őrző kőszarkofág tetejét. Semmi emberi erő nem tudta elmozdítani a követ. Akkor egy apáca javasolta, hogy engedjék ki visegrádi börtönéből Salamon királyt, hogy ő is részt vehessen az ünnepségen, és azután könnyű lesz eltávolítani a kőlapot. Úgy is történt: amint Salamont kiengedték börtönéből, fel tudták emelni a sírfedőt. Szabadulása után szégyenében, híveit is hátrahagyva, külföldre menekült.

Visegrád területén a kora Árpád-korban két falusi települést is találunk. Az egyik a Sibrik-domb közelében a Várkert-dűlőben, a másik a Lepence-patak két partján. A két falu egymástól való távolsága megfelelt a kora Árpád-korra jellemző településhálózati viszonyoknak.

A Sibrik-domb közelében feltárt falu 38 háza nagyobb lélekszámot sejtet, ez lehetett a ispánsági várat kiszolgáló népesség települése. A házak félig földbe vájt, süllyesztett nyeregtetős építmények, nagyságuk általában 2,5 x 3, 4 méter között mozog. A kemence füstje a ház tetején keresztül távozott. A házakban körben padka helyezkedett el, alvóhelyet is kínálva. A házba lépcsőkőn keresztül lehetett bejutni. Ezeket a típusokat a magyarság már Dél-Oroszországban is ismerte. A kisméretű, alig szellőző házakat csak alvásra használták, és csak rossz időben laktak bennük, a mindennapi élet a szabadban folyt. A Sibrik-dombi település lakói kézművességgel és fémmegmunkálással (vas, bronz, nemesfémek) is foglalkoztak, erre utalnak a házakon kívül található kemencék és fémművesépítmények.

A keresztény magyar állam egyik országközpontja, és az uralkodók egyik kedvelt tartózkodási területe I. Endre és Salamon idején Visegrád környéke volt. Különösen Salamon és Szent László korában folytak itt építkezések. Kibővítették az I. Endre által alapított bazilita monostort, és az Árpád-kori település kis falusi egyhajós plébániatemploma helyére, amelynek nagysága mindössze 4 x 10 méter volt, valószínűleg Salamon építtette a főesperesi templomot, miután Visegrád főespereséség lett. Az egyházszervezés során az első plébániák közvetlenül az ispáni vár és a várjobbágyok védelme alatt létesültek. A Sibrik-dombi esperesi templomot faragott oszlopok és freskók díszítették.

Szent László és Kálmán, de főleg II. Béla idején Visegrád mint uralkodói központ háttérbe szorult. A királyi tartózkodási hely szerepét a dömösi kúria vette át, a politikai központ pedig Esztergomba került. A XII. században a főesperesség is elköltözött Visegrádról Szentendrére. Maga az ispáni vár is veszített jelentőségéből, a róla elnevezett megye megszűnésével ispáni központként sem működhet már.

A Sibrik-dombi épületegyüttest a késő középkorban nem használják, az ispánsági vár, a főesperesi templom, mellette a kis település a tatárjárás idején elpusztult.

A tatárok elvonulta után a király pár, IV. Béla és felesége a Sibrik-dombbal szomszédos magaslaton kezdett el építkezni. Többek között felhasználták az ispáni vár köveit is. Az országot újjáépítő király a Duna vonalát erős kővárakkal akarta megerősíteni, tartva egy újabb mongol inváziótól. A visegrádi várhegyen az építkezések 1246–47 körül kezdődtek, és megközelítőleg 1251-ben fejeződtek be. Ekkor a királyné is itt tartózkodott, Visegrád várából keltezte egyik oklevelét. 1255-ben rendezték a várbirtok határait.

Az építkezés költségeiről IV. Béla király azt írja a pápának 1259-ben kelt oklevelében, hogy azokat jórészt a királyné, Lascaris Mária a niceai császári házból magával hozott ékszereinek eladásából fedezte. Az özvegyek és árvák mentsvárán kívül a Nyulak-szigeti Domonkos-rendi zárda apácáinak menedékéül is szánta egy esetleges újabb tatár támadás idejére.

1259-ben a király a várat egész Pilis vármegyével együtt a királynénak ajándékozta. A Nyulak-szigeti (Margit-sziget) kolostor nagyjából a visegrádi várrendszerrel egy időben épült fel, 1252 és 1253 táján, ekkor költözött oda Margit királyleány, akit szülei fogadalmuknak megfelelően addig is apácakolostorban neveltek Veszprémben.

Az alsó vár építési munkái megközelítőleg az 1250-es években kezdődtek, és az egész várrendszer 1260 körül lett kész. IV. Béla, illetve Mária királyné vára a hegycsúcsot övező erődítés falából, két toronyból és egy lakópalotából állt. Az udvaron ciszterna kapott helyet a gazdasági épületekkel együtt. A nagyobbik, az úgynevezett öregtorony a vár támadásnak leginkább kitett északkeleti oldalán épült, rézsűs falairól lecsapódtak az ellenséges hajítógépek lövegei, a torony tetejéről pedig az íjászok ellentámadást intézhettek az ostromlók ellen. A torony felső szintjén rendezték be az Árpád-házi Erzsébetnek szentelt kápolnát. A lakópalota feltehetőleg a védett északnyugati sarokban állt. A kaputorony a várudvar déli bejáratát védte, a torony tetején pártázatos gyilokjáró helyezkedett el lőrésekkel tarkítva. A fellegvárat az alsó várral kettős, tornyokkal megerősített völgyzárófal kötötte össze, ez egészen a Duna-parti őrtoronyig ért le.

A XIII. századi alsó vár kaputornyokkal és fallal körülvett hatalmas hatszögletű lakótoronyból állt. Egyszerre volt uralkodói szálláshely, az ispán székhelye, és itt tartózkodott az őrség. Innen indultak a pompás királyi vadászatok is.

Az alsó várban a kapukon és völgyzárófalon keresztül a lakótorony mellett vezetett a buda-esztergomi főútvonal, az egész erődítmény ezt és a dunai hajóutat ellenőrizte, vigyázta.

A korszak magyarországi építészetében egyedülálló színvonalat jelentett a hatalmas lakótorony hatszintes épülete, amelynek felső szintjét szintén lőrésekkel, pártázatos gyilokjárókkal látták el. Az alsó várat is egy esetleges tatár támadás ellen építették. Az északi oldalt sokkal jobban megerősítették őrtornyokkal, falakkal, csapórácsokkal, míg a déli oldalon csak a völgyzárófal védte az épületet, amely, mint a rajzon ábrázolt rekonstrukció is mutatja, nem megy el a fellegvárig.

A későbbi város helyén a XIII. században hospestelepülés épült, amelynek házai a mai palota területét is elfoglalták. Ebben laktak az őrséget és alkalmanként az uralkodót is ellátó iparosok. Házaik általában kőalapozású fagerendás épületek voltak, amelyek legtöbbször két helyiségből álltak. (A hospes szabad állapotú telepes, a hospestelepülésekből a későbbi századokban a körülményektől függően város vagy falu lett.) A tatárjárás alatt elpusztult az 1055-ben alapított s ugyanitt álló görög rítusú Szent András-monostor is. A monostorba időközben, 1221-ben III. Honorius pápa bencés szerzeteseket telepített azzal a kikötéssel, hogy az itt élő görög barátokat életük végéig ellássák.

Az Árpád-ház kihalása idején feudális anarchia tombolt az országban. Az egymás ellen is hadakozó főúri csoportok nem tudtak megegyezni a király személyében. Az egyik csoport a pápa által is támogatott, az Anjou-házból származó Károly Róbertet választotta királyának 1301-ben. Az ellenpárt a Premysl dinasztia utolsó tagját, Vencelt koronázta meg, ugyanakkor. Károly Róbert Buda ostromával fegyverrel is megpróbálta érvényesíteni trónigényét, de nem tudta elfoglalni, csak a polgárok szőleit gyújtotta fel. A pápai követ kiátkozta Buda városát és bíróját, de az ellenszegülő város az átokra ellenátokkal felelt, kiátkozta az esztergomi érseket, Károly Róbertet, sőt magát a pápát is.

A két csoport küzdelmeiben Visegrád jelentős szerepet játszott. A fellegvár 1301-ben a cseh Vencel kezén volt, majd Vencel 1306-ban bekövetkezett halála után Csák Máté, a leghatalmasabb felvidéki tartományúr birtokába került. Sokáig meg tudta akadályozni azt, hogy Károly Róbert a hatalmát az ország közepére is kiterjessze. A király kénytelen volt ostrommal megvívni Visegrádot 1317-ben, Széchényi Tamás párthíve által vezetett seregével.

A vár eközben erősen megrongálódott, és a belpolitikai helyzet sem tette lehetővé, hogy Károly Róbert már ekkor székhelyéül válassza. Bár a vár birtokait 1318-ban gyarapította a Szentendrei-sziget nagy részének ide csatolásával, és 1320-ban itt lépett házasságra Lokietek Erzsébettel, az erődítmény státusa bizonytalan maradt.

Csak 1323-ban, Csák Máté halála után jött el az ideje annak, hogy a király székét Temesvárról Visegrádra helyezze át. Valószínűleg az erős vár indokolta ezt a lépést, bár egyes vélemények szerint nem tudta Budának elfelejteni az irányában mutatott ellenszenvet, azért nem tette meg országa fővárosául.

Károly Róbert azonnal hozzálátott az erőd átépítéséhez a korszerű haditechnikának megfelelően. Az építkezésekről tanúskodik XXII. János pápának az 1325-ből származó búcsúengedélye, amelyet a visegrádi várban újonnan épített, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt egyház számára állított ki. A fellegvárba, az öregtorony kincseskamrájába került a Szent Korona is, amelyet megszakításokkal ugyan, de közel kétszáz évig ezután itt őriztek. A fellegvárban a kaputoronyhoz két palotaszárny került, amelyek közül a nagyobbik foglalta magába a lovagtermet.

Az építkezések valószínűleg az 1335. évi királytalálkozó idejére már elkészültek.

Károly Róbert településünkön nem csak a fellegvárban építkezett. Az alsó vár udvarában kapott helyet a pénzverde, és itt ásták ki az erőd kútját is.

A vár alatt, a hospestelepülés helyén város növekedett, és a király itt is felépítette lakóházát, amely a későbbi királyi palota előzményének tekinthető. A Visegrádon kutató régészek úgy vélik, hogy Károly Róbert még nem látott hozzá a palotaépítéshez, és beérte a városban egy, a nemesekéhez hasonló épülettel. Ez azonban a királytalálkozó körülményeit ismerve nem valószínű, ugyanis a tipikus visegrádi nemesi kúria elégtelen lett volna nagyobb vendégsereg fogadására még akkor is, ha a királytalálkozó színhelye a fellegvár volt, és a tárgyalások feltehetően a lovagteremben zajlottak.

A hospestelepülés kisebb házait az udvar közelébe költöző főurak elbontották, és helyükbe a nemesi kúriákhoz hasonló, kétszintes, téglalap alakú házakat emeltek.

A tipikus XIV. századi nemesi ház Visegrádon, amelyhez hasonló, de esetleg nagyobb méretű házzal a király is rendelkezett, a régészek szerint 30 x 15 méteres alapterületű, kétszintes épület. Alsó szintje egyetlen teret alkotott ahonnan két hypocaustumos kemencével (a padlóba épített meleg levegős rendszer) fűtötték a fagerendákkal alátámasztott emeleti lakrészeket. Az emeleti lakószobák közül az egyik nagyobb helyiséget kandalló is temperálta. Az épületek főhomlokzata az utcával párhuzamos, a főbejárat általában a ház közepéről nyílt.