Az első világégés és a második
Az első világégés és a második
A háborús időszakban sokan bevonultak a községből, például a falu pénztárosa vagy a kocsmabérlő. A község sajnálja – mint testületi ülésének jegyzőkönyve rögzíti –, hogy vagyontalan lévén, csak minimális hadikölcsönt tud jegyezni, hogy csak ötszáz korona nélkülözhető pénze van. Örvendetes ugyanakkor – írják –, hogy a volt úrbéresek testülete kétezer koronát jegyzett.
Élelmiszerekből, burgonyából és lisztből a háborús időkben a falu központi segítségre szorul. Lisztet a járási főszolgabírón keresztül kapnak. Problémák ebből is adódtak, az érintettek köréből panaszok érkeztek a főszolgabíróhoz a liszt szétosztásának igazságtalansága, mennyiségének csekély volta miatt, holott valóban minden közreműködő igyekezett az ügyben a legnagyobb körültekintéssel eljárni. 1916–17-ben a kenyérnek valót a kalocsai járásból Grünwald Joachim és fia malomtulajdonosoktól szerzik be nagy tételben, nagykereskedelmi áron. Az ellátás biztosítása és az igazságos szétosztás egy hattagú lisztbizottság feladata, tagja a jegyző, a bíró, a tanító, a plébános és a vendéglős. Azoknak a lakosoknak, akik éves szükségletüket egyszerre meg tudják vásárolni, kiosztják a teljes járandóságukat, míg a szegényebbek hetente veszik meg az adagjukat.
A lisztbizottság foglalkozik a hadisegélyek kiosztásának az ügyével is. A húshiány pótlására ötszáz birkát vásárolnak, a vételárat a mészárosok előlegezik meg. A háborús viszonyok között általánossá vált a drágaság, még a faárak is felmentek, a községházát is alig tudták fűteni.
A polgári forradalom és a Tanácsköztársaság különösebb atrocitások nélkül zajlott le, csupán Gyulai Kálmán, a jegyző szökött meg a népharag elől, akinek eltávolítását a kormánybiztostól is kérték. Kiderült, hogy a falu valamennyi rétegének van ellene panasza, és az újonnan megalakult nemzeti tanács alig tudta lecsillapítani az „amúgy is forrongó tömeget” azzal, hogy törvénytelenségeit jóváteszik. Távozása után a községházát és a hivatalos helyiségeket lepecsételték, de nem a községi pecséttel, mert azt magával vitte. A volt községi jegyző kamrájában és padlásán nagyobb mennyiségű liszt- és gabonakészletet találtak, amit elkoboztak, és közélelmezésre használtak fel.
Még 1918 novemberében szerveztek egy öttagú bizottságot a közélelmezés ellenőrzése céljából, tagjai: Loványi Heribert, Papp Ferenc, Fieszl Sebestyén, Jelinek Antal, Hufnagel Gyula volt. A forradalmi események fő szervezője és mozgatója Loványi Heribert, a koronauradalom helyi erdőmérnöke volt. A kommün idejére azonban tevékenységét már visszafogta, megalakult a nemzeti tanács, elnöke ő lett, az új jegyző pedig Plecher Gusztáv. A tagság zöme a régebbi elöljárósági tagok közül került ki, tehát nagy társadalmi földindulást Visegrádon a polgári forradalom nem hozott. Nem következett be jelentős változás a munkástanács, a direktórium tagjainak a megválasztásával sem. Lényegében helyén maradt a csendőrség is, amellyel itt a lakosságnak nem volt konfliktusa. A „munkástanács határozatilag kimondja, hogy a mostani vörös őrség (a volt csendőrség) mellé hat vörösőr alkalmazását kéri” – mondja ki a meglepő határozat.
Megvédték a helyiek az itteni nyaralótulajdonosokat is, nem engedték a villáikat államosítani. Mint írják a szociális és termelési népbiztosságnak: „A Népbiztosság 26. Sz. N. számú rendelete alapján kiküldött háromtagú bizottság alább név szerint felsorolt tulajdonosok kellő időben beterjesztett kérelme alapján egyhangú határozattal megállapítja, hogy a Dávid villa mint idegen állampolgár tulajdona köztulajdonba nem vehető. Továbbá, hogy Trias, Horváth, Szandner, Pelett, Futlaki, Vidor, Sztahó, Latinovics nagy villa, Halápi, Sánta, Bakody, Bernhard, Fülöp, Vámbéri, Garai, Retter, Dittrich, Zsigmondovits, Görgei, Dáláry, Thoma, Porgesz, Nagy, Lefkovics, Baitner, Neiszidler, Heidrich és Rock villák, valamint a Zubovits Fedor és Riegler Józesef Edéné féle nyaralóra nézve a Népgazdasági Tanács 36 N. T. számú rendeletének l. §-ában meghatározott összes feltételek fennállnak, s ennél fogva a felsorolt nyaralók kivétel nélkül mind olyan munkás-tisztviselői lakóházak, melyekre a Forradalmi Kormányzótanács X. számú rendelete 2-6. §-aiban meghatározott feltételek nem nyerhetnek alkalmazást. Mentesítést nyertek a fenti nyaralók különösen azért is mert a kiküldött hármas tanács feltétlen tudomással bír arról, hogy azok tulajdonosai részben mint munkások, részben mint tisztviselők vagy maguk építették, vagy keresetükből szerezték. Soha azt bérbe nem adták vagy egyébként nem jövedelmeztették.”
A józan helyiek megérezték, hogy a Tanácsköztársaság kérészéletű lesz, és óvatosan, a rendeleteket névleg teljesítve, békében igyekeztek ezt az időszakot átvészelni. Hogy így gondolkoztak, annak később jegyzőkönyvezett nyomát is fellelhetjük:
„…a képviselő-testület a bírói teendők ellátásával egyhangú lelkesedéssel Nádler Mihályt a volt munkástanács elnökét bízza (meg)… Ezen megbízással a képviselő-testület méltányolni óhajtja Nádler Mihálynak a munkástanács elnöksége alatt kifejtett tevékenységét. Azon pártatlan tapintatos eljárását mellyel úgy a magánosok, mint a község érdekeit védte a kommunizmus alatt. Berzeviczy József és Loványi Heribert külön is hálás köszönetet mondanak úgy Nádler Mihály volt munkástanács elnökének mint Plecker (Plecher) Gusztáv helyettes jegyzőnek, a miért a komunizmus garázdálkodásaival szemben minden erejükkel és tehetségükkel fáradságot nem kímélve s ha kellett ravaszsággal is kitértek minden olyan teljesítmény elől, mely a község bármely lakosát is sértette volna. Hangoztatják, hogy nemcsak az itt jelenlevő képviselő-testület, hanem a község minden lakossága, különösen azok intelligens része hálával van eltelve a vezetőség iránt, mert talán Visegrád volt az egyedüli község, hol azok, kiket a komunizmus különösen támadott, soha nem érezték, hogy komunizmus van! A magántulajdon szentsége volt olyan szentség, mint annak előtte s van ma is. Az egész négy hónap alatt senki személye megtámadva nem lett. Amikor a terror kellemetlen rendeletek végrehajtására kényszerítette vezetőinket, oly tapintatos körültekintéssel jártak el, hogy nem elégedetlen, de még egy panaszos hang sem merült fel soha. Visegrád beléletét a kommunizmus megfertőzni egy pillanatra sem tudta, és ezt a vezetőségünknek köszönhetjük.”
Amikor a főszolgabíró bejelentésre hívja fel a képviselő-testületet arra nézve, hogy kik ellen merült fel panasz a „kommunizmus” alatt, akkor – mint ez a jegyzőkönyvrészlet is mutatja –, nyugodtan jelenthették ki, hogy Visegrádon nem történt semmi elítélendő. A községi földeket minden művelési ágból haszonbérbe adták a jelentkezőknek. Földosztás vagy más hasonló intézkedés nem történt.
Még a Tanácsköztársaság előtt küldöttséget menesztettek Visegrádról a Földművelésügyi Minisztériumba, hogy kapjon a község végre a koronauradalmi területekből egy kis legelőterületet, úgy, hogy „a hazatért katonák földhöz juttatására is gondoljanak”.
1919-ben az akkori rendeleteknek megfelelően a munkástanács közművelődési osztályt és közegészségügyi tanácsot választott. Forradalmi törvényszéket is felállítottak hat taggal.
A Tanácsköztársaság hónapjai után Gyulai Kálmán megpróbálta állását visszakapni, de a község egyhangú elutasítására talált. Utódául Kádas Sándor volt kisoroszi körjegyzőt választották meg. A kommün után egy rövid ideig a település román megszállás alá került, 1920-ban kártalanították azokat, akik ez idő alatt anyagi és erkölcsi károkat szenvedtek.
Mind a kommün, mind a román megszállás alatt, a katonaságot idősebb Papp József kocsmájában helyezték el, hogy „a lakosság zaklatásoknak kitéve ne legyen”. Éppen ezért elsősorban Papp József vendéglőst kellett kártalanítani. Kárigénye 1522 korona volt.
A község érzelmi beállítottságát mutatja, hogy Horthy Miklós megválasztását az egész község támogatta, és az országhatárok ügyében csatlakoztak a MOVE mozgalmához. A főszolgabírói hivatal megkeresésére jelentik: „a magyar kultúra integritását veszélyeztető nemzetiségi izgatások itt nem találtak talajra, a község németsége elhatárolja magát ezektől a jelenségektől”.
A hazafias érzés a harmincas évek második felétől kezdve egyre erősödött. A képviselő-testületi üléseket 1936 után a magyar hiszekegy eléneklésével kezdték, 1938-ban pedig a tanácsteremben feszületet állítottak fel a képviselő-testületi jegyzőkönyv indoklása szerint: „…mivel a hont a kard szerezte meg, és évszázadokon keresztül a krisztusi hit tartotta fenn. Ennek jeléül a jubileumi Szent István év méltó megünneplésére” teszik ki a keresztet. A község nehéz anyagi helyzete ellenére hazafias kötelességének érezte, hogy a felvidéki magyarok Magyar a magyarért nevű mozgalmát támogassa.
1944 szeptemberében az önkormányzat felfüggesztette a tevékenységét, az ügyeket a főszolgabíróság hatáskörébe utalták. Ugyanakkor az elöljáróság tisztviselői nem hagyták el a helyüket. Visegrád határa 1944. december 8-án vált hadszíntérré, területét Kismarosról és Nagymarosról is lőtték. A Vörös Hadsereg december 28-án vonult be a községbe, ahol az elöljáróság fogadta. A békesség kedvéért igyekeztek az orosz katonaság minden kívánságát teljesíteni. Önkéntes rendőrséget szerveztek, hogy az üresen maradt házakat ne lehessen kifosztani. A polgári fosztogatók személyét megállapították, ügyükben eljárást ígértek. A katonai fosztogatás ellen persze semmit sem tehettek. A tolmács Pankovics Károly volt.
Visegrád három hónapig el volt zárva a külvilágtól, nem volt semmilyen forgalom, és a felettes hatóságokkal is megszakadt az összeköttetés. A megszállás végén a lakosság szinte szünet nélkül robotolt az oroszoknak, ebben Szelényi Károly közjegyző irányította őket: utólag elnézést kért akkori szigorúsága miatt, de – mint indokolta – tanácsosabb volt az oroszoknak mindenben engedelmeskedni.
A polgárok közül csak két halottja volt a községnek a megszállás alatt, két helyi rendőr, akik szolgálatuk teljesítése közben estek el.
A konkrét eseményekről egyébként a képviselő-testületi jegyzőkönyvek tulajdonképpen tapintatosan hallgatnak, csak a sorok között olvasva lehet kikövetkeztetni azt, hogy mi is történt. A három hónapos megszállás alatt az élelmiszer teljesen elfogyott, a szarvasmarha-állomány tíz állatra csökkent, úgyhogy az orosz csapatok kivonulása után az elsődleges feladat a közellátás megszervezése volt.
Amint fel tudták venni a kapcsolatot az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal, annak rendeletei alapján megkezdték a munkát. Március 18-án létrejöttek a demokratikus polgári pártok. A községben a kisgazda, szociáldemokrata és kommunista pártnak alakult szervezete. Március 25-én létrejött a Nemzeti Bizottság, majd a termelési és földigénylők bizottsága, később a gazdasági, egészségügyi, földigénylő építési, lakásügyi, közjóléti bizottság. Első feladatuk a közbiztonság és a közellátás megszervezése volt.
A névsorok alapján megállapítható: a tagok változatlanok, ugyanazok a személyek vettek részt az elöljárósági munkában, mint 1945 előtt.
Létrehozták az igazolóbizottságot, amelynek feladata a régi elöljáróság tevékenységének és háborús ténykedésének a felülvizsgálata volt. Az igazolóbizottság semmiféle terhelő adatot nem talált. Tagjai a Kommunista Párt részéről Farkas József, a Szociáldemokrata Párt részéről Nádler Mihály, a kisgazdapártból Scheili József és a civil szervezetekből Hell Ferenc plébános volt. Földosztást Visegrádon föld hiányában nem lehetett eszközölni. Legfeljebb a községi ingatlanokból való házhelyek kijelölése történhetett meg. Erre a célra fel lehetett osztani a volt leventelőteret, a bika eltartására szolgáló rétet és a Dobos-kertet. Még így sem volt elég a házhelynek való terület.
A közmunkabizottság három nap munkára kötelezett minden tizenhat és hatvan év közötti férfit, a romok eltakarítására, mivel a front alatt csak magát a községházát három aknatalálat érte, és más „rongálódás” is történt. Be akarták bizonyítani, hogy Visegrád hamarosan ismét kultúrhely lesz, amit a „nagy királyok, Mathias Rex, hagytak rájuk” – fogalmaznak emelkedetten.
Kártalanításon akkor egyértelműen a zsidó vagyonban esett károk megtérítését értették, azokat kárpótolják akiknek elvették az üzletét, élelmiszer-készletét. Egyik képviselőjük, Komlós Antalné, egy szünidei nevelőintézet tulajdonosa éppen jelen volt, és elmondta, hogy intézetét 1944 áprilisában kifosztották. Az összehordott élelmiszereket az OTI-szanatóriumnak adták, állítólag azért, nehogy Komlósék távollétében megromoljanak. Egyébként az eset körülményeiről senki nem tudott semmit, vizsgálatot ígértek, de végül is azzal zárták le az ügyet, hogy senkinek a felelőssége nem állapítható meg. Komlósnét kérésére az elmenekült nyilasok és volksbundisták vagyonából kártalanították.
Családi fotó, férfiak nélkül, háború után…
Turistaút a pilisi parkerdőben
Turisták a pilisi parkerdőben
